Pf.20130/2016/7 – Szegedi Ítélőtábla

SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Pf.II.20.130/2016/

1. szám A Szegedi Ítélőtábla dr. Wartig László ügyvéd által képviselt felperesnek - a dr. Schindler József ügyvéd által képviselt I. r., dr. Újvári Zsolt ügyvéd által képviselt II. r., III. r. és IV. r. alperesek ellen végrendelet hatályosságának megállapítása iránt indított perében a Kecskeméti Törvényszék
2. április
3. napján kelt 4.P.20.716/2014/
4. számú ítélete ellen a felperes
5. és a II-IV. r. alperesek
6. sorszám alatt benyújtott fellebbezése alapján lefolytatott másodfokú eljárásban meghozta a következő Í T É L E T E T: Az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja, megállapítja, hogy néhai (néhai neve) Kalocsán,
7. augusztus
8. napján kelt - (okiratszerkesztő ügyvéd neve) ügyvéd által készített és ellenjegyzett végrendelete a peres felek egymás közötti viszonylatában hatályos. Mellőzi a felperes illeték- és perköltség fizetésére kötelezését. Kötelezi az I. r. alperest, hogy 700 000 (hétszázezer) Ft, a II. r. alperest, hogy 350 000 (háromszázötvenezer) Ft, a III. és a IV. r. alperest pedig, hogy külön-külön 175 000 - 175 000 (egyszázhetvenötezer-egyszázhetvenötezer) Ft első- és másodfokú perköltséget 15 napon belül fizessen meg a felperesnek. A feljegyzett 4 000 000 (négymillió) Ft első- és másodfokú eljárási illetékből az I. r. alperes 2 000 000 (kettőmillió) Ft-ot, a II. r. alperes 1 000 000 (egymillió) Ft-ot, a III. és a IV. r. alperesek különkülön 500 000 - 500 000 (ötszázezer-ötszázezer) Ft-ot kötelesek megfizetni a Magyar Államnak az állami adóhatóság külön felhívására. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. INDOKOLÁS Néhai (néhai neve)
9. augusztus
10. napján írásbeli magánvégrendeletet készített (okiratszerkesztő ügyvéd neve) ügyvéd közreműködésével. Végintézkedése szerint a (település
11. neve)-i (ingatlan
12. hrsz.-a). hrsz-ú ingatlant a perben nem álló (személy neve)-ra, a (település
13. neve)-i (ingatlan
14. hrsz.-a) hrsz-ú ingatlant a II. r. alperesre hagyta, ezen túlmenően minden egyéb ingatlan és ingó vagyonának örökösévé a felperest nevezte. A végrendelet eredeti példányát az okiratszerkesztő ügyvéd annak elkészülte után a néhainak átadta. A néhai
15. november
16. napján lakásában, a ...(település
17. neve), (ingatlan címe) sz. alatti lakóházas ingatlanban elhalálozott. Törvényes örökösei az alperesek. A néhai halálát a II. r. alperes fedezte fel azt követően, hogy a szomszédok értesítették, több napja nem látták (néhai neve)t. A II. r. alperes a kapura akasztott kulccsal bement az ingatlanba, ahol az ablakon keresztül látta a lakásban fekvő néhait. Ekkor értesítette az I. r. alperest és a rendőrséget, majd a kiérkező rendőrök jelenlétében a zárat feltörve jutottak be az ingatlanba. A néhai halálát követően az I., a II. és a IV. r. alperesek, valamint az I. r. alperes családtagjai (fia, menye) több ízben jártak az örökhagyó lakásában. Egyik alkalommal megtalálták a néhai feljegyzéseit tartalmazó naptárt („piros notesz"), amelyben szerepelt
18. augusztus 14-i bejegyzésként: „30 000 Ft, végrendelet". A végrendelet készítésének tényét bejelentették a (közjegyző neve) közjegyző előtt folyó hagyatéki eljárásban. Ezt követen a közjegyző felhívására keresték a néhai lakásában a végrendelet eredeti példányát. Ennek során az ott talált iratokat átválogatták, egy részüket zsákban átszállították az I. r. alpereshez. A végrendelet másolati példányát az okiratszerkesztő ügyvéd küldte meg a közjegyzőnek, eredeti példánya nem került elő. A felperes feljelentésére a (település
19. neve)-i Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 03030/408/2013.Bü. számon nyomozást folytatott magánokirattal visszaélés vétségének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen elkövetővel szemben. A
20. december
21. napján kelt határozatával a nyomozást megszüntette azzal, hogy nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény. A határozat indokolása szerint a nyomozati cselekmények alapján a végrendelet eredeti példánya nem került elő, nem volt megállapítható, hogy az eredeti végrendeletet az örökösök tüntették el vagy semmisítették meg, továbbá az sem, hogy azt (néhai neve) a halálát megelőzően megsemmisítette. A büntetőeljárásban tartott házkutatás során az I. r. alperestől és a fiától lefoglalásra kerültek a néhai személyes iratai (forgalmi engedély, vezetői engedély, biztosítási és egyéb iratok), a
22. évi határidőnaplója és 28 000 Ft készpénz. A néhai hagyatékához tartozó ingóságok közül 2 db karórát az I. r. alperes a II. r. alperes házastársának, II.rendű alperes nevenénak ajándékozott ((település
23. neve)-i Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály 03030/408/
24. Bü. irat, II.rendű alperes nevené tanú kihallgatásáról
25. április
26. napján készült jegyzőkönyv
27. oldal), az I. r. alperes gyermeke pedig elvitt az I. r. alperes ingatlanába egy gépjárművet és különböző műszaki berendezéseket (06030/408/2013.Bü.,
28. április
29. napján (tanú neve) tanú vallomásáról készült jegyzőkönyv). Egy alkalommal az I. r. alperes nyitotta ki a néhai lakásában talált kulccsal az egyik szekrényben lévő páncélszekrényt (I. r. alperes vallomásáról
30. július
31. napján készült jegyzőkönyv 03030/408/2013.Bü. iratok,
32. oldal). A közjegyző a
33. március
34. napján kelt 51013/Ü/153/2014/
35. számú végzésével a néhai hagyatékát ideiglenes hatállyal a törvényes öröklés rendje szerint 4/8 részben az I. r. alperesnek, 2/8 részben a II. r. alperesnek, 1/8 - 1/8 részben a III. és a IV. r. alpereseknek mint törvényes örökösöknek adta át. A felperes keresetében a végrendelet hatályosságának megállapítását kérte. Előadta, az örökhagyó halálát követően idegen, valamint a törvényes öröklésben érdekelt személyek és az ő családtagjaik jártak az örökhagyó ingatlanában, ezért a végrendelet eredeti példánya eltűnésének egyéb okai is lehettek, mint az, hogy az örökhagyó megsemmisítette azt. Utalt arra, a néhai határidőnaplójában nem szerepel a végrendelet megsemmisítésére vonatkozó bejegyzés, holott ha a néhai ezt tette volna, azt nyilvánvalóan feljegyezi, hiszen ennél jóval jelentéktelenebb eseményeket is rögzített a noteszban. Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Védekezésük szerint a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg, hogy a végrendeletet nem az örökhagyó semmisítette meg. Kiemelték, tény, hogy a nyomozati eljárásban hozott határozat nem zárja ki a törvényes örökösök általi megsemmisítés lehetőségét, ezt azonban kétséget kizáró bizonyíték nem támasztja alá. Állították, az ingatlanban egyikük sem tartózkodott egyedül, oda önállóan nem juthattak be, az I. r. alperesnél volt a lakáskulcs, a II. r. alperesnél pedig a kapukulcs. Hangsúlyozták, a végrendelet készítésének a tényét ők jelentették be a közjegyzőnek. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította, és kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az államnak külön felhívásra 1 500 000 Ft eljárási illetéket, továbbá az I. r. alperesnek 150 000 Ft, a II., a III. és a IV. r. alpereseknek mint egyetemleges jogosultaknak 150 000 Ft perköltséget. A peradatok alapján megállapította, hogy az örökhagyó érvényes írásbeli magánvégrendeletet tett. Bizonyítottnak fogadta el, hogy annak eredeti példánya az örökhagyó birtokában maradt, s miután az nem került elő, a Ptk.
36. §-ában írt törvényes vélelem folytán a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy azt nem az örökhagyó semmisítette meg. Álláspontja szerint a felperesnek a vélelmet nem sikerült megdöntenie, ezt nem igazolja a feljelentése alapján indult büntetőeljárásban hozott határozat. Az alperesek személyes előadását egybevetve (tanú neve), tanú 1né, tanú 5, tanú 3 és tanú 1 tanúk vallomásával arra a megállapításra jutott, nem lehet okszerűen következtetni arra, hogy a végrendelet megsemmisülése a törvényes örökösök terhére róható. Jelentőséget tulajdonított annak, hogy az alperesek tájékoztatták a közjegyzőt a végrendelet létéről, amint arról tudomást szereztek. Mindezek alapján a keresetet alaptalannak ítélte. Az ítélet ellen a felperes, valamint a II-IV. r. alperesek éltek fellebbezéssel. A felperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet keresete szerinti megváltoztatását kérte. Sérelmezte, az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a törvényes örökösök voltak az első személyek, akik az örökhagyó halálát követően az ingatlanban jártak, ők találták meg az örökhagyó noteszát, a széf kulcsait, különböző értékes aranytárgyakat. Ilyen körülmények között megítélése szerint nem lehet nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy a végrendelet alkotásának a tényét a közjegyzőnek ők jelentették be. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság nem tulajdonított jelentőséget annak az alperesi állításnak, miszerint a birtokukba nagy mennyiségű, és elmondásuk szerint még általuk sem elolvasott iratok kerültek. Sérelmezte továbbá, hogy az elsőfokú bíróság tanú 3 tanú vallomását nem vette figyelembe. Hangsúlyozta, a tanú - elmondása szerint - az örökhagyóval pár nappal a halálát megelőzően találkozott, aki ekkor említést tett a tanúnak a végrendeletről, és elmondta azt is, hogy a végintézkedését karácsonyi meglepetésként kívánja közölni vele (a felperessel). Kiemelte, nincs olyan tény vagy körülmény, amely azt bizonyítaná, hogy az örökhagyó és a közte fennálló szívélyes viszony a néhai halálát megelőző utolsó napokban megromlott volna, vagy hogy bármely esemény vagy harmadik személyhez fűződő érzelmi viszony arra késztette volna az örökhagyót, hogy közvetlenül a halálát megelőzően a végrendeletet megsemmisítse. Ha pedig ez így történt volna, azt nyilvánvalóan feljegyezte volna a noteszában. Az II-IV. r. alperesek az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával a felperes által fizetendő perköltség összegének 500 000 Ft-ra történő felemelését kérték. Hangsúlyozták, a hagyaték összértéke, és ennek megfelelően a perérték 37 153 603 Ft, ehhez képest pedig a 32/2003 (VIII. 22.) IM rendelet szerint részükre megítélhető perköltség összege 1 314 610 Ft. Kifogásolták, hogy az elsőfokú bíróság jelentősen mérsékelte a jogszabály által megállapítható perköltség összegét, anélkül azonban, hogy e körben indokolási kötelezettségének eleget tett volna. Véleményük szerint a jogi képviselőjük által kifejtett tevékenységre figyelemmel (tárgyalási jelenlét, utazási idő, beadványok szerkesztése) az elsőfokú bíróság által megállapított 150 000 Ft perköltség eltúlzottan alacsony. Fellebbezési ellenkérelmükben az elsőfokú ítélet felperesi fellebbezéssel érintett rendelkezésének helybenhagyását kérték. Megítélésük szerint cáfolták az arra való felperesi utalást, hogy a végrendeletet ők (az alperesek) semmisítették meg. Hangsúlyozták, a felperes állításával szemben a II. és a IV. r. alperes átvizsgálta az iratokat, de a végrendelet nem került elő. Véleményük szerint tanú 3 tanú vallomása a törvényi vélelem megdöntésére nem alkalmas. Kiemelték, az örökhagyó a halálát megelőző kevesebb mint 3 hónappal kérte el a végrendeletet az okiratszerkesztő ügyvédtől, amely magatartása nem támasztja alá, hogy akarata a végrendelet hatályának fenntartására irányult, az pedig, hogy a naplójába a megsemmisítésre vonatkozó bejegyzést nem tüntetett fel, nem alkalmas a törvényi vélelem megdöntésére. Utaltak arra a fentieken túl, hogy a felperes semmivel nem támasztotta alá azt az előadását, hogy az örökhagyóval szívélyes viszonyban volt. Az I. r. alperes ellenkérelme szintén az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. A felperes fellebbezése alapos, a II-IV. r. alperesek fellebbezése alaptalan. Az írásbeli végrendelet, mint okirat rögzíti az örökhagyó végakaratát a halála utáni öröklés rendjére. Az okirat elvesztése, megsemmisülése önmagában nem jár azzal a következménnyel, hogy az abban foglaltak szerinti öröklésre ne kerülhetne sor. A Legfelsőbb Bíróság PK.
37. számú állásfoglalása értelmében ugyanis, ha a végrendelkezést tartalmazó okirat a végrendelkező akaratán kívül álló okból megsemmisült, vagy egyébként nem található meg, de létét, tartalmát, valamint azt, hogy a törvényben meghatározott alakiságok megtartásával jött létre, valamennyi érdekelt elfogadja, a hagyaték a végrendeleti örökösnek átadható a hagyatéki eljárásában. A jelen ügyben alkalmazandó 1959.évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.)
38. §-a értelmében a megsemmisülés vagy eltűnés a végrendelet hatályát nem szünteti meg abban az esetben, ha arra nem az örökhagyó akaratából került sor. A perbeli esetben az nem volt vitatott, hogy az örökhagyó a Ptk. 629.§