Pf.20267/2015/6 – Fővárosi Ítélőtábla

Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.267/2015/

1. A Fővárosi Ítélőtábla a Budapesti
2. számú Ügyvédi Iroda (fél címe 4, ügyintéző: dr. Simon D. Gábor ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - az Orosz V. Sándor Ügyvédi Iroda (fél címe 2., ügyintéző: dr. Orosz V. Sándor ügyvéd) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen kártérítés iránt indított perében amely perbe a Kelemenné dr. Vizi Klára jogtanácsos által képviselt Alperesi beavatkozó (fél címe 1) az alperes pernyertessége érdekében beavatkozott - a Fővárosi Törvényszék
3. január
4. napján kelt 8.P.25.423/2012/
5. számú - 77-I. sorszám alatt kijavított - ítélete ellen a felperes részéről
6. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő közbenső ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja, és megállapítja, hogy az alperes kártérítő felelősséggel tartozik a felperest felesége, ...
7. május 30-án bekövetkezett halálával kapcsolatban ért károkért; az iratokat a követelés összegére vonatkozó tárgyalás folytatása érdekében megküldi az elsőfokú bíróságnak. Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg - 15 napon belül - a felperesnek 10.000 (Tízezer) forint plusz áfa összegű fellebbezési eljárási költséget. A le nem rótt 48.000 (Negyvennyolcezer) forint fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli. Ez ellen a közbenső ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A felperes felesége, ...
8. február 17-én jelentkezett a tüdőgondozóban visszatérő légzőszervi panaszok, erős fulladásérzet, köhögés kapcsán. Az ekkor elvégzett mellkasröntgen vizsgálaton a jobb tüdőhílus környezetében vaskos, köteges elváltozás volt látható. A beteget az alperes pulmonológiai klinikájára irányították, ahol a vizsgálatok után arra jutottak, hogy a tüdőembólia nagy valószínűséggel kizárható, tüdőgyulladás véleményezhető. Antibiotikum szedését és kontrollröntgen elvégzését javasolták. A felperes feleségének állapota az antibiotikum kúra után sem volt kielégítő, ezért mellkas CT vizsgálatot kértek. A
9. április 20-án elvégzett CT felvételen ábrázolódó kép a radiológiai szakvélemény szerint daganatos elváltozásnak felelhetett meg. A felperes feleségét ezért
10. május 3-án felvették az alperesi klinikára; a május 11-éig tartó bennfekvése során lokális érzéstelenítésben bronchoszkópos beavatkozás történt, amely a beteg rossz kooperációja miatt csak tájékozódó jellegű maradt. Az ekkor levett szivadék minta eredménye cytológiai szempontból sejtszegény volt, a kentben malignitás nem volt igazolható. A szövettani mintavétel sikertelensége miatt a bronchoszkópos beavatkozás altatásban történő elvégzését javasolták. A felperes feleségét ezért
11. május 30-án ismét felvették az alpereshez, ahol röntgenkép erősítés mellett megkezdték az altatásos bronchoszkópiás vizsgálatát. A beavatkozás során a felperes feleségénél hirtelen rossz prognózisú heveny szívritmuszavar lépett fel és a beteg elhunyt. A felperes feleségének halálát az érintett szívkoszorúsér környezetében futó ingerületvezető rendszer, oxigénhiányos állapot, illetve a rendszer érintettségéből fakadó klinikailag kezelhetetlen szívritmuszavar, és az azzal egyidejűleg fellépő kombinált szívelégtelenség okozta. A felperes keresetében 7.500.000 forint és járulékai nem vagyoni, továbbá 300.000 forint vagyoni kára és járulékai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Állítása szerint ugyanis az alperes megsértette a felperes teljes, egészséges családban éléséhez fűződő jogát azzal, hogy nem az elvárható gondossággal járt el felesége gyógykezelése során. A haláleset megelőzhető lett volna, ugyanis az altatásos bronchoszkópos vizsgálatot megelőzően meg kellett volna várni a bakterológiai vizsgálat eredményét, a szivadék részletes feldolgozását, május
12. és
13. között kontrollröntgen, illetőleg kontroll CT vizsgálatot kellett volna végezni. Utalt arra is, hogy az altatásos bronchoszkópos vizsgálat elvégzése nem volt szükséges, ugyanis a boncolási lelet sem erősítette meg a daganatos elváltozást a tüdőben. Kifogásolta, hogy az alperes sem az első, sem a második bronchoszkópos beavatkozás során nem tájékoztatta a beteget teljes körűen a beavatkozás előnyeiről és kockázatairól, így arról sem, hogy a bekövetkezett eseménnyel is számolhat, illetőleg arról, hogy az egyes beavatkozások mennyire alkalmasak a tüdőrák gyanújának igazolására, illetve elvetésére. Amennyiben a felesége teljes körű tájékoztatást kapott volna, úgy a beavatkozástól elzárkózott volna. Az alperes és a beavatkozó érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Hivatkozásuk szerint a bronchoszkópos beavatkozásokat megelőzően készült mellkasröntgen, illetőleg CT felvételeken ábrázolódó eltérés felvetette a tüdőrák gyanúját, indokolta a bronchoszkópos beavatkozás elvégzését. A beteget a második alkalommal teljes körűen tájékoztatták a beavatkozás várható következményeiről, előnyeiről, hátrányairól. A beavatkozás kockázatának minősülő fatális eredmény a második hörgőtükrözés során lépett fel, így az első tükrözés során adott tájékoztatásnak nem lehet összefüggése a bekövetkezett káreseménnyel. A tüdőrák gyanúja ismeretében nem volt szükséges a második beavatkozást megelőzően újabb vizsgálat elvégzése, a bekövetkezett - a felperes által káreseményként meghatározott - történés valójában az altatásos bronchoszkópia igen ritka szövődménye, amely a beteg lege artis ellátása során lépett fel. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 300.000 forint, a beavatkozónak 100.000 forint perköltséget, továbbá az államnak 468.000 forint eljárási illetéket. Az elsőfokú bíróság a perben beszerzett szakértői vélemény alapján úgy foglalt állást, hogy a malignus folyamat kizárására, illetőleg megerősítésére hörgőtükrözéses vizsgálatra volt szükség. Tekintettel arra, hogy a helyi érzéstelenítésben végzett beavatkozást a beteg nem megfelelően tolerálta, szükséges választás volt a beavatkozás ismételt, altatásban történő elvégzése. A május 30-ai beavatkozás időpontjáig nem volt szükség újabb mellkasröntgen felvétel elvégzésére, ugyanis már az első alkalommal elvégzett CT vizsgálat felvetette a tüdőrák gyanúját. Utalt arra is, hogy az első hörgőtükrözéssel biztosított minták vizsgálati eredménye sem a tüdődaganat kizárására, sem megerősítésére nem volt alkalmas, mindenképpen újabb hörgőtükrözésnek kellett történnie a szövettani mintavétel érdekében. Kifejtette: a beteg műtéti előkészítése megfelelően folyt, nem volt szükséges további előkészítés, illetőleg kivizsgálás, a szakértők szerint a betegnél nem állt fenn magas kardiális rizikó index. Az alperes a kellő gondossággal végzett előkészítés ellenére sem ismerhette az egyik leszálló koszorúséren fellelhető - a korábbiakban kialakult - szűkületet. A ritmuszavar kialakulása nincs összefüggésben azzal, hogy az alperes a hörgőtükrözést nem megfelelően végezte volna, vagy az ellátás nem megfelelő formáját választotta volna. A bekövetkezett esemény az aneszteziológiai szakvélemény alapján nem tartható az altatásos procedúra szövődményének, bekövetkezte sorsszerű volt. Utalt arra, hogy amennyiben mégis a hörgőtükrözéses beavatkozás önálló kockázatának lenne tekinthető a káresemény, annak előfordulása hasonló típusú beavatkozás során igen ritka, a bronchofiberoszkópia során bekövetkezett halálesetek aránya 1-4 százezrelék. Kiemelte: az a körülmény, hogy utólagosan tüdődaganat vagy más kóros eltérés nem volt igazolható, nem alapozza meg az alperes kárfelelősségét, ugyanis a képalkotó vizsgálatokkal nem vitatottan ábrázolódó képleteket érintő kérdések tisztázása szükséges volt. Az a körülmény, hogy a beteg időközben esetleg meg is gyógyult a tüdőgyulladásból, a tüdőrák kizárásának szükségességét nem befolyásolta. Az elsőfokú bíróság az alperest terhelő tájékoztatási kötelezettség kapcsán kifejtette, hogy az eljárásban tanúként meghallgatott, a tükrözést végző orvos - ... - úgy nyilatkozott, hogy a beteget tájékoztatta a még oly ritkán előforduló fatális következmény lehetőségéről is, és ugyanerre utalt ... altatóorvos vallomása is. Az elsőfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy az ellátót kötelezettség terheli a fatális következmények lehetőségéről történő tájékoztatás vonatkozásában is, ahhoz mérten, hogy az egyes beavatkozások során mennyiben lehet számolni hasonló következményekkel. Kiemelte, amennyiben a hasonló ellátási formához igen ritkán társítható fatális kockázati esemény bekövetkezése, akkor az ellátót terhelő tájékoztatási kötelezettség és a bekövetkezett káresemény közötti lehetséges okozati összefüggést az szakítja meg, hogy tájékoztatás esetén az ilyen csekély valószínűséggel bekövetkező esemény visszatartó hatásával szemben a kifejezetten rossz prognózisú betegség gyanújának tisztázására irányuló nyilvánvaló igény áll a beteg részéről. Így sem az első, sem a második beavatkozást megelőzően nyújtott tájékoztatás kérdésköre nem állhat okozati összefüggésben a halálesettel. Ellentmondásosnak tartotta a felperes azon nyilatkozatát, hogy amennyiben a feleségét akár az altatásos műtéti, akár a bronchoszkópiás szövődmények kapcsán figyelmeztették volna a halálos következményre is, úgy eltekintett volna a vizsgálatok elvégzésétől, inkább vállalva ezzel az esetleges daganatos folyamat továbbterjedésének kockázatát. A felperes nyilatkozata szerint a feleségét ugyanis kifejezetten aggasztotta a tüdő daganatos folyamatának lehetősége. Az elsőfokú bíróság a felperes által felkért magánszakértő és a perben kirendelt szakértő véleményének összevetését szükségtelennek tartotta, ugyanis a perben véleményt formáló szakkonzultánsok véleménye tartható relevánsnak, az általános sebészi szakképesítéssel bíró felperesi szakértő véleménye kisebb súllyal esik a latba. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, elsődlegesen annak megváltoztatásával az alperest 3.000.000 forint nem vagyoni és 200.000 forint vagyoni kártérítés és járulékai megfizetésére kérte kötelezni, másodlagosan az alperes felelősségét közbenső ítélettel kérte megállapítani, harmadlagosan az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését kérte, míg negyedlegesen amennyiben a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatására nem látna lehetőséget - az alperes javára megállapított perköltséget 150.000 forintra, a beavatkozó javára megállapított perköltséget 50.000 forintra kérte mérsékelni. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság elmulasztotta feloldani az általa felkért szakértő és a perben kirendelt szakértő többször kiegészített szakvéleménye között fennálló ellentétet. Kiemelte: az alperes nem tájékoztatta a feleségét arról, hogy a bronchoszkópiás vizsgálat nem kötelező. A betegnek lehetősége lett volna arra, hogy ne vesse alá magát a nem veszélytelen és nem biztos eredményt nyújtó vizsgálatnak. Álláspontja szerint része az okozati láncolatnak az első bronchoszkópiás vizsgálat is, amely előtt a felesége ugyancsak nem kapott megfelelő tájékoztatást. Kiemelte: a feleségénél észleltek egy tumorgyanús elváltozást, ezért azt mondták, hogy bronchoszkópiát kell végezni, a beteg nem bírta ezt a vizsgálatot, ezért azt mondták, hogy azt altatásban kell elvégezni, amelyet elvégeztek és a felesége meghalt. A beteg egyébként egészséges volt, nem volt tumorja, ezért amennyiben az előzőekben körülírt okozati láncolat bárhol megszakadt volna, akkor a végeredmény, a halál nem következik be. Kiemelte, hogy a perben kirendelt szakértő is úgy foglalt állást: az elvégzett bronchoszkópia nélkül a feleségének halála sorsszerű kórállapotra visszavezethető módon az adott időben nem következett volna be. Amennyiben a feleségét tájékoztatták volna arról, hogy nem kötelező ezt a vizsgálatot elvégezni, úgy annak nem vetette volna alá magát, különösen akkor, ha azt is elmondják neki, hogy annak elvégzésébe bele lehet halni. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy ... tanú vallomásával az alperes bizonyította, hogy bár az írásban átadott - amelynek tényét a felperes továbbra is vitatta - leírás nem tartalmazza a halálos szövődményre vonatkozó felhívást, de az orvos felhívta erre a beteg figyelmét, mert azt minden esetben megteszi, ugyanis annak nincs relevanciája, hogy a tájékoztató orvos általában mit szokott elmondani, kizárólag annak, hogy a konkrét esetben mit mondott, különösen akkor, ha a szóbeli tájékoztatás bővebb mint az írásbeli. Továbbra is fenntartotta ... és ... tanúkénti ismételt meghallgatására vonatkozó indítványát, ugyanis vallomásuk több ponton ellentmondásos maradt. Állítása szerint az elsőfokú bíróság ... vallomását sem értékelte megfelelően, ugyanis az ellentmondásban van önmagával. A tanú ugyanis elmondta, hogy általában nem szokták a beteget tájékoztatni arról, hogy a beavatkozásba bele is lehet halni, a konkrét esetben azonban elmondta a betegnek, hogy a beavatkozásnak lehet súlyos, akár fatális következménye is. Felmerül a kérdés, hogy miért mondta el ezt az orvos, ha egyébként nem szokta, különös tekintettel arra, hogy az írásbeli tájékoztatásban ennek nyoma sincs. A tanúk vallomásából sem állapítható meg, hogy a beteg tájékozott beleegyezést adta volna a beavatkozáshoz, a beteget ugyanis tájékoztatni kell a ritkán előforduló szövődményekről is, így a halálesetről is, ahogy azt a szakközreműködő a vélemény kiegészítésében megállapította. A szakértő megállapításával szemben nincs olyan irat, amelyet a beteggel aláírattak és szerepelne benne arra való figyelemfelhívás, hogy a bronchoszkópia és külön az altatás kis százalékban halálos eredménnyel is járhat. Nincs olyan irat, amely arról tájékoztatta volna a beteget, hogy milyen alternatív eljárásokkal lehet a bronchoszkópián kívül diagnosztizálni és nincs arra vonatkozó okirat, hogy ez a kezelés ne lenne kötelező. Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult, annak helyes indokai mentén. Kiemelte, hogy a felperes felesége halálának oka nem az alperesnél végzett altatásos beavatkozás szövődménye volt, hanem sorsszerű esemény. ... tanú vallomásából éppen a felperesi következtetéssel ellentétes megállapítás adódik, az azért hiteles, mert a tanú elmondta, hogy a konkrét tájékoztatásra nem emlékszik, ennek ellenére a beleegyező nyilatkozattal is dokumentált, hogy arra sor került, és semmi nem vonja azt kétségbe, hogy amennyiben a tanú mindenkor elmondja az 1%-os, valójában ennél alacsonyabb halálozási esélyről szóló tájékoztatást, akkor ezt az adott esetben is megtette. Az elsőfokú bíróság azért nem ismételte meg a tanúk meghallgatását, mert arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alperes magatartása és a bekövetkezett káresemény közötti okozatiság vonatkozásában sem az első, sem a második beavatkozást megelőző, az esetleges halállal kapcsolatos tájékoztatásnak nincs jelentősége. A tájékoztatási kötelezettség nem lehet parttalan, százezrelékekben mérhető kockázatokra nem kell kiterjednie, az ilyen információ nem az orvos szakmailag helyes döntése irányában hat, indokolatlan terhet jelent a beteg számára. Abból, hogy az adott esetben bekövetkezik egy nulla esélyű szövődmény - azzal, hogy a perbeli esetben nem ez történt -, nem következhet az egészségügyi szolgáltató gyakorlatilag objektív felelőssége. Az elsőfokú ítélet jogkérdést döntött el, azt, hogy a perbeli tények mellett a tájékoztatás és a kár között nem állhat fenn okozati összefüggés. A felperes érvelésével szemben a dokumentáció tartalmazza a felesége altatáshoz és bronchoszkópiához hozzájáruló nyilatkozatát is. Kiemelte: a felperes felesége ugyanakkor nem a bronchoszkópiába és nem az altatásba halt bele, halála sorsszerű okból a bronchoszkópia és az altatás alatt következett be, de bekövetkezhetett volna bármely más esemény során is. A felperes felesége arról semmiképpen sem kaphatott volna tájékoztatást, hogy a beavatkozásba bele lehet halni, csakis arról, hogy ennek valószínűsége nulla, egészen pontosan 1-4 százezrelék közötti arány. Belátható, hogy rákgyanú esetén annak mielőbbi igazolása vagy kizárása olyan betegérdek, amellyel szemben az előzőekben körülírt mértékű mortalitási kockázat nem értékelhető. Az a körülmény, hogy a boncolás utólagos adatai alapján a betegnek nem volt daganatos betegsége, nem értékelhető azon körülmények sorában, amelyek alapján a beteg a döntését meghozta. Az alperes tájékoztatási kötelezettségének dokumentáltan eleget tett, tudta a beteg, hogy annak érdekében van szükség a beavatkozásra, hogy betegségét diagnosztizálják. A kockázatokat tartalmazta a tájékoztató, az ott rögzítettek valamennyi reális kockázatra kiterjedtek, és a beteg ezen túl is kapott szóban tájékoztatást. Az alperes a felperes feleségét nem tájékoztathatta arról, hogy szív és érrendszeri megbetegedései miatt halála a beavatkozás alatt bekövetkezhet, azért mert erről a megbetegedésről az eljáró orvosok nem tudtak és nem is tudhattak. Utalt arra is, hogy az elsőfokú bíróság helyesen rögzítette, hogy az első beavatkozás körülményeit nem volt szükséges vizsgálni, jelentősége a második beavatkozást megelőző tájékoztatásnak lehetett volna. A beteg nem zárkózott el a beavatkozástól, tény, hogy nincs olyan szövődmény, illetve kockázat, amelyről nem kapott tájékoztatást, a felperes felesége nem a beavatkozás kockázati tartományába esően veszítette életét, hanem azért, mert nem ismert halálos betegsége volt, amelybe a szakértő megállapítása szerint bárhol, bármikor belehalhatott volna. Az alperesi beavatkozó ellenkérelme ugyancsak az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyására irányult. Álláspontja szerint a felperes nem bizonyította a perben, hogy az igazságügyi szakértői vélemény helyességéhez nyomatékos kétség férne, amely új szakértő kirendelését, vagy a kirendelt szakértő véleményének a felkért magánszakértő véleményével való összevetését tette volna szükségessé. Álláspontja szerint nem kérdéses, hogy bárki melyik lehetőséget választaná, ha aközött kell választani, hogy egy fel nem ismert és kezeletlen rákbetegségben 1-2 éven belül 100%-os valószínűséggel meghal, vagy az altatás 1%-os és a bronchológiai beavatkozás 4 százezrelékes fatális szövődményének esélyével elvégzett vizsgálat után az idejében megkezdett kezeléssel 70-75%-os túlélési eséllyel meggyógyul igazolt rákos elváltozás esetén. A felperes fellebbezése megalapozott. Az elsőfokú bíróság a tényállást az ügy eldöntéséhez szükséges mértékben feltárta, és helyesen hívta fel a per eldöntéséhez szükséges jogszabályokat is, azonban a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú eljárás során lefolytatott bizonyítás adatait értékelve az elsőfokú bíróság következtetésével nem értett egyet. A Fővárosi Ítélőtábla a jogvita eldöntésénél abból indult ki, hogy a beteg ellátása során a beteg és az intézmény között társadalombiztosítási elemekkel is átszőtt -, a megbízási és a vállalkozási szerződés jellemzőit magában foglaló polgári jogi jogviszony jön létre, amelynek megszegése - hibás teljesítése - esetén az egészségügyről szóló
14. évi CLIV. törvény (Eütv.) káresemény idején hatályos
15. §-a értelmében alkalmazandó kártérítési jogkövetkezmény feltételeit a Polgári Törvénykönyvről szóló
16. évi IV. törvény (régi Ptk.)
17. §