Bf.259/2015/11 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés. A szabadságvesztés felfüggesztésnek próbaidejének tartamát 5 (öt) évre felemeli. Az I.r.vádlott a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának elrendelése esetén - helyesen legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye. Indokolás: A Fővárosi Törvényszék a 2015. június hó 1. napján kihirdetett 4.B. 560/2015/12. számú ítéletével az I.r.vádlottat bűnösnek mondta ki 2 rb. társtettesként elkövetett emberrablás bűntettében (2012. évi C. tv. 190.§

(1)bekezdés), ezért halmazati büntetésül 2 év szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette. A szabadságvesztés büntetés végrehajtási fokozatát annak esetleges elrendelése esetére - börtönben állapította meg. Rendelkezett arról, hogy az I.r. vádlott a szabadságvesztés büntetés elrendelése esetén a kétharmad rész kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. 100.000 forintra vagyonelkobzást rendelt el. A II.r.vádlottat az ellene emelt 2 rb. társtettesként elkövetett emberrablás bűntette (1978. évi IV. tv. 175/A.§

(1)bekezdés) vádja alól felmentette. A magánfél által előterjesztett polgári jogi igényt egyéb törvényes útra utasította. Az I.r.vádlottat kötelezte a terhén felmerült bűnügyi költség viselésére. Az ítélet ellen az ügyész mindkét vádlott terhére fellebbezést jelentett be, az I.r.vádlott esetében súlyosításért, míg a II.r.vádlott tekintetében bűnössége megállapításáért és büntetés kiszabásáért. Az I.r.vádlott és védője felmentésért fellebbezett. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF. 838/2015/

1. számú átiratában az ügyészi fellebbezést hatályon kívül helyezés érdekében tartotta fenn, az I.r.vádlottnak és védőjének fellebbezését nem tartotta alaposnak. Az ügyész álláspontja az volt, hogy az elsőfokú bíróság az ügy érdemére kiható eljárási szabályt sértett, amikor a nemzetközi jogsegélykérelem alapján beszerzett bizonyítékokat a bizonyítás anyagából kirekesztette, ami az ítélet megalapozatlanságát is maga után vonta. A vád tárgyává tett cselekmény mindkét sértettje ír állampolgár volt, akik az eset után hazatértek Írországba. A Legfőbb Ügyészség az Ír Köztársaság Igazságügyi Minisztériuma felé jogsegélykérelmet terjesztett elő, az ír sértettek tanúkénti kihallgatása
2. március hó
3. napján az ír hatóság előtt megtörtént. Sor került a magyar hatóság által megküldött fényképtablók tanúk részére történő bemutatására, és a felismertetés elvégzésére is. A fellebbviteli főügyészség idézte a törvényszék azon álláspontját, hogy a bizonyíték nem felelt meg a magyar eljárási szabályoknak, nem a hatályos magyar eljárási szabályok alapján történt meg a kihallgatás, a tanúk igazmondási kötelezettségére és a hamis tanúzás törvényi következményeire történő figyelmeztetésre nem került sor. Az iratokból sem a fordító személye, sem annak hitelessége nem derül ki, nem követhető nyomon a fényképmellékletek tanúk elé tárása során az eljárási szabályok betartása, a kihallgatást az okiratot tanúként jegyző személy vezette. Az elsőfokú bíróság megítélése szerint ezen bizonyíték kirekesztése miatt a II.r.vádlott II.r. terhelt büntetőjogi felelőssége bírói bizonyossággal nem volt megállapítható. Az ügyészi álláspont az volt, hogy a törvényszék tévesen rekesztette ki a nemzetközi jogsegélykérelem alapján Írországban beszerzett bizonyítékot. Az ír hatóságok a jogsegélykérelemben foglaltak szerint foganatosított eljárásukban saját formanyomtatványaikat használták, a figyelmeztetések elhangzottak, az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. által hivatalos fordítás készült. Az ottani eljárási forma és a magyar büntetőtörvény összevetésével megállapítható, hogy bár az ír eljárás során nem a magyar büntetőeljárási törvényben írt szófordulatokat alkalmazták, de az tartalmilag teljes egészében megfelelt a magyar eljárási követelményeknek, így nem összeegyeztethetetlen a magyar jogrendszer alapelveivel. A
4. évi CLXXX. tv. 42.§ rendelkezéseinek szem előtt tartásával a bizonyíték kirekesztésére indokolatlanul került sor. Idézte a fellebbviteli főügyészség azt is, hogy a
5. évi CLXXX. tv. rendelkezéseit azért nem látta alkalmazhatónak a törvényszék, mert annak hatálybalépésére
6. január hó
7. napján került sor. Az ügyészi álláspont szerint a hivatkozott jogszabály alapvetően eljárási kérdésről rendelkezik, ennek következtében nem az ír hatóság előtti kihallgatás időpontja (
8. március 10) lesz a mérvadó, hanem azt kell vizsgálni, hogy az ott felvett jegyzőkönyvek a magyar bírósági eljárás szakaszában törvényesen felhasználhatók-e. A bíróság eljárására
9. január hó
10. napja után került sor, ezért a hivatkozott törvény rendelkezéseit alkalmazni kell. Az eljárási hiba a másodfokú bírósági eljárásban nem orvosolható, mert az ír hatóság előtt keletkezett irat az eljárás anyagává tehető, de a bizonyíték összevetését a többi bizonyítékkal a másodfokú bíróság nem végezheti el. A felmentett a II.r.vádlott cselekvőségére az elsőfokú bíróság ítéletet nem tartalmaz adatot, ezért az íroszági jegyzőkönyv figyelembevételével esetében olyan tényállást kellene megállapítani, amely felmentés helyett bűnösség megállapítását vonná maga után, melyre a másodfokú eljárásban nincs törvényi lehetőség. A kirekesztett bizonyíték az elkövetéssel vádolt mindkét vádlottat érinti, ezért a hatályon kívül helyezési ok mindkettejük esetében fennáll. Hivatkozott a fellebbviteli főügyészség arra is, hogy az I.r.vádlottal szemben kiszabott büntetés kirívóan enyhe, a büntetési célokat nem szolgálja. A cselekmény a sértettek sérelmén felül Magyarország jó hírét, a turizmus, vendéglátás területén való nemzetközi megítélését is súlyosan sérti. Indítványozta, hogy az ítélőtábla a törvényszék ítéletét mindkét vádlott vonatkozásában helyezze hatályon kívül, és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárás lefolytatására. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az ügyet nyilvános ülésre tűzte, melyen az I.r.vádlott nem kívánt felszólalni, munkáltatói igazolást és véleményt csatolt. Az ügyész az átiratban foglaltakat maradéktalanul fenntartotta. Az I.r.vádlott meghatalmazott védője perbeszédében egyetértett a törvényszék jogi álláspontjával az ír hatóság által beszerzett bizonyíték kirekesztését illetően. Kifogásolta ugyanakkor a tényállás hibáit, véleménye szerint az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségét is megsértette. A tényállásban sok az általánosítás, nincsenek személyekhez kötve a cselekvések. A törvényszék mindent az I.r.vádlottnak tulajdonított, ugyanakkor nem jelenik meg, hogy a bántalmazások hely és idő szerint hogyan alakultak. Az ítélet indokolásában ki kellett volna fejteni, hogy tanú1 nyomozati vallomásával szemben milyen bizonyítékok alapján döntött az elsőfokú bíróság úgy, hogy a másik tanú bántalmazása is megtörtént az I.r.vádlott részéről. tanú2 kihallgatását az elsőfokú bíróság nem tudta teljes körben foganatosítani a kapcsolat ír bíró általi megszakítása miatt, ezért nem lehetett elé tárni a másik sértetti vallomást, mely alapvető hiányosság. Az elsőfokú bíróság ítéletében rögzítette, hogy a nyomozás során milyen eljárási szabálysértések merültek fel. Ezáltal sérült az I.r.vádlott védekezéshez való joga is, melynek az elsőfokú bíróság nem tulajdonított jelentőséget. Az I.r.vádlott indítványozta, hogy szerezzék be a kamerák felvételeit, melyek alapján ellenőrizhető lett volna nyilatkozata. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállási hiányosságok, az indokolási kötelezettség elmaradása, a nyomozati hibák, tanú2 kihallgatásának idő előtti megszakítása az I.r.vádlott vonatkozásában is felmentést indokolt volna, ezért indítványozta I.r. vádlott felmentését bizonyítékok hiányában. A büntetéskiszabás körében rámutatott arra, hogy a sértettek az ügyészi állásponttal szemben nem a magyar nevezetességek megtekintése céljából érkeztek az országba, első útjuk egy éjszakai klubba vezetett. Az ország nemzetközi tekintélyét éppen a hatósági munka csorbította, melyet a sértettek is szóvá tettek. Hivatkozott a rendkívüli időmúlásra, melyre tekintettel elsősorban a speciális prevenciónak kell érvényesülnie. Az I.r. vádlott két kiskorú gyermekére, büntetlen előéletére, állandó munkahelyére, pozitív jellemzésére is tekintettel a súlyosításra irányuló ügyészi indítvány elutasítását kérte. A II.r. vádlott meghatalmazott védője perbeszédében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta annak helyes indokainál fogva. Kifejtette azon álláspontját, hogy tanú1 Írországban tett tanúvallomásának a Be.
11. március hó
12. napján hatályos rendelkezéseinek kell megfelelnie, mely nem teljesült. Az elsőfokú bíróság tételesen kiemelte, hogy mely tekintetben nem felelt meg a külföldön foganatosított tanúkihallgatás az akkor hatályos magyar jognak, mellyel maradéktalanul egyetértett. A tanúvallomás kapcsán felhozottak alkalmazandók a felismerésre bemutatás kapcsán is, melyet az elsőfokú bíróság ugyancsak helyesen ismert fel és indokolt. Nem került betartásra a Be. 122-123.§-ban, illetve a 23/2003.(VI.24.) BM-IM együttes rendelet (Nyor.) 44-50-§-ban foglalt szabály sem. Az ügyészség a jogsegély keretében a Be. szabályainak megfelelő tanúkihallgatást kért, pontosan közölték az ír hatósággal a magyar jogszabály szövegét, a figyelmeztetéseket, melyeket az ír hatóság nem vett figyelembe. Az ügyészség azért idézte pontosan a jogszabályhelyeket, mert tudta, hogy amennyiben nem kerül betartásra a magyar eljárás szabálya, a tanúvallomások tartalma bizonyítékként nem vehető figyelembe. A Bűnügyi jogsegélyről szóló
13. évi Európai Uniós Egyezmény alapján azokban az esetekben, amikor az államok jogsegély nyújtanak, a megkeresett tagállam betartja a megkereső állam által kifejezetten megadott alaki követelményeket és eljárásokat, amennyiben ezek nem ellentétesek a megkeresett tagállam alapelveivel. (4.Cikk

(1)bekezdés) Hasonló rendelkezést tartalmaz a

1. évi CXXX. tv. is. Eszerint a magyar igazságügyi hatóság kérheti a tagállami igazságügyi hatóságot, hogy megkeresését a magyar jogszabályokban foglaltak szerint, illetve az általa megszabott technikai módszert alkalmazva teljesítse.(44.§) Az ír hatóságra irányadó norma a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló európai egyezmény és az Európai Uniós jogsegélyegyezmény volt. Az elsőfokú bíróság helyes indokokkal mutatott rá, hogy a
2. január hó
3. napján hatályba lépett
4. évi CLXXX. tv. nem alkalmazható. Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság Bfv. II.508/
5. számú jogesetére (EH 2008.1757), melynek tartalma szerint annak elbírálásánál, hogy egy eljárási cselekmény törvénysértő-e, a cselekmény foganatosításakor hatályos eljárási rendelkezés szerint kell eljárni. Az ügyészség által hivatkozott
6. évi CLXXX. tv. 42.§-a kizárólag a magyar igazságügyi hatóságra vonatkozik. Az adott ügyre vonatkoztatható szabály a
7. évi CLXXX. tv. 43.§-a lenne, eszerint a magyar igazságügyi hatóság kérheti a tagállami igazságügyi hatóságot, hogy megkeresését a magyar jogszabályokban foglaltak szerint teljesítse. Eljárási szabálysértés hiányában nem merülhet fel a Be. 375.§

(1)bekezdésére alapított hatályon kívül helyezés. Kitért az ír hatóság jogsegély kérelemmel kapcsolatos hanyag ügyintézésére, a magyar nyomozóhatóság munkájára, arra a tényre, hogy négy év kellett, hogy gyanúsítást közöljön a nyomozó hatóság. Az időmúlás rendkívüli. Az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyást indítványozta annak helyes indokainál fogva. Az I.r. vádlott az utolsó szó jogán nem kívánt szólni. A Fővárosi Ítélőtábla a Be.361.§-a szerinti nyilvános ülés keretében eljárva a Be.348.§

(1)bekezdése alapján bírálta felül az elsőfokú bíróság ítéletét az azt megelőző eljárással együtt. Megállapította, hogy a törvényszék az eljárási szabályokat maradéktalanul megtartotta. Tanú2 videokonferencia útján történő kihallgatása is törvényes volt, személyazonosságával kapcsolatos kétely az elsőfokú bíróság indokolásának megfelelően nem merült fel (ítélet

1. oldal
2. bekezdés). Ügyfelderítési kötelezettségének az elsőfokú bíróság maradéktalanul eleget tett, további eljárási cselekmények elvégzése nem volt lehetséges az ír hatóság szabta keretekre figyelemmel. A teljes körben lefolytatott bizonyítás alapján hiánytalan, az iratok tartalmának megfelelő, téves logikai következtetést nem tartalmazó tényállást állapított meg, mely a másodfokú eljárásban is irányadó volt a Be. 351.§

(1)bekezdésében írtak szerint. Nem osztotta a fellebbviteli főügyészség álláspontját az ítélőtábla az ír hatóság által nemzetközi jogsegélykérelem keretében foganatosított tanúkihallgatásról készült jegyzőkönyvek felhasználhatósága körében. Etekintetben az ítélet

1. oldal
2. bekezdésétől
3. oldal első bekezdéséig kifejtettek, illetve II.r.vádlott II.r. vádlott védője által hivatkozottak helytállóak, helyes jogszabály értelmezésen alapulnak. A külföldön kiállított okiratokból az ügyészi állásponttól eltérően nem állapítható meg, hogy összeegyeztethető-a magyar jogrendszer alapelveivel, az ír szabályozás tartalma sem ismert. A Fővárosi Ítélőtábla előtt folyamatban volt 2.Bf. 81/2011/
4. számú ügyben éppen a fellebbviteli főügyészség sérelmezte, hogy a fordításból nem állapítható meg, hogy a magyar eljárási szabályokban foglalt garanciális szabályok érvényesültek-e. Ezen ügyben a Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy a hazai jog alkotmányos és perrendben rögzített garanciális alapelveinek megvalósulása nélkül a vallomás tartalma nem vizsgálható, legfeljebb a vallomás ténye állapítható meg. A Fővárosi Ítélőtábla előtt folyamatban volt 1.Bf.228/2010/
5. számú büntetőügyben a fellebbviteli főügyészség helyezkedett arra az álláspontra, hogy a Németországban elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatban rendelkezésre álló bizonyítékok, melyek a német hatóságok eljárásában (egyébként a német eljárási törvénynek megfelelően) kerültek beszerzésre, a magyar büntetőeljárási jog szerint kifogásolhatóak. Kifejtette, hogy a német jogrendszer eltéréséből adódóan a rendőrség formailag kevéssé kötött feljegyzéseket, jelentéseket készített arról, hogy a tanúként kihallgatandó személy milyen ismereteket tud közölni, ekként viszont a német okiratokban rögzített nyilatkozatai a tanúknak nem felelnek meg a magyar büntetőeljárási törvény tanúvallomásokra vonatkozó előírásainak. A Fővárosi Ítélőtábla megítélése szerint a kialakult joggyakorlatot is szem előtt tartva helyesen került kirekesztésre a nemzetközi jogsegélykérelem alapján Írországban beszerzett bizonyíték. A rendelkezésre álló bizonyítékokat az elsőfokú bíróság helyesen mérlegelte, indokolási kötelezettségét is megfelelően teljesítette. A törvényszék indokát adta I.r.vádlott védőjének érvelésével szemben annak, hogy miért tanú2 videokonferencia keretében foganatosított kihallgatása alkalmával elmondottakra alapította a tényeket, illetve a védői felvetéssel szemben foglalkozott az ellentmondásokkal is.(ítélet
6. oldal
7. és
8. bekezdés) Helyesen állapította meg a törvényszék azt is, hogy az eljárás során kihallgatottak közül nem volt, aki alátámasztotta volna az I.r. vádlott védekezését, sőt II.r.vádlott észrevételei és a tanúvallomások kifejezetten cáfolták azt. Tekintettel arra, hogy a bizonyítékok felülmérlegelésére a másodfokú eljárásban megalapozottan megállapított tények mellett nincs mód, az I.r. vádlott és védője felmentést célzó fellebbezése eredményre nem vezethetett. A rendelkezésre álló törvényesen felhasználható bizonyítékok alapján helyesen állapította meg a törvényszék, hogy a II.r. vádlott büntetőjogi felelőssége bírói bizonyossággal nem állapítható meg a kételyeket javára mérlegelve, mely a Be. 4.§

(2)bekezdésében foglalt alapelv. Helyesen foglalt állást az elsőfokú bíróság az alkalmazandó jogszabály tekintetében is az I.r. vádlottra vonatkozóan. A megállapított tényállásból okszerűen következik az I.r. vádlott bűnössége, a cselekmény minősítése is törvényes. Az elsőfokú bíróság az .r. vádlott terhére megállapított bűncselekmények anyagi jogi megjelölésénél a 2012. évi C. tv. 190.§

(1)bekezdését nevesítette, mely helytálló, ugyanakkor a Be. 258.§

(2)bekezdés d.) pontja szerint az ítélet rendelkező része a bűncselekmény Btk. illetve

1. évi IV. tv. szerinti megnevezését követeli meg. Tekintettel arra, hogy a
2. évi C. tv. a jelenleg hatályos Btk, a másodfokú bíróság az alkalmazott törvényhely megjelölést helyesbítette. A büntetés kiszabása körében irányadó körülményeket a törvényszék helytállóan sorolta fel, és azokat súlyuknak megfelelően értékelte, amikor az I.r. vádlott büntetését az időmúlásra és büntetlen előéletére figyelemmel a törvényi minimumban állapította meg. Az ügyész büntetés súlyosítására irányuló indítványának az ítélőtábla nem adott helyt, mert a felhívott enyhítő körülmények - különösen az elévülési időt meghaladó időmúlás, mely a vádlottnak fel nem róható - nem indokolják súlyosabb, végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását. Az I.r. vádlottal szemben az eltelt időben újabb büntetőeljárás nem indult, rendezett családi életet él, pozitív munkáltatói jellemzéssel bír. Ehelyütt szükséges kitérni azokra a védői érvelésekre, melyek szerint a turisták meghatározott célból idelátogató csoportját illetően Magyarország turisztikai hírnevének csorbítása nem bír jelentőséggel. Magyarország nemzetközi megítélése - melynek körébe tartozik a turisztika, vendéglátás területén nyújtott szolgáltatás színvonala, minősége - szempontjából nem tehető különbség a látogatás célját illetően. Helytálló azon fellebbviteli főügyészségi érvelés, miszerint a cselekményt kimagasló tárgyi súlyúvá teszi, hogy annak elkövetési módja Magyarország jó hírnevét, nemzetközi megítélését jelentősen csorbította. Mindezzel nem állítható párhuzamba a nyomozóhatóság munkájának hivatkozott színvonala, mely a védői érvelés szerint ugyancsak sérti Magyarország nemzetközi megítélését, mert a külföldi állampolgárságú sértettek nem kaptak megfelelő jogvédelmet a magyar hatóságtól. A vádlottak kétségtelenül hosszú ideig álltak büntetőeljárás hatálya alatt, ugyanakkor az I.r. vádlott javára a 8 éves időmúlás enyhítő körülménykénti értékelése eredményezte azt a kivételes lehetőséget, hogy büntetése hosszabb tartamú próbaidőre felfüggeszthetővé vált. A cselekmény tárgyi súlya ugyanis nem tenné lehetővé időszerű elbírálás esetén a szabadságvesztés büntetés felfüggesztését. A tárgyi súly folytán a másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a szabadságvesztés büntetés próbaidejének felfüggesztése a leghosszabb 5 éves időtartamban indokolt, ezért a próbaidő tartamát felemelte. A törvény szövegének megfelelően pontosította az ítélőtábla a feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatos rendelkezést, eszerint az I.r. vádlott a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának elrendelése esetén - helyesen - legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Törvényesen rendelkezett a törvényszék a vagyonelkobzás körében, helytálló a polgári jogi igénnyel és a bűnügyi költséggel kapcsolatos döntés is. A fent írtakra figyelemmel az elsőfokú bíróság ítéletét a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a Be. 372.§

(1)bekezdése alapján a rendelkező részben írtak szerint az I.r. vádlott tekintetében megváltoztatta, egyebekben annak helyes indokainál fogva a Be. 371.§

(1)bekezdése alapján mindkét vádlott tekintetében helybenhagyta. Budapest,

1. június hó
2. napján Dr.Lassó Gábor sk. a tanács elnöke dr. Fatalin Judit sk. előadó bíró dr. Ujvári Ákos sk. bíró A Fővárosi Törvényszék
3. június hó
4. napján kelt 4.B.560/2015/
5. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 2.Bf. 259/2015/
6. számú ítéletével eszközölt változtatással
7. június hó
8. napján az I.r. és II.r. vádlott tekintetében jogerőre emelkedett és az I.r. vádlott vonatkozásában fel nem függesztett részében végrehajthatóvá vált. Budapest,
9. június hó
10. napján Dr. Lassó Gábor sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: tisztviselő