Győri Ítélőtábla Pf.III.20.199/2007/
- szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az ítélőtábla dr. Csordás Ildikó ügyvéd által képviselt I.rendű felperes neve (I.rendű felperes címe) felperesnek dr. Gárdos Tamás ügyvéd által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen tulajdonjog megállapítása iránt indított perében a Zala Megyei Bíróság
- április
- napján kelt 4.P.22.004/2005/
- számú ítéletével szemben, a felperes által
- és
- sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta a következő Ítéletet: Az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a per főtárgya tekintetében helybenhagyja, míg a felperes által az alperesnek fizetendő elsőfokú perköltség összegét 1.488.000,- (Egymilliónégyszáznyolcvannyolcezer) Ft-ra leszállítja. Köteles a felperes az alperesnek 15 napon belül 744.000,- (Hétszáz-negyvennégyezer) Ft másodfokú perköltséget megfizetni. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás A megyei bíróság a fellebbezéssel támadott ítéletében a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperes képviseletét ellátó ügyvéd részére 1.785.600,- Ft perköltséget, az államnak pedig 900.000,- Ft kereseti illetéket. Ítélete indokolásában megállapította, hogy a felek
- szeptember 29-étől élettársakként éltek együtt,
- december 25-én pedig házasságot kötöttek. Eltartási szerződéssel egymás közt egyenlő arányban - szerezték meg a "Helység"1 ... szám alatti ingatlant, ezen 1996-ban lakóházas felépítményt építettek és panzióként működtették.
- december
- napján a felek önálló épület feltüntetésére irányuló okirat megnevezéssel szerződést kötöttek, melyben megállapodtak a felépítmény önálló ingatlanként való telekkönyveztetéséről. Szerződésbe foglalták, hogy az épületen nem egyenlő mértékben, hanem a különvagyoni körülményeket is figyelembe véve, a tényleges hozzájárulás arányában felperes 1/3, míg az alperes 2/3 arányban szerez tulajdont. A szerződés - melyet ügyvéd készített és ellenjegyzett - a tulajdonszerzés jogcímekén ráépítést és eredeti felvételt jelöl meg. A megyei bíróság megállapította, hogy a felek életközössége
- április 29-ig állt fenn, házasságukat a Keszthelyi Városi Bíróság
- február
- napján kelt ítéletével felbontotta. A bíróság végzésével jóváhagyott egyezségükben a felek kijelentették, hogy az ingatlan közös értékesítését folyamatba tették, a vételárból szóbeli megállapodás alapján kialakított arányok szerint kívánnak részesedni. A felek a per időtartama alatt a közös ingatlant 11.200.000,- Ft telekáron és 148.800.000,- Ft felépítményi áron értékesítették. A telekárat egyenlő arányban vették fel, a felépítmény vételárának 1/3-1/3 részét a felperes és az alperes egyaránt felvette, a vitatott további 1/3 felét az alperes ugyan felvette, de a másik fele, a 24.800.000,- Ft összeg letétbe helyezésre került. A megyei bíróság ítélete jogi indokolásában elsődlegesen az
- december
- napján kötött szerződés érvényességét érintő felperesi keresetet vizsgálta. Kiemelte, hogy
- október 18-ig a felek között a szerződés érvényességét senki nem kérdőjelezte meg, a felperes pert nem indított, a jogellenes fenyegetés, illetve kényszerhelyzet fennálltát nem tudta igazolni. A Ptk.
- §
(2)bekezdés b) pontja szerint a megtámadási határidő a kényszerhelyzet megszűnésétől számítandó, a megtámadásra nyitva álló határidő tehát többszörösen eltelt. Mindez alapján a szerződés érvényesnek minősül, ennek lényeges tartalmi elemét képezi, hogy a felek az egyenlő szerzés vélelmétől eltérően - ennek indokait a szerződésben is megjelölve - 1/3-2/3 szerzési arányt állapítottak meg. Az okirat egyértelműen tartalmazza az egyenlő arányú közös tulajdontól való eltérésre irányuló szándékot, így az alperesnek a házastársi vagyonközösségre alapított tulajdonjog megállapítása iránti kereseti kérelme is alaptalan. A felperes fellebbezésében kérte, hogy az ítélőtábla az ítéletet változtassa meg, keresetének adjon helyt. Állapítsa meg, hogy a "Helység"
- ... hrsz-ú ingatlanon a felek egyenlő arányban szereztek tulajdont, így a felperest jogosítsa fel az ingatlan vételárából a vitatott 24.800.000,- Ft felvételére. Sérelmezte, hogy a megyei bíróság a lefolytatott bizonyítás ellenére csupán annak tulajdonított jelentőséget, hogy a felek közötti szerződésben a tulajdoni arányok 1/3-2/3 arányban kerültek rögzítésre. Álláspontja szerint a felperes bizonyította, hogy alperesi presszió hatására írta alá az okiratot, az alperes - a közreműködő ügyvéd segítségével - megtévesztve a felperest arról győzte meg, hogy az ausztriai keresménye miatt az alperest magasabb tulajdoni hányad illeti meg. A kényszerre és fenyegetésre alapított elsődleges felperesi kereset elbírálása során a megyei bíróság a bizonyítékokat nem a maguk összességében értékelte. Ítéleti megállapításai a peradatokkal ellentétesek, hiszen a felperes igazolta, hogy a szerződés érvényessége a peres felek között mindvégig „meg volt kérdőjelezve". Az 1999-ben készített végrendelet és a végrendeletet készítő ügyvéd vallomása igazolja, hogy a felperes soha nem fogadta el az okiratban foglaltakat. A felperes fellebbezésében hangsúlyozta, hogy a házasságban élő felek között az erőviszonyok gyakran annyira eltolódnak, hogy az egyik félnek csupán a kötelék felbontását követően van lehetősége akaratának érvényesítésére. Megítélése szerint tévedett a bíróság, mikor nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy az okiratszerkesztő ügyvéd adatok és számítások nélkül rögzítette a tulajdoni arányokat. Tévedett, amikor a szerződést a vagyonmegosztás elvégzésével egyenrangúnak minősítette, hiszen a felek akarata nem a vagyonközösség megosztására, csupán az épületfeltüntetésre irányult. Bizonyítást nyert, hogy az alperesnek nem volt különvagyona. Hangsúlyozta, hogy az okirat akarati és egyéb hibák folytán, továbbá arra figyelemmel, hogy nem a felek közötti vagyonmegosztást célozta, nem a házasság felbontása esetére szólt, nem fogadható el vagyonközösséget megszüntető okiratként. A felperes vitatásával szemben az alperesnek kellett volna bizonyítania a felépítmény 1/3-át elérő különvagyonát, mert a felperes bizonyította az okiratban foglaltak valótlanságát. Sérelmezte, hogy az ítélet teljességének elvét figyelmen kívül hagyva a bíróság a felperes másodlagos kereseti kérelmével érdemben nem foglalkozott, csupán az okirat érvényességi kérdéseire tért ki, nem adott azonban választ arra, hogy a vagyonközösség jogcímén előterjesztett kereseti kérelmet miért tartotta megalapozatlannak. Fellebbezésében támadta az alperes javára megítélt elsőfokú perköltséget is, a munkadíjat rendkívül eltúlzottnak minősítve és utalva arra, hogy a perköltséget a megyei bíróság helytelenül, közvetlenül az alperesi képviselő részére állapította meg. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Kiemelte, hogy az
- december 15-én kötött szerződéssel a felek eltértek az egyenlő arányú közös szerzés vélelmétől. Az alperes a szerződés aláírásakor és az azt követő időszakban semmiféle pressziót nem gyakorolt a felperesre, ugyanakkor a felperes semmiféle igényt nem érvényesített. Az elsőfokú ítéletben megállapított perköltség összegét az elsőfokú eljárásban csatolt megállapodásra figyelemmel indokoltnak minősítette. A felperes fellebbezése a per főtárgya tekintetében az alábbiak szerint alaptalan, míg a perköltség tekintetében az alábbiak szerint alapos. A megyei bíróság a per eldöntéséhez szükséges körben lefolytatta a bizonyítási eljárást. A peradatok okszerű mérlegelésével helyes tényállást állapított meg, döntése az alábbiak szerint érdemben helytálló. Az ítélőtábla mindenekelőtt kiemeli, hogy a felperes elsődleges kereseti kérelmében a felek között
- december 15-én létrejött szerződés érvénytelenségének megállapítását kérte, hivatkozva arra, hogy kényszer, illetve fenyegetés hatására írta alá. Kifejtette emellett, hogy a szerződés érvényessége esetén sem teszi indokolttá az egyenlő szerzés vélelmétől való eltérést. Erre figyelemmel másodlagos kereseti kérelmében a felek között egyenlő arányban kérte megosztani az önálló ingatlannak minősülő felépítmény tulajdonjoga, illetve az értékesítésből befolyt vételára tekintetében a közös vagyont (Pf.
- számú jegyzőkönyv). Ez a kereseti kérelem határozza meg az elsőfokú eljárás kereteit és az ebben hozott döntés felülbírálata képezi a másodfokú eljárás tárgyát. Téves az a fellebbezési érvelés, hogy az elsőfokú ítéleti döntés nem terjed ki a másodlagos kereseti kérelemre. Az elsőfokú ítélet mindkét kereseti kérelmet számbavette (
- oldal
- bekezdés) és mind az elsődleges (
- oldal), mind a másodlagos (
- oldal) kereseti kérelem elutasításának indokait tartalmazza, így a döntés nem sérti a Pp.
- §
(1)bekezdésében foglaltakat. Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy az
- december 15-i szerződés megtámadására nyitva álló határidőt a felperes elmulasztotta. A Ptk.
- §
(1)bekezdésében meghatározott 1 éves megtámadási határidő a
(2)bekezdés b) pontja értelmében jogellenes fenyegetés esetében a kényszerhelyzet megszűntekor kezdődik. A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy - az általa állított, de megfelelően nem bizonyított - kényszerhelyzet a felek közti házassági kötelék felbontásáig fennállott. Az ezzel kapcsolatos felperesi álláspontot cáfolja az a tény, hogy 1999-ben a szerződésben foglaltakhoz képest eltérő tulajdoni illetőség tárgyában végrendelkezett, ennek érdekében a végrendelet elkészítésére ügyvédet keresett fel. Ebből a tényből és a végrendeletet szerkesztő jogi képviselő tanúvallomásából (
- jegyzőkönyv) kitűnik, hogy - bár a per tárgyát képező szerződés megtámadásának az időmúlás vagy egyéb ok akadályát képezte - a felperesnek lehetőségében állt jogi lépéseket tenni a szerződéssel kapcsolatosan, kényszerhelyzet a felperest nem korlátozta. Mindezek ellenére az 1 éves megtámadási határidőt elmulasztotta, erre tekintettel a megtámadásra alapított elsődleges kereseti kérelem további érdemi vizsgálata szükségtelen, az ebben a körben felhozott felperesi állítások a per eldöntése szempontjából már nem relevánsak, az elsődleges kereseti kérelem elutasításának volt helye. A Csjt.
- §
(2)bekezdése szerint a házastársak az egymás közötti vagyoni viszonyaikat - a házassági életközösség tartamára - szerződéssel rendezhetik. A szerződésben e törvény rendelkezéseitől eltérően határozhatják meg, hogy mely vagyon kerül a közös-, illetőleg a különvagyonba. A
(3)bekezdés értelmében a szerződés érvényességéhez annak közokiratba vagy jogi képviselő által ellenjegyzett magánokiratba foglalása szükséges. A megyei bíróság a fenti rendelkezések helyes alkalmazásával minősítette az
- december 15-én kötött szerződést házassági vagyonjogi szerződésnek. A felek a szerződésben azt juttatták kifejezésre, hogy miként kívánnak eltérni a Csjt.
- §
(1)bekezdésében foglalt egyenlő arányú szerzés vélelmétől és a megállapodás a megkívánt alaki feltételeknek is eleget tesz. A szerződés eredménytelen megtámadása folytán az abban foglalt tulajdoni arányok irányadóak a felek között a házastársi közös vagyon megosztása tekintetében, nincs tehát a perben jelentősége a felperesi különvagyonnal, illetőleg az alperesi különvagyon hiányával kapcsolatos tényállításoknak. A bíróság azonban - a felek által
- március 14-én kötött szerződésre tekintettel - a vagyonmegosztásban nem dönthetett, hiszen a megállapodásban a felek a közös vagyont már egymás között megosztották. A vitatott 24.800.000,- Ft-os vételárrész sorsát attól tették függővé, hogy jelen perben a korábban az ingatlan-nyilvántartásban foglaltakhoz képest a bíróság eltérő tulajdoni arányt állapít-e meg. A felperes erre irányuló kereseti kérelme azonban - a korábbiakban kifejtettek szerint - alaptalannak bizonyult, a vételárrész további sorsát a felek szerződése határozza meg. A fentiekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya vonatkozásában a Pp.
- §
(2)bekezdés első fordulata alapján helybenhagyta. Az ítélőtábla a pertárgy értékének a felperes által követelt vételárrész 24.800.000,- Ft-os összegét tekintette. Mindezek alapulvételével az alperes és jogi képviselője között létrejött megállapodás szerinti ügyvédi munkadíj (5 % + ÁFA) összege az elsőfokú ítéletben foglaltakhoz képest helyesen 1.488.000,- Ft. A 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 2. §
(1)bekezdés a) pontjára és a Pp. 78. §
(1)bekezdésére figyelemmel a pervesztes felperes ennek - nem a jogi képviselő, hanem az alperes részére való - megfizetésére köteles. E tekintetben tehát az ítélőtábla a Pp. 253. §
(2)bekezdés második fordulata alapján a perköltségviselésre vonatkozó ítéleti rendelkezést megváltoztatta. Az eredménytelenül fellebbező felperes a Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján köteles megfizetni az alperes részére a másodfokú eljárásra megállapított ügyvédi munkadíjból álló perköltséget. Ennek meghatározása során az ítélőtábla az alperes és képviselője között létrejött megállapodásban meghatározott munkadíj összegét (pertárgyérték 5 %-a + ÁFA, tehát 1.488.000,- Ft) a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 2. §
(2)bekezdésében foglaltak alkalmazásával mérsékelte. Ennek során értékelte, hogy az elsőfokú eljáráshoz képest a másodfokú eljárásban az alperesi jogi képviselőnek csak egy tárgyaláson kellett megjelennie és csupán fellebbezési ellenkérelem előterjesztésére volt szükség. A ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenységgel az ítélőtábla a rendelet 3. §
(2)bekezdés b) pontjában és
(5)bekezdésében foglaltak alkalmazásával megállapított - az elsőfokú perköltség felét kitevő ügyvédi munkadíjat ítélt arányosnak. Győr,
- március
- napján Dr. Világi Erzsébet sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Kiadó: Dr. Maurer Ádám sk. előadó bíró Dr. Havasiné dr. Orbán Mária sk. bíró