Pfv.21367/2015/9 – Kúria

(1),

1. LXXVIII. Tv.
2. §

(1),

1. LXXVIII. Tv.
2. §, Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.V.21.367/2015/
3. szám A Kúria, az előbb dr. Orsós Ügyvédi Iroda (ügyintéző ügyvéd: dr. Orsós Ferenc), majd a dr. Gál András István ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Bihary Balassa & Társai Ügyvédi Iroda (ügyintéző ügyvéd: dr. Bihary Tibor) által képviselt alperes ellen jogalap nélküli gazdagodás megfizetése iránt a Zalaegerszegi Törvényszék előtt 4.G.40.085/
4. számon megindított perében a Pécsi Ítélőtábla Gf.IV.40.006/2015/
5. számú,
6. március
7. napján meghozott jogerős ítélete ellen a felperes
8. szeptember
9. napján Pfv.21.367/2015/
10. sorszám alatt előterjesztett felülvizsgálati kérelme folytán tárgyaláson meghozta a következő í t é l e t e t: A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 200.000 (kétszázezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget, valamint térítsen meg az államnak felhívásra 3.500.000 (hárommillió-ötszázezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket. Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s: A felperes a Zalaegerszegi Törvényszékhez
11. szeptember
12. napján benyújtott pontosított keresetében kérte az alperes kötelezését 60.000.000 Ft tőke és az után
13. március
14. napjától járó törvényes mértékű kamat és perköltsége megfizetésére jogalap nélküli gazdagodás jogcímén. Előadta, hogy a felek között 1992-ben jött létre bérleti szerződés, melyben az alperes, mint bérbeadó a bérlő részére bérbe adta gyógyüdülőjében a 2 eladótérből, raktár helyiségből, továbbá személyzeti és nyilvános WC-ből álló 70 m² alapterületű helyiségeket. A bérleti jogviszony időtartama
15. december
16. napjáig tartott, mely bérleti szerződést a felek minden évben meghosszabbították.
17. április
18. napján módosították ismételten a szerződést, melyben a korábban bérbe vett 70 m² alapterületű helyiségekhez további 60 m² alapterületű kerthelyiséget vett bérbe. A bérleti díjat megemelték, főidényben 65.000 Ft + áfa, elő- és utóidényben 50.000 Ft + áfa bérleti díjat állapítottak meg. A bérleti szerződés határozott időre,
19. december
20. napjáig szólt.
21. december 20-án ismételten módosították a bérleti szerződést, amelynek során az eddig igénybe vett 130 m² területű bérleményhez további területeket vett bérbe, éttermi és cukrászati, vendéglátóipari tevékenység folytatására. A szerződés
22. pontjában határozatlan idejű szerződésben állapodtak meg, s módosították a bérleti díjat. A bérbe vett ingatlanon a bérleti jogviszony megkezdésétől folyamatosan beruházásokat végzett, melyekhez a bérbeadó engedélyét megkérte, s az építési munkákat saját költségén végezte el. A beruházási munkái ismeretében
23. január 4-én kezdeményezte a bérleti szerződés módosítását akként, hogy a bérleti időt határozott időtartamra, 25 évre határozzák meg, s módosítsák a bérleti díjat főidényben bruttó 372.812 Ft/hó, elő- és utóidényben 215.407 Ft/hó összegre. Előadta, hogy a beruházási értékeinek megállapítására
24. június 19-én szakvéleményt készíttetett, mely az általa elvégzett beruházások értékét, a gyógyszálló forgalmi értéke alapján annak 6,7 %-ban állapította meg. Hivatkozott arra, hogy az alperes a
25. december
26. napján kelt levelében az értéknövelő beruházások jogalapját nem vitatta, annak mértékét vitatta és azt 5,9 %-ban jelölte meg. Az alperes a
27. március
28. napján kelt levelével a bérleti jogviszonyt
29. szeptember
30. napjával felmondta, s a felmondásban jelezte, hogy az értéknövelő beruházások tárgyában elszámolási kötelezettsége van. Előadta, hogy a beruházásai ellenértékének megállapítására előzetes bizonyítási iránti kérelmet terjesztett elő, amely a Keszthelyi Járásbíróság előtt Gpk.50.083/
31. szám alatt van folyamatban. Az alperes kérte a kereset elutasítását és a felperes perköltség fizetésére kötelezését. Hivatkozott a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló
32. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Ltv.) helyiségekre irányadó
33. §

(1)bekezdésére, amely alapján a bérbeadó és bérlő megállapodhatnak, hogy a bérlő a lakást átalakítja, korszerűsíti. A megállapodásnak tartalmaznia kell azt is, hogy a munkák elvégzésének költségei melyik felet terhelik. Előadta, hogy a felek között az építési beruházásokhoz történő hozzájárulások megadásakor megállapodás jött létre arra nézve, hogy az átalakítás költségeit a felperes viseli. A felperes, mint bérlő kérte a bérbeadó hozzájárulását az egyes átalakításokhoz, a felperes ezeket megadta, azzal, hogy arra az alperes költségén kerülhet sor. Csatolta a felperes leveleit a hozzájárulások kéréséről, valamint az alperes ezekre adott válaszait, melyben a hozzájárulást megadta azzal, hogy azt a felperes költségén kell elvégezni. Álláspontja szerint ezek a beruházások kizárólag a felperes, mint bérlő üzleti érdekét és bevételeinek növekedését célozták. Vitatta a 60.000.000 Ft összegszerűségét, tekintettel arra, hogy a felperes nem bizonyította a beruházásainak értékét. Hivatkozott arra is, hogy amennyiben a felperes követelhetné a beruházások megtérítését, úgy követelései elévültek. Megjegyezte, hogy

1. decemberében és
2. április
3. napján az alperes, valamint bérlő között jött létre a bérleti szerződés, így az
4. és
5. évi beruházásokra a felperes nem is tarthat alappal igényt. Álláspontja szerint a felperesi beruházások gazdagodást alperesnél nem okoztak. A felperesi beruházások - így különösen a 2006-os beruházás - az alperesi szálloda szempontjából kifejezetten zavaró és értékcsökkentő volt. A Zalaegerszegi Törvényszék a
6. november
7. napján kelt 4.G.40.085/2014/
8. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 762.000 Ft perköltséget. Megállapította, hogy az alperes vitatta, hogy a felek között létrejött olyan megállapodás, amely szerint felmondás esetén a felperes igényt tarthat beruházásai megtérítésére, sőt azt állította, hogy a felperes kimondottan annak tudatában hajtotta azokat végre, hogy a költségek őt terhelik. A
9. november
10. napján megtartott tárgyaláson - a felperes üzletvezetője elismerte, hogy a felek között nem jött létre olyan megállapodás, amely szerint amennyiben a bérleti szerződés megszűnik, akkor a beruházásai értékét a felperes megkaphatja. Az elismerő nyilatkozat miatt az ügyben bizonyítást nem kellett lefolytatni. Az Ltv.
11. §

(1)bekezdése, a 36. §

(1)bekezdése és a

1. §-a alapján kialakult bírósági gyakorlat teljesen egyöntetű abban, hogy a bérlő a bérleményre fordított kiadásai megtérítését csak akkor követelheti, ha a felek erre irányuló megállapodást kötnek. Megállapodás hiányában a bérlő beruházásai ellenértékére nem tarthat igényt sem jogalap nélküli gazdagodás, sem a ráépítés szabályai szerint. E körben hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság Pfv.IX.26.872/2001/
2. számú, a Pécsi Ítélőtábla Gf.IV.30.110/2004/
3. számú, a Fővárosi Ítélőtábla Gf.XVI.40.362/2006/
4. számú, a Debreceni Ítélőtábla Gf.4.30.385/2007/
5. számú, a Győri Ítélőtábla Pf.I.20.172/2008/
6. számú, a BDT. 2008.
7. és a BDT.2010.
8. számú eseti döntéseire. Megállapította, hogy a bérleti jogviszonyban kizárólag a felek egyező szerződéses akarata lehet a beruházások elszámolásának alapja. A felek a szerződésüket utoljára
9. december
10. napján módosították és foglalták egységes szerkezetbe. Ezt követően közöttük szerződésmódosítás nem jött létre, csupán tárgyaltak a felperes módosítási ajánlatáról. Szerződésük
11. pontjában ugyanakkor kikötötték, hogy a felperesnek a bérleményt a szerződés megszűnésekor az átadás-átvételi leltár szerinti állapotban kell visszaadni, bármilyen térítés nélkül, azaz a felperes beruházásai megtérítésére nem tarthatott igényt. Ugyanezt támasztja alá az is, hogy az alperes a beruházásokhoz minden alkalommal azzal járult hozzá, hogy annak költségei a felperest terhelik. A költségviselésről való alperesi álláspont tehát a felperes számára világos volt. A felek között megállapodás sem a beruházások elvégzése előtt, sem azt követően nem jött lére, csak az állapítható meg, hogy az elszámolás lehetőségéről egymással tárgyaltak, de ez eredményre nem vezetett. A felperes fellebbezése folytán eljárt Pécsi Ítélőtábla a
12. március
13. napján kelt Gf.IV.40.006/2015/
14. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 381.000 Ft másodfokú perköltséget. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az állami adóhatóság felhívására 2.500.000 Ft feljegyzett fellebbezési eljárási illetéket. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást pontosította azzal, hogy az alperes
15. decemberében bérlőkkel kötött bérleti szerződést a perbeli ingatlanra, majd
16. április
17. napján az alperes, valamint bérlők között jött létre bérleti szerződés a perbeli ingatlanra vonatkozóan. Megállapította, hogy ezen pontosított tényállásra is tekintettel helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperes az általa a bérleményben végzett beruházások megtérítésére jogalap nélküli gazdagodás jogcímén nem tarthat igényt. A felperes keresetének ténybeli alapjaként az
18. évben kialakított magas tető, udvar, presszó, terasz térfedése, az
19. évi presszó ideiglenes téliesítési munkáira, az
20. évi étterem építési munkáira és a
21. évi meglevő ruházati üzletek terasz lefedésének átépítési és vendégló fogyasztó terének átépítési munkáira hivatkozott. A pontosított tényállás szerint
22. és
23. évben nem a felperesi gazdasági társaság volt a bérlemény bérlője, a magánszemély bérlők beruházására pedig a felperes nem alapíthat megtérítési igényt. Az
24. és
25. évi beruházásokból eredő igényérvényesítést a bérleti szerződések egyébként is egyértelműen kizárják. Az
26. decemberében létrejött bérleti szerződés
27. pontja, míg az
28. április
29. napján megkötött szerződés
30. pontja értelmében a bérleti szerződés lejártával a bérlők a bérleményt az átvételkori, illetőleg a rendeltetésszerű használatnak megfelelő állapotban, bármilyen térítés és cserehelyiségek igénye nélkül voltak kötelesek visszaszolgáltatni a bérbeadónak. Egyetértett a másodfokú bíróság azzal, hogy az
31. és a
32. évben végzett beruházásokkal kapcsolatos megtérítési igényre az Ltv. rendelkezéseit kell alkalmazni, mivel a felperes átalakítást, korszerűsítést végzett. Az Ltv.
33. §-ához fűzött miniszteri indokolás szerint, ha a megállapodás szerint a költségek a bérlőt terhelik, akkor azok megtérítésére a bérleti szerződés megszűnése esetén sem tarthat igényt. Ilyen esetben a jogalap nélküli gazdagodás szabályai sem alkalmazhatók, mert a bérbeadó nem jogalap nélkül jut hozzá a bérlő által végzett átalakítás, korszerűsítés okozta értéknövekedéshez, hanem a megállapodás alapján. A bérlő az átalakítás, korszerűsítés költségeit ezért abban az esetben igényelheti, ha a bérbeadóval ilyen tartalmú megállapodást kötött, ennek hiányában - amennyiben a felek a bérlő általi költségviselésben állapodtak meg - ezt utóbb a bérlő nem háríthatja át a bérbeadóra. A
34. évi beruházás költségei tekintetében a felek megállapodtak, mely szerint a költségek a bérlőt terhelik. A megállapodás tényét igazolja, hogy a
35. évi ideiglenes téliesített terület átépítési munkáihoz az alperes
36. március
37. napján úgy járult hozzá, hogy a munkákat a felperes saját költségén végezheti el. A
38. május
39. napján felvett emlékeztetőben a felek egyező nyilatkozatot tettek arra, hogy valamennyi
40. évben végzett beruházást a felperesnek saját költségén kellett elvégeznie. A felek közötti megállapodás tehát kizárja a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazását. A feleknek lehetőségük lett volna arra, hogy utóbb a létrejött megállapodást módosítsák, azonban ilyen megállapodás közöttük - a felperes által sem vitatottan - nem jött létre. Az
41. évben végzett beruházás tekintetében nem áll rendelkezésre olyan írásba foglalt nyilatkozat, amely a költségviselés kérdését rendezi. A korszerűsítés, átalakítás költségeire vonatkozó megállapodásra nincs alakszerűségi előírás, az szóban, írásban, ráutaló magatartással is létrejöhet. Ráutaló magatartás akkor hoz létre szerződést, ha abból megállapítható olyan egyező akarat, amely a jelen ügyben alkalmazandó régi Ptk.
42. §

(1)bekezdése szerint a szerződés létrehozását eredményezi. A felek magatartása kifejezi a megegyezést a szerződés lényeges pontjaiban. A perbeli esetben a 21099-2/

1. számú építési engedély alapján az alperes az étterem átalakításához hozzájárult, az átalakítás költségeit viselte és
2. évig az alperes felé semmilyen igénnyel nem lépett fel a beruházás kapcsán. A felek magatartása kifejezésre juttatta ezzel azt az egyező akaratot, hogy az átalakítás költségeit a bérlő viseli, közöttük az
3. évi munkák tekintetében ráutaló magatartással létrejött a megállapodás, amely a fent kifejtettek szerint a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazását kizárja. Alaptalanul hivatkozott a felperes arra is, hogy az alperes a felmondásban a tartozását elismerte. A tartozás-elismerés a másik félhez intézett írásbeli nyilatkozattal történik egyoldalú, címzett írásba foglalt nyilatkozat, amelyben a kötelezett a jogosult felé fennálló kötelezettségét elismeri. A fél jognyilatkozatához a tartozáselismerés következményei csak akkor fűződhetnek, ha a tartozás elismerése magyarázatot nem igénylő módon kifejezetten és félreérthetetlenül történik. A
4. március hó
5. napján kelt felmondás e feltételeknek nem felelt meg, kizárólag azt tartalmazta, hogy az alperes tudomással bír a felperes elszámolási igényéről és megállapodás érdekében a jogi képviselő fel fogja venni a kapcsolatot a felperessel. A felmondásban az alperes nem ismerte el az elszámolási igény jogalapját sem, összegszerűségre pedig egyáltalán nem nyilatkozott, csak egyeztetést kezdeményezett. A felperes a jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet helyett a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalát és a kereseti kérelemnek történő helyt adást. Másodlagosan kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett az első-, vagy a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását. Hivatkozott arra, hogy az első-, és a másodfokú bíróság abból indult ki, hogy a felek között a bérlet tárgyát képező területre nézve az Ltv. szerinti helyiségbérlet jött létre. Előadta, hogy maga az Ltv. nem tartalmazza a helyiség definícióját, így abból nem derül ki, hogy mi értendő az alatt. Az Országos Településrendezési és Építési követelményekről szóló 253/
6. (XII.20.) Kormányrendelet (OTÉK)
7. számú mellékletének
8. pontja szerint helyiség a rendeltetésének megfelelően épületszerkezettel minden irányból körülhatárolt, járófelülettel rendelkező tér, a beépítetlen tetőtér kivételével. Erre figyelemmel az általa az alperestől bérlet terület nem minősül helyiségnek, így arra Lakástörvény nem alkalmazható. Hivatkozott arra is, hogy az általa elvégzett építési beruházások műszaki tartalmuknál fogva nem minősülnek a Lakástörvény 15.§

(1)bekezdés és a

1. § alá tartozó ún. átalakítási korszerűsítési munkálatoknak, ezért a jogszabályhely jogszabálysértő módon került alkalmazásra. Az általa végzett rendkívül nagy értékű építési engedélyköteles beruházások túlmutatnak az átalakításon, korszerűsítésen. Az eljáró bíróságoknak részletesebb bizonyítást kellett volna lefolytatniuk a beruházások elvégzésére vonatkozó megállapodások tartalmának felderítése céljából, amelyet jogsértő módon elmulasztottak. Álláspontja szerint arra vonatkozóan jött létre megállapodás a felek között, hogy a felperes az alperes ingatlanán építhet. A felek csak abban állapodtak meg, hogy az akkor aktuális kivitelezési költséget felperes viseli, nem pedig abban, hogy a beruházás értékének megtérítését a felperes később ne követelhesse. Erre a körülményre vonatkozóan az eljárt bíróságnak bizonyítást kellett volna lefolytatniuk, amit jogszabálysértő módon elmulasztottak. Hivatkozott a Kúria Pfv.VIII.22.143/2009/
2. számú eseti döntésben foglaltakra, melyre figyelemmel a felperes jogalap nélküli gazdagodás jogcímén igényt tarthat beruházása értékének megtérítésére. Jogszabálysértő az a következtetés, mely szerint a felek a korábban létrejött szerződés kikötését kiterjesztően értelmezték volna a még fenn nem álló épületre, helyiségre. Azt, hogy az épület létrehozására irányuló megállapodást is ez alá értelmeznék a felek, kizárt, mert erre nem történt utalás. A felperes
3. március 4-én nem bérlőként fordult az alpereshez, az alperes
4. március 8-án pedig nem bérbe adóként tett jognyilatkozatot, ezért vizsgálni kellett volna ezen nyilatkozatokat, hogy hoznak-e létre új szerződést, ha igen, az módosítja-e a bérleti szerződést, avagy egy másik jogviszonyt is létrehoz. Az eljárt bíróságok tehát lényeges tényállításokat nem vettek figyelembe, ennek indokát sem adták meg. Nem vették figyelembe azt sem, hogy az alperes jogi képviselője a perbeli fellépése előtt elismerte, hogy elszámolási, megtérítési kötelezettsége áll fenn vele szemben, majd később módosította az álláspontját. A felülvizsgálati kérelem szerint a jogerős ítélet sérti a az Ltv. 15.§

(1)bekezdését, a

1. §-át, a Ptk.
2. §

(3)bekezdését a

1. §-át és a Pp.
2. §

(1)bekezdését. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában fenntartását és a felperes felülvizsgálati eljárási költségben marasztalását. Hivatkozott arra hogy a perbeli szerződés aláírásakor hatályos Ltv.

1. számú mellékletének
2. pontja rögzítette, hogy mi minősül nem lakás céljára szolgáló helyiségnek. Jelenleg ezt a meghatározást az Ltv. 91/A. §
3. pontja rögzíti, erre figyelemmel a perbeli szerződésre az Ltv. rendelkezései az irányadóak. Az Ltv. 37.§-a mellett a
4. §

(1)bekezdése tartalmazza az átalakítás esetén alkalmazandó szabályokat. A hivatkozott rendelkezés nem tartalmaz olyan korlátozást, hogy azok nem lehetnek építési engedély köteles munkálatok. A felperes által hivatkozott átalakítások az Ltv. hatálya alá esnek. Az átalakítások fogalmába tartozik az az eset is, ha az átalakítással új építészeti kialakítás jön létre. A perben az alperes okiratokkal bizonyította, hogy a felek között minden alkalommal létrejött megállapodás arra nézve hogy az alperes az átalakításhoz hozzájárul, de olyan módon, hogy annak költségeit minden esetben a felperes viseli. Ezzel szemben a bizonyítás a felperest terhelte. A bérleti szerződés

1. pontja szerint a felperes a bérleményt bármilyen térítés igénye nélkül köteles bérbeadónak visszaszolgáltatni. A felperes ügyvezetője a tárgyaláson elismerte, hogy nem jött létre a felek között olyan megállapodás amely szerint ha bérleti szerződés megszűnik akkor a beruházási értéket a felperes megkaphatja. Az alperes igazolta, hogy a felek szándéka az volt hogy bérleti szerződés megszűnésekor a bérlőnek nem lehet térítési igénye. Egyébiránt a bérleményben elvégzett valamennyi átalakítás a felperes üzleti érdekét szolgálta, annak minden előnyét a felperes élvezte. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A Pp.
2. §-ának

(2)bekezdése szerint jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni. A Pp. 73/A. §

(1)bekezdés a) pontja szerint a Kúria előtti felülvizsgálati eljárásban a felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél számára a jogi képviselet kötelező, ezért a Kúria érdemben kizárólag a jogi képviselő által benyújtott felülvizsgálati kérelemmel foglalkozhatott. Nem osztja a Kúria a felperesnek az építési szabályokra történő hivatkozását, mely szerint az általa bérelt terület nem minősül helyiségnek. A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló

1. évi LXXVIII. törvény (Ltv.) felek szerződéskötésének időpontjában
2. december
3. napján hatályos
4. számú melléklet
5. pontja értelmében nem lakás céljára szolgáló helyiség az, amely kizárólag ipari, építőipari, mezőgazdasági, vízgazdálkodási, kereskedelmi, tárolási, szolgáltatási, igazgatási, honvédelmi, rendészeti, művelődési, oktatási, kutatási, egészségügyi, szociális, jóléti és más gazdasági célra szolgál. A Kúria álláspontja szerint a felperes által bérbe vett területen bérbeadásra alkalmas helyiségcsoport állt, melyre vonatkozóan a felek között bérleti jogviszony jött létre, melyre az Ltv. rendelkezései alkalmazandók. A felperes sem az első-, sem a másodfokú eljárásban nem tette vitássá ezt, erre első alkalommal a felülvizsgálati kérelmében hivatkozott. A felülvizsgálati eljárásban nem hozható fel olyan új állítás, ami korábban az eljárásban nem szerepelt. A jogerős ítélet csak a per tárgyát érintő körben vizsgálható felül, csak olyan kérdésben támadható, amely az elsőés másodfokú eljárásnak is tárgya volt (Pfv.III.21533/2014/5., BH1998.288., BH2001.222., BH1995.
6. és BH2001.172.). Az Ltv. 15.§

(1)bekezdése, a 36. §

(1)bekezdése és a 37.§-ai alapján a bérlő által nem vitatottan elvégzett beruházásoknak kétféle minősítése lehet: ha létrejött a felek között megállapodás, akkor az abban foglaltak szerint, ha nem jött létre megállapodás, úgy az Ltv. és a Ptk. szabályai szerint tarthat igényt költségei megtérítésére. Tényként megállapítható, hogy az alperes hozzájárult a beruházások elvégzéséhez azzal, hogy azt a felperes a saját költségén elvégezheti. A felek között a bérleti jogviszonyon túlmutató, az felperesi beruházások jogi sorsát rendező megállapodás nem jött létre. Ennek tényét a felperes ügyvezetője is elismerte. Az alperes hozzájáruló nyilatkozata nem értelmezhető úgy, hogy a későbbiekben majd elszámolásra tarthat igényt a felperes. Az első-, és másodfokú bíróság helyesen állapította meg azt, hogy a felek közötti megállapodás hiányában nincs lehetőség a beruházással előállt értékemelkedés ellenértékének megtérítésére. A bérleti szerződés

1. pontja szerint a bérlő a bérleti szerződés megszűnésekor „ugyanilyen állapotban” köteles a bérleményt a bérbeadónak visszaadni. A felek ezen megállapodása is akként értelmezhető, hogy a felperesnek a bérleti jogviszonyból eredő minden térítési igényét kizárták. A felperes az értékemelkedés ellenértékére a jogalap nélkül gazdagodás szabályai szerint sem tarthat igényt. A jogalap nélküli gazdagodáson alapuló megtérítési kötelezettség a jogcím hiányán alapul, alkalmazására csakis abban az esetben kerülhet sor, amennyiben a felek között nem áll fenn egyéb kötelmi jogi, szerződéses jogviszony. A felek közötti bérleti jogviszony fennállása kizárja a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazását. A felperesnek a szerződés
2. pontjában foglalt rendelkezése, és az alperesi hozzájárulások tartalma ismeretében elvégzett beruházásai a saját érdekét szolgálták, a helyiségek átalakítása az üzleti kockázatába tartozó döntés volt, mely kockázatvállalás következményeit nem háríthatja át az alperesre. Maradéktalanul osztja a Kúria az első-, és másodfokú bíróság jogi álláspontját a felperes által hivatkozott alperesi „tartozáselismerés” vonatkozásában. Mivel a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból nem volt jogszabálysértő, azt a Kúria a Pp.
3. §

(3)bekezdése alapján hatályában fenntartotta. A felperes felülvizsgálati kérelme nem vezetett eredményre, ezért a Pp. 270. §

(1)bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 78. §

(1)bekezdése alapján köteles megtéríteni az alperes felülvizsgálati költségét, melyet a bíróság a 32/2003. (VIII.22.) IM. rendelet 3. §

(2)bekezdés a) pontja,

(5)és

(6)bekezdései alapján mérsékelt összegben állapított meg. A felperes pervesztessége okán viselni tartozik az illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket a 6/1986 (VI.26.) IM rendelet 13.§ (29 bekezdésére figyelemmel. Budapest, 2016. március 9. napján Dr. Molnár Ambrus s.k. a tanács elnöke Dr. Tokaji Fruzsina s.k. előadó bíró Dr. Szűcs József s.k. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő