Bf.767/2014/9 – Szegedi Ítélőtábla

(1)és

(4)bekezdés] és bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében [

1. évi IV. tv.
2. §] mondta ki bűnösnek, ezért - halmazati büntetésül - 2 év, végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte. Elítélt-társával együtt egyetemlegesen kötelezte 1.319.404.- forint bűnügyi költség megfizetésére. Az első fokú ítélet I. r. vádlott - most már elítélt - esetében a Szegedi Ítélőtábla Bf.II.200/2014/
3. számú ítéletének rá vonatkozó része folytán
4. június
5. napján jogerőre emelkedett, és végrehajthatóvá vált. Az első fokú ítéletnek II. r. vádlottra vonatkozó része ellen a II. r. vádlott védője jelentett be fellebbezést védencének bűnössége megállapítása miatt, felmentése érdekében. A Szegedi Ítélőtábla a
6. június
7. napján kelt Bf.II.200/2014/
8. számú ítéletével a II. r. vádlottal szemben, nem jogerősen felmentő, illetve eltérően minősítő rendelkezéseket hozott, és megrovásban részesítette a II. r. vádlottat. A Kúria a
9. november
10. napján meghozott Bhar.II.1130/2014/
11. számú végzésével a most írt másodfokú ítéletnek II. r. vádlottra vonatkozó részét hatályon kívül helyezte, és e körben az ítélőtáblát új másodfokú eljárásra utasította. A fellebbviteli főügyészség a fellebbezést nem tartotta alaposnak. Álláspontja szerint a vádlottra az elbíráláskori törvény kedvezőbb, ezért indítványozta, hogy az ítélőtábla a megismételt másodfokú eljárás eredményeképpen II. r. vádlott cselekményét a Btk.
12. §

(1)bekezdés a) pontjába ütköző, és az

(5)bekezdés b) pont

1. fordulata szerint minősülő költségvetési csalás bűntettének minősítse, amelyet a Btk.
2. §

(2)bekezdése szerinti bűnsegédként követett el, továbbá a Btk.

1. §-ába ütköző, és aszerint minősülő folytatólagosan elkövetett, hamis magánokirat felhasználása vétségének azzal, hogy a II. r. vádlottal szemben kiszabott halmazati büntetést szabadságvesztésként tekintse kiszabottnak, amit végrehajtása esetében börtönben rendeljen végrehajtani, és állapítsa meg, hogy a II. r. vádlott a szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése esetén legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A védő a megelőző másodfokú eljárás során előadott védelmi indokolást mindenben fenntartotta a nyilvános ülésen. Álláspontja szerint védence nem tudhatott sem az adóhiányról, sem annak nagyságáról, összegszerűségéről. Vitatta, hogy a váddal érintett gazdasági társaság mérlege hamis adatokat tartalmazna. Elsősorban védencének bizonyítékok hiányában történő felmentését, másodlagosan büntetésének enyhítését indítványozta. Támadta a bűnügyi költség egyetemlegességének megállapítását, mert az álláspontja szerint méltánytalan teher védencére nézve. A megismételt másodfokú eljárás eredményeképpen az ítélőtábla álláspontja szerint a II. r. vádlott javára, védője által, felmentésért bejelentett fellebbezés alaptalan, az enyhítés érdekében bejelentett fellebbezés részben, az alábbiak szerint alapos. *** Az elsőfokú bíróság a bizonyítást a szükséges és lehetséges körben lefolytatta, ennek eredményeképpen túlnyomórészt megalapozott tényállást állapított meg, amely csak részben megalapozatlan [Be.
2. §

(2)bekezdés b) pont

1. fordulata]. A részleges megalapozatlanságot a másodfokú bíróság az iratok egybehangzó tartalma és a vádlott fellebbezési nyilvános ülésen tett előadása alapján, a Be.
2. §

(1)bekezdés a) pontja szerint akként küszöbölte ki, hogy a tényállást a következők szerint kiegészítette, illetőleg helyesbítette: A vádlottal szemben a Szolnoki Városi Bíróság 7.B.794/2009/

1. számú ítéletével kiszabott szabadságvesztés próbaideje
2. szeptember
3. napján letelt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 6.B.V.24.320/2008/
4. számú ítéletével kiszabott 3 év próbára bocsátás próbaideje is letelt
5. április
6. napján. A vádlottal szemben a Szolnoki Járásbíróság előtt adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt másik büntetőeljárás is folyamatban van. A másodfokú bíróság az első fokú ítélet tényállásából mellőzte (
7. sz. név) megnevezését, helyette ezt a személyt kívülálló harmadik személynek jelöli meg. Ennek a helyesbítésnek az a jelentősége, hogy az elsőfokú bíróság ítélete (
8. sz. név)re vonatkozóan olyan terhelő tényeket állapított meg, amelyek alkalmasak az adócsalás vagy költségvetési csalás bűncselekményének megállapítására - nem kellékhiányos vádemelés esetén - márpedig a váddal nem illetett személyre nézve nincs helye ítéletben vád tárgyává tehető bűncselekmény elkövetésének leírására. Ezáltal azonban nem válik követhetetlenné és megalapozatlanná az elsőfokú bíróság ítéletének tényállása, mert a releváns tény az, hogy valaki - esetünkben e háttérben álló harmadik személy - végezte ténylegesen azokat a munkálatokat, amelyek számlával történt fedezésére a vád tárgyává tett cselekmények irányultak. Helyesbítette és kiegészítette az első fokú ítélet tényállását a másodfokú bíróság azzal is, hogy a könyvelést és az adóbevallásokat II. r. vádlott által vezetett gazdasági társaságnak, a (
9. sz. gazdasági társaság)-nak alkalmazottja, (
10. sz. név) készítette, és az így elkészített bevallásokat a II. r. vádlott I. r. elítélt helyett - a II. a. és b, tényálláspontban leírtak szerint - aláírta, és azokat így nyújtották be az adóhatósághoz, azaz felhasználták. A most eszközölt kiegészítésekkel, illetve helyesbítésekkel a tényállás teljes egészében megalapozottá vált, és a keretdiszpozíció tartalmát kitöltő normára vonatkozó jogi okfejtés is immár teljes. Egyebekben az elsőfokú bíróság tehát megalapozott tényállást állapított meg, amely ennélfogva a most eszközölt kiegészítésekkel és helyesbítésekkel már mindenben irányadó volt a felülbírálat során A vádlott felmentését célzó védelmi fellebbezés nem mást, mint a bizonyítékok mérlegelését támadja. Azt sérelmezi, hogy az elsőfokú bíróság a terhelő tényeket vette alapul, és tényekből tényre vonatkozó következtetéssel, majd pedig a jogi tényekből jogi tényre történt következtetéssel megállapította a II. r. vádlott bűnös tudattartalmát, azt, hogy mindvégig tisztában volt az I. r. elítélt által vezetett gazdasági társaság számlagyártási tevékenységével, amellyel csupán a kívülálló harmadik személy tényleges gazdasági tevékenységének költségeit fedezték le. A magánokirat-hamisítás vétségének megállapítása alapjául szolgáló tényállást viszont a védelem gyakorlatilag nem vitatta, és a II. r. vádlottnak sem volt kifogása a tényállásnak ezen része ellen. Ugyanakkor a II. r. vádlott csatlakozott a védőjéhez, ami a felmentő rendelkezések támadását illeti. A törvényen alapuló irányadó bírói gyakorlat értelmében, amennyiben az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás megalapozott, úgy nincs helye a bizonyítékok eltérő mérlegelésére a felülbírálat során. Ez - többek között - azt is jelenti, hogy bizonyítás felvétele nélkül nincs lehetőség az elsőfokú bíróság által megállapított tények eltérő értékelésére a felülbírálat során. Arra van lehetőség, hogy a megalapozatlanság kiküszöbölésével érintett tényállási részből jogkövetkeztetéssel eltérő jogi tényekre - eltérő tudattartalomra - vonjon le a másodfokú bíróság következtetést, a jelen esetben azonban erre nem volt lehetőség, mert a tényállás kiegészítése, illetve helyesbítése nem érintette az alapul vehető és a tudatállapotra vonatkozó tényeket. Ezek különösen a következők: - a II. r. vádlott már közreműködött a (
11. sz. gazdasági társaság) megalapításában is, az alapítókat ő kísérte az okiratokat elkészítő ügyvédhez (első fokú ítélet
12. oldal
13. bekezdés); - a kívülálló harmadik személy megkeresésére, felkérésére vállalta el a (
14. sz. gazdasági társaság) könyvelését (első fokú ítélet
15. oldal
16. bekezdés); - az adóbevallás elkészítése e harmadik kívül álló személy utasításának megfelelően történt (első fokú ítélet
17. oldal
18. bekezdés) ; - a II. r. vádlott tudta, hogy a kívülálló harmadik személy által végzett gazdasági tevékenységből származó bevételeknek mekkora volt a nagyságrendje (első fokú ítélet
19. oldal
20. bekezdés,
21. oldal
22. bekezdés,
23. oldal
24. bekezdés). Ezek a kiemelt tények a bizonyítékok értékelése során nem voltak mellőzhetőek, sőt a másodfokú bíróság rámutat, hogy ezeket az elsőfokú bíróság helyesen értékelte és ezekből a történeti tényekből helyesen vont le következtetést a II. r. vádlott tudattartalmának releváns elemeire, ennélfogva a vád tárgyává tett bűncselekményekben való bűnösségére levont ténybeli és jogi következtetés egyaránt helyes és törvényes. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelésével tehát nem maradt adós; kellő mélységben megindokolta az egymás valóságát kizáró bizonyítékok összevetésével azt, hogy mely bizonyítékokat miért fogadott el, melyeket miért nem. Indokolása logikus, meggyőző, megfelel az iratok tartalmának és a bizonyítékok mérlegelése körében sem logikai, sem perrendi hibát nem vétett az elsőfokú bíróság. A másodfokú bíróság a jogi indokolást csupán annyival egészítette ki, hogy a harmadik, kívülálló személy nem vált adóalannyá, miután az elkövetéskor hatályos, a gazdasági társaságokról szóló
25. évi CXLIV. tv.
26. §

(1)bekezdése szerint a gazdasági társaságot a vezető tisztségviselők képviselik harmadik személlyel szemben, valamint bíróságok és más hatóságok előtt. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. 3. §

(1)bekezdés a) pontja szerint a törvény személyi hatálya a vagyonnal rendelkező vagy bevételt, jövedelmet elérő magánszemélyre, jogi személyre és egyéb szervezetre terjed ki, míg a 7. §

(2)bekezdése értelmében a jogi személyt és egyéb szervezetet az adóhatóság előtt a rá vonatkozó szabályok szerint képviselői joggal rendelkező személy, azaz a már felhívott GT rendelkezése alapján, esetünkben a (

1. sz. gazdasági társaság) ügyvezetője képviselhette, így amint az már jogerősen megállapítást nyert, I. r. elítélt adócsalási tevékenységéhez nyújtott bűnsegélyt a II. r. vádlott (BH
3. számú jogeset). A jogi indokolást tekintve a másodfokú bíróság utal arra, hogy a bűncselekmények elbírálásakor hatályos, az általános forgalmi adóról szóló
4. évi CXVII. tv.
5. §

(1)bekezdése és

1. §-a értelmében az adócsalás bűncselekményét mint keretdiszpozíciót kitöltő háttérnormában nem következett be változás; a cselekmény továbbra is bűncselekmény, így a Kúria 1/
2. BJE határozata alapján a Btk.
3. §

(1)és

(2)bekezdése szempontjából nem szűnt meg a cselekvőség büntetendősége. Nem tévedett tehát, amikor megállapította, hogy II. r. vádlott nem csupán a gazdaságikönyvelési folyamatok részleteiről, hanem az egész folyamatról tudomással bírt, megfelelő terjedelmű és meggyőző tudomása volt az álcázó cég tevékenységéről. A kifejtettekből következően helyesen vonta le a következtetést az elsőfokú bíróság a II. r. vádlott bűnösségére, és a bűncselekményt is helyesen minősítette. Ami a fellebbviteli főügyészségnek az alkalmazandó törvényre vonatkozó álláspontját illeti, azzal a másodfokú bíróság nem értett egyet. Az elbíráláskor hatályos büntető törvény (Btk.) szerint a bűncselekmény költségvetési csalásként minősülne, amint azt helyes törvényhellyel hívta fel a fellebbviteli főügyészség, ám az üzletszerű elkövetésre tekintettel a büntetési tétel (öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés) lényegesen súlyosabb, mint az elkövetéskori törvény szerint minősülő adócsalás bűntettéé (kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés). Miután a bűncselekmény nyilvánvalóan súlyosabban bírálandó el az elbíráláskori törvény szerint, így a további vizsgálatot az ítélőtábla elvégezte és megállapította, hogy a főszabály szerint alkalmazandó

1. évi IV. tv. rendelkezései összhatásában kedvezőbbek, illetve a Btk. rendelkezései összhatásukban nem tesznek lehetővé kedvezőbb elbírálást, ezért az
2. évi IV. tv. rendelkezései az irányadóak. *** Ami a bűnösségi körülményeket illeti, az ítélőtábla azokat a következők szerint helyesbítette: - a beismerést a másodfokú bíróság mellőzte az enyhítő körülmények köréből, hiszen az nem terjedt ki a bűnösség teljes körű elismerésére (BKv. 56.), - kétségtelen, hogy a bűncselekmény elkövetésétől, az immár jogerős elbírálásáig több mint tíz esztendő telt el, ami olyan mértékű időmúlás, amit mindenképpen kompenzálni kell a felülbírálat során a büntetés kiszabásának korrekciójával. A bűnösségi körülményekre, és kiemelten az időmúlásra figyelemmel ezért a másodfokú bíróság a másodlagos, enyhítést célzó védelmi fellebbezést részben alaposnak ítélte annyiban, hogy a próbaidő eltúlzott mértékű, ezért azt a már írtak szerint lényegesen enyhítette. Ezzel kompenzáltnak tekinti az időmúlásból a vádlottra hárult különös terhet, ami nem volt neki felróható, még csak részben sem. Egyebekben, a kiszabott szabadságvesztés mértéke - mely a törvényi minimummal megegyezik - nem olyan súlyos, hogy annak lényeges enyhítése lenne indokolt, ezért az annak enyhítését célzó védelmi fellebbezést nem ítélte alaposnak a másodfokú bíróság. Ugyanígy alaptalannak találta az egyetemleges bűnügyi költségre vonatkozó védelmi álláspontot is, mert nem állítható, hogy a II. r. vádlottra nézve, az általa elkövetett bűncselekmények súlyával arányban nem álló bűnügyi költség megfizetésére kötelezésre került volna sor. A bűnügyi költség megfizetésére kötelezés az elkövetett bűncselekményekkel arányos, ezért annak csökkentésére sem látott lehetőséget a másodfokú bíróság. A kifejtettekből következően kizárólag a védőnek a büntetés enyhítését célzó fellebbezését ítélte részben alaposnak a már írtak szerint, ezért az első fokú ítéletnek II. r. vádlottra vonatkozó részét a Be.
3. §

(1)bekezdése alapján megváltoztatta, és a próbaidő tartamát 3 évre enyhítette. Miután a felmentést, illetve a büntetés további enyhítését célzó védelmi fellebbezést alaptalannak ítélte, ezért az első fokú ítéletnek a II. r. vádlottra vonatkozó részét egyebekben a Be. 371. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. Az ítélet elleni fellebbezés lehetőségét a Be.

1. §-a zárja ki. Szeged,
2. szeptember
3. Dr. Hegedűs István s. k. a tanács elnöke Dr. Katona Tibor s. k. a tanács tagja, előadó Dr. Nikula Valéria s. k. a tanács tagja A Szegedi Ítélőtábla Bf.III.767/2014/
4. számú ítélete és a Szolnoki Törvényszék 3.B.274/2011/
5. számú ítéletének II. r. vádlottra vonatkozó és a jelen ítélettel meg nem változtatott része a mai napon jogerős és - a fel nem függesztett részében végrehajtható. Szeged,
6. szeptember
7. Dr. Hegedűs István s. k. a tanács elnöke