Bf.233/2015/32 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés), ezért őt 1 év 6 hónap tartamú börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Megállapította, hogy a vádlott a börtönbüntetésből annak kétharmad részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A börtönbüntetésbe - annak végrehajtása esetére - a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt beszámítani rendelte. Rendelkezett az eljárás során lefoglalt bűnjelekről, a magánfél által érvényesített polgári jogi igényt egyéb törvényes útra utasította, határozott az eljárás során felmerült bűnügyi költség viseléséről. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére jelentett be fellebbezést a minősítés végindítvány szerinti kimondása és a büntetés súlyosítása érdekében. A vádlott bűnösségének megállapítását a Btk.365.§

(1)bekezdésében a) pontjában meghatározott és a

(3)bekezdés a) pontja szerint minősülő fegyveresen elkövetett rablás bűntettében kérte. A vádlott és védője a határozatot tudomásul vette. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.722/2015/3-I. számú átiratában az ügyészi fellebbezést más okból is fenntartotta. Álláspontja az volt, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályokat nem tartotta meg maradéktalanul, nem tett eleget hiánytalanul felderítési kötelezettségének. Ítéleti tényállása részben megalapozatlan a Be.351.§

(2)bekezdés a), b),

1. c)és
2. d)pontjában foglalt okokból. A tényállásbeli cselekménysor egyik legjelentősebb szereplője tanú1, akinek felkutatására különböző intézkedéseket tett az eljáró bíróság. Miután sem magyarországi lakóhelyét, sem tartózkodási helyét, de ausztriai lakcímét sem sikerült fellelni és büntetés-végrehajtási intézetben sem tartózkodott, körözést adtak ki ellene, mely eredményre nem vezetett. Az ügyész a 2015. május hó 28-i tárgyaláson indítványozta nevezett nyomozati vallomásának felolvasását, ez azonban az 55. sorszámú jegyzőkönyv szerint nem történt meg, ennek ellenére az ítélet értékeli nyilatkozatát. Ugyancsak kiemelt tanú2 szerepe, aki a terheltet az elkövetés helyszínére szállította, majd segített a sértettől elvett jármű elhelyezésében, későbbiekben pedig azt a vádlottal együtt használta. Nevezettet szerepére tekintettel feltétlenül figyelmeztetni kellett volna a bíróságnak a Be.82.§

(1)bekezdés b) pontjában foglaltakra, ez azonban elmaradt. (Be.82.§

(2)bekezdés) Észrevételezte a fellebbviteli főügyészség, hogy a bizonyítási eljárás során a sértett részletes meghallgatására zárt célú távközlési rendszer felhasználásával került sor (Be.244/A.§

(2)bekezdés c) pontja). A Be.244/D.§

(2)bekezdésében előírtaknak a törvényszék nem tett eleget, kép- és hangfelvétel nincs az iratokhoz csatolva. Az iratok közt elfekszik eredetben és másolatban is az elkövetéskor a szóban forgó BMW-re kötött szerződés, mely nem került lefordításra. Az ügyészi álláspont az volt, hogy a jelzett hiányosságok a másodfokú eljárás során kiküszöbölhetők a hiányzó dokumentumok beszerzésével, tanú1 tanúvallomásának és szembesítésen tett nyilatkozatának felolvasásával, tanú2 ismételt idézésével és nyilatkoztatásával, hogy a figyelmeztetést követően vallomását fenntartja-e, illetve mely vallomását tartja fenn. Az ügyész a fenti hiányosságok kiküszöbölése végett tárgyalás kitűzését indítványozta. A Fővárosi Ítélőtábla megkeresésére a Fővárosi Törvényszék közölte, hogy a külföldön élő osztrák állampolgárságú tanú kihallgatásának jogalapját nem a Be.244/A.§ szolgáltatta, hanem az Európai Unió tagállamaival folytatott Bűnügyi Együttműködésről szóló

1. évi CLXXX. tv. 36.§ d) pontja és 55.§-a. E jogszabályhelyek nem írják elő a felvétel készítését, és a törvény e körben nem utal vissza a Be. vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazására. A másodfokú bíróság lefordíttatta az ügyészség által hivatkozott német nyelvű adásvételi szerződést is, és az ügyet tárgyalásra tűzte. A fellebbviteli főügyészség időközben benyújtott érdemi indítványában a tényállás kismértékű megalapozatlanságát kiküszöbölendő a tényállás kiegészítését kérte azzal, hogy a magánfél 1300 euróval tartozott személy1-nek, mely a
2. szeptember 28-i árfolyam figyelembevételével 368.823 forint. A terheltet volt felesége nem kérte meg, hogy szerezze vissza ezen összeget. Hivatkozott az ügyészség arra, hogy a vádlott tervszerűen hajtotta végre a cselekményt, melyet ismert, és nem forgalmas. A megkötött szerződés bár megbontja a vételárat, fizetési határidőként ugyanazt a napot, az elkövetés napját tünteti fel, visszalépésre, biztosítékra adatot nem tartalmaz. A csatolt kölcsönszerződésben sem rögzítenek dátumot, azt a terhelt sem jelölte meg, ezért a
3. október 1.-i megjelölés mellőzendő. A vádlott nem egyedül érkezett a helyszínre, hanem a tanú2 által vezetett Audival, a terhelt az anyósülésről szállt ki. A BMW-t tanú2 segítségével a vádlott előbb egy telephelyre vitte, majd közösen használták. A tényállás ezen kiegészítésekkel és az elsőfokon eljárt ügyész indokolásában kifejtett fegyverre vonatkozó kiegészítésekkel lesz megalapozott. Tekintettel arra, hogy az indokolás sem teljes, a bizonyítékok nem teljes körben kerültek elemzésre, ebből adódóan téves a jogkövetkeztetés is, a terhelt cselekményének helyes minősítése nem önbíráskodás bűntette, hanem fegyveresen elkövetett rablás bűntette.(Btk. 365.§

(1)bekezdés a.) pont

(3)bekezdés a.) pont) A kitűzött tárgyalás keretében az ítélőtábla tanú1 nyomozati szembesítési jegyzőkönyveit felolvasta, a tanú nyomozati vallomását az ügyészi átiratban jelzettekkel ellentétben az elsőfokú bíróság a

1. tárgyalási jegyzőkönyv
2. oldal utolsó bekezdésében és
3. oldal első bekezdésében foglaltak szerint felolvasta. Sor került tanú2 tanú Be.82.§

(1)bekezdés b) pontjában foglaltakra történő figyelmeztetésére is. Az egyéb törvényes figyelmeztetések mellett a tanú az elsőfokú bíróság előtt tett tárgyalási vallomását fenntartotta. Felolvasta az ítélőtábla a törvényszék tájékoztatását a zárt célú távközlő hálózat útján történő tanúkihallgatásra vonatkozóan. A másodfokú bíróság ismertette a nyomozati iratok

1. oldalán elfekvő BMW-re kötött lefordított szerződést is, illetve megkísérelte e körben a vádlott tárgyaláson történő kihallgatását, a vádlott azonban úgy nyilatkozott, hogy nem kíván vallomást tenni. A bizonyítási eljárás befejezése után a fellebbviteli főügyészség képviselője perbeszédében hangsúlyozta, hogy a vádlott és személy1
2. év elejéig éltek együtt, azóta sincs közöttük élettársi közösség. Személy1 tanú és a vádlott később tett nyilatkozata alapján megállapítható, hogy a magánfél által tőle kölcsönkért összeg maximális nagysága 1300 euró. A vádlott 1300 euró értékű olyan tartozás érdekében lépett fel, a kölcsönadó nem bízta meg, hogy érvényesítse igényét. A kocsi elvitelének célja a vádlott nyilatkozata szerint a készpénz behajtása és nem a kocsi elvétele volt. Ezt cáfolja, hogy a vádlott Magyarországra munkalehetőség ígéretével csalta a sértettet, amennyiben annak bankkártyás fizetésére gondolt, bankautomata közelében kellett volna megszerveznie a találkozót, ezzel szemben egy elhagyatott sötét parkolóba invitálta. A tényállásban azt rögzítette az elsőfokú bíróság, hogy felajánlotta a vádlott, hogy írjanak egy adásvételi szerződést, az indokolásban pedig az szerepel, hogy a vádlott határozottan, de fenyegető hangon lépett fel, melyet az ítélet indokolásának
3. oldalán már részletesebben fejt ki az elsőfokú bíróság. A tényállás ebben a körben is megalapozatlan. Az eljárás során adat merült fel arra, hogy milyen állapotba került a sértett a vádlott határozott testbeszédétől, hisz korábban nem akarta odaadni az autót, mégis odaadta, sírt, lemondott mindenről, csak szabaduljon. Ebből következően az elsőfokú bíróság által határozott testbeszédként megjelölt vádlotti magatartás meglehetősen kifejezett lehetett. Ha az adásvétel azt szolgálta, hogy hatására a sértett megadja a tartozást, tartozáselismerő nyilatkozatot, vagy zálogszerződést íratott volna. Arra sem merült fel adat, hogy amennyiben 3 nap alatt nem jelentkezett volna a sértett, mi történt volna a gépkocsival. Az adásvételt követően a tartozás levonása után a pénzt visszaküldte volna-e a vádlott a sértettnek, mely nem életszerű magatartás. Adat merült fel arra is, hogy a gépkocsit nem állították le, hanem használták. Több hibás következtetést tartalmaz az ítélet, ezentúl iratellenes ténymegállapítások is megtalálhatók. A fegyver léte, felhasználása a mérlegelés körébe tartozó körülmény, azonban a korábban felhívott indokok alapján a vádlott bűnösségének Btk.365.§

(1)bekezdés a) pontjába ütköző és a

(3)bekezdés a) pont szerint minősülő fegyveresen elkövetett rablás bűntette kimondásában indokolt a tényállás megfelelő megváltoztatásával a felvett bizonyítás alapján. A vádlottnak semmilyen indoka nem volt, hogy a tartozás miatt a sértettet számon kérje, őt egy valótlan ürüggyel forgalmatlan helyre hívta, s ott a törvényszék által is elismerten oly módon megfenyegette, hogy az a sértettben komoly félelmet keltett. A magánféltől a tartozáshoz képest jóval nagyobb értékű gépkocsit vett el oly módon, hogy azt tartósan birtokolta, használta. A gépkocsi értéke 3 millió forint feletti, ezzel szemben az 1300 eurós tartozás összege a

1. szeptember hó 28-i árfolyamot figyelembe véve 368.823.- forint. A súlyosabb minősítésre figyelemmel a büntetés súlyosítását is indokoltnak tartotta. A vádlott védője arra hivatkozott perbeszédében, hogy a vádirati tényállás is az önbíráskodás bűntettét írja le. Kétségtelen, hogy a minősítés rablás, az azonban nem köti a bíróságot. Véleménye az volt, hogy az ügyészi logikát követve is csak zsarolásban lett volna megállapítható a vádlott büntetőjogi felelőssége, ugyanakkor az elsőfokú bíróság minősítését tartotta helytállónak. Az ügyészi perbeszédre reagálva kifejtette, hogy nincs jelentősége, hogy a vádlott és személy1 együttéltek-e, ismeretlen személy javára is elkövethető az önbíráskodás. Nincs jelentősége annak sem, hogy 5-6-7 ezer euróról, vagy 1500 euróról tudott, mert a törvényi tényállás nem tartalmaz összegszerűséget. Kizárólagos kritérium, hogy a terhelt jogosnak vélje a tartozást, mely megvalósult. Annak sincs jelentősége, hogy a cselekmény milyen helyszínen történt. Ugyanakkor kiemelt jelentőséget tulajdonított annak, hogy a magánfél sértett soha nem jött el a tárgyalásra, ahányszor kihallgatásra került, minden alkalommal különböző tartalommal vallott. Hol említette a lőfegyvert, hol nem, a lőfegyverrel egyidejűleg viperáról is számot adott, ezzel szemben egyik sem volt megtalálható. Felhívta a figyelmet arra, hogy a sértett éjszakai portás volt ennek megfelelő testalkattal, így a vádlottól nem félhetett olyan mértékben, ahogy arra a fellebbviteli főügyészség képviselője rámutatott. A rabláshoz megkövetelt erőszak, kvalifikált fenyegetés sem valósult meg a vádlott részéről. Hivatkozott arra is, hogy a sértett először nem a rendőrséghez fordult, hanem az osztrák nagykövetséget hívta. Álláspontja az volt, hogy az elsőfokú bíróság ítélete minden tekintetben megalapozott, annak helybenhagyására tett indítványt. A fellebbviteli főügyészség viszonválaszában a BH 2011.
2. számú jogesetre hivatkozott. Az elkövetési érték nem haladhatta meg a sértetti vallomáson is alapuló 1500 eurót, így a feltűnő értékaránytalanság kétséget kizáróan fennállt, így a vádlott tudata azt is átfogta, hogy a tartozást jóval meghaladó értékű gépjárművet jogtalan eltulajdonítás végett vett el a sértettől, amely körülmény már a rablás bűntettét alapozza meg. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét az azt megelőző eljárással együtt - figyelembe véve a másodfokon felvett bizonyítás anyagát is - felülbírálta. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat két kivételtől eltekintve megtartotta. Kétségtelenül elmaradt a tanú2 figyelmeztetése a Be. 82.§

(1)bekezdés b) pontjában írtakra, melyet a másodfokú bíróság a tanú újbóli kihallgatása alkalmával pótolt. Tanú2 vallomását ezen figyelmeztetés birtokában fenntartotta, az eljárási hiba a másodfokú eljárásban kiküszöbölésre került. Ezen túlmenően a másodfokú eljárásban a tanú1 szembesítésről készült jegyzőkönyvei is felolvasásra kerültek, ezért azok törvényesen felhasználható bizonyítékká váltak. Az elsőfokú bíróság ügyfelderítési kötelezettségének nagyobb részben eleget tett. Kétségtelenül indokolt lett volna az ügyész által is hivatkozott BMW gépkocsira írt szerződések lefordíttatása és vádlott elé tárása, melyet a másodfokú bíróság részlegesen pótolt. A vádlotti a másodfokú eljárásban élt a hallgatás jogával, ezért csupán a lefordított szerződések felolvasására szorítkozhatott az ítélőtábla. Az elsőfokú bíróság által megállapított történeti tényállás szemben az ügyészi hivatkozással egyetlen ponton tartalmaz iratellenes megállapítást (ítélet 2. oldal utolsó előtti bekezdés 4. sora), melyet a másodfokú bíróság az iratok tartalmának megfelelően az alábbiak szerint helyesbít a Be. 351.§

(2)bekezdésében írt jogkörénél fogva: a magánfél

1. év során több alkalommal kért kölcsön személy1-től. Személy1 - a vádlott által is így tudottan - több részletben összesen 1300 eurót adott át. Ezzel kapcsolatosan az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása több helyütt tartalmaz megállapítást, így a
2. oldal
3. bekezdésében, mely szerint a vádlotti vallomás alapján nem lehet kétséget kizáró módon megállapítani, hogy mennyi is volt valójában a tartozás összege, az pedig főleg nem, hogy előzetesen milyen mértékű tartozásról tudott a vádlott. Ugyanakkor ezen bekezdés
4. sorában az elsőfokú bíróság is hivatkozik arra, hogy nyomozati vallomásával szemben a vádlott a bírósági szakban tett nyilatkozatában már 1300 eurót említett, amely megegyezik azzal az összeggel, amelyet a személy1 említett vallomásaiban. Az ítélet
5. oldal utolsó bekezdésében idézi az elsőfokú bíróság a sértett nyomozati szakban tett folytatólagos vallomását, eszerint „mikor a vádlott megérkezett, kiszállt a kocsiból, odalépett hozzá és egy ... nevű lányról érdeklődött. Mikor azt mondta, hogy ismeri, a vádlott közölte vele, hogy tartozik ...nek pénzzel, ezért fizessen ki 1500 eurót." A
6. oldal utolsó bekezdésében és a
7. oldal első bekezdésében személy1 tanúvallomása kerül elemzésre összevetve a vádlott nyilatkozatával a pénzösszegre vonatkozóan. Összegzésképpen az kerül megállapításra, hogy a vádlott tudott a tartozás tényéről, azt viszont, hogy a vádlottnak pontosan milyen összegről volt tudomása, nem lehet ítéleti bizonyossággal rögzíteni. A jogi minősítés keretében a
8. oldal
9. bekezdésében pedig arról ad számot az elsőfokú bíróság, hogy nem bizonyítható kétséget kizáróan az, hogy a cselekmény elkövetésének idején a vádlott milyen mértékű tartozásról tudott, konkrétan 1300 euróról vagy pár ezer euróról, ezért el kellett fogadni azt, hogy a vádlott előzetesen több ezer euróról tudott, ami ismeretei szerint 5-6-7 ezer euró is lehetett. Ugyanezen bekezdés 1-
10. sora pedig ezzel ellentétesen tényként azt tartalmazza, hogy a cselekmény szerint a vádlott a sértettnek személy1-gyel szemben fennálló 1300 eurós tartozását hajtotta be 3160000 forint értékű gépjármű elvételével, ennek ellenére a bíróság az önbíráskodás bűntette megállapítására helyezkedett. Mindezen hivatkozások rámutatnak arra, hogy az elsőfokú bíróság rendkívül következetlen volt, amikor saját indokolásával részben ellentétesen azt állapította meg tényként, hogy személy1 több részletben összesen több ezer eurót adott át a magánfélnek. Tényből tényre helyes következtetéssel kizárólag az állapítható meg az elsőfokú bíróság indokolás
11. oldal
12. bekezdés első két sorában írt állításának megfelelően, hogy a vádlott 1300 eurós tartozásról tudott, ezen összeg behajtása iránt cselekedett. Az ügyészség egyéb megalapozatlansági hibákra tett észrevételeivel a másodfokú bíróság nem értett egyet. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat a fent írt kivételtől eltekintve megfelelően ismertette és vetette össze, indokolási kötelezettségnek is maradéktalanul eleget tett. Helytálló volt azon következtetése is, hogy a fegyverrel történő elkövetés a bizonyítékok alapján nem volt megállapítható. Az elsőfokú bíróság indokolásával a másodfokú bíróság maradéktalanul egyetértett, az in dubio pro reo elv maradéktalanul érvényesült. A felülmérlegelés tilalma folytán a helyesen megállapított tényekre figyelemmel más tényállás nem volt megállapítható. Az alkalmazandó jogszabály tekintetében is helyes álláspontot foglalt el az elsőfokon eljárt törvényszék, a minősítés ugyancsak törvényes. A másodfokú bíróság egyetértett a védő érvelésével atekintetben, hogy nem állapítható meg a helyesen megállapított tények mellett a vádlott magatartása kapcsán az erőszak azon foka, illetve kvalifikált fenyegetés, amely a rablás bűntette megállapításához szükséges. A fegyver, illetve vipera használata bizonyíték hiányában nem került a tények között megállapításra. A másodfokú bíróság egyetértett azon elsőbírói állásponttal is, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem volt bírói bizonyossággal megállapítható, hogy a vádlott az autót meg akarta volna tartani, hiszen az adósság törlesztésének határidejét
13. október hó 1-jében állapította meg a vádlott a helyesen írt tények alapján. Ezen határidő még nem telt le, amikor
14. szeptember hó 30-án a gépkocsival együtt a vádlott elfogásra került, így nem vonható okszerű következtetés arra, hogy a gépkocsi megtartására vagy eladására törekedett volna, azt akármilyen módon meg kívánta volna terhelni vagy azzal bármilyen módon sajátjaként kívánt volna rendelkezni. Ebből következően nem vonható le az a további következtetés, hogy a behajtás a tartozás és gépkocsi értéke közötti jogtalan különbözetre, azaz jogtalan haszonra is irányult volna. Jogtalan haszonról bizonyítottan akkor lehetett volna szó, ha a követelés alapjául szolgáló jogviszony teljes egészében hiányzott volna, vagy a határidő lejártával a vádlott a különbözetet nem kívánta volna rendezni. Ekörben feltételezésbe bocsátkozásnak, ahogyan azt az ügyészség képviselője megtette, nincs helye. Ilyen következtetés nem vonható le, mert a határidő lejárta előtt a vádlottat a gépkocsival elfogták. Mindezért a feltűnő értékaránytalanságra történő ügyészi hivatkozás sem alapozza meg a cselekmény rablás bűntettekénti értékelését. A fellebbviteli főügyészség viszonválaszában hivatkozott BH 2011.
15. számú jogeset kapcsán a bíróság jelen tényállástól eltérő tények alapján minősítette a cselekményt rablásként. Egyetértett a másodfokú bíróság azon védői hivatkozással, hogy az ügyészi vád tényállása is önbíráskodás bűntettét írja le, csupán a jogi minősítésben szerepel rablás bűntette. A vád keretei között járt el az elsőfokú bíróság, a jogi minősítés pedig természetszerűen nem kötötte. A büntetés kiszabása során irányadó körülményeket az elsőfokú bíróság helyesen tárta fel. Tekintettel arra, hogy a cselekmény elkövetése óta közel négy év telt el, a vádlott korábban nem állt bíróság előtt, azóta sem indult ellene újabb eljárás, a másodfokú bíróság megítélése szerint a megfelelő próbaidőre felfüggesztett, törvényi minimumot néhány hónappal meghaladó szabadságvesztés alkalmas a büntetés céljának eléréséhez, az ügyész által indítványozott súlyosítás nem indokolt. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatának megállapítása is törvényes. Csupán a feltételes szabadságra bocsáthatósággal kapcsolatban tartalmaz a rendelkező rész pontatlan megfogalmazást, azt a másodfokú bíróság a törvény szövegének megfelelően javította. A fent írtakra figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék ítéletét a Be.363.§. szerinti tárgyalás keretében eljárva a Be.371.§

(1)bekezdése alapján annak helyes indokainál fogva kisebb pontosítással helybenhagyta. A másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költséget a Be.381.§

(1)bekezdése alapján megállapította, azt a Be.339.§

(1)bekezdése alapján az állam viseli, mert a német anyanyelvű vádlott részére történt tolmácsolással kapcsolatban merült fel. Budapest,

1. év június hó
2. napján Dr. Lassó Gábor sk. a tanács elnöke Dr. Fatalin Judit sk. előadó bíró Dr. Révész Tamásné sk. bíró A Fővárosi Törvényszék
3. május hó
4. napján kihirdetett 8.B.1620/2013/
5. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 2.Bf.233/2015/
6. számú végzése folytán
7. június hó
8. napján jogerőre emelkedett és fel nem függesztett részében végrehajthatóvá vált. Budapest,
9. június hó
10. napján Dr. Lassó Gábor sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: tisztviselő