Bf.328/2014/10 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)és

(8)bekezdés I. fordulata szerint jelöli meg. Megállapítja, hogy a vádlott legkorábban a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon feltételes szabadságra bocsátható. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a vádlottat a másodfokú eljárás során felmerült 12.180,- (tizenkettőezer-száznyolcvan) forint bűnügyi költség viselésére. Az ítélet ellen további fellebbezésnek helye nincs. Indokolás A vádlottat a Budapest Környéki Törvényszék 2014. július hó 8. napján kelt 10.B.113/2013/27. számú ítéletével bűnösnek mondta ki életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében [Btk. 170. §

(1)bekezdés

(6)bekezdés] ezért őt 2 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Rendelkezett az eljárás során felmerült bűnügyi költség viseléséről. Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása végett fellebbezést, a vádlott és védője a kiszabott büntetés enyhítése végett terjesztett elő perorvoslatot. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészég BF.820/2014/

1. számú átiratában a bejelentett ügyészi fellebbezéseket fenntartotta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a perrendi szabályokat megtartotta, a bizonyítást a szükséges, indokolt mértékben lefolytatta és valamennyi bizonyítékot értékelési körébe vonva hibamentes tényállást állapított meg. Indokolási kötelezettségének is eleget tett, a tényállást, amelyet támadás nem ért, irányadónak kell tekinteni a felülbírálat során is. Okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, azonban tévedett, amikor a minősítés és a jogkövetkezmények megállapítása során az elkövetéskori törvényt alkalmazta arra hivatkozással, hogy az elbíráláskori törvény hátrányosabb rendelkezéseket tartalmaz a vádlottra, a középmértékre vonatkozó szabály kötelező alkalmazására figyelemmel. Mind az elkövetés -
2. év május hó
3. - mind az elbírálás idején hatályban volt a középmértékre vonatkozó előírás, amely azonban csak annyiban kógens, hogy a középmértékből kell kiindulni és az attól való eltérést köteles indokolni a bíróság. Figyelemmel arra, hogy az elbírálás idején hatályos
4. évi C törvény feltételes szabadságra bocsátást kimondó rendelkezései kedvezőbbek, ezért ennek rendelkezéseit kell vádlottra vonatkozóan alkalmazni. Szükségesnek tartotta a bűncselekmény megnevezésének pontosítását is. A bűnösségi körülményeket körültekintően és teljes körűen sorolta fel az elsőfokú bíróság, de nem súlyuknak megfelelően értékelte. A vádlott előéletére, a hasonló jellegű, erőszakos bűncselekmények elkövetésére figyelemmel súlyosabb büntetés kiszabása indokolt. A nyilvános ülésen a védő az elsőfokú bíróság ítéletében kiszabott büntetés enyhítését indítványozta, de egyetértett az elbíráláskori Btk. alkalmazásával. A bejelentett fellebbezések nem voltak megalapozottak. A vádlott a nyilvános ülésen szabályszer idézés ellenére nem jelent meg, de a nyilvános ülés távollétében megtartható volt. A Fővárosi Ítélőtábla a kétirányú perorvoslatok alapján eljárva a Be.
5. §

(1)bekezdésére figyelemmel a Budapest Környéki Törvényszék ítéletét és az azt megelőző eljárást teljes terjedelmében felülbírálta. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályokat betartva, a vád tárgyává tett bűncselekmények elbírálása szempontjából a szükséges bizonyítékokat feltárta, ügyfelderítési kötelezettségének a lehetséges és szükséges mértékben eleget tett. A rendelkezésére álló bizonyítási anyagot értékelési körébe vonva, a bizonyítékokat egyenként és egymással is egybevetve mérlegelte, és e tevékenységéről megfelelően számot is adott. Okszerűen megindokolta azt, hogy mely bizonyítékokat, mely részükben és miért fogadott el, illetve melyeket, mely részükben és miért nem tartott valónak. Az elsőfokú bíróság a vádlott védekezését és az azt cáfoló, terhelő vallomásokat a logika szabályainak megfelelően elemezte, értékelte és részletesen számot adott arról, hogy mely terhelő bizonyítékot miért talált hitelt érdemlőnek illetőleg miért vetette el a vádlott védekezését. A vádlott előadása az előzményeket illetően - mind a pénzkölcsön, mind a dulakodás megtörténtét illetően - egybevágott a sértett és 1-es tanú vallomásával, a vádlott nem vitatta azt sem, hogy elégtételt akart venni a sértetten, ezért tért vissza. A vádlott a bántalmazás tényét sem tagadta, de erre vonatkozó előadása- ököllel ütötte arcon a sértettet - teljességgel eltért a sértett vallomásától - a földre rántotta, fejberúgta - a bántalmazás lefolyását illetően. A sértetti vallomást e körben a további tanúvallomások és az orvosszakértő véleménye is alátámasztotta. Az elsőfokú bíróság pedig megfelelően megindokolta, hogy miért ezekre a szakértői véleménnyel is alátámasztott vallomásokra alapította tényállását. Az iratok tartalma alapján a Be. 352. §

(1)bekezdés a) pontjára figyelemmel az ítélőtábla a az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás a személyi részt illetően kisebb mértékben kiegészítette és pontosította: - Az ítélet indokolásának

1. oldal első bekezdésében pontosítja, hogy egyben elrendelte a helyesen: 10 hónapi börtönbüntetés végrehajtását. - A személyi részt azzal egészíti ki, hogy a vádlottat utóbb a Váci Járásbíróság a 2014.év november hó
2. napján jogerőre emelkedett 6.B.50/2014/
3. számú ítéletével garázdaság vétsége miatt 6 hónapi fiatalkorú fogházban letöltendő szabadságvesztésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az így kiegészített, illetve helyesbített tényállás alapján az elsőfokú bíróság ítélete megalapozott és mentes a Be.
4. §

(2)bekezdésében foglalt hiányosságoktól, ezért a másodfokú felülbírálat alapját képezi. Az irányadó tényállásból okszerű a vádlott bűnösségére levont következtetés, a cselekmény minősítése is törvényes. A büntetés kiszabása körében a Budapest Környéki Törvényszék vizsgálta a Btk. időbeli hatályát - a Btk.

1. §-át - azt, hogy az elkövetéskor, vagy az elbíráláskor hatályos anyagi jogi szabályokat kell alkalmaznia, azonban tévesen alkalmazta az elkövetéskori anyagi jogszabályokat. A cselekmény elkövetésének időpontjában hatályban lévő Büntető törvénykönyv, az
2. évi IV. törvény, illetve az elbíráláskor hatályban lévő
3. évi C. törvény
4. §-a szerint a bűncselekményt az elkövetés idején hatályban lévő törvény szerint kell elbírálni, ha pedig a cselekmény az elbírálásakor hatályban lévő új büntető törvény szerint nem bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új törvényt kell alkalmazni. A vádlott által megvalósított testi épség elleni bűncselekmény minősítése, büntetési tétele megegyezik az
5. évi IV. törvényben (
6. §

(1)bekezdés és

(6)bekezdés I. fordulat), valamint a

1. évi C. törvényben foglaltakkal (Btk.
2. §

(1)bekezdés és

(8)bekezdés I. fordulat), továbbá mindkét jogszabályban azonos a cselekmény büntetési tétele: kettő évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés. A 2012. évi C. törvény 38. §

(1)bekezdése alapján határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén a bíróság az ítéletében megállapítja a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját, ha a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nem kizárt. A

(2)bekezdés értelmében, ha a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nem kizárt, annak legkorábbi időpontja a büntetés kétharmad, visszaeső esetén háromnegyed részének, de legkevesebb három hónapnak a kitöltését követő nap. Az új jogszabály tehát ebben a kérdésben az eljáró bírónak mérlegelési jogkört biztosít, mert e szabályozás szerint a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége már nem a szabadságvesztés végrehajtási fokozatához, hanem a terhelt személyi körülményeihez - előéletéhez - igazodik, amely kérdés szerepet kap a büntetés kiszabása során. Az elsőfokú bíróság tévedett, amikor az elkövetéskori és az elbíráláskori jogszabályok összevetése során arra az álláspontra helyezkedett, hogy csak az elbírálás időpontjában hatályos Btk. tartalmaz rendelkezést a középmérték kötelező alkalmazásáról. Az elkövetés idején hatályos 1978. évi IV. törvény 83. §

(2)bekezdése is tartalmazza, hogy a büntetés kiszabása során a büntetési tétel középmértékéből kell kiindulni. Így, mint az elkövetés, mind az elbírálás idején hatályban volt/van a középmérték alkalmazásának kötelezettsége, amely azonban csak a középmértékből történő kiindulást írja elő a jogalkalmazók számára, megfelelő indokolással attól el lehet térni. Mindezek összevetése alapján megállapítható, hogy a vádlott esetében a feltételes szabadságra bocsátás kedvezőbb rendelkezéseire figyelemmel az elbíráláskori jogszabályok alkalmazása eredményez kedvezőbb elbírálást a vádlottra, így az ítélőtábla az elbíráláskori jogszabályokat alkalmazta. Ennek megfelelően vádlott cselekményét a Btk. 164. §

(1)bekezdésbe ütköző és a

(8)bekezdés I. fordulata szerint minősülő testi sértés bűntette kísérleteként jelöli meg. Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása körében irányadó tényezőket helyesen vette számba, ugyanakkor az ítélőtábla mellőzi a sértetti közrehatás enyhítő körülménykénti értékelését, a vádlott revansot akart venni a korában őt ért sérelmén ezért ment vissza a társasághoz és támadta meg a sértettet. Az ítélőtábla az értékelt bűnösségi körülmények alapján úgy ítélte meg, hogy a vádlottal szemben kiszabott büntetés megfelelő, annak sem súlyosítása, sem enyhítése nem indokolt Az ítélet egyéb járulékos rendelkezése törvényes. A Fővárosi Ítélőtábla a Budapest Környéki Törvényszék ítéletét a Be. 371.§

(1)bekezdése értelmében helybenhagyta. A bűnügyi költség viselésével kapcsolatban az ítélőtábla a Be. 381. §

(1)bekezdése alapján rendelkezett. Az ítélet ellen a Be. 386. §

(1)bekezdésében foglaltak alapján további fellebbezésnek nincs helye. Budapest,

1. év november hó
2. napján Dr. Rédei Géza s.k. a tanács elnöke . Vincze Piroska s.k. előadó bíró . Bartkó Levente s.k. bíró A Budapest Környéki Törvényszék 10.B.113/2013/
3. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 1.Bf.328/2014/
4. számú ítélete folytán a mai napon jogerős és végrehajtható. Budapest,
5. év november hó
6. napján . Rédei Géza s.k. a tanács elnöke Kiadmány hiteléül: tisztviselő