Pf.20112/2015/4 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdését, 7. §

(1), bekezdését, 8. §

(1)bekezdését, 61. §

(1),

(2)bekezdéseit, a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (Smtv.) 4. §

(1),

(3)bekezdéseit,

1. §-át,
2. §

(1)bekezdését, 14. §

(1)bekezdését,

1. §-át,
2. §-át, a Polgári Törvénykönyvről szóló
3. évi IV. törvény (Ptk.)
4. §

(1)bekezdését, 80. §

(1),

(2)bekezdéseit, a Polgári perrendtartásról szóló

1. évi III. törvény (Pp.)
2. §

(5)bekezdését, 4. §

(1)bekezdését, 163. §

(1),

(2),

(3)bekezdéseit, 164. §

(1)bekezdését, 206. §

(1)bekezdését. Az elsőfokú bíróság a perben csatolt felvételek alapján megállapította, hogy azon a felperesek egyedileg felismerhetőek. Az is megállapítható volt, hogy a felperesek hivatalos egyenruhában láthatók. Nem minősítette helytállónak az alperes azon hivatkozását, hogy az alperesi munkatárs ne tudta volna a demonstrálókat megkülönböztetni a rendfenntartóktól, mert ez nem jelenthetett megoldhatatlan feladatot. Kifejtette, hogy a perben kifogásolt felvételek esetében nem lehetett tömegfelvételről beszélni, azok a felperesek egyedi azonosítására alkalmasak. A főszabály szerint a felvételek elkészítéséhez és nyilvánosságra hozatalához az érintett hozzájárulása szükséges, az pedig a perben nem vitatott tény volt, hogy egyedi hozzájárulást a felperesek nem adtak. Ilyen körülmények között a felperesek esetében azt kellett vizsgálni, hogy a képmáshoz fűződő joggal való visszaélést a nyilvános közszereplés gyakorlása kizárta-e. Nem tekintette az ügyben irányadónak az alperes által hivatkozott Pécsi ítélőtáblai határozatot. Ez a határozat nem közölte az elhatárolás elvi szempontjait, és nem fejtette ki elvi jelentőséggel azt, hogy mi az indoka a korábban egységesnek tekintett bírói gyakorlat megváltoztatásának, alapvetően a rendőri intézkedés típusára figyelemmel. Az elsőfokú bíróság ezért a Fővárosi Ítélőtábla és a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseiben kifejezésre juttatott gyakorlatot tekintette irányadónak. E szerint ha a rendőr utasításra, parancsra végzi nyilvános helyen a tevékenységét, az nem minősül nyilvános közszereplésnek, ezért a róla készült képmás közzétételéhez szükséges az egyedi hozzájárulása, vagy képmását technikai eszközökkel felismerhetetlenné kell tenni. Jelen esetben erre nem került sor, és a felperesek hozzájárulásának kikérése sem történt meg. Az elsőfokú bíróság a jogsértést megállapította és az alperest eltiltotta a további jogsértéstől. Alkalmazta továbbá objektív jogkövetkezményként az elégtétel adását is. A jogsértést nem tartotta kiemelkedő tárgyi súlyúnak, ezért elegendőnek ítélte azt, ha az alperes magánlevélben fejezi ki sajnálkozását a felpereseknek. Egyidejűleg feljogosította a felpereseket az elégtételadó levél nyilvánosságra hozatalára. Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az alperes nyújtott be fellebbezést, melyben kérte az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és a felperesek keresetének elutasítását. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévedett abban, hogy a felpereseket mint közszereplőket vizsgálta. Figyelmen kívül hagyta továbbá az alperesi érvrendszerből az Európai Emberi Jogi Bíróság döntéseire való hivatkozást. A Sunday Times v. Egyesült Királyság ügyben kialakított szükségességi teszt szerint azt kell vizsgálni, hogy a panasz tárgyát képező korlátozás szükséges-e egy demokratikus társadalomban és az alkalmazott korlátozás arányos-e az elérni kívánt jogos céllal. Álláspontja szerint a közfeladatot ellátó rendőrök feladatvégzésének bemutatása része az információhoz jutásnak és a véleménynyilvánítás szabadságának, ezért az az alapján való korlátozás, hogy nem járultak hozzá a képmás közzétételéhez, a szólásszabadság aránytalan korlátozását jelenti. A kérdést érintő alkotmánybírósági határozatokból is az következik, hogy az eljáró rendőr közhatalmi tevékenységet végez és ennek során nem mint magánember tevékenykedik. Olyan jogosítványokkal rendelkezik, melyre tekintettel az ellenőrizhetőség és a felelősségre vonhatóság miatt átláthatóan kell tevékenykednie. A Pécsi Ítélőtábla határozata is rámutat arra, hogy a rendőr csak az egyedi intézkedések során nem minősül közszereplőnek. Tömegrendezvényen való részvétele alkalmával, a biztosítás során végzett tevékenysége miatt is közszereplőnek minősül. A felperesek ezért a nyilvános közszereplés során készített fényképfelvételek készítését tűrni voltak kötelesek. Előadta továbbá, hogy a felperesek a képek elkészítésekor nem tiltakoztak, holott ez akár ráutaló magatartásként is értékelhető. A bírói gyakorlat szerint akkor lehet hozzájárulás nélküli képmást nyilvánosságra hozni, ha az ábrázolás módja nem egyéni, hanem a felvétel összhatásában örökíti meg a nyilvánosság előtt lezajlott eseményeket. A felvétel nem a rendőrök képmás jellegét mutatta be, hanem összességében ábrázolt egy jelentős, nagy érdeklődésre számot tartó szakszervezeti megmozdulást, melyben szolgálatban lévő és tüntető rendőrök is ábrázolásra kerültek. A felperesek fellebbezési ellenkérelmükben az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozták. Kifejtették, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást részletesen és helyesen állapította meg, és abból okszerű következtetésre jutott. A nyilvános közszereplés csak abban az esetben jelenti a személyiségvédelem korlátját, ha az érintett a nyilvános közszereplés igényével lép fel. A bírói gyakorlat ezért nem az adott személy társadalmi státusának, hanem a szereplés motívumának és funkciójának tulajdonít relevanciát. Mivel sem jogszabály, sem az alkotmánybírósági határozatok nem határozzák meg a nyilvános közszereplő definícióját, ezért az elsőfokú bíróság helytállóan alkalmazta az állandó bírói gyakorlatot a közszereplői minőség meghatározásakor. A parancs alapján feladatát teljesítő közrendőrre nem alkalmazhatók a nyilvános közszereplés ismérvei, mely szerint fellépésük alkalmas a társadalom egésze, vagy egy része véleményének és egzisztenciájának befolyásolására. Tévesnek minősítette azt az alperesi álláspontot, mely szerint a perbeli esetben nem a sajtó munkatársainak kellett a felperesektől hozzájáruló nyilatkozatot kérni, hanem a felpereseknek kellett volna kifejezetten tiltakozniuk képmásuk rögzítése és felhasználása ellen. A felperesek a felvételeken nem véletlen háttérszereplői voltak a történéseknek, hanem a témaválasztás kifejezetten a feladatuk teljesítésére és személyük jelenlétére koncentrált, ezért a felvételek egyedi módon ábrázolták a felpereseket. E tekintetben a felperesek felismerhetősége irreleváns, mivel a képmással való visszaélés a felvétel elkészítésével és bemutatásával objektíve megvalósul. A Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.656/2012/7. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felpereseknek 15.000 forint + áfa másodfokú perköltséget, és a Magyar Államnak külön felhívásra 48.000 forint fellebbezési illetéket. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, és az alperest arra kötelezte, hogy 15 napon belül fizessen meg a felpereseknek 120.000 forint felülvizsgálati eljárási költséget, és az államnak külön felhívásra 70.000 forint felülvizsgálati eljárási illetéket. Az Alkotmánybíróság a 28/2014. (IX. 29.) AB határozatával megállapította, hogy a Fővárosi Ítélőtábla Pf.20.656/2012/7. számú ítélete alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisítette. Kifejtette, hogy a panasszal érintett határozat azt az alkotmányjogi szempontot, amely a sajtószabadsághoz, a jelenkor eseményeire való szabad tájékoztatáshoz fűződik, nem vette figyelembe a Ptk. 80. §

(2)bekezdése értelmezésekor. A határozat nem a rendőrök konkrét feladatteljesítése helyszínének és a konkrét tevékenységük közben való fényképezésük, a képfelvételek elkészítése körülményeinek és nyilvánosságra hozásuk céljának - gyülekezésről mint nyilvános közszereplésről, tömegrendezvényről szóló tudósításnak -, hanem annak az egyetlen szempontnak tulajdonított döntő jelentőséget, hogy a rendőr általában, a szolgálati feladatai ellátása során, általánosságban közszereplőnek minősüle{28/

1. (IX. 29.) AB határozat [48]}. A Kúria Kpkf.IV.38.031/2014/
2. számú végzésével megállapította, hogy az Alkotmánybíróság 28/
3. (IX. 29.) AB határozatának következtében a Kúria Pfv.IV.20.784/2013/
4. számú ítélete a felek közötti jogvita tekintetében joghatás kiváltására nem alkalmas. A Kúria az Alkotmánybíróság 28/
5. (IX. 29.) AB határozata alapján a Fővárosi Ítélőtáblát új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A Kúria határozatában azt írta elő a Fővárosi Ítélőtábla számára, hogy a konkrét ügyben meg kell vizsgálni a tudósítás alapjául szolgáló jelenkori esemény jellegét, a közhatalom gyakorlás megnyilvánulásának módját, a felvételek és felhasználásuk módját (egyéni, illetve általános megjelenítés, sértő, megalázó, bántó, öncélú, torz ábrázolás), a tudósítás esetleges visszaélésszerű jellegét, állást foglalni a tömegfelvétel, vagy a közszereplés fogalomkörének meghatározásában. Szituációhoz kötötten, a tájékoztatás körülményeinek az egyedi ügyekben történő bírói mérlegelése eredményeként kell megítélni azt, hogy a felvétel elkészítése, felhasználása érinti-e a rendőr hivatásával összefüggésben emberi mivoltának legbensőbb lényegét. Ha nem, úgy képmása nem takarható ki. Az ezzel ellentétes megítélés a rendőr képmáshoz való jogát az átlagos személyiségi jogvédelemmel azonossá, illetve fokozottabbá teszi, ami nem áll összhangban a közhatalmat gyakorló státusával. A fellebbezés nem alapos. A Fővárosi Ítélőtábla abból indult ki - az Alkotmánybíróság határozatában foglaltakra, és a Kúria iránymutatására is figyelemmel -, hogy a pert elsősorban a felperesek által érvényesített jogok magánjogi szabályai alapján szükséges eldönteni. A személyiségi jogok Ptk.-beli szabályai teljes egészében nem tehetők félre, még egy alapjogi érvrendszer mérlegelésének lehetősége esetében sem. Az alapjogok érvényesülésének magánjogi jogviszonyokban való vizsgálata a közvetett horizontális hatály elismerése esetében sem teszik szükségtelenné az eredeti kereset szerinti állásfoglalást. Az Alkotmánybíróság korábbi határozatában úgy foglalt állást, hogy „a közvetett hatály tana értelmében az Alkotmány-törvény érvényesülésével együtt a polgári jogviszonyok (…) továbbra is polgáriak maradnak. Az Alaptörvényben foglalt jogok a magánjog generálklauzuláin keresztül képesek beszűrődni a magánjog rendszerébe. Ahol tehát generálklauzula alkalmazására sincs lehetőség, ott az alkotmányi jogok nem képesek közvetlenül hatni a magánjogban." {8/
6. (III. 30.) AB határozat [56]}. A közhatalom gyakorlása mint hivatásszerű tevékenység ténye sem lehetetleníti el a természetes személy jogalany számára - akár ilyen tevékenysége során vele szemben tapasztalt magatartás miatt - a személyiségi jogai megóvásának lehetőségét. Erre tekintettel, mindenekelőtt a képmásvédelem polgári jogi szabályainak vizsgálata mellett kellett értékelni a felperesek által előadottakat. Ennek hiányában a polgári jog rendelkezéseire alapított igények teljes egészében relativizálódnának a más jogág szabályainak érvényesülése miatt, holott a perben megállapított tényállás alapján a magánjog szabályai alkalmazhatók. A magánjogi szabályokra alapított kereseti tényállásnak - illetve a bizonyítási eljárás eredményeként megállapított tényállásnak - a magánjog vonatkozó szabályainak alkalmazásával történő megítélését követően lehetséges az eredmény ütköztetése az alapjogi érvekkel. A kifogásolt felvételek nem teljesen egyéniesített módon, hanem csoportkép formátumban ábrázolták a felpereseket, melyekről azonosíthatók voltak. Az alperesi szöveges és képes beszámoló a rendvédelmi dolgozók .... napi demonstrációjáról tudósított, melynek dokumentálására az alperes 3 megnyitási lehetőséggel összesen 47 felvételt helyezett el a képgalériába. Ezek közül kettőn, két-két felperes is látható volt. A sérelmezett felvételek nem tömegfelvételek, mert a képeken látható személyek együttesen sem alkotnak jelentősebb számú embercsoportot, az érintettek pedig egyenként jól azonosíthatóak. Kizárólag a felperesek előadásából lehetett információt szerezni arra nézve, hogy a felperesek demonstráción biztosítási, irányítási feladatokat láttak el. Az ilyen feladatvégzést szöveges tudósítás két mondata érintette, amikor a Parlament körüli zárt sáv védelméről, illetve a bevetési egyenruhás rendfenntartókról írt. Az elsőfokú bíróságnak az
7. évi IV. törvény (régi Ptk.)
8. §

(1)és

(2)bekezdése alapján a tisztán magánjogi megítélés szerint azt kellett vizsgálnia, hogy az alperes a felperesek képmásainak nyilvánosságra hozatalához rendelkezett-e a felperesek hozzájárulásával, illetőleg hogy a felperesek olyan közszereplőnek minősülnek-e, akiknek a képmásuk, vagy hangfelvételül nyilvánosságra hozatalához az adott esetben hozzájárulásukra nincs szükség. A felperesek a Ptk. szabályaira hivatkozva magánjogi jogvédelmet igényeltek, ezért az elsőfokú bíróságnak erről az igényről mindenképpen döntenie kellett, mivel határozatát a Pp. 213. §

(2)bekezdése és a

1. §-a szerint, elsősorban a kereseti kérelem és az ellenkérelem keretei között volt köteles meghozni. Megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy az alperes az elsőfokú eljárás során következetes alapjogi érveket nem hozott fel védekezésként. Ezzel összefüggésben a megismételt eljárásban a másodfokú bíróságnak továbbra is - bár az Alkotmánybíróság határozatában foglaltakra is figyelemmel - az elsőfokú bíróság határozatát kellett felülbírálnia. A képmáshoz fűződő személyiségi jog elsősorban a személyiség kifejeződésének elsődleges lehetőségét oltalmazza. Az adott személy rendelkezésétől függ, hogy az arcát mikor és milyen körülmények között mutatja meg. Ilyen szempontból a képmáshoz fűződő jog alapvetően önrendelkezési jogosultságként minősíthető. A régi Ptk.
2. §

(1)bekezdése szerint, a személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés. A

(2)bekezdés úgy rendelkezik, hogy a képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához - a nyilvános közszereplés kivételével - az érintett személy hozzájárulása szükséges. A perben nem volt vitatott, hogy az alperes nem rendelkezett a felperesek hozzájárulásával a képmásaik közzétételéhez. Egységes a bírói gyakorlat, és a jogirodalmi felfogás is abban, hogy a rendőr nem minősül közszereplőnek, ezért vele kapcsolatban a törvényi kivétel nem érvényesül. A gyakorlatban alkalmazott meghatározás szerint a közszereplés a nyilvánosság igényével végzett olyan tevékenység, mellyel az érintett a társadalom jelentősebb számú tagját erkölcsi és/vagy anyagi értelemben befolyásolni képes. Ilyen meghatározás értelmében, a gyülekezési jog gyakorlása mellett szervezett demonstráción biztosítási, irányítási feladatokat ellátó rendőr nem a közszereplés igényével végzi tevékenységét. A feladatát teljesítő rendőr tevékenységét utasításra végzi, az ettől való eltérés a jogszabályok alapján rendkívül csekély esetben és szűk körben lehetséges. Az eljáró rendőr külvilág számára is tapasztalható hivatalos tevékenységéből az önkéntes jelleg teljes egészében hiányzik. A feladatvégzés során alapvetően nem az egyedileg megjelölhető személy cselekvése a lényeges, hanem a jogszabályok keretei között elvégzett feladat szakszerű kivitelezése. A Kúria a Kpkf.IV.38.031/2014/

1. számú végzésben utalt arra is, hogy határozathozatala idején folyamatban volt a nyilvános helyen vagy közterületen szolgálati tevékenységet teljesítő, vagy munkát teljesítő személyek képmásának nyilvánosságra hozatala feltételeivel kapcsolatos 1/
2. BKMPJE jogegységi határozat felülvizsgálata. A Kúria az 1/
3. BKMPJE számú jogegységi határozatával az 1/
4. BKMPJE számú jogegységi határozatát hatályon kívül helyezte azzal, hogy az a régi Ptk. rendelkezéseihez fűzött, az ott alkalmazott fogalmakhoz kötött magánjogi természetű értékelése és az Alkotmánybíróság határozatának helyzethez kötött alapjogi megközelítése közötti ellentmondás önmagában a korábbi jogegységi határozat hatályon kívül helyezésével nem oldható fel. Határozatában kitért arra is, hogy a felülvizsgálatot indokolta a régi Ptk.
5. március
6. napjával való hatályon kívül helyezése, mert ezáltal szükséges a jogértelmezés fenntarthatóságának felülvizsgálata, figyelemmel arra, hogy az új Ptk. megfogalmazásában eltér a korábbi szabályozásban foglaltaktól. A Kúria teret kívánt engedni az új Ptk. rendelkezéseihez fűződő bírói gyakorlat formálódásának is. Ennek alapján a kereset elbírálásakor, illetve az elsőfokú bíróság határozatának felülbírálatakor nem volt olyan, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló
7. CLXI. törvény (Bszi.)
8. §

(1)bekezdésének c) pontja szerinti kötelező jogegységi határozat, mely a felek jogvitájában alkalmazást nyerhetett. A perbeli tényállásnak a Ptk. 80. §

(1)és

(2)bekezdése alapján történő megítélése alapján, az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a felperesek képmáshoz fűződő személyiségi jogainak megsértésére. Az elsőfokú bíróság a polgári jogi szabályok megfelelő alkalmazásával a jogvita elbírálását elvégezte, ezt a másodfokú bíróság jogszerűnek minősítette. Az Alkotmánybíróság azonban a 28/

1. (IX. 29.) AB határozatában a korábbi felülbírálatot azért minősítette alaptörvény-ellenesnek, mert az csak a fenti értékelést tartotta szem előtt, a jelenkor eseményeiről való szabad tájékoztatáshoz fűződő, a sajtószabadság alapjogából következő jogosultságot azonban nem. Ennek alapján a felperesek képmáshoz fűződő személyiségi jogainak érvényesítése és az alperes által gyakorolt sajtószabadság alapjoga közötti konfliktust kellett megítélni. A sajtószabadság és a képmáshoz való jog összevetésekor elsődlegesen azt kell kiemelni, hogy az Smtv.
2. §

(3)bekezdése tilalmazza a sajtószabadság olyan gyakorlását, mely mások személyhez fűződő jogainak sérelmével jár. A keresettel sérelmezett sajtóközlés megjelenésének idején (.... napja) még az Alkotmány rendelkezései voltak hatályban. Az Alkotmány 54. §

(1)bekezdése szerint, a Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. A 61. §

(1)bekezdése úgy rendelkezik, hogy a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás és a szólás szabadságához, továbbá a közérdekű adatok megismeréséhez, valamint terjesztéséhez. A

(2)bekezdés szerint, a Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét. A

(3)bekezdés alapján, a demokratikus közvélemény kialakítása érdekében mindenkinek joga van a megfelelő tájékoztatáshoz a közügyek tekintetében. A véleménynyilvánításhoz és az abból származó kommunikációs alapjogokhoz való jogosultság érvényesülése alkotmányjogi értelemben, az állampolgárnak az államhatalommal szemben való védelmét, egyben az államhatalom korlátozását célozza. A jogvita sajátosságát éppen az adja, hogy a felperesek mint rendőrök ugyan nem közszereplők, hanem közhatalmat gyakorló olyan személyek, akik államhatalmi tevékenységet végeznek. Ez a státusz azonban az ilyen tevékenységet végző személyek személyiségi jogainak érvényesítését nem zárja ki. A közfeladatot ellátó személy ugyanúgy a személyiségi jogok alanya marad, mint bármely más jogalany, az elismerhető igényérvényesítési lehetőségei azonban korlátozottabbak lehetnek. A közszereplők korlátozott jogvédelmi helyzetéhez hasonlatos a közhatalmat gyakorlók személyiségi jogvédelmi megszorítása is. A jogvédelem korlátozott volta pedig a jogállami intézmények ellenőrzési lehetősége miatt szükséges. Az ellenőrzési funkció azonban akkor tölti be szerepét, és akkor indokolt a személyiségi jogvédelemmel szembeni kiemelt szerepének a hangsúlyozása, ha az a közhatalmat gyakorló személy közérdeklődésre számot tartó, közösséget érintő tevékenységi mozzanataival kapcsolatos. A perbeli esetben az alperes által dokumentált tevékenység a demonstráción való jelenlét ténye. A felperesek személyes előadása alapján lehetett arra következtetni, hogy igazgatási és biztonsági feladatokat láttak el a helyszínen. Az ilyen tevékenység végzése mellett a képmásuk közlésével, az emberi méltóság sérthetetlenségének követelményéből levezethető privát szférájuk oltalma nyilvánvalóan nem sérült, és nem is volt sérthető, hiszen feladatteljesítésük ténye túlnyomórészt nélkülözi ezt a lehetőséget. A képmásvédelem másik vetülete, a saját személyiség kifejeződése feletti rendelkezési jogosultság fennmarad, még a köz érdekében végzett tevékenység idején is. Az ember legbensőbb lényegéhez szorosan hozzátartozik, hogy saját testével, arcával maga rendelkezzék. Ennek az önrendelkezési jogosultságnak és a sajtószabadság alapjoga gyakorlásának összemérésekor azt kellett értékelni, hogy az adott esetben a sajtó a felperesek jogosultságait milyen okból, illetve körülmények miatt hagyta figyelmen kívül, mi volt az a cél, amely érvényesülésének biztosításához a személyiségi jog korlátozása felmerülhetett. Tény, hogy az alperes a rendvédelmi dolgozók tüntetéséről közölt képes és szöveges beszámolóval egy jelenkori eseményről tudósított, de az ilyen eseményekről való tudósítás sem lehet korlátlan. Az elsődleges korlátot az Smtv. 3. §

(3)bekezdésében foglalt, személyiségi jog sértésének tilalma adja. Az nem lehetett vitás, hogy a felperesek képmás védelméhez fűződő személyiségi jogai sérültek az alperesi magatartás eredményeként. Az alperesi képes tudósítás érintett része kizárólag a felperesek jelenlétét dokumentálta, a felvételekből és a hozzá kapcsolódó szövegből konkrétabb cselekvéseikre nem volt levonható következtetés. A sajtószabadság gyakorlása mint ellenőrző és tájékoztató funkció, alapvetően a közérdeklődésre számot tartó eseményekről és történésekről való tudósítás kötelezettsége és lehetősége. A kérdéses demonstráció nyilvánvalóan közérdeklődésre tartott számot, de azon a felperesek jelenléte és dokumentált cselekvéseik nem voltak olyan jelentőségűek, melyre tekintettel a képmásvédelemmel kapcsolatos rendelkezési jog háttérbe szorulhatott. Erre alapozva nem sérül az Alkotmány 61. §

(3)bekezdésében foglalt, közügyekkel kapcsolatos megfelelő tájékoztatáshoz való jogosultság sem. Az alapjogok összemérésének eredményeként a Fővárosi Ítélőtábla az egyedi eset körülményeit úgy ítélte meg, hogy a sajtószabadság alapjoga attól nem szenved sérelmet, ha a felperesek képmáshoz fűződő jogának biztosítása az adott esetben elsőbbséget élvez, a sajtó tájékoztatási kötelezettségét - az ábrázolt eseményre is figyelemmel - nem korlátozza, ha a felpereseket egyedi beazonosításra nem alkalmas módon mutatja, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §

(2)bekezdése alapján helybenhagyta. Az alperes fellebbezése nem vezetett eredményre, ezért köteles viselni a felperesek másodfokú perköltségét a Pp. 239. §-ának utaló szabálya és a Pp. 78. §

(1)bekezdése szerint. A másodfokú perköltség a felperesi jogi képviselő 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §

(2)bekezdésének a) pontja,

(5)bekezdése és a 4/A. §

(1)bekezdése szerinti ügyvédi munkadíja. Köteles továbbá viselni az alperes a le nem rótt fellebbezési illetéket a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §

(2)bekezdése szerint. Budapest,

1. október
2. Kizmanné dr. Oszkó Marianne s.k. a tanács elnöke . Kisbán Tamás s.k.. Hercsik Zita s.k. előadó bíró bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő