← Magyarország

Bf.1/2015/12 – Fővárosi Ítélőtábla

Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 3.Bf.1/2015/

  1. szám A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság Budapesten,
  2. év október hó
  3. és
  4. napján tartott nyilvános ülés alapján meghozta és kihirdette a következő ítéletet: A csalás bűntette és más bűncselekmények miatt I. r. vádlott és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék
  5. év szeptember hó
  6. napján kelt 26.B.973/2010/
  7. számú ítéletét I. r. és IV. r. vádlottak tekintetében megváltoztatja. I. r. vádlottal, mint a vagyon elleni bűncselekmények tekintetében különös visszaesővel szemben kiszabott szabadságvesztést 3 (három) évre enyhíti. IV. r. vádlott szabadságvesztés büntetését 1 (egy) év 6 (hat) hónapra, a felfüggesztés próbaidejét 3 (három) évre enyhíti. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét I. r., II. r., III. r. és IV. r. vádlott tekintetében helybenhagyja. A másodfokú eljárásban összesen 119.450 (száztizenkilencezer-négyszázötven) forint bűnügyi költség merült fel, melyből II. r. vádlott 40.000 (negyvenezer) forintot, III. r. vádlott 44.450 (negyvennégyezer-négyszázötven) forintot köteles megfizetni, valamint a IV. rendű vádlott tekintetében felmerült 35.000 (harmincötezer) forint bűnügyi költséget az állam visel. Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye. INDOKOLÁS Az elsőfokú bíróság ítéletében - I. r. vádlottat 2 rb. csalás bűntette [
  8. évi IV. törvény
  9. §

(1),
(2)bekezdés c.) pont,
(7)bekezdés b.) pont], 1 rb. bűnsegédként elkövetett csalás bűntettének kísérlete [1978. évi IV. törvény 318. §
(1)és
(6)bekezdés a.) pont], 1 rb. csalás bűntettének kísérlete [1978. évi IV. törvény 318. §
(1),
(2)bekezdés c.) pont,
(6)bekezdés b.) pont], 54 rb. bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette [
  1. évi IV. törvény
  2. § (1 bekezdés c.) pont], 1 rb. bűnsegédként elkövetett hitelezési csalás bűntette [
  3. évi IV. törvény 297/A. §] és 3 rb., egy esetben bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége [
  4. évi IV. törvény
  5. §] miatt, mint különös visszaesőt halmazati büntetésül 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte, megállapította, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. - II. r. vádlottat 1 rb. költségvetési csalás bűntettének kísérlete [
  6. évi C. tv.
  7. §
(1)bekezdés a.) pont és
(4)bekezdés a.) pont], 54 rb. közokirat-hamisítás bűntette [2012. évi C. tv. 342. §
(1)bekezdés c.) pont] és 2 rb. hamis magánokirat felhasználásának vétsége [
  1. évi C. tv.
  2. §] miatt halmazati büntetésül 2 év szabadságvesztésre és 400 napi tétel, egy napi tétel 4.000.- forint összegű, összesen 1.600.000.- forint pénzbüntetésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette; - III. r. vádlottat 1 rb. bűnsegédként elkövetett csalás bűntette [
  3. évi C. törvény
  4. §
(1)és
(5)bekezdés a.) pont], 2 rb. bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntette, melyből 1 rb. kísérlet [2012. évi C. tv. 396. §
(1)bekezdés a.) pont és
(4)bekezdés a.) pont] és 3 rb. bűnsegédként elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége [
  1. évi C. tv.
  2. §] miatt halmazati büntetésül 2 év szabadságvesztésre és 500 napi tétel, egy napi tétel 8.000.- forint összegű, összesen 4.000.000.- forint pénzbüntetésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette; a III. r. vádlottal szemben 2 rb. bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége [
  3. évi IV. törvény
  4. §] miatt indult büntetőeljárást megszüntette; - IV. r. vádlottat 1 rb. bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete [
  5. évi C. tv.
  6. §
(1)bekezdés a.) pont és
(4)bekezdés a.) pont] és 2 rb. bűnsegédként elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége [
  1. évi C. tv.
  2. §] miatt halmazati büntetésül 2 év szabadságvesztésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette; - II. r., III. r. és IV. r. vádlott esetében megállapította, hogy a szabadságvesztést végrehajtásának elrendelése esetén, börtönben kell végrehajtani és legkorábban a büntetésük kétharmad részének kitöltését követő napon bocsáthatók feltételes szabadságra; - Rendelkezett továbbá a bűnügyi költség viseléséről. Az ítélet ellen · az ügyész y I. r., II. r. és III. r. vádlottak terhére, a II. r. vádlott esetében téves minősítés miatt, a tényállás
  3. pontjában foglalt cselekmény közvetett tettesként elkövetett minősítése, továbbá mindhárom vádlott büntetésének súlyosítása, valamint a II-III. r. vádlottak esetében a felfüggesztés mellőzése és közügyektől eltiltás kiszabása érdekében; · I. r. vádlott és védője, II. r. és III. r. vádlottak, valamint IV. r. vádlott és védője felmentésért; · a II. r. és III. r. vádlottak védői elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében jelentettek be fellebbezést. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség Bf.1143/2014/
  4. számú átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta, míg a bejelentett védelmi fellebbezéseket nem tartotta alaposnak. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok megtartásával járt el, a vád tárgyává tett cselekmények elbírálásához szükséges és lehetséges bizonyítékokat feltárta és azokat a logika szabályai szerint értékelve állapította meg a tényállást. A mérlegeléssel megállapított tényállás megalapozott, abból az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlottak bűnösségére, a felmentésre irányuló fellebbezések a felülmérlegelés tilalma folytán eredményre nem vezethettek. II. r. vádlottnak a tényállás
  5. pontjában foglalt cselekménye esetében az elkövetői alakzat helyesen közvetett tettes - ahogy az az ítélet indokolásában is szerepel -, ugyanis a vádlott a tulajdonjog bejegyzés iránti kérelmet jogi képviselője útján nyújtotta be. A tényállás 1/b., 2.,
  6. és
  7. pontjai esetében a magánokirat-hamisítás vétsége folytatólagosan elkövetett, mivel mindegyik alkalommal több magánokiratot használtak fel. Indítványozta a büntetést befolyásoló súlyosító körülményeket kiegészíteni azzal, hogy tényállás
  8. és
  9. pontja esetében a kár/vagyoni hátrány a minősítésnél irányadó alsó értékhatárt többszörösen haladta meg, ellenben a Bank sérelmére megvalósított csalásnál a kár megtérülése enyhítő körülmény. Ezen körülmények megfelelő súllyal értékelése mellett III. r. vádlottnál figyelembe kell venni azt is, hogy a tényállás 1/a. pontjában foglalt magatartás elkövetéséből származó haszonnal az ő érdekeltségébe tartozó cég gazdagodott, hiszen annak különféle tartozásait rendezték a pénzből, továbbá a tényállás
  10. pontjabeli cselekmény elkövetése is részben a III. r. vádlott érdekét szolgálta, mivel így próbálta elérni, hogy az Alapítvány rendezni tudja a cége felé fennálló tartozását. A kiszabott büntetések súlytalanok, nélkülözik az egyéni és az általános visszatartó erőt, a büntetési célok elérése érdekében indokolt valamennyi vádlottal szemben a szabadságvesztés büntetés és I. r. vádlott mellékbüntetésének súlyosítása, II. r. és III. r. vádlottnál a végrehajtás próbaidőre felfüggesztésének mellőzése és velük szemben is közügyektől eltiltás kiszabása. A nyilvános ülésen Az I. r. vádlott védője a Be.
  11. § alapján a tényállás kiegészítését, és az ekként módosított tényállás alapján védence felmentését indítványozta bűncselekmény vagy bizonyítottság hiányában. Másodlagos jogorvoslati kérelme a fellebbezéssel támadott ítélet hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítására irányult a Be.
  12. § alapján, a Be.
  13. §
(1)bekezdés
(2)bekezdés b.) c.) és d.) pontjaira utalással. A tényállás 1/a. pontjában foglalt magatartással kapcsolatban kiemelte, hogy a megvalósulási tanulmány, a beköltözők szándéknyilatkozatai, az engedélyek beszerzésére tett erőfeszítések, az
  1. számú tanú cégének szerződő felek felkutatására szóló megbízása, mind azt igazolják, hogy védence a bankkal történt tárgyalás során azzal a szándékkal járt el, hogy idősotthont alapít. A bank is tudomással bírt a 165 milliós kölcsönszerződésről. Az elsőfokú bíróság érdemben nem foglalkozott az I. r. vádlott által becsatolt, ezen előadását alátámasztó okiratokkal, a bizonyítékokból csak a terhelő adatokat vette figyelembe, megsértve ezzel a Be.
  2. §
(2)bekezdésben foglaltakat. A bűncselekmény tényállási elemei, a jogtalan haszonszerzés végett tévedésbe ejtés és kárt okozása, hiányoznak. Az 1/b. tényállási pontban foglalt méltányossági áfa-visszaigénylés tekintetében iratellenes megállapítás, hogy az ingatlan üdülőként üzemelt. A védő álláspontja szerint I. r. vádlottat legfeljebb gondatlanság terheli, e magatartás azonban nem büntetendő. A visszaigényelt 68 millió forintos áfa összegével kapcsolatban utalt arra, hogy a védence által becsatolt banki igazolás és a bankszámlakivonatok igazolják, hogy a pénzből 45 millió forintot utalt az APEH Veszprémi Igazgatóság részére, így téves az elsőfokú ítélet megállapítása, miszerint a kár nem térült meg. A tényállás 2. pontja szerinti hitelezési csalás bűntette esetében a Btk. 2. §
(2)bekezdésére tekintettel - mivel ilyen elnevezésű bűncselekmény már nincs - az eljárás megszüntetésére tett indítványt. A tényállás
  1. pontjában foglalt magatartásért felelőssége azért nem állapítható meg, mert az I. r. vádlott bankot szeretett volna váltani, a Bankot hitelkiváltási szándékkal kereste meg, az ingatlant nem akarta eladni, kamattartozása nem is keletkezett, azonban olyan nyomás nehezedett rá, hogy a szerződést aláírta. A tényállás
  2. pontjabeli áfa-visszaigénylés tekintetében utalt arra, hogy az engedményezési szerződés szerint a Bank kapta volna meg az áfa összegét, mint a hitel előtörlesztését. A
  3. szám tanú arról tájékoztatta az I. r. vádlottat, hogy a számla kiállításával minden rendben van, így védence cselekvősége ez esetben is legfeljebb gondatlan magatartás. Az
  4. tényállási pontban írt alapcselekményről az I. r. vádlott nem tudott, az áfa-visszaigénylési kérelmet nem ő állította ki, nem ő írta alá, nem ő adta le, a számlákat sem ismerte. Több személy is hozzáférhetett az alapítvány irataihoz, utalt a könyvelő esetleges érintettségére is. A
  5. számú tanú kihallgatása során releváns nyilatkozatot nem tett, csak általános megállapításokat. E vádpont tekintetében bebizonyítottság hiányában kérte védence felmentését. További indítványa a kiszabott büntetés enyhítésére irányult a nyomatékos enyhítő körülmények közül a bekövetkezett igen jelentős időmúlásra, a védence által eltartott kiskorú gyermekre és súlyosan beteg, ápolásra szoruló élettársára figyelemmel. A II. r. vádlott védője a bejelentett fellebbezést módosított tartalommal tartotta fenn. Elsődleges indítványa az ítélet ki nem küszöbölhető megalapozatlansága és az indokolási kötelezettség elmulasztása miatt annak hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítására irányult. Ennek indokait a védő abban foglalta össze, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem bizonyított, hogy az engedményezési, az adásvételi szerződés és a tulajdonjog bejegyzés fiktív volt, ahogy az sem, hogy a vádlott áfa-haszon reményében vállalta a közreműködést. Másodlagosan a tényállás megváltoztatására és II. r. vádlott felmentésére tett indítványt. Harmadlagos indítványát pedig a kiszabott büntetés enyhítését célzóan jelentette be, kiemelve, hogy a pénzbüntetés kiszabására a vádlott megfelelő jövedelmének hiányában nem kerülhetett volna sor. A III. r. vádlott védője a fellebbezés írásbeli indokolásában foglaltakat fenntartva elsődlegesen a vádlott felmentését indítványozta tényállási pontonként részletesen kifejtve, hogy miért nem bizonyított a bűncselekmények elkövetése. A tényállás 1/a. pontja esetében kiemelte, hogy a bank tévedésbe ejtéséről szó sincs, ugyanis a bank a kölcsönszerződés előkészítésében aktív részt vállalt, a megvalósíthatósági tanulmány, az üzleti terv és a szándéknyilatkozatok alapján biztosítottnak látta, hogy az alapítvány olyan bevételhez fog jutni, amelyből a kölcsönt vissza tudja fizetni, melynek a jelzálogjog is biztosítéka volt. A bankot ugyanakkor kár sem érte, mivel élve vételi jogával az ingatlan tulajdonjogát megszerezte. A tényállás 1/b. pontja esetében a III. r. vádlott szándékos magatartása nem nyert bizonyítást, ugyanis nem igazolódott be, hogy a III. r. vádlott tudott arról, hogy az I. r. vádlottnak nem áll szándékában idősek otthonát üzemeltetni és anélkül terjeszti elő adó-visszatérítési igényét, hogy annak törvényi feltételei fennállnának. A tényállás
  6. pontjában is hiányzik a vádlott szándékos magatartása, mert azután, hogy az alapítvánnyal szembeni követelését engedményezte a IV. r. vádlottra, a követelés további sorsára rálátása nem volt, egyébként maga az engedményezési szerződés sem volt fiktív. A tényállás
  7. pontjában fogalt cselekmény tekintetében elsődlegesen törvényes vád hiányára hivatkozott, ugyanis csak annyi szerepel a tényállásban is, hogy e magatartás elkövetésére a III. r. vádlott közreműködésével került sor. Amennyiben a vádhatóság és az elsőfokú bíróság szerint e közreműködés az engedményezési szerződés megkötése, bizonyítás nélkül maradt, hogy tisztában volt a III. r. vádlott annak továbbengedményezéséről és a jogosulatlan áfa visszaigénylésről. Másodlagos indítványa a szabadságvesztés büntetés végrehajtása felfüggesztési idejének mérséklésére és a vádlott anyagi és vagyoni helyzetére tekintettel a pénzbüntetés mellőzésére irányult. A IV. r. vádlott védője a bejelentett fellebbezést felmentésre irányulóan fenntartotta, azonban kiegészítette a büntetés enyhítésére irányuló indítvánnyal is. A felmentést célzó jogorvoslatot azzal támasztotta alá, miszerint a gazdasági társaságokban a vezető tisztségviselő felelős a könyvelésért, a számviteli fegyelemért, az adóbevallásért és az adóvisszaigénylésért. Ezért mivel nem a IV. r. vádlott volt a Kft. ügyvezető igazgatója és mivel a kifogásolt ügyletekről nem is volt tudomása, nem vonható felelősségre. A másodlagos kérelme tekintetében arra utalt, hogy az elsőfokú ítélet nem felel meg a belső arányosság követelményének, ez önmagában megalapozza a büntetés enyhítését. I. r., II. r. és III. r. vádlottak érdemi felszólalásukban -megismételve az elsőfokú eljárásban előadott védekezésüket - tagadták terhükre rótt bűncselekmények elkövetését. A bejelentett fellebbezések az alábbi eredményre vezettek. A másodfokú bíróság a fellebbezéssel megtámadott ítéletet a Be.
  8. §
(1)bekezdés alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. Az elsőfokú bíróság azon döntése ellen, hogy III. r. vádlott ellen 2 rb. bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt indult büntetőeljárást megszüntette, sem az ügyész, sem a III. r. vádlott, sem védője nem jelentettek be fellebbezést. Ezért az ítélet megszüntető rendelkezése tekintetében beállt a részjogerő, a Be. 348. §
(2)bekezdés alapján az ítélet e részének a felülbírálata kizárt. A felülbírálat eredményeként az ítélőtábla azt állapította meg, hogy a törvényszék a részletes, minden körülményre kiterjedő bizonyítási eljárást a perrendi szabályok szerint, kellő alapossággal és körültekintéssel folytatta le. A Be. 75. §
(1)bekezdésben megfogalmazott ügyfelderítési kötelezettségnek eleget tett, a tényállás alapos és hiánytalan felderítése érdekében valamennyi, az ügy helyes ténybeli és jogi megítéléséhez elengedhetetlen bizonyítékok rendelkezésre állnak. A törvényszék kihallgatta mindazokat a tanúkat, akik vallomása releváns információt tartalmazott, a tanúk kihallgatása előtt a szükséges figyelmeztetések elhangzottak. Az elsőfokú bíróság ismertette az okirati bizonyítékokat, melyek a tényállás megállapítása szempontjából jelentőséggel bírtak, ezzel eleget tett azon követelménynek is, mely szerint a bíróság csak olyan bizonyítékot használhat fel és értékelhet, amelyet a tárgyalás anyagává tett. Az ítélőtábla alaptalannak találta a védők hatályon kívül helyezésre irányuló indítványát. A Be. 373. §
(1)bekezdésben részletesen felsorolt, abszolút hatályon kívül helyezési ok egyike sem állapítható meg. Az eljárás részvevői több alkalommal terjesztettek elő bizonyítási indítványokat (például
  1. számú jegyzőkönyv
  2. oldal,
  3. számú jegyzőkönyv
  4. oldal,
  5. számú jegyzőkönyv
  6. oldal,
  7. számú jegyzőkönyv 1-
  8. oldal,
  9. számú jegyzőkönyv 9-
  10. oldal, 9-
  11. és
  12. számú beadvány), melyeket az elsőfokú bíróság jegyzőkönyvbe foglalt határozatával elutasított (elsőfokú iratok
  13. számú jegyzőkönyv
  14. oldal,
  15. számú jegyzőkönyv
  16. oldal,
  17. számú jegyzőkönyv
  18. oldal,
  19. számú jegyzőkönyv
  20. oldal). Kétségtelen tény, hogy az elsőfokú bíróság a Be.
  21. §
(1)bekezdésének II. mondatában foglalt kötelezettség ellenére a bizonyítási indítványok elutasításának részletes indokait az ügydöntő határozatban nem fejtette ki. Kiemelést érdemel azonban, hogy a tárgyalási jegyzőkönyv az igazságügyi adószakértő kirendelésére vonatkozó bizonyítási indítványt elutasításának indokát is tartalmazza, erre azért került sor, mert az I. r. vádlott jogkérdésben kívánta a szakértő kirendelését. A törvényszék ezen érvelését a másodfokú bíróság is osztotta, sem a vonatkozó jogszabályok rendszerezése, sem azok értelmezése nem szakértői kompetencia. Az ingatlan értékére vonatkozóan igazságügyi szakértő bevonása szintén szükségtelen, ugyanis az ügy elbírálása szempontjából nem releváns adatra vonatkozott. A többi - így az igazságügyi építész-, bank- és írás-szakértői vélemény beszerzésére és további tanúk kihallgatására irányuló - bizonyítási indítvány indokolatlan és az eljárás további elhúzódását eredményezte volna. Az indokolási kötelezettség olyan fokú nem teljesítése nem állapítható meg, mely a Be. 373. §
(1)bekezdés III/a.) pont alapján az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását eredményezhette volna, mivel a megtámadott határozatból megállapítható, hogy a törvényszék a döntését mire alapította, indokolása tény- és jogkérdések tekintetében nem volt oly mértékben hiányos, mely a felülbírálat akadályát képezte volna. Az elsőfokú bíróság elégséges módon megindokolta, hogy az egyes bizonyítékokat miért fogadta el, azokból milyen következtetést vont le és a megállapított tényeket mi alapján találta bizonyítottnak. Egyéb olyan, a másodfokú eljárásban nem orvosolható eljárási szabálysértés sem történt, amely lényeges hatással lett volna az eljárás lefolytatására, a bűnösség körében történt állásfoglalásra, ezért a Be. 375. §
(1)bekezdés szerinti, relatív eljárási szabálysértés sem vezethetett az ítélet hatályon kívül helyezéséhez. Az ítélet - tényállás hiányosságában és iratellenességében megmutatkozó - részbeni megalapozatlansága ugyan megállapítható, de ez az iratok tartalma alapján kiküszöbölhető volt, így a Be. 376. §
(1)bekezdés alapján történő hatályon kívül helyezés sem indokolt. Az ügy érdemi elbírálásának eljárásjogi akadálya nem merült fel. Ennek során megállapítást nyert, hogy az ítélet a Be. 351. §
(2)bekezdés b.) pont II. fordulat és c.) pont alapján megalapozatlan, mert - az elsőfokú ítélet kihirdetése óta bekövetkezett változásokra tekintettel - a III. r. vádlott személyi körülményei körében megállapított tények, a vádlottak korábbi büntetéseire vonatkozó adatok, illetve a tényállás kisebb részben hiányos és iratellenes. A megalapozatlanságot a másodfokú bíróság a Be. 352. §
(1)bekezdés a.) pont értelmében az iratok tartalma alapján történt kiegészítéssel orvosolta. I. r. vádlott 1967-
  1. között vagyon elleni bűncselekmények miatt 5 alkalommal állt bíróság előtt. A Pest Központi Kerületi Bíróság 13.B.4507/1995/
  2. számú ítéletével elbírált cselekmények elkövetési ideje:
  3. év. (60300-11953/
  4. számú pótnyomozati irat I/
  5. kötet 1019-
  6. oldal, bírósági iratok előzményi ítélet) II. r. vádlottat a Tatabányai Városi Bíróság a 16.B.185/2002/
  7. számú ítéletével - mely a 12.Bf.356/2004/
  8. számú határozattal
  9. november
  10. napján emelkedett jogerőre -
  11. május
  12. napján, bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt, mint különös visszaesőt 40.500.- forint pénzbüntetésre ítélte. (60300-11953/
  13. számú pótnyomozati irat I/
  14. kötet
  15. oldal) III. r. vádlott jelenleg munka- és jövedelem nélküli, felesége tartja el, aki havonta 100.000.- forint bevétellel rendelkezik, emellett szülei támogatják megélhetését. A Veszprémi Városi Bíróság 3.B.1549/2008/
  16. számú ítéletével elbírált cselekmények elkövetési ideje:
  17. év, annak tárgya valós gazdasági esemény nélkül kiállított számlák alapján valótlan tartalmú nyilatkozat tétele és adófizetési kötelezettség csökkentése az áfa értékével. (60300-11953/
  18. számú pótnyomozati irat II/
  19. kötet
  20. oldal, bírósági iratok előzményi ítélet) A tényállás bevezető részét a
  21. oldal első bekezdésében kiegészíti azzal, hogy az Alapítvány alapítói vagyona 765.000.- forint volt. (60300-11953/
  22. számú nyomozati irat
  23. kötet
  24. oldal) A tényállás 1/a. pontját a
  25. oldal második bekezdés
  26. sorát kiegészíti azzal, hogy az indokolás
  27. oldal harmadik bekezdés végéről átemeli, hogy a hitelt folyósító pénzintézet megtévesztésének kettős célja volt, egyrészt III. r. vádlott mentesülni akart fennálló hiteltartozás alól, míg I. r. vádlott önrész biztosítása nélkül bankhitelből megvásárolni az alapítvány részére az ingatlant. A tényállás 1/a. pontját a
  28. oldal második bekezdés
  29. sorát kiegészíti azzal, hogy a
  30. március
  31. napján aláírt kölcsönszerződés szerint az Alapítvány a 165 millió forint kölcsönt legkésőbb
  32. november
  33. napjáig volt köteles visszafizetni. Amennyiben ezen időpontig visszafizeti, ügyleti kamatot nem fizet; ellenkező esetben a kölcsön ellenértékeként a jelen szerződés megkötésének időpontjától számítva a kölcsön visszafizetésének időpontjáig a Ptk. által meghatározott késedelmi kamat összegének megfelelő ügyleti kamatot köteles fizetni. (6030011953/
  34. számú nyomozati irat
  35. kötet 215-
  36. oldal) A tényállás 1/a. pontját a
  37. oldal utolsó bekezdésében kiegészíti azzal, hogy a hitelszerződésben a hitel céljaként az ingatlanok megvételét jelölték meg, a 385 millió forint hitelkeret futamideje 1 év 10 hónap, a végső lejárat dátuma
  38. december
  39. napja volt. Az ütemezés szerint a törlesztés az idősek otthona szolgáltatásait igénybe vevők által, a banknál e célból nyitott pénzforgalmi számlára befizetett egyszeri használati díjakból történik a bank lehívása alapján azzal a megkötéssel, hogy a hitel végső lejárata
  40. december
  41. napja. A kamat mértékét a szerződés létrejöttének napján érvényes kamat 8,49 % /év-ben határozták meg, az első kamat
  42. március
  43. napján esedékes, majd a naptári negyedév utolsó napján és a véglejáratkor. A késedelmi kamat mértéke a lejárt tőketartozás után a jogszabályban meghatározott legmagasabb mértékű kamat, valamennyi egyéb tartozás után a hirdetményben meghatározott mértékű késedelmi kamat. A hitel és járulékai - ideértve a kötelezettségek késedelmes teljesítése esetén a késedelmi kamatot is - megfizetésének biztosítékául az alábbi fedezetek szolgáltak: jelzálogjog az ingatlanokon a bank javára, az Alapítvány a bankra engedményezte az idősek otthona szolgáltatásait igénybe vevők által, a banknál e célból nyitott pénzforgalmi számlára befizetett egyszeri használati díjakból származó árbevételét, illetve az I. r. vádlott készfizető kezességvállalása. Az Alapítvány kötelezte magát arra, hogy a hitel folyósítását megelőzően a bank rendelkezésére bocsátja a finanszírozott ingatlanok megvétele után kialakítandó apartmanokra vonatkozó, harmadik személyekkel kötött előszerződéseket az örökös használati jog megvásárlására, melynek ellenértékét legalább 5,5 millió forintban állapítja meg. (60300-11953/
  44. számú pótnyomozati irat I/
  45. kötet 141-
  46. oldal) A tényállás 1/a. pontját a
  47. oldal első bekezdés után kiegészíti azzal - az ítélet
  48. oldal harmadik és
  49. oldal utolsó bekezdésből történő átemeléssel, hogy I. r. és III. r. vádlott a hitelszerződés aláírásakor tisztában voltak azzal, hogy az Alapítvány megfelelő vagyonnal és önrésszel nem rendelkezik, a hitel felvételére nem lett volna jogosult, a hitelt képtelen lesz visszafizetni. - I. r. vádlott erkölcsi bizonyítványa alapján, hogy a hitel felvételének időpontjában I. r. vádlottal szemben két büntető eljárás is folyamatban volt, nem tudhatta, hogy az eljárások bűnösségének megállapításával végződnek-e, illetve hogy ez esetben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik-e, azonban azzal is számolnia kellett, hogy rövid időn belül akár szabadságvesztés büntetés végrehajtását kell megkezdenie. A tényállás 1/a. pontját a
  50. oldal második bekezdésében kiegészíti azzal, hogy az Ügyvédi Iroda letéti számlájára utalt 99.515.569.- forintból az illetéktartozás összege 23.814.709.- forint volt, a Befektetési Rt. részére 10 millió forint megbízási díjat, az Alapítvány által megjelölt közvetítőnek (
  51. számú Bt.) 3 millió forint közvetítői díjat, az Ügyvédi Irodának 2,5 millió forint megbízási díjat fizettek ki, a fennmaradó összeget - mely kb. 60 millió forint - az
  52. számú Kft.-hez, a III. r. vádlott érdekkörébe került, illetve annak egyéb, felmerült, meg nem állapítható költségeire fordították. (60300-11953/
  53. számú pótnyomozati irat I/
  54. kötet 71-
  55. és II/
  56. kötet 1805-
  57. és
  58. oldal) A tényállás 1/b. pontját a
  59. oldal utolsó bekezdésében kiegészíti azzal, hogy a Polgármesteri Hivatal
  60. augusztus
  61. napján adott működési engedélyt az Alapítvány részére üdülőház üzletkörre. (60300-11953/
  62. számú nyomozati irat
  63. kötet
  64. oldal és 60300-11953/
  65. számú pótnyomozati irat II/
  66. kötet
  67. oldal) A tényállás 1/b. pontját a
  68. oldal második bekezdésében kiegészíti azzal, hogy a
  69. március
  70. napján aláírt adásvételi szerződésben az Alapítvány kötelezettséget vállalt arra, hogy az ÁFA összegét a szerződés aláírásától számított 1 éven belül megfizeti. (60300-11953/
  71. számú nyomozati irat
  72. kötet
  73. oldal) A tényállás 1/b. pontját a
  74. oldal második bekezdésében pontosítja azzal, hogy a
  75. január
  76. napján kelt kérelem benyújtására az APEH Igazgatóságához
  77. január
  78. napján került sor. (60300-11953/
  79. számú pótnyomozati irat II/
  80. kötet
  81. és
  82. oldal) A tényállás 1/b. pontját a
  83. oldal második bekezdés után kiegészíti III. r. vádlott bírósági iratok
  84. számú jegyzőkönyv
  85. oldalán lévő vallomása alapján, illetve az ítélet
  86. oldal harmadik bekezdésből történő átemeléssel, hogy I. és III. r. vádlott is tudta, hogy az áfa visszaigényléshez kiállított számla valótlan tartalmú, az ingatlant fizető vendéglátó egységként működtetik, az alapítvány áfa visszatérítési igénye jogosulatlan. A tényállás 1/b. pontját a
  87. oldal harmadik bekezdésében kiegészíti azzal, hogy
  88. március
  89. napján az Alapítvány számlájáról az APEH Veszprémi Igazgatóság részére 45 millió forintot utalt át. (60300-11953/
  90. számú nyomozati irat
  91. kötet
  92. és
  93. oldal, bírósági iratok
  94. szám alatt és a
  95. számú jegyzőkönyv mellékleteként csatolt igazolás) A tényállás
  96. pontját a
  97. oldal második bekezdés második sorban helyesbíti azzal, hogy a
  98. számú Kft.-t
  99. július
  100. napján jegyezték be. (60300-11953/
  101. számú pótnyomozati irat I/
  102. kötet
  103. oldal) A tényállás
  104. pontját a
  105. oldal második bekezdésben helyesbíti azzal, hogy a második mondat elejéről mellőzi a „ I. r. vádlott rábírására" mondatrészt. Ehelyett azt állapítja meg, hogy IV. r. vádlottat III. r. vádlott vonta be az engedményezéssel kapcsolatos ügyletbe. (III. r. vádlott vallomása elsőfokú iratok
  106. számú jegyzőkönyv
  107. oldal) A tényállás
  108. pontját a
  109. oldal első bekezdés ötödik sorban pontosítja azzal, hogy valótlan tényként rögzítették, hogy a
  110. számú Kft. - mint vevő -, az Alapítvány eladónak az
  111. számú Kft. felé fennálló tartozásának kiegyenlítésével megfizetett 181.974.200.- forint vételárrészt, mely összegből 113.394.840.- forintot az ingatlant terhelő teljes áfaként, 68.579.360.- forintot előlegként számították be. (60300-11953/
  112. számú pótnyomozati irat II/
  113. kötet 212-
  114. oldal) A tényállás
  115. pontját a
  116. oldal második bekezdésében kiegészíti azzal, hogy az Alapítvány folyósítás napján fennálló kamat és késedelmi kamat tartozása 30 millió forint volt. A hitelszerződésben a hitel céljaként az ingatlanok megvételét jelölték meg, az
  117. számú Kft. 68.579.360.- forint saját forrással rendelkezett, a hitel összege 385 millió forint volt, mely a
  118. április 29-én aláírt adásvételi szerződésben megjelölt 433.579.360.- forint vételárnak megfelelő összeg. A 385 millió forint hitel futamideje 2 év volt, az ütemezés szerint
  119. december
  120. napján 250 millió forint, míg
  121. május
  122. napján 135 millió forint válik esedékessé, a törlesztés elsősorban az idősek otthona szolgáltatásait igénybe vevők által, a banknál e célból nyitott pénzforgalmi számlára befizetett egyszeri használati díjakból történik. A kamat mértékét a szerződés létrejöttének napján érvényes kamat 14,60 % /év-ben határozták meg, az első kamat
  123. június
  124. napján esedékes, majd a naptári hónap utolsó napján és a véglejáratkor. A szerződés szerint a bank tudomásul vette, hogy az
  125. számú Kft. az ingatlant szállodaként hasznosítja
  126. szeptember 30-ig, azonban az
  127. számú Kft. vállalja, hogy a nyugdíjasház kialakítását veszélyeztető átalakításokat nem végez. A hitel és járulékai - ideértve a kötelezettségek késedelmes teljesítése esetén a késedelmi kamatot is - megfizetésének biztosítékául az alábbi fedezetek szolgáltak: jelzálogjog és vételi jog az ingatlanokon a bank javára, illetve az
  128. számú Kft. a bankra engedményezte az ÁFA visszaigénylési kérelem alapján 113.384.840.- forint ÁFÁ-t és az idősek otthona szolgáltatásait igénybe vevők által, a banknál e célból nyitott pénzforgalmi számlára befizetett egyszeri használati díjakból származó árbevételét. Az engedményezési szerződés szerint a bank jogosult volt az
  129. számú Kft. hiteltartozásának csökkenésére fordítani az engedményezett összeget, abból közvetlenül és azonnal kiegyenlíteni a tartozást annak esedékességekor és a kölcsönszerződésből eredő tartozás teljes mértékű kiegyenlítése esetén volt köteles elszámolni a tartozás összegén felül hozzá befolyt összeggel az
  130. számú Kft. felé. (60300-11953/
  131. számú nyomozati irat
  132. kötet 3089-
  133. oldal) A tényállás
  134. pontját a
  135. oldalon helyesbíti azzal, hogy a 469/A/51 helyrajzi számú önálló albetét 19 m2, míg a 469/B/1 helyrajzi számú önálló albetét 237 m
  136. (60300-11953/
  137. számú pótnyomozati irat II/
  138. kötet
  139. oldal) A tényállás
  140. pontját a
  141. oldal utolsó bekezdésében kiegészíti azzal, hogy az általános forgalmi adó visszaigénylési jogosultsága okaként az
  142. évi LXXIV. törvény (Áfa törvény)
  143. §
(4)bekezdés bb) pontját jelölte meg (60300-11953/
  1. számú pótnyomozati irat I/
  2. kötet
  3. oldal), mely szerint az adóhatóság az adó-visszaigénylési kérelmet akkor teljesíti, ha a számviteli törvény hatálya alá tartozó adóalany által beszerzett tárgyi eszközre, vagy tárgyi eszközként elszámolható beszerzésre jutó levonható, korábban vissza nem igényelt előzetesen felszámított adó göngyölített összege legalább 200.000.- forinttal meghaladja az ugyanezen időszakban fizetendő adó göngyölített összegét, feltéve, hogy az adóbevallás benyújtása esedékességének időpontjáig az adóalanya tárgyi eszköz, vagy a tárgyi eszközként elszámolható beszerzések adóval növelt ellenértékét megfizette, és az említett beszerzéseket a beruházás bekerülési értékeként a beruházási számlán elszámolta. A tényállás
  4. pontját a
  5. oldal első bekezdésében kiegészíti azzal, hogy az APEH Kelet-budapesti Igazgatósága a
  6. február
  7. napján kelt 1565463248 számú határozatával a 113.395.000.- forint áfa visszaigénylését jogosulatlannak minősítette és kiutalását megtagadta, ezt az APEH Központi Hivatal Hatósági Főosztály a
  8. május
  9. napján kelt 1228862290 számú határozatával - az indokolás pontosításával - helybenhagyta. A Fővárosi Bíróság a
  10. szeptember
  11. napján kelt 16.K.32367/2005/
  12. számú ítéletével az
  13. számú Kft. felperesnek az APEH Központi Hivatal Hatósági Főosztály alperes ellen, közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata iránt indított adóügyi perében a felperes keresetét elutasította. A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a
  14. február
  15. napján kelt Kfv.I.35023/2007/
  16. számú ítéletével a Fővárosi Bíróság 16.K.32367/2005/
  17. számú ítéletét hatályában fenntartotta. (60300-11953/
  18. számú pótnyomozati irat I/
  19. kötet 649-
  20. oldal) A fenti változtatásokkal a tényállás a Be.
  21. §
(2)bekezdésben felsorolt hibáktól és hiányosságoktól mentessé vált, ezért a Be. 352. §
(2)bekezdés alapján a másodfokú eljárásban is irányadó volt. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában a Be. 258. §
(3)bekezdés d.) pontban írt kötelezettségének eleget téve, részletesen és az iratok tartalmának megfelelően számbavette a rendelkezésre álló bizonyítékokat, melyeket a Be. 78. §
(3)bekezdésében írtaknak megfelelően, egyenként és összességében értékelt is. Az indokolás a perrendi szabályoknak és az ésszerűség követelményének megfelelő, a köznapi gondolkodással ellentétes megállapítást nélkülöző. A bizonyítékoktól a tényálláshoz vezető következtetések során az elsőfokú bíróság logikai hibát nem vétett, a tényállásban leírt tények nagyrészt összhangban állnak a hitelesnek elfogadott bizonyítékokkal. A megállapított tényállás hiányosságait és pontatlanságait a másodfokú bíróság a megjelölt okiratok és vallomások alapján korrigálta, illetve ítéletszerkesztési hiba miatt az indokolásban elhelyezett részeket átemelte a történeti tényállásba. A másodfokú bíróság osztotta a bizonyítékok részletes elemzése során levont következtetéseket, így a tényállás 1/a. pontja esetében azt a megállapítást, hogy az I. r. vádlottnak az idősek otthona létrehozására szándéka nem volt. Az I. r. vádlott vallomását nem támasztotta alá az
  1. számú tanú nyilatkozata. Nem vitatható, ezt a tanú is elismerte és az I. r. vádlott által az iratokhoz csatolt megbízási megállapodás is rögzíti, hogy született egy megbízás idős személyek beszervezésére (hasonló megbízási szerződést csatolt az I. r. vádlott a
  2. és
  3. számú tanúkkal is). Azonban a tanú vallomása szerint - melyet az I. r. vádlott által csatolt iratok között található számla is igazol - mindösszesen kettő ember után fizetett jutalékot, másrészt konkrét pénzbefizetések az idősek részéről nem is történtek. Kétségtelen tény, hogy a terhelt a bírósági eljárásban számtalan megállapodást csatolt az iratokhoz, azonban ezek tartalmazzák, hogy kizárólag az 5,5 millió forint előleg megfizetése esetére érvényesek, tehát konkrét valós szándéknyilatkozatnak nem tekinthetők, másrészt már
  4. április
  5. napjával beköltözhető apartmant ígértek, ami nyilvánvalóan lehetetlen volt, hisz ennyi idő alatt az engedélyeztetés és a jelentős átalakítás lezajlása nem volt megoldható. A becsatolt megállapodási szerződések pedig konkrét időpontot sem a szociális ellátás kezdetére, sem az ellátást igénybevevő egyszeri hozzájárulásának megfizetésére nem írtak elő, ezek hiányában semmiféle vállalási kötelezettséget nem róttak egyik félre sem. A bíróság a megállapodásokon szereplő személyek közül öt embert kihallgatott tanúként, mindenki esetében kiderült, hogy a megállapodást vagy nem ők írták alá (6.,
  6. és
  7. számú tanúk), vagy az abban feltüntetett pénzátadás nem történt meg, ők az I. r. vádlottal sem találkoztak. Az I. r. vádlott azon hivatkozása sem elfogadható, miszerint az idősek otthona létrehozására irányuló kérelmének
  8. július 11-i elutasítását követően is komoly lépéseket tett. A bírósági iratokhoz valóban csatolta a tűzvédelmi szolgáltatásért a
  9. számú tanúnak kifizetett számla másolatát, illetve a Tűzoltóság
  10. július 23-i és augusztus 1-i keltezésű hozzájárulását, azonban saját nyilatkozata szerint sem került sor ezen iratok benyújtására az idősek otthona elvi működési engedélyének kiadása érdekében. Az Alapítvány
  11. tavaszán kötelezettséget vállalt, hogy a
  12. számú Kft-nek 165 millió forintot
  13. november
  14. napjáig, míg a Banknak
  15. december
  16. napjáig 385 millió forintot, valamint annak kamatát fizet meg. A Bankkal kötött hitelszerződésbe foglalt kitétel szerint, az örökös használati jog megvásárlásának ellenértékét legalább 5,5 millió forintban kellett megállapítani, csak a 385 millió forint tőketartozás visszafizetéséhez 70 idős személlyel kellett volna 1 év 10 hónap alatt szerződést kötni és a banki hitel kamata - mely tízmilliós nagyságrendű ugyanebben az időpontban járt volna le. A védői hivatkozással ellentétben, a banki hitel után az alapítványnak igen jelentős, 30 millió forint összegű kamat és késedelmi kamat tartozása halmozódott fel, melyet szintén nem tudott kiegyenlíteni. I. r. és III. r. vádlott a hitelszerződés aláírásakor tisztában voltak azzal, hogy az Alapítvány a 165 millió forint önrésszel valójában nem rendelkezik, annak teljesítésére később sem lett volna képes, az önrész igazolása színlelt volt, a hitel felvételére nem lett volna jogosult, az alapítványnak vagyona nem volt, alapítói vagyona a 800ezer forintot sem érte el, a felvett konstrukciókkal a hitel visszafizetésre reális lehetősége nem volt. Ezt erősíti az a tényadat is, hogy az erkölcsi bizonyítvány alapján a hitel felvételének időpontjában I. r. vádlottal szemben két büntető eljárás is volt folyamatban a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt
  17. és
  18. évben elkövetett bűncselekmények miatt.
  19. márciusában ezek még nem fejeződtek be jogerősen, de számolnia kellett azzal a lehetőséggel, hogy akár végrehajtandó szabadságvesztés büntetés szabhatnak ki vele szemben, amit le kell töltenie, ez esetben pedig a banki hitel visszafizetésére még a pénzt esetleg befizető öregek mellett sem lesz esélye. Az a védői érvelés sem foghatott helyt, miszerint a Bankot kár nem érte, hiszen vételi jogával élve az ingatlan tulajdonjogát megszerezte. A csalás megvalósulásához három okozati összefüggés fennállása szükséges: a tévedésnek okozati összefüggésben kell lennie a tévedésbe ejtő vagy tartó magatartással, a tévedésbe ejtett vagy tévedésben tartott személy a tévedéssel okozati összefüggésben vagyonjogi rendelkezést tesz, emellett szükséges az is, hogy a vagyonjogi rendelkezés és a bekövetkezett kár között is okozati összefüggés legyen. A tévedésbe ejtett bank vagyonjogi rendelkezést tett a hitel nyújtásakor, ennek következtében 385 millió forint kiutalására került sor
  20. március
  21. napján, ekkor a vagyonában az értékcsökkenés bekövetkezett, a bűncselekmény befejezetté vált. Ezt a megállapítást nem érinti, hogy a kiutalt összeget mire fordították, ahogy az sem, hogy az Ügyvédi Iroda letéti számlájára utalt közel 100 millió forintot ki használta fel. I. r. vádlott a hitelösszeg visszafizetése érdekében semmilyen intézkedést érdemben nem tett, leendő idős lakókat, akik befizetést nyújtottak volna a banki számlára, nem biztosított, a hitel kamatait sem tudta kifizetni. A vádlottnak már a szerződés megkötésekor az volt a szándéka, hogy kötelezettségét nem teljesíti, erre sem az alapítványnak, sem neki reális lehetősége nem volt. Két, részben vagyon elleni bűncselekmény miatt folytatott eljárás hatálya alatt a kérdéses időben az előbbi ügylettel a „szállodai igazgatói" tevékenységet látott el, megélhetését nem idős lakók, hanem a szállodai vendégek biztosították. III. r. vádlott már a szerződésben közreműködéskor tudta, hogy I. r. vádlott és alapítványa nem rendelkezik olyan anyagi erővel, reális tervekkel, engedélyekkel, amellyel a vállalkozás valóban idősek otthonaként rentábilisan működhetett volna. Ennek ellenére az önerőt fiktív módon a hitelfelvételhez igazolta. A kár a bank tényállásban foglalt megtévesztése után a hitel kifizetésének időpontjában bekövetkezett. A vételi jog érvényesítésével a bank kára utóbb megtérült, ez csak a büntetés kiszabása körében értékelhető. III. r. vádlott a későbbiek során vallomásában elismerve is nyilatkozott úgy, hogy a szállodába látogatásai alkalmával észlelte, hogy ott idősek lakóhelyéül átalakításra munkálatok nem folynak, amikor lent járt az üzemeltetett szálloda benyomását keltette (
  22. számú jegyzőkönyv
  23. oldal). A tényállásban foglalt további cselekményeinél is tehát saját anyagi érdekei mozgatták, amikor újabb bűncselekmények elkövetéséhez nyújtott segítséget. A tényállás 1/b. pontját illetően is helytálló az elsőfokú bíróság következtetése, miszerint az Áfa törvény
  24. §
(9)bekezdésben írt feltételeknek az alapítvány nem felelt meg, a méltányossági alapú áfa visszaigénylésre nem volt jogosultsága. Azt a tényt, hogy az ingatlanban fizető vendéglátás folyt, mely nem felelt meg az alapítvány alapító okiratában feltüntetett célnak, de a hitelkérelemben megjelölt elképzelésnek - idősek otthona működtetése - sem, mind az I. r., mind a III. r. vádlott tudta. Hasonlóan a tényállás 1/a. pontjában kifejtettekhez, ebben az esetben is a csalás befejezett stádiumba jutott, amikor az APEH a visszaigényelt 68.750.000.- forintot átutalta az alapítvány bankszámlájára. Sem a cselekmény elkövetési alakzatát, sem a kár megtérülésének tényét nem befolyásolja, hogy az I. r. vádlott, aki a számla felett rendelkezési jogosultsággal bírt, utóbb a pénzt kinek, milyen jogcímen utalta tovább, vagy azt szerződésbeli kötelezettségének teljesítésére használta-e fel, mivel jelen esetben nem ugyanannak az adóhatóságnak, nem ugyanarra a számra utalta vissza a pénzt. A tényállás
  1. pontjában az ügyész a hitel megtévesztéssel történő megszerzését tette vád tárgyává, ez határozta meg a bizonyítási eljárás kereteit is, a hitelnyújtás érdekében valótlan tartalmú okiratok felhasználását kellett vizsgálni. A törvényszék az ítélet 51-
  2. oldalán részletesen kifejtette, hogy a vádlottak védekezésével szemben mi alapján állapította meg, hogy az először IV. r. vádlottal kötött, majd a későbbi engedményezési szerződés fiktív volt, a hitelszerződéshez az önrészt ezzel biztosították, ami az adásvételi szerződés útján később II. r. vádlott által benyújtott jogosulatlan áfa visszaigénylést alapozta meg. Mivel valótlan tartalmú adásvételi szerződést nyújtottak be a földhivatalhoz, ennek következtében az ingatlan nyilvántartásba is a tulajdoni viszonyokat illetően hamis adatokat vezettek be (tényállás
  3. pontja). A tényállás
  4. pontja tekintetében az ingatlan adásvételről kiállított, fiktív számlák alapján az áfavisszaigénylés jogosulatlannak minősül. Ennek a jogtalanságát nem érinti az a tény, hogy az iratok között elfekvő engedményezési szerződés szerint az összeg a hitel és járulékai megfizetésnek egyik biztosítéka volt, hiszen a jogtalanul igényelt összeg kiutalásával a cselekmény befejezetté vált volna, annak későbbi, a vádlottak érdekkörében történő felhasználása ezen nem változtat. Nem foghatott helyt az a védelmi érvelés sem, miszerint a vádlottak előzetesen az APEH állásfoglalását kérték és ennek ismeretében igényelték vissza az áfát. Az iratok szerint a könyvelő a megkeresést
  5. szeptember
  6. napján kelt beadványában küldte meg az adóhivatalnak (6030011953/
  7. számú pótnyomozati irat II/
  8. kötet 645-
  9. oldal), arra a válasz
  10. októberben készült el (60300-11953/
  11. számú pótnyomozati irat II/
  12. kötet 651-
  13. oldal), azonban a II. r. vádlott már jóval ezt megelőzően,
  14. július
  15. napján beadta az áfa-visszaigénylési kérelmét. Másrészt a kérelemben megfogalmazott tényállás, amelyet az adóhatóság jogszerűnek ítélt, nem egyezett a vád tárgyává tett magatartással, nevezetesen a fiktív számla becsatolásával. III. r. vádlott tisztában volt azzal, hogy az Alapítvány az tényállás 1/a. pontjában az adásvételi szerződés megkötésekor önerővel nem rendelkezett, a kölcsönszerződés fiktív volt, ezt a követelést engedményezte tovább úgy, hogy az aránytalanul kis összeget meg sem kapta IV. r. vádlottól. Tisztában volt az alapítvány nehéz anyagi helyzetével, hiszen a felé fennálló tartozást sem tudta kiegyenlíteni, ahogy azzal is, hogy a hitelt sem tudja fizetni. A III. r. vádlott cégvezetőként pontosan tudta azt adásvétellel kapcsolatos ügymenetet, nevezetesen, hogy az adóbevallásban ezt az
  16. számú Kft. feltünteti, ahogy az ehhez kapcsolódó áfa-visszaigénylés szabályaival is tisztában volt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Veszprémi Városi Bíróság a B.1549/
  17. számú ügyben hozott jogerős ítéletének tényállása szerint pont ebben az időszakban, a
  18. számú Kft.-nél fiktív számlákkal történt adócsalás miatt ítélte el. Így alappal a III. r. vádlott nem hivatkozhat arra, hogy az engedményezési szerződés aláírásakor nem látta át, hogy milyen cselekményekben működik közre ezzel a magatartásával. E tekintetben a másodfokú bíróság nem osztotta a védőnek a törvényes vád hiányára való hivatkozását sem, ugyanis az megfelel a Be.
  19. §
(2)bekezdésben foglaltaknak, meghatározott személy pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekményét tartalmazza. IV. r. vádlott esetében a védő hivatkozásával ellenétesen, nem az
  1. számú Kft. vezető tisztségviselőjeként vonták felelősségre, hanem a II. r. vádlott magatartásához kapcsolódóan bűnsegédként, az elsőfokú bíróság az ítélet
  2. oldal második bekezdésében összefoglalta, hogy miből következtetett arra, hogy az ügy jellegét átlátta. Az
  3. tényállási pontban írt alapcselekmény kapcsán az elsőfokú bíróság I. r. vádlott következetlen és ellentmondásokkal teli, tagadásból álló védekezését elvetette. Az I. r. vádlott az eljárás során több alkalommal is elismerte, hogy a
  4. februárban a
  5. számú tanú számláihoz kapcsolódó áfa visszaigénylési kérelmet az alapítvány nevében ő írta alá (elsőfokú iratok
  6. számú jegyzőkönyv
  7. és
  8. oldal), majd ezt visszavonta (elsőfokú iratok
  9. számú jegyzőkönyv
  10. oldal), később a nyomozati iratok I. kötet
  11. oldaláról elé tárt kérelemre akként reagált, hogy azt mégiscsak ő írta alá (elsőfokú iratok
  12. számú jegyzőkönyv
  13. oldal), de arra hivatkozott, hogy üres papírokat írt alá a könyvelőnek, aki ezekkel visszaélt (elsőfokú iratok
  14. számú jegyzőkönyv
  15. oldal). A
  16. számú tanú vallomásában a munkák elvégzését és a számlák kiállítását határozottan visszautasította, ezt alátámasztotta számos tanú nyilatkozata, akik ilyen jellegű építkezéseket az ingatlanon nem észleltek, valamint az írásszakértői vélemény, mely az aláírások egyezőségét kizárta. A
  17. számú tanú kihallgatása során releváns nyilatkozatot tett, ugyanis elmondta, hogy áfavisszaigénylési kérelmet csak számlákkal együtt lehet benyújtani, illetve az alapítvány nevében azt az I. r. vádlott adta be (elsőfokú iratok
  18. számú jegyzőkönyv
  19. oldal). A nyomozati iratok
  20. kötet
  21. oldalon található kérelmen a saját aláírása is szerepel, mint átvevőé. Mindezen bizonyítékok alapján az ítélőtábla is bizonyítottnak látta a cselekmény elkövetését. A felmentésre irányuló fellebbezések - új bizonyíték hiányában - az elsőfokú bíróság bizonyítékértékelő tevékenységének a kritikái, melyek a meglévő, már mérlegelt bizonyítékok újraértékelését, és a terhelti vallomások elfogadását célozták. A perrendi szabályok szerint azonban - a megalapozott tényálláshoz kötöttség és az indokolási kötelezettség teljesítése folytán - ez a másodfokú eljárásban eredményre nem vezethetett. Az elsőfokú bíróság az ítéletének
  22. oldalán számot adott arról, hogy az egyes vádlottak esetében az új Büntető törvénykönyv, a
  23. évi C. törvény
  24. július
  25. napján történt hatálybalépésére tekintettel az elkövetéskor vagy az elbíráláskor hatályban lévő anyagi jogi szabályok alkalmazása eredményez kedvezőbb elbírálást. A másodfokú bíróság osztotta azt az álláspontját, miszerint II. r., III. r. és IV. r. vádlottak esetében a
  26. évi C. törvény kedvezőbb elbírálást eredményez, ellenben az I. r. vádlottal szemben az elkövetéskori jogszabály alkalmazandó. Az indokolást annyiban egészíti ki, hogy a Fővárosi Ítélőtábla 2/
  27. (VI. 24.) BK véleménye értelmében a
  28. évi C. tv. alkalmazása során nem csak a határozott ideig tartó végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása esetén állapítja meg a bíróság a határozat rendelkező részében a feltételes szabadság legkorábbi időpontját - kizáró rendelkezés hiányában -, hanem erről a végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés esetén is rendelkeznie kell. Mindez azt is jelenti, hogy végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása esetén is figyelembe kell venni a feltételes szabadságra bocsátásról szóló rendelkezések változását. Az irányadó tényállás alapján a törvényszék okszerűen vont következtetést I. r., II. r., III. r. és IV. r. vádlottak bűnösségére és a cselekmények minősítése is megfelel az anyagi jogi rendelkezéseknek. Az ítélet 56-
  29. oldalon a jogi indokolás körében kifejtett érveivel is egyetértett, azt az alábbiakkal egészíti ki. A tényállás
  30. pont tekintetében a másodfokú bíróság nem osztotta az I. r. vádlott védőjének érvelését, miszerint a Btk.
  31. §-ra figyelemmel az eljárás megszüntetésének van helye, mivel a hitelezési csalás bűntette már nem bűncselekmény. A BH
  32. évi
  33. számú eseti döntésében kifejtett részletes iránymutatás szerint: „Amikor el kell dönteni, hogy melyik jogszabály az enyhébb, a cselekményt - gondolatban - a maga teljességében mindkét jogszabály szerint el kell bírálni, és azt kell enyhébbnek elfogadni, amelyiknek alkalmazása az elkövetőre előnyösebb eredménnyel jár. Ennek a menete, sorrendje a következő: - előbb a cselekmény büntetendősége, illetve annak feltételei; - majd az elkövető büntethetősége, illetve annak feltételei; - végül pedig a kilátásba helyezett büntetés képezi a vizsgálódás tárgyát." Elsőként tehát az vizsgálandó, hogy a vád tárgyává tett bűncselekmény az új törvény értelmében is bűncselekmény-e, hiszen a terhelt felelősségre vonására csak olyan bűncselekmény miatt kerülhet sor, amely mind a két törvény alapján büntetendő. Amennyiben az új törvény szerint nem, az elbíráláskori jogszabály alkalmazása kötelező, a büntetőeljárás - a Be.
  34. §
(3)bekezdés a) pontjában foglalt akadályára tekintettel - nem folytatható, azt meg kell szüntetni, vagy felmentő ítéletet kell hozni. Ezért ilyenkor fel sem merülhet annak a mérlegelése, hogy az elbírálás szempontjából melyik törvény az enyhébb (BH
  1. évi
  2. számú eseti döntés). Összevetette a korábbi és az új anyagi jogszabály rendelkezéseit, megállapítható, hogy a tényállás
  3. pontjában foglalt, az
  4. évi IV. törvény szerint hitelezési csalás bűntetteként értékelt magatartás büntethetőségében és a büntetőjogi felelősségre vonás feltételeiben nincs eltérés, csupán a magatartás másként, a
  5. évi C. törvény
  6. §-ba ütköző hamis magánokirat felhasználásának vétségeként minősül. Így arra hivatkozással, hogy a cselekmény már nem bűncselekmény, az eljárás megszüntetésének vagy felmentő rendelkezésnek nincs helye. Az elsőfokú bíróság a tényállás
  7. pontjában foglalt magatartást az 5/
  8. számú Büntető jogegységi határozatra figyelemmel helytállóan minősítette intellektuális közokirat-hamisítás bűntettének [
  9. évi IV. törvény
  10. §
(1)bekezdés c.) pont,
  1. évi C. törvény
  2. §
(1)bekezdés c.) pont], mivel az ingatlan tulajdonjogának átírásával kapcsolatos ügyintézés során valótlan tartalmú adásvételi szerződést nyújtottak be a földhivatalhoz és ennek következtében az ingatlan nyilvántartásba a tulajdoni viszonyokat illetően hamis adatokat vezettek be. A bűncselekmény elkövetése akkor kezdődik meg, amikor az elkövető a hamis szerződést a földhivatalba benyújtja és befejezetté válik, amikor a valóságnak meg nem felelő adatok bekerülnek a nyilvántartásba. Az irányadó tényállás szerint a II. r. vádlott az
  1. számú Kft. nevében, jogi képviselője útján nyújtotta be a földhivatalhoz a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelmet. A II. r. vádlott ezen magatartását az elsőfokú bíróság a határozat rendelkező részében tettesként, míg az indokolásban (ítélet
  2. oldal) közvetett tettesként elkövetettnek minősítette, az ügyész ez utóbbi elkövetői alakzat megállapítása érdekében jelentett be fellebbezést. A jogegységi határozat szerint „sajátos közvetett tettesség valósul meg, ha a benyújtó /felhasználó/ úgy tudja, hogy a szerződésen a valódi eladó van feltüntetve, és ő is írta alá a szerződést, de ez ténylegesen nem így van. Ilyenkor közvetett tettes az, aki a hamis szerződést benyújtás céljából átadta másnak, ő pedig nem tudva annak hamis voltáról - benyújtja. A tényleges benyújtó - tévedése miatt - nem tartozik büntetőjogi felelősséggel, az a meghamisítót, a benyújtás kezdeményezőjét terheli." Jelen esetben azonban az ítélőtábla álláspontja szerint nem ez a jogi helyzet áll fenn, a jogi képviselő nem külön megbízás, hanem az adásvételi szerződés
  3. pontjában foglalt, jogszabály szerint kötelező ellenjegyzőként szerepelt. Az ügyfél, az
  4. számú Kft. képviseletében, megbízásából, az ő érdekében eljárva adta be a földhivatalnál a kérelmet, melynek eredményeként az ingatlan-nyilvántartásba az
  5. számú Kft. tulajdonjogát bejegyezték. A jogi képviselő ezen magatartásáért a Kft. ügyvezető igazgatója, a II. r. vádlott tettesként tartozik felelőséggel. A közvetett tettes akkor vonható felelősségre, ha a tettest valamilyen módon szándékosan megtéveszti, olyan körülményt titkol vagy jelöl meg, amely a jogellenes cselekmény elkövetésére indítja. Jelen esetben a szerződés a felek ügyvéd előtt kinyilvánított akaratának megfelelt, az adásvételi szándékon kívüli, mögöttes szándék - például humanitárius, haszonszerzési, áfacsalási stb. megjelölésére az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez nincs szükség, erről az ügyvédet akár legális, akár illegális, nem kell tájékoztatni. Tehát megtévesztő magatartás hiányában az ügyvéd nem tettesként, hanem képviselőként járt el, a cselekmény tettese a II. r. vádlott. Ezért a másodfokú bíróság az ítélet rendelkező részének érintetlenül hagyásával az indokolást ekként pontosítja. A magánokirat-hamisítás vétsége tekintetében sem osztotta az ítélőtábla a főügyészség átiratában foglaltakat, mely a tényállás 1/b., 2.,
  6. és
  7. pontjai esetében e bűncselekmények folytatólagosan elkövetett alakzatának megállapítására irányult, azzal az indokkal, hogy mindegyik alkalommal több magánokiratot használtak fel. Az ítélkezési gyakorlat a Bkv.
  8. számú kollégiumi véleményben foglaltakat követve egységes abban a tekintetben, hogy hamis magánokirat felhasználásának vétsége [
  9. évi C. törvény
  10. §], illetve a magánokirat-hamisítás vétsége [
  11. évi IV. törvény
  12. §] akkor folytatólagosan elkövetett, ha a hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú - ugyanazon vagy több - magánokiratot, ugyanazon jogviszonyból származó jog vagy kötelezettség létezésének, megváltoztatásának vagy megszűnésének bizonyítására többször használják fel, és a folytatólagosság egyéb törvényi feltételei is fennállnak. Elengedhetetlen annak vizsgálata, hogy a hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú magánokiratot milyen jogviszonnyal kapcsolatos jogok és kötelezettségek bizonyításra használták fel többször. Jelen esetben különböző jogviszonyokban használtak fel a vádlottak több okiratot, nevezetesen a tényállás 1/b. és
  13. pontja esetében az Alapítvány és az adóhatóság között fennálló adójogviszonyban, a tényállás
  14. pontja esetében az
  15. számú Kft. és a Bank között fennálló magánjogi (kölcsönszerződésre irányuló) jogviszonyban, a tényállás
  16. pontja esetében az
  17. számú Kft. és az adóhatóság között fennálló adójogviszonyban. A sértett jogviszonyok különbözősége, illetve a tényállás 1/b. és
  18. pontja esetében a jelentős időköz, kizárja a folytatólagosság megállapítását, ezért az elsőfokú bíróság helytállóan minősítette e magatartásokat több rendbelinek. A bíróság feladata az ítélkezés során olyan nemű és mértékű joghátrány alkalmazása, amely kifejezi a társadalom megítélését az adott cselekménnyel kapcsolatban, ugyanakkor figyelemmel van az elkövető által megvalósított magatartásra és személyi társadalomra veszélyességére is. Az ítélőtábla nem találta alaposnak az I-II-III. r. vádlott terhére az ügyész által bejelentett, súlyosításra irányuló fellebbezést; ellenben a II-III. r. vádlottak esetében nem látott indokot a büntetések enyhítésére sem. Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása körében értékelendő enyhítő és súlyosító körülményeket nagyrészt hiánytalanul feltárta és súlyuknak megfelelően értékelte. Azt a másodfokú bíróság azzal egészíti ki, hogy további súlyosító körülmény a tényállás 1/a. és
  19. pontja esetében, hogy a kár/vagyoni hátrány a minősítésnél irányadó alsó értékhatárt többszörösen haladta meg (Bkv.
  20. számú kollégiumi vélemény III/
  21. pont), míg enyhítő körülményként értékeli a tényállás 1/a. pontja esetében az Erste Bank sérelmére megvalósított csalásnál a kár megtérülését (Bkv.
  22. számú kollégiumi vélemény III/
  23. pont). Valamennyi vádlott esetében az időmúlás figyelembe vétele megfelel az Bkv.
  24. számú kollégiumi vélemény III/
  25. pontjában foglalt iránymutatásnak, mely szerint ezen enyhítő körülménynek nagyobb a nyomatéka, ha megközelíti az elévülési időt. Jelen esetben a másodfokú elbírálásig a cselekmény elkövetésétől közel 12 év telt el, mely a súlyosabban minősülő csalások esetében is meghaladja az elévülési időt. Az Emberi Jogok Európai Bírósága több magyar vonatkozású ügyben (például Csanádi kontra Magyarország, Németh kontra Magyarország és Aupek kontra Magyarország) is foglalkozott a tisztességes tárgyaláshoz való jog kérdésével az Emberi Jogok Európai Egyezménye
  26. cikke alapján, mely kimondja, hogy „Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően." Az Emberi Jogok Európai Bírósága határozataiban megismételte, hogy az eljárás hosszának ésszerű voltát az ügy egyedi körülményeinek fényében és a bíróság esetjogában lefektetett kritériumokra tekintettel kell megítélni, különösen az ügy bonyolultságára, a felek és a releváns hatóságok magatartására, valamint arra figyelemmel, hogy mi volt a per tétje. A bíróság a „kellő szorgalom" kitétellel jelzi a tagországi kötelezettségeket, amely minden eljáró hatóságra irányadó. A kellő szorgalom azt jelenti, hogy az ügy nehézségéhez, a szükséges eljárási cselekményekhez, az ügy bonyolultságához igazodva, szükséges időt biztosítva, azonban ezen túl nem terjeszkedve, megfelelő időn belül az eljárásokat lefolytassák és befejezzék. Az időmúlás több okra vezethető vissza. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a nagy terjedelmű, szerteágazó, több cselekményt felölelő ügyben több évig tartó nyomozás és többszöri pótnyomozás után vádemelésre csak
  27. évben került sor. Ezt követően az ügyben eljárt elsőfokú bíróság 15 tárgyalási napot tartott, egy esetben elölről kezdte a tárgyalási időköz eltelte miatt, illetve az eljárás legvégén történt vádmódosításra tekintettel, a vádlottak és védők megfelelő felkészülése érdekében elnapolta a tárgyalást, majd a bizonyítási eljárás során az I-II-III. r. vádlottak folytatólagos kihallgatására is sor került emiatt. Ez a jelentős időmúlás a vádlottaknak nem felróható, hiszen az iratanyagból megállapítható, hogy szinte valamennyi tárgyaláson megjelentek, ezért ezen enyhítő körülmény a büntetés kiszabásakor is igen jelentős tényezőként került értékelésre valamennyi terheltnél. Az időmúlásra és az orvosi iratokkal igazoltan súlyos beteg hozzátartozóról való gondoskodásra, mint nyomatékos enyhítő körülményekre tekintettel a másodfokú bíróság I. r. vádlott esetében lehetőséget látott az
  28. évi IV. törvény
  29. §
(2)bekezdés b.) pont - mely kimondja, hogy ha a bűncselekmény büntetési tétel legkisebb mértéke öt évi szabadságvesztés, ehelyett legkevesebb kétévi szabadságvesztést lehet kiszabni - felhívásával a börtönbüntetés mértékének - a közügyektől eltiltás tartamának érintetlenül hagyásával - 3 évre történő enyhítésére. Tekintettel arra, hogy I. r. vádlottat a Pesti Központi Kerületi Bíróság 13.B.4507/1995/
  1. számú ítéletével kizárólag csalás miatt ítélte el, az I. r. vádlott csak a vagyon elleni bűncselekmények tekintetében különös visszaeső, ennyiben pontosította a másodfokú bíróság az ítélet rendelkező részét. II. r. és III. r. vádlottakkal szemben kiszabott börtönbüntetés tartama megfelel a büntetéskiszabási körülményeknek, a cselekmények tárgyi súlyához és az elkövetők alanyi társadalomra veszélyességéhez is igazodik. A büntetés kiszabása körében el nem mellőzhető jelentőséggel bír az egyes elkövetők bűncselekményben betöltött konkrét szerepe is. IV. r. vádlott a cselekmények elkövetésében a vádlottak közül a legkevésbé játszott meghatározó szerepet, konkrét cselekvősége is csupán a két engedményezési szerződés aláírására korlátozódott. Ezért e vádlottal szemben a belső arányosság követelményét is érvényre juttatva a másodfokú bíróság szerint indokolt volt a szabadságvesztés büntetés mérséklése, annak tartamát az ítélőtábla a
  2. évi C. törvény
  3. §
(2)bekezdés c.) pontja szerinti enyhítő szakasz alkalmazásával 1 év 6 hónapban határozta meg. A büntetés végrehajtásának felfüggesztése a büntetéskiszabás keretei között a jogalkotó által biztosított kedvezmény. Alkalmazásával a jogalkotó alkalmat kíván adni a bűnelkövető számára a bűncselekmények elkövetésétől tartózkodó életvezetésre és a büntetés végrehajtásának elkerülésére. A kedvezmény abban áll, hogy a végrehajtásában felfüggesztett büntetés nem szakítja ki az elítéltet a megszokott közösségéből, és ezzel elkerüli a szabadságvesztés végrehajtásával járó hátrányokat. Az elsőfokú bíróság a II-III-IV. r. vádlottakkal szemben indokoltnak látta a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának felfüggesztését. Az ítélőtábla a büntetést befolyásoló tényezők közül különösen a nagymérvű időmúlásra figyelemmel nem látott indokot II. r. és III. r. vádlottakkal szemben a börtönbüntetés végrehajtása felfüggesztésének mellőzésére. Alaposan feltehető, hogy a II-III-IV. r. vádlottak esetében a büntetés célja annak végrehajtása nélkül is elérhető, a szabadságvesztés végrehajtásnak felfüggesztése nem kerül ellentétbe az általános megelőzés követelményével, de fokozottan érvényesül a speciális prevenció. A Bkv.
  1. számú kollégiumi vélemény szerint a próbaidő tartamának meghatározásánál, ha az elkövető személyi körülményei kedvezőek, előtérbe kerülnek a bűncselekmény elkövetésének körülményei: a bűncselekmény jellege, a bűnösség foka, a bűncselekmény indítéka, az elkövetőnek a bűncselekmény elkövetése után tanúsított magatartása. Mindezeket a körülményeket elsősorban az egyéni megelőzés szempontjából kell értékelni, és ennek megfelelően lehet a próbaidő tartamát egyéniesítve megállapítani. Mindezek alapján az egyéni megelőzés céljának eléréséhez a másodfokú bíróság egyetértett azzal, hogy a II-III. r. vádlottakkal szemben a próbaidőt a törvényi maximum időtartamban kell meghatározni, azonban annak mértékét IV. r. vádlottnál 3 évre enyhítette. A másodfokú bíróság felhívja II. r., III. r. és IV. r. vádlottak figyelmét, hogy a
  2. évi C. törvény
  3. § b.) pont értelmében a felfüggesztett büntetést végre kell hajtani, ha az elkövetőt a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik. II. r. és III. r. vádlottak esetében a
  4. évi C. törvény
  5. §
(1)bekezdésre figyelemmel a pénzbüntetés kiszabása is indokolt és törvényes volt. Ugyanis e jogszabályhely alkalmazása során az egy napi tétel összegének meghatározásakor figyelemmel kell lenni ugyan az elkövető vagyoni, jövedelmi, személyi viszonyaira és életvitelére, azonban törvényi megszorítás hiányában közömbös ezek megfelelősége (BH 2015. évi 25. számú eseti döntés). Fenti indokokra figyelemmel az ítélőtábla - a Be. 361. §
(1)bekezdés szerint nyilvános ülésen eljárva - a Be.
  1. § alkalmazásával a Be.
  2. §
(1)bekezdés alapján az elsőfokú bíróság ítéletét I. r. és IV. r. vádlottakkal szemben megváltoztatta, míg egyebekben I. r., II. r., III. r. és IV. r. vádlott tekintetében a Be. 371. §
(1)bekezdés alapján helybenhagyta. A Fővárosi Ítélőtábla határozata elleni fellebbezést a Be. 386. §
(1)bekezdés zárja ki. Budapest,
  1. év október hó
  2. napján Dr. Nehrer Péter s.k. . Sárecz Szabina Martina s.k. . Szalai Géza s.k. a tanács elnöke előadó bíró bíró A Fővárosi Törvényszék
  3. év szeptember hó
  4. napján kelt 26.B.973/2010/
  5. számú ítélete I. r., II. r., III. r. és IV. r. vádlottakkal szemben a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 3.Bf.1/2015/
  6. számú ítéletével
  7. év október hó
  8. napján jogerős és fel nem függesztett részében végrehajtható. Budapest,
  9. év október hó
  10. napján . Nehrer Péter s.k. a tanács elnöke Kiadmány hiteléül: bírósági ügyintéző

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.