Mfv.10593/2014/1 – Kúria

(1),

1. XXII. Tv.
2. §

(4),

1. I. Tv.
2. §

(3),

1. CXII. Tv.
2. § Mfv.I.10.593/2014/
3. A Kúria a Bihariné dr. Kiss Katalin ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Kovács Gyula ügyvéd által képviselt alperes ellen munkaviszony megszüntetésének jogellenessége és jogkövetkezményei, valamint elmaradt munkabér iránt a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 2.M.459/
4. szám alatt megindított és másodfokon a Debreceni Törvényszék 2.Mf.20.406/2014/
5. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen az alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő í t é l e t e t : A Kúria a Debreceni Törvényszék 2.Mf.20.406/2014/
6. számú ítéletének felülvizsgálati kérelemmel érintett rendelkezését hatályában fenntartja, egyebekben nem érinti. Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek - tizenöt nap alatt - 30.000 (harmincezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget, az államnak felhívásra 316.600 (háromszáztizenhatezer-hatszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket. I n d o k o l á s A felperes keresete az alperes által közölt rendes felmondás jogellenességének megállapítására, ennek jogkövetkezményei alkalmazására, elmaradt készenléti díj és mozgóbér megfizetésére irányult. A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.M.459/2013/
7. számú ítéletében kötelezte az alperest a felperes javára 3.165.729 forint készenléti díj megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Marasztalta a felperest az alperes perköltségében, az alperest pedig az állam javára illetékben. A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes
8. április 11-étől állt az alperes alkalmazásában a b. tyúktelep vezetőjeként,
9. január 8-ától pedig minőségirányítási vezető is volt. A felperes munkaideje megegyezett a telep nappali működési idejével. A
10. június 22-én kelt munkaköri leírása szerint „szükség szerint hétvégi, ünnepnapi ügyeletet lát el a telep csoportvezetőjével, termelésvezetővel, ágazatvezetővel váltva. Szabadság, vagy táppénz esetén biztosítva lesz a helyettesítése". A felperes
11. óta rendszeresen hétvégi (péntek 16 órától hétfő 7 óráig),és ünnepnapi készenlétet látott el előbb a telep csoportvezetőjével és a termelésvezetővel váltva, majd
12. júniusától önállóan.
13. júniusától
14. áprilisáig 7.860 órát töltött készenlétben. A készenlét ideje alatt mint a b. telep önálló felelősséggel bíró egyszemélyi vezetőjének munkára képes állapotát megőrizve mobiltelefonon megszakítás nélkül elérhetőnek kellett lennie annak érdekében, hogy a telepen felmerült problémákat elhárítsa, amennyiben az ezt észlelő személy nem tudta megtenni, mert az a hatáskörét, vagy a feladatkörét meghaladta. Ebben az esetben a felperes munkaköri kötelessége volt akár telefonon, akár személyesen a telepen megjelenve a probléma érdemi haladéktalan megoldása, kivéve ha az az ő hatáskörén is túlmutató intézkedés megtételét igényelte, mert akkor a felsőbb vezetőjét kellett értesítenie. A telepen felmerült valamennyi problémáról a felperest tájékoztatni kellett a készenléte ideje alatt. Az alperes a felperes munkaviszonyát
15. április 29-én 70 nap felmondási idővel
16. július 8-ára átszervezésre hivatkozással felmondással megszüntette. A készenléti díj vonatkozásában a felperes a perben előadta, hogy azt az alperes rendelte el a számára, mobiltelefonon a hétvége és az ünnepnapok során is folyamatosan elérhetőnek kellett lennie, probléma felmerülte esetén pedig azonnali intézkedést kellett foganatosítania. E körülmények a hétvégi szabadideje beosztásában, annak előretervezhetőségében gátolták, erre azonban díjazást nem kapott. Az alperes hivatkozása szerint a felperes részére készenlétet nem rendelt el, valamennyi telepvezetőtől elvárt az állandó mobiltelefonos elérhetőség azzal, hogy ez készenlétnek nem minősülhet. Az elsőfokú bíróság a felperes készenléti díj iránti igényét az alperes számítása szerint, részben találta alaposnak. Rögzítette, hogy a készenlét sem a korábbi, sem a jelenleg hatályos munka törvénykönyv alapján nincs írásos formához kötve, az szóban is elrendelhető. Nem vitatott, hogy az alperes folyamatosan elvárta a felperestől a mobiltelefonnal elérhetőséget, de ezt a tanúk vallomása is, továbbá a felperes munkaköri leírása is igazolja. A gyakorlatban a telefonon történő elérhetőség előírása akkor minősül készenlét elrendelésének, ha a munkáltató megköveteli a munkavállaló munkára képes állapotának a megőrzését is. Ezt a perben N.I. ágazatvető (jegyzőkönyv) vallomása alátámasztotta. Előadása szerint ha a telepen probléma merült fel, akkor a telefonszámukat előre leadott vezetőkkel szembeni elvárás az volt, hogy „oldják meg a felmerült problémát". A felperes kizárólag akkor háríthatta el az azonnali és érdemi intézkedési kötelezettséget, ha az hatáskörét túllépte. Ebből megállapítható, hogy a munkára képes állapot megőrzése követelmény volt a telefonon történő elérhetőség időtartama alatt is. Annak nincs jelentősége, hogy az érdemi intézkedés telefonon vagy személyesen történt V.N.E. és H.L. jegyzőkönyvbeli vallomása alapján. A felperes és az alperes fellebbezése folytán eljárt Debreceni Törvényszék 2.M.20.406/2014/
17. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét helybenhagyta. Megállapította, hogy a peres felek fellebbezési költségeiket maguk viselik. Kötelezte az alperest az állam javára fellebbezési illeték megfizetésére. Érvelése szerint az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg az ágazatvezető tanúvallomása alapján, hogy a munkáltató nemcsak a mobiltelefonon történő elérhetőséget várta el, hanem a felmerült probléma megoldását is. Ez az elvárás egyben a munkavégzésre képes állapot megőrzésének kötelezettségét is jelentette. Ebből következően megállapítható, hogy a munkavállaló a készenlétet elrendelte, még ha erre vonatkozó kifejezett utasítást nem is adott. Az elvárt készenlét - írásbeli elrendelés hiányában is elrendelt készenlétet jelent. A készenléti díj - amennyiben annak feltételei fennállnak - akkor is jár, ha a rendkívül munka elvégzésének szükségessége nem merült fel. Ezért annak nem volt jelentősége, hogy a felperes mindösszesen 16 óra időtartamot jelölt meg a rendes munkaidején kívül végzett munkaidőként. Az Mt. azon előírása, miszerint a készenlét havi tartama a 168 órát nem haladhatja meg (
18. évi I. törvény, azaz az új Mt.
19. §-a), nem jelenti azt, hogy a ténylegesen ennél hosszabb időtartamban ellátott készenlét díjazására a munkáltató nem köteles. Peradat van arra, hogy korábban a készenlétet a telepen dolgozók közül többen felváltva látták el. Egy későbbi munkáltatói intézkedés következtében ez a kötelezettség utóbb csak a felperest terhelte. Ezért sincs jelentősége az alperes érvelésének. Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítéletnek a készenléti díj vonatkozásában hozott döntése hatályon kívül helyezésével az elsőfokú ítélet megváltoztatására, és e körben a felperes keresetének elutasítására irányult. Jogszabálysértésként a Pp.
20. §-a, és az Mt.
21. §-a rendelkezéseinek megsértésére hivatkozott. Álláspontja szerint a készenlét megállapíthatóságához szükséges követelmények a perbeli esetben nem álltak fenn. Az alperes a felperes mint telepvezető részéről kizárólag a mobiltelefonon történő elérhetőséget várta el (de azt nem írta elő), a munkára képes állapotának megőrzését sem követelte meg. Ennek ellenkezőjét a felperes a perben nem bizonyította. Az alperes előírása szerint nem az adott telepen, hanem a központban kellett az elérhetőséghez szükséges telefonszámokat leadni valamennyi alperesi cégcsoporthoz tartozó telephely vonatkozásában. A telefonszám leadása azt a célt szolgálta, hogy haladéktalanul megállapítható legyen a portaszolgálatot teljesítő számára, hogy rendkívüli körülmény bekövetkezése esetén ki az a személy, akit „nagy valószínűséggel" el tudnak érni. A munkáltató jogszerűen várja el valamennyi munkavállalójától, hogy rendkívüli helyzet esetén (tűz, egyéb katasztrófa, anyagi károk bekövetkezésének lehetősége) telefonon azonnal elérhető legyen. Az alperes készenlétet nem rendelt el, mert a felperestől, mint telepvezetőtől egy esetleges rendkívüli helyzet bekövetkezése esetén nem tényleges, a telephelyen ellátott munkavégzést várt el, hanem a telefonon keresztül történő szükséges intézkedés megtételét. Nem volt tehát soha olyan előírás, hogy a rendes munkaidején túl is köteles munkavégzésre alkalmas állapotát megőrizni. Tényleges rendelkezésre állásra a karbantartók voltak kötelezve, esetükben többször is sor került rendkívüli munka végzésére. A felperes kimutatása szerint is 3 év alatt mindösszesen 16 óra rendkívüli munkavégzést teljesített hétvégén, illetve ünnepnapon. Ez a tény már önmagában kétségessé teszi a készenlét szükségességét. A készenlét havi tartama legfeljebb 168 óra lehet, így a felperes a peresített időszakban a törvényi előírások alapján csak 6.239 óra készenlétet számolhatna el jogszerűen, a havi 168 órát meghaladó időtartamokat nem. A felperes olyan tényt, körülményt, hogy a munkáltató a törvényben előírt maximumot meghaladó időre kötelezte volna a rendelkezésre állásra, nem bizonyított a perben. A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítéletnek a felülvizsgálattal érintett körben történő hatályában fenntartására irányult. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp.
22. §

(1)bekezdés alapján tárgyaláson kívül bírálta el. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A peresített időszakban irányadó 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) 129. §

(1)bekezdése, és az új Mt. 110. §

(3)és

(4)bekezdése egyformán arról rendelkezik, hogy készenlétnek minősül, ha a munkáltató a munkavállaló által megjelölt helyen történő rendelkezésre állásra kötelezi a munkavállalót, mely időtartam alatt a munkára képes állapotát köteles megőrizni. A régi Mt. 129. §

(4)bekezdése és az új Mt. 112. §

(1)bekezdése szerint a készenlét havi tartama a 168 órát nem haladhatja meg. A perbeli esetben nem volt vitatott, hogy a munkáltató hétvégén és ünnepnapon a felperestől a peresített időszakban a mobiltelefonon történő elérhetőséget követelte meg. Az eljáró bíróságok a bizonyítékok Pp. 206. §

(1)bekezdésében foglaltaknak megfelelő okszerű mérlegelésével állapították meg, hogy ezen mobiltelefonon elérhetőség időtartama alatt a munkáltató a munkára képes állapot megőrzését is megkövetelte, hiszen ennek hiányában nem várhatta el a felmerült probléma azonnali megoldását (N.I. ágazatvető jegyzőkönyvben foglalt tanúvallomása). Alaptalan a felülvizsgálati érvelés, miszerint a telefonon elérhetőség nem a mindennapi munkamenetben jelentkező problémák elhárítása érdekében, hanem csak rendkívüli, mintegy „vis major" esetekben történő és csak telefon útján megvalósítandó probléma megoldás érdekében volt elrendelve. A tanúvallomások éppen ennek ellenkezőjét igazolják. L.F. adminisztrátor vallomása szerint hétvégén mindig kellett egy vezető, akinek az elérhetősége meg volt adva, például a karbantartó ha hibát észlelt, akkor tudta, hogy kit kell értesíteni. Általában ezek a személyek a telepvezetők voltak (jegyzőkönyv,

1. oldal 1-
2. bekezdés). V.N.E. előadása szerint is a hétvégi feladatokkal összefüggésben a felperessel kellett megbeszélni azt, hogyha bármi probléma volt, akkor a felperest kellett hívni. A telepvezetőknek nem kellett hétvégén kinn tartózkodniuk, csak elérhetőnek kellett lenniük, és ha telefonáltak nekik, hogy probléma van, akkor ki kellett menniük (jegyzőkönyv
3. oldal 15-
4. bekezdés,
5. oldal
6. bekezdés). H.L. udvaros nyilatkozata szerint „hétvégén ha bármilyen hibát észleltem, akkor elsődlegesen az ügyeletes karbantartónak kellett szólni. Ha ő nem tudta elhárítani a hibát, akkor pedig a főnöknek, tehát a felperesnek szóltam, és ő jött, és elhárította a hibát … Emlékszem olyanra, hogy a felperes kijött, és ő ott elhárította a hibát, de volt olyan is, hogy hiba hiányában is ránk nézett" (jegyzőkönyv,
7. oldal 1-
8. bekezdés). A tanúvallomások az alperes érvelésével szemben azt is igazolják, hogy a felperesnek nemcsak telefonon, hanem adott esetben a telephelyen történő munkavégzéssel is el kellett hárítania a felmerült problémákat. Ebből következően tehát a logika szabályainak megfelelt az eljáró bíróságok által levont következtetés, miszerint a munkára képes állapot megőrzését is elvárta az alperes. A munkáltató azzal, hogy a telep működése érdekében hétvégén és ünnepnapon is elvárta a telepvezető felperestől a telefonon történő elérhetőség mellett az adott konkrét hiba elhárítását, probléma megoldását, készenlétet rendelt el ennek az utasításnak írásba foglalása hiányában is, bár a felperes hatályos munkaköri leírása erre vonatkozóan utalást tartalmazott. A konkrét teljesített készenlét ellenértékének megfizetése alól az alperest nem mentesíti sem a készenlét írásbeli elrendelésének hiánya, sem az, hogy a havi készenlét maximális időkeretét meghaladóan került sor annak teljesítésére. Amennyiben a munkavállaló a munkáltató érdekében a munkafeladatai ellátására a munkáltató tudomásával végez rendkívüli munkát, annak ellenértéke elrendelés hiányában is megilleti (LB.Mfv.E.10.061/2004.). A munka teljesítése esetén a rendkívüli munka ellenértékének megfizetése elutasítása indokaként nem hivatkozhat a munkáltató az elrendelés szabálytalanságára (BH.1997.500., MD.II.324.). A fentiek alapján a Kúria a jogerős ítéletnek a készenléti díjra vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezést helybenhagyó döntését hatályában fenntartotta, míg egyebekben (a felmondás jogellenességének megállapítására és jogkövetkezményére irányuló keresetet elutasító rendelkezést helybenhagyó döntését) nem érintette a Pp.
9. §

(3)bekezdés alapján. A felülvizsgálati eljárásban pernyertes felperes felülvizsgálati eljárási költségét a Pp. 78. §

(1)bekezdés alapján, míg a le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §

(2)bekezdés alapján az alperes köteles viselni. Budapest,

1. május
2. Dr. Hajdu Edit s.k. a tanács elnöke, előadó bíró Dr. Tallián Blanka s.k. bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró A kiadmány hiteléül: Nné tisztviselő