A határozat elvi tartalma: A bilincselés alkalmazásánál annak arányosságát és szükségességét vizsgálat tárgyává kell tenni. A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III.37.025/2015/3.szám A Kúria a személyesen eljáró felperes neve felperesnek a jogtanácsos által képviselt Országos Rendőr-főkapitány alperes elleni rendészeti igazgatási ügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indult perében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság
- október
- napján kelt 17.K.33.262/2013/
- számú jogerős ítélete ellen az alperes részéről
- sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi í t é l e t e t : A Kúria a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi 17.K.33.262/2013/
- számú ítéletét hatályában fenntartja. Bíróság A felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s Az Országos Mentőszolgálat (a továbbiakban: OMSZ)
- augusztus 10-én rendőri közreműködést igényelt a felperes kórházi elmeosztályra történő beszállítására. Erre figyelemmel az ügyeletes utasítására két rendőr jelent meg a felperes lakóhelyén, ugyanaznap 17 óra 30 perckor. Eljárásuk során felmutatták igazolványukat, bemutatkoztak, igazoltatták a felperest és a kórházba szállítása érdekében vele szemben testi kényszert alkalmaztak, melynek keretében többek között sérülést nem okozva 17 óra 40 perctől 18 óráig kezeit hátrabilincselték. A vele szemben alkalmazott rendőri intézkedésekkel szemben a felperes panaszt terjesztett elő. A Független Rendészeti Panasztestület (a továbbiakban: Panasztestület) a
- május
- napján kelt 149/
- (V.29.) számú állásfoglalásában megállapította, hogy a vizsgált ügyben alapjogot súlyosan sértő intézkedésre került sor, egyben állásfoglalását megküldte az Országos Rendőrfőkapitánynak. Az indokolás szerint nem történt jogsérelem annak kapcsán, hogy a két rendőr intézkedési kötelezettségének eleget téve megjelent a panaszos otthonánál, ott a panaszost igazoltatta, majd biztonsági intézkedés keretében, a mentőszolgálat munkáját segítve közreműködött a panaszos kórházba szállításában, ahogy a testi kényszer alkalmazását is jogszerűnek találta a Panasztestület. Ugyanakkor a panaszossal szembeni bilincs alkalmazást és a rendőri bánásmódot személyi szabadságot, és emberi méltóságot sértőnek értékelte, a testi kényszer aránytalansága kérdésében azonban alapjogsértést nem állapított meg. A Panasztestület álláspontja szerint a felperes magatartása nem alapozta meg a testi kényszernél súlyosabb kényszerítő eszközt, vagyis a bilincshasználat alkalmazását. A rendőrök akkor jártak volna el helyesen, ha egy kevésbé jogkorlátozó eszközzel hajtották volna végre az intézkedést. Az alperes a
- augusztus
- napján kelt 29000/105/88018/2012.P. számú határozatával a felperes által benyújtott panaszt elutasította. Az indokolásban rögzítette, miszerint az OMSZ-től érkezett segélykérés jogszerű alapot teremtett a rendőri intézkedésre, az igazoltatás törvényesen történt, az intézkedő rendőrök eleget tettek a vonatkozó jogszabály szolgálati fellépés módjára irányadó rendelkezéseinek. A testi kényszer alkalmazására kellő jogalap birtokában került sor, a bilincs használata a Rendőrségről szóló
- évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) 48.§ a) és d) pontjának, valamint a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló 30/
- (IX.22.) BM rendelet ( a továbbiakban: Szabályzat) 41.§
(1)bekezdésének megfelelően történt. A mentősök, a panaszos hozzátartozói előadása, és a helyszínen tapasztaltak alapján az intézkedő rendőrök alappal tarthattak attól, hogy a felperes önkárosító magatartást kíván tanúsítani, amely veszélyeztette volna a rendőri intézkedés eredményes befejezését. Ilyen esetekben különösen indokolt a bilincs alkalmazása, hiszen így akadályozható meg egy komolyabb tragédia. A pszichiátriai betegséggel kezelt személyek labilisak, hirtelen változhat a magatartásuk, így önmagában az a körülmény, hogy a panaszos a testi kényszer alkalmazása után nem tanúsított olyan magatartást, amelyből egyértelműen arra lehetett volna következtetni, miszerint továbbra is ellen fog szegülni a rendőri intézkedésnek, nem zárta ki a bilincs alkalmazását. A felperes csak a kórházba történő beszállítás idejére, 20 perc időtartamra került megbilincselésre, mely intézkedés számára sérülést nem okozott. A mentőápoló a rendőrjárőr eljárását szakszerűnek, és kifejezetten emberinek minősítette, mely szükséges volt. A felperes keresettel támadta az alperes határozatát, kérve annak bírósági felülvizsgálatát, tartalma szerint fenntartotta a panaszában foglaltakat, vitatta a rendőri intézkedés jogszerűségét. A közigazgatási és munkaügyi bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát a bilincs alkalmazása körében hatályon kívül helyezte, ebben a vonatkozásban az alperest új eljárásra kötelezte, míg ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az indokolás szerint az alperes határozata a rendőri segítséggel történő kórházba szállítás, a felperes igazoltatása, az eljáró rendőr bemutatkozása, és igazolványának megmutatása, valamint a testi kényszer és általában véve a rendőri bánásmód tekintetében megalapozott. Ugyanakkor a bíróság rögzítette, hogy a bilincs alkalmazása vonatkozásában a Panasztestülettel értett egyet, arra az álláspontra helyezkedve miszerint az alperes határozata e tekintetben nem megalapozott. Ebben a körben felhívta az Rtv. 48.§ában és a Szabályzat 41.§
(1)bekezdés
- d)és
- e)pontjában írtakat. Rögzítette, amíg a biztonsági intézkedés végrehajtásáról és a kényszerítő eszköz alkalmazásáról szóló jelentésben az intézkedő rendőr a bilincselés alapjaként az Rtv. 48.§ a),
- b)és
- c)pontját, vagyis az önkárosítás, a támadás és a szökés megakadályozását jelölte meg, az alperes határozatában az
- a)és
- d)pontokra, vagyis az önkárosítás megakadályozására és az ellenszegülés megtörésére hivatkozott. Mivel az ellenszegülés megtörése, mint intézkedési cél nem szerepelt sem a rendőri jelentésben, sem az ügyben keletkezett egyéb iratokban, és erre más forrásból sem lehet következtetni, e legitim cél felhívása eleve megalapozatlan. Az alperes maga is megállapította határozatában, hogy a felperes a testi kényszer alkalmazása után nem tanúsított olyan magatartást, amelyből egyértelműen arra lehetett következtetni, miszerint továbbra is ellen fog szegülni. Az önkárosítás tekintetében a bíróság azt állapította meg, hogy ennek érdekében sem volt szükség bilincs alkalmazására a felperessel szemben. Az eljáró két rendőr és a helyszínen lévő mentők ugyanis számszerű és fizikai erőfölényben voltak, közvetlenül a felperes mellett tartózkodtak, mind a lakásban, mind a kórházba szállítás során. Így amennyiben a felperes önkárosítás magatartást kívánt volna tanúsítani, úgy azonnal és hatékonyan fel tudtak volna lépni vele szemben enyhébb és emberségesebb kényszerítő eszközzel, mint a bilincselés. Az elsőfokú bíróság kiemelte a Panasztestület állásfoglalásában jelzett azon ellentmondást is, amely az intézkedő rendőrök jelentéseiben foglaltak között mutatkozik a bilincselés pontos ideje és oka tekintetében. Erre is figyelemmel a bilincs felhelyezésének oka és célja nem egyértelmű, továbbá a bilincs felperesen tartása a mentőautóban a szállítás idejére nem tekinthető szükséges intézkedésnek. Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásra azt az utasítást adta, hogy helyt kell adni a panasznak a bilincs alkalmazása körében. A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezése és a kereset teljes körű elutasítása iránt. Érvelése szerint a jogerős ítélet sérti a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 28.§-ában, 95.§
(2)bekezdésében, 124.§
(1)-
(2)bekezdésében, 206.§
(1)bekezdésében, 339.§
(1)bekezdésében, és 339/A.§-ában foglaltakat. Hangsúlyozta, hogy a felperes dátum nélküli kézzel írt beadványát a bíróság jogsértően fogadta el kereseti kérelemnek, amely azonban tartalma szerint nem minősül annak. A bíróságnak a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül végzéssel kellett volna elutasítania. Jogsértő, hogy a felperes beadványát nem írta alá, így annak jogosulttól való származása sem bizonyított. A bírósági eljárás során az alperes személye nem került tisztázása, így az ítélet iratellenes a rendelkezésre álló okiratoknak ellentmondó, és a bíróság feltételezésén alapul. Jogszabálysértő, egyoldalú és részrehajló volt a bírósági eljárás a tekintetben, hogy a felperes az üggyel kapcsolatban összességében semmilyen érdemi nyilatkozatot nem tett, ezért az alperes nem tudott előadni érdemi védekezést. Iratellenes a jogerős ítélet 6. oldalának azon megállapítása, mely szerint a jelentésben az intézkedő rendőr az Rtv. 48.§ a),
- b)és
- c)pontjára hivatkozott. Ezzel ellentétben az Rtv. 48.§
- c)pontja nem került megjelölésre, kizárólag a),
- b)és
- d)pontokra történt hivatkozás. Ezt meghaladóan a szobából a rendőr kijött, amíg a felperes átöltözésére biztosították az időt, így ott a felperes egyedül tartózkodott. Ezért nem engedte meg a rendőr, hogy a felperes bezárja az ajtót, hiszen fennállt az öngyilkosság lehetősége. Mivel a felperes az ajtót megpróbálta bezárni, ezért volt szükség a bilincs alkalmazására. A mentőautóban a mentőápoló és a felperes lánya mellett csak egy rendőr tartózkodott, a másik autóval követte a mentőt, tehát sem a szobában, sem a mentőben nem állapítható meg a rendőrök fizikai erőfölénye. A mentőben az ápoló és a felperes lánya testi épségének megóvása is a rendőr feladata volt. Maga a mentőápoló mondta el, hogy a mentőben folyamatosan nyugtatta a felperest és ezért nem történt incidens a szállítás közben. Összességében a bilincs alkalmazása, mind a lakásban, mind a mentőben jogszerű, arányos és szükséges volt. Az ellenállás megtörése, valamint a mentőben tartózkodó testi épsége és az önkárosítás megakadályozása érdekében. A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő. A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alaptalan. A Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a Pp. 275.§
(1)bekezdésére figyelemmel a rendelkezésre álló iratok alapulvételével dönt. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének, további bizonyítás felvételének nincs helye. A legfelsőbb bírói fórum a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. Az alperes felülvizsgálati kérelmében eljárási és anyagi jogszabálysértésekre hivatkozott, a Kúria elsődlegesen az eljárásjogi jogszabálysértéseket vizsgálta azzal,hogy azok csak akkor adhatnak alapot a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, ha az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással vannak (Pp. 275.§
(3)bekezdés). Közigazgatási perekben a keresetlevél kötelező tartalmi elemeit a Pp. 121.§
(1)bekezdése, és 330.§
(1)bekezdése határozzák meg. Az alperes előadásával szemben a felperes keresetlevele tartalmazza a felperes aláírását, az alperes pontos megnevezését, a felülvizsgálni kért közigazgatási határozat számát, az elsőfokú bíróság megnevezését, valamint az érvényesíteni kívánt jogot. Az elsőfokú bíróság helyesen tárgyalta érdemben a keresetet hatásköre és illetékessége megállapítása mellett, nem álltak fenn a keresetlevél idézés kibocsátása nélkül történő elutasításának feltételei. A Pp. 124.§
(2)bekezdése az ügyben nem irányadó, miután a felperes nem jogi képviselővel járt el. A Pp. 330.§
(6)bekezdése értelmében, ha a felperes által benyújtott keresetlevél nem felel meg a 121.§-ban meghatározott követelményeknek, vagy egyéb okból a 130.§ alkalmazásának van helye, az alperes az iratokkal együtt felterjesztett nyilatkozatában csak erre köteles kitérni. Ilyen esetben a keresetben foglaltakra érdemben csak akkor köteles az alperes nyilatkozni, ha a keresetlevél hiányai pótlásra kerültek, illetve, a bíróság a 132.§ alkalmazásával értesíti az alperest a tárgyalás előkészítéséről. Az alperes a
- és
- alszámú nyilatkozatában a keresetlevél tekintetében hiánypótlás elrendelését, másodlagosan a keresetlevél idézés kibocsátása nélkül történő elutasítását kérte, érdemi nyilatkozatot nem tett. A felperes a
- alszámú jegyzőkönyvvel dokumentált tárgyaláson nyilatkozott, a keresetlevélben írtakat fenntartotta, az abban foglaltakat részletesen megindokolta. A jelenlévő alperesi képviselő az alperesi határozatban és az írásbeli ellenkérelemben foglaltakat változatlanul fenntartotta. A fentiekre és a korábban kifejtettekre figyelemmel az elsőfokú bíróság nem sértette meg a Pp. 330.§
(6)bekezdés utolsó mondatában írtakat. A bíróság a per érdemi elbírálásába bocsátkozott, a felperes a szükséges részletezettséggel nyilatkozatát megtette, az alperes érdemben fenntartotta a határozatában foglaltakat.A felperes 2014. május 28án tett nyilatkozatához képest az alperes részletes érdemi ellenkérelmet is előterjeszthetett volna az ítélet meghozataláig, vagyis 2014. október 17-ig, ezt azonban nem tartotta szükségesnek. A közigazgatási és munkaügyi bíróság iratellenesen állapította meg, hogy a biztonsági intézkedés végrehajtásáról és kényszerítő eszköz alkalmazásáról szóló jelentésben az intézkedő rendőr a bilincselés alapjaként az Rtv. 48.§ a),
- b)és
- c)pontjában írtakat jelölte meg. Ezzel szemben a 2012. augusztus 10-én kelt jelentés a bilincselés okaként az Rtv. 48.§ a),
- b)és
- d)pontjában megjelölteket határozta meg a bilincselés okaként,vagyis az önkárosítás megakadályozását, a támadás megakadályozását, és az ellenszegülés megtörését. Erre tekintettel nem eleve megalapozatlan az ellenszegülés megtörése, mint legitim cél felhívása. Ugyanakkor az elsőfokú bíróság az iratellenes megállapítása ellenére értékelés alá vonta a bilincs alkalmazásának jogszerűsége megállapítása körében az ellenszegülés megtörésének szükségességét és az ebben a körben elfoglalt álláspontját megindokolta. Ezért az iratellenes ténymegállapítás nem minősül olyan eljárási szabálysértésnek, amely az ügy érdemi elbírálására lényegesen kihatott, önmagában emiatt nincs helye a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésének és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasításának. Az ügy érdemében a Kúria álláspontja a következő: Az Rtv. 48.§-a szerint a rendőr bilincset alkalmazhat a személyi szabadságában korlátozni kívánt vagy korlátozott személy
- a)önkárosításának megakadályozására,
- b)támadásának megakadályozására,
- c)szökésének megakadályozására,
- d)ellenszegülésének megtörésére. A Szabályzat 41.§
(1)bekezdés b),
- d)és
- e)pontja szerint bilincs alkalmazása az Rtv. 48.§-ában meghatározott esetekben, különösen azzal szemben indokolt,
- b)aki az intézkedő rendőrt, annak segítőjét, valamint az intézkedésben közreműködőt megtámadja,
- d)akinek a jogszerű intézkedéssel szembeni ellenszegülése testi kényszerrel nem törhető meg,
- e)aki önkárosító magatartást tanúsít,vagy ilyen magatartás tanúsításával fenyeget. Az alperes e tekintetben az elsőfokú bíróság anyagi jogi mérlegelését támadta. A Kúria osztja a bilincs alkalmazásának jogszerűsége körében az ítéletben leírtakat. A mentőben tartózkodó rendőr és ápoló a felperessel szemben erőfölényben voltak, a felperes önkárosító magatartást nem tanúsított, önmagában az öngyilkossággal történő fenyegetés nem indokolta a bilincs felhelyezését. A felperes az intézkedő rendőröket nem támadta meg, így az Rtv. 48.§ b)pontjának alkalmazhatósága nem merül fel. A felperes kórházba történő szállításának biztosítására testi kényszer alkalmazása szükséges volt, azonban ezt az intézkedő rendőröknek a bilincselésnél kevésbé jogkorlátozó eszközzel kellett volna végrehajtaniuk. A Kúria rámutat, nem kizárt a pszichiátriai betegek kórházba szállításának biztosítás érdekében bilincselés alkalmazása, azonban az ilyen jogkorlátozásnak az Rtv. 48.§-ában és a Szabályzat 41.§ában foglalt vagylagos feltételek valamelyikének meg kell felelnie. A Kúria észlelte, miszerint az alperes határozatában nem indokolta meg a Panasztestület döntésétől való eltérését, ennek következményét azonban erre irányuló felülvizsgálati kérelem hiányában nem tudta levonni. A fentiekre tekintettel a Kúria a Pp. 275.§
(3)bekezdésének alkalmazásával a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A felperes ellenkérelmet nem terjesztett felülvizsgálati perköltség nem jár. elő, így részére Az alperes személyes illetékmentessége folytán felmerülő felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli (6/1986 (VI.26.) IM rendelet 14.§-a). Budapest, 2015. március 18. Dr. Kárpáti Zoltán s.k. a tanács elnöke, Dr. Sugár Tamás s.k. előadó bíró, Dr. Fekete Ildikó s.k. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő