Pf.20070/2015/2015 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdés b), másodlagosan a) pontjára, illetve a Ptk. 200. §

(2)bekezdésére alapított - a felperes és II. rendű alperes között

1. június
2. napján a h.-i .... helyrajzi számú ingatlan ½ tulajdoni hányadára létrejött adásvételi szerződés, valamint a felperes és I. rendű alperes között
3. augusztus
4. napján az ... forgalmi rendszámú ... személygépkocsira kötött adásvételi szerződések érvénytelensége megállapítása iránti - keresetét elutasította. Tényként az alábbiakat állapította meg: A
5. december 3-án bejegyzett felperes alapító tagja, és
6. december 31-től önálló képviseletre jogosult ügyvezetője a II. rendű alperes házastársa, H., a társaságnak tagja volt
7. december 31-től
8. április
9. napjáig a II. rendű alperes is. A felperes
10. január 31-én az M. Zrt.-vel 240.000 EUR összegű devizahitel-szerződést kötött, melyet a pénzintézet
11. január 17-én azonnali hatállyal felmondott. Ezt követően,
12. február 3-án a bank a II. rendű alperesre engedményezte a felperessel szemben fennálló követelését 110.000 EUR összegű vételár ellenében. A kölcsönszerződés biztosítékául szolgáló, a felperes kizárólagos tulajdonában álló h.-i .... helyrajzi szám alatti ingatlanra bejegyzett keretbiztosítéki jelzálogjog kapcsán a zálogjogosult személyében bekövetkezett változást - II. rendű alperest mint jogosultat - az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték. A felperes és II. rendű alperes a fenti ingatlan ½ tulajdoni hányadára
13. június 30-án adásvételi szerződést kötött, a II. rendű alperes vevőként 15.279.163 forint vételár megfizetését vállalta. A szerződő felek akként állapodtak meg, hogy a felperes vételár követelését teljes egészében beszámítják a II. rendű alperesnek a felperessel szemben fennálló ugyanilyen összegű hosszú lejáratú hitelkövetelésébe, ezzel kiegyenlítettnek tekintik a vételárat, míg a II. rendű alperes kijelentette, hogy kéri az ingatlant a javára terhelő keretbiztosítéki jelzálogjog földhivatali törlését. E földhivatali bejegyzést megelőzően,
14. július 1-jén a II. rendű alperes 15.300.000 forint vételáron az édesanyjának a III. rendű alperesnek értékesítette tovább az ingatlanhányadot. A felperes
15. augusztus 27-én értékesítette a tulajdonát képező ... forgalmi rendszámú, 220.000 km futásteljesítményű ... típusú személygépkocsit 50.000 forint vételárért az I. rendű alperesnek, aki a H. ügyvezető unokatestvérének a gyermeke. A felperes felszámolását a ... Törvényszék
16. március
17. napján közzétett végzésével rendelte el. Az elsőfokú bíróság a megkötött adásvételi szerződéseket nem találta jóerkölcsbe ütközőnek, álláspontja szerint a jóerkölcsbe ütközés miatti semmisség megállapítására irányuló kereseti tényállításnak, ha ez a Cstv.
18. §

(1)bekezdésben foglalt valamelyik tényállás elemeit is magában foglalja, olyan egyéb tényállási elemeket is kell tartalmaznia, amelyből megállapítható, hogy a szerződés tartalma, célja vagy joghatása nyilvánvalóan sérti a társadalom kialakult erkölcsi értékítéletét. Álláspontja szerint kizárólag a Cstv. 40. §

(1)bekezdés által meghatározott tényállások önmagukban nem adnak alapot a szerződés nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközés miatti semmisségének megállapítására. A felperes többlettényállási elemre nem hivatkozott, így egyik adásvételi szerződésnek sem lehet a régi Ptk. 200. §

(2)bekezdésén alapuló semmisségét megállapítani. Alaptalannak találta az elsőfokú bíróság a felperes Cstv. 40. §

(1)bekezdés b), illetve a) pontjára alapított szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti keresetét is mindkét adásvételi szerződés vonatkozásában. Az I. rendű alperessel kötött gépjármű-adásvételi szerződés kapcsán kifejtette, hogy az I. rendű alperessel szemben a Cstv. 40. §

(3)bekezdése szerinti törvényi vélelem (rosszhiszeműség és ingyenesség) nem alkalmazható, miután az I. rendű alperes nem tekinthető a Ptk.

1. § b) pontjában meghatározott hozzátartozónak. A felperesnek kellett azt bizonyítani, hogy a kikötött vételár tekintetében feltűnő értékaránytalanság áll fenn, aminek a megállapítása szakkérdés, a felperes felhívás ellenére szakértői bizonyítást nem indítványozott, így a felperes által állított kereseti tényállás valóságát a becsatolt peradatok nem támasztják alá. A II. rendű alperessel kötött adásvételi szerződés kapcsán az elsőfokú bíróság az alperesi elévülési kifogást megalapozottnak találta, álláspontja szerint a felszámoló a Cstv.
2. §

(1)bekezdésében írt 90 napos elévülési jellegű anyagi jogi határidőn túl terjesztette elő a kereseti kérelmét, miután földhivataltól

1. május 28-án vette át a II. rendű alperessel kötött adásvételi szerződést, ebből tudomást szerezhetett a Cstv.
2. §

(3)bekezdésében írt törvényes vélelmet megalapozó tényről, tehát, hogy a szerződést a felperes az egyetlenegy tagjának és ügyvezetőjének házastársával kötötte. Annak relevanciája nem volt, hogy a II. rendű alperes mikor értékesítette azt tovább, ezért a 2014. október 30-án benyújtott kereset elkésett. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, kérte az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és kereseti kérelmének történő helyt adást. Változatlanul fenntartotta azt az álláspontját, hogy mindkét szerződés jóerkölcsbe ütköző, mert a társaság ügyvezetője rövid idővel a fizetésképtelen helyzetbe kerülésének megállapítását megelőzően a potenciális felszámolási vagyont családtagok részére értékesítette a piaci árnál alacsonyabb feltételek között. Utalt arra is, hogy a gépjármű- adásvételi szerződés kapcsán bizonyította a feltűnő értékaránytalanságot, a becsatolt piaci árak, adatok bemutatásával. Az ingatlan-adásvételi szerződés vonatkozásában pedig változatlanul arra hivatkozott, hogy a 90 napos szubjektív határidő túllépését megfelelően indokolta, hisz a mai napig az ügylet részleteit pontosan nem ismeri, az átadott iratanyag nem tartalmazott információkat, a földhivatal által megküldött adásvételi szerződés pedig nem volt elegendő ahhoz, hogy a jogügylet körülményeit megítélje. Az alperesek a fellebbezésre tett észrevételükben az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérték. A fellebbezés alaptalan. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és abból helyes jogi következtetést is vont le, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253.§

(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A fellebbezéssel összefüggésben a másodfokú bíróság az alábbiakra utal: A Ptk. 200. §

(2)bekezdése utolsó mondata értelmében semmis a szerződés akkor is, ha nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik. A jó erkölcs fogalmát tartalommal a bírói gyakorlat töltötte ki. Ezen a címen semmisnek minősülhet az a szerződés, amelyet jogszabály ugyan nem tilt, de amelynek tárgya, vagy az általa elérni kívánt cél, a benne foglalt kötelezettségvállalás vagy érte ellenszolgáltatás felajánlása az általánosan elfogadott erkölcsi normákat, szokásokat nyilvánvalóan sérti, amely tehát az általános társadalmi megítélés szerint is egyértelműen tisztességtelennek és elfogadhatatlannak tekinthető. A felek a szerződés tartalmát a Ptk. 200. §

(1)bekezdése értelmében szabadon állapíthatják meg, e szerződési szabadság azonban nem korlátlan, a törvény nem fogadja el érvényesnek azokat a szerződéseket, amelyek nyilvánvalóan sértik az általánosan kialakult erkölcsi normákat. Egyetért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak azzal a megállapításával, hogy a felperes e körben előterjesztett kereseti tényállítása azonos az általa hivatkozott Cstv. 40. §

(1)bekezdés b), illetve a) pontjának törvényi tényállásával. A kereset ténybeli alapjaként az áron aluli értékesítést, és a felek hozzátartozói kapcsolatát, valamint a beszámítással történt teljesítést jelölte meg. Az a tény azonban, hogy a társaság a vezető tisztségviselő házastársával, vagy távoli rokonával visszterhes szerződést köt, a szerződés jó erkölcsbe ütköző semmiségének megállapítására akkor sem ad alapot, ha a vételár nem tükrözi a valós forgalmi értéket, különös tekintettel arra is, hogy valójában a vételárral szemben mintegy négyszeres összegű (151.000 EUR) követelés megszűnésére került sor a beszámítással. Az a cél pedig, hogy a II. rendű alperes a felperesi követelés megszerzésével felmerült 110.000 EUR költségéhez hozzájusson - ha valóban ez is volt a célja - nem tekinthető társadalmilag elítélendő magatartásnak. A kereseti tényállásban megjelölt sérelmek orvoslására szolgál a Cstv. 40.§-a, és e jogszabály adott volna alapot a hitelező előnyben részesítéséhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazására is, mely jogszabályhelyet a felperes keresete jogalapjaként másodlagosan meg is jelölt, mely keresete azonban az ingatlan adásvételi szerződés érvénytelenségének megállapítása tekintetében az elsőfokú bíróság helyes jogi álláspontja szerint elkésett. Az a tény azonban, hogy a felperes a szerződés megtámadásának jogát eredményesen nem tudta gyakorolni, nem ad alapot arra, hogy ugyanarra a tényállásra hivatkozva semmisségi kerestet terjesszen elő. Egyetért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak azzal a jogi okfejtésével is, mely szerint a Cstv. 40. §

(1)bekezdés a) pontja szerinti, úgynevezett „csalárd jogügylet" megállapításához a felperesnek az I. rendű alperessel kötött gépjárműadásvételi szerződés kapcsán azt kellett volna bizonyítani, hogy a jogügylet az adós vagyonát csökkentette, és az adós hitelezőinek kijátszására, azaz kielégítési alapja elvonására irányult. E két feltételnek a család célzatnak és a vagyoncsökkenésnek egyidejűleg kell fennállnia, csak abban az esetben lehet eredményesen megtámadni az adós által kötött szerződést erre az érvénytelenségi okra hivatkozással. Az I. rendű alperes a vételárat megfizette, vagyoncsökkenés nem következett be, tárgyi eszköz helyére pénzügyi eszköz került, így a felperesnek a vagyona csupán összetételében változott. A Cstv. 40. §

(1)bekezdés b) pontja alkalmazása körében a felperesnek azt kellett volna bizonyítania, hogy a gépkocsi értéke és a kikötött vételár között feltűnő értékaránytalanság áll fenn, e tényt azonban a felperes bizonyítani nem tudta. Helyes az elsőfokú bíróságnak az a jogi álláspontja is, hogy az ingatlan-adásvételi szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt előterjesztett kereset elkésett. A Cstv. 40. §

(1)bekezdésében megállapított 90 napos - elévülési jellegű anyagi jogi határidő

1. május 28-án kezdődött, amikor a felperesi felszámoló kézhez vette a szerződést, ebből egyértelműen kiderült számára, hogy a felperesi Kft. tagjának és ügyvezetőjének házastársával kötött szerződést, hogy a vételár beszámítással tényleges pénzmozgás nélkül - került kiegyenlítésre, keresetét is e tényekre alapította, e szerződésből tehát felismerhette az esetleges megtámadhatóságot is még akkor is, ha az ingatlan pontos értékével nem volt tisztában. A felperes a keresetét csak
2. október 30-án nyújtotta be, a 90 napos határidő eltelte után, a kereset ezért elkésett. A felperes fellebbezése alaptalan volt, ezért a Pp.
3. §

(1)bekezdése alapján köteles a másodfokú eljárás során felmerült költségek viselésére, mely áll az alpereseket képviselő ügyvéd munkadíjából, melynek mértékét a másodfokú bíróság a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §

(3)bekezdés a) pontja és az

(5)bekezdés alapján állapított meg. Az eljárás tárgyi illetékfeljegyzési jogos volta folytán a feljegyzett fellebbezési eljárási illetéket az Itv. 74. §

(3)bekezdése alapján alkalmazandó 6/

1. (VI.26.) IM rendelet
2. §

(2)bekezdése alapján a felperes köteles megfizetni. Pécs,

1. november
2. . Kovács Ildikó s.k. a tanács elnöke, Dr. Berki Csilla s.k. előadó bíró, Dr. Gyöngyösiné dr. Antók Éva s.k. bíró