Mfv.10103/2007/3 – Kúria

Mfv/K.III.10.103/2007/3.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr.Juhász József ügyvéd által képviselt felperesnek az Észak-magyaroszági Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság (Salgótarján, Mérleg u. 2.) - mint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság jogutóda alperes ellen társadalombiztosítási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében a Miskolci Munkaügyi Bíróság

1. október
2. napján meghozott 5.M.1372/2005/
3. számú jogerős ítélete ellen a felperes részéről
4. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott helyen és napon tárgyaláson kívül - meghozta a következő í t é l e t e t A Legfelsőbb Bíróság a Miskolci Munkaügyi Bíróság 5.M.1372/2005/
5. számú ítéletét hatályában fenntartja. Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s : Az alperes módosított határozatával elutasította a felperes korkedvezményre jogosító szolgálati idő megállapítása iránti kérelmét arra alapítottan, hogy a 168/1997.(XI.5.) Korm.rendelet (a továbbiakban: R.) korkedvezményes munkaköröket tartalmazó
6. számú melléklete a felperes által betöltött munkakört (beállító lakatos, öntödei művezető) nem tartalmazza. A felperes fellebbezése folytán az alperes igazgatója a
7. június
8. napján meghozott 110/
9. számú határozatával helybenhagyta az elsőfokú társadalombiztosítási határozatot. Határozata indokolásában a beszerzett okmányok és igazolások alapján megállapította, hogy a felperes a munkaügyi nyilvántartó lap szerint
10. július 31-ig öntödei beállító lakatos, majd ezt követően
11. augusztus 1-től
12. március 9-ig művezető munkakörben dolgozott az munkáltatónál. A felperes munkaköre az R. mellékletében felsorolt, korkedvezményre jogosító munkakörök jegyzékében nem szerepel és a ténylegesen végzett munka alapján nem is azonosíthatók az
13. számú jegyzékben felsorolt munkakörök egyikével sem. A korkedvezményre való jogosultságot nem a melegüzemi közös határozza meg. légtér, hanem a ténylegesen végzett munka A felperes keresetében kérte a társadalombiztosítási határozatok megváltoztatását és az
14. október
15. napjától
16. augusztus
17. napjáig terjedő időnek korkedvezményre jogosító szolgálati időkénti elismerését. A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában a felperes és a meghallgatott tanuk vallomásai alapján megállapította a bíróság, hogy a felperes öntödei beállító lakatosként, kéziöntőként, kéziöntő csoportvezetőként, végül művezetőként dolgozott. Az R.
18. §-ának /4/ bekezdése értelmében a munkaügyi bíróság beszerezte az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság véleményét a felperes munkaköreinek azonosítása tekintetében. A vélemény szerint kizárólag a felperes által
19. és
20. között eltöltött idő ismerhető el korkedvezményre jogosító szolgálati időként, amennyiben a bizonyítási eljárás során hitelt érdemlően igazolni tudja a felperes az általa ténylegesen végzett munkát. A többi nem sorolható a korkedvezményes munkakörök közé. A munkaügyi bíróság nem fogadta el a felperes által csatolt „szakértői vélemény melegüzemi munkavégzés megítéléséről" c. iratban foglaltakat, tekintettel arra, hogy a korkedvezményre jogosultság nem szakértői kérdés. A felperes bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget bírósági tájékoztatás, nyilatkozattételre felhívás ellenére az
21. és
22. év között betöltött munkakör pontos kezdő és végidőpontjának megjelölése tárgyában, így a bíróság bizonyítottság hiányában ezt az időszakot nem tudta elfogadni korkedvezményre jogosító szolgálati időként. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte annak hatályon kívül helyezését. Álláspontja szerint a jogerős ítélet az
23. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.)
24. §-ába,
25. §-ának /1/ bekezdésébe,
26. §-ának /1/ bekezdésébe és
27. §-ának /1/ bekezdésébe ütközően jogszabálysértő, mert a bíróságnak azt kellett volna vizsgálnia, hogy az alperesi határozatok alkalmasak-e bírósági felülvizsgálatra. Az Áe. hivatkozott rendelkezéseinek nem felel meg az alperes egyik határozata sem, bírósági felülvizsgálatra alkalmatlan. Előadta a felperes, hogy az általa végzett munka leírását nem vitatta az alperes, ezt is tényként fogadta el a bíróság. Ez azt jelenti, hogy az előbbiek miatt már megszűnt az érdemi vita a felek között, így a pert keresetnek helyt adó határozattal kellett volna zárni a bíróságnak. A tartalomtól teljesen elvonatkoztatott a bíróság annak ellenére, hogy a végzett munka leírását is tényként fogadta el, ezért jogsértően, szükségtelenül intézkedett az ONYF véleményének beszerzése iránt, s rekesztette ki a bizonyítási eszközök közül a csatolt szakértő véleményt. A szakértői vélemény az R.
28. § /5/ bekezdésének b/ pontjabeli minősíthetőségre irányult. Az R.
29. §-ának /4/ bekezdésének helyes értelmezése alapján csak az előbbi eljárás eredménytelensége esetén kell kérnie a bíróságnak az ONYF egyeztetett véleményét. Ezért nem lehetett volna elvonatkoztatni a szakértői véleménytől, mivel a bíróság nem rendelkezik megfelelő szakértelemmel e vonatkozásban, így alaptalanul és a bizonyítási eszköz szerepét tekintve jogellenesen zárta ki a szakértői vélemény döntése meghozatalánál. A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság a Pp.
30. §-ának /1/ bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. Az R.
31. §-ának /4/ bekezdése akként rendelkezik, hogy ha a kereset elbírálása során vitássá válik, hogy az igénylő korkedvezményes munkakörben dolgozott-e, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság a
32. § /2/ bekezdésében meghatározott szervekkel egyeztetett véleményt ad. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a munkaügyi bíróság az R. idézett rendelkezése helyes alkalmazásával szerezte be az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság véleményét, mert a perben vitássá vált, hogy a felperes korkedvezményes munkakörben dolgozott-e vagy sem. A korkedvezményre jogosultság megállapítására vitás esetben az R. speciális bizonyítást ír elő; a bíróságnak a fentebb megnevezett szerv véleményét kell beszereznie, amely vélemény az R.
33. § /5/ bekezdésének b/ pontjában írtakra is értelemszerűen vonatkozik, arra tehát, hogy a munkakör eltérő megjelölése csak az elnevezésében mutatkozik vagy sem. A munkaügyi bíróság azt is megállapította ítéletének indokolásában, a felperes nem tudta bizonyítani, hogy
34. és
35. között kéziöntőként dolgozott. Ezzel is összefüggésben a felperes felülvizsgálati kérelmében a bizonyítékok Pp.
36. § /1/ bekezdése szerinti szabad mérlegelését is támadta azzal az állításával, hogy a társadalombiztosítási határozatok az Áe. általa megjelölt rendelkezéseibe ütközően nem alkalmasak bírósági felülvizsgálatra. A felperes felülvizsgálati kérelmében foglaltakkal kapcsolatban rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a Pp.
37. §-ának /2/ bekezdése értelmében a Legfelsőbb Bíróságtól jogszabálysértésre alapítottan lehet a jogerős ítélet felülvizsgálatát kérni. Anyagi jogi és eljárási szabályok megsértése egyaránt alapot adhat a felülvizsgálati kérelem előterjesztésére, azonban ha olyan eljárási szabálysértés nem történt, amely az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással volt, a megtámadott határozatot hatályában fenn kell tartani. Ha tehát a bírósági ítélet tényállása iratellenesen került megállapításra, okszerűtlen, logikai ellentmondást tartalmazó módon történt a bizonyítékok mérlegelése, akkor az eljárási szabálysértés megállapítható. Nem állapítható meg ugyanakkor jogszabálysértés, ha a felülvizsgálati kérelem - mint a perbeli esetben is - a bizonyítékok szabad mérlegelését támadja. A Legfelsőbb Bíróság jelen ügyben olyan eljárási szabálysértést nem észlelt, amely a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését indokolná; a munkaügyi bíróság a bizonyítékok helyes mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy az alperesi társadalombiztosítási szervek törvényes határozattal utasították el a felperes kérelmét. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp.
38. §-ának /3/ bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta. A pernyertes alperesnek a felülvizsgálati eljárásban költsége nem merült fel, ezért arról a Legfelsőbb Bíróságnak a Pp.
39. §-ának /2/ bekezdése értelmében nem kellett határoznia. Illetékfizetésről a Legfelsőbb Bíróság nem rendelkezett, mert a Tny.
40. §-a alapján az e törvényben szabályozott nyugellátás, hozzátartozói nyugellátás iránti igények érvényesítésével kapcsolatos valamennyi eljárás illeték és költségmentes. Budapest,
41. november
42. Dr. Kozma György sk. tanácselnök, Dr.Kárpáti Zoltán sk. előadó bíró, Dr.Kovács Ákos sk. bíró A kiadmány hiteléül bírósági írnok