Mfv.10498/2013/5 – Kúria

(7), 1992. XXII. Tv. 94/A. §

(3),

1. III. Tv.
2. §

(1)Mfv.I.10.498/2013/

1. A Kúria a dr. Oros Csaba ügyvéd által képviselt I.r. és II.r. felpereseknek a dr. Fecskovics Erzsébet ügyvéd által képviselt alperes ellen munkaviszony jogellenes megszüntetésének megállapítása, jogkövetkezményei alkalmazása és rendkívüli munkavégzés ellenértékének megfizetése iránt a Budapest Környéki Munkaügyi Bíróságnál 7.M.1052/
2. szám alatt megindított és másodfokon a Budapest Környéki Törvényszék 8.Mf.22.646/2012/
3. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperesek által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő í t é l e t e t : A Kúria a Budapest Környéki Törvényszék 8.Mf.22.646/2012/
4. számú ítéletét hatályában fenntartja. Kötelezi a felpereseket, hogy fizessenek meg az alperesnek tizenöt napon belül 10.000 (tízezer) - 10.000 (tízezer) forint és 2.700 (kettőezer-hétszáz) 2.700 (kettőezer-hétszáz) forint áfa felülvizsgálati eljárási költséget. A felmerült felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli. I n d o k o l á s A felperesek a keresetükben a velük szemben alkalmazott,
5. július 1-jén kelt munkáltatói rendes felmondások jogellenességének megállapítását, a jogellenesség jogkövetkezményeinek alkalmazását kérték visszahelyezésük mellőzésével valamint azzal, hogy a munkaviszonyuk a nyugdíjazásuk
6. augusztus 30-i, illetve
7. augusztus 3-i időpontjában szűnjön meg. Ezt meghaladóan cafeteria juttatás és rendkívüli munkavégzés ellenértékének megfizetésére is kérték kötelezni az alperest.Az elsőfokú bíróság a 7.M 1052/2009/
8. számú ítéletével a felperesek keresetét elutasította, kötelezte őket az alperesnek járó perköltség megfizetésére, rendelkezett arról, hogy a le nem rótt illetéket az állam viseli. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint mindkét felperes
9. január 15-étől állt az alperes alkalmazásában tehergépkocsi-vezető munkakörben. Munkájukat - változó munkavégzési hely munkaszerződésben való szerepeltetésével - az alperes f. telephelyén végezték az M. úti telephelyen történt betanításukat követően. Egyműszakos munkarendben dolgoztak,
10. szeptember 1jétől két hónapos munkaidő-keretben, egyrészt önvezénylés, másrészt a munkáltató utasításai alapján végezték a munkát. A jelenléti íven napi 8 óra munkaidőt tüntettek fel. Feladatuk volt a telephelyen összekészített, majd átvett áruk túralapok szerinti kiszállítása a megrendelőknek, melynek útvonalát maguk tervezték. A kiszállítást követően a telephelyen a göngyöleget lerakták és az áru ellenértékével elszámoltak, erről az alperes pénztárosai járatzárási okiratot állítottak ki. Az elszámolás elkészítésére, illetve aláírására a kiszállítás napján nem minden esetben került sor. A túralap és a járatzárás az okirat kinyomtatásának idejét tartalmazta. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy
11. június 2-án ügyvezetői utasítás született az M. úti, az f. és a t. telephelyek előreláthatólag 107 fős létszámcsökkentéséről, az M. úti telephely bezárásáról, annak tevékenységeinek ideiglenesen a fóti telephelyhez rendeléséről.
12. június 2-ával az M. úti telephelyet bezárták, a fennmaradó létszámot a fóti telephelyre helyezték át, ahol egyidejűleg megkezdődött a csoportos létszámleépítés.
13. szeptember 7-éig az F.-n dolgozók munkaviszonyát 5 fő, ezen belül 1 fő gépjárművezető kivételével megszüntették, az 1 fő gépjárművezető munkaviszonya a telep bezárásával szintén megszűnt. A t. telephelyen dolgozó 120 fő közül több mint 50 főnek szűnt meg a munkaviszonya. A csoportos létszámcsökkentésről a felpereseket
14. június 2-ával tájékoztatták, ekkor mindketten a nyugdíj előtti védettségükre hivatkoztak. A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ
15. június 29-én az alperes csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos bejelentését nyilvántartásba vette. A felperesek a keresetükben arra hivatkoztak, hogy a munkáltató megszegte a Munka törvénykönyvéről szóló
16. évi XXII. törvény (régi Mt.)
17. §

(7)bekezdésében foglalt felmondási korlátozásra vonatkozó rendelkezést, a felmondásukkor ugyanis még nem született döntés az f. telephely bezárásáról, ott dolgoztak más, felmondási korlátozás alá nem eső gépjárművezetők, a felmondásra okot adó különösen indokolt eset nem állt fenn. Az elsőfokú bíróság az alperes hivatkozásával egyetértésben a Legfelsőbb Bíróság MK.10. számú állásfoglalásra utalással kifejtette, hogy a különös indokot megvalósító súlyos ok a munkáltató gazdálkodása körében is jelentkezhet, a csoportos létszámcsökkentés, a munkaköri feladatok csökkenésével és a munkakör megszűnésével járó átszervezés ilyennek minősül. Nem tulajdonított jelentőséget annak sem, hogy a felmondásra a telep bezárásához képest hamarabb került sor. Rámutatott, hogy a felpereseket az Mt. 94/A. §

(3)bekezdésének megfelelően azon a telephelyen kellett figyelembe venni, a csoportos létszámcsökkentésről szóló döntés meghozatalakor munkát végeztek, így nincs jelentősége a t. telephely és a gépjárművezető munkakörök ottani megmaradásának. Nem tulajdonított jelentőséget az M. úti telephely bezárásakor a megmaradt munkaerő F.-re történt átcsoportosításának, mivel az f. telephely is

1. IV. negyedévében szűnt meg. Arra a felperesek maguk sem hivatkoztak, hogy az f. telephelyről a t. telephelyre gépjárművezető munkakört helyeztek volna át. Kiemelte, hogy a létszámleépítés valóságát, megtörténtét az érintett munkavállalók arányát a felperesek nem vitatták. Elutasította a felperesek cafeteria iránti igényét is. A rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos kereseti kérelem vonatkozásában hivatkozott az Mt.
2. §

(1)bekezdés

1. a)-
2. b)pontjára, valamint a Pp. 164. §

(1)bekezdésére. Hangsúlyozta, hogy a túlmunka teljesítése és mértéke körében a felpereseket terhelte a bizonyítás kötelezettsége. Ennek azonban nem tudtak eleget tenni, sőt konkrét tényállításokat sem fogalmaztak meg a bíróság felhívása ellenére, keresetüket megfelelően pontosítani nem tudták. A tanúvallomások nem támasztották alá, hogy a felperesek a munkaidőt minden nap kitöltötték, a felperesek saját előadása szerint sem került sor minden nap túlmunkára. A tanúvallomások alapján az elszámolások nem mindig az adott járat napján készültek, így elkészítésük időpontja nem igazolja a munka befejezés időpontját. A felperesek a

1. szeptember 1-jén bevezetett munkaidő-keret szabályait is figyelmen kívül hagyták a keresetük előterjesztése során. A felperesek fellebbezése folytán eljárt Budapest Környéki Törvényszék 8.Mf.22.646/2012/
2. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A felpereseket az alperesnek járó fellebbezési költségben marasztalta. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást irányadónak tekintette. Az Mt. 87/A. §

(1)bekezdésére és az MK. 10. számú állásfoglalásra hivatkozással egyetértett az elsőfokú bíróság okfejtésével, amely szerint a jelentős létszámcsökkentés a különös indok megállapításához elegendő, amennyiben az a védett korban lévő munkavállaló munkakörét is érinti. A több telephely együttes létszámát érintő jelentős létszámcsökkentés különösen indokolt esetet valósít meg, nincs jelentősége, hogy a felperesek munkaviszonyának megszüntetésére a telephely teljes bezárását megelőzően került sor. A korábban bezárt M. úti telephelyről csak ideiglenesen kerültek át munkavállalók az f. telephelyre, arra pedig nem merült fel adat, hogy a fellebbezésben először hivatkozott T. úti telephelyre vezényeltek volna át gépkocsivezetőket. A törvényszék álláspontja szerint is a felpereseket a létszámleépítés vonatkozásában a fóti telephelyen kellett figyelembe venni az Mt. 94/A. §

(3)bekezdése alapján. A másodfokú bíróság arra is rámutatott, hogy a csoportos létszámleépítés szabályainak megsértésére, a konzultációs eljárás hiányára a munkaügyi központ rendelkezésre álló tájékoztatása ellenére a felperesek az elsőfokú eljárásban nem hivatkoztak, ugyanígy a T. úti fióktelepre sem, holott azt a cégnyilvántartásba 2011. május 27-én bejegyezték. E körülményeket a másodfokú bíróság a Pp. 235. §

(1)bekezdése alapján a fellebbezési eljárásban figyelmen kívül hagyta. A másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság döntését és annak indokait a rendkívüli munkavégzést illetően is. Kiemelte, hogy a munkaidő-keretre is figyelemmel a 14.30 óra után végzett munka nem minősült szükségképpen rendkívüli munkavégzésnek. A járatzárás több esetben 14.30 óra előtti volt, és olyan is előfordult, hogy a felperesek nem kaptak fuvart. A járatzárási dokumentumok nem voltak alkalmasak a munkaidő tényleges befejezési időpontjának igazolására, ahogy azt a tanúvallomások alapján az elsőfokú bíróság is megállapította. A jelenléti ívek a felperesek hivatkozása szerint sem tükrözték a tényleges munkaidőt. A fellebbezéshez csatolt depóvezetői utasítás önmagában a tanúvallomásokkal szemben nem volt alkalmas annak alátámasztására, hogy a járatzárások dokumentumai a munka tényleges befejezését mutatták. A felperesek a felülvizsgálati kérelmükben a jogerős ítélet elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezését kérték elsődlegesen azzal, hogy a Kúria hozzon a felperesek keresetének helytadó határozatot, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását indítványozták. Érvelésük szerint a másodfokú bíróság alaptalanul hagyta figyelmen kívül a fellebbezési eljárásban hivatkozott bizonyítékokat. A felperesek ugyanis az elsőfokú ítélet meghozatalát követően szereztek tudomást az alperes T. úti telephelyéről, amelyet 2009. április 21. napjával jegyeztek be a cégnyilvántartásba, ez az adat az alperes által az elsőfokú eljárásban benyújtott cégiratban nem szerepelt. Az alperesnek a munkaviszonyuk megszüntetése helyett lehetősége lett volna őket akár az M. úti, akár a T. úti telephelyen továbbfoglalkoztatni átvezénylés útján. Utóbb szereztek tudomást arról is, hogy a konzultációs eljárás a csoportos létszámleépítés kapcsán elmaradt. A törvényszék ezt annak ellenére nem értékelte, hogy az alperes elismerte, miszerint nem tud nyilatkozni a konzultációs eljárás elmaradásáról. Emellett a munkaviszonyukat már a fóti telephely később elhatározott bezárásának első üteme előtt megszüntették, miközben ezt követően az ő munkakörükkel azonos munkakörben dolgozó munkavállalók közül az alperes többeket is továbbfoglalkoztatott. E körülmények miatt a felmondások sértik az Mt. 94/B. § és 89. §

(7)bekezdés rendelkezéseit, amelyeket az eljárt bíróságok is indokolatlanul figyelmen kívül hagytak. A túlóra tekintetében azzal érveltek, hogy a jelenléti ívek a legalább 8 óra munkavégzés teljesülését igazolják, a munkaidőkeretet csak

1. év végén vezették be, a teljes munkaviszonyra nem alkalmazható. Az alperes által készített Excel táblázat, és a tanúvallomások a rendkívüli munkavégzést bizonyítják figyelemmel a
2. október 30-ai depóvezetői utasításra is, amely szerint az elszámolásnak a fuvar napján kellett megtörténnie. Iratellenes a jogerős ítélet és indokolatlanul hagyta figyelmen kívül a felperesek bizonyítékait arra nézve, hogy az egyes napok tekintetében a túlmunka mértéke ne került volna kimunkálásra. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a felülvizsgálati kérelem elutasítására, a jogerős ítélet helybenhagyására irányult. Előadta, hogy a jogi képviselővel eljáró felpereseknek a T. úti telephely létezéséről az elsőfokú eljárás során tudomása volt, ennek ellenére erre nem hivatkoztak, egyébként a telephelyet alvállalkozó üzemelteti, ott alperesi munkavállalókat nem foglalkoztattak. A felperesek nem hivatkoztak a konzultációs eljárás elmaradására, a csoportos létszámleépítés szabályainak megsértésére sem, holott a munkaügyi központ tájékoztatása már korábban rendelkezésükre állt. A csoportos létszámleépítés szabályait betartotta, konzultációs kötelezettsége egyebekben konzultációs partner hiányában nem is volt. A rendkívüli munkavégzés tényét, időtartamát, túlmunkadíj iránti igényüket a felperesek nem bizonyították. Csatolta az ügyvezető fentiekre vonatkozó nyilatkozatát. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp.
3. §-ának

(1)bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A felülvizsgálati kérelem önálló jogorvoslati kérelem, a törvény értelmében abban pontosan meg kell jelölni a jogszabálysértést és annak indokait. Nem felel meg a törvénynek a korábbi beadványokra, nyilatkozatokra történő utalás. A Kúria az alperes felülvizsgálati kérelmének azon részeit bírálhatta el, amelyek a törvénynek megfelelnek [Pp. 272. §

(2)bekezdés, 275. §

(2)bekezdés, BH.1995.99.2.], csak a felülvizsgálati kérelemben előadott érvelés alapján vizsgálhatta felül a jogerős ítéletet. A felülvizsgálati kérelem érintette mind a felperesekkel szembeni felmondás jogellenessége, mind a rendkívüli munkavégzés kapcsán előterjesztett kereseti kérelmek körében született jogerős döntést. A rendkívüli munkavégzés tekintetében azonban konkrét jogszabályi rendelkezés megsértésére a felperesek nem hivatkoztak, így a felülvizsgálati kérelmük nem felelt meg a fenti jogszabályi előírásnak, ebben a vonatkozásban a Kúria azt érdemben nem vizsgálhatta. A felperesekkel szemben alkalmazott felmondások jogellenességével összefüggésben a felülvizsgálati kérelem hivatkozott a fellebbezési eljárás során felhozott új tényekre és bizonyítékokra, amelyek vizsgálatát a másodfokú bíróság a Pp. 235. §

(1)bekezdésére figyelemmel mellőzte. Jogszabálysértés nélkül állapította meg azonban a Budapest Környéki Törvényszék, hogy a felperesek a T. úti telephelyen való továbbfoglalkoztatásuk lehetőségére és a konzultációs eljárás elmaradására a Pp. 235. §

(1)bekezdésébe ütköző módon hivatkoztak. A T. úti telephely ugyanis a másodfokú bíróság helyes megállapítása szerint

1. május 27-én bejegyzésre került a cégnyilvántartásba, az elsőfokú ítélet
2. április 25-én, közel egy évvel a bejegyzést követően született. A jogi képviselővel eljárt felperesek nem hivatkozhattak alappal a közhiteles nyilvántartás által tartalmazott adatok ismeretének hiányára. Helytállóan mellőzte a törvényszék a konzultációs eljárás elmaradásával kapcsolatos felperesi állítást is, amely csupán a másodfokú tárgyaláson hangzott el, a fellebbezés benyújtására és kiegészítésére rendelkezésre álló határidőn is túl [Pp.
3. §

(2)bekezdés és

1. §]. A másodfokú bíróság helyesen utalt a munkaügyi központ értesítésére, amely az elsőfokú eljárásban rendelkezésre állt. Emellett a II.r. felperes a személyes meghallgatása alkalmával, a
2. március 4-én tartott tárgyaláson már úgy nyilatkozott, hogy „nem tudok a munkavállalók és az alperes közötti egyeztetésről". Mindebből következően nem volt akadálya annak, hogy a felperesek a konzultációs eljárás hiányára az eljárás korábbi szakaszában hivatkozzanak, nem állíthatják alappal, hogy arról nem volt tudomásuk. A felülvizsgálati kérelemben megjelölt M. úti telephelyet az alperes az átszervezés kezdetén - korábban nem vitatottan megszüntette, nem világos, hogy ott a felpereseket milyen módon foglalkoztathatták volna a felmondás helyett átvezényléssel. A felperesek arra is hivatkoztak, hogy már az F. úti telephely később elhatározott bezárásának első üteme előtt sor került a munkaviszonyuk megszüntetésére, holott az azonos munkakörben dolgozó munkavállalók közül többeket is továbbfoglalkoztatott az alperes, megsértve ezzel az Mt.
3. §

(7)bekezdését. Nem volt vitás, hogy az alperesnél nagy arányú, több telephely bezárásával járó létszámcsökkentés és átszervezés valósult meg, a felperes munkavégzési helyét jelentő f. telephely is bezárásra került néhány hónappal a felperesek munkaviszonyának megszüntetését követően. A csoportos létszámcsökkentés a megmaradt t. telephelyet is nagymértékben érintette, a fóti telephelyről gépjárművezető munkakörű munkavállalót oda nem helyeztek át. Helyesen emelték ki az eljárt bíróságok, hogy e körülményt a felperesek maguk sem vitatták, ennek ellenkezőjét nem állították. Az sem volt kérdéses, hogy a felperesek munkavégzési helye az f. telephelyen volt, és nem támadott tényállási elem az is, hogy a 2009. július és szeptember 7. között az ott dolgozók munkaviszonya - 5 fő kivételével megszűnt. A megmaradt t. telephelyen is a közel 120 fős létszámból több mint 50 munkavállalónak szűnt meg a munkaviszonya. A fentieket kiemelve, az irányadó tényállás alapján a MK.10. számú állásfoglalásra utalással az eljárt bíróságok jogszabálysértés nélkül állapították meg, hogy az Mt. 89. §

(7)bekezdésében írt különös indok [amelyet a törvényszék tévesen az Mt. 97/A. §

(1)bekezdéseként jelölt] megállapításához a jelentős, több telephely együttes létszámát érintő, több telephely bezárásával járó csoportos létszámcsökkentés és átszervezés elégséges. Az eljárt bíróságok helyesen utaltak az Mt. 94/A. §

(3)bekezdésére is, amelynek alapján a felpereseket az f. telephelyen kellett figyelembe venni a csoportos létszámcsökkentés szempontjából. Mivel a felperesek munkavégzési helyét jelentő f. telephely az említett átszervezés eredményeként néhány hónapon belül bezárásra került, így az átszervezés, létszámcsökkentés a munkakörüket kétségkívül érintette. A létszámcsökkentést elrendelő ügyvezető igazgatói intézkedés és a fenti körülmények alapján a felperesek felmondása egy folyamat része volt, mely folyamat befejezettsége - a következetes bírói gyakorlatot is figyelembe véve (BH.2000.225.) a felmondás jogszerűségének megállapításához nem szükséges. A munkáltató másik, szintén létszámcsökkentéssel érintett telephelyére történő áthelyezés kötelezettsége a munkáltatót nem terheli még védett korú munkavállaló ilyen létszámcsökkentésen és átszervezésen alapuló rendes felmondásakor sem, mert ennek ellenkezője súlyos és indokolatlan beavatkozást jelentene a munkáltató mérlegelési körébe (BH.2006.93.). Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. §

(3)bekezdése alapján hatályában fenntartotta. A pervesztes felpereseket a Pp. 78. §

(1)bekezdés értelmében kötelezte az alperes ügyvédi munkadíj címén felmerült perköltsége megfizetésére. A felperesek munkavállalói költségkedvezményt élveznek, ezért a 6/

1. (VI.26.) IM rendelet
2. § és
3. § alapján a le nem rótt illetéket az állam viseli. Budapest,
4. április
5. Dr. Tallián Blanka s.k. a tanács elnöke, Dr. Takács Andrea s.k. előadó bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró A kiadmány hiteléül.Nné tisztviselő