← Magyarország

Pf.20562/2015/7 – Fővárosi Ítélőtábla

Fõvárosi Ítélõtábla 22.Pf......./2015/

  1. A Fõvárosi Ítélõtábla a dr. Kovács Imre ügyvéd (fél címe1) által képviselt I.rendű felperes neve (címe) I. rendû, II.rendű felperes neve (címe) II. rendû,és III.rendű felperes neve (címe) III. rendû felpereseknek a dr. Gergelyné dr. Mohácsy Edit jogtanácsos által képviselt alperes neve (alperes címe) alperesellen kártérítés iránt indított perében a Fõvárosi Törvényszék
  2. február
  3. napján hozott 36.P...../2011/
  4. sorszámú ítélete ellen az alperes által
  5. és
  6. sorszám alatt elõterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következõ ÍTÉLETET: A másodfokú bíróság az elsõfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti. Fellebbezett rendelkezéseit azzal a pontosítással hagyja helyben, hogy 138.000,(százharmincnyolcezer) Ft, az állam által elõlegezett szakértõi díjat az alperes a Fõvárosi Törvényszék költségvetési elszámolási számlájára köteles megfizetni a Fõvárosi Törvényszék Gazdasági Hivatala felhívásában megjelölt módon. Kötelezi az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az I. rendû felperesnek 254.000,- (kettõszázötvennégyezer) Ft másodfokú perköltséget, és térítsen meg az államnak külön felhívásra 897.400,(nyolcszázkilencvenhétezer-négyszáz) Ft fellebbezési illetéket. Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. INDOKOLÁS: Az elsõfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. rendû felperesnek 12.318.778,- Ft-ot, abból 5.000.000,- Ft után
  7. július 5., 84.000,- Ft után
  8. december 3., 6.836.350,- Ft után
  9. szeptember 1., 398.428,- Ft után
  10. december
  11. napjától
  12. június
  13. napjáig a késedelemmel érintett naptári félévet megelõzõ utolsó napon,
  14. július
  15. napjától a kifizetésig a késedelemmel érintett naptári félév elsõ napján érvényes jegybanki alapkamattal azonos mértékû kamatát. Megállapította, hogy az alperes
  16. március 1-tõl köteles az I. rendû felperesnek minden hónap
  17. napjáig elõre esedékesen véghatáridõ nélkül megfizetni havi 157.520,- Ft járadékot. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a II. és III. rendû felpereseknek személyenként 1.200.000,- - 1.200.000,- Ft-ot, és annak
  18. július
  19. napjától
  20. június
  21. napjáig a késedelemmel érintett naptári félévet megelõzõ utolsó,
  22. július
  23. napjától a kifizetésig a késedelemmel érintett naptári félév elsõ napján érvényes jegybanki alapkamattal azonos mértékû kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg 400.000,- Ft + áfa perköltséget a felperesek részére. Megállapította, hogy az ítélet a lejárt és a folyó járadékok tekintetében fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható. Rögzítette, hogy a le nem rótt kereseti illetékbõl 560.800,- Ft-ot, míg az állam által elõlegezett szakértõi díjból 138.000,- Ft-ot az alperes köteles az államnak külön felhívásra megfizetni, a fennmaradó 99.000,- Ft kereseti illetéket, és 24.438,- Ft szakértõi díjat az állam visel. Indokolásában tényként állapította meg, hogy
  24. július
  25. napján az esti órákban a felperes az (név1) által vezetett ... forgalmi rendszámú személygépkocsival utazott Szolnok külterületén, a 3224 számú fõúton Szolnok felé, amikor a 3 km szelvénynél (név1) a balra ívelõ útkanyarulatba eltúlzott sebességgel haladt be, emiatt a gépkocsi az úttestrõl jobbra letért, és annak jobb oldalán lévõ vízelvezetõ árkon áthaladva egy fának ütközött. (név1) enyhe fokú alkoholos befolyásoltság állapotában vezette a gépjármûvet. A baleset következtében mind õ, mind az I. rendû felperes súlyos sérüléseket szenvedtek. Az elsõfokú bíróság rögzítette az I. rendû felperes sérüléseit, valamint azt, hogy a balesetet megelõzõen a biztonsági övét nem használta, a gépjármûbõl kiesve súlyos sérülései folytán négy végtagra kiterjedõ bénulása következett be, munkaképesség csökkenése 100%-os mértékû, maradványállapota végleges. A Szolnoki Városi Ügyészség a
  26. december
  27. napján kelt 4.B....../2008/
  28. számú határozatával a súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett jármûvezetés bûntette miatt indított nyomozást felfüggesztette, mert a gyanúsított, (név1) tartós, súlyos betegsége miatt az eljárásban nem vehetett részt. Folyamatos orvosi gyógykezelés alatt állt, ügyei viteléhez szükséges belátási képessége állandó jelleggel, tartósan, teljes mértékben hiányzott. Az I. rendû felperest a balesetet követõen az Országos Mentõszolgálat a Hetényi Géza Kórházba szállította, ahol
  29. július
  30. napjától
  31. augusztus
  32. napjáig ápolták. A balesetben elszenvedett sérülései következtében életvitelre képtelenné vált, belátási képessége állandó jelleggel teljesen hiányzik. A Szolnoki Városi Bíróság ezért õt ítéletével cselekvõképességet kizáró gondnokság alá helyezte, gondnokául a III. rendû alperest, édesanyját rendelték ki. A felperes a kárt bejelentette az alperesi biztosító részére, mely közrehatás alkalmazását látta szükségesnek, tekintettel arra, hogy a gépjármû vezetõje és az I. rendû felperes sem használta a biztonsági övét, mindketten a gépjármûbõl kirepültek, továbbá tudtak egymás ittasságáról, hiszen közös rendezvényen vettek részt. Az alperes ezért havi 82.000,- Ft járadékot utalt az I. rendû felperes részére az elsõfokú bíróság által ítélete indokolásában részletezett bontásban, továbbá 8.000.000,- Ft-ot fizetett nem vagyoni kártérítésként, a közrehatást is figyelembe véve. A II. és III. rendû felperesek részére a közrehatás figyelembevételével fejenként 800.000,- Ft-os fizetett nem vagyoni kártérítésként. Az ápolási díjat 100.000,- Ft összegben határozta meg, és abból 40%-os közrehatást vont le. Gyógyszerköltségként havi 10.000,- Ft, rehabilitáció, gyógytorna, masszázs költségként havi 10.000,- Ft-ot állapított meg, és közrehatást alkalmazott e vonatkozásban is. Az elsõfokú bíróság részletesen rögzítette a felperesek kereseti kérelmeit, valamint az alperes ellenkérelmét is, majd pedig megállapította, hogy a felperesek keresete nagyobb részben alapos. Annak elbírálása során figyelemmel volt a 190/
  33. (VI.8.) Kormányrendeletre, továbbá az
  34. évi IV. törvény (Ptk.)
  35. §

(1)és
(2)bekezdéseire. Akként foglalt állást, hogy a perben egyértelmûen megállapíthatóvá vált, hogy az I. rendû felperes elmulasztotta a biztonsági öv becsatolását, továbbá õ és a gépjármû vezetõje is ittas volt. A baleset azért következett be, mert a gépjármû vezetõje sebesség túllépése miatt elvesztette uralmát a gépkocsi felett. Az egyesített igazságügyi mûszaki szakértõi vélemény alapján megállapította, figyelembe véve a perbeli baleseti mechanizmust, hogy a sodródás, illetve borulás miatt a biztonsági öv védõhatása az ütközésekhez képest kisebb volt. Amennyiben az I. rendû felperes bekötött biztonsági övvel közlekedett volna, nagy valószínûséggel nem esett volna ki a jármûbõl, de a biztonsági öv nem tudta volna megakadályozni, hogy végtagjai szabadon mozogva a személygépkocsi utasterével ütközzenek, sérüléseket szenvedjenek, továbbá a boruláskor a biztonsági övbõl kicsúszva sérülései keletkezzenek. A nagyobb sebességnél történõ ütközés miatt a hirtelen lefékezéskor a biztonsági öv a nyaki gerinc elõrefelé történõ túlfeszülését az esetek nagy részében nem tudja megakadályozni, így becsatolt biztonsági öv esetén is a nyaki gerinctörés bekövetkezhetett volna. Mindezek alapján az elsõfokú bíróság azt állapította meg, hogy az I. rendû felperes közrehatott a baleset bekövetkeztében, sérülései súlyosbodásában, melynek mértékét 20%ban látta megállapíthatónak, figyelemmel az egyesített orvosszakértõi véleményben foglaltakra. Hangsúlyozta az elsõfokú bíróság, hogy az I. rendû felperes saját ittassága a balesettel okozati összefüggésben nem áll. A gépjármû vezetõjének ittasságáért és sebesség túllépéséért felelõsséggel nem tartozik. A perbeli esetben minden kétséget kizáróan a rendelkezésre álló orvosszakértõi és mûszaki szakértõi egyesített vélemény alapján nem volt az megállapítható, hogy a becsatolt biztonsági öv mellett az I. rendû felperes minden kétséget kizáróan nem szenvedett volna ilyen súlyos, maradandó egészségkárosodást okozó sérüléseket. Az elsõfokú bíróság álláspontja szerint az alperes által alkalmazni kért 60% mértékû felperesi közrehatás jelentõsen eltúlzott volt, és a perben az nem nyert bizonyítást. Az elsõfokú bíróság figyelemmel volt még ítélete meghozatala során a Ptk. 355. §
(1),
(3), és
(4)bekezdéseire, továbbá 75. §
(1)bekezdésére, és
  1. §-ára. Egyértelmûen megállapíthatónak találta a II. és III. rendû felperesek elõadása, a tanúvallomások és a szakvélemények alapján, hogy a balesettel okozati összefüggésben az I. rendû felperesnek megsérült a testi épséghez, egészséghez és a családi kapcsolatokhoz fûzõdõ joga, figyelemmel arra, hogy élettársi kapcsolata megszûnt, gyermekével történõ kapcsolattartása pedig rendszertelenül, és értékét, tartalmát tekintve jelentõsen kiüresedve maradt meg. Hangsúlyozta, hogy az I. rendû felperes a baleset idején 28 éves volt, annak folytán az agy diffúz sérülése következtében kialakult organikus pszichoszindróma érzékelhetõ, mely személyiségtorzulással, valamint a kognitív funkciók és a hangulati élet súlyos zavarával jár. Az I. rendû felperes mindenben mások segítségére van utalva, önálló életvitelre képtelen, szüleihez, környezetéhez fûzõdõ kapcsolatát, annak minõségét nem tudja felfogni, értelmezni sem mentális sérülései miatt. Minden életfunkciójában szülei segítségére szorul, ágyhoz kötött. Mind pszichés, mind pedig fizikai állapotában visszafordíthatatlan változásokat okozott a baleset. Ezért az elsõfokú bíróság álláspontja szerint 20% közrehatás figyelembevételével sem eltúlzott az általa már ezen közrehatás alapján meghatározott 13.000.000,- Ft nem vagyoni kártérítés, figyelemmel a kárkori árés értékviszonyokra, valamint az eset összes körülményére. Ezért az alperest a korábban már megfizetett 8.000.000 Ft-on felül további 5.000.000 Ft nem vagyoni kár megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy egyértelmûen bizonyítást nyert a perben, hogy az I. rendû felperes a nap minden szakaszában ápolásra, gondozásra szorul, melyet részére a II. és III. rendû felperesek, de nagyobb részben a III. rendû felperes nyújt. Õ megtanulta az alkalmazandó masszázst és gyógytornát is, és a társadalombiztosítás által finanszírozottakon felüli ilyen ellátást saját maga nyújtja az I. rendû felperes részére. A III. rendû felperes által végzett ápolási tevékenység ellenértékét az elsõfokú bíróság 150.000,- Ft-ban határozta meg, abból közrehatás alkalmazásával 120.000,- Ft ápolási díj megfizetésére kötelezte az alperest azzal, hogy a kórházi tartózkodások idejére fele összeg megtérítésére köteles. A kórházban nem teljesen a III. rendû felperes gondozza, ápolja az I. rendû felperest, azt csupán kiegészíti. A balesetet követõ kórházi kezelés megszûnését követõen
  2. augusztus 23-tól
  3. augusztus 31-ig eltelt 36,3 hónapból 10 hónap kórházi tartózkodás miatt az alperes fizetési kötelezettsége 600.000,- Ft, további 26,3 hónapra 3.156.000,Ft, mindösszesen 3.756.000,- Ft.
  4. szeptember 1-tõl
  5. február 28-ig 8 hónapra 480.000,- Ft, ezt követõen 34 hónapra 4.080.000,- Ft, összesen: 4.560.000,- Ft, abból levonva az alperes által már megfizetett 3.376.106,- Ft-ot, az elsõfokú bíróság az alperest 4.839.894,- Ft lejárt járadék megtérítésére, valamint annak
  6. szeptember 1-tõl járó törvényes kamatai megfizetésére kötelezte az alperest, míg
  7. március 1-tõl a járadék összegét havi 120.000,- Ft-ban állapította meg. Rögzítette a felperesek számára, hogy adatszolgáltatásra kötelesek az alperes felé az I. rendû felperes rehabilitációs, vagy egyéb kórházi kezelésének idõtartamával kapcsolatban. Az I. rendû felperes ápolásával összefüggésben a III. rendû felperes javára megállapított ápolási díj összegét nem tartotta levonhatónak, figyelemmel arra, hogy a III. rendû felperes munkaviszonya a perbeli balesetet követõen szûnt meg, így az ápolási díj nem az alperessel szemben érvényesíthetõ költségbõl vonandó le. Az a III. rendû felperest illeti, a költség pedig az I. rendû felperesnél merült fel. Az élelemfeljavításra vonatkozó kereseti követelést elutasította annak bizonyítatlansága okán. Az I. rendû felperes háziorvosától beszerzett igazolás alapján megállapította, hogy a közgyógyellátási kereten felül az I. rendû felperesnek a havi gyógyszer és gyógyászati segédeszköz költsége 46.900,- Ft. A kiegészített orvosszakértõi vélemény alapján úgy foglalt állást, hogy az I. rendû felperes a balesetbõl kifolyólag folyamatosan véralvadásgátló kezelésre szorul. Gyógyszeres kezelés szükséges a végtagok izomzatának spasticitása miatt is, valamint agyi keringésjavítót, fájdalomcsillapítókat, szükség esetén egyéb gyógyszereket is szed. Az I. rendû felperesnél az ágyéki egyes csigolyatörést követõen kialakult gerincvelõ sérülés miatt teljes széklet és vizelet inkontinencia alakult ki, ezért pelenkák viselése indokolt a jövõre nézve is. Felfekvések megelõzésére antidekobitusz alátétek alkalmazása szükséges. Mindezek alapján a gyógyszer és gyógyászati segédeszköz költséget, abból 20%-os közrehatást alkalmazva, havi 37.500,- Ft-ban találta alaposnak és annak megfizetésére kötelezte az alperest. A
  8. augusztus 23-tõl a baleset utáni kórházi kezelést követõen
  9. augusztus 31-ig eltelt 26,5 hónapra a kezelések levonása után megállapította, hogy az alperes 986,776,- Ft térítésére köteles, abból 174.000,- Ft-ot már megfizetett, így fizetési kötelezettsége további 812.776,- Ft. Az ezt meghaladó idõszakra
  10. február 28-ig 1.395.680,- Ft-ban állapította meg az alperes fizetési kötelezettségét, levonta belõle az alperes által már megfizetett 212.000,- Ft-ot, és rögzítette, hogy az idõszak elsõ szakaszában,
  11. június 30-ig havi 6.000,- Ft, ezt követõen havi 4.000,- Ft-ot utalt az alperes az I. rendû felperes részére. Akként foglalt állást az elsõfokú bíróság, hogy a
  12. szeptemberét követõ idõszakra az I. rendû felperes rászorult a gyógyszer és gyógyászati segédeszköz költségre figyelemmel a korábban kialakult felfekvésekre és azok megelõzésére. A gyógyszerköltség lejárt járadék összegét
  13. február 28-ig járó idõre 1.996.456,- Ft-ban határozata meg az elsõfokú bíróság, azután kamatfizetésére középarányos idõtõl,
  14. szeptember 1-tõl kötelezte az alperest. Az elsõfokú bíróság az I. rendû felperes által rehabilitációs többletköltség vonatkozásában elõterjesztett keresetet elutasította annak bizonyítatlansága okán. A Ptk.
  15. §
(1)bekezdése alapján az alperest általános kártérítés címén 84.000,- Ft megtérítésre kötelezte, figyelemmel az elsõ rehabilitációs kezelés idején a III. rendû felperes által igénybe vett albérlet költségére, melynek felmerültét a II. és III. rendû felperesek elõadása igazolt. Utalt arra, hogy az orvosi iratokból is megállapítható volt a III. rendû felperes jelenlétének indokoltsága. Megállapította az elsõfokú bíróság, hogy mágneses ágy beszerzése a balesettel okozati összefüggésben történt, azért az alperes helytállni tartozik, annak számlával igazolt költsége 40%-át meg is térítette, azonban 20% közrehatás figyelembevételével az alperest további 398.428,- Ft, és annak 2013. december 18-tól járó kamatai megfizetésére kötelezte õt az elsõfokú bíróság. A II. és III. rendû felperesek javára a Ptk. 75. §
(1)bekezdés,
  1. §, és
  2. § figyelembevételével, tekintettel arra, hogy az I. rendû felperes 24 órás ellátásra, gondozásra szorul, személyenként 1.200.000,- - 1.200.000,- Ft nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte az alperest, és rendelkezett a perköltség viselésérõl is. Az ítélettel szemben az alperes terjesztett elõ fellebbezést annak megváltoztatása iránt akként, hogy az I. rendû felperes keresetét 2.223.894,- Ft tõke, abból 2.000.000,- Ft után
  3. július
  4. napjától, 223.894,- Ft után
  5. szeptember
  6. napjától járó kamatait meghaladó részében a másodfokú bíróság utasítsa el. Kérte továbbá, hogy a másodfokú bíróság az I. rendû felperest
  7. március
  8. napjától megilletõ költségpótló járadék összegét havi 64.000,- Ft-ra szállítsa le, valamint az I. rendû felperest a pernyertesség/pervesztesség arányában kötelezze a felmerült perköltségei viselésére is. Fellebbezése indokolásában kifejtette, hogy az elsõfokú bíróság a felperesi közrehatás körében helytelen jogi következtetésre jutott, és indokolatlanul alacsony mértékben állapította azt meg. Az egyesített szakértõi véleményben foglaltak alapján a baleset helyszínén hátramaradt nyomokra, és a jármû rongálódásaira figyelemmel olyan baleseti mechanizmus valószínûsíthetõ, melyben a személygépkocsi sodródva lehaladt a menetirány szerinti jobb oldali útpadkára, és fákkal ütközhetett, majd felborult. Hangsúlyozta, hogy a perbeli személygépkocsi légzsákokkal is fel volt szerelve, melyek védõhatásukat a biztonsági övvel együtt tudják kifejteni. A biztonsági öv használata szakértõi tapasztalatok szerint jelentõsen csökkenti a személygépkocsi utasaira ható ütközéskori sebesség változásokat, ezek befolyásolják az elszenvedett sérülések súlyosságát. A becsatolt biztonsági öv mellett a perbeli esetben a személygépkocsi utasai nem estek volna ki a jármûbõl, és az a mellkasi, valamint a gerinc háti, illetve csípõszakaszának töréseit nagy valószínûséggel megakadályozta volna az I. rendû felperes vonatkozásában. A szakvélemény szerint ugyan a nagyobb sebesség miatt a nyaki gerinctörés becsatolt öv mellett is bekövetkezhetett volna, de a légzsákkal együtt ezen biztonsági rendszer nagy valószínûséggel elháríthatta volna a nyaki gerinc sérülését, mely végsõ soron a sértett négy végtagi bénulását okozta. A karosszéria deformációk által okozott sérülések ez esetben elsõsorban végtag sérülések lettek volna. Hangsúlyozta, hogy a
  9. február 25-én kelt beadványához csatolta (szakértő neve) gépjármû szakértõ véleményét, mely kiemelte a biztonsági öv szerepének fontosságát. A gépkocsi ezen magánszakvélemény szerint nemcsak ütközött, hanem hossztengelye körül átfordult. Fordulás közben mind a vezetõ, mind utasa kiestek a jármûbõl, amely további sérüléseket okozott. A biztonsági öv a helyükön tartotta volna az utasokat, és megakadályozta volna ezen további sérüléseket. Utalt arra, hogy az I. rendû felperes által sem vitatottan õ tudott a jármûvezetõ ittasságáról, ennek ellenére ült be mellé a gépkocsiba. Köztudomású tény, hogy a jogszabályok szigorúan tiltják az ittas állapotban történõ jármûvezetést, mert ezen állapot nagy mértékben és negatívan befolyásolja a jármûvezetési képességet, nõ a reakció idõ, és kedvezõtlenül változik a veszélyérzékelõ, valamint elhárító képesség. Az alkohol a látóidegekre is kedvezõtlenül hat. Mindezen negatív hatások már kis mennyiségû alkohol elfogyasztása után is jelentkeznek. Az ittas jármûvezetõk többsége általában a megengedett sebességet is túllépi. Mindezek alapján kérte, hogy a másodfokú bíróság az I. rendû felperes közrehatásának mértékét 60%-ban állapítsa meg. A nem vagyoni kártérítés összegét 2.000.000,- Ft-ra, és annak
  10. július
  11. napjától járó kamataira kérte mérsékelni, elõadva, hogy a már megfizetett 8.000.000,- Ft-on felül ezen összeg teljes körûen kompenzálja az I. rendû felperes nem vagyoni kárát, figyelemmel a balesettel összefüggésben keletkezett testi és lelki sérülésekre, valamint közrehatására is, melyet a nem vagyoni kár körében is értékelni szükséges. Az ápolási költség összegét havi 60.000,- Ft-ot meghaladó részében elutasítani kérte. Itt is 60% mértékû közrehatás alkalmazását tartotta szükségesnek az elsõfokú bíróság által megállapított 150.000,- Ft havi költség vonatkozásában. Hangsúlyozta, hogy a kórházban a rendszeres rehabilitációs kezelések során az I. rendû felperes teljes körûen ellátták, ez kötelezettségük is. Amennyiben a III. rendû felperes ennek ellenére folyamatosan mellette tartózkodik, ennek költsége az alperesre át nem hárítható. Kérte ezért, hogy a másodfokú bíróság az ítélet rendelkezõ részében rögzítse azt, hogy a felperesek adatszolgáltatásra kötelesek az alperes felé az I. rendû felperes rehabilitációs vagy egyéb kórházi kezelései idõtartamával kapcsolatban. A lejárt járadék összegét havi 60.000,- Ft alapján a kórházban töltött összesen 19,9 hónap után az ezen jogcímen már megfizetett 3.376.106,- Ft figyelembevételével 223.984,- Ft-ban ismerte el, és ezen összegben kérte meghatározni. A gyógyszer és gyógyászati segédeszköz költség körében havi 4.000,- Ft járadékot meghaladóan kérte a kereset elutasítását. Kiemelte, hogy az I. rendû felperes közgyógyellátásra jogosult, azonban a gyógyszerkeretét csak
  12. december
  13. napjáig igazolta. Egészségi állapotára figyelemmel valószínûsíthetõen továbbra is részesül ilyen ellátásban, és vélhetõen gyógyszerkerete összege is megemelkedett. Hangsúlyozta azt is, hogy neki az I. rendû felperes ténylegesen felmerült és igazolt költségét kell megtérítenie. A felperesek fellebbezési ellenkérelme az elsõfokú ítélet helybenhagyására irányult. Hangsúlyozták, hogy az I. rendû felperes közrehatása 20% mértékben állapítható meg az elsõfokú ítélettel egyezõen, és utaltak e körben a szakértõi véleményre, mely azt tartalmazza, hogy az egyéb sérülések, melyeket adott esetben a biztonsági öv esetleg megakadályozhatott volna, önmagukban nem okoztak volna olyan jelentõs maradandó károsodást, mint a nyaki gerinctörés. Állították, hogy az alperes által kért kármegosztás ezért eltúlzott. Állították, hogy az objektív felelõsség alapján az alperesnek kellett kétséget kizáróan bizonyítania az I. rendû felperes magatartása, és az elszenvedett sérülései közötti összefüggést. A szakértõi megállapítás alapján e bizonyítási kötelezettségének az alperes nem tudott eleget tenni, mert a szakértõ által egyes sérülések tekintetében tett „nagy valószínûséggel" megjegyzés ennek nem felel meg. A biztonsági öv hiányát, mint közrehatás alapjául szolgáló tényezõt ezért értékelni nem lehet. A gépjármûvezetõ enyhe fokú ittasság mellett vezette a gépkocsit, melyre figyelemmel az alperes által felsorolt negatív hatások nem feltétlenül, és nem minden esetben feltûnõ mértékben jelentkeznek. A nem vagyoni kártérítés körében elõadták, hogy az I. rendû felperes olyan maradandó egészségkárosodást szenvedett, mely nála 99%-os munkaképesség csökkenést okozott, mindezt nagyon fiatalon, mely következtében egész további életét ágyban kell töltenie minimális mozgás mellett. Szülei támogatása, segítsége nélkül létezni nem tud, teljesen kiszolgáltatott. A baleset káros fizikai és pszichikai következményei meghatározzák életének további részét. Ezért az elsõfokú bíróság helyesen mérlegelte a rendelkezésre álló bizonyítékokat és tényeket, az általa megállapított kártérítési összeg az elszenvedett hátránnyal arányban áll. Az ápolási költség körében kiemelték, hogy a rehabilitációs idõszakra fele ápolási díj illeti a felpereseket a kórházi tartózkodás alatt is. Hangsúlyozták, hogy a kórházban nincs lehetõség arra, hogy minden egyes I. rendû felperesi igényt azonnal és megfelelõ módon kielégítsenek, olyan szintû és idõigényû gondoskodásra szorul, melyet a kórházi személyzet a III. rendû felperes segítsége nélkül ellátni nem tud. A gyógyszer és gyógyászati segédeszköz költség körében hivatkoztak arra, hogy háziorvosi igazolással bizonyították az elsõfokú bíróság által helyesen megállapított havi költséget. Ezek jelentõs kiadást képviselnek, és a szakvélemény által is alátámasztottan rendszeresen felmerülnek. Fellebbezés hiányában jogerõre emelkedett az elsõfokú bíróság ítéletének a marasztalást meghaladó keresetet elutasító rendelkezése, ami magába foglalta az élelem feljavítás és a rehabilitációs költség jogcímén elõterjesztett kereseti kérelmek teljes elutasítását. Emellett jogerõs a II. és III. rendû felperesek részére személyenként 1.200.000,- Ft nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezõ rendelkezés és az I. rendû felperes javára az alperest 2.223.894,- Ft-ban és járulékaiban, valamint
  14. március 1-tõl havi 64.000,- Ft járadékban marasztaló rendelkezés is. Ezeket nem érintette a másodfokú bíróság, figyelemmel a Pp.
  15. §
(4)bekezdésére. A fellebbezés nem alapos. A másodfokú bíróság maradéktalanul egyetértett az elsõfokú bíróság érdemi döntésével, és annak jogi indokaival is a fellebbezett körben, ezért a Pp. 254. §
(3)bekezdésében írt lehetõséggel élve csupán utalva helyes indokaira hagyta helyben a fellebbezett körben az elsõfokú ítéletet a Pp. 253. §
(2)bekezdésének alkalmazásával. Kizárólag a fellebbezésben foglaltak okán mutat rá arra a másodfokú bíróság, hogy helytállási kötelezettségét az alperes maga sem vitatta a perben, a peres felek között csupán az I. rendû felperesi közrehatás mértéke volt vitatott. Az elsõfokú bíróság azt a Pp. 206. §
(1)bekezdése szerinti mérlegelésével határozta meg, és ennek kellõ indokát is adta ítéletében. Ennek során részérõl olyan hiba, vagy hiányosság nem volt tapasztalható, ami alapot adott volna ítéletének felülmérlegelésére. A másodfokú bíróság csupán kiemeli azt, hogy a perben beszerzett egyesített szakvélemény alapján azt nem lehet ítéleti bizonyossággal megállapítani, hogy ha az I. rendû felperes be lett volna kötve, akkor az utóbb bénulást okozó nyaki gerincsérülés nem következett volna be nála. Az ápolási költséget illetõen köztudomásúnak tekinthetõ, hogy a kórházi rehabilitáció ideje alatt is a kórházi ellátás mellett szükséges a hozzátartozók ilyen jellegû tevõleges segítségnyújtása. Az alperes ezzel összefüggésben fellebbezésében kérte az ítélet rendelkezõ részében annak megállapítását, hogy a felperesek adatszolgáltatásra kötelesek az I. rendû felperes rehabilitációs, és egyéb kórházi kezelésével kapcsolatban. Ennek hivatalbóli elrendelése nem feladata a bíróságnak, valamint kereseti kérelem hiányában ilyen ítéleti rendelkezés nem tehetõ. Az elsõfokú bíróság ítéletének indokolása tartalmazta az erre vonatkozó figyelemfelhívást. A gyógyszerköltséggel kapcsolatban már az elsõfokú eljárásban igazolt volt 2012. december 24-ig bezárólag a közgyógyellátásra nyújtott támogatás, és az, hogy annak mértéke nem változott meg. Ezt alátámasztja a felperesek által a másodfokú eljárásban a bíróság rendelkezésére bocsátott irat is. A háziorvos az igényérvényesítés kezdetén igazolta az ezen felül felmerülõ ilyen jellegû költségek mértékét és azzal ellentétes, aggályt keltõ peradatok utóbb sem merültek fel az eljárás folyamán. A másodfokú bíróság észlelte azt, hogy az állam által elõlegezett szakértõi költség megtérítésére vonatkozó rendelkezés nem felel meg a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 15. §
(3)bekezdésében foglaltaknak, emiatt pontosította e körben az elsõfokú ítéletet, figyelemmel arra is, hogy hivatalból rendezendõ kérdés vonatkozásában a Pp. 253. §
(3)bekezdésében írt fellebbezési korlátok sem érvényesülnek. Eredménytelen fellebbezésére tekintettel az alperes - figyelemmel a Pp. 239. §-ára - a Pp. 78. §
(1)bekezdése szerint nem igényelheti perköltségei megtérítését a felperesektõl, és köteles megfizetni az I. rendû felperes másodfokú eljárásban felmerült perköltségét, amit a másodfokú bíróság a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §
(6)bekezdésének alapján nem csupán a fellebbezett értékre, de a ténylegesen kifejtett tevékenységre is figyelemmel határozott meg a 4/A. § szerint áfával növelt összegben. A feljegyzett fellebbezési illeték viselésérõl a másodfokú bíróság - tekintettel az 1990. évi XCIII. törvény 74. §
(3)bekezdésére - a 6/
  1. (VI.26.) IM rendelet
  2. §
(2)bekezdése szerint határozott. Budapest,
  1. október
  2. dr. Csepinszky Andrea s. k. a tanács elnöke dr. Pávlisz Beatrix Hajnalka s. k. . Klicsuné dr. Sólyom elõadó bíró Lívia s. k. bíró A kiadmány hiteléül:

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.