Bhar.63/2015/4 – Szegedi Ítélőtábla

(1),

(2)bekezdés d) pont] is megállapítja. A vádlott testi épség elleni bűncselekményét a Btk. 164. §

(1)és

(3)bekezdése szerint minősíti. A vádlottat - halmazati büntetésül - 1 (egy) év szabadságvesztésre ítéli. A szabadságvesztés végrehajtását 2 (kettő) év próbaidőre felfüggeszti. A szabadságvesztést - végrehajtásának elrendelése esetén - börtönben kell végrehajtani és abból a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A vádlottat előzetes mentesítésben részesíti. Egyebekben a másodfokú ítéletet helybenhagyja. Kötelezi a vádlottat a harmadfokú eljárásban felmerült 8.860,- (Nyolcezer-nyolcszázhatvan) forint bűnügyi költség megfizetésére az államnak a Szegedi Törvényszék Gazdasági Hivatalának felhívása szerint. Megállapítja, hogy a vádlott személyazonosító igazolványának száma: [személyazonosító igazolvány szám]. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. INDOKOLÁS: A Csongrádi Járásbíróság 2014. március 11. napján kihirdetett 2.B.130/2013/11. számú ítéletével a vádlott bűnösségét a Btk. 339. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdés d) pontja szerint minősülő garázdaság bűntettében és a Btk. 164. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(3)bekezdés szerint minősülő testi sértés bűntettének kísérletében állapította meg. Ezért halmazati büntetésül 1 év szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Megállapította, hogy a szabadságvesztést végrehajtásának elrendelése esetén börtönben kell végrehajtani és ez esetben a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. (Sértett neve) magánfél polgári jogi igényét egyéb törvényes útra utasította. A vádlottat kötelezte 48.025,- forint bűnügyi költség megfizetésére, míg 49.275,- forint vonatkozásában úgy rendelkezett, hogy azt az állam viseli. Az első fokú ítélet ellen a vádlott és védője egyezően a tényállás téves megállapítása miatt, és enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést. A másodfokon eljáró Szegedi Törvényszék 2014. december 2. napján kihirdetett 2.Bf.548/2014/3. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a vádlottat az ellene garázdaság bűntette [1978. évi IV. törvény 271. §

(1)bekezdés,

(3)bekezdés d) pont] miatt emelt vád alól a Be. 6. §

(3)bekezdés a) pont

1. fordulata alapján, bűncselekmény hiányában felmentette. A testi sértés bűntettének kísérletét az
2. évi IV. törvény
3. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdése szerint minősítette, a büntetés kiszabását mellőzte, és a vádlottat egy évi időtartamra próbára bocsátotta. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal, hogy (sértett neve) magánfél polgári jogi igényének érvényesítését tekintette egyéb törvényes útra utasítottnak. A vádlottat kötelezte a fellebbezési eljárás során felmerült 6.400,- forint bűnügyi költség megfizetésére. A másodfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, a büntetőjog szabályainak megsértése, az első fokon elítélt vádlott garázdaság bűntette miatt emelt vád alóli felmentése miatt, a másodfokú bíróság ítéletének megváltoztatása, a vádlott bűnösségének a garázdaság bűntettében történő megállapítása végett, súlyosításért, vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztés büntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség Bf.143/2013/3-II. számú átiratában az ügyész által bejelentett fellebbezést annak indokaival egyezően fenntartotta. Észrevételezte, hogy eljárási szabályt sértett a másodfokú bíróság, amikor ítélete ellen kizárólag az ügyésznek biztosított fellebbezési jogot, továbbá a másodfokú határozatot nem kézbesítette a sértettnek, illetve a jogi képviselőjének. Ezért indítványozta, hogy a harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság ezen mulasztásait pótolja. Észrevételezte továbbá, hogy az első fokú ítélet 6. oldal alulról a 3. bekezdése pontatlanul tartalmazza a garázdaság bűntettének jogszabályi alapját, ezért ennek helyesbítésére is indítványt tett. Az ügyészi álláspont szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg amelyet a másodfokú bíróság a felülbírálat során irányadónak tekintett - és ebből a megalapozott tényállásból az elsőfokú bíróság vont le helyes következtetést a vádlott bűnösségére. Az ügyészi fellebbezés összességében a másodfokú ítélet oly módon történő megváltoztatására irányult, hogy harmadfokú bíróság mind a bűncselekmények minősítését, mind a büntetés kiszabását illetően az elsőfokú bíróság ítéletének megfelelő határozatot hozzon. A harmadfokú bíróság minden tekintetben osztotta a fellebbviteli főügyészség átiratában foglaltakat. A Be. 386. §

(1)bekezdés c) pontja alapján a másodfokú bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye a harmadfokú bírósághoz, ha a másodfokú bíróság a büntetőjog szabályainak megsértésével az első fokon elítélt vádlottat felmentette. A büntetőjogi tárgyú büntető kollégiumi vélemények felülvizsgálatáról szóló 2/

1. (VII. 8.) BK véleménnyel egységes szerkezetbe foglalt 1.BK vélemény B/II. pontja részletesen foglalkozik a másodfellebbezés joghatályosságának kérdéskörével. Ennek 2/b. pontja szerint több cselekményes ügyben, csak azok egy részét illetően eltérő másodfokú rendelkezés esetében a másodfellebbezés joghatályossága szempontjából közömbös, hogy az nem sérelmezi az eltérő rendelkezést. Ha ugyanis a másodfokú bíróság ügydöntő határozata - valamely bűncselekmény kapcsán - a Be.
2. §

(1)bekezdése szerinti eltérő rendelkezést tartalmaz, akkor a harmadfokú eljárást a törvény (a fellebbezés tartalmától függetlenül) lehetővé teszi. Az eltérő döntés vitatása ugyanis nem kötelező eleme az esetleges védelmi másodfellebbezésnek. Az ugyanis irányulhat a másodfokú ítélet egyéb rendelkezése, vagy annak indokolása ellen is. Ezért eljárási szabályt sértett a másodfokú bíróság, amikor a vádlottat és védőjét nem nyilatkoztatta jogorvoslati joguk tekintetében. Ezt az eljárási szabálysértést a harmadfokú bíróság akként küszöbölte ki, hogy a harmadfokú nyilvános ülésen nyilatkoztatta erről a vádlottat és védőjét, akik egyezően tudomásul vették a másodfokú ítéletet, nem kívántak ellene fellebbezéssel élni. Eljárási szabályt sértett a másodfokú bíróság akkor is, amikor a másodfokú ítéletet a Be. 367. §

(1)bekezdésében foglaltak ellenére nem kézbesítette a sértettnek, illetve a jogi képviselőjének. Ezt az eljárási szabálysértést a másodfokú bíróság a határozat kézbesítésével kiküszöbölte. Ezek az eljárási szabálysértések azonban a harmadfokú felülbírálatra nem voltak kihatással, ezért csupán ezek megállapítására szorítkozott a harmadfokú bíróság. A már hivatkozott Be. 386. §

(1)bekezdés c) pontjára figyelemmel a harmadfokú eljárás lefolytatásának a törvényi feltételei fennállanak. A Be. 387. §

(1)bekezdése alapján a harmadfokú bíróság a fellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletet és az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárást - függetlenül attól, hogy ki fellebbezett - felülbírálja abból a szempontból is, hogy az eljárási szabályokat az elsőfokú, illetőleg a másodfokú bírósági eljárásban megtartották-e, valamint, hogy a másodfokú ítélet megalapozott-e. Ugyanezen szakasz

(2)bekezdése alapján, ha a másodfokú bíróság ítélete több bűncselekményről rendelkezett, a fellebbezés folytán a harmadfokú bíróság az ítélet minden rendelkezését felülbírálja. A fellebbezési nyilvános ülésen az ügyész az átiratában foglaltakat mindenben fenntartotta. A vádlott és védője egyezően a másodfokú ítélet helybenhagyását kérték. A védő enyhítő körülményként kérte figyelembe venni az időmúlást, továbbá azt, hogy a vádlott a testi sértéssel kapcsolatos bűncselekmény elkövetését beismerte, az csak kísérlet volt, és a cselekményét megbánta. A vádlott továbbra is arra hivatkozott, hogy a sértett támadta meg. Ezen kívül a személyi körülményeire tett nyilatkozatot. A harmadfokú bíróság a vádlott terhére bejelentett ügyészi fellebbezést minden tekintetben osztotta. A harmadfokú bíróság a felülbírálat során megállapította, hogy mind az első-, mind a másodfokú bíróság a perrendi szabályokat megtartva, abszolút eljárási szabálysértés nélkül folytatta le a bizonyítási eljárást. A másodfokú bíróság korábban részletezett eljárási szabálysértései az ügy érdemi felülbírálatát nem gátolták, azok a harmadfokú eljárás során korrigálhatók voltak. Az elsőfokú bíróság eleget tett tényállás felderítési kötelezettségének és megalapozott tényállást állapított meg, amelyet a másodfokú bíróság változtatás nélkül irányadónak tekintett a másodfokú felülbírálat során. Ezt a megalapozott tényállást a harmadfokú bíróság a Be. 388. §

(2)bekezdése szerint eljárva a vádlottnak a nyilvános ülésen tett nyilatkozata alapján azzal egészítette ki, hogy a vádlott jelenleg nyugdíjas, havi 35.000,- forint a jövedelme, amelyet állattartással havi 10.00015.000,- forinttal egészít ki, továbbá az iratok alapján azzal is, hogy a bűncselekmények elkövetésekor a vádlott kb. 180 cm magas és 80 kg, a sértett 183 cm magas és 104 kg testsúlyú volt. Észlelte a másodfokú bíróság, hogy az első fokú ítélet tényállása és indokolása (sértett neve) sértettet következetesen magánfélként jelöli meg. A Be. 51. §

(1)bekezdése alapján a sértett az, akinek a jogát vagy a jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette. A Be. 54. §

(1)bekezdése szerint magánfél az a sértett, aki a büntetőeljárásban polgári jogi igényt érvényesít. Kétségtelen, hogy az adhéziós eljárásra tekintettel a büntetőeljárás keretében lehetősége van a sértettnek a bűncselekménnyel okozott kár megtérítése iránt polgári jogi igényt előterjeszteni, de ez a büntetőjogi főkérdésekhez képest járulékos jellegű. Az, aki a bűncselekmény folytán kárt vagy sérülést szenvedett, a büntetőeljárásban elsősorban sértett, ezért ott, ahol az első fokú ítélet (sértett neve)-t magánfélként jelöli, az ítélőtábla helyette a sértett kifejezést használja. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az általa megállapított és a másodfokú eljárásban is irányadónak tekintett tényállásból téves következtetést vont le arra, hogy a vádlott bűnössége a garázdaság bűntettében is megállapítható. A törvényszék jogi indokolása szerint a garázdaság tényállásának megállapításához három törvényi tényállási elem együttes megvalósulása szükséges. Ezek:

1. kihívó közösségellenesség,
2. erőszakos magatartás,
3. alkalmasság arra, hogy a magatartás megbotránkozást vagy riadalmat keltsen. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a vádlotti magatartás nélkülözte a kihívó közösségellenességet, mert azt kizárólag a vádlott és a sértett közötti személyes konfliktus generálta, de nem volt alkalmas megbotránkozás vagy riadalom keltésére sem, tekintettel arra, hogy az elkövetés időpontjában már nem volt vendégforgalom a vádlott tanyáján, ott csak a vádlott és élettársa, valamint a sértett és a vele érkező személy tartózkodott. A másodfokú bíróságnak ezen okfejtését alátámasztandó a védő a harmadfokú nyilvános ülésen a Bírósági Határozatokban megjelent 2007.
4. számú eseti döntésre hivatkozott. A másodfokú bíróság okfejtése az alább kifejtendőkre tekintettel téves, de ellentmond az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú eljárásban is irányadónak tekintett tényállásnak is, mert az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy a vádlott kihívóan közösségellenes és erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ehhez képest a másodfokú bíróság e tényállási elemek hiányát megállapítva hozott felmentő rendelkezést anélkül azonban, hogy e tényeket mellőzte volna a történeti tényállásból. Egységes a bírói gyakorlat abban, hogy egy magatartás közösségellenesnek akkor minősül, ha jellegére és az elkövetés körülményeire tekintettel az együttélés szabályait jelentősen sérti. A közösségellenesség pedig akkor kihívó jellegű, ha az a társadalmi együttélési szabályokkal nyíltan szembehelyezkedik, provokatív jellegű, a társadalom tagjaiból félelmet vagy megbotránkozást vált ki. Önmagában az a körülmény, hogy a magatartás nem közösség ellen, hanem kifejezetten egy konkrét meghatározott személy ellen irányul, még nem zárja ki a kihívó közösségellenesség megállapítását abban az esetben, amikor az elkövető a magtartásával a közösségi együttélés szabályainak leplezetlen, gátlástalan, nyílt semmibevételét fejezi ki, azaz feltűnést kelt öntörvényű, jogsértő magatartásával. A védő által hivatkozott BH 2007.
5. számú eseti döntés is épp az ilyen esetekben nem zárja ki a garázdaság megállapítását, továbbá arra is iránymutatást nyújt, hogy a kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartás, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, akkor is megvalósítja a garázdaságot, ha ezt az elkövetéskor kevesen észlelik. A garázdaság úgynevezett veszélyeztető bűncselekmény, azaz nem tényállási eleme, hogy a megbotránkozás vagy a riadalom bekövetkezzen, elegendő ha a magatartás alkalmas ennek előidézésére. Az irányadó tényállás szerint a vádlott a vendégforgalom előtt nyitva álló, fizető vendéglátással foglalkozó tanyáján keveredett szóváltásba (sértett neve) sértettel és (név)-vel. A vita hevében lökdöste ki a sértettet a tanya udvarára, majd egy általa felvett vasvillával fenyegette, és orrán homlokának bal oldalával megütötte, azaz lefejelte a sértettet, illetve egy alkalommal a vasvilla fém részével a hátára ütött. A vádlottnak ez a magatartása a közösségi együttélés szabályainak nyílt, leplezetlen semmibe vételének minősül, azaz kihívóan közösségellenes volt még akkor is, ha az közvetlenül és kifejezetten csak a sértett ellen irányult. Iratellenesen állapította meg a másodfokú bíróság ítéletének
6. oldal
7. bekezdésében azt, hogy nem állt fenn annak reális esélye, hogy ezt a cselekményt mások észleljék és ezáltal alkalmas legyen megbotránkozás vagy riadalom keltésére. A vádlotti magatartásra a vendégforgalom számára nyitva álló tanya udvarán három szállóvendég jelenlétében került sor. A sértett a másnapi lakodalmán jelenlévő személyek részére kívánt szobákat kivenni a vádlott tanyáján. Ezt a tanyát épp azért választották, mert közel esett a lakodalom helyszínéhez, a [csárda megnevezése]-hez. Ily módon ténylegesen fennállt annak reális veszélye, hogy a cselekménysort a sértett családjához, vagy ismerősi köréhez tartozó, és a lakodalomra érkező más személyek is észleljék. Az elkövetés körülményeiből a vádlott nyilvánvalóan tudatában volt annak, hogy az erőszakos cselekménye kihívóan közösségellenes, és ezért alkalmas a jelenlévők vagy mások megbotránkoztatásra vagy riadalom kiváltására. Eziránt azonban a vádlott közömbös maradt, így a cselekménye következményeibe belenyugodva cselekedett. Mindezekre tekintettel a harmadfokú bíróság osztotta az ügyész álláspontját abban, hogy a vádlott a tényállásban részletezett magatartásával a garázdaság bűncselekményét is elkövette. Az elsőfokú bíróság a megállapított tényállásból a testi sértés bűntettének kísérlete kapcsán is helyesen következtetett a vádlott bűnösségére, és a bűncselekmény minősítése is törvényes. A vádlott a homlokával fejelte le a sértett orrát, ami köztudottan porcos, sérülékeny testrész, így ez az elkövetési mód alkalmas volt súlyosabb, akár nyolc napon túl gyógyuló sérülés előidézésére is. A vádlott azonban ezzel nem törődött, közömbös volt a lehetséges eredmény bekövetkezte iránt, így ezt a cselekményt eshetőleges szándékkal követte el. A harmadfokú bíróság is vizsgálta, hogy a vádlott számára az elkövetéskori vagy az elbíráláskori anyagi jogszabályok alkalmazása a kedvezőbb. Az elkövetéskor hatályban volt
8. évi IV. törvény
9. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(3)bekezdés d) pontja szerint minősülő garázdaság bűntettének büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés volt, szemben az elbíráláskori Btk. 339. §

(1)bekezdésébe ütköző, de a

(2)bekezdés d) pontja szerint minősülő három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett garázdaság bűntettével. Ezen kívül az elbíráláskori törvényi rendelkezések a feltételes szabadságra bocsátás körében is kedvezőbbek. Mindezekre tekintettel a harmadfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság azon álláspontját, mely szerint a vádlottra az elbíráláskori Btk. rendelkezéseinek alkalmazása a kedvezőbb. A kifejtettekre tekintettel a vádlott bűnösségét a Btk. 339. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdés d) pontja szerint minősülő garázdaság bűntettében is megállapította. Az elkövetéskori Btk. alkalmazására tekintettel a vádlott testi épség elleni bűncselekményét a Btk. 164. §

(1)és

(3)bekezdése szerint minősítette. Azt is helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a halmazati szabályokra tekintettel a kiszabható szabadságvesztés középmértéke 2 év 4 hónap 15 nap. Az ítélőtábla a büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket vizsgálva további súlyosító körülményként értékelte a testi épség elleni bűncselekmények elszaporodottságát. Nyomatékos enyhítő körülményként értékelendő a bűncselekmény elkövetése óta az elévülési időt meghaladó időmúlás, valamint az, hogy az első fokú ítélet meghozatala óta is több mint egy év eltelt. Ezért az ítélőtábla a Btk. 80. §

(2)bekezdése szerinti középmértéknél enyhébb szabadságvesztésre ítéléssel elérhetőnek látta a Btk.

1. §-a szerinti büntetési cél elérését, így a vádlottat a Btk.
2. §

(1)-

(3)bekezdése alapján halmazati büntetésül 1 év szabadságvesztésre ítélte, melyet a Btk. 37. §

(2)bekezdés a) pontja alapján - végrehajtásának elrendelése esetén - börtönben rendelt végrehajtani. A harmadfokú bíróság álláspontja szerint azonban a büntetési célok a büntetés végrehajtása nélkül is elérhetők, ezért a kiszabott szabadságvesztést a Btk. 85. §

(1)és

(2)bekezdése alapján 2 év próbaidőre felfüggesztette. Sem a büntetés, sem a próbaidő tartamát illetően a harmadfokú bíróság további enyhítésre nem látott lehetőséget, figyelemmel a bűncselekmények halmazatára, illetve arra, hogy a középmértéktől ennél nagyobb eltérés a vádlott javára már nem indokolt. A harmadfokú bíróság a Btk. 38. §

(2)bekezdés a) pontja alapján rendelkezett a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról. Az ítélőtábla a 8/

1. (IV. 17.) AB határozat alapján vizsgálta, hogy a vádlott az előzetes mentesítésre érdemes-e. A bírósági mentesítés kivételes jogintézmény, amely csak abban az esetben alkalmazható, ha erre az elítélt érdemes. A konkrét ügyben az ítélőtábla a vádlott életkorára, az időmúlásra, továbbá arra figyelemmel, hogy korábban más jellegű bűncselekmény miatt volt elítélve, mely esetben a bíróság próbaidőre felfüggesztett pénzbüntetést szabott ki, úgy ítélte meg, hogy a vádlott az előzetes mentesítésre érdemes. Ezért a vádlottat a Btk.
2. §

(1)bekezdése alapján előzetes mentesítésben részesítette, ami ugyanezen szakasz

(2)bekezdése alapján hatályát veszti, ha a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását elrendelik. A kifejtettekből következik, hogy az ítélőtábla az ügyész fellebbezését alaposnak találta, az első- és a másodfokú ítéletet hivatalból felülbírálva, a másodfokú bíróság ítéletét a Be. 398. §

(1)és

(2)bekezdése alapján megváltoztatta, egyebekben a Be.

1. §-a alapján helybenhagyta. A harmadfokú bíróság a Be.
2. §

(3)bekezdése alapján kötelezte a vádlottat a harmadfokú eljárásban felmerült bűnügyi költség viselésére. A fellebbezési nyilvános ülésen a vádlott által bemutatott személyigazolvány alapján helyesbítette annak számát. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Szeged,

1. október
2. Gyurisné dr. Komlóssy Éva sk.. Cserháti Ágota sk. a tanács elnöke a tanács tagja, előadó Sefta Márta dr. sk. a tanács tagja A Szegedi Ítélőtábla Bhar.I.63/2015/
3. számú ítélete és a Szegedi Törvényszék 2.Bf.548/2014/
4. számú ítéletének jelen ítélettel meg nem változtatott része a mai napon jogerős és fel nem függesztett részébe végrehajtható. Szeged,
5. október
6. Gyurisné dr. Komlóssy Éva sk. a tanács elnöke