Bf.547/2015/9 – Szegedi Ítélőtábla

(1)bekezdése,

(3)bekezdése,

(8)bekezdés

1. fordulat] minősíti. A szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás tartamát 5 (öt) évre enyhíti. Egyebekben az első fokú ítéletet helybenhagyja. A vádlott által
2. július
3. napjától
4. október
5. napjáig előzetes fogvatartásban töltött időt is beszámítja a kiszabott szabadságvesztésbe. Kötelezi a vádlottat a másodfokú eljárás során felmerült 35.000.- (harmincötezer) forint bűnügyi költség megfizetésére, külön felhívásra az állam javára. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. INDOKOLÁS: A törvényszék a vádlott bűnösségét emberölés bűntettének kísérletében [Btk.
6. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés i) pont] mondta ki. Ezért a vádlottat 10 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, a szabadságvesztést börtönben rendelte végrehajtani, és rendelkezett a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéről. A szabadságvesztésbe beszámította az előzetes fogvatartásban töltött időt. A vádlott szülői felügyeleti jogát az öt kiskorú gyermeke vonatkozásában megszüntette. Az elkövetés eszközét elkobozta, és rendelkezett a többi bűnjelről is, kötelezte a vádlottat a felmerült bűnügyi költség megfizetésére. A törvényszék ítélete ellen a vádlott és a védő fellebbezett, azonosan a büntetés súlyossága miatt, enyhítése érdekében. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség Bf.243/2015/3-II. számú átiratában a fellebbezéseket nem tartotta alaposaknak; álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ténybelileg és a jogkérdésekben egyaránt helyesen foglalt állást, leszámítva azt, hogy a Btk. 35. §

(2)bekezdését alkalmazta, álláspontja szerint ugyanis sem a személyi, sem a tárgyi körülmények nem nyújtanak annak alkalmazására alapot. Ugyanakkor indítványt tett arra, hogy a másodfokú bíróság állapítsa meg a vádlott bűnösségét további 4 rb., a Btk. 208. §

(1)bekezdésébe ütköző, aszerint minősülő és büntetendő kiskorú veszélyeztetésének bűntettében és ehhez képest a büntetést tekintse halmazati büntetésnek, amit fegyházban rendeljen végrehajtani. A további bűncselekményeket illetően rámutatott, hogy az irányadó tényállás szerint a vádlott gyk. sértett sérelmére elkövetett bűncselekménye során jelen volt valamennyi gyermeke, ezért a további gyermekek a testvérük ellen elkövetett élet elleni bűncselekményt az elkövetés helyének jellegére is figyelemmel valamennyien észlelhették. Így - a fellebbviteli főügyészségi álláspont szerint - a gyermekkorú sértett tekintetében a vádlott olyan súlyos, a kiskorúak nevelését, felügyeletét, illetően gondozását érintő kötelességszegést valósított meg, amellyel a kiskorúak erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette. Emiatt a már ismertetett jogkövetkeztetés levonására tett indítványt. A fellebbviteli főügyészség képviselője a nyilvános ülésen az írásbelivel egyezően tartotta fenn ugyan a fellebbezést, de azt a kiskorú veszélyeztetése bűntette tekintetében akként módosította, hogy az három rendbeli, miután a vádbeli élet elleni bűncselekmény elkövetésének passzív alanya, a gyermekkorú sértett nem vonható a veszélyeztetett kiskorúak körébe a magasabb rendű jogtárgy sérelme miatt. A védő a fellebbezési nyilvános ülésen az első fokú eljárás során eljárt védő által bejelentett fellebbezést azzal tartotta fenn, hogy álláspontja szerint a vádlott esetében még eshetőleges emberölési szándék sem volt megállapítható, figyelemmel a szubjektív és a szituációs elemekre. Álláspontja szerint a vádlott legfeljebb a súlyos testi sértés elkövetésével megvalósuló, életveszélyt okozó testi sértés bűntettét, illetve gondatlanságból elkövetett emberölés kísérletét valósította meg. Ezért eltérő - enyhébb - minősítésre és ehhez képest a büntetés enyhítésére tett indítványt, kiemelve az enyhítő körülmények túlsúlyát. Másodlagosan is enyhítés irányában tartotta fenn a fellebbezést. Az ítélőtábla a védő kiegészített fellebbezését, valamint - ehhez képest - a vádlott és a védő enyhítést célzó fellebbezését ítélte részben alaposnak, a fellebbviteli főügyészségnek a további három rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntette megállapítását és e körben a bűnösség kimondását, valamint az ehhez kapcsolódó járulékos rendelkezések meghozatalát célzó indítványát nem. A másodfokú bíróság a Be. 348. §

(1)bekezdése alapján teljes körűen felülbírálta az elsőfokú bíróság ítéletét függetlenül attól, hogy ki, milyen irányban fellebbezett. Ennek során megállapította, hogy a törvényszék a bizonyítást túlnyomórészt szabályosan, a szükséges és lehetséges körben folytatta le, aminek eredményeképpen megalapozott tényállást állapított meg. A másodfokú bíróság elutasította a vádlottnak és védőjének újabb elmeorvos-szakértői vélemény beszerzését célzó indítványát, mert annak indokául csupán azt hozta fel a vádlott, hogy továbbra sem emlékszik a cselekmény elkövetésére (amnézia). Az elmeorvos-szakértők és a pszichológus szakértő a nyomozás során és az első fokú eljárásban egyaránt megnyugtatóan nyilatkoztak a vádlott beszámítási képességéről, kétség nem ébredt a másodfokú bíróságban sem. Eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság, amikor bizonyítékként figyelembe vette gyk. sértett nyomozási bíró előtt tett vallomását. A vallomásról felvett jegyzőkönyvből kiderül, hogy a nyomozási bíró elmulasztotta figyelmeztetni a gyermekkorú tanút a tanúvallomás megtagadásának jogára [Be. 82. §

(1)bekezdés a) pontja szerinti abszolút mentesség] csupán az ún. relatív mentességi jogára figyelmeztette, amellyel a tanú nem élt és vallomást tett, mégpedig anyjára terhelőt. Ez a törvény ellenére beszerzett bizonyíték, amely a Be. 78. §

(4)bekezdés

1. fordulata alapján nem vehető figyelembe. Ezért a másodfokú bíróság e vallomást kirekesztette a bizonyítékok köréből. Ezáltal azonban nem vált az első fokú tényállás megalapozatlanná, miután a többi bizonyíték, így gyk. (név) vallomása és az orvosszakértői vélemények megnyugtató bizonyítékul szolgáltak, és azokat az elsőfokú bíróság helyesen mérlegelte. A senki által nem támadott, megalapozott tényállás ezért irányadó volt a felülbírálat során. A vádhatóság által benyújtott vádirat tényállásával a lényeget tekintve egyezően megállapított első fokú tényállás szerint a vádlott a tényállásbeli időben, helyen és körülmények között, indulati állapotban, a gyermekkorú sértettet egy ízben, közepes erővel, egy 7 cm pengehosszúságú, nála éppen kalács-szelés céljából tartott késsel hátba szúrta. A gyermekkorú sértett emiatt a tényállásban részletezett közvetlen életveszéllyel járó sérülést szenvedett. Az elsőfokú bíróság a megalapozott tényállásból helyesen következtetett a vádlott bűnösségére, ám a bűncselekmény minősítése nem törvényes. Tévedett az elsőfokú bíróság abban, hogy a vádlott cselekményét a már felhívott törvényhely szerinti emberölés bűntette kísérletének minősítette. Tévedése arra vezethető vissza, hogy nem vizsgálta kellő elmélyültséggel a bűncselekmény tárgyi és szubjektív elemeit, valamint a szituációs elemeket, és az elkövetés körülményeit. A másodfokú bíróság mindenben egyetértett a védő indokolásával; a 7 cm pengehosszúságú kés kétségkívül alkalmas az élet kioltására, ám az emberölésre vonatkozó akár eshetőleges szándék levonására önmagában ebből nem lehet következtetni. A Kúria 3/
2. BJE határozata ad kimerítő útmutatást az ítélőbíróságoknak abban, hogy az adott történeti tényállás elemeiből milyen esetekben lehet levonni a következtetést az ölési szándékra, s milyen esetekben nem (I./
3. pont). A megadott szempontokat vizsgálva a másodfokú bíróság álláspontja az, hogy a vádlott által éppen kalács-szelés érdekében kézben tartott késsel, a gyermekek által keltett zsivaj és a gyermekkorú sértett rakoncátlan magatartása miatt, valamint amiatt, hogy
4. hónapban volt állapotos, olyan indulat-vezérelt, rögtönös, meg nem gondolt cselekvőséget fejtett ki, ami alapvetően nem a sértett életének kioltására irányult, még eshetőlegesen sem. Ebben a körben nem lehet figyelmen kívül hagyni a vádlottnak azt a következetes nyilatkozatát, mely szerint ő csupán "bántani akarta (gyk. sértett nevének becézett formája)-t". Ennek konzekvens hangoztatása ugyancsak nem az élet kioltására irányuló eshetőleges szándék megállapítására ad alapot. A vádlott elmeállapota ugyan teljesnek és épnek minősíthető - tehát ép lélektani alapon alakult ki a cselekvési akarat és maga a cselekvés - ám ezek kialakulásában nem hagyható figyelmen kívül a vádlott előrehaladott állapotosságára figyelemmel - a köztapasztalat alapján mondható, hogy fennállott egyfajta feszültebb idegállapota. Annak ellenére állítható mindez, hogy pszichopátiáját az elmeorvos-szakértők megállapították ám sem ők, sem pedig a pszichológus szakértő nem mutatott ki olyan körülményt, ami az elkövetést megkönnyíthette (Kúriai BKv.
6. pont utolsó mondata), és az elmeorvos-szakértők véleménye szerint a vádlott beszámítási képessége is teljes volt az elkövetéskor. A felhívott jogegységi határozat által felsorolt és számba-veendő elkövetési körülményeket vizsgálva az ítélőtábla úgy vélte, hogy a vádlott kezében tartott kés pengéjének hossza, az egyszeri szúrás, a sértett gyengébb fizikai felépítése (kisgyermeki testi adottságok), az alkalmazott legfeljebb közepes erejű szúrás, az ép lélektani alapon kialakult, de a terhesség miatt feszültebb idegi állapot és a vádlott testbántalmazási szándékát tükröző kijelentése nem ad alapot akár eshetőleges ölési szándék megállapítására sem. Valamennyi elkövetési elemet, és a szituáció jellegzetességeit alapul véve tehát a másodfokú bíróság álláspontja a védelemmel egyező; nem vonható le megalapozott következtetés arra, hogy a vádlott belenyugodott volna annak bekövetkeztébe, hogy a késsel hátba, közepes erővel leadott szúrás eredményeképpen gyermeke akár meg is halhat. Ezzel szemben levonható a következtetés arra, hogy testi sértési szándéka egyenes volt és tudatában fel kellett merülnie az életveszélyes sérülés létrejötte lehetőségének, ám azt azért nem látta előre, mert a tőle elvárható figyelmet, illetve körültekintést elmulasztotta [hanyag gondatlanság; Btk.
7. § 2.fordulata]. A gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének kísérlete tekintetében a védelmi álláspont ehhez képest sem volt osztható. Mindebből következik, hogy a vádlott által elkövetett bűncselekmény helyesen a Btk.
8. §

(1)bekezdés,

(3)bekezdés és

(8)bekezdés

1. fordulata szerint minősül és bűnösségének formája az ún. vegyes bűnösség, azaz a testi sértés egyenes szándékú, az életveszélyes eredményre pedig a már felhívott törvényhely szerinti hanyag gondatlanság terjedt ki. Ami a módosított fellebbviteli főügyészségi indítványt illeti, azt az alábbiak miatt nem osztotta az ítélőtábla. A fellebbviteli főügyészség által indítványozott bűncselekményben való bűnössége megállapítására az ítélőtábla álláspontja szerint kizárólag abban az esetben kerülhetett volna sor, amennyiben ebben a tekintetben a vádhatóság törvényes vádat fogalmazott volna meg. A törvényes vád alaki és tartalmi kellékeire az 1/
2. BKv-ben írtak szerint a Be.
3. §

(2)bekezdése az irányadó. A vádirat nem tartalmazta annak részletes leírását, hogy a vádlott a konkrétan vád tárgyává tett cselekmény elkövetésével, ami egyébként nyilvánvalóan gondozási, nevelési kötelezettségének súlyos megszegése, ténylegesen veszélyeztette volna a sértetten kívüli, további három kiskorú értelmi, illetve érzelmi fejlődését. Ez viszont a bűncselekménynek eredménye, amelynek leírásával a vádirat adós maradt, és nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a Be. ún. Nagy kommentárja (Wolters Kluwer kiadó DVD-n és online) ugyancsak szilárd álláspontot foglalt el a törvényes vád tartalmi kellékeit illetően. Az említett kommentár jogdogmatikai állásfoglalása nem hagy kétséget afelől, hogy a törvényes vádnak minimálisan tartalmaznia kell a megvádolni kívánt személy konkrét cselekvőségére vonatkozó történeti tényeket. Ezek között a bűncselekmény eredménye is szerepel, amelynek leírását a vád tehát nem tartalmazta. Összességében is csupán arra lehet következtetni a vádirati tényállásból hogy a (név) nevű gyermek nyilvánvalóan észlelte, hogy mi történt, a másik két gyermek viszont már nem biztos, erre a nyomozás ki sem terjedt. A vádiratot szerkesztő, illetve a tárgyaláson jelenlévő ügyésznek kifejezetten vád tárgyává kellett volna tennie azt, hogy mindhárom gyermek észlelte a történteket és emiatt nem közvetlenül, hanem áttételesen érzelmi fejlődésük veszélyeztetése kialakult, ezt azonban nem tette. A törvényes vád követelményeinek akkor felelt volna meg az ügyész vádja, ha a tényállást a most leírtak szerint rögzítette volna. Az ítélőtábla álláspontja szerint a másodfokú eljárásban utóbb, mintegy vád tárgyává tenni súlyos beszámítású, több rendbeli bűncselekményeket ilyen módon nem lehet, mert az ténylegesen sérti a törvényes vádra és a vádelvre vonatkozó garanciális jellegű eljárási szabályokat egyaránt. Ezért nem teljesítette a fellebbviteli főügyészség indítványát. Az enyhébb minősítésre is tekintettel a bűnösségi körülmények helyesbítésre, illetve kiegészítésre szorultak. Nem értékelte enyhítőként az ítélőtábla a részbeni, nyomozás során tett beismerő vallomást, mert az nem párosult a bűnösség elismerésével (Bkv.56.,11. pont), és a minősítési eltérésre figyelemmel a bűnösségi alakzatot alapul véve nem enyhítő az eshetőleges szándék, valamint a kísérlet sem. Ugyanakkor további enyhítőként értékelte a másodfokú bíróság azt, hogy az életveszélyes eredményre a vádlott hanyag gondatlansága terjedt ki és a vádlott az elkövetéskor 8 hónapos terhes volt. Az enyhébb minősülés és a bűnösségi körülmények változása miatt az elsőfokú bíróság által nem jogerősen kiszabott büntetés törvénysértővé vált. Ezért az lényeges enyhítésre szorult; a másodfokú bíróság úgy ítélte, hogy az első bűntényes vádlott esetében a bűncselekményre megállapított középmértékben meghatározott tartam elegendő a büntetési célok eléréséhez, annál enyhébb tartam viszont már veszélyeztetné a büntetés célját. A közügyektől eltiltás esetében a bűncselekmény jellegére, tárgyi súlyára és a vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyességre volt figyelemmel. Ezért a szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás mellékbüntetés mértékét egyaránt enyhítette. A Btk. 35. §

(2)bekezdésére utalást mellőzte a másodfokú bíróság, miután a megváltoztatott minősítés miatt annak alkalmazására már nem volt szükség. A szülői felügyeleti jog megszüntetésére vonatkozó szabályokat törvényesen alkalmazta az első fokú bíróság, de az helyesen az 1952. évi IV. törvény (Csjt.) 88. §

(1)bekezdés

1. a)[gyk. sértetten kívüli gyermekek] és
2. c)pontján [gyk. sértett] alapul, mert az alkalmazandó polgári jogi anyagi szabályok az elkövetéskori törvényhez igazodnak. A kifejtettekből következik, hogy a vádlott és védő által enyhítésért, illetve a védő által enyhébb minősítés érdekében bejelentett fellebbezések eredményre vezettek, a fellebbviteli főügyészség indítványát viszont nem ítélte teljesíthetőnek a másodfokú bíróság. Ezért az első fokú ítéletet a Be. 372. §

(1)bekezdése alapján az írtak szerint megváltoztatta, egyebekben pedig a Be. 371. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A további előzetes letartóztatásnak a szabadságvesztésbe való beszámítása a Btk. 92. §

(1)és

(2)bekezdésén alapul. A másodfokú bíróság a Be. 381. §

(1)bekezdése és 338. §

(1)bekezdése alapján kötelezte a vádlottat a kirendelt védelmével a másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költség viselésére. Az ítélet elleni fellebbezés lehetőségét a Be.

1. §-a zárja ki. Szeged,
2. október
3. Dr. Hegedűs István s. k. a tanács elnöke Dr. Katona Tibor s. k. a tanács tagja, előadó Dr. Nikula Valéria s. k. a tanács tagja A Szegedi Ítélőtábla a Bf.III.547/2015/
4. számú ítélete és a Szolnoki Törvényszék 8.B.1057/2014/
5. számú ítéletének a jelen ítélettel meg nem változtatott része a mai napon jogerős és végrehajtható. Szeged,
6. október
7. Dr. Hegedűs István s. k. a tanács elnöke