Pf.20283/2015/6 – Debreceni Ítélőtábla

(1)és

(2)bekezdései alapján a szabadságvesztés végrehajtása során az elítéltet ért kárért a Polgári törvénykönyv szerint a bv. szervezet felelős. Figyelemmel arra, hogy a felperes a keresetlevelének előterjesztését megelőzően már szabadult, a keresetlevél előterjesztésének idején hatályban volt 13/1996. (XII. 23.) IM rendelet 1. §-ának

(2)bekezdése alapján a kártérítési igény közvetlen bíróság előtti érvényesítésére jogosult. A büntetés-végrehajtási szervezetről szóló 1995. évi CVII. törvény (a továbbiakban: Bv. sztv.) 1. §-ának

(1)bekezdése alapján a büntetés-végrehajtási szervezet (a továbbiakban: bv. szervezet) állami, fegyveres rendvédelmi szerv. A Bv. sztv. 2. §-ának

(2)bekezdése alapján a bv. szervezet központi vezető szerve a III.rendű alperes neve, az

(5)bekezdés szerint az Országos Parancsnokság, a büntetés-végrehajtási intézetek és intézmények (együtt: bv. szervek) jogi személyek. A Bv. sztv. 6. §-ának

(1)bekezdése alapján a büntetések és intézkedések végrehajtásával járó feladatokat, valamint a fogvatartottak gyógykezelését a büntetés-végrehajtási intézetek látják el. A fogvatartottak egészségügyi ellátásáról szóló és 2011. évben hatályban volt 5/1998. (III. 6.) IM rendelet (R.) 1. §-ának

(4)bekezdése alapján a büntetések és intézkedések végrehajtása során a fogvatartott egészségi állapotának megfelelő gyógyító-megelőző ellátását elsősorban a fogvatartó bv. intézet, illetve a Büntetés-végrehajtás Központi Kórháza (a továbbiakban: Központi Kórház), annak a ..... Fegyház és Börtönben működő Krónikus Utókezelő Részlege (a továbbiakban: Utókezelő Részleg), valamint az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet biztosítja; a fogvatartott ezt az ellátást köteles igénybe venni. A felperes által sérelmezett tényállási körrel érintett bv. szervek, a Büntetés-végrehajtás T Központi Kórháza, a P Büntetés-végrehajtási Intézet, valamint a II. rendű alperes az Országos Parancsnokságtól elkülönült, önálló polgári jogi jogképességgel rendelkező bv. szervek, mely szervek feladat- és hatáskörébe tartozott a felperes, mint fogvatartott egészségi állapotának megfelelő gyógyító-megelőző ellátásának a biztosítása a náluk töltött idő alatt. A III. rendű alperes sem szervezeti szinten, sem a vele közvetlen szolgálati viszonyban álló alkalmazottjai útján megvalósított olyan cselekvősége (akár aktív magatartás, akár mulasztás) nincs, mely alapján akár a szervezeti vétkesség alapján, akár a 2011. évben hatályban volt régi Ptk. 348. §-a alapján a kereseti tényállítás tekintetében a kártérítési felelősség alanyának minősülhetne. A jelen tényállás mellett a felperesi fogvatartást, egyben a felperesi egészségügyi ellátást biztosító egyes bv. szervek kártérítési felelőssége önálló, és e tekintetben a III. rendű alperest sem egyetemleges, sem mögöttes jelleggel nem terheli kártérítési felelősség. (A fentiekkel tartalmilag azonos jogértelmezést foglalt el a Debreceni Ítélőtábla is a Pf.I.20.169/2014/7. szám alatti ítéletének indokolásában.) A R. 18. §-ának

(2)bekezdése alapján az Utókezelő Részlegben lehet elhelyezni azokat a csökkent munkaképességű vagy tartós ápolásra szoruló fogvatartottakat, akik állandó orvosi felügyeletre szorulnak. A régi Ptk. 339. §-ának

(1)bekezdése kimondja: aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni; mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kártérítési felelősség konjunktív feltétele a jogellenes károkozó magatartás, a kár, a károkozó magatartás és a kár közötti okozati összefüggés és a károkozó oldalán fennálló felróhatóság. A perben beszerzett és kiegészített igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján megállapítható, hogy a kereset alapjául hivatkozott egészségügyi károsodás hátterében a felperes súlyos, sorsszerű megbetegedése állt, mely független a II. rendű alperes által a részére biztosított egészségügyi ellátástól, így az okozati összefüggés hiányzik. Az okozati összefüggés hiánya önmagában kizárja a II. rendű alperes kártérítési felelősségét, ám emellett a szakvélemény alapján az is megállapítható, hogy a II. rendű alperes részéről eljárt egészségügyi személyzet vonatkozásában a felróhatóság sem állapítható meg, ami a II. rendű alperes kártérítési felelősségét ugyancsak kizáró körülmény. A R. 35. §-ának

(3)bekezdése alapján a kórházi kezelésre, illetve elhelyezésre szoruló fogvatartott szabadulásakor a bv. orvos intézkedik a megfelelő egészségügyi intézményben való elhelyezés iránt. A felperes a szabadulásának időpontjában nem volt olyan kórházi kezelésre, illetőleg elhelyezésre szoruló állapotban, ami miatt az egészségügyi intézményben való elhelyezése szükségszerű lett volna, így a II. rendű alperes a szabadítás körülményei tekintetében nem sértette meg a jogszabályi kötelezettségét. Ezt támasztja alá az is, hogy a felperes a szabadítását követő napon a ......jában megjelent, vizsgálaton esett át, ám ott sem minősítették az állapotát olyannak, ami kórházi elhelyezést tenne szükségessé. A szakvéleményből az is kétség nélkül megállapítható, hogy a szabadítás körülményei a felperes egészségügyi státuszát és a végtag-amputációk szükségességét nem befolyásolták. A felperes sérelmezte, hogy külső egészségügyi intézményben szakorvosi vizsgálatára pusztán 2011. december 5. napján került sor. A R. 16. §-ának

(1)bekezdése szerint, amennyiben a fogvartartott olyan szakorvosi ellátásra szorul, amely a bv. intézetben nem biztosítható, a bv. orvos a fogvatartottat a területileg illetékes egészségügyi intézmény járóbeteg-szakrendelésére is beutalhatja; a beutalás kötelező esetköreit a R. 16. §-a

(2)bekezdésének a-d) pontjai írták körül. A II. rendű alperes által foganatosított fogvatartás időtartama alatt a felperesnél nem állt fenn olyan egészségügyi státusz, mely szükségessé tette volna a külső egészségügyi intézmény járóbeteg-szakrendelésére történő beutalását. A szakértői vélemény kategorikusan kizárta, hogy a felperes bal bokáján

1. év szeptemberében keletkezett sérülés és annak a kezelése, illetőleg a későbbi amputációk szükségszerűsége között okozati összefüggés lenne, ahogy ebből a szempontból az sem bír jelentőséggel, hogy a felperes
2. szeptember hó
3. napjáig járókerettel volt kénytelen közlekedni. A bal IV-es, illetőleg V-ös lábujjak korábbi amputációjának indikációja nem állt fenn, de ha sor is került volna arra, az a felperes egészségügyi állapotát nem javította volna, és nem eredményezhette volna a későbbi amputációk elkerülhetőségét vagy késleltethetőségét sem. Az egészségügyi dokumentációjában a „bal láb" - „jobb láb" felcserélése elírás, ami a felperesnek sem a kezelését, sem a későbbi egészségügyi státuszát nem érintette. A fentiekre tekintettel az elsőfokú bíróság a II. és a III. rendű alperesekkel szemben a keresetet elutasította, mellőzve a megjelölt tanúk kihallgatását, mert attól nem volt várható a beszerzett szakértői vélemény befolyásolása. A Pp.
4. §-ának

(1)bekezdése alapján kötelezte a pervesztes felperest a II. és a III. rendű alperesek költségeinek megtérítésére a jogszabályi minimumban meghatározott összegben, míg a le nem rótt kereseti illetéket és az állam által előlegezett költséget a felperes részére engedélyezett teljes személyes költségmentességre figyelemmel az állam viseli. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az ítélet megváltoztatásával a II. és a III. rendű alperesek keresete szerinti marasztalását, vagylagosan pedig az ítélet hatályon kívül helyezését kérte az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára történő utasítása mellett. Aggályosnak tartotta a perben beszerzett szakértői véleményt, ugyanis annak szóbeli kiegészítése sem adott választ az általa felvetett kérdésekre, így a felperesi betegség lefolyására és az alperesi személyzet szakmai döntéseinek helyességére vonatkozóan, csupán a verőérbetegségről nyilatkozott általánosságban. Álláspontja szerint a szakértő elfogult volt, ugyanis került minden, a kollégái felelősségének esetleges fennállását érintő megállapítást. Azzal, hogy az elsőfokú bíróság ezt az elfogultságot nem ismerte fel, megsértette az eljárási szabályokat. Sérelmezte a tanúbizonyítási kérelmének mellőzését, véleménye szerint ugyanis a tanúk tudnak olyan információkkal szolgálni, amelyek a kezelési dokumentációban nem szerepelnek, viszont alkalmasak arra, hogy a szakértőt a szakértői véleményének pontosítására, kiegészítésére sarkalják. A II. és a III. rendű alperesek fellebbezési ellenkérelmükben az első fokú ítélet helybenhagyását kérték annak helyes indokai alapján. Az ítélőtábla a fellebbezést alaptalannak találta a következők szerint: Az elsőfokú bíróság a tényállást a jogvita elbírálásához szükséges mértékben feltárta és abból az irányadó jogszabályok megfelelő alkalmazásával helytálló végkövetkeztetésre jutott, amivel az ítélőtábla is egyetért anélkül, hogy annak indokait ehelyütt megismételné. Ennek megfelelően a III. rendű alperes tekintetében csupán visszautal az első fokú ítélet indokolására, ahogy a II. rendű alperes esetében is azt hangsúlyozza az elsőfokú bíróság álláspontjával azonosan, hogy nála a kártérítési felelősség két konjunktív feltétele, nevezetesen az okozati összefüggés és a felróhatóság is hiányzott, amelyek külön-külön is kizárják a marasztalását. Csupán a fellebbezésben írtak miatt mutat rá arra az ítélőtábla, hogy a tanúk kihallgatásának mellőzése azért is megalapozott volt, mert a szakértő a felperesre vonatkozó egészségügyi dokumentációval szemben nem alapíthatta a szakvéleményét laikus tanúk vallomására. Ez abban az esetben is így van, ha a tanúk rendelkeznének a dokumentációban nem szereplő adatokkal, így például annak tudomásával, hogy a felperesnek milyen sűrűséggel voltak fájdalmai. Ez amúgy magából a dokumentációból is kitűnik, hiszen a felperes naponta jelentkezett az egészségügyi személyzetnél gyógyszerért, kötözésre illetve kezelésre. Ebből következően a felperes sorsszerű megbetegedéséből eredő állapotát az orvos folyamatosan figyelemmel kísérte, amely állapotot jellemez az a körülmény, hogy a felperes azonnali kezelését a szabadítását követően felkeresett szakorvosi intézmény sem tartotta szükségesnek. A leírtak alapján az ítélőtábla az első fokú ítéletet annak helyes indoka alapján, s mindössze a fellebbezés által szükségessé tett kiegészítéssel a Pp. 253. §-ának

(2)bekezdése és a Pp. 254. §-ának

(3)bekezdése alapján helybenhagyta. A felperes a fellebbezési eljárásban is pervesztes lett, ezért a Pp. 78. §-ának

(1)bekezdése értelmében köteles a jogi képviselővel eljárt alperesek javára perköltséget fizetni. Ennek összegét az ítélőtábla - a III. rendű alperes vonatkozásában a Pp. 67. §-ának

(2)bekezdésére is figyelemmel - a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §-a

(2)bekezdésének b) pontja és

(5)bekezdése alapján, ám a

(6)bekezdés szerint mérsékelt összegben állapította meg a kifejtett tevékenységhez igazodóan. A teljesítési határidő a Pp. 217. §-ának

(1)bekezdésén alapul. A felperes személyes költségmentessége folytán le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket a költségmentesség bírósági eljárásban való alkalmazásáról szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §-ának

(1)bekezdése és a

1. §-a alapján az állam viseli. Debrecen,
2. szeptember hó
3. napján dr. Csikiné dr. Gyuranecz Márta sk. a tanács elnöke, dr. Bakó Pál sk. előadó bíró, dr. Drexlerné dr. Karcub Edit sk. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő