DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Pf.I.20.387/2015/
- szám A Debreceni Ítélőtábla a Lampé Ügyvédi Iroda (ügyintéző: Dr. Lampé Zoltán ügyvéd; címe) által képviselt felperes neve (címe) felperesnek - a Dr. Győrfi Ügyvédi Iroda (ügyintéző: Dr. Győrfi Attila ügyvéd; címe) által képviselt alperes neve (címe) alperes ellen személyhez fűződő jog megsértése miatt indított perében a Debreceni Törvényszék 6.P.21.508/2014/
- számú ítélete ellen a felperes részéről
- sorszám alatt előterjesztett és
- sorszám alatt indokolt fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő í t é l e t e t: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy az államnak, az illetékügyben eljáró hatóság külön felhívására fizessen meg 40 000 (negyvenezer) Ft összegű fellebbezési illetéket. Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. I n d o k o l á s: A felperesi szociális szövetkezetet kilenc természetes személy és X Város Önkormányzata alapította; az alapszabálya szerinti tevékenységét 2013 szeptembere óta folyamatosan végzi. Az alperes 2014 őszén X városban polgármester-jelöltként indult a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán. A választási kampányban,
- október
- napján polgármester-jelölti vitára került sor, amelyet a x-ii helyi televízió élő adásban közvetített. E vitában az alperes a felperesi szövetkezettel kapcsolatban az alábbi állítást tette: „hogy lehet az, hogy ennek a szociális szövetkezetnek van egy büntetett előéletű tagja is, ráadásul, ha jól tudom, akkor vezető beosztásban. Miért ez az etalon, miért ehhez kell nekünk igazodni, és miért kell ezeket a problémákat elfüggönyözni?" A polgármester-jelölti vita a kábeltelevíziós rendszeren keresztül - X város területén elviekben 3924 háztartásban volt nézhető; a műsor pontos nézettségi adata nem állapítható meg. Az adás teljes terjedelmében feltöltésre került a x-i helyi televízió internetes oldalára, valamint a Y előbbi weboldalon 299-en, utóbbin 360-an nézték meg. A video felkerült a fra is. A felperes a fentebb idézett, valótlannak bizonyuló alperesi állításra visszavezethetően őt ért hátrányt nem bizonyított és hátránya az ún. köztudomás-doktrínát alkalmazva sem volt mutatható ki. A felperes kereseti kérelmében annak a megállapítását kérte, hogy az alperes megsértette a jóhírneve védelméhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy a polgármester-jelölti vitában azt állította, hogy a felperesi szövetkezet tagjai között büntetett előéletű vezető tisztségviselő van. Az elégtételadás körében az alperest arra kérte kötelezni, hogy saját költségén, 15 napon belül, a x-i városi televízióban, hétköznap este 18 és 20 óra között, két alkalommal, 3 nap különbséggel tegyen közzé egy olyan nyilatkozatot, miszerint
- október
- napján a polgármester-jelöltek nyilvános vitájában a felperesről valótlanul állította, hogy a tagjai között büntetett előéletű vezető tisztségviselő van. Kérte továbbá, hogy a bíróság kötelezze az alperest 500 000 Ft összegű sérelemdíj és a perrel felmerült költségeinek a megfizetésére. Hangsúlyozta, hogy az alperes által megfogalmazott állítás „széleskörű felháborodást" eredményezett, illetőleg amikor a felperesnek egy pályázat eredményeként lehetősége nyílt 15 fő foglalkoztatására, akkor ezek az emberek megrendültek és elbizonytalanodtak a szövetkezettel szemben. Az alperes a kereset elutasítását kérte. A törvényszék
- sorszámú ítéletében megállapította, hogy alperes neve alperes megsértette a felperes neve felperes jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy
- október 8-án a x-i helyi televízió által közvetített polgármester-jelöltek vitájában azt állította, hogy a felperes neve tagságában egy büntetett előéletű személy is van, azt sugallva, hogy az érintett személy vezető beosztású. Kötelezte az alperest, hogy az ítélet rendelkező részének az első bekezdését a saját költségén, 15 napon belül, a x-i helyi televízióban hétköznap este 18 és 20 óra között, két alkalommal, 3 nap különbséggel felolvasott közleményként tegye vagy tetesse közzé. Feljogosította a felperest, hogy amennyiben az alperes ennek nem tesz eleget, úgy az ítélet rendelkező részének az első bekezdésében foglalt szöveget a második bekezdésben foglalt helyen és módon az alperes költségére közzétegye vagy közzétetesse. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 18 000 Ft összegű perköltséget, s megállapította, hogy az ezt meghaladóan felmerült költségeiket a felek maguk viselik. Indokolásában - a Polgári Törvénykönyvről szóló
- évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:
- §-ának
(1)és
(2)bekezdéseit, 2:45. §-ának
(2)bekezdését, 3:1. §-ának
(3)bekezdését, illetőleg a polgári perrendtartásról szóló
- évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.)
- §-ának
(3)bekezdését és a 164. §-ának
(1)bekezdését felhívva megállapította, hogy az alperes a valótlannak bizonyuló tényállításával megsértette a felperes jóhírnevét, alaptalannak találta ugyanakkor a felperes sérelemdíj megfizetése iránti igényét. E körben a Ptk. 2:52. §-át, 6:519. §-át, 1:4. §-ának
(1)bekezdését felhívva kifejtette, hogy az alperes által megvalósított személyiségi jogi jogsértés nem olyan súlyú, amely megalapozná a sérelemdíj magánjogi büntetés funkciójának az érvényesítését. Az alperes az inkriminált tényállítás megtételekor pusztán gondatlan volt, mert elmulasztotta az általa hallott értesülések valóságának a kontrollálását, ugyanakkor a nyilatkozata nem értékelhető minden alapot nélkülöző, szándékosan, rosszindulatúan lejárató célzatú és jellegű közlésként, s az sem hagyható figyelmen kívül, hogy az a szövetkezeti tag, akire az alperes utalni kívánt, bár nem terhelti, hanem tanúkénti minőségben és 15 évvel a perbeli állítások megfogalmazása előtt, de részese volt egy verekedés tárgyában indult szabálysértési eljárásnak. A sérelemdíj kompenzációs funkciójának oldaláról megközelítve hangsúlyozta, hogy a perbeli jogsértéssel okozati összefüggésben nem állapítható meg a felperesnél bekövetkezett olyan hátrányos következmény, amelynek a vagyoni eszközökkel történő kompenzációja indokolt lenne, és amely megalapozná a sérelemdíj szankciójának az alkalmazását. Megjegyezte, hogy a bíróság által elrendelt elégtételadás szankciója alkalmas a felperest ért - az alperes által állított valótlan tény nyilvánosság előtt való megjelenésében manifesztálódó - hátrány reparálására. A perköltség viseléséről a Pp. 80. §-ának
(2)bekezdését és a 81. §-ának
(1)bekezdését, a teljesítési határidőről a Pp. 217. §-ának
(1)bekezdését felhívva rendelkezett. Az első fokú ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben annak megváltoztatását és az alperes 500 000 Ft sérelemdíj 15 napon belüli megfizetésére kötelezését kérte. Indokolása szerint a bíróságnak a jogsértés megállapítására tekintettel sérelemdíj megfizetésére kellett volna köteleznie az alperest. Mértéke meghatározása során köztudomású tényként kellett volna értékelnie, hogy a polgármester-jelölti vitát a perbeli esetben is kiemelt figyelem kísérte, a felperesnek maga a polgármester és a városi önkormányzat is a tagja, ezért számukra alapvető fontosságú kérdés mind a szövetkezet, mind tagjainak a feddhetetlensége. Az az alperesi állítás, miszerint a felperesnek van egy büntetett előéletű vezető tisztségviselő tagja, a köztudomás szerint is alkalmas a felperes feddhetetlenségének a megkérdőjelezésére. Álláspontja szerint a törvényszék megalapozatlanul vonta le azt a következtetést, hogy az alperes nyilatkozata „rendelkezik némi valósághoz köthető alappal", ugyanis az, hogy valakit 15 évvel ezelőtt bármilyen ügyben tanúként meghallgatnak, nem fogalmazható át úgy a nagyközönség előtt, hogy az a személy büntetett előéletű. Az pedig, hogy ennek a személynek az állítólagos büntetett előéletével kapcsolatban Xon bármilyen szóbeszéd is lenne, szintén megalapozatlan, valótlan és az alperes részéről bizonyítatlan állítás. Az alperes nem terjesztett elő fellebbezési ellenkérelmet. Az ítélőtábla a fellebbezést a Pp. 256/A. §-a
(1)bekezdésének f) pontja alapján tárgyaláson kívül bírálta el, és a Pp. 253. §-a
(3)bekezdésének első mondata értelmében fellebbezés hiányában nem érintette a törvényszék ítéletének a személyiségi jogi jogsértést megállapító, illetőleg az alperest elégtételadásra kötelező rendelkezéseit. A fellebbezés alaptalan. A törvényszék a tényállást a jogvita elbírálásához szükséges mértékben feltárta, megfelelő irányú és mélységű bizonyítást folytatott le, az ítélőtábla az abból levont következtetéseit is mindenben és maradéktalanul osztotta, pusztán a fellebbezésben írtak miatt rögzíti az alábbiakat: A Ptk. 2:52. §-ának
(1)bekezdése szerint, akit személyiségi jogában megsértenek, sérelemdíjat követelhet az őt ért nem vagyoni sérelemért. Ugyanezen szakasz
(2)bekezdése akként rendelkezik, hogy a sérelemdíj fizetésére kötelezés feltételeire - különösen a sérelemdíjra köteles személy meghatározására és a kimentés módjára - a kártérítési felelősség szabályait kell alkalmazni azzal, hogy a sérelemdíjra való jogosultsághoz a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges. Az e szakaszhoz fűzött indokolás szerint „a sérelemdíj a személyiségi jogok megsértésének vagyoni elégtétellel történő közvetett kompenzációja és egyben magánjogi büntetése." Az ítélőtábla kiemeli, hogy a kommentárirodalom szerint „a Ptk.-nak a változással semmiképpen sem az volt a célja, hogy a sérelemdíj elhanyagolható súlyú személyiségi sérelmekhez is kapcsolódjék (…), [s azt is] mindenképpen elkerülendőnek tart[ja], hogy a bírói gyakorlat a büntető elemnek adjon hangsúlyt, és egyfajta büntető kártérítés (punitive damages) irányába menjen el, mint pl. az Egyesült Államokban." (Székely László: Sérelemdíj. In: Vékás Lajos - Gárdos Péter (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz.
- kötet. Budapest,
- 174-
- oldalai) Rögzíti, hogy az eredeti (az új polgári jogi kódex koncepciójának
- évi elfogadásakor fennálló) elképzelés szerint a sérelemdíj nem a nem vagyoni kártérítést, hanem kifejezetten a közérdekű bírságot váltotta volna fel; a dualista változat szerint a régivel azonos módon szabályozott nem vagyoni kártérítés mellett lehetett volna megítélni a sérelemdíjat akkor, ha a jogsértés súlyához nem igazodott volna megfelelően a nem vagyoni kártérítés összege, annak jogosultja viszont nem az állam, hanem a sérelmet szenvedett fél lett volna. A későbbi tervezetek - beleértve a hatályba nem lépett
- évi Polgári Törvénykönyvet is - viszont a monista megoldás mellett döntöttek, a nem vagyoni kártérítést és a sérelemdíj intézményét sajátosan összeolvasztották. Az ítélőtábla változatlanul alkalmazandónak tartja azt a törvényszék által is hivatkozott, a kommentárirodalomban is megjelenő álláspontot, amely szerint „a sérelemdíj megállapításához továbbra is szükséges a személyiséget ért nem vagyoni sérelem, amely kifejeződhet a) mozgáskorlátozottságban, csonkoltságban, torzulásban, egészségromlásban, a test szerveinek működési zavaraiban, bénulásban, a nemzőképesség csökkenésében vagy elvesztésében, fogamzó-képtelenségben stb. (testi változások) b) személyiségzavarban, pszichikai fájdalomban, kisebbrendűségi vagy megalázottsági érzés kialakulásában, lelki válságban stb. (lelki változások) c) a személyiséget körülvevő társadalmi-természeti környezetnek a személyiségre hátrányos megváltozásában (környezeti hatások)" /Petrik Ferenc: Sérelemdíj. In: Petrik Ferenc (szerk.): Polgári Jog - Kommentár a gyakorlat számára (a
- évi V. tv., az új Ptk. kommentárja). I. kötet. Második könyv, harmadik rész. Budapest,
- oldal) Ezen példálózó jelleggel felsorolt nem vagyoni sérelmek egy részének a jogsértésre visszavezethető bekövetkezését a Polgári Törvénykönyvről szóló
- évi IV. törvényen alapuló bírói gyakorlat a Pp.
- §-a
(3)bekezdésének első mondatában foglaltakat alkalmazva köztudomású tényként bizonyítottnak fogadta el. (Lásd például a Bírósági Döntések Tárában BDT
- 2766., BDT
- és BDT
- szám alatti, illetve a Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.606/2012/6., Pf.I.20.787/2012/7., Pf.I.20.031/2013/
- és Pf.I.20.243/2013/
- számú eseti döntéseiben köztudomású tényként bizonyítottnak elfogadott immateriális sérelmeket.) Az ítélőtábla álláspontja szerint a jogalkotó ezt a bírói gyakorlat által kidolgozott ún. köztudomás-doktrínát emelte jogszabályi szintre akkor, amikor a Ptk. 2:
- §-ának
(2)bekezdésében kimondta, hogy a sérelemdíjra való jogosultsághoz a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének a bizonyítása nem szükséges. Mindezekből következően valamely személyiségi jog megsértésére alapított kereset esetén a személyiségi jogi jogsértést állító félnek - a Pp. 121. §-a
(1)bekezdésének II. fordulatában írt tényállítási kötelezettségéből is levezethetően - továbbra is meg kell jelölnie azt a konkrét nem vagyoni sérelmet (immaterális hátrányt), amely őt az állított jogsértő magatartás következtében érte. A bíróságnak a személyiségi jogi jogsértés megtörténte körében foganatosított bizonyítást követően, értelemszerűen a jogsértés tényének a megállapíthatósága esetén el kell döntenie, hogy a sérelmet szenvedett fél által megjelölt nem vagyoni sérelem (immaterális hátrány) bekövetkezése a Pp. 163. §-a
(3)bekezdésének első mondata alapján köztudomású tényként bizonyítottnak elfogadható-e, mert amennyiben nem (annak megítéléséhez például különleges szakértelem, s így szakértő kirendelése szükséges), úgy a nem vagyoni sérelemre (immaterális hátrányra) vonatkozóan bizonyítási eljárást kell lefolytatnia. Az ítélőtábla objektív és szubjektív személyiségvédelmi szankciók együttes érvényesítése esetén - a fentebb írtak mellett - azt az álláspontot is alkalmazhatónak tartja, amely szerint a bíróság a Ptk. alapján már nemcsak az elégtételadás módját határozhatja meg szabad mérlegeléssel, s igazíthatja a konkrét tényálláshoz, hanem - természetesen a keresetet kimerítve - az adott ügy egyedi tényállása alapján akként is dönthet, hogy „(…) az adott esetben a személyiségi jog (személyhez fűződő jog) sérelmének kiegyenlítéséhez a rendelkező részben foglalt szankciók mellett sérelemdíj alkalmazása szükségtelen." /Vékás Lajos: Az új Polgári Törvénykönyv első évének tapasztalatairól. In: Barzó Tímea - Juhász Ágnes - Leszkoven László - Pusztahelyi Réka (szerk.): Ünnepi tanulmányok Bíró György professzor 60. születésnapjára. Miskolc, 2015., 628. oldal/ A felperes az alperesi állításra visszavezethetően őt ért konkrét hátrányt nem bizonyított, illetőleg hátránya az ún. köztudomás-doktrínát alkalmazva sem volt kimutatható; választási kampányidőszakban, egy jogi személyre (és nem valamelyik természetes személy jelöltre) vonatkozó valótlan állítás elhangzása a köztudomás szerint nem okoz sérelemdíjjal kompenzálandó hátrányt. Figyelemmel arra, hogy a felperest ért sérelmet az elégtételadás szankciója megfelelőképpen kiegyenlíti, ezért az ítélőtábla sem látott lehetőséget az alperes sérelemdíj megfizetésére történő kötelezésére. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-a
(2)bekezdésének I. fordulata és a Pp. 254. §-a
(3)bekezdésének második mondata alapján helyes indokai alapján helybenhagyta. Az alperes nem terjesztett elő fellebbezési ellenkérelmet, ezért perköltségként kizárólag az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 39. §-ának
(1)bekezdésén és 46. §-ának
(1)bekezdésén alapuló, 40 000 Ft összegű fellebbezési illeték merült fel, amelynek a megfizetésére az ítélőtábla az Itv. 74. §-ának
(3)bekezdése alapján alkalmazandó 6/
- (VI. 26.) IM rendelet
- §-ának
(2)bekezdése, valamint 15. §-ának
(1)és
(3)bekezdéseiben írtak alapján az eredménytelenül fellebbező felperest kötelezte. Debrecen,
- szeptember
- Dr. Csikiné dr. Gyuranecz Márta s.k. a tanács elnöke, Dr. Pribula László s.k. előadó bíró, Dr. Bakó Pál s.k. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő