Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.21.138/2015/4/II. A Fővárosi Ítélőtábla a Dr. Fecskovics Erzsébet Ügyvédi Iroda (fél címe 2, ügyintéző: dr. Fecskovics Erzsébet ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a dr. alperesi jogtanácsos neve jogtanácsos által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék
- június
- napján meghozott 19.P.25.145/2014/
- számú ítélete ellen az alperes
- sorszámon előterjesztett fellebbezése folytán meghozta a következő ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti. Fellebbezett rendelkezéseit megváltoztatja, és a keresetet teljes egészében elutasítja. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 300.000 (háromszázezer) forint együttes első- és másodfokú perköltséget és az államnak külön felhívásra 474.200 (négyszázhetvennégyezer-kétszáz) forint fellebbezési illetéket. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A felperes a Polgári Törvénykönyvről szóló
- évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.)
- §
(1)bekezdése alapján államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése címén 5.928.127 forint és járulékai iránt indított keresetet az alperessel szemben. Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Állítása szerint a Ptk.
- § alkalmazásának feltételei nem állnak fenn. Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 5.928.127 forint tőkét és ennek
- november
- napjától a kifizetésig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatát, valamint 1.405.113 forint perköltséget. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Indokolásában - utalva a Ptk.
- §
(2)bekezdésére, valamint a 329. §
(1)bekezdésére megállapította, hogy a felperes az engedményezési szerződéssel a régi jogosult helyébe lépett, ezért az alperessel szemben érvényesíthette a követelést. A per megindításán kívül a felperesnek nem állt rendelkezésére olyan eszköz, amelynek igénybevételével a késedelmi kamat iránti követelését érvényesíthette. Igénye a bírság visszafizetésével nyílt meg, amelyről pedig csak az eljárás megszüntetéséről szóló határozatban lehetett legkorábban rendelkezni. Ez utóbbi határozat ellen sem fellebbezésnek, sem bírósági felülvizsgálatnak nem volt helye, és az alperes a kamatról egyáltalán nem rendelkezett. A felperes kára ezért rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható (Ptk. 349. §
(1)bekezdés). A végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem nem minősül a kármegelőzés szempontjából jogorvoslatnak. Az alperes alaptalanul állította, hogy a döntőbizottságra a Ptk.
- §-a nem alkalmazható. Idézte a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló
- évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.)
- §
(2)bekezdés a) pontját, valamint a 31. §
(1)bekezdés c) pontját. Miután a perben nem álló kérelmező a jogorvoslati kérelmet visszavonta, az eljárás megszüntetésének időpontjában már nem volt hatályban a bírság megfizetéséről szóló határozat, ugyanakkor a felperes 2009. december 21-én a kamat iránti követelését az alperesnél előterjesztette. Az alperesnek a Ket. 137. §
(3)bekezdése alapján a megfelelő intézkedéseket meg kellett volna tennie, és ennek elmulasztásával jogellenes magatartást valósított meg. Idézte az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiak: Art.) 182. §
(1)bekezdését, 3. §
(1)bekezdés d) pontját, a 4. §
(1)bekezdés b) pontját és a 4. §
(3)bekezdését. Ezek együttes értelmezésével azt állapította meg, hogy a közbeszerzési eljárásban megfizetett bírság tekintetében az Art. szabályait kellett alkalmazni. Hivatkozott az Art. 135. §
(1)bekezdésére és a 135. §
(4)bekezdésére is, amelyek alapján arra a következtetésre jutott, hogy az alperes a D.17/4/
- számú határozatában megfelelően rendelkezett a bírság visszatérítéséről, így az Art.
- §
(4)bekezdése is alkalmazandó. A felperes a bírság összege után a késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamatra jogosult, a pótlék összege pedig a jegybanki alapkamat kétszerese. Miután a Ket. 37. §
(1)bekezdése alapján az alperest intézkedési kötelezettség terhelte, ennek elmulasztása nem csak jogellenes, de felróható is. Az elsőfokú bíróság kiemelte a Ptk. 355. §
(1)bekezdését, amelynek alkalmazásával arra a következtetésre jutott, hogy az alperes a mulasztásával a felperesnek elmaradt haszon formájában jelentkező kárt okozott, ezért az összegszerűségében nem vitatott kereset szerint marasztalta. A tőkeösszeg után
- november
- napjától a jegybanki alapkamat kétszerese jár, azonban a felperes
- november
- napja után már nem közigazgatási jogviszony alapján tarthat igényt a kamatra, és nem is gazdálkodó szervezet, így az alperes a Ptk.
- §
(1)bekezdés szerinti késedelmi kamatot köteles a
- november 4-ig tőkésített összegű késedelmi kamat után megfizetni. Az elévülési kifogást nem találta alaposnak. Utalt a Ptk.
- §
(1)bekezdésére azzal, hogy mindaddig, amíg az
- szeptember 16-án befizetett bírság jogi sorsa el nem dőlt, addig az elévülés a Ptk.
- §
(2)bekezdése alapján nyugodott. A 3.000.000 forint tőke és járulék kifizetése csak
- február 11-én vált esedékessé, ezért a
- november 11-én indított keresettel érvényesített követelés nem évült el. Az ítélet ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, amelyben annak megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte. Állítása szerint az elsőfokú bíróság releváns tényeket nem vett figyelembe, mert az ítéleti tényállást ki kell egészíteni a Fővárosi Ítélőtábla 3.Kf.27.017/2009/
- számú
- március 18-án meghozott ítéletének indokolásában szereplő és a kártérítési per szempontjából releváns megállapításokkal. Az eljárást megszüntető végzés tartalmazta, hogy az engedményezést nem lehet figyelembe venni. Az ügyre irányadó
- évi XL. törvény (a továbbiakban: Kbt.) szabályai szerint a bírságot kizárólag az ajánlat kérő részére lehetett visszautalni, míg a kamat elbírálására a Közbeszerzési Döntőbizottságnak nem volt hatásköre. Idézte a Kbt.
- §
(1)-
(2)bekezdéseit, és ebből arra a következtetésre jutott, hogy tévesen minősítette az elsőfokú bíróság jogorvoslati kérelemnek a felperes bejelentését. Iratellenes, hogy a D.17/4/
- számú végzés nem tartalmaz a bírságra rendelkezést. Az alperes a felperes kamatigényéről nem rendelkezhetett, mert nem tartozott a hatáskörébe. Az elsőfokú bíróság a kártérítés feltételeire is tévesen következtetett, és az engedményezés megítélésénél nem vette figyelembe a Ptk.
- §
(2)bekezdését. Az engedményezés folytán a kamatigényt csak az engedményezés időpontjától lehetne érvényesíteni, ez következik az engedményezési szerződés 5/
- pontjából is. Az engedményező már elévült követelést engedményezett, így az nem volt bírósági úton érvényesíthető. A késedelmi kamat igény a közigazgatási szankció címzettjének (kötelezettjének) közjogi státuszára tekintettel nem engedményezhető, személyhez kötött követelésnek minősül. Az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe a Kbt. akkor hatályos
- §-át sem. A szabályozás kógens, és ilyen követelés elbírálására a döntőbizottságnak nem volt hatásköre. Fenntartotta, hogy a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem rendkívüli jogorvoslatnak minősül. Az elsőfokú bíróság félreértelmezte a Ptk.
- §-át, mert az a jelen ügyben nem alkalmazható. Jogértelmezési kérdésről van szó, így erre tekintettel a közigazgatási jogkörben okozott kár érvényesítése sem lehetséges. A Kbt.-ben egyáltalán nem volt rendelkezés a kártérítési per tárgyáról. Utalt a Kbt.
- §
(4)bekezdésére, továbbá arra, hogy az alperes a megszüntető végzésben is a Ket. akkor hatályos 111. §
(3)bekezdésére hivatkozott a bírság visszafizetése kapcsán. Az alperesnek végig vizsgálnia kellett a hatáskörét, és a Kúria kijelölő végzése szerint polgári jogi igénynek minősülő kamatigény elbírálására nem rendelkezett hatáskörrel. Az elsőfokú bíróság álláspontja téves a végzés jogellenességének megítélése tárgyában is, és téves a Ket.
- §-ára való hivatkozás is, mert a jogorvoslati eljárás tárgya az ajánlatkérői eljárást lezáró döntés volt, nem a bírság visszafizetése folytán érvényesített kamatigény. A Kúria végzése eldöntötte, hogy a kamatkövetelés egyértelmű vagyoni követelés, a kérelem elbírálására és az erre vonatkozó kötelezettségekre nem a Ket.
- §-a, hanem a Kbt. 80-
- §-ai voltak az irányadóak. Hivatkozott az Art. személyi és tárgyi hatályára, amely a közbeszerzési eljárásban kiszabott bírságra és az azzal kapcsolatos késedelmi kamatra még analógia útján sem teszi lehetővé az Art.
- §
(4)bekezdésének alkalmazását. Ha az Art. 135. §
(4)bekezdése alkalmazható is lenne, az alperes határozata nem volt jogsértő és hiányos. A D.152/12/
- számú határozat alapját képező jogorvoslati kérelmet érdemben nem bírálták el, és annak visszavonása a felperes érdekkörébe tartozó jogi tény. Az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg az alperes felróhatóságát is, mivel nem állt fenn a Ket.
- §
(3)bekezdés szerinti intézkedési kötelezettsége. Az elévülési kifogását fenntartotta azzal, hogy az elsőfokú bíróság a végzéssel kapcsolatban tévesen kötötte a
- február 11-i időponthoz a kamatigény esedékességét. Az igény már akkor megnyílt, amikor a felperes jogelődje a D.152/12/
- számú határozat ellen a határozat megváltoztatása és a bírság megfizetése alóli mentesítés iránt kereseti kérelmet előterjesztette, amelyet végül a Fővárosi Bíróság elutasított. A kamat kártérítési alapon történő érvényesítésének lehetősége már a
- évtől megnyílt. A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Állítása szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az alperes nem döntött a felperes
- december 21-én benyújtott bírság- és kamatigényéről. A felperes kereshetőségi joga a Ptk.
- §
(1)bekezdése alapján fennáll. Az engedményezési szerződés pontosan tartalmazza a
- november 3-ig járó késedelmi kamat iránti követelést, és azt, hogy a felperes jogelődje ezt a jogát engedményezte. Helyesen állapította meg azt is, hogy az alperes a felperes kérelmének kézhezvételét követően dönthetett volna kamatról, illetőleg arról, hogy ennek elbírálása nem tartozik a feladatkörébe. A végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem nem minősül rendes jogorvoslatnak, így ennek hiánya nem akadályozta a felperes követelésének érvényesítését. Az alperesnek a Ket.
- §-a szerint kellett volna eljárnia. A határozat jogellenes volt. Az alperes a felperes kamatigényéről nem döntött, így a 3.000.000 forint bírság után a késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamatfizetési kötelezettség terheli. Amíg a 3.000.000 forint bírság visszafizetése nem volt rendezett, addig függő jogi helyzet állt fenn. Az elévülés
- február 11-ig nem merülhetett fel, mert a 3.000.000 forint tőke és járulékai ekkor váltak esedékessé, így a felperes elévülési határidőn belül nyújtotta be a keresetet. Az elsőfokú bíróság ítéletének a felperes keresetét részben elutasító része a Pp.
- §
(4)bekezdése szerint jogerőre emelkedett, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletnek kizárólag az alperes marasztalását tartalmazó rendelkezéseit bírálta felül. A fellebbezés alapos. Az elsőfokú bíróság a kereset elbírálásához szükséges bizonyítási eljárást lefolytatta, azonban a másodfokú bíróság az érdemi döntéssel az alábbi okok miatt nem értett egyet. A felperes a keresetét arra alapította, hogy az önkormányzat az alperessel szemben fennálló késedelmi kamat iránti követelését polgári jogi szerződéssel a felperesre engedményezte. A Kbt. 79. §
(1)bekezdésére, valamint a Ket. 171. §
(2)bekezdés a) pontjára tekintettel a közbeszerzési eljárással kapcsolatos jogorvoslati eljárás szabályaira a közigazgatási eljárás szabályait kell alkalmazni, így a jogorvoslati eljárásban kiszabott bírság visszautalásával kapcsolatos kamat követelés is közigazgatási jogviszonyon alapul. Az önkormányzat és az alperes közötti közigazgatási jogviszony a
- február 9-én meghozott D.17/4/
- számú határozattal lezárult, amelyben az alperes utalt arra, hogy a felperes mint eljárás alá nem vont személy nyilatkozatát nem tudta figyelembe venni. A jogorvoslati eljárás ezért úgy fejeződött be, hogy abban a felperes ügyfélként egyáltalán nem vett részt. A felperesnek ezért elsősorban azt kellett volna igazolnia és bizonyítania, hogy az önkormányzattól származtatott jogon valóban rendelkezett közigazgatási jogviszonyból eredő követeléssel, és az engedményezés hatálya az alperes kötelezettségeire is kiterjed. A közigazgatási eljárás hatálya alá tartozó jogviszonyban az eljárás alanyait azonban nem a felek egyező akaratnyilatkozatával létrehozott kötelem határozza meg, hanem az erre irányadó jogszabályok rendelkezései jelölik ki. Ebből következik, hogy az ügyfél (Ket.
- §
(1)bekezdés) személyében bekövetkező esetleges változásra kizárólag a Ket. és az adott közigazgatási eljárásra irányadó szabályok (Kbt.) az irányadóak, így a jogviszony alanyainak személyében a Ptk. 328. §
(1)bekezdése alapján megkötött polgári jogi megállapodás önmagában változást nem eredményez, és annak közigazgatási jellegét sem érinti. Ennek következtében a felperes az engedményezés alapján nem vált a közigazgatási eljárás alanyává, így vele szemben az alperes közigazgatási jogkörben jogellenes magatartást sem tanúsíthatott, míg a jogorvoslati eljárás alá vont önkormányzattal szemben az eljárás anélkül szűnt meg, hogy a visszafizetett bírságot meghaladó követelést érvényesített volna. Mindezek alapján a felperes és az alperes között egyáltalán nem jött létre olyan közigazgatási jogviszony, amelynek ténybeli alapján a felperest megilletné a jogosultság kártérítés követelésére. A felperes ugyanakkor a közigazgatási jogviszony keretein belül szabályozott (Art.) anyagi jogi követelést (késedelmi kamat) kívánt érvényesíteni, amely a Ptk. 355. §
(4)bekezdésében foglalt kárfogalmak egyikének sem feleltethető meg, mert a közigazgatási eljárásban - esetlegesen érvényesíthető jog alapjául szolgáló azonos tényekből polgári jogviszonyból eredő követelés eleve nem keletkezhet. Amennyiben az Art. hivatkozott rendelkezései a jogorvoslati eljárásban valóban alkalmazhatóak, a követelésre jogosult személy azt értelemszerűen a közigazgatási eljárás szabályai szerint kizárólag kamatként, és nem a Ptk. 355. §
(4)bekezdésében foglalt kárfogalmaknak megfelelő vagyoni hátrányként követelhetné. A kifejtett indokok alapján a felperest az alperessel szemben az általa érvényesített polgári jog a Ptk. 349. §-a és 339. §-a értelmében nem illeti meg, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §
(2)bekezdése alapján megváltoztatta, és a keresetet elutasította. A kereset elutasításának indokaira tekintettel a követelés elévülésének érdemi jelentősége nem volt. Az elsőfokú ítélet megváltoztatása folytán a perköltségről szóló rendelkezést is meg kellett változtatni, ezért a felperes a Pp. 239. § és 78. §
(1)bekezdése alapján köteles az alperesnek a 32/
- (VIII. 22.) IM rendelet
- §
(2)bekezdése szerint megállapított ügyvédi munkadíjban felmerült első- és másodfokú együttes perköltséget megfizetni. Az állam által előlegezett fellebbezési illeték megfizetéséről szóló rendelkezés az 1990. évi XCIII. törvény 74. §
(3)bekezdése szerint alkalmazandó 6/
- (VI. 26.) IM rendelet
- §
(2)bekezdésén alapul. Budapest,
- február
- . Hőbl Katalin s.k. a tanács elnöke . Bleier Judit s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: Egriné dr. Salamon Emma s.k. bíró