Bf.41/2015/30 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés a) pont II. fordulat,

(3)bekezdés b) pont,

(4)bekezdés b) pont és 1 rendbeli a Btk.365.§

(1)bekezdés a) pont II. fordulat) minősíti. E vádlottakkal szemben helyesen halmazati büntetésként Az I.r.vádlottal szemben a szabadságvesztés tartamát 7 (hét) év 6 (hat) hónapra, a közügyektől eltiltás mellékbüntetést 7 (hét) évre, A II.r.vádlottal szemben a szabadságvesztés tartamát 7 (hét) évre, a közügyektől eltiltás mellékbüntetés tartamát 7 (hét) évre enyhíti. A szabadságvesztés büntetéseket mindkét vádlottal szemben fegyházban rendeli végrehajtani. Az I.r.vádlott és a II.r.vádlottak a kiszabott szabadságvesztés büntetésből - helyesen - legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsáthatók feltételes szabadságra. Az I.r.vádlott és a II.r.vádlottakkal szemben külön-külön 3.065.500 (hárommillió-hatvanötezerötszáz) forint - 3.065.500 (hárommillió-hatvanötezer-ötszáz) forint vagyonelkobzást rendel el. A III.r.vádlott terhére rótt bűncselekmény jogszabályi megjelölése helyesen Btk.370.§

(1)bekezdés,

(2)bekezdés bc) pont,

(5)bekezdés b) pont. A vádlott a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése esetén legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon feltételes szabadságra bocsátható. A magánfél polgári jogi igényét tekinti egyéb törvényes útra utasítottnak. Az elsőfokú ítéletben írt valamennyi bűnjel lefoglalását - az egyéb rendelkezések érintetlenül hagyása mellett - megszünteti. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét mindhárom vádlottal szemben helybenhagyja. Az I.r.vádlott és a II.r.vádlottak által az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetésétől a mai napig előzetes letartóztatásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámítja. A másodfokú eljárásban felmerült 31.750.- (harmincegyezer-hétszázötven) forint bűnügyi költséget az állam viseli. Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye. Indokolás: A Budapest Környéki Törvényszék 2014. november hó 12. napján kelt 20.B.116/2013/87. számú ítéletével az I.r.vádlott bűnösségét 2 rendbeli társtettesként elkövetett rablás bűntettében (Btk.365.§

(1)bekezdés a) pont II. fordulat,

(4)bekezdés b) pont) állapította meg, és ezért őt 10 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Rendelkezett a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról, továbbá az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról. A II.r.vádlott bűnösségét 2 rendbeli társtettesként elkövetett rablás bűntettében (Btk.365.§

(1)bekezdés a) pont II. fordulat,

(4)bekezdés b) pont) állapította meg, és ezért őt 9 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Rendelkezett a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról, és az előzetes fogvatartásban töltött idő kiszabott szabadságvesztésbe történő beszámításáról. A III.r.vádlott bűnösségét bűnsegédként elkövetett lopás bűntettében (Btk.370.§

(1)bekezdés,

(5)bekezdés b) pont) állapította meg, és ezért őt 4 évre felfüggesztett 2 évi börtönbüntetésre ítélte. Rendelkezett a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött idő kiszabott szabadságvesztésbe történő beszámításáról. Az elsőfokú bíróság magánfél sértett polgári jogi igényét egyéb törvényes útra utasította, döntött bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről. Az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetésekor az ügyész, az I.r. vádlott és védője, a II.r. vádlott, a III.r. vádlott és védője a jogorvoslati nyilatkozat megtételére 3 napi határidőt tartottak fenn, míg a II.r. vádlott védője nyomban enyhítésért fellebbezett. A fellebbezésre nyitva álló határidőn belül az ügyész az I.r.vádlott, a II.r.vádlott és a III.r.vádlottak terhére a bűncselekményük téves jogi minősítése miatt, büntetésük súlyosítása érdekében, az I.r.vádlott védője enyhítés céljából, a II.r.vádlott valamint a III.r.vádlott védője szintén enyhítésért éltek perorvoslattal. Az I.r.vádlott védője fellebbezési nyilatkozatában (elsőfokú iratok

1. alszámú irat) kiemelte: az I.r. vádlott a tettét megbánta, önként jelentkezett a rendőrségen, büntetlen előéletű. Hivatkozott arra is, hogy a kiskorú sértett tanúk kihallgatására nem a Be.85-88.§-ai alapján került sor. A II.r.vádlott perorvoslatát azzal indokolta (elsőfokú iratok
2. alszámú irat), hogy mélységesen megbánta amit tett, de azzal nem ért egyet, hogy az elsőfokú bíróság őt 9 évre ítélte, lemondott róla a társadalom nevében. Kifejtette, hogy szabadulása után a kárt meg kívánja téríteni a sértettnek. Kérte, hogy a másodfokú bíróság a büntetését csökkentse. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.1221/2013/
3. számú átiratában az ügyészi fellebbezést kiegészítéssel fenntartotta, míg a védelmi fellebbezéseket alaptalannak tartotta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok megtartásával folytatta le a bizonyítási eljárást. A tényállást azonban csak részben állapította meg helyesen, mivel a megállapított tényekből további tényekre helytelenül következtetett. A megállapított tényállás szerint az I.r.vádlott és a II.r.vádlottak a bűncselekmény helyszínére eredetileg lopási szándékkal indultak, és ezt a szándékukat közölték a III.r.vádlottal is. A sértett házához indulva azonban vadászkést és gyorskötözőt is magukkal vittek, ellenben nem volt velük olyan eszköz, amellyel a páncélszekrényt erőszakkal tudták volna felnyitni. Ez pedig logikai alapon csak azzal magyarázható, hogy a vádlottak számítottak a sértett jelenlétére és úgy tervezték, hogy ellenállását akár erőszakkal is letörik. Az a megállapítás pedig, hogy a három vádlott egymással baráti viszonyban volt teljesen logikátlanná teszi azt, hogy a III.r.vádlottat a terv részletes megbeszéléséből a helyszín közelében kizárták. Az ügyészi érvelés szerint az akarat megtörési szándékról mindhárom vádlott tudott, ezért a III.r.vádlott bűnsegédi magatartása már nem a lopásra, hanem egyértelműen a rablásra vonatkozott. A helyes logikai következtetés a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a Be.352.§

(1)bekezdés a) pontja szerint aggálytalanul elvégezhető. A fellebbviteli főügyészség nem találta helytállónak a törvényszék álláspontját a rendbeliséggel kapcsolatban sem. Az erőszak illetve a fenyegetés jelen esetben valóban két személlyel szemben történt, a vagyoni jog sérelme azonban csak a magánfél sértettnél következett be, mivel az elvitt tárgyak tulajdonosa ő volt. Az ügyészség szerint tehát úgy a törvényszék által megállapított minősítés, mint a rendbeliség korrekciót igényel. A büntetés kiszabási körülmények értékelése során a törvényszék a vádlottak javára és terhére jelentkező enyhítő és súlyosító körülményeket megfelelően tárta fel, azonban az ez alapján kiszabott büntetés az I.r.vádlott és a II.r.vádlott esetében a végrehajtási fokozat tekintetében nem megfelelő. Az elkövetett jelentős tárgyi súlyú cselekmény nem teszi lehetővé a Btk.35.§

(2)bekezdés alkalmazását. A III.r.vádlottal szemben is indokolt fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása. A főügyészség rámutatott arra is, hogy a Btk.74.§

(1)bekezdés a) pontjában írt kötelező rendelkezésre figyelemmel a törvényszék elmulasztotta a tényállásban megállapított határozott összeg ellenére a vagyonelkobzásról szóló rendelkezést, amelyet a másodfokú eljárásban pótolni szükséges. Mindezekre tekintettel a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a Budapest Környéki Törvényszék ítéletét változtassa meg, ennek keretében a megállapított tényállást helyes ténybeli következtetés levonásával módosítsa a fent leírtak szerint, az I.r.vádlott, a II.r.vádlott és a III.r.vádlottakat mondja ki bűnösnek a Btk.365.§

(1)bekezdés a) pontjában ütköző de a

(3)bekezdés

1. b)és
2. c)pontjaira figyelemmel a

(4)bekezdés b) pontja szerint minősülő és büntetendő jelentős értékre, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntettében, mely bűncselekményt I.r. és II.r. vádlottak társtettesként, III.r. vádlott pedig bűnsegédként követett el. Az I.r.vádlott és a II.r.vádlottakkal szemben a kiszabott szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fegyházban állapítsa meg, a III.r.vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés szabjon ki, ebbe a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt számítsa be, valamint őt is tiltsa el a közügyek gyakorlásától. E vádlott tekintetében állapítsa meg, hogy a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Az I.r.vádlott és a II.r.vádlottakkal szemben alkalmazzon a Btk. 74.§

(1)bekezdés a) pontja és a 75.§

(1)bekezdés a) pontja alapján 3.065.500 forint - 3.065.500 forintra vagyonelkobzást. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét hagyja helyben. Az ügyész a nyilvános ülésen az átiratában foglaltakat változatlan tartalommal fenntartotta, azokból csupán egyes részeket emelt ki felszólalásában. Hangsúlyozta: a lopási szándékhoz nem tartozhat a gyorskötöző, vadászkés, ezek a rabláshoz szükséges eszközök, mindhárom vádlott vagyon elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésére készült. Az akaratmegtörési szándékról mindhárom vádlott tudott, ezért a III.r. vádlott magatartását a rabláshoz nyújtott bűnsegélynek kell minősíteni, továbbá valamennyi vádlott cselekménye megalapozza a csoportos elkövetést. A rendbeliségnél helytelen a két rendbeli rablás megállapítása. A vagyoni jogok sérelme csak a magánfél sértett esetében állt be, az erőszak ugyan két személlyel szemben valósult meg, de a teljes törvényi tényállás kizárólag magánféllel szemben realizálódott. Az I.r.vádlott védője a nyilvános ülésen elsődlegesen jelentős eljárási szabálysértésre hivatkozással az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte, míg másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítését indítványozta. Fellebbezésében foglaltakat fenntartotta, kiemelte: a vádlottak egybehangzóan állították, hogy nem akartak rabolni. Az I.r.vádlott észlelte a sértettet a házban, ezért felmerül a kérdés, hogy vajon miért nem hagyta abba a lopási cselekményt. A vádlott úgy gondolta, hogy az álbetörést folytatja, a védő szerint védence tudata nem fogta át, hogy az ott tartózkodó sértettekre tekintettel rablásra tért át. A kiskorú sértettől beszerzett információkról nem lehet megállapítani, hogy közvetlen észleléssel szerzett-e tudomást a történtekről, vagy elmondásból. A pszichológus szakértő véleménye is arra utal, a kiskorú sértetti nyilatkozatok a szülői elmondáson alapulnak, ezért nem használhatóak fel bizonyítékként a vádlottak terhén. Az I.r.vádlott - védője előadása szerint nem bűnöző típus. A büntetési célokat nem szolgálja a fiatal, büntetlen előéletű védencével szemben első fokon kiszabott súlyos büntetés. Az II.r.vádlott védője a nyilvános ülésen fellebbezésének irányát megváltoztatta. Elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését kérte, míg másodlagosan a védencével szemben kiszabott büntetés enyhítését. Hangsúlyozta: rendkívül szigorú büntetés kiszabására került sor, ugyan súlyos bűncselekményről van szó, ha valóban megtörtént, de így is eltúlzottan szigorú a kiszabott büntetés. Figyelembe kell ugyanis venni, hogy sérülés nem következett be, és az enyhítő körülmények túlsúlyban vannak, ezért lényeges büntetés-csökkentés indokolt. A védő megalapozatlannak tartotta az ítéletet, a csoportos elkövetés, továbbá a III.r. vádlott esetében a lopás vagy rablás minősítése tekintetében. Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet oly mértékben megalapozatlan, hogy az másodfokon nem küszöbölhető ki. A törvényszék mérlegelési kötelezettségének nem tett eleget, számos elemet nem fogadott el a sértetti állításokból, másokat viszont igen, ez nem minősülhet helyes mérlegelésnek. Az elvitt tárgyak tekintetében a vádlottaknak adott igazat a sértettel szemben, más tekintetben elfogadhatatlan, hogy miért nem a vádlottak vallomását vette alapul a törvényszék. Az álbetörést már a kezdetektől megemlítette az I. és II.r. vádlott, ezen vallomások elfogadása esetén sem a rablás, sem a lopás nem állapítható meg, legfeljebb egy biztosítási csaláshoz nyújtott közreműködés róható e vádlottak terhére. Az elsőfokú bíróság ezzel egyáltalán nem foglalkozott, csak felszínesen. Nem történt meg e körben a mérlegelés, ez alapvető eljárási hiba, amely hatályon kívül helyezéshez kell, hogy vezessen. Feltűnően nyugodtan viselkedett a sértett, rengeteg adat merült fel arra, hogy a sértett együttműködött a vádlottakkal. A kés kérdése sem tisztázott, az ellentétek ütközetésére nem került sor, ezeket az új eljárásban pótolni kell, az indokolási kötelezettségének a törvényszék egyáltalán nem tett eleget. A III.r.vádlott védője a nyilvános ülésen a fellebbezését kiegészítette azzal, hogy elsődlegesen védence felmentését, másodlagosan a kiszabott büntetés lényeges enyhítését kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság is utalt arra, hogy ha nyomban távozott volna a helyszínről a III.r. vádlott, nem vált volna bűnsegéddé. Teljes körű bizonyítás nem folyt arra, hogy a III.r. vádlott mikor hagyta el a helyszínt, de az adatokból megállapítható, hogy az I. és II.r. vádlottak cselekvőségekor azonnal eltávozott. A másodlagos indítványát arra alapította, hogy az I. és II.r. vádlottak megváltoztatott vallomásaiból csupán a III.r. vádlott lopási szándékára volt következtetési alap, a rablási cselekményben a III.r.vádlott nem vett részt, a helyszínen történtekről pedig nem volt tudomása. Kérte, hogy a másodfokú bíróság vegye figyelembe, hogy védence büntetlen előéletű és fiatal felnőtt volt az elkövetéskor. Az I.r.vádlott és a II.r.vádlottak a nyilvános ülésen az utolsó szó jogán nem kívántak felszólalni. A III.r.vádlott a nyilvános ülésen szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg, ez azonban a Be.362.§

(3)bekezdése alapján a nyilvános ülés megtartásának és a fellebbezés elbírálásának törvényi akadályát nem képezte. A III.r. vádlott védője a nyilvános ülést megelőzően védence távolmaradását orvosi igazolással igazolta, ugyanakkor sem a III.r.vádlott, sem a védője nem jelentette be, hogy a III.r. vádlott a nyilvános ülésen részt kívánna venni. A fenti törvényhely alapján a III.r.vádlott szabályszerű idézés ellenére történő távolmaradása mellett a nyilvános ülés megtartható, és a fellebbezés elbírálható volt. A kétirányú fellebbezések közül kizárólag az ügyész az I.r.vádlott és a II.r.vádlottal szemben alkalmazandó vagyonelkobzásra irányuló perorvoslata, valamint a I.r.vádlott védője és a II.r.vádlott valamint védője enyhítés céljából bejelentett fellebbezése alapos az alábbiak szerint. A Fővárosi Ítélőtábla az ügyészi és a védelmi perorvoslatok folytán bírálta felül a Be.348.§

(1)bekezdése alapján a Budapest Környéki Törvényszék ítéletét és az azt megelőző elsőfokú bírósági eljárást az I.r.vádlott, a II.r.vádlott és a III.r.vádlott tekintetében. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályokat a bizonyítási eljárás lefolytatásakor túlnyomórészt megtartotta. Az ügyész az elsőfokú eljárás során az I.r.vádlott, a II.r.vádlott és a III.r.vádlottakat mindvégig kizárólag 1 rendbeli jelentős értékre, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntettével (Btk.365.§

(1)bekezdés a) pont és

(4)bekezdés b) pont) vádolta. A vádiratban írt cselekményekhez kapcsolódó jogi minősítést a bizonyítási eljárás teljes tartama alatt fenntartotta, azt a perbeszédében sem módosította (

1. számú tárgyalási jegyzőkönyv
2. oldal,
3. számú tárgyalási jegyzőkönyv
4. és
5. oldal). Ugyanakkor a vádirati tényállásban az ügyészség utalt arra, hogy az I. és II.r. vádlottak a magánfél sértett útlevelét, a gépkocsi törzskönyvét, fegyvertartási engedélyét, bankkártyáját valamint lőfegyverét is elvitték. Az elsőfokú eljárásban az ügyész a vádiratban leírt fenti cselekményeket azonban jogilag nem minősítette, ebből egyértelmű következtetést lehetett levonni arra nézve, hogy a fent felsorolt cselekmények büntetőjogi értékelését az ügyész nem kívánta. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a törvényes vád körét a Be. 2.§

(3)és

(4)bekezdésében foglaltakra is figyelemmel. A Fővárosi Ítélőtábla utal arra is, hogy a fellebbviteli eljárásban a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség sem indítványozta a fent leírt cselekmények büntetőjogi minősítését, értékelését. A Budapest Környéki Törvényszék a perrendi szabályok megtartásával nyújtott lehetőséget arra, hogy az I.r.vádlott védelmében a Be.44.§

(5)bekezdése alapján ügyvédjelölt járjon el dr. ... személyében. A

1. számú tárgyalási jegyzőkönyvhöz csatolt igazolás tartalma szerint az ügyvédjelölt
2. március hó
3. napjától végez ügyvédjelölti tevékenységet, tehát a szükséges legalább egy éves gyakorlati idővel rendelkezett, az elsőfokú eljárásban védőbeszédet - a törvényi előírásoknak megfelelően - pedig nem tartott. Az I.r.vádlott védőjének fellebbezésében előadott eljárási kifogásaira figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla az alábbiakat rögzíti. Az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok betartásával járt el, amikor a Be.280.§

(2)bekezdésében és a 304.§-ában foglaltakra tekintettel a kihallgatásakor 13 éves tanú1 és 11 éves tanú2 sértett tanúkat kiküldött bíró útján hallgatta ki. A Be.280.§

(2)bekezdése szerint a tárgyalás időpontjában

1. életévét be nem töltött személyt, akit a nyomozás során a bíróság tanúként nem hallgatott ki, de tanúkénti kihallgatása szükségessé vált, kiküldött bíró, vagy megkeresett bíróság útján kell kihallgatni. A nyomozati iratokból egyértelműen megállapítható, hogy a fent nevezett két
2. életévét be nem töltött személy nyomozási bíró általi kihallgatására nem került sor, míg a kihallgatásuk - a védői indítványokra is figyelemmel - a tárgyalási szakban szükségessé vált. A
3. alszámú jegyzőkönyv tanúsága szerint a védői érvekkel szemben a kiskorú tanúk törvényi figyelmeztetése a perrendi szabályoknak megfelelő volt, a Be.86.§

(1)bekezdése alapján törvényesen mellőzte a törvényszék a 14 év alatti tanúknak a hamis tanúzás törvényi következményeire való figyelmeztetését. A fenti jegyzőkönyvből egyértelműen kitűnik, hogy az igazmondási kötelezettségre valamint a vallomástétel akadályaira történő figyelmeztetés a bíróság részéről törvényesen elhangzott. Ugyanakkor a védő eljárási kifogása abban a tekintetben helytálló, hogy a törvényszék a Be.85.§

(1)bekezdésében írt, a tanúk kihallgatására vonatkozó rendelkezést valóban megsértette, azaz a

1. életévét be nem töltött tanúkat nem egyenként hallgatta ki. Ehhez az eljárási szabálysértéshez kapcsolódóan azonban a büntetőeljárási törvény - a tanútól nyerhető bizonyíték értékelésére kiható jogkövetkezményt nem társít. A Be.84.§-a ugyanis csak a Be.
2. és a 85.§

(3)bekezdése rendelkezéseinek megsértésével kihallgatott tanú vallomása tekintetében mondja ki, hogy az bizonyítási eszközként nem vehető ilyen esetekben figyelembe. Ebből következően a 85.§

(1)bekezdésében írt, a Budapest Környéki Törvényszék által megsértett eljárási szabály esetén a 14. életévét be nem töltött tanútól beszerzett vallomás bizonyítékként értékelhető. A Be.85.§

(1)bekezdésében írt szabály megsértése tehát olyan relatív eljárási szabálysértésnek minősült - a védői érveléssel szemben -, amely a Be.375.§

(1)bekezdése alapján nem volt lényeges kihatással a bizonyítás törvényességére, ezért az elsőfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását nem eredményezhette. A másodfokú bíróság a védői aggályokra figyelemmel megjegyzi azt is, hogy a Be.304.§

(5)bekezdése alapján a vádlott és a védő értesítését mellőzni lehet a

1. életévét be nem töltött tanú kihallgatására vonatkozó bizonyítás felvételéről, ezért törvényesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a vádlottak és a védők távollétében vette fel a
2. életévét be nem töltött tanúk vallomásait. Az ügyészi és a védelmi perorvoslatokban foglalt érvekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla rögzíti, hogy a Budapest Környéki Törvényszék a bizonyítékok mérlegelése körében valamint a jogi indokolás terén az indokolási kötelezettségének nem tett maradéktalanul eleget, indokolása több ponton is hiányos. Az elsőfokú bíróság ezen mulasztásai azonban a Be.373.§

(1)bekezdés III/a. pontjában írt feltételen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés mértékét nem érték el, az indokolási kötelezettség részbeni elmulasztása a másodfokú eljárásban pótolható volt, ezért nem került sor az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére, és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítására. Egyebekben az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok megtartásával folytatta le a bizonyítást. A Budapest Környéki Törvényszék ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett. A beszerzett bizonyítékokat a logika szabályainak megfelelően értékelte. Az alapvetően helyes irányú mérlegelési tevékenysége körében kifejtett indokolása az alábbi kiegészítésekkel volt helytálló. Az elsőfokú bíróság helyes mérlegelési elvet követve döntött amellett, hogy az I.r.vádlott és a II.r.vádlottak megváltoztatott

1. szeptemberi nyomozati vallomását fogadta el a tényállás alapjául. Helyesen érvelt amellett is a törvényszék, hogy e nyilatkozatokból kizárólag azok a tények vehetők a tényállás alapjául, amelyeket más objektív bizonyítékok is alátámasztottak. Az I. és II.r. vádlottak a korábbi - III.r. vádlottat terhelő, saját felelősségüket csökkentő - vallomásaik visszavonására kellő indokot adtak, és e megváltoztatott vallomásaik összhangban álltak a III.r.vádlott vallomásának alapvető tényeivel is. Fontos körülmény, hogy az I.r.vádlott és a II.r.vádlottak vallomásai még a megváltoztatást megelőzően is egységesek voltak abban, hogy nem rabolni, hanem lopni mentek a sértett házához és ezt a cselekvőségüket pedig a tulajdonos egyetértésével végezték a lopásra megbízásból került sor, méghozzá egy biztosítási csalás végrehajtása érdekében. A
2. szeptemberi vallomásaik megváltoztatása alapvetően a III.r.vádlott szerepét és cselekvőségét érintette csupán. Helyesen járt el a törvényszék, amikor a magánfél sértett tanú megváltoztatott vallomásait is kritikával fogadta. Szemben a védői érvekkel törvényesen járt el akkor is, amikor a magánfél sértett tanú vallomásainak tartalmát mintegy kettéválasztva külön értékelte az elvitt értéktárgyakra vonatkozó nyilatkozatokat és külön azokat, amelyek az I. és II.r. vádlott személy elleni erőszakos (fenyegető) magatartására vonatkoztak. Az eljárás adataiból ugyanis egyértelmű, hogy a magánfél sértettnek az elvitt értéktárgyakra vonatkozó vallomásai önellentmondásosak voltak, így azokra tényállást alapítani nem lehetett. Helyes mérlegelési szabályt alkalmazva a Be.4.§

(2)bekezdésében meghatározott in dubio pro reo elvét következetesen érvényesítve alapította az elvitt értéktárgyak tekintetében az ítéleti tényállást I.r.vádlott I.r., II.r.vádlott II.r. vádlottak és magánfél sértett tanú kizárólag egybehangzó nyilatkozataira. A vagyon elleni erőszakos bűncselekmény személy elleni erőszakos jellegét alátámasztó elkövetési magatartások tekintetében a magánfél sértett tanú vallomásaira nem csupán azért volt alapítható az ítéleti tényállás az I. és II.r. vádlottak részbeni tagadásával szemben, mert e körben a sértett következetes nyilatkozatokat tett, hanem azért is, mert a sértett tanú ezen vallomását objektív bizonyítékok valamint a kihallgatott két kiskorú tanú, tanú2 és tanú1 vallomásai is mindenben alátámasztották. Az I. és II.r. vádlottak „állopásra" épített védekezése tehát a magánfél és a kiskorú tanú2 valamint a kiskorú tanú1 tanúk vallomásai alapján valamint az I. és II.r. vádlottak e körben önellentmondó nyilatkozatai miatt dőlt meg. A vádlottak sem a nyomozati szakban, sem a tárgyalási szakban nem tudtak arra választ adni, hogy ki volt az állítólagos álbetörésnek a megbízója, kinek kellett volna az álbetörés során megszerzett értékeket átadni, ez milyen módon történt volna, ha megtörtént a megbízás, és az „állopás" is realizálódott, akkor miért nem került sor az értéktárgyak megbízónak való továbbítására. Fontos körülmény az is, hogy az I. és II.r. vádlottak vallomásaiból valamint a sértett tanúk továbbá kiskorú tanú1 tanúvallomásából egyértelműen megállapítható, hogy a két vádlott, amikor beléptek a házba észlelték a felnőttkorú sértett illetve a kiskorú személyek jelenlétét. Ha valóban álbetörésről lett volna szó, akkor nem érthető, hogy miért nem álltak el a későbbi személy elleni erőszakos cselekménybe átforduló rablási cselekménytől, miért nem jelezték a sértett felé, hogy most valójában nem kellene itthon tartózkodnia, miért nem tartották szükségesnek értesíteni az állítólagos megbízójukat arról, hogy az „állopási" cselekmény nem a terveiknek megfelelően alakult. A hivatkozott álbetörés tényét más körülmény is kizárta. Amennyiben az ingatlan tulajdonos a magánfél sértett tudtával és beleegyezésével került volna sor a vádlottak cselekményének végrehajtására, a magánfél nyilvánvalóan nem teremtett volna olyan helyzetet, hogy az elkövetéskor már

1. életévét is betöltött kiskorú tanú1 is a helyszínen tartózkodjon, akinek lehetősége volt a rendőrséget kihívni. A tulajdonos beleegyezésével végzett vádlotti cselekvőség esetén a tulajdonos mindent megtett volna annak érdekében, hogy a vádlottak lelepleződése ne történjen meg, kilétük ismeretlen maradjon, mivel ez mindenképpen szükséges lett volna az állítólagos biztosítási csalás hatékony realizálásához. Erre nem került sor, többek között azért, mert kiskorú tanú1 értesítésére a rendőrség a helyszín közelében a III.r.vádlottat elfogta. Az I.r.vádlott és a II.r.vádlottak mindvégig következetesen tagadták, hogy vadásztőr lett volna náluk. Ez a tagadásuk a tanú nyilatkozatok fényében egyértelműen megdőlt. A vadásztőrrel történő elkövetésre nem csupán a magánfél sértett tanú nyilatkozata, hanem a kiskorú tanúk következetes nyilatkozatai is rendelkezésre álltak. A védői érveléssel szemben a bírói szakban kirendelt pszichológus szakértői szakvélemény szerint a
2. életévét be nem töltött tanúk nyilatkozatai egyértelműen élményszerűek voltak (
3. alszámú irat,
4. számú jegyzőkönyv
5. életévét be nem töltött tanúk vallomásairól). A tulajdonos beleegyezése esetén felesleges lett volna a vádlottaknak gyorskötözőt magukkal vinniük, ellenben szükség lett volna olyan eszközre, amely alkalmas a páncélszekrény kinyitására. Ilyen eszköz bizonyítottan nem volt náluk, ellenben náluk volt olyan eszköz, amellyel fenyegetve a páncélszekrény kinyitására lehetett kényszeríteni a felnőtt korú sértettet. A tulajdonossal való előzetes megegyezés esetén felesleges lett volna annak bizonygatása Az I.r.vádlott részéről, hogy senkit sem fognak bántani (nyomozati irat
6. oldal
7. bekezdés az I.r.vádlott gyanúsítottként, védője jelenlétében tett nyilatkozata: „maradjon ott, senkit nem fogunk bántani, ékszerekért és a készpénzért jöttünk"). Mindezekre tekintettel helyesen járt el a törvényszék, amikor a vádlottak vallomásait is kritikával fogadta, a Be.4.§

(2)bekezdésében írt rendelkezést csak abban a törvényes körben alkalmazta, amikor a kétségek eloszlatására nem voltak alkalmasak az egyéb bizonyítékok. Az in dubio pro reo elve ugyanis nem jelenti azt, hogy a bíróság köteles lenne a vádlott bármilyen - tényekkel alá nem támasztott - védekezését elfogadni abban az esetben, ha egyébként vallomásának egyes részeit hitelt érdemlőnek tartja. Az önbetörésre vonatkozó vádlotti vallomásrészek az egyéb bizonyítékok fényében egyértelműen megcáfolást nyertek, továbbá a fent felsorolt önellentmondásokat sem tudták a vádlottak feloldani, ezért törvényesen került sor a történeti tényállás megállapítására, részben a vádlottak egybehangzó más bizonyítékokkal megerősített nyilatkozatai, részben a felnőtt korú sértett tanú önellentmondás mentes és más bizonyítékokkal megerősített vallomásrészei alapján. Törvényesen mérlegelte a bizonyítékokat az elsőfokú bíróság akkor is, amikor a III.r.vádlott cselekvősége tekintetében az I.r.vádlott és a II.r.vádlott megváltoztatott vallomásait vette alapul. E vallomások alapján egyértelmű, hogy a III.r.vádlott tényállásszerű magatartást nem fejtett ki, cselekménye a vádlottak helyszínre szállításában és az ott történő várakozásban merült ki. A III.r. vádlott tudattartalmának alapjául szolgáló tények tekintetében is alapvetően helyesen mérlegelt az elsőfokú bíróság, amikor csak a nem erőszakos vagyon elleni bűncselekményhez nyújtott bűnsegély tudatát rótta a III.r.vádlott terhére. Fontos ugyanakkor rögzíteni, hogy a III.r. vádlott már tanúként tett nyilatkozatában is elismerte, hogy a bizonyos autóvezetésért 100.000 forintot ígértek neki (nyomozati irat 885. oldal), e nyilatkozatát később gyanúsítottként is fenntartotta (nyomozati irat 919. oldal) a bírói szakban vallomás tételt megtagadó III.r. vádlott (22. számú tárgyalási jegyzőkönyv). Az I. és II.r. vádlott e tekintetben következetes vallomásai alapján kétséget kizáróan megállapítást nyerhetett, hogy közölték a III.r.vádlottal az akkor még lopásra és nem rablásra irányuló szándékukat. Az I. és II.r. vádlotti nyilatkozatokból az is kikövetkeztethető volt, hogy az I. és II.r. vádlott a később rablási cselekményre irányuló szándékukról a III.r.vádlottat már nem tájékoztatták. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által alapvetően helyes mérlegelés útján - a fentiek szerint kiegészített indokolással - megállapított tényállás túlnyomórészt megalapozott, az az alábbi kiegészítésekkel és helyesbítésekkel irányadó volt a felülbírálat során. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a Be.352.§

(1)bekezdés a) pontja alapján - az iratok tartalmára figyelemmel - az alábbiakkal egészíti ki illetve helyesbíti. - az elsőfokú ítélet

1. oldal alulról második bekezdését kiegészíti azzal, hogy a III.r.vádlott a helyszín közelében az I.r.vádlott és a II.r.vádlottakra várakozott (nyomozati irat 891-
2. oldal rendőri jelentések, térképszelvény adatai, továbbá a III.r. vádlott nyomozás során tanúként és gyanúsítottként tett nyilatkozatai alapján nyomozati irat
3. és
4. oldal). A fent részletezett bizonyítékok alapján ugyanis az kétséget kizáróan megállapíthatóvá vált, hogy a III.r.vádlott a helyszín közelében az I. és II. r. vádlottakra várakozott, azonban várakozásának pontos helye nem volt kétséget kizáróan rögzíthető. - az elsőfokú ítélet
5. oldal utolsó bekezdése azzal pontosítandó, hogy a tanú3 tulajdonában álló Lexus személygépkocsi forgalmi rendszáma helyesen: ... (nyomozati irat
6. oldal forgalmi engedély adatai alapján). - a magánfél - az okozott kár megtérítése érdekében - polgári jogi igényt terjesztett elő (nyomozat irat
7. oldal,
8. számú tárgyalási jegyzőkönyv
9. oldal). A fenti kiegészítésekkel és helyesbítésekkel teljes körűen megalapozottá vált ítéleti tényállás a másodfokú eljárásban - a Be.351.§

(1)és 352.§

(2)bekezdésére is figyelemmel - irányadó volt. A Budapest Környéki Törvényszék okszerűen következtetett mindhárom vádlott bűnösségére valamennyi terhükre rótt cselekmény tekintetében. Részben tévedett azonban az I.r.vádlott és a II.r.vádlottak terhére rótt bűncselekmény jogi minősítése valamint a III.r.vádlott terhére rótt bűncselekmény jogszabályi megjelölése tekintetében, továbbá a jogi indokolása is jelentős részben kiegészítésre szorul. A törvényszék a Btk. - helyesen - 2.§

(2)bekezdése alapján az anyagi jogszabályok megfelelő értelmezése mellett alkalmazta mindhárom vádlottal szemben az elbíráláskori büntető törvényt. A másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, miszerint a Kúria 4/

1. (X.14.) BK véleménye alapján is a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kedvezőbb szabályozása mindhárom vádlott esetében megalapozza az elbíráláskori törvény alkalmazásának szükségességét. Az irányadó tényállás szerint az I.r.vádlott vadásztőrrel kényszerítette a magánfél sértettet értékeinek átadására. E vádlott volt az, aki a páncélszekrényből az értékeket egy nylon táskába pakolta. A II.r.vádlott - az I.r.vádlottal szándékegységben - megkötözte a magánfél sértettet, továbbá a II.r. vádlott a földszinti szobában kiskorú tanú2, kvalifikált fenyegetés (élet vagy testi épség elleni fenyegetés) hatása alatt álló sértettől elvette a 75.000 forint értékű mobiltelefonját, majd egy nylon zacskóba téve azt odaadta az I.r.vádlottnak. A fenti tényállásra figyelemmel törvényesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor az I. és II.r. vádlottak fenti cselekményeit 2 rendbeli társtettesként elkövetett rablás bűntettének minősítette, azonban a jogi minősítése az alábbiak szerint nem pontos. A BH 1996.
2. számú eseti döntésben is meghatározott jogelvekre figyelemmel törvényesen állapított meg 2 rendbeli rablás bűntettét a törvényszék, mivel a rablás törvényi tényállásának vagyoni jogokat sértő tényállási elemei, továbbá a személy elleni közvetlen és kvalifikált fenyegetést tartalmazó tényállási elemek, a vádlottak közös cselekvősége folytán két sértettel magánféllel és kiskorú tanú2ral - szemben is realizálódtak. Tévedett ugyanakkor az elsőfokú bíróság, amikor mind a két rablási cselekményt a Btk.365.§

(4)bekezdés b) pontja szerint a Btk.459.§

(6)bekezdés c) pontjára alapítottan jelentős értékre elkövetett rablás bűntettének minősítette. Az irányadó tényállásból egyértelmű, hogy a magánfél sértettel szemben alkalmazott fenyegetéssel tőle összesen 6.056.000 forint értékű birtokában lévő értéktárgyat vettek el eltulajdonítási célzattal, míg kiskorú tanú2 sértettől a 75.000 forint értékű mobiltelefonját vették el a fenti módon. Mindezekre tekintettel az előbbi cselekmény 1 rendbeli a Btk.365.§

(1)bekezdés a) pont II. fordulat,

(3)bekezdés b) pont,

(4)bekezdés b) pontja szerint, míg ez utóbbi vagyon elleni erőszakos bűncselekmény 1 rendbeli a Btk.365.§

(1)bekezdés a) pont II. fordulata szerint minősül. A III.r.vádlott azzal a tudattartalommal maradt a helyszín közelében az I.r.vádlott és a II.r.vádlottra várakozva, hogy a vádlott-társai dolog elleni erőszakkal elkövetett, legalább jelentős értékre megvalósított lopási cselekményt fognak realizálni. A Btk. 4.§

(1)bekezdésében is kifejezésre juttatott egyéni bűnfelelősség elve alapján minden elkövető csak a saját alanyi bűnössége terjedelméig vonható büntetőjogi felelősségre. A III.r.vádlott esetében nem volt kétséget kizáróan bizonyítható, hogy az I.r.vádlott és a II.r.vádlottak időközben átfordult rablási szándékáról is tudomással bírt volna, ezért a Btk. 14.§

(2)bekezdése szerinti bűnsegédi bűnrészessége a vagyon elleni erőszakos bűncselekményhez kapcsolódóan nem volt megállapítható. Cselekvősége csupán a Btk.370.§

(1)bekezdés,

(2)bekezdés bc) pont,

(5)bekezdés b) pontja szerinti lopási cselekményhez nyújtott bűnsegélyt alapozta meg. A fenti kiegészítésekkel és helyesbítésekkel az elsőfokú bíróság jogi indokolása egyebekben helytálló volt. A Budapest Környéki Törvényszék a büntetés kiszabása során irányadó súlyosító és enyhítő körülményeket mindhárom vádlott esetében túlnyomórészt helyesen sorolta fel, és azokat súlyuknak megfelelően értékelte. A másodfokú ítéletben írt jogi minősítés változására figyelemmel az I.r.vádlott és a II.r.vádlottak kiskorú tanú2 sértett sérelmére elkövetett cselekménye enyhébben minősült. Erre, valamint a másodfokú eljárás befejezéséig eltelt időmúlásra figyelemmel a másodfokú bíróság a vádlottakkal szemben a Btk.81.§

(1)bekezdése szerint - helyesen - halmazati büntetésként kiszabott szabadságvesztés tartamát az I.r.vádlottal szemben 7 év 6 hónapra, míg a II.r.vádlottal szemben 7 évre, a Btk.33.§

(2)bekezdése szerinti mellékbüntetésnek minősülő közügyektől eltiltás tartamát 7-7 évre enyhítette. Az elsőfokú bíróság semmilyen indokát nem adta annak, hogy a Btk. 35.§

(2)bekezdésének alkalmazásával milyen, a büntetés kiszabásánál irányadó körülményekre alapítottan alkalmazott a törvényben meghatározottnál eggyel enyhébb büntetés-végrehajtási fokozatot I.r.vádlott I.r. és II.r.vádlott II.r. vádlottakkal szemben. Az eggyel enyhébb fokozat alkalmazását megalapozó körülményeket a másodfokú bíróság sem észlelt, ezért e két vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés-végrehajtási fokozatát a Btk.37.§

(3)bekezdés a), ad) pontja alapján fegyházban határozta meg. Az elsőfokú bíróság nem a Btk.38.§

(2)bekezdés a) pontjában meghatározott anyagi jogi terminológia szerint rendelkezett az I.r.vádlott és a II.r.vádlottakkal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetésből engedélyezhető feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról, ezért ezt a másodfokú bíróság pontosította. Helytálló volt a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség indítványa az I.r.vádlott és a II.r.vádlottakkal szemben alkalmazandó vagyonelkobzás tekintetében. A Btk.74.§

(1)bekezdés a) pontja alapján a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonra, amelyet az elkövető a bűncselekmény elkövetés során vagy azzal összefüggésben szerzett, vagyonelkobzást kell elrendelni. A Btk.75.§

(1)bekezdés a) pontja alapján a vagyonelkobzást pénzösszegben kifejezve kell elrendelni, ha a vagyon már nem lelhető fel. Az irányadó tényállásból egyértelműen megállapítható, hogy a két sértett sérelmére mindösszesen 6.131.000 forint értékben követett el - társtettesként - vagyon elleni erőszakos bűncselekményt az I.r.vádlott és a II.r.vádlott. Mindezekre figyelemmel a bűncselekmény elkövetéséből eredő, már fel nem lelhető vagyon a fenti összegnek megfelel, ezért a másodfokú bíróság fele-fele arányban 3.065.500-3.065.500 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el az I.r.vádlott és a II.r.vádlottakkal szemben. A III.r.vádlottal szemben kiszabott, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés a Btk.79.§-ában meghatározott büntetési célok elérésére alkalmas, e büntetés súlyosítása, de enyhítése sem indokolt. A Fővárosi Ítélőtábla ugyanakkor megjegyzi, hogy az elsőfokú bíróság azzal, hogy a III.r.vádlottat „4 évre felfüggesztett 2 évi börtönre ítélte", nem a Btk. törvényi rendelkezéseinek megfelelően szövegezte meg az ítéletének rendelkező részét. A Btk. 80.§

(4)bekezdésében írtakból is visszakövetkeztethetően, ha a bíróság szabadságvesztést szab ki, akkor először annak tartamát rögzíti, majd később rendelkezik a Btk.85.§

(1)és

(2)bekezdése alapján a végrehajtás próbaidőre történő felfüggesztéséről. A Budapest Környéki Törvényszék a Btk.38.§

(1)bekezdésében előírt törvényi kötelezettség ellenére elmulasztott rendelkezni a Btk.38.§

(2)bekezdés a) pontjára figyelemmel a III.r. vádlott esetében a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának meghatározásáról arra az esetre nézve, ha a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását utóbb elrendelik. Az elsőfokú bíróság ezen mulasztását a másodfokú bíróság pótolta. A Budapest Környéki Törvényszék járulékos rendelkezései az alábbiak szerint túlnyomórészt törvényesek. A Be.335.§

(1)bekezdés II. mondata alapján törvényesen utasította egyéb törvényes útra a polgári jogi igény érvényesítését, azonban a Be.54.§

(1)bekezdése alapján a rendelkezése pontosítandó volt azzal, hogy magánfél polgári jogi igényét tekinti a másodfokú bíróság egyéb törvényes útra utasítottnak. Az elsőfokú ítélet bűnjelekre vonatkozó rendelkezése pedig annyiban szorult kiegészítésre, hogy az első bírói rendelkezésnek megfelelő esetekben a Be.155.§

(1),

(2)és

(8)bekezdései alapján a lefoglalás megszüntetését követően van csak mód a bűnjel kiadására, avagy megsemmisítésére. Ennek megfelelően a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság fenti rendelkezését - az egyéb rendelkezések érintetlenül hagyása mellett - pótolta. Mindezekre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla a Budapest Környéki Törvényszék ítéletét a Be.372.§

(1)bekezdése alapján mindhárom vádlottal szemben részben megváltoztatta, míg egyebekben valamennyi vádlottal szemben a Be.371.§

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A másodfokú bíróság a Btk.92.§

(1)és

(2)bekezdése alapján rendelkezett az I.r.vádlott és a II.r.vádlottak által az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetésétől a másodfokú ítélet meghozataláig előzetes letartóztatásban töltött idő kiszabott szabadságvesztésbe történő beszámításáról. A másodfokú eljárás során felmerült bűnügyi költséget a Be.381.§

(2)bekezdése alapján az állam viseli. Budapest,

1. év december hó
2. napján Dr. Lassó Gábor sk. a tanács elnöke Dr. Ujvári Ákos sk. előadó bíró Dr. Révész Tamásné sk. bíró A Budapest Környéki Törvényszék 20.B.116/2013/
3. számú ítélete az I.r.vádlott, a II.r.vádlott és a III.r.vádlottakkal szemben a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 2.Bf.41/2015/
4. számú ítéletében írt változtatásokkal
5. december hó
6. napján jogerős és a III.r.vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés kivételével végrehajtható. Budapest,
7. december hó
8. napján Dr. Lassó Gábor sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: tisztviselő