Pf.21515/2015/8 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdését, és megállapította, hogy a felperes által sérelmezett határozatok meghozatalakor hatályos 1992. évi XXIII. törvény 8. §

(4)bekezdése, az

1. LXV. törvény
2. §

(1)bekezdése és 38.

(1)bekezdése alapján az alperes perbeli legitimációja fennáll. Rögzítette, hogy a felperes az elszenvedett károkat mindkét jegyzői határozat következményeként állította. Az alperes elévülési kifogása nem alapos, mert a felperes az elévülést a 2011. szeptember 6-án benyújtott keresetlevéllel a Ptk. 327. §

(1)bekezdése szerint megszakította. Kiemelte, hogy a jegyző közigazgatási hatóság, azonban a birtokháborítás ügyében hozott döntése nem minősül közigazgatási hatósági ügyben hozott határozatnak, mert eljárásának tárgya a posszesszórius birtokvédelem, azaz polgári jogi vita. A határozat ellen közigazgatási úton jogorvoslatnak nincs helye, míg a Ptk. 192. §

(1)bekezdése szerinti perben előterjesztendő kereset nem puszta jogorvoslat, hiszen a bíróság a birtokállapot tényén jóval szélesebb körben vizsgálódik, amelynek alapja a birtokláshoz való jog. Erre tekintettel nincs olyan rendes jogorvoslati lehetőség sem, amelyet a felperes kimeríthetett volna. A jegyző csak azt vizsgálhatta, hogy a panaszos tényleges birtokos-e, és a felperes a birtoklás módján, terjedelmén változtatott-e. Az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a jegyző eljárása folytán a Ptk. 349. §

(1)bekezdésére alapított keresetet nem lehet előterjeszteni, mert kizárólag a polgári perben hozott érdemi határozat alkalmas a birtoklás tényén túlmutató jogvita lezárására. Mindezek mellett megállapította, hogy a jegyző határozatai és eljárásai nem voltak jogsértőek. A

1. évi határozatnál vizsgálni kellett, hogy a panaszos ténylegesen birtokos volt-e, míg a
2. évben hozott határozat élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető jellege nem bizonyított. A határozatok meghozatalát követően benyújtott beadványoknak és az azokra adott válaszoknak pedig a jogvita elbírálásánál nem volt érdemi jelentősége. A birtokvédelmi eljárásokat követően indult és az ingatlan használatát rendező ítélet nem vehető figyelembe, mert annak a jegyző előtt indított eljárásokra semmilyen kihatása nem lehetett. A felperes édesanyjának elhelyezése a felperes által előadottak szerint életszerű döntés volt, azonban az alperes, vagy a jegyző magatartásával, mulasztásával nem hozható összefüggésbe. Az elsőfokú bíróság valóként fogadta el, hogy a felperes és házastársának életminősége megváltozott, azonban ezt a következményt nem a jegyző határozatai okozták. Az alperes magatartása nem hozható összefüggésbe a rezsiköltségek, illetőleg a biztosítási díj megfizetésével, továbbá a végrehajtási bírságok kiszabásával sem. Az ítélet elleni fellebbezésében a felperes az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és keresetének teljesítését kérte. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság több peradatnak, előzménynek és ténynek nem tulajdonított jelentőséget, míg a perköltséget rendkívül magas összegben állapította meg. Kiemelte, hogy az ítélet
3. oldal 1-
4. bekezdésével egyetért, azonban a
5. február 25-ei birtokvédelmi kérelem pontatlanságokat és valótlanságokat tartalmaz. A panaszos nem volt jogosult az
6. számú lakás birtoklására, aki a rezsiszámlához egyébként soha nem járult hozzá. Az alperesnek meg kellett volna győződni a tulajdoni lap és az eltartási szerződés tartalmáról, továbbá megtekinteni az eredeti
7. április 13-ai haszonélvezői nyilatkozatot. A következmények elkerülhetőek lettek volna, ha az alperes a Ptk.
8. §

(3)bekezdésében foglaltakat betartja. Kiemelte, hogy édesanyja tanúvallomása semmiben nem egyezett meg a helyszínen készült tanúvallomással, és nem azt mondta, amit a határozatban feltüntettek. Az

1. számú lakás soha nem volt a panaszos tulajdona, így nem rendelkezhetett saját kulccsal sem. Ha lett volna kulcsa, bármikor bejárhat. Az ítélet nem a valóságnak megfelelően tartalmazza, hogy a felperes beszélt az ügyintézővel, ezért arról feljegyzés sem készülhetett. Fenntartotta, hogy a felek jogviszonyában a Ptk.
2. és
3. §-a alkalmazható. Nem helytálló az elsőfokú bíróságnak az okozati összefüggés hiányára vonatkozó érvelése, amely ellentmond a 2009-ben indított perben meghozott ítéletnek is. Nem vitatható, hogy a helyzetet az alperes téves jogértelmezésén és mulasztásain alapuló határozatai idézték elő. A jegyző nem vette figyelemben a tulajdoni lapon bejegyzett adatokat. Ha nem hozza meg a
4. évi határozatot, a pereskedésre sem került volna sor. A panaszos a birtokláshoz való jogát semmilyen dokumentummal nem tudta bizonyítani. A felperes kárai a mai napig fennállnak, az üres ingatlanrészt nem lehet eladni. Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Kiemelte, hogy a felperes nem indítványozott olyan bizonyítást, amelyet az elsőfokú bíróság mellőzött. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a Ptk.
5. §

(1)bekezdésén alapuló keresetet ebben az esetben nem lehet előterjeszteni, és kártérítési felelőssége a Ptk.

1. §-a alapján nem áll fenn. A felperes nem igazolta és nem fejtette ki az okozati összefüggést a kára és a jegyzői hatáskörben meghozott birtokvédelmi határozatok, illetve az eljárás során lefolytatott birtokvédelmi eljárási cselekmények között. Kiemelte, hogy a panaszos 2008 októberében már nem rendelkezett kulccsal az utcafronti ingatlan bejárati ajtajához, mert a felperes ismételten zárat cserélt, és a panaszos a határozat alapján nem kezdeményezett végrehajtást. Az ingatlant a mai napig a felperes által 2008 szeptemberében átalakított módon használják. A felperesnek a jegyző határozataival okozati összefüggésben semmilyen kára nem keletkezhetett. Az elsőfokú bíróság ítéletének nem volt a Polgári perrendtartásról szóló
2. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.)
3. §

(4)bekezdése szerint fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett rendelkezése, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét teljes egészében bírálta felül. A fellebbezés nem alapos. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének elbírálásához szükséges bizonyítási eljárást lefolytatta, a tényállást helyesen állapította meg, és az irányadó jogszabályok megfelelő alkalmazásával helytálló érdemi döntést hozott, amelynek indokaival a másodfokú bíróság részben egyetértett. A felperes fellebbezésére tekintettel azt az alábbiak szerint egészíti ki, illetőleg pontosítja. A felperes a birtokháborítási ügyek eldöntésében hatáskörrel rendelkező jegyzőnek a Ptk. 191. §

(1)bekezdése alapján lefolytatott eljárásához kapcsolódóan közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indított keresetet az alperessel szemben. Állítása szerint a jegyző a panaszos kérelmének elbírálásánál jogellenesen járt el, mert nem vette figyelembe, hogy a felperes édesanyja a teljes ingatlanra kiterjedő holtig tartó haszonélvezeti joggal rendelkezett, és a tulajdoni lap alapján nem mérte fel megfelelően a tulajdoni és birtokviszonyokat. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy kizárólag a polgári perben hozott érdemi határozat alkalmas a birtoklás tényén túlmutató jogvita lezárására, azonban a jegyző a magánszemélyek között fennálló birtokviszony alapján a birtokháborítási eljárásokban Ptk. 191. §-a alapján is közigazgatási hatóságként jár el. A jegyzőnek az eljárásban betöltött hatósági jogállását nem érinti, hogy a birtokvédelmi eljárás célja a birtokállapot zavartalanságának biztosítása, és az sem, hogy határozata ellen közigazgatási úton jogorvoslatnak nincs helye. Az eljárásban a Ptk. 191. §

(3)bekezdésében írt tartalomnak megfelelő hatósági végrehajtással kikényszeríthető határozatot kell hoznia, míg az egyes eljárási cselekményeket is ugyanebben a jogkörben, törvényi felhatalmazás alapján teljesíti. Mindezek miatt a másodfokú bíróság nem ért egyet azzal, hogy közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt a jegyző eljárásával összefüggésben követelés eleve nem érvényesíthető. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a jegyző elé vitt birtokvédelmi eljárás célja a birtokállapot zavartalanságának biztosítása, és ebben az eljárásban a birtokláshoz való jog nem képezheti a döntés alapját, mert csak a birtoklás ténye vizsgálható. A birtokláshoz való jogosultság elbírálására a jegyzőnek nincs hatásköre, arról a Ptk. 192. §

(3)bekezdése értelmében a bíróság jogosult dönteni. Mindebből logikusan következik, hogy a felperes a panaszossal szembeni jogait csak azzal védhette volna meg, ha a jegyző határozata ellen a törvényben biztosított határidőn belül bírósághoz fordul, mert a birtokosok között fennálló anyagi jog alapján kizárólag a bíróság hozhat végleges hatályú jogerős döntést a birtoklás kérdésében is. A felperes valamennyi vagyoni és nem vagyoni hátrányát abból a tényből származtatta, hogy a jegyző a birtokláshoz való jog fennállását figyelmen kívül hagyta. A jegyző azonban a jog fennállásáról, terjedelméről a kifejtett indokok alapján egyáltalán nem dönthet, arra a határozatát sem alapíthatja, ezért a felperes által állított kárt ebben a hatáskörében nem is okozhatta. A birtokvédelmi eljárásban a jegyző a panaszos kérelme alapján a rendelkezésére álló adatokra figyelemmel döntött az eredeti birtokállapot helyreállításáról és a birtoklás zavarásának megszüntetéséről. Határozatának meghozatalánál a jogkörét nem lépte túl, így a tényleges birtokállapot alapján meghozott határozat, és az azt megelőző eljárás semmilyen okozati összefüggésben nem állhat a felperes keresetében állított kárral. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a jegyző eljárása és a felperes által megjelölt ténybeli alapból (birtokláshoz való jog) eredő kár között az okozati összefüggés fel sem merülhet, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helytálló ítéletét a fenti pontosítással a Pp. 253. §

(2)bekezdése értelmében helybenhagyta. Az elsőfokú bíróság az alperest megillető elsőfokú perköltség mértékét a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: R.) 3. §

(2)bekezdés a) pontjában írtaknak mindenben megfelelően állapította meg. A per időtartamára és az alperes által kifejtett érdemi tevékenységre tekintettel pedig nem volt olyan körülmény, amely az alperest megillető munkadíjnak a R. 3. §

(6)bekezdése szerinti mérséklését indokolná, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletnek a perköltségre vonatkozó rendelkezését is helybenhagyta. Az eredménytelenül fellebbező felperes a Pp. 239. §-a alapján alkalmazandó Pp. 78. §

(1)bekezdése értelmében köteles az alperes jogtanácsosi munkadíjban felmerült másodfokú perköltségét megfizetni, amelynek mértékét a másodfokú bíróság a R. 3. §

(2)és

(5)bekezdésében foglalt összeghez képest a

(6)bekezdés alapján a kifejtett tevékenységgel arányosan mérsékelte. A fellebbezési illetékről szóló rendelkezés a 6/

1. (VI. 26.) IM rendelet
2. §-án alapul, míg a felperes a pártfogó ügyvéd munkadíját a Pp.
3. §

(3)bekezdése alapján köteles viselni. ,

1. április
2. . Hőbl Katalin s.k. a tanács elnöke . Bleier Judit s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: Egriné dr. Salamon Emma s.k. bíró