Bhar.1848/2015/7 – Kúria

(1)bekezdése, sem a Be. 296. §

(4)bekezdése alapján nem olvasható fel. KÚRIA Bhar.I.1848/2015/7.szám A Kúria Budapesten, a

1. év március hó
2. napján megtartott nyilvános ülésen meghozta a következő v é g z é s t: Az emberölés bűntettének kísérlete miatt folyamatban lévő büntetőügyben a bejelentett másodfellebbezést elbírálva a Fővárosi Ítélőtábla 3.Bf.192/2015/
3. számú ítéletét helybenhagyja. A végzés ellen fellebbezésnek nincs helye. I n d o k o l á s A Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban - a
4. április
5. napján kihirdetett 9.B.222/2012/
6. számú ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki felbujtóként elkövetett emberölés bűntettének kísérletében [
7. évi IV. törvény
8. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés a) pont]. Ezért őt nyolc év börtönbüntetésre és nyolc év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott által

1. március
2. napjától őrizetben, majd
3. március
4. napjától
5. május
6. napjáig előzetes letartóztatásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámítani rendelte és a vádlottat kötelezte az eljárás során felmerült 572.767 forint bűnügyi költség megfizetésére. Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője jelentett be - utóbb írásban is megindokolt - fellebbezést, és összességében a vádlott felmentését indítványozta. Az elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette. A Fővárosi Ítélőtábla a
7. szeptember
8. napján kihirdetett 3.Bf.192/2015/
9. számú ítéletével az elsőfokú határozatot megváltoztatta; a vádlottat az ellene bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól a Be.
10. §

(3)bekezdés b) pontjának második fordulata alapján - bizonyítottság hiányában - felmentette azzal, hogy az eljárás során felmerült bűnügyi költséget az állam viseli. A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a megismételt eljárást az eljárási szabályok túlnyomó részének betartásával folytatta le, azonban az ügy legfontosabb kérdésében T1 gyanúsítottként tett vallomásának felolvasásakor - nem tisztázta annak ténybeli és eljárásjogi hátterét, holott a Fővárosi Ítélőtábla korábbi, hatályon kívül helyező határozatában kifejtettek szerint e nyomozás során tett vallomásnak döntő jelentőséget tulajdonított és a felolvasás elmaradása eredményezte a hatályon kívül helyezést. Az alapeljárásban a Fővárosi Főügyészség a Be. 301. §

(1)bekezdése alapján indítványozta T1 vallomásának tárgyalás anyagává tételét (NF.5.821/2009/89-I. számú vádirat negyedik oldal). Az ítélőtábla kitért arra is, hogy a Be. 101. §

(2)bekezdése szerinti eljárási szabály sérült, amikor a megismételt eljárásban csupán 1.Sz. elmeorvos-szakértő meghallgatására került sor, szakértő-társa, 2.Sz. nélkül. Mindemellett T1 vádlottkénti megidézésére és korábbi vallomásának felolvasására nem kerülhetett volna sor, mert vele szemben az eljárást az ügyész felfüggesztette. Értelemszerűen ez szükségessé tette új elmeorvos-szakértői vélemény beszerzését T1 elmeállapotát illetően, figyelemmel arra is, hogy tanúkénti kihallgatására sor kerülhet-e. A

1. szeptember 15-i másodfokú eljárásban felvett, a két szakértő együttes jelenlétében adott szakvélemény alapján T1 olyan súlyos depresszióban szenved, amely funkcionális pszichózist és dezintegrált tudati állapotot jelent vegetatív krízisekkel, ennek következtében verbálisan gyakorlatilag hozzáférhetetlen. Regresszív tudatbeszűkült állapota évekig elhúzódhat, oldódhat is, de fennállhat akár élete végéig. Jelenleg állapota folyamatosan romlik, olyan elmebetegnek tekinthető, akinek depressziós tünetei vannak. (Fővárosi Ítélőtábla ítéletének
2. oldal harmadik bekezdése). Vádemelés hiányában tehát vallomása a Be.
3. §

(4)bekezdése alapján volt felolvasható. Ugyanakkor T1 a vádlottat terhelő vallomását már a nyomozás során visszavonta, így kihallgathatósága esetén a vallomástétel megtagadásával a vádhatóság egyetlen bizonyítéka enyészhetne el. Bár a Fővárosi Ítélőtábla a foganatosított bizonyítással elhárította az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítás hiányosságait, eljárásjogi hibáit, az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást hiányosnak [Be. 351. §

(2)bekezdés

1. b)pont második fordulata], az iratok tartalmával ellentétesnek [
2. c)pont] és a megállapított tényekből további tényekre helytelen következtetés [
3. d)pont] miatt részben megalapozatlannak találta. Ezt a megalapozatlanságot az iratok tartalma, ténybeli következtetés és a felvett bizonyítás alapján eltérő tényállás megállapításával - bár a vádlott felmentését eredményezően ugyanakkor a másodfokú eljárásban orvosolhatónak ítélte. Az ítélőtábla ezért az elsőfokú ítélet tényállását az ítéletének 7-8. oldalán rögzítettek szerint módosította, és a módosított tényállás alapján - mivel a bűnösségét nem látta bizonyítottnak felmentő rendelkezést hozott. A másodfokú ítélet ellen a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség (BF. 631/2012/28-I. számon) jelentett be másodfellebbezést arra hivatkozással, hogy a Fővárosi Ítélőtábla ítélete megalapozatlan [Be. 351. §

(2)bekezdés

1. b)és
2. d)pont], mert a tényállás megállapításánál a bizonyítékokat egyoldalúan, már-már koncepciózusan, kizárólag a vádlott érdekkörében vette figyelembe, így az egyoldalúan megállapított tényekből további tényekre helytelenül következtetett, és indokolási kötelezettségének sem tett teljes mértékben eleget [Be. 373. §

(1)bekezdés III. a) pont]. A hivatkozott megalapozatlansági okok a Be. 388. §

(2)bekezdése alapján a harmadfokú eljárásban kiküszöbölhetőek, ezért indítványozta, hogy a Kúria a Fővárosi Ítélőtábla, valamint a Fővárosi Törvényszék ítéletét a Be. 398. §

(1)bekezdése alapján változtassa meg: állapítsa meg a vádlott bűnösségét felbujtóként elkövetett emberölés bűntette kísérletében és szabjon ki vele szemben büntetést. A Legfőbb Ügyészség BF.603/2015/

1. számú írásbeli nyilatkozatában a másodfokú ügyészi fellebbezést módosított tartalommal tartotta fenn. Álláspontja szerint a másodfokon eljárt ítélőtábla eljárási szabálysértése a másodfokú ítélet megalapozatlanságát eredményezte, ami nem kiküszöbölhető, ezért indítványozta, hogy a Kúria a Be.
2. §

(1)bekezdés d) pontja alapján - tanácsülésen eljárva - a Fővárosi Ítélőtábla ítéletét a Be. 399. §

(5)bekezdése alapján helyezze hatályon kívül és a másodfokú bíróságot utasítsa új eljárásra. Kifejtette: a másodfokú bíróság tulajdonképpen ugyanolyan bizonyítékok újraértékelése révén állapított meg az elsőfokú bíróságtól eltérő tényállást és vont le helytelen következtetést, melynek alapján a vádlottat az ellene emelt vád alól felmentette. Ezzel pedig megsértette azt az eljárási szabályt, miszerint ha az elsőfokú ítélet megalapozott, úgy a másodfokú bíróságnak eltérő tényállás megállapítására nincs lehetősége, mert ezzel a másodfokú bíróság ítélete válik megalapozatlanná. Tévesnek tartotta a másodfokú bíróság azon következtetését, hogy a közvetett bizonyítékok semmilyen láncot nem alkotnak, melyből a vádlott bűnösségére lehetne következtetni, ellenkezőleg minden adat azt támasztja alá, hogy T1 a vádlott tudomása nélkül (helyesen: tudomásával) cselekedett. A vádlott védője írásbeli észrevételében az ügyészi fellebbezést alaptalannak tartva, megalapozottnak tartotta a másodfokú bíróság eljárását, mivel a bizonyítás felvétele álláspontja szerint szükséges volt, és bár a terjedelmét tekintve a részbizonyítás nem volt különösebben jelentős, a másodfokú bíróság annak alapján az eljárási törvény rendelkezéseinek megfelelően mérlegelte felül az első fokon megállapított tényállást. Kifejtette azt is, hogy a Fővárosi Ítélőtáblának T1 gyanúsítotti vallomását - az Alkotmánybíróság 8/2013. (III. 1.) AB határozatában foglaltakra figyelemmel - eleve ki kellett volna rekesztenie a bizonyítékok köréből, és a harmadfokú eljárásban erre is tett indítványt. Egyebekben a másodfokú határozat helybenhagyását indítványozta. A bejelentett ügyészi másodfellebbezés a Be. 386. §

(1)bekezdésének c) pontjára figyelemmel joghatályos, ezért a Kúria az ügyben a Be. 391. §

(2)bekezdése alapján nyilvános ülést tartott, melyen a Legfőbb Ügyészség képviselője a vádlott terhére bejelentett - módosított - ügyészi fellebbezést azzal tartotta fenn, hogy a megállapított tényállás szerint a vádlott nem adott pénzt T1-nek a fegyver vásárlására, továbbá, hogy a másodfokú bíróság helyesen zárta ki 1.Sz. szakértő meghallgatását a bizonyítékok köréből. A vádlott védője az írásbeli észrevételét tartotta fenn. A nyilvános ülés előtt a sértett - jogi képviselője útján részletes írásbeli észrevételeket terjesztett elő, melynek lényege, hogy feleségét bűnösnek tartja a sérelmére elkövetett bűncselekményben, ezért a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta. A vádlott az utolsó szó jogán ártatlanságát hangoztatta. Az ügyészi másodfellebbezés nem megalapozott. A Kúria az első- és másodfokú ítéletet az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárással együtt bírálta felül. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság által elkövetett eljárási hibákat a másodfokú bíróság túlnyomórészt orvosolta. A T1 által a nyomozás során tett gyanúsítotti vallomása kapcsán azonban nem osztotta az ítélőtábla által kifejtett álláspontot. Eszerint az Alkotmánybíróság 8/2013. (III. 1.) AB határozatában foglaltak ellenére a 23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet 9. §

(3)bekezdése alapján, ha a nyomozási cselekményről a védőt értesítették, de azon nem jelent meg, ezt a gyanúsítottal közölni kell és tájékoztatni kell arról, hogy a védő távolmaradása az eljárási cselekmény elvégzésének nem akadálya, így a védő távollétében kihallgatott gyanúsított vallomása figyelembe vehető. Az Alkotmánybíróság határozata alkotmányos követelményként határozta meg, hogy a Be. 48. §

(1)bekezdésének alkalmazásakor a terhelt érdekében kirendelt védőt a terhelt kihallgatásának helyéről és időpontjáról igazolható módon, olyan időben értesítsék, hogy a kirendelt védőnek lehetősége legyen az eljárási törvényben foglalt jogait gyakorolni és a terhelt kihallgatásán részt venni. Ilyen értesítés elmaradása esetén a terhelt vallomása bizonyítékként nem értékelhető. A Kúria álláspontja szerint az Alkotmánybíróság által alkotmányos követelményként meghatározott elv a nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól szóló együttes miniszteri rendelet egy részletszabályával nem helyettesíthető, főleg úgy nem, hogy maga az ítélőtábla is elismeri, miszerint az Alkotmánybíróság határozata által felhívott, a rendeletben szereplő legkevesebb huszonnégy órával korábbi értesítésnek a nyomozó hatóság eljárása az adott esetben nem felelt meg. Ezért az ítélőtábla álláspontjával szemben a Kúria úgy ítélte meg, hogy T1-nek a nyomozás során tett gyanúsítotti vallomása sem a Be. 291. §

(1)bekezdése, sem a törvény 296. §

(4)bekezdése alapján nem olvasható fel, ekként bizonyítékként egyáltalán nem értékelhető (az Alkotmánybíróság határozata nem tett különbséget aszerint, hogy az alkotmányos követelmény ellenére beszerzett gyanúsítotti vallomás a későbbiekben milyen okirati bizonyítékként kerülhet felhasználásra: ebből következően sem a vádlott korábbi, gyanúsítottként tett vallomásaként, sem a későbbi tanú korábban, gyanúsítottként tett vallomásaként nem vehető figyelembe). Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 46. §

(3)bekezdése szerint ugyanis, az Alkotmánybíróság hatáskörei gyakorlása során folytatott eljárásában határozattal megállapíthatja azokat az Alaptörvény szabályozásából eredő, és az Alaptörvény rendelkezéseit érvényre juttató alkotmányos követelményeket, amelyeknek a vizsgált, illetve a bírósági eljárásban alkalmazandó jogszabály alkalmazásának meg kell felelnie. Az Alkotmánybíróság a határozata alapjául szolgáló ügyben a Be. 48. §

(1)bekezdése alkotmányosságát vizsgálta, és nem a 23/

1. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet
2. §

(3)bekezdésének alkotmányosságát. Ez azonban a jelen ügyben mindössze azt jelenti, hogy a másodfokú bíróság által lefolytatott további részbizonyítás felesleges volt, miután T1 nyomozati vallomása egyáltalán nem használható fel, éspedig nem T1-nek a cselekmény elkövetése után bekövetkezett elmebetegsége, hanem amiatt, mert az eljárás során az Alkotmánybíróság határozatában foglalt alkotmányos követelménynek a vallomás megtételének körülményei nem feleltek meg. A Kúria hozzáteszi még azt, hogy ha az Alkotmánybíróság egy Be.-ben lévő eljárási rendelkezés alkotmányos követelményeit utóbb megállapítja, akkor nem lehet úgy tekinteni, hogy a rendelkezés alkalmazásakor ilyen alkotmányos követelmény nem volt, ezért a jogszabály alapján végzett eljárási cselekmény érvényes [Be. 605. §

(2)bek.]. Ez ugyanis éppen az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményt megállapító hatáskörét ürítené ki. Ezért a Kúria - e fenti, eltérő indokkal - de hasonlóan az ítélőtáblához, úgy ítélte meg, hogy ebben az ügyben a beszerzett bizonyítékok alapján nem állapítható meg a bűnössége. Az ügyészi fellebbezésben írtakkal szemben tehát a Kúria álláspontja is az, hogy az elsőfokú bíróság ítélete részben megalapozatlan volt, ezért nem tévedett a másodfokú bíróság, amikor részbizonyítást vett fel. Az ítélőtábla T1 gyanúsítotti vallomásának felhasználhatósága kapcsán elfoglalt téves álláspontja lényegében nem befolyásolta azt, hogy a felvett részbizonyítás alapján a bizonyítékok megengedett felülmérlegelésével [Be. 352. §

(3)bek.] a vádlottat helyesen mentette fel az ellene emelt vád alól. Ugyanakkor a Kúria a felülbírálat során nem észlelt olyan eljárási szabálysértést, amely feltétlen hatályon kívül helyezést eredményez és ezzel az ügy érdemi elbírálását kizárja. E körben vizsgálta azt is, hogy az ítélőtábla elmulasztotta-e indokolási kötelezettségét és azt állapította meg, hogy a másodfokú bíróság érthető indokát adta döntésének, okfejtése nyomon követhető, abból a felmentő rendelkezés indoka félreérthetetlenül kiderül. Ami pedig a Legfőbb Ügyészség által módosított tartalommal fenntartott ügyészi indítvány azon részét illeti, amely szerint a másodfokú bíróság nem foglalkozott kellő körültekintéssel a sértett írásbeli észrevételeivel és indítványaival, a Kúria álláspontja szerint a sértetti jogok gyakorlása nem hozza bizonyítási kényszerhelyzetbe sem az első-, sem a másodfokú bíróságot, ez utóbbit akkor sem, ha egyébként hivatalból maga is észleli, hogy az elsőfokú ítélet (más okból) megalapozatlan. A módosított ügyészi másodfellebbezés, miszerint a Kúria a Fővárosi Ítélőtábla ítéletét helyezze hatályon kívül, és a másodfokú bíróságot utasítsa új eljárásra, nem vezetett eredményre, ezért a Kúria - a gyakorlatának [EBH 2015. B.19.] megfelelően - a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítéletét a Be. 397. § alapján helybenhagyta. Budapest, 2016. március 1. Dr. Csere Katalin s.k. a tanács elnöke, Dr. Soós László s.k. előadó bíró, Dr. Vaskuti András s.k. bíró A Fővárosi Ítélőtábla 3.Bf.192/2015/8. Bhar.I.1848/2015/7. számú helybenhagyó március 1. napján jogerőre emelkedett. számú ítélete a végzése folytán Budapest, 2016. március 1. Dr. Csere Katalin s.k. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: AIné írnok Kúria 2016.