Bf.102/2015/7 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)és

(8)bekezdés I. fordulat) kifosztás bűntettében (Btk. 366.§

(1)bekezdés b) pontban. Ezért őt halmazati büntetésül 9 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A korábbi 2 év börtönbüntetésből engedélyezett feltételes szabadságot megszüntette. Rendelkezett a járulékos kérdések, így az előzetes fogvatartásban töltött idő szabadságvesztésbe beszámítása, a bűnjelek és a bűnügyi költség viselése tekintetében is. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére téves minősítés miatt súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért jelentettek be fellebbezést. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a BF.499/2014/5 számú átiratában az ügy elbírálására nyilvános ülés kitűzését indítványozta bejelentve, hogy azon nem vesz részt. Az ügyészi fellebbezést súlyosítás végett tartotta fenn. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a perrendi szabályokat megtartva folytatta le az eljárást. Túlnyomó részt megalapozott tényállást állapított meg, mely tényállás kiegészítendő azzal, hogy a vádlott műanyagtalpú szövetcipőt viselt. A vádlott korábban nem ismerte a sértettet és nem volt tudomása a sértett fejlődési rendellenességéről. Az elsőfokú bíróság eleget tett indokolási kötelezettségének és okszerűen vont következtetést a vádlott bűnösségére. A minősítést törvényesnek tartotta azzal, hogy a vádlott a testi sértés bűntettét eshetőleges szándékkal követte el, mert a fejre irányzott közepes erejű rúgás esetén reálisan számolnia kellett azzal, hogy súlyos, esetleg életveszélyes agysérülést is okozhat és eziránt közömbösséget mutatott. Továbbító súlyosítóként indítványozta értékelni, hogy a vádlott visszaeső, a kifosztás tekintetében pedig különös visszaeső. A különös kegyetlen elkövetést a súlyosító körülmények köréből mellőzendőnek tartotta. Arra hivatkozással, hogy a megemelt büntetési tétel felső határa 18 év és a súlyosító körülmények túlsúlya miatt az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a kiszabott szabadságvesztés súlyosítását, egyebekben az ítélet helybenhagyását indítványozta. A nyilvános ülésen a vádlott védője a bejelentett fellebbezést fenntartotta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság felderítette a tényállást és abból helyesen vont következtetést arra, hogy a vádlott testi sértés bűntettét követte el. Az időmúlásra tekintettel a büntetés enyhítését kérte. A vádlott eltúlzottnak tartotta az ítéletet és lényegében megismételve a tárgyaláson előterjesztett védekezését arra hivatkozott, hogy hamis tanúvallomások alapján ítélték el. Állítása szerint a lányoknak nem volt indoka félni tőle, a sértett volt az, aki felé ment és támadott, ő pedig addig bántalmazta, amíg ez a támadás fennállt. Utalt arra is, hogy nem tudott arról, milyen betegsége van a sértettnek. Elismerte, hogy a sértett telefonját felvette, előadta, hogy a rendőrök azt mondták neki, hogy meghalt a sértett és soha nem szabadul, ezért meg akarta ölni magát. Az ítélet hatályon kívül helyezését kérte. A bejelentett fellebbezések nem alaposak. Az ítélőtábla a bejelentett kétoldalú fellebbezések folytán az elsőfokú bíróság ítéletét az azt megelőző bírósági eljárással együtt a Be. 348. §

(1)bekezdése alapján teljes terjedelmében felülbírálta. Felülbírálata során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárást a perrendi szabályok betartásával folytatta le. A vallomások felolvasása a hatályos eljárásjogi szabályok alapján történt. Az elsőfokú bíróság az eljárást kellő körültekintéssel, részletesen lefolytatta, a vád tárgyává tett bűncselekmények elbírálása szempontjából a releváns bizonyítékokat feltárta. Azokat egyenként és összességében okszerűen, a logika szabályainak ellent nem mondóan értékelte és nem tévedett akkor sem, amikor az általa megállapított tényekből további tényekre vont le következtetést. Az elsőfokú bíróság túlnyomórészt megalapozott, a Be. 351. §

(2)bekezdésében írt hibáktól, hiányosságoktól mentes tényállást állapított meg. A tényállás azonban személyi és történeti részében egyaránt kiegészítésre szorul. Az ítélőtábla a Be. 352. §

(1)bekezdés a) pontja alapján a tényállást a vádlott előélete tekintetében azzal egészíti ki, hogy a vádlottat a Budaörsi Járásbíróság a

1. július
2. napján hozott ítéletével hivatalos személy elleni erőszak bűntette és testi sértés bűntettének kísérlete miatt nem jogerősen 3 év 10 hónap szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet
3. oldal
4. bekezdésének
5. mondatát azzal egészíti ki, hogy a vádlott műanyagtalpú szövetcipőt viselt. Az ítélet
6. oldal
7. bekezdésének utolsó mondatát azzal egészíti ki, hogy a mentőket 2:16 órakor értesítették (OMSZ mentési dokumentációs lap nyom. ir.
8. oldal). Az ítélet
9. oldal
10. bekezdését kiegészíti azzal, hogy maradandó fogyatékosság a sértettnél nem alakult ki (elsőfokú bírósági irat
11. oldal kiegészítő igazságügyi orvosszakértői vélemény). A vádlott a sértettet nem ismerte, a vádlottnak nem volt tudomása a sértett fejlődési rendellenességéről. A fentiek szerint kiegészített tényállás már hibáktól mentes, így az irányadó volt a másodfokú eljárásban is. Az elsőfokú bíróság részletesen eleget tett indokolási kötelezettségének. Számot adott arról. hogy a rendelkezésére álló bizonyítékok közül, mely bizonyítékot, mely körben és miért fogadott el, illetve mely bizonyítékokat és mely körben nem tartott valónak. Az elsőfokú bíróság részletesen elemezte a vádlott nyomozati és tárgyalási vallomását. Helytállóan rögzítette azt, hogy vallomása csak annyiban fogadható el, amennyiben más bizonyítékok nem cáfolják, illetve azt alátámasztják. Az elsőfokú bíróság helyesen vetette el a vádlott azon védekezését, hogy a vádlott zaklatása miatt ő védte meg a tanú1-t és a sértett volt az, aki megtámadta őt, ezért került sor a sértett bántalmazására. Ezt a vádlotti állítást a tanú1, a tanú 2 és a tanú3 tanúk határozottan és egybehangzóan cáfolták, állítva, hogy a sértett nem volt provokatív, nem volt tiszteletlen, nem szolgáltatott okot a bántalmazásra (
12. sorsz. tjkv. 12., 19., 22-
13. old.). Az eljárás során arra sem merült fel adat, hogy a tanú1 ismerte volna a vádlottat vagy a sértettet, illetve bármilyen okból érdekelt lett volna terhelő vallomás tételében. Egyebekben ilyen okra a vádlott sem hivatkozott. A bántalmazás lefolyását illetően az elsőfokú bíróság törvényesen fogadta el a szemtanúk, a tanú1, a tanú2 vallomását, a vádlott részben nyomozati és tárgyalási vallomását, valamint az objektív, természettudományos alapon nyugvó igazságügyi orvosszakértői véleményt, amely e szemtanúk nyilatkozatait támasztotta alá. A tanúvallomások és az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján az elsőfokú bíróság nem fogadta el a rendőri jelentésben írtakat (ítélet
14. oldal
15. bekezdése). Ugyanakkor az ítélet
16. oldal
17. bekezdése a bizonyítékok között felsorolja a rendőri jelentést, amely tartalmazza azt is, hogy a szemtanúk, valamint a vádlott milyen nyilatkozatokat tettek. Az állandó bírói gyakorlat szerint a rendőri jelentésben rögzített tanúvallomások, vádlotti nyilatkozat a megkövetelt törvényi előfeltételek hiánya miatt figyelembe nem vehetők a bizonyítékok között, ezért a rendőri jelentésben idézetteket a bizonyítékok köréből az ítélőtábla kirekesztette és a rendőri jelentésben írtakat csak annyiban fogadta el, miszerint az ismeretlen sértettnél irat nem volt és a helyszínen nagy mennyiségű vért találtak. (IH
18. év 7.) A sértett telefonjával kapcsolatos, többször módosított vádlotti állítást helyesen nem tartotta elfogadhatónak az elsőfokú bíróság, mert a vádlotti elődadást a fenti tanúk egybehangzó vallomása megcáfolta. Az igazságügyi pszichológiai és pszichiátriai szakvéleményben foglaltak megfelelnek az egyéb bizonyítékokból levonható következtetéseknek és magyarázattal szolgálnak a vádlotti védekezés struktúrájára is. Az irányadó tényállásból az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére. A vádlottnak a nyilvános ülésen megismételt védekezése a bizonyítékok mérlegelését támadta, amely a másodfokú eljárásban a jelenleg hatályos perrendi szabályok értelmében eredményre nem vezethetett. Az elsőfokú bíróság a vádlott cselekményeit törvényesen minősítette. Mivel a vádlott a cselekményét a
19. évi C. tv.
20. július 1-jei hatályba lépését követően követte el, szükségtelen volt a Btk.
21. §

(1)bekezdésére történő hivatkozás. Az ítélet

1. oldal
2. bekezdésében írt jogi okfejtés helytálló, megfelel a hatályos bírói gyakorlatnak és a Legfelsőbb Bíróság 3/2013.BJE. döntésében foglaltaknak. Ez azonban azzal egészítendő ki, egyetértve az ügyészi indítvánnyal, hogy a cselekményt a vádlott eshetőleges szándékkal követte el, mert a vádlottnak a bántalmazás módjából számolnia kellett az életveszélyes agysérülés bekövetkezésének lehetőségével, de eziránt közömbösséget mutatott. Így az eredmény tekintetében nem a tudatos gondatlanság, hanem az eshetőleges szándék állapítható meg. Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása körében irányadó súlyosító és enyhítő körülményeket részben sorolta fel helyesen. A súlyosító körülmények köréből az ítélőtábla mellőzte a különös kegyetlenséggel elkövetést, mert a vádlott által megvalósított bántalmazás az átlagot lényegesen meghaladó, embertelen, brutális elkövetési módnak nem minősül. Ugyanakkor további súlyosítóként értékelte, hogy a vádlott a Btk.
3. §

(1)bekezdés

1. pontjában meghatározott visszaeső, a kifosztás bűntette tekintetében pedig a Btk.
2. §

(1)bekezdés

1. a) pontja szerinti különös visszaeső. Ezt az elkövetői minőséget egyúttal szükségesnek ítélte az ítélet rendelkező részében is feltüntetni. Az enyhítő körülmények köréből mellőzte a tudatos gondatlanságra utalást, valamint a vádlott fiatal felnőtt voltát, mivel az csak büntetlen előélet esetén és
2. életévet be nem töltött vádlott esetén értékelhető enyhítőként. Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabásánál helyesen hivatkozott a Btk.
3. §

(1),

(2)és

(3)bekezdésére és a Btk. 89. §

(1),

(2)és

(3)bekezdése értelmében helyesen határozta meg, hogy a felemelt büntetési tételkeret középmértékét meghaladó és a helyesen 14 év felső határt el nem érő szabadságvesztés az, amely összhangban áll a bűncselekmények tárgyi súlyával, a vádlott alanyi bűnössége fokával és a bűnösségi körülményekkel. Az ítélőtábla a 7 év középmértéket meghaladó 9 év szabadságvesztés büntetésnél lényegesen súlyosabb büntetés kiszabására nem látott törvényes lehetőséget, miként arra sem, hogy a kiszabott büntetés tartamát lényegesen enyhítse. Az elsőfokú bíróságnak a feltételes szabadságra, a feltételes szabadság megszüntetésére, valamint a mellékbüntetés kiszabására vonatkozó rendelkezéseit, valamint a járulékos kérdések tekintetében hozott rendelkezéseit egyaránt törvényesnek ítélte. Utóbbi körben csak a bűnjel szám nyilvánvalóan elírt számának helyes feltüntetése volt indokolt. Az ítélőtábla a fent indokoltak alapján a rendelkező részben írtakkal az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 372.§

(1)bekezdése alapján megváltoztatta, míg egyekben az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 371.§

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A vádlott által az elsőfokú ítélet kihirdetésétől a mai napig előzetes letartóztatásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztés tartamában a Btk. 92.§

(1)és

(2)bekezdése alapján beszámította. Budapest,

1. év december hó
2. napján Máziné dr. Szepesi Erzsébet sk. a tanács elnöke Zólyominé dr. Törő Erzsébet sk. dr. Borbás Virág Bernadett sk. előadó bíró bíró A Budapest Környéki Törvényszék 20.B.35/2014/
3. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 5.Bf.102/2015/
4. számú ítéletében írt változtatással
5. év december hó
6. napján jogerőre emelkedett és végrehajtható. Budapest,
7. év december hó
8. napján Máziné dr. Szepesi Erzsébet sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Moncz Tímea tisztviselő