Fővárosi Ítélőtábla 22.Pf......./2015/
- A Fõvárosi Ítélõtábla a dr. Gálfi Tibor ügyvéd (fél címe1) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek a dr. Bölcskei Zsolt ügyvéd (fél címe2) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperesellen szerzõdés érvénytelenségének megállapítása iránt indított perében a Fõvárosi Törvényszék
- március
- napján meghozott 36.P....../2011/
- számú ítélete ellen a felperes által
- sorszám alatt elõterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következõ ÍTÉLETET: A másodfokú bíróság az elsõfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 222.250 azaz Kétszázhuszonkettõezer-kettõszázötven Ft másodfokú perköltséget. A felperes személyes költségmentessége folytán le nem rótt 560.000 azaz Ötszázhatvanezer Ft fellebbezési illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. INDOKOLÁS: Az elsõfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 317.500 Ft perköltséget, továbbá rendelkezett arról, hogy a felperes költségmentessége folytán le nem rótt 900.000 Ft kereseti illetéket az állam viseli. Az irányadó ítéleti tényállás szerint a peres felek
- július
- napján megkötött házasságát a Budai Központi Kerületi Bíróság
- április
- napján meghozott 9.P.XII....../2010/
- ítéletével jogerõsen felbontotta. A (ingatlan címe1) alatti ingatlan a felperes kizárólagos tulajdonát képezte. Az ingatlanra - az azt terhelõ jelzálogjog, továbbá végrehajtási jog miatt - árverések kerültek kitûzésre. A tartozást a felperes édesanyja a végrehajtási eljárás során kifizette. Felperes megkeresése alapján (név1) ügyvéd
- június
- napján adásvételi szerzõdést készített. Az adásvételi szerzõdés szerint a felperes a kizárólagos tulajdonát képezõ, (település neve) ... hrsz.ú, természetben (ingatlan címe1) szám alatti ingatlant eladta az alperesnek 7.000.000 Ft vételárért. A szerzõdésben rögzítésre került, hogy a vételárat a vevõ
- május
- napján megfizette az eladónak, aki a vételár hiánytalan átvételét a szerzõdés aláírásával elismerte és nyugtázta. Az alperes pedig tudomásul vette, hogy az ingatlant a felperes édesanyjának haszonélvezeti joga terheli, a vételár nagysága ehhez a teherhez is igazodott. A szerzõdés értelmében a felperes hozzájárult ahhoz, hogy az ingatlan tekintetében az alperes 1/1 arányú tulajdonjoga az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön. Az okiratszerkesztõ ügyvéd a peres felek kérésére az adásvételi szerzõdést annak aláírását követõen nem nyújtotta be a földhivatalba. Az életközösség megszakadását követõen az ingatlant az alperes használta, azonban 2011-ben a felek között elmérgesedett a viszony azt követõen, hogy felperes édesanyja alperest az ingatlan elhagyására szólította fel. Az alperes
- június 22-én az adásvételi szerzõdést benyújtotta a földhivatalhoz. Az okiratszerkesztésben közremûködõ ügyvéd felperes és édesanyja kérésére
- június 28-án nyilatkozatot intézett a földhivatalhoz, kijelentve, hogy a szerzõdés nem jött létre érvényesen, mert többféle teherrel volt terhelt az ingatlan, és kérte a földhivatalt, hogy a bejegyzést utasítsa el. Ezt követõen a felperes tulajdonjoga visszajegyzésre került. A felperes keresetében kérte annak megállapítását, hogy a
- június 2-án a (ingatlan címe1) szám alatti ingatlanra vonatkozóan kötött adásvételi szerzõdés semmis, mert színlelt szerzõdés. Hivatkozott arra, hogy a szerzõdés aláírásakor tényleges szerzõdési akarata sem neki, sem alperesnek nem volt, õ azt nem akarta eladni, alperes pedig nem akarta és nem is tudta volna megvenni. A szerzõdést kizárólag abból a célból kötötték, mert alperes állította, hogy az adásvételi szerzõdés alapján tud befektetõt szerezni, kölcsönhöz tud hozzájutni, mely kölcsönbõl felperes vissza tudja fizetni édesanyja felé fennálló tartozását. Felperes hangsúlyozta, hogy az alperestõl sem vételárat, sem bármilyen más jogcímen 7.000.000 Ft-ot nem kapott, a felek között tényleges pénzmozgás nem történt. Vitatta, hogy az alperes
- májusában kölcsönt adott volna a részére 7.000.000 Ft összegben. Álláspontja az volt, hogy valójában megbízási szerzõdést kötött az alperessel, hiszen megbízta, hogy az ingatlan felhasználásával pénzkölcsönt szerezzen számára, az alperes pedig a kölcsönszerzõdéshez képest opciós szerzõdést kötött a felperessel. Állította, hogy az adásvételi szerzõdés színlelt, a színlelés kölcsönös volt. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Elõadta, hogy az adásvételi szerzõdés megkötését megelõzõen a felperes kérésére 7.000.000 Ft-ot kölcsönadott a felperesnek. A pénz a rendelkezésére állt, mivel 3.000.000 Ft-ot a házasság felbontását követõen kapott a felperestõl, míg 4.000.000 Ft-ot édesanyja, (név2) bocsátott a rendelkezésére. A kölcsön átadását követõen a felperes jelezte, hogy a kölcsönösszeget nem tudja visszafizetni, a perbeli ingatlan tulajdonjogát ezért átadja részére. Emiatt írtak alá adásvételi szerzõdést a felek
- június 2-án. Hangsúlyozta, hogy szándéka az ingatlan tulajdonjogának megszerzésére és alperesi tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba történõ bejegyzésére irányult. Vitatta, hogy a szerzõdés színlelt lenne. Az elsõfokú bíróság ítélete indokolásában megállapította, hogy
- június 2-án a (ingatlan címe1) alatti ingatlan tekintetében a peres felek között az
- évi IV. törvény (Ptk.)
- §
(1)bekezdésében szabályozott adásvételi szerzõdés jött létre, mely alakilag érvényes, ügyvéd által ellenjegyzett teljes bizonyító erejû magánokirati formában készült el. A kereset kapcsán rögzítette, hogy a szerzõdés színleltségére akkor lehet alappal hivatkozni, ha a szerzõdõ felek egyikénél sem volt annak megkötése iránti szerzõdéses akarat, csak közösen úgy tettek, mintha szerzõdést kívántak volna kötni, de ilyen szándékuk nem volt. A perbeli esetben azonban a peres felek nyilatkozatára tekintettel a szerzõdés semmisségét színleltség okán megállapítani nem lehetett. Nem tudta megállapítani a bíróság azt sem, hogy a perbeli adásvételi szerzõdés kölcsön megszerzésére való megbízást leplezne, mivel az okiratszerkesztõ ügyvéd elõtt a felek közösen kijelentették, hogy az alperes napokkal korábban átadott 7.000.000 Ft kölcsönt a felperesnek, és ezt a pénzösszeget a felek az ingatlan vételárának tekintik. Így a felperes nem tudta minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy az adásvételi szerzõdés a peres felek közös akarata alapján megbízási szerzõdést leplezne. Nem találta alaposnak a bíróság a felperes keresetét abban a tekintetben sem, hogy a felek között a Ptk. 375. §
(1)bekezdése szerinti vételi jogot alapító szerzõdés jött volna létre. A vételi jogra vonatkozó megállapodást a dolog és a vételár megjelölésével írásba kell foglalni, ezzel kapcsolatos jognyilatkozatot, tényállást a perbeli adásvételi szerzõdés azonban nem tartalmazott. Mindezek alapján a felperes a szerzõdés érvénytelenségét bizonyítani nem tudta, az alperes pedig igazolta a határozott vételi szándékát és a vételár megfizetését. Az alperes élettársa és édesanyja tanúkénti meghallgatásuk során megerõsítették, hogy az alperes rendelkezett összesen 7.000.000 Fttal, amelyet átadott a felperes részére. A felperes ezt a perbeli szerzõdéssel szemben cáfolni nem tudta. A bíróság nyomatékkal vette figyelembe a szerzõdést készítõ (név1) tanúvallomását, aki részletesen feltárta a szerzõdés elõzményeit, az aláírás körülményeit. Arra vonatkozóan is vallomást tett, hogy a kölcsönügyletrõl való tudomásszerzését követõen felajánlotta a felek részére az adásvételi szerzõdés helyett opciós adásvételi szerzõdés szerkesztését, azonban a felek ezt nem kérték. A további tanúk pontos vallomást, saját, a szerzõdéskötés idejében szerzett adatot nem tudtak szolgáltatni a perben. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy az alperes a per során végig egybehangzó elõadásokat tett, és ugyanilyen tartalommal nyilatkozott már a keresetlevél kézbesítését megelõzõen a rendõrség elõtt is. Mindezek alapján a bíróság a keresetet elutasította. Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, kérve az elsõfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és a keresetnek történõ helyt adást. Álláspontja szerint az elsõfokú bíróság valójában nem állapított meg tényállást. Az ítélet indokolásából csak kikövetkeztetni lehet, hogy az elsõfokú bíróság az alperes állítását fogadta el tényként, azonban ezt a tényállás nem rögzíti. Ezzel az elsõfokú bíróság megsértette a Pp. 221. §
(1)bekezdését. Felperes kifogásolta, hogy az elsõfokú bíróság az alperesi elõadást fogadta el a tényállás alapjául. Hangsúlyozta, hogy alperesnek kellett bizonyítania a kölcsönszerzõdés megkötését, továbbá alperesi részrõl 7.000.000 Ft kölcsön nyújtását a felperes részére. E bizonyítási kötelezettségének nem tudott eleget tenni, mert nem csatolta a kölcsönszerzõdést, felperes pedig tagadta a kölcsönt. Az adásvételi szerzõdés csak annyit rögzít, hogy a vételárat a vevõ már korábban megfizette, azonban kölcsönre nem utal. Ilyen körülmények mellett nincs igazolva a kölcsönadás ténye, annak összege, és alperes azt sem bizonyította, hogy a felperes az ingatlan eladásával a kölcsöntartozását fizette vissza. Az elsõfokú bíróság okszerûtlenül mérlegelt, amikor az adásvételi szerzõdést érvényesnek és az alperes által teljesítettnek fogadta el, ezzel megsértette a Pp. 206. §
(1)bekezdését. Miután az alperes nem kötött kölcsönszerzõdést, nem adott kölcsönt, nem fizetett vételárat, ugyanakkor ezek ellenkezõjét állította, és adásvételi szerzõdést kötött a felperessel, okszerûen arra a következtetésre lehet jutni, hogy színlelte az adásvételi szerzõdést az ingatlan ingyenes megszerzése érdekében. A felperes ugyanakkor kezdetektõl fogva következetesen állította, hogy 7.000.000 Ft kölcsön megszerzésére kérte az alperest, aki erre azzal volt kapható, hogy az ingatlanra adásvételi szerzõdést kössenek, mert így könnyebben tud pénzt szerezni. Ezt a felperesi elõadást az alperes nem döntötte meg, így felperesi állítás fogadható el a tényállás alapjául. Mindkét peres fél színlelte az adásvételi szerzõdést, mert a felperes az alperesnek adott pénzszerzési megbízást leplezte, az alperes pedig az ingatlan ingyenes megszerzése szándékát. Az adásvételi szerzõdést a leplezett megbízási szerzõdés alapján kell megítélni, és miután alperes nem szerzett kölcsönt a felperesnek, megbízási díjra sem tarthat igényt. Az alperes színlelt szándékát pedig figyelmen kívül kell hagyni, mert szolgáltatás nélkül igyekezett ellenszolgáltatáshoz jutni. Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsõfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Hangsúlyozta, hogy az ügylet semmisségét illetõen a bizonyítás a felperest terhelte. Az alperes saját álláspontját az eljárás során bizonyította a tanúkkal, különös tekintettel az okiratszerkesztõ ügyvéd vallomására. A másodfokú bíróság teljes terjedelmében bírálta felül az elsõfokú bíróság ítéletét, mert annak figyelemmel a Pp. 228. §
(4)bekezdésére - nem volt fellebbezés hiányában jogerõre emelkedett része. A fellebbezés nem alapos. A másodfokú bíróság egyetért az elsõfokú bíróság érdemi döntésével, indokaiból pedig a fellebbezésben foglaltakra tekintettel emeli ki a következõket: A peres felek keresettel érintett ingatlan adásvételi szerzõdését alakilag a Pp. 196. §
(1)bekezdés e) pontja szerinti teljes bizonyító erejû magánokirat tartalmazza, így az ellenkezõ bebizonyításáig teljes bizonyítékul szolgál arra, hogy kiállítója az abban foglalt nyilatkozatot megtette, illetõleg elfogadta, vagy magára nézve kötelezõnek ismerte el. Az adott esetben ezért okirat szolgál teljes bizonyítékul arra, hogy a peres felek egyezõ akaratnyilvánítást tettek a perbeli ingatlan tulajdonjogának átruházására, illetõleg annak megszerzésére, továbbá arra is, hogy a felperes általa elismerten, a felek által meghatározott vételárat már korábban átvette, és ezt a szerzõdés aláírásával nyugtázta is. A perben így a Pp. 164. §
(1)bekezdésére is figyelemmel a felperest terhelte a bizonyítás, nem az alperest. A felperesnek a keresetében megjelölt jogcímre tekintettel az okirattal szemben azt kellett bizonyítania, hogy a felek valós ügyleti akarata nem ingatlan adásvételi szerzõdés megkötésére irányult, azt csupán színlelték, a színlelés mindkét fél részérõl fennállt, és a vételár kiegyenlítésére saját nyilatkozatától eltérõen nem került sor - tekintettel arra is-, hogy mindezeket a körülményeket az alperes tagadta a perben. A felperes az õt terhelõ bizonyításnak nem tudott sikerrel eleget tenni. Saját elõadása szerint is az ügyletkötésnél három személy volt jelen, mégpedig õ, az alperes, valamint az okiratszerkesztõ ügyvéd, akinek vallomása nem az általa, hanem az alperes részérõl elõadottakat támasztotta alá. Mindezek alapján az elsõfokú bíróság a bizonyítási teher meghatározására és a bizonyítékok értékelésére vonatkozó eljárásjogi rendelkezések helyes alkalmazásával jutott arra a következtetésre, hogy a szerzõdés érvénytelenségének megállapítására irányuló kereset a felperes által megjelölt jogcímen nem teljesíthetõ. Így szerzõdés semmisségének jogkövetkezményeként az alperes marasztalása sem igényelhetõ, valamint a felperes írásbeli elismerõ nyilatkozata folytán - amellyel a teljesítést elismerte, és amelyet nem tudott megdöntetni a perben - vételárban való marasztalást sem igényelhet az alperestõl. A másodfokú bíróság mindezek alapján az elsõfokú bíróság érdemben helyes ítéletét a Pp. 253. §
(2)bekezdésének alkalmazásával helybenhagyta. A felperes fellebbezése nem vezetett eredményre, ezért a Pp. 78. §
(1)bekezdése szerint nem igényelheti perköltségei megtérítését az alperestõl, és köteles megfizetni az alperes másodfokú perköltségét, amelyet a másodfokú bíróság a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §
(5)bekezdése alapján a 4/A. § szerint áfával növelt összegben határozott meg. A felperes teljes személyes költségmentessége folytán le nem rótt fellebbezési illeték viselésérõl pedig a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §
(1)bekezdése és
- §-a alapján határozott. Budapest,
- október
- dr. Csepinszky Andrea s. k. a tanács elnöke dr. Klicsuné dr. Sólyom Lívia s. k. . Pávlisz Beatrix elõadó bíró Hajnalka s. k. bíró A kiadmány hiteléül: