SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Pf.II.20.165/2016/
- szám A Szegedi Ítélőtábla a (pártfogó ügyvéd neve) pártfogó ügyvéd által képviselt felperesnek - az Országos Bírósági Hivatal által képviselt alperes ellen bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránt indított perében a Szolnoki Törvényszék
- december
- napján kelt 23.P.21.196/2014/
- számú ítélete ellen a felperes részéről
- és
- szám alatt előterjesztett fellebbezés alapján lefolytatott másodfokú eljárásban meghozta a következő Í T É L E T E T: Az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Megállapítja, hogy a feljegyzett 480 000 (négyszáznyolcvanezer) Ft fellebbezési eljárási illetéket, valamint (pártfogó ügyvéd neve) pártfogó ügyvéd másodfokú eljárással kapcsolatos pártfogó ügyvédi díját az állam viseli. Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. INDOKO LÁS A felperes
- március
- napjáig a (G.) Rt.-nél állt alkalmazásában biztosításközvetítői munkakörben. Munkaviszonya megszűnését követően munkáltatója 103/0013/F/
- számon fizetési felszólítást küldött részére a (település
- neve) (ingatlan címe) szám alatti címre, amelyet a tértivevény tanúsága szerint (édesanya neve), a felperes édesanyjaként megjelölt személy vett át. Miután az alperes a fizetési felszólításban meghatározott összeget nem fizette meg, a (G.) Rt.
- április
- napján kérelmet terjesztett elő a (település
- neve)i Városi Bíróságnál végrehajtási záradék kibocsátása iránt. Kérelméhez csatolta a fizetési felszólítást, valamint az annak átvételét igazoló tértivevényt. A (település
- neve)i Városi Bíróság
- április
- napján Vh.648/
- számon a végrehajtási záradékot kibocsátotta, majd azt (végrehajtó neve) önálló bírósági végrehajtó részére küldte meg, ahol a felperessel szemben 271.V.451/
- számon indult végrehajtási eljárás. Ennek során a végrehajtó megkeresése alapján a felperes tulajdonát képező (település
- neve), (tanya címe). szám alatti tanyás ingatlanra
- nyarán végrehajtási jog került bejegyzésre az OTP Garancia Biztosító Zrt. javára. A felperes
- október
- napján személyesen megjelent az önálló bírósági végrehajtó irodájában, ahol sérelmezte, hogy nem volt módja a vele szemben támasztott követelés vitatására, és kifogásolta az ingatlanára bejegyzett végrehajtást. Panaszát a végrehajtó jegyzőkönyvbe foglalta. Az ezt követően a végrehajtó által a felperes részére küldött - az egyes végrehajtási cselekmények foganatosítására vonatkozó - értesítések „nem keresete" jelzéssel érkeztek vissza az irodába, majd a végrehajtó megkísérelte a lefoglalt ingatlan árverési értékesítését, de az nem vezetett eredményre. A végrehajtási eljárás átmeneti szünetelését követően a folytatódó eljárásban,
- decemberében a végrehajtó a felperes tulajdonát képező Ford Focus típusú személygépkocsit lefoglalta. A felperes
- február
- napján kérte a (település
- neve)i Városi Bíróságtól a végrehajtási záradék törlését, amely kérelem alapján a bíróság előbb a végrehajtási eljárást felfüggesztette, majd a
- április
- napján kelt végzésével a végrehajtási záradékot törölte. A végrehajtás záradék törlésére figyelemmel a (G.) Rt. jogutóda a (település
- neve)i Munkaügyi Bíróságon jutaléktartozás megfizetése iránt pert indított a felperessel szemben. A bíróság M.36/2011/
- számú marasztaló határozatát a alperes neve a 3.Mf.20.802/2012/
- számú ítéletével megváltoztatta és a keresetet elutasította, megalapozottnak ítélve a felperes elévülési kifogását. A felperes keresetében 6 000 000 Ft és ennek
- május
- napjától a kifizetés napjáig járó késedelmi kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest nem vagyoni kártérítés címén. Kereseti érvelése szerint a (G.) Rt. által részére küldött fizetési felszólítás jogorvoslati tájékoztatója téves volt, a perindítás lehetőségét ugyanis nem a közléstől biztosította számára, az alperes eljárása során ezt nem vizsgálta, így a végrehajtási záradékot jogellenesen bocsátotta ki. Állította, becsülete, emberi méltósága sérült azáltal, hogy ellene végrehajtási eljárás indult, a végrehajtó irodában úgy bántak vele, mint egy bűnözővel, megalázónak érezte helyzetét. Előadta, az eljárás során őt többször zaklatták, foglalás történt az ingatlanára, gépjárművére, ez utóbbit emiatt hónapokig nem használhatta, s ezért nem tudta látogatni idős, beteg édesanyját, továbbá az akkor balesetet szenvedett lányát. Álláspontja szerint az őt ért nem vagyoni sérelem csak a fenti összeggel kompenzálható. Utalt arra, a munkaügyi perben hozott jogerős ítélettel bizonyosodott be számára, hogy jogellenesen került sor vele szemben a végrehajtási eljárás megindítására, ezért csak ezen ítélet kézhezvételével került abba a helyzetbe, hogy az alperessel szemben kártérítési igényének érvényesítése iránt pert indítson. Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Hangsúlyozta, a végrehajtási záradék kibocsátására a Vht.
- §
(1)bekezdésében foglalt szabályok betartása mellett került sor, nem utalt semmilyen körülmény arra, hogy a fizetési felszólítás bármely szempontból téves, avagy hibás lenne, esetlegesen a kézbesítés körülményeit - amely szabályszerűnek tűnt - részletesebben vizsgálnia kellett volna. Álláspontja szerint a felperes követelése elévült, miután
- október
- napján - amely időpontban a végrehajtó irodájában megjelent és panaszt tett - tudomást szerzett a végrehajtási eljárásról, így követelését az ettől számított 5 éves határidőn belül kellett volna előterjesztenie, amit elmulasztott (Ptk.324-
- §). Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította és megállapította, hogy a 180 000 Ft feljegyzett eljárási illetéket az állam viseli. Az alperes elévülési kifogására figyelemmel elsőként azt vizsgálta, hogy a felperes az 5 éves elévülési időn belül érvényesítette-e a követelését. Megállapította, a végrehajtási záradék kiállításával a kár bekövetkezett. Rámutatott, a felperes legkésőbb
- október
- napján, a végrehajtónál való személyes megjelenése alkalmával tudomást szerzett az ellene folyó végrehajtási eljárásról, ehhez képest keresetét csak
- szeptember
- napján, az 5 éves elévülési időn túl terjesztette elő, ezért követelése bírósági úton nem érvényesíthető. Nem értékelte az elévülést megszakító körülményként, hogy a felperes
- januárjában értesült a munkaügyi bíróság jogerős ítélete alapján arról, hogy a volt munkáltatója által vele szemben támasztott követelés megalapozatlan volt. Kiemelte, a felperes az elévülés nyugvásának megállapítására okot adó körülményt sem tudott igazolni, nem adott ésszerű magyarázatot arra, hogy a végrehajtási eljárásról való tudomásszerzést követően miért csak évekkel később kérte a végrehajtási záradék törlését. Miután az alperes elévülési kifogását megalapozottnak ítélte, a keresetet érdemben nem vizsgálta. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, elsődlegesen annak megváltoztatása, a keresetének helyt adó döntés meghozatala, míg másodlagosan annak hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítása iránt. Fellebbezésében hangsúlyozta, a nem vagyoni kárigényét arra alapította, hogy a végrehajtási záradék jogellenesen került kiállításra, az ez alapján indult végrehajtási eljárás következtében a személyiségi jogai sérültek, életvitele tartósan és súlyosan elnehezült. Kiemelte, a kártérítés a károsodás bekövetkeztével esedékes, ez azonban nem esik mindig egybe a károkozás időpontjával. Álláspontja szerint miután a végrehajtási eljárás tartama alatt életvitele jelentősen megváltozott, és ez a nem vagyoni kárt okozó sérelem egészen a végrehajtási eljárás megszüntetéséig fennállt, a nem vagyoni kárigényének elévülése nem a jogellenes záradékolás, vagyis a jogsértés időpontjával vette kezdetét, hanem akkor, amikor a személyiségi jogsértés következményeként az élete tartós és súlyos elnehezülése a végrehajtási záradék törlésével, illetve a végrehajtási eljárás megszüntetésével egyidejűleg megszűnt (
- május 19.,
- december), ehhez képest pedig a perbeli igényét az elévülési időn belül terjesztette elő. Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult annak helyes indokaira figyelemmel. A fellebbezés alaptalan. A jelen ügyben alkalmazandó Polgári Törvénykönyvről szóló
- évi IV. tv. (a továbbiakban: 1959-es Ptk.)
- §
(1)bekezdés d) pontja a személyiségi jogsértés egyik lehetséges szankciójaként jelöli meg az immateriális jellegű károk ellentételezésére szolgáló nem vagyoni kártérítést, amelyre a deliktuális felelősség szabályait rendeli alkalmazni. Mivel a felperes kártérítési követelésével szemben az alperes elévülési kifogással élt, helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor mindenek előtt ennek megalapozottságát vizsgálta (BDT2008. 1837., BH2006. 220.), és helytállóan állapította meg, hogy a felperes követelése elévült. A felperes ezt vitató fellebbezésében foglaltakra figyelemmel az ítélőtábla kiemeli az alábbiakat. Az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik (Ptk. 326. §
(1)bekezdés), azaz amikor megnyílik a bíróság előtti igényérvényesítés lehetősége. A kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes (Ptk. 360. §
(1)bekezdés), ez azonban - amint erre a felperes helyesen hivatkozott - nem feltétlenül esik egybe a károkozás időpontjával, ezért az elévülés szempontjából azt kellett vizsgálni, hogy a végrehajtás elrendelése, mint jogellenes károkozó magatartás következményeként a felperes által hivatkozott károsodás mikor következett be, azaz a jogsértéssel okozati összefüggésben mikor érte a felperest olyan immateriális joghátrány, mint nem vagyoni károsodás, ami alapot adhat az ebből fakadó jogkövetkezmények alkalmazására. A felperes ilyen joghátrányként azt jelölte meg, hogy bántotta az önérzetét az ellene indult végrehajtás, az eljárással járó „herce-hurca, megviselte a végrehajtási eljárás miatt előálló fenyegetettségérzés, és nehézséget okozott számára az, hogy a lefoglalt gépjárművét nem használhatta. Állította, hogy ezek a hátrányok folyamatosan, gyakorlatilag a végrehajtási záradék törléséig, illetve a végrehajtási eljárás befejezéséig fennálltak, ezért megítélése szerint az elévülés a jogellenes helyzet megszűnésével vehette kezdetét. Az elévülés szempontjából azonban nem a hátrány megszűnésének időpontja a meghatározó, hanem az az időpont, amikor a hátrány első alkalommal jelentkezik. Ez pedig nem vitathatóan akkor következett be, amikor a felperes a végrehajtási eljárás megindításáról tudomást szerzett, ami - eltérő peradat hiányában - 2007. októberére tehető, így az 1959-es Ptk. 324. §
(5)bekezdése szerinti 5 éves elévülési idő ekkor elkezdődött. A felperes fellebbezésében arra hivatkozott, hogy a volt munkáltatójának jogutóda által ellene indított peres eljárás jogerős befejezéséig - amikor nyilvánvalóvá vált számára a vele szemben támasztott igény megalapozatlansága, ezáltal a végrehajtási eljárás jogszerűtlen lefolytatásának ténye - nem volt abban a helyzetben, hogy nem vagyoni kártérítési igényét érvényesítse, ezért az elévülési idő csak akkor kezdődött, amikor a jogerős ítéletet kézhez vette. Ez a felperesi érvelés azonban - annak tartalmát tekintve - úgy értékelhető, hogy a felperes állítása szerint a munkaügyi per jogerős befejezéséig menthető okból nem tudta érvényesíteni a követelését. Az igényérvényesítés menthető okra visszavezethető akadálya azonban nem azt jelenti, hogy az akadály megszűnéséig meg sem indul az elévülési idő, hanem azzal a következménnyel jár, hogy a követelés esedékessé válásával megindult elévülési idő az akadály megszűnéséig nyugszik, majd az akadály megszűnésétől számított egy éven belül - egyéves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetében pedig három hónapon belül - a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból egy évnél, illetőleg három hónapnál kevesebb van hátra (1959-es Ptk. 326. §
(2)bekezdés). Ez a perbeli esetben azt jelenti, hogy a felperes által hivatkozott munkaügyi per lefolytatását menthető oknak minősülő akadályként értékelve annak
- januári befejezését követően - miután ekkorra az 5 éves elévülési idő már eltelt - a felperes egy éven belül (
- januárjáig) érvényesíthette volna nem vagyoni kártérítési igényét az alperessel szemben, ezt a határidőt azonban elmulasztotta, hiszen a pert csak
- október
- napján indította meg. Amint azt az elsőfokú bíróság is helyesen megállapította, a felperes az eljárás során nem hivatkozott az elévülés megszakadását előidéző - az 1959-es Ptk.
- §
(1)bekezdésében felsorolt körülmények egyikére sem, ezért a
- október
- napján előterjesztett keresete az elévülési időn túli igényérvényesítésnek minősül, ezért követelése bírósági úton nem érvényesíthető (1959-es Ptk.
- §
(1)bekezdés). Ebből következően az ügy érdemi vizsgálatára nem kerülhetett sor, azt az elsőfokú bíróság helytállóan mellőzte. A felperes az eljárás során sérelmezte és a fellebbezésében is hangsúlyozta, hogy a végrehajtás keretében lefoglalt gépjárművét hosszú ideig nem tudta használni, édesanyját és kórházi kezelés alatt álló lányát nem tudta látogatni, emiatt nem vagyoni kárigényt megalapozó hátrány érte. Ahogyan erre az ítélőtábla a fentiekben már utalt, a nem vagyoni kártérítés minden esetben a személyhez fűződő jogok megsértésének szankciója. A személyiségi jogok védelmének lényege az általános személyiségi jogból következően a személy autonómiájának, a személyiség szabad kibontakozásának védelme. A védelem elismerésének elsődleges követelménye az, hogy a védendő érték a személyiség megnyilvánulásaként legyen meghatározható, azaz a védendő jognak közvetlenül az emberi személyiségből kell fakadnia. Ehhez képest a felperesnek meg kellett volna jelölnie keresetében, hogy a gépjármű használatának hiányával, mint hátránnyal összefüggésben milyen személyiségi jogsérelmet szenvedett, milyen, a személyiségéből fakadó védendő érték sérült, ezt azonban nem nevezte meg, azt az eljárás során utóbb sem részletezte. Megjegyzi az ítélőtábla, a személygépjármű hiánya legfeljebb valamely vagyoni hátrány bekövetkeztét eredményezheti, az nem minősül olyan jogsérelemnek, ami nem vagyoni kárpótlással enyhíthető, avagy ellentételezhető lenne. A felperesnek a perben vagyoni kárigénye nem volt, így az ezt érintő esetleges hátrányok vizsgálatára abban az esetben sem kerülhetett volna sor, ha a felperes követelését az elévülési időn belül érvényesíti. A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A felperes az eljárás során személyes költségmentesség kedvezményében részesült, ezért a fellebbezés sikertelenségére tekintettel a feljegyzett fellebbezési eljárási illetéket a Pp. 78. §
(1)bekezdése és a 6/
- (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.)
- §
(1)bekezdése és
- §-a alapján az állam viseli. A fellebbezési eljárás során a sikertelenül fellebbező felperes jogi képviseletét pártfogó ügyvéd látta el, akinek díját a felperes személyes költségmentességére tekintettel a Magyar Állam viseli a Pp.
- §
(1)bekezdés b) pontja, valamint a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. tv. (Jstv.) 11/A. §
(2)bekezdése alapján. Az ítélőtábla a Pp. 87. §
(2)bekezdésében foglaltak szerint csupán a pártfogó ügyvédi díj viseléséről rendelkezett, annak összegét a jogi segítségnyújtó szolgálat állapítja meg (Jstv. 62. §
(1)bekezdés a) pont). Szeged,
- május
- Dr. Szeghő Katalin sk. a tanács elnöke Dr. Lengyel Nóra sk. előadó bíró Zanóczné dr. Ocskó Erzsébet sk. táblabíró