Bfv.1040/2015/7 – Kúria

(1)bekezdés]. Ezért a terheltet halmazati büntetésül 4 hónapi szabadságvesztésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fogházban határozta meg, azonban annak végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette azzal, hogy a terhelt a szabadságvesztésből végrehajtásának elrendelése esetén legkorábban annak kétharmad részének letöltését követően bocsátható feltételes szabadságra. Egyúttal elrendelte a terhelt pártfogó felügyeletét, és külön magatartási szabályként előírta, hogy R.-né P. J. és F.-K. R. sértettektől tartsa távol magát, és velük közvetve vagy közvetlenül se lépjen kapcsolatba. A terhelt és védőjének fellebbezései alapján eljárva a Veszprémi Törvényszék a 2015. február 17-én kihirdetett 1.Bf.143/2014/7. számú ítéletével a terhelt terhére rótt cselekményeket az 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: korábbi Btk.) 176/A. §

(1)bekezdése szerint minősítette, valamint mellőzte a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezést, míg egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A jogerős ítéletben megállapított tényállás lényege a következő: A terhelt a vele egy sorházban lakó R.-né P. J.-t

1. évtől kezdve rendszeresen „bunkónak, szemétnek, primitívnek, libalujzának",
2. év nyarától pedig „kurvának" nevezte az együttéléssel szükségszerűen együtt járó, valamint a városban történt véletlenszerű találkozásaik alkalmával. A terheltnek a sértettel szembeni sértegetései, gyalázkodó megjegyzései 2012 nyarán ismét napi rendszerességűvé váltak. A tartós háborgatás miatt a sértett arra kényszerült, hogy mindennapi életvitelén is változtasson, a saját kertjében csak a terhelt távollétében tartózkodjon, és lakásából is elsősorban olyankor távozzon, amikor azt a terhelt nem észlelheti. R.-né P. J. sértett a zaklatás magánindítványt terjesztett elő. vétsége miatt joghatályos A terhelt az ugyanazon sorházban lakó, kisgyermekek gondozása miatt tartósan otthon lévő F.-K. R. sértettet - alkalmanként kisgyermekei jelenlétében - „hülyének, kurvának, buta libának" nevezte az együttéléssel szükségszerűen együtt járó találkozásaik alkalmával, amely károsan befolyásolta a beszédfejlődés késői szakaszában lévő kisgyermekeket is; a trágárságokat ismételni kezdték. A terhelt egy alkalommal a sértett két és fél éves gyermekének azt mondta: „hülye, buta gyerek, az anyád is buta". A sértettnek napi rendszerességgel kellett elviselnie a terhelt sértegetéseit, aki rendszeres kapcsolatfelvételre törekedett vele; nemcsak véletlenszerű találkozásaik alkalmával szidalmazta, hanem azt is figyelte, mikor hagyja el a sértett a lakását. Ezért az eljárás során több alkalommal kellett vele szemben távoltartást elrendelni, a sértett tartós háborgatása ellen csak a
3. október
4. és
5. január
6. napján elrendelt 60-60 napi távoltartással lehetett fellépni. F.-K. R. sértett a zaklatás magánindítványt terjesztett elő. vétsége miatt joghatályos A bíróság ügydöntő határozata ellen a terhelt védője a Be.
7. §

(1)bekezdés c) pontjára alapítva terjesztett elő felülvizsgálati indítványt. Ebben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az eljárás megszüntetését indítványozta. Indokai szerint az elsőfokú bíróság joghatályos magánindítvány nélkül folytatta le az eljárást, és állapította meg a terhelt büntetőjogi felelősségét. F.-K. R. sértettnek a rendőrségre

1. június 13-án eljuttatott beadványa ugyanis - a védő álláspontja szerint - nem minősül magánindítványnak; bejelentésében a sértett nem kéri az eljárás megindítását, és nem nyilatkozik abban a körben, hogy a feljelentett személy büntetőjogi felelősségre vonását kívánja-e. Ezt követően F.-K. R. sértett csak a
2. augusztus 30., R.-né P. J. pedig a
3. szeptember
4. napján tartott tanúkihallgatása során terjesztett elő magánindítványnak tekinthető nyilatkozatot, azonban az ezeket megelőző 30 napon belül az irányadó tényállás szerint sem történt semmiféle büntetendő cselekmény a terhelt részéről. Az indítvány annyiban osztotta a másodfokon eljárt bíróság álláspontját, hogy csak a
5. május
6. napját megelőzően elkövetett terhelti cselekmények értékelhetőek büntetőjogilag, de hozzátette: azok is csak akkor, ha az említett,
7. június 13-án érkezett beadvány joghatályos magánindítványnak minősülne. Észrevételezte a védő: az elsőfokú ítéleti tényállás szó szerint azt tartalmazza, hogy R.-né P. J. sértett a zaklatás vétsége miatt joghatályos magánindítványt nem terjesztett elő. Ezzel védőként egyetért. Ugyanakkor a tényállás következő mondatát - mely azt rögzíti, miszerint R. Gy. a rágalmazás vétsége miatt joghatályos magánindítványt terjesztett elő - már iratellenesnek tartotta. Összegezve: a védő álláspontja szerint a
8. június 13-án érkezett beadvány nem minősül joghatályos magánindítványnak, a későbbi magánindítványok pedig elkésettek. A Legfőbb Ügyészség a BF.1152/2015/
9. számú átiratában a felülvizsgálati indítványt nem tartotta alaposnak, és a támadott határozatok hatályában való fenntartására tett indítványt. Kiemelte: az irányadó tényállás szerint R.-né P. J.-nek a terhelt általi háborgatásai
10. évtől kezdődtek, majd - a másodfokú bíróság által pontosított tényállás szerint a terhelt sértegetései és gyalázkodásai 2012 nyarától váltak napi rendszerességűvé. A sértegetés tehát az említett nyár teljes időszakán, és azon túl is tartott. Ehhez képest a szeptember 3-án előterjesztett magánindítvány nem elkésett. F.-K. R. esetében azt tartalmazza a tényállás, hogy a terhelt
11. óta folytatta vele szemben a terhére rótt magatartását, az ellen csak a
12. október
13. és
14. január
15. napján elrendelt távoltartással lehetett fellépni. Ebből levonható az a következtetés, hogy - az ugyancsak napi rendszerességű - háborgatás a magánindítvány
16. augusztus 30-i megtételekor is folyamatosan tartott. Ugyanakkor kitért a Legfőbb Ügyészség arra is: tartalmilag joghatályos magánindítványnak minősül az F.-K. R. és a társasház többi lakója által aláírt, a V.-i Rendőrkapitányság vezetőjének címzett,
17. június 13-án érkezett beadvány is. Abban - az ügyészi álláspont szerint - a sértett pontosan megjelölte, hogy milyen cselekményt, és ki követett el a sérelmére, továbbá - arra hivatkozással, hogy a korábbi békés megoldások nem vezettek eredményre - a rendőrség eljárását kérte vele szemben. Ezzel pedig tartalmilag az F. G.-né elleni büntetőeljárás megindításának, büntetőjogi felelősségre vonásának a kívánalmát fejezte ki. A magánindítvány formához nem kötött, joghatályosságának nem feltétele, hogy az szó szerint tartalmazza az elkövető „megbüntetésének kérését". Ugyanakkor a Legfőbb Ügyészség utalt arra is, hogy az említett beadvány tartalmazza: F. G.-né minden szomszédot hasonló módon, indok nélkül sérteget. Azt a ház több más lakója - köztük R.-né P. J. is aláírta. Így az ügyben érintett másik sértett vonatkozásában is megállapítható, miszerint megjelölte, hogy ki és milyen cselekményt követett el vele szemben, továbbá kifejezte a terhelt büntetőjogi felelősségre vonása iránti igényét. Időben e bejelentés is illeszkedik a cselekmény elkövetési időszakához, ennélfogva az említett beadvány a R.-né P. J. sérelmére elkövetett cselekmény tekintetében is joghatályos magánindítványnak minősül. Az ügyészi álláspont szerint az is megállapítható az irányadó tényállásból, hogy a terhelt valamennyi magánindítványt megelőző 30-30 napos időszakon belül háborgatta a sértetteket. A felülvizsgálati indítvány ugyanakkor pontatlanul hivatkozik a másodfokú bíróság azon megállapítására, miszerint a terhelt terhére csak a
18. május
19. napja előtti időszakban kifejtett magatartása értékelhető büntetőjogilag. A törvényszék ítélete
20. oldalán ugyanis azon álláspontját fejtette ki, miszerint a büntetőeljárás megindulására irányuló beadványnak a nyomozó hatósághoz érkezését megelőző
21. naptól kezdődik a büntetőjogi szempontból figyelembe vehető időszak, ezért éppen a
22. május 13-át megelőző terhelti cselekmények nem értékelhetők büntetőjogilag, „csak előzményként vehetők figyelembe". A törvényszék tehát egyrészt a
23. május
24. és június 13., illetve - kizárólag R.-né P. J. tekintetében - a
25. augusztus
26. és szeptember
27. napja közötti időszakot tartotta büntetőjogilag értékelhetőnek. A Legfőbb Ügyészég álláspontja szerint azonban ez a megállapítás téves. Mind a korábbi Btk. 176/A. §

(1)bekezdésében, mind a jelenlegi Btk. 222. §

(1)bekezdésében foglalt bűncselekmény természetes egység, az egyes részcselekmények nem önmagukban, hanem együttesen vezetnek a sértett rendszeres vagy tartós háborgatásához. Az egyes részcselekmények önmagukban nem lehetnek a büntetőjogi felelősségre vonás alapjai, így a magánindítvány hiánya mint büntethetőséget kizáró ok sem vizsgálható részcselekményenként. Ezért a magánindítvány joghatályossága nemcsak a 30 napon belül elkövetett részcselekményekre, hanem az azoknál korábbi, de ugyanazon törvényi egység részét képező háborgató magatartásokra is kiterjed (abban az esetben is, ha a sértett kezdettől fogva tisztában van az elkövető személyével). Az ügyészi átiratban foglaltakra a védő írásbeli észrevételt tett. Ebben fenntartotta: az F.-K. R. sértett által

1. június 13-án a rendőrségre eljuttatott beadvány nem tekinthető olyan nyilatkozatnak, amelyben a jogosult egyértelműen az elkövető büntetőjogi felelősségre vonását kezdeményezte volna. Önmagában az a tény, hogy a sértett beadványát a rendőrségnek címezte, még nem jelenti azt, hogy magánindítványt kívánt előterjeszteni. A védő kitért rá: a magánindítvány hiányát utóbb a rendőrség is észlelte, ezért nyilatkoztatta a sértetteket, azonban e nyilatkozatok már - álláspontja szerint - magánindítványként elkésettek. Írásban tett észrevételt az ügyészi indítványra F. G.-né terhelt is. Az ebben foglaltak szerint az F.-K. R. és férje által írt beadvány nem magánindítvány, mert a városi rendőrkapitánynak címezték. Annak logikáját zavarosnak tartotta, mert álláspontja szerint férjét is megnevezték elkövetőként, míg később kérdésre a magánvádló úgy nyilatkozott, hogy vele nem volt konfliktusa, továbbá az ügyhöz nem tartozó részletekre is kitért. Tételesen kimutatta, az egyes tanúk vallomásában milyen egyforma kifejezések voltak megtalálhatóak, ezek pedig - a terhelti álláspont szerint - a tanúk összebeszélését valószínűsítik. Sérelmezte, hogy bizonyítási indítványait az alapeljárásban nem vették figyelembe, valamint a feljelentésnek azon részét és az ügyészi indítvány - ezt idéző -
2. oldala utolsó bekezdését, mely szerint férje is részt vett a vád tárgyává tett magatartás tanúsításában. Minderre tekintettel a terhelt a „per megszüntetését", valamint a bűnügyi nyilvántartásból a rá vonatkozó adatok törlését kérte. A Kúria a felülvizsgálati indítványt a Be.
3. §

(1)bekezdés első fordulata szerint tanácsülésen bírálta el. A felülvizsgálati indítvány nem alapos. A Be. 416. §

(1)bekezdés c) pontja szerint a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen felülvizsgálatnak van helye, ha a bíróság határozatát a Be. 373. §

(1)bekezdés I. pont

1. b)vagy
2. c)alpontjában, illetve II.-IV. pontjában foglalt eljárási szabálysértések valamelyikével hozta meg. A Be. 373. §

(1)bekezdés I. pont b) alpontja szerinti feltétlen eljárási szabálysértés, ha a bíróság az eljárás lefolytatásához szükséges magánindítvány hiányában hoz ítéletet. Mind a korábbi Btk. 176/A. §

(1)bekezdése, mind a Btk. 222. §

(1)bekezdése szerinti zaklatás vétsége - a korábbi Btk. 183. §

(1)bekezdése, illetve a jelenlegi Btk. 231. §

(2)bekezdése értelmében - csak magánindítványra büntethető. A Be. 173. §

(1)bekezdése szerint magánindítványra üldözendő bűncselekmény miatt csak a jogosult feljelentése alapján indítható büntetőeljárás. A magánindítvány előterjesztőjének bármely olyan nyilatkozatát, amely szerint az elkövető büntetőjogi felelősségre vonását kívánja, magánindítványnak kell tekinteni. A hivatkozott törvényhely

(3)bekezdésének első mondata szerint a magánindítványt attól a naptól számított harminc napon belül kell előterjeszteni, amelyen a magánindítványra jogosult a bűncselekmény elkövetőjének kilétéről tudomást szerzett. Mindezekre tekintettel jelen ügyben az alábbiak állapíthatók meg. A védő indítványában törvényes felülvizsgálati okra hivatkozott; ezért azt a Kúria érdemben elbírálta. Ennek során elsőként arra a védői észrevételre kell kitérni, miszerint az ítélet maga tartalmazza, hogy F.-K. R. nem terjesztett elő magánindítványt, továbbá - tévesen - azt, hogy R. Gy. viszont igen. Kétségkívül a Be. 423. §

(1)bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó. A történeti tényállás megállapítása pedig alapvetően az elsőfokú bíróság feladata, ugyanakkor a Be. 352. §

(1)bekezdése módot ad - meghatározott feltételek fennállása esetén - a másodfokú bíróság részére a tényállás helyesbítésére, kiegészítésére, sőt még szűkebb körben - eltérő tényállás megállapítására is. A hivatkozott törvényhely

(2)bekezdése szerint ilyenkor a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a helyesbített, kiegészített vagy eltérő tényállás alapján bírálja felül. A Be. 423. §

(1)bekezdése szempontjából alapul veendő tényállás tehát az elsőfokú ítéletben rögzített tényállás, amennyiben azt a másodfokú bíróság - a fentiek szerint - nem helyesbítette, nem egészítette ki, vagy nem állapított meg eltérő tényállást. Amennyiben viszont igen, ott a másodfokú bíróság ténymegállapítását kell - az érintetlenül hagyott elsőbírói ténymegállapítások mellett, azokba beépítve - alapul venni. Jelen esetben a másodfokú bíróság a Be. 352. §

(1)bekezdés a) pontja szerint, az iratok tartalma alapján helyesbítette az elsőfokú bíróságnak a magánindítványok tekintetében tett iratellenes megállapítását; rögzítette, hogy R.-né P. J. a zaklatás vétsége miatt tett, R. Gy. viszont a rágalmazás vétsége miatt nem tett magánindítványt. A jogerős ítéleti ténymegállapítás tehát - az elsőfokú ítéletben írtakkal szemben - ez. Ugyanakkor megjegyzi a Kúria, hogy bár az eljáró bíróságnak kötelessége - magánindítványra üldözendő bűncselekmény esetén - a büntethetőség ezen feltételének vizsgálata, és az ítélet indokolásában az e körben tett megállapítást is rögzítenie kell, azonban az mégsem a felülvizsgálat során irányadó történeti tényállás része. A törvény ugyanis - a korábban írtak szerint - kifejezetten lehetővé teszi a magánindítvány hiányának felülvizsgálat keretében való támadását. Amennyiben a magánindítványra vonatkozó megállapítás a szorosan vett tényálláshoz tartozna, ahhoz még iratellenesége esetén is kötve lenne a Kúria, azaz a felülvizsgálat pusztán arra szorítkozhatna, hogy az ítéleti rendelkezés (bűnösség megállapítása vagy az eljárás megszüntetése) a magánindítvány joghatálya vonatkozásában tett megállapítással összhangban van-e. Az azonban már nem lenne vizsgálható, hogy a magánindítvány hatályára vagy annak hiányára vonatkozó megállapítás az anyagi és eljárásjogi szabályoknak megfelel-e. Az érdemi felülbírálat lehetősége tehát csak akkor biztosított, ha a Kúria maga vizsgálja: a bűnösséget megállapító ítélet meghozatalakor joghatályos magánindítvány állt-e rendelkezésére az eljárt bíróságnak. Jelen esetben megállapítható: a terhelt és a sértettek jól ismerték egymást. A terhelt a terhére rótt cselekmények elkövetési magatartását közvetlenül a sértettekkel szemben, személyesen tanúsította, így a sértettek számára az elkövető kilétének megismerése egybeesik a cselekmények elkövetési idejével. Kétségkívül az irányadó tényállás még a lehetséges pontossággal sem tartalmazza a terhelt terhére rótt cselekmények elkövetési idejét, ugyanakkor a magánindítvány joghatályosságának megítéléséhez szükséges tények az ítéleti tényállás alapján, ténybeli következtetés útján egyértelműen megállapíthatók. R.-né P. J. tekintetében az irányadó tényállás tartalmazza, miszerint a 2005. évtől kezdődött, háborgatást megvalósító magatartás 2012 nyarától vált napi rendszerességűvé. Azt viszont nem tartalmazza a tényállás, hogy a terhelt felrótt magatartása még az ítélet meghozatala előtt véget ért-e, és ha igen, mikor. Így a Kúria a következőket vette figyelembe: a bíróság a Be. 2. §

(1)bekezdése értelmében törvényes vád alapján jár el, és a

(3)bekezdés értelmében csak olyan cselekmény miatt dönthet a terhelt büntetőjogi felelősségéről, amelyet a vád tartalmaz. Ebből következően a vádirat kelte - jelen esetben

1. április
2. napja - szükségképpen a bírósági eljárásban vizsgálható tények időbeli végső határát is jelenti, mivel az ügyész fogalmilag nem emelhet - és jelen esetben sem emelt - vádat jövőbeni cselekmények miatt. Ezen túlmenően zaklatás esetében azt is figyelembe kell venni, miszerint a magánindítvány megtételével rögzül, és a felrótt bűncselekmény miatt válik érvényesíthetővé a büntetőjogi igény; más magatartás miatt a büntetőigényt újból érvényesíteni kell (BH 2014.169.). Így büntetőjogilag - e sértett tekintetében - csak a
3. szeptember
4. napjáig tartó időszakban megvalósult mozzanatok értékelhetőek. A cselekmény kezdő időpontjának meghatározásakor pedig azt kell figyelembe venni, hogy a korábbi Btk. 176/A. §-ában foglalt zaklatást csupán a
5. évi CLXII. törvény
6. §-a nyilvánította -
7. január 1-jei hatállyal - bűncselekménnyé. Ebből következően az irányadó tényállásból az tűnik ki, hogy a terhelt R.-né P. J. sérelmére a terhére rótt magatartást
8. évtől
9. április 10-ig folytatta. A büntetőjogi felelősségének alapját képező bűncselekmény elkövetési ideje pedig
10. január
11. napjától
12. szeptember
13. napjáig tart. Nem mond ennek ellent, hogy a jogerős ítéleti tényállás - a 2012 nyarától már rendszeres sértegetéseken túlmenően - egyetlen konkrét eseményt tartalmaz dátumszerűen, mégpedig azt, hogy a terhelt
14. július
15. napján találkozót kért R.-né P. J.-től, majd miután a sértett erre hajlandónak mutatkozott, ott azt állította, hogy a sértett férje, R. Gy. meg akarta őt erőszakolni. Ez azonban - összevetve a tényállásban ezt megelőzően írtakkal korántsem azt jelenti, hogy ez volt a háborgató magatartás utolsó mozzanata; éppen ellenkezőleg, az nem is tartozik a terhelt zaklatás miatti büntetőjogi felelősségét megalapozó tényálláshoz (ezért sem tartotta szükségesnek a Kúria a tényállás lényege kapcsán rögzíteni azt). A sértett ez esetben a találkozóra önként ment el, a terhelt által ott előadottak a terhelt más személy sérelmére elkövetett, más bűncselekmény miatti felelősségét vethetnék fel; R. Gy. azonban rágalmazás vétsége miatt valóban nem tett magánindítványt. Ezért tehát a
16. július 10-i esemény a zaklatás elkövetés magatartásába nem illik bele, annak részét - még kevésbé utolsó mozzanatát - nem képezi. F.-K. R. sértett esetében az ítéleti tényállás azt tartalmazza, hogy a terhelt - ugyancsak napi rendszerességű - zaklató magatartása
17. évtől a távoltartás első elrendeléséig, azaz
18. október
19. napjáig tartott. Mindebből pedig az következik, hogy a jogerős ítéleti ténymegállapítás szerint a terhelt F.-K. R.-el szemben tanúsított zaklató magatartása
20. év pontosan meg nem állapítható időszakától
21. október
22. napjáig tartott, ebből a terhére rótt bűncselekmény elkövetési ideje
23. augusztus 30-ával zárul. Ekként tehát egyik sértett magánindítványa sem elkésett, hanem a sértettek azt a sérelmükre elkövetett bűncselekménnyel egy időben, azok folyamatába illeszkedően terjesztették elő. Így viszont nem felel meg az iratok tartalmának az indítvány azon állítása, miszerint a terhelt a
24. augusztus 30., illetve
25. szeptember
26. napját megelőző 30 napos időszakban az irányadó tényállás szerint nem tanúsított háborgató magatartást. A tényállásban megállapított, napi rendszerességű háborgatás - a fentiek szerint - kétséget kizáróan mindkét sértettel szemben tartott a magánindítványuk előterjesztését megelőző 30 napos időszakban (
27. július
28. - augusztus 30., illetve
29. augusztus
30. - szeptember
31. napja között) is. Ennek pedig azért van jelentősége (és ezzel ellentétes részében a másodfokú bíróság jogi indokolása téves), mert a magánindítvány joghatályos voltához szükséges: mindkét sértett esetében legyen a zaklatás törvényi tényállásába illeszkedő elkövetési magatartásnak olyan mozzanata, amelyet a terhelt ezen 30 napos időszakokon belül valósított meg. Teljes mértékben téves viszont a másodfokon eljárt bíróság azon álláspontja, miszerint büntetőjogi felelősség részeként csak az említett időszakokon belül megvalósított mozzanatok róhatók fel a terheltnek. A korábbi Btk. 176/A. §

(1)bekezdésében [és a jelenlegi Btk. 222. §

(1)bekezdésében] foglalt zaklatás vétsége ugyanis huzamosabb jellegű, ismétlődő elkövetési magatartást, azaz rendszeres vagy tartós háborgatást igényel. Így pedig az ekként megvalósított háborgató részcselekvőségek külön-külön nem, csak együttesen merítik ki a bűncselekmény törvényi tényállási elemeit. Ennek megfelelően a rövid időközökkel megvalósított, rendszeres vagy tartós háborgatás: természetes egység. A törvényszék álláspontjából tehát az következne, hogy a zaklatást megvalósító elkövetési magatartás külön-külön még csak bűncselekménynek sem minősülő egyes mozzanatai miatt kellene 30 naponként magánindítványát előterjesztenie a jogosultnak. Ezzel szemben a törvény helyes értelmezése szerint a természetes egységet megvalósító bűncselekmény miatt - amennyiben az elkövető személye ismert - a bűncselekmény befejező mozzanatától számított 30 napon belül (így értelemszerűen a tartós vagy rendszeres elkövetéssel párhuzamosan is) terjeszthető elő a magánindítvány. Az viszont valóban szükséges, hogy a magánindítvány előterjesztését megelőző 30 napon belül is valósuljon meg az elkövetési magatartás részét képező mozzanat; ellenkező esetből ugyanis az következne, hogy a bűncselekmény elkövetése már 30 nappal korábban befejeződött, így az azt követően előterjesztett magánindítvány valóban elkésett lenne. Jelen esetben viszont - a korábban kifejtettek szerint - nem ez történt. Így az R.-né P. J. által 2012. augusztus 30-án, és az F.K. R. által 2012. szeptember 3-án előterjesztett magánindítvány joghatályos a természetes egységet képező, több évet felölelő elkövetési magatartás egésze tekintetében. Megjegyzi a Kúria: folytatólagos egységet alkotó cselekmények esetén más lenne a jogi helyzet. Ennek oka, hogy a folytatólagos bűncselekmény egyes részcselekményei a korábbi Btk. 12. §

(2)bekezdése értelmében önállóan is bűncselekménynek minősülnek. Abban - és csak abban - az esetben valóban csak a folytatólagos egység azon részcselekményei miatt lehetne a terhelt büntetőjogi felelősségét megállapítani, melyek külön-külön is joghatályos magánindítvánnyal érintettek (BH 2002.252.). Ugyancsak szükséges további magánindítvány, ha a terhelt a magánindítvány megtétele után is folytatja a zaklatást megvalósító, háborgató magatartását (BH 2014.169.). Minden egyéb - így bűncselekmény miatt előterjesztése. jelen elegendő esetben is az egységet alkotó egy magánindítvány joghatályos Ennélfogva már csupán a teljesség érdekében utal rá a Kúria: osztotta a Legfőbb Ügyészség álláspontját abban a tekintetben is, miszerint a V.-i Rendőrkapitányság vezetőjének

1. június 13-án eljuttatott beadvány mindkét sértett vonatkozásában ugyancsak joghatályos magánindítvány. A beadványt mindkét sértett aláírta, és abban megjelölték, hogy kinek milyen magatartását sérelmezik; beadványuk végén pedig - a leírtak miatt - a rendőrség eljárását kérték. Az a tény, hogy a beadványt nem a rendőrséghez, mint szervezethez, hanem a helyi kapitányság vezetőjének címezték, teljes mértékben közömbös. Köztudomású, hogy a rendőrség polgári jogvitákban nem dönthet, de olyan, a rendőrség hatáskörébe tartozó közigazgatási eljárás sem létezik, mely lefolytatásának kérelmezése - a konkrét probléma rendezése végett - az aláírókban felmerülhetett volna. Így az eljárás lefolytatásának kérelmezése egyértelműen büntetőeljárás lefolytatásának igényét foglalta magában; erre utal a beadványnak a helyzet minden más módon való rendezésének kudarcára utaló kitétele is. A
2. június 13-i beadvány tehát az abban foglaltak és az addig történtek tekintetében, mindkét sértett vonatkozásában ugyancsak joghatályos magánindítványnak minősülne; mivel azonban a később előterjesztett magánindítványok ugyancsak joghatályosak, és a korábban írtak szerint kiterjednek a teljes korábbi elkövetési időre is, ennek már jogi jelentősége nincs. A terhelt írásban benyújtott észrevételei túlnyomórészt nem álltak összefüggésben a felülvizsgálat tárgyával; a tényállás megállapítását és az elsőfokú bíróság ahhoz vezető bizonyítékértékelő, tényállás megállapító tevékenységét támadta. Ugyanakkor a Be.
3. §

(1)bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárás során a jogerős ítéletben megállapított tényállás az irányadó, ami a felülvizsgálati indítványban nem támadható. Az ilyen tartalmú kifogás nem felel meg továbbá a Be. 416. §

(1)bekezdés a)-g) pontjában taxatíve felsorolt felülvizsgálati okok egyikének sem. Ezért az abban foglaltak a felülvizsgálat tárgyán kívül estek. Mindezekre figyelemmel a Kúria - s miután nem észlelt olyan egyéb eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §ának

(5)bekezdése alapján hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat a Be.

1. §-a alapján hatályában fenntartotta. A Kúria határozata elleni fellebbezést a Be.
2. §-ának

(4)bekezdése, a felülvizsgálatot pedig a 416. §

(4)bekezdésének b) pontja zárja ki. A Be. 418. §-ának

(3)bekezdése szerint minden jogosult csak egy ízben nyújthat be felülvizsgálati indítványt, kivéve, ha az újabb felülvizsgálati indítvány benyújtása a 416. §

(1)bekezdésének

1. e)vagy
2. g)pontján alapul. A Be. 421. §-ának

(3)bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy az ugyanazon jogosult által, illetőleg a korábbival azonos tartalommal ismételten előterjesztett indítvány elutasítására vonatkozó határozat hozatalát a Kúria mellőzheti. Budapest,

1. január
2. Dr. Belegi József s.k. a tanács elnöke, Dr. Somogyi Gábor s.k. előadó bíró, Dr. Márki Zoltán s.k. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő BÉ