Bf.330/2015/14 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés

(2)bekezdés d.) pont), ezért 7 év 6 hónap börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés büntetést börtönben rendelte végrehajtani. Úgy rendelkezett, hogy a vádlott legkorábban a büntetés háromnegyed részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Kötelezte a vádlottat a terhén felmerülő bűnügyi költség viselésére. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére téves minősítés miatt és a büntetés súlyosításáért, a vádlott az ok megjelölése nélkül, védője elsődlegesen téves jogi minősítés miatt, másodlagosan enyhítésért fellebbezett. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF. 1174/2015/1. szám alatti átiratában az ügyészi fellebbezést módosítva, a büntetés súlyosításáért tartotta fenn, míg a védelmi perorvoslatokat nem tartotta megalapozottnak. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság eljárása során nem követett el eljárási szabálysértést. A bizonyítékok mérlegelésével megállapított tényállás megalapozott, ennélfogva a másodfokú eljárásban irányadó, a törvényszék indokolási kötelezettségét is teljesítette. Okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, és a cselekmény minősítése is törvényes. Tévedett azonban a törvényszék a büntetés kiszabásakor, mert eltúlzott jelentőséget tulajdonított a személyi körülményeknek, amikor az enyhítő szakasz alkalmazásával állapította meg a szabadságvesztés mértékét, és ugyanezen szempontok figyelembevételével további kedvezményként még a végrehajtási fokozatot is eggyel enyhítette. Az enyhítő körülményeknél lényegesen nagyobb nyomatékkal bírnak a súlyosító körülmények. A vádlott a legközelebbi hozzátartozója, az édesanyja sérelmére követte el a cselekményt úgy, hogy a sértett kiszolgáltatott helyzetén semmilyen módon nem próbált enyhíteni, iránta teljes közömbösséget mutatott, tudva azt, hogy az ellátatlanság lassú, de az átlagost lényegesen meghaladó szenvedéssel járó halálhoz vezet. Ezért a vádlottal szemben a büntetést jelentősen emelni szükséges. Indítványozta, hogy az ítélőtábla a törvényszék ítéletét a Be. 372.§

(1)bekezdése alapján változtassa meg akként, hogy a fő-, és mellékbüntetést súlyosítsa, egyebekben az ítéletet a Be. 371.§

(1)bekezdése alapján hagyja helyben. A feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezést a rendelkező részből mellőzni szükséges. A nyilvános ülésen a vádlott előadta, hogy erejéhez mérten ellátta édesanyját, akinek már korábbról rossz volt az állapota. Olyat nem tett, melyért e súlyos ítéletet kiérdemelte volna. A fellebbviteli főügyészség képviselője az írásbeli átiratban foglaltakat fenntartotta, azt kiegészíteni nem kívánta. A védő bizonyítási indítványt terjesztett elő. Kérte az ügy tárgyalásra utalását, a vádlottról igazságügyi elmeorvos-szakértői véleményt készítő szakértők megidézését, és annak tisztázását, hogy a vádlott szakvéleményben írt személyiségzavara megkönnyíthette-e a bűncselekmény elkövetését, ha igen, milyen mértékben. Az ítélőtábla a bizonyítási indítványt mint szükségtelent elutasította. A védő perbeszédében kitért arra, hogy a vádlott 2011.őszéig kifogástalanul ápolta édesanyját. Ekkor Budapestre költöztek, amely az anya ápolásában, gondozásához töréshez vezetett, a vádlott talán nem figyelt oda rendesen az ellátásra. Tudata azonban nem fogta át, hogy anyja a gondozás hiányosságai miatt meghalhat, ezért kizárólag gondozás elmulasztása bűntettéért vonható felelősségre. Az ügyészi indítványban foglalt súlyosítás álláspontja szerint szükségtelen, a törvényszék helyesen állapította meg a súlyosító és enyhítő körülményeket, a kiszabott büntetés tovább enyhíthető. Kiemelte, hogy az 50 éves vádlott három gyermeket nevelt fel, családjában nemcsak az apa, de az anya is terhelt volt, ezen túl a vádlott kevert személyiségzavara is értékelendő, hosszabb ideig állt a skizofrén anya mellett nyomás alatt. Az időmúlás is jelentős. A perorvoslatok nem vezettek eredményre. Az ítélőtábla az ügyben a védői indítvány ellenére a Be. 361.§

(1)bekezdése alapján nyilvános ülést tartott, és a Be. 348.§

(1)bekezdése alapján a felülbírálat tárgyát képező ítéletet az azt megelőző eljárással együtt felülbírálta. Ennek során megállapította, hogy a törvényszék az eljárási szabályokat maradéktalanul megtartotta. Valamennyi olyan bizonyítékot értékelési körbe vont, amely a tényállás megállapításához szükségesek voltak. Elrendelte a vádlott igazságügyi elmeorvos-szakértői vizsgálatát is, a szakvéleményt ismertette, az azt készítő szakértőket a tárgyaláson nyilatkoztatta valamennyi releváns kérdésre. A jelenlévő védő a szakértőknek kérdéseit feltehette. Teljesen indokolatlan lett volna a szakértők másodfokú eljárásban történő ismételt meghallgatása különös tekintettel arra is, hogy a szakértők véleményükben akként foglaltak állást, hogy a vádlottnak ugyan kevert típusú személyiségzavara van, amely elmeműködési zavar a beszámítási képességet semmilyen módon nem érintette. Foglalkoztak a szakértők véleményükben a családi terheltséggel, megállapították, hogy az édesapa révén alkoholizmus, az édesanya révén skizofrénia állt fenn, de a vádlott a skizofréniát nem örökölte édesanyjától. A megállapított tényállás mentes a Be. 351.§

(2)bekezdésében írt hibáktól és hiányosságoktól, ezért az a Be. 351.§

(1)bekezdése alapján a másodfokú eljárásban is irányadó volt. Az elsőfokú bíróság a beszerzett bizonyítékokat maradéktalanul felsorolta, és megindokolta, hogy a vádlott tagadásával szemben mely bizonyítékokat fogadott el. A bizonyítékokat egyenként és összevetve is helytállóan értékelte, melyről számot adott, indokolási kötelezettségét messzemenőkig teljesítette. A helyesen megállapított tényekből okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, a cselekmény minősítése megfelel az anyagi jogszabályoknak. Az elkövetéskori jogszabály alkalmazásával, annak indokaival az ítélőtábla maradéktalanul egyetértett, csakúgy, mint átiratában a fellebbviteli főügyészség is. A cselekmény különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésként minősítése ugyancsak helytálló. A védői állásponttól eltérően fel sem vetődik, hogy a vádlott cselekménye gondozás elmulasztása (1978. évi IV. tv. 173.§) bűntetteként minősülhet. Helyesen fejtette ki a törvényszék, hogy a gondozás elmulasztásának büntette és a gondozási kötelezettség elmulasztásával elkövetett emberölés között alapvető a különbség: míg az előbbi cselekmény eredménye a gondozásra szoruló személy életének, egészségének vagy testi épségének veszélyeztetése, az emberölésnél az elkövető tudata átfogja a halál bekövetkezésének lehetőségét és ezt kívánja vagy belenyugszik. A védői érveléssel szemben a vádlott tudata átfogta a halál bekövetkezésének lehetőségét, ezen eredménybe belenyugodva cselekedett, azaz eshetőleges szándékkal követte el cselekményét, ahogyan azt a törvényszék is helyesen kifejtette. A sértett elhanyagolásából adódó, a betegséggel együtt járó fájdalomnál nagyobb kínszenvedés okozása a különös kegyetlenséggel elkövetés megállapítását megalapozza. A vádlott ápolási, gondozási, élelmezési kötelezettségének elmulasztása a sértett hosszan tartó szenvedéssel járó halálához vezetett. ( BH 1982.316, BH 2009/291) A törvényszék helyesen állapította meg a súlyosító és enyhítő körülményeket. Csupán a kevert típusú személyiségzavar enyhítő körülmények közötti értékelése helytelen, mert annak a cselekményben szerepe nem volt. Ugyanakkor igen nagy nyomatékú enyhítő körülmény a törvényszék által írt azon tény, hogy a vádlott korábban éveken keresztül gondoskodott megfelelően a több betegségben szenvedő, folyamatos pszichiátriai kezelésre szoruló paranoid skizofrén sértettről családi körben. Mindezért az enyhítő szakasz alkalmazásával kiszabott 7 év 6 hónap tartamú szabadságvesztés büntetés nem tekinthető eltúlzottan enyhének, arra az enyhítő körülmények nyomatéka lehetőséget adott. Jelen ügyben a speciális prevenció nagyobb jelentőséghez jutott a büntetés kiszabása során, az összes körülmény figyelembevétel az alkalmazott tartamú fő- és mellékbüntetés elégséges a vádlott esetében a megfelelő visszatartó hatás eléréséhez. Az ítélőtábla sem a súlyosításra, sem az enyhítésre irányuló fellebbezést nem tartotta alaposnak. A mellékbüntetés tartama a főbüntetéshez igazodó. A büntetés elviselés körében ugyanakkor szerepe van az orvos-szakértők által megállapított kevert típusú személyiségzavarnak, a szakvélemény hosszasan taglalja a vádlott beilleszkedési zavarait, visszavonuló személyiségét, mely alapján levonható az a következtetés, hogy esetében enyhébb büntetés-végrehajtási fokozat alkalmazása indokolt, ahogyan azt az elsőfokú bíróság is helyesnek látta a vádlott személyiségére hivatkozással. A bűnügyi költség körében történt rendelkezés ugyancsak helytálló. A fent írtakra figyelemmel a törvényszék ítéletét az ítélőtábla a Be. 361.§-a szerinti nyilvános ülés keretében eljárva a Be. 371.§

(1)bekezdése alapján azzal hagyta helyben, hogy a feltételes szabadságra bocsáthatósággal kapcsolatos rendelkezést az ítélet rendelkező részéből az indokolásba átemelte, mert az a Be. 258.§

(2)bekezdés e.) pontja alapján az ítélet rendelkező részében a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges legkorábbi időpontjának feltüntetése a Btk. 38.§

(1)bekezdés alkalmazásakor szükséges, a törvényhozó ehelyütt az

1. évi IV. tv. ide vonatkozó rendelkezését nem említi. A
2. február hó
3. napjától a másodfokú határozat kihirdetéséig előzetes fogvatartásban töltött időt az ítélőtábla az
4. évi IV. tv. 99.§

(1)és

(2)bekezdése alapján a kiszabott szabadságvesztésbe beszámítani rendelte. A másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költséget a Be. 381.§

(1)bekezdése alapján megállapította, annak viselésére a Be. 338.§

(1)bekezdése alapján a bűnösnek kimondott vádlottat kötelezte. Budapest,

1. év április hó
2. napján Dr. Lassó Gábor sk. a tanács elnöke Dr.Fatalin Judit sk. előadó bíró Dr. Révész Tamásné sk. bíró A Fővárosi Törvényszék
3. szeptember hó
4. napján kelt 4.B.202/2015/
5. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 2.Bf.330/2015/
6. számú végzése folytán
7. április
8. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. Budapest,
9. év április hó
10. napján Dr. Lassó Gábor sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Csokona Éva tisztviselő