← Magyarország

Bf.24/2016/4 – Győri Ítélőtábla

Győri Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Bf.24/2016/

  1. szám A Győri Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság a Győrött,
  2. május
  3. napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozta a következő Ítéletet: Az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádlott ellen indult büntetőügyben a Szombathelyi Törvényszék
  4. január
  5. napján kihirdetett 15.B.7/2015/
  6. számú ítéletét megváltoztatja azzal, hogy a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés tartamát 5 - 5 (öt - öt) évre súlyosítja. Egyebekben helybenhagyja azzal, hogy a vádlott személyi igazolványának száma: .... I n d o k o l á s: A Szombathelyi Törvényszék vádlott vonatkozásában a Körmendi Járásbíróság, mint fiatalkorúak bírósága 15.Fk.22/2012/
  7. számú
  8. szeptember
  9. napján jogerőre emelkedett ítéletében a próbára bocsátást kimondó rendelkezést hatályon kívül helyezte és a próbára bocsátást megszüntette. Vádlott bűnösségét a Szombathelyi Törvényszék 15.B.7/2015/
  10. számú ítéletében testi sértés bűntettében (Btk. 164.§

(1),
(8)bekezdés I. fordulat) állapította meg. Ezért és a Körmendi Járásbíróság 15.Fk.22/2012/32. számú ítéletében megállapított 1 rb társtettesként elkövetett garázdaság bűntette (Btk. 339.§
(1),
(2)bekezdés e./ pont), 1 rb társtettesként elkövetett testi sértés bűntette (Btk. 164.§
(1),
(3)bekezdés), 1 rb társtettesként elkövetett testi sértés vétsége (Btk. 164.§
(1),
(2)bekezdés) miatt halmazati büntetésül 3 év börtönbüntetésre és mellékbüntetésül 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Meghatározta a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját, és kötelezte a vádlottat a bűnügyi költség viselésére. Az első fokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, súlyosításért, hosszabb tartamú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabása végett, míg a vádlott a fellebbezése irányának megjelölése nélkül, védője felmentés érdekében jelentett be fellebbezést. A Győri Fellebbviteli Főügyészség BF.79/2016/1-I. számú átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta, míg a védelmi fellebbezést alaptalannak találta. Álláspontja szerint a tényállás megalapozott, csupán az orvos-szakértői vélemény alapján egészítendő ki azzal, hogy a vádlott felugorva kivitelezett ütése legalább közepes erejű volt. Véleménye szerint az indokolási kötelezettségnek megfelelően eleget tett az első fokú bíróság, viszont pontosítani szükséges az ítélet
  1. oldalán, hogy a vádlott hozzátartozóinak, illetőleg barátainak vallomását helyesen nem kizárta a bizonyítékok köréből, hanem ezen bizonyítási eszközöket nem vette figyelembe az ítéleti tényállás megállapítása során a törvényszék. Kifejtette, hogy a vádlott bűnösségére levont következtetés okszerű, a cselekmény minősítése szintén helytálló. Pontosításra szorul azonban a jogi indokolás azzal, hogy a vádlott eshetőleges szándéka terjedt ki arra, hogy cselekményével életveszélyes sérülést okozhat a sértettnek. Álláspontja szerint a büntetés kiszabási körülményekhez képest a kiszabott joghátrány eltúlzottan enyhe. Ezért összességében indítványozta a Szombathelyi Törvényszék ítéletének megváltoztatását, a kiszabott fő- és mellékbüntetés súlyosítását, illetve a tényállás, az indokolás és a jogi indokolás korrekcióját követően az első fokú bíróság ítéletének egyebekbeni helybenhagyását. A másodfokú eljárásban a védő fellebbezését részletesen indokolta. Ebben a vádlott védekezésének iránya szerint részletesen kitért szinte valamennyi tanú vallomására, amelyekben ellentmondásokat vélt felfedezni, továbbá okirati bizonyítékokból emelt ki részleteket, vitatva az első fokú bíróság bizonyítékokat mérlegelő tevékenységét. Álláspontja szerint az értékelt, illetőleg az értékelésből kirekesztett bizonyítékokra is figyelemmel védence büntetőjogi felelőssége kétséget kizáróan nem bizonyítható. Rámutatott továbbá, hogy az első fokú bíróság ítélete megalapozatlan, mert a tényállás ellentétes az iratok tartalmával, illetőleg a bíróság a megállapított tényekből további tényekre helytelenül következtetett, kirekesztve olyan személyi bizonyítékokat, amelyek megfelelő indokát nem adta. Elsődlegesen a vádlott felmentését, másodlagosan bizonyítás felvételét, az ügy tárgyalásra való kitűzését kérte. Az ítélőtábla nyilvános ülésén a fellebbviteli főügyészség képviselője fenntartotta az átiratában írtakat. A védelmi felvetésekkel nem értett egyet, és kifejtette, hogy a szakértői vélemény egyértelmű, a tanúvallomásokat pedig értékelte az első fokú bíróság. Rámutatott, hogy az első fokú bíróság indokolása helytálló. Véleménye szerint a cselekmény tárgyi súlya jelentős, továbbá a súlyosító körülmények olyan számmal illetve nyomatékkal hatnak, amelyek a büntetési tétel középmértékéhez közelítő börtönbüntetés kiszabását indokolják, azzal arányosan a mellékbüntetés felemelését. A védő perbeszédében szintén fenntartotta az írásbeli beadványát, amelyben fellebbezését részletesen megindokolta. Kiemelte, hogy véleménye szerint nem bizonyítható, hogy a sértett sérüléseit a vádlott okozta. Utalt arra is, hogy lényegében két szemtanú kivételével senki sem látta a történteket. Vádlott az utolsó szó jogán előadta, hogy nem követett el bűncselekményt. A kétoldalú fellebbezések alapján eljárva a Győri Ítélőtábla az első fokú bíróság ítéletét a Be.
  2. §
(1)bekezdése alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. Megállapította, hogy az első fokú bíróság az eljárási szabályok betartása mellett megfelelő körben folytatta le a bizonyítási eljárást, olyan eljárási szabályt nem sértett, amely az ítélet hatályon kívül helyezését eredményezte volna, vagy akadályozta volna az érdemi felülbírálatot. Az első fokú bíróság ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett, a beszerzett bizonyítékokat egyenként és összességében értékelte, az ellentmondásokat megkísérelte feloldani. Számot adott arról, hogy mely bizonyítékot, miért fogadott el a tényállás megállapítása során. A törvényszék kihallgatta vádlottat, sértettet,
  1. tanú,
  2. tanú tanút, kihallgatta továbbá
  3. tanút,
  4. tanút,
  5. tanút,
  6. tanút,
  7. tanút,
  8. tanút illetőleg
  9. tanút is. Részletesen meghallgatta a szakértőt, továbbá ismertette a szükséges okirati bizonyítékokat. Ekként az állapítható meg, hogy az ügy megítéléséhez szükséges bizonyítás felvételére, a bizonyítékok feltárására és a tényállás tisztázására a megfelelő körben sor került. A másodfokú bíróság megvizsgálta, hogy az első fokú bíróság mennyiben tett eleget az indokolási kötelezettségének. E tekintetben az állapítható meg - ahogy arra a fellebbviteli főügyészség is rámutatott -, hogy a szükséges mértékben megtörtént. A védő beadványában a törvényszék indokolási kötelezettségének hiányosságaira hivatkozott, amit részletesen kifejtett. Ezen felvetésekre kitér a másodfokú bíróság a későbbiekben, azonban szükséges rámutatni arra, hogy a védő által írtak nem vezethettek annak megállapításához, hogy az első fokú bíróság az indokolási kötelezettségét abszolút mértékben elmulasztotta volna. Azt azonban észlelte az ítélőtábla, hogy bizonyos kiegészítések és pontosítások szükségesek e tekintetben. Vádlott az eljárás során folyamatosan tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. A kihallgatásai során azt sem ismerte el, hogy
  10. tanúval bármilyen konfliktusba keveredett volna a szüreti bálon. Vallomása szerint egyedül az édesapja kergette meg
  11. tanút szóváltásukat követően, tehát személy szerint neki nem volt nézeteltérése vele, ezért érthetetlen számára, hogy mi lehetett az, amit az ő részéről negatív érzésként jelölt meg a sértett a hozzátartozóival. Az ítélőtábla álláspontja egyező az elsőfokú bíróságéval abban, hogy a terhelt szavahihetősége már e tekintetben is megkérdőjelezhető. Sértett az eljárás során következetesen vallotta, amit a tárgyaláson szintén megerősített, hogy vádlott hátulról tarkón ütötte
  12. tanút, amikor az édesapjával veszekedett (
  13. sorszámú jegyzőkönyv
  14. oldal). A nyomozati iratok
  15. oldalán rögzített nyilatkozata szerint meg akarta ütni hátulról, de a „B." -
  16. tanú - elszaladt. Ezzel megegyezik
  17. tanú tanúvallomása, amelyben előadta, hogy a vádlott apjával vitatkozott, miközben vádlott odafutott és megpróbálta őt megütni. E tekintetben ellentmondás észlelhető, hogy ténylegesen megütötte-e vádlott
  18. tanút vagy sem, de arra mindenképpen egyértelmű következtetés vonható le, hogy odament a vádlott a vita közben, részt vett az édesapja és
  19. tanú közötti veszekedésben, és próbálta
  20. tanú sértettet megütni.
  21. tanú -
  22. tanú élettársa, aki egyébként a vádlott keresztanyja - azt nyilatkozta tanúvallomásában, hogy odafutott hátulról vádlott és megütötte
  23. tanú kezét. Ellentmondásos, hogy melyik testtájékon érte vagy érte volna
  24. tanút ütés, de az tény, hogy kétségtelenül részese lett vádlott az édesapja és
  25. tanú közötti konfliktusnak, amely helyzetbe beavatkozott.
  26. tanú (sértett édesanyja) az eljárás során következetesen vallotta, hogy látta, amint vádlott futásból úgy lecsapta a fiát, hogy utána tíz percig feküdt. A tárgyaláson is többször akként nyilatkozott, hogy szerinte valamilyen - 30 centiméteres - vasdarab volt a vádlott kezében. A tárgyaláson feltett kérdésre elmondta -miután a rendőri jelentést elé tárták -, hogy egy ütést látott. A védő ezzel kapcsolatban hivatkozott beadványában arra, hogy megkérdőjeleződik a tanú szavahihetősége azáltal, hogy valamikor sok ütésről beszélt, egyszer viszont kevesebbről a tanú. Megállapította az ítélőtábla, hogy a rendőri jelentés valóban tartalmazza azt, hogy
  27. tanú szerint több ütés érte a fiát. A rendőri jelentésben foglaltak azonban nem tekinthetőek tanúvallomásnak, törvényes kioktatást nem tartalmaznak, ezért a tanúvallomásokkal szemben nem értékelhetők.
  28. tanú vallomásában, amit a bíróság előtt tett, következetesen állította - és szembesítés során is fenntartotta vádlottal szemben - hogy ő látta, amikor megütötte a fiát, sértettet a terhelt. Ezzel egyezően nyilatkozott sértett élettársa,
  29. tanú, aki ugyancsak elmondta, hogy
  30. tanút is megütötte vádlott, amit sérelmezett a párja.
  31. tanú a vádlott apja sem hagyta szó nélkül ezt azzal, hogy mi köze hozzá. Határozottan állította, hogy látta vádlott ütését, amit sértett fejére mért valamilyen tárggyal. Nyomozati szakban tett tanúvallomásában nyilatkozott úgy, hogy egy, esetleg két ütésre emlékszik. A bíróság ismertette ezt a vallomását, amelyre úgy reagált, hogy azt látta, hogy megütötte vádlott hátulról sértett fejét. Az első fokú bíróság a tárgyalás anyagává tette
  32. tanú nyomozás során tett vallomásának azon részét is (nyomozati iratok
  33. oldal), ahol a sértett élettársa előadta, miszerint:
  34. tanú magyarázta, hogy a sértettnek semmi köze a délutáni esethez, ne foglalkozzon semmivel. Vádlott elindult sértett felé, felugrásból leütötte, és valami volt a kezében. A sértettet hátulról érte az ütés, földre esett, majd odalépett a vádlott oldalról és még egy alkalommal megütötte a fejét, utána a sértett elvesztette az eszméletét. A vádlott akkor elfutott, utána őt nem látták. Sértett kb. 10 percig volt eszméletlen, akkor jött
  35. tanú, aki leöntötte vízzel. A sértett 29-én rosszul lett, mentőt, orvost kellett hívni. Az elkövetés eszközéről azt mondta, hogy nem tudja mi volt az, de amikor élettársa mögé ért a vádlott felugrott, és lendületből, nagyerővel ütötte meg egy alkalommal a tarkóját, ami után sértett leesett a földre.
  36. tanú tanúvallomása megegyezik abban
  37. tanú vallomásával, hogy egyformán nyilatkoztak arról, hogy hátulról érte az ütés sértettet. Sértettet szintén kihallgatta az első fokú bíróság. Vallomásában elmondta, hogy ő nem tudja hogyan esett el, egyszer csak a földre került, emiatt sem akart feljelentést tenni. Azt azonban határozottan elutasította a tárgyaláson tett nyilatkozatában, hogy a rendezvényen „esett-kelt volna", amiről a vádlott és a vele egyezően nyilatkozó személyek beszéltek. Azt ismerte el, hogy pálinkát vitt magával a szüreti bálra.
  38. tanú vallomása szerint pontosan nem emlékezett, hogy mit mondott az élettársa a földre kerülése után, illetve miután magához tért. Lehetséges, hogy azt mondta sértett, hogy elesett azért, mert nem láthatta a sértett, hogy mi történt, ő viszont szemtanúja volt a történteknek. A tárgyaláson elmondta, hogy azért beszélhetett több ütésről a rendőröknek, mert haragudott az elkövetőre (
  39. számú jegyzőkönyv
  40. oldal). Véleménye szerint két ütés lehetett. A vádlottal való szembesítésekor a tanú bizonytalan volt abban, hogy 1 vagy 2 ütés történt. A sértett édesanyjának és élettársának a tárgyaláson tett következetes vallomásaiból az állapítható meg, hogy a sértett sérülését valamilyen vas tárggyal okozta a vádlott. A vádlott édesapja,
  41. tanú, aki a nyomozás során a vallomástételt megtagadta, a tárgyaláson akként tett vallomást, hogy sértett nem is szólt neki a
  42. tanúval kapcsolatos szóváltás miatt. Ezzel kapcsolatban megállapítható, hogy ez teljes mértékben szemben áll sértettné és
  43. tanú tanúvallomásával, akik éppen ezt a konfliktust jelölték meg a későbbi viszály okaként a két család között.
  44. tanú a tekintetben is vallomást tett, hogy azt látta, hogy
  45. tanú „áztatja" a sértettet. Azt nem tudta megmondani, hogyan került a földre a sértett, azt azonban állította, hogy
  46. tanú biztosan nem láthatta, mert szerinte a sátorban tartózkodott akkor.
  47. tanú is akként nyilatkozott, hogy dülöngéltek a sértették és látta volna, ha valaki leüti, mert ő ott állt a közelben.
  48. tanú, aki szintén a helyszínen tartózkodott, arról számolt be, hogy sértett neki azt mondta, hogy elesett. Egyébként nem látta az eseményeket. Ezzel szemben
  49. tanú (aki névrokona a vádlott édesapjának) elmondta, hogy vele volt végig vádlott, azonban nem tudja, hogyan és kivel mehetett ki a sátorból a vádlott. Ebből arra vonható következtetés, hogy nem volt végig együtt a terhelttel, vagy szem elől tévesztette. A korábbi,
  50. tanú féle incidens kapcsán későbbi vallomásában azt erősítette meg, hogy vádlott is kergette
  51. tanút.
  52. tanú ezzel szemben azt vallotta, hogy „D. ott állt a pultnál, a
  53. tanú afférban ő nem is vett részt". Ez azonban szemben áll mind
  54. tanú,
  55. tanú,
  56. tanú,
  57. tanú, sértett vallomásaival amelyek egyértelműen megerősítik, hogy vádlott tényleg ott volt a
  58. tanú és
  59. tanú közötti vitatkozás során, odaszaladt, megütötte, vagy legalább is próbálta megütni
  60. tanút, majd ezt követően édesapjával együtt megkergették. Ezt végső soron utóbb a vádlott maga is elismerte a tárgyalás során. Mindezekből kitűnik, hogy tanúvallomásokban feszülő jelentős ellentmondások a bíróság mérlegelésével oldhatóak fel, amelyet az első fokú bíróság elvégzett. Rámutat az ítélőtábla, hogy a bizonyítékok közül döntő jelentőséggel bír az igazságügyi orvos-szakértő véleménye, amelyet írásban terjesztett elő, illetve szóban kiegészített. Osztotta az ítélőtábla a főügyészségnek azt az álláspontját, hogy a szakértői vélemény a tanúvallomásokhoz képest objektív bizonyítéknak minősül, és a szakértő a tárgyaláson - ahogy arra a fellebbviteli főügyészség képviselője helyesen hivatkozott -, határozottan kifejtette, hogy sértett sérülései, amelyeket elszenvedett, kizárt, hogy eleséstől keletkeztek volna, hámsérülések, zúzódások nem igazolták azt. E mellett a koponyasérülésről határozottan állította, hogy azt nem okozhatta elesés, mert a talajjal való érintkezésnél nem a rögzített helyen sérül az adott testtájék. Ezért a sérülés csakis bántalmazás következtében jöhetett létre. Ugyanígy a jobb oldali csontos szemkeret sem sérülhetett meg elesés következtében, azt is ütés okozta. Fenti sérülések, amelyeket a szakértő vizsgált, keletkezési mechanizmusukat illetően teljes mértékben megfeleltethetőek a
  61. tanú és
  62. tanú által tett vallomásoknak, amely személyi bizonyítékok ekként egybehangzóak a szakértői véleménnyel és az egyéb adatokkal is. Ebből következően az első fokú bíróság helyesen értékelte a személyi bizonyítékokat, azokat egymással összevetette és megindokolta, hogy miért a vádlottra terhelő tanúvallomásokat fogadta el. Az kétségtelen tény, hogy helytelen szóhasználat az első fokú ítéletben, hogy kizárja a bizonyítékok köréből
  63. tanú,
  64. tanú,
  65. tanú vallomását, amelyek tulajdonképpen értékelésre kerültek, de nem fogadta el azokat a tényállás megállapítása során. Az ítélőtábla rámutat arra, hogy a vádlott, a sértett és hozzátartozóik egy településen élnek, régóta ismerik egymást, és a
  66. tanúval kapcsolatos veszekedés, vitán kívül egyik részről sem merült fel semmilyen olyan ok, amely miatt esetleg haragos viszony lenne megállapítható illetve az, hogy valótlanul terhelték volna bűncselekmény elkövetésével vádlottat. A védőnek a rendőrtanúk kihallgatására irányuló bizonyítási indítványát amit abból a célból terjesztett elő, hogy mondta-e azt a sértett, hogy elesett az első fokú bíróság elutasította. Ezzel egyetértett a másodfokú bíróság is, mert az első fokú bíróság megindokolta, hogy miért nem volt szükség ezen rendőr tanúk kihallgatására. Maga a sértett is azt nyilatkozta, hogy azért mondta, hogy elesett, mert egyrészt nem látta a történteket, másrészt nem kívánt feljelentést tenni. Ekkor ugyanis úgy érezte még, hogy nincsen semmi baja, és azt sem tudta, hogy bűncselekmény áldozata lett. Ezért fogadható el az a magyarázata, hogy elesésre hivatkozhatott közvetlenül az események után, amit valóban hallhatott
  67. tanú és a rendőrök is, de a tényállás megállapítása szempontjából ennek nincs relevanciája. A fent értékelt szakvélemény szerint ugyanis a sértett sérüléseinek keletkezése bántalmazásból ered, azok elesés következtében történő kialakulása kizárt. Amennyiben tehát sértett úgy fogalmazott a történtek után, hogy elesett, az az állapotának tudható be. Ehhez kapcsolódóan megjegyzendő, hogy
  68. tanú, a sértett élettársa mutatott rá, hogy párja zavart állapotban volt, hiszen jelentős ütést kapott a fejére, és percekig eszméletlen volt. A kórházban meghallgatott személyektől felvett és rendőri jelentésben rögzített nyilatkozatok bizonyítékként nem értékelhetők. A védő felvetette azt is, hogy
  69. tanú nem tudhatta, hogy az ütés a jobb oldalán érte élettársát, amivel elárulta magát. Ez nem fogadható el annak tükrében, hogy egyrészt látta a bántalmazást, másrészt tisztában volt azzal, hogy sértett hol sérült meg, hiszen látta a sérülést.
  70. tanú kívülálló tanú, akire hivatkozott a védelem, bántalmazásait illetve a sértett földre kerülését nem látta. Ő már csak akkor ment oda a helyszínre, amikor a sértett eszméletlen volt, és a sértett eszmélése után tett kijelentéseket hallotta, amelyeknek a korábban kifejtettek miatt nincs jelentősége. Mindezekre tekintettel azt állapította meg az ítélőtábla, hogy a másodfokon előterjesztett védői beadvány nem foghat helyt, mert a bizonyíték értékelését vitatja és ezáltal lényegében az első fokú bíróság mérlegelését támadja, ekként a bizonyítékok újraértékelésére irányul, amely - tekintettel mind a fentiekben írtakra, mind a logikus láncolatba illeszthető bizonyítékokra - a másodfokú felülbírálat során eredményre nem vezethet. Az első fokú bíróság által megállapított tényállás a bizonyítás anyagának nagyrészt megfelelt. Azt az iratok tartalma alapján a Be.
  71. §
(1)bekezdés a) pontja szerint az ítélőtábla azzal pontosítja, hogy vádlott egy vasdarabbal - nem pedig botszerű tárggyal - ütötte fejbe sértettet. Miután a sértett kb. 10 percig eszméletlen állapotban volt 3. tanú próbálta magához téríteni az eszméletlen sértettet, folyadékot locsolt rá, aki ezek után tért magához. A sérülés következtében egy 5x5 cm-es koponyadarabot eltávolítottak a kórházban műtét során a sértett koponyájából, ami maradandó fogyatékosságot jelent. Legalább közepes erejű erőbehatást fejtett ki a vádlott, amely a sértett által elszenvedett sérüléseket okozta. Fenti korrekcióval a tényállás mentes a Be. 351.§
(2)bekezdésében írt hibáktól, hiányosságoktól, így a Be. 351.§
(1)bekezdése alapján az ítélőtábla is e tényállásra alapította a határozatát. Az első fokú bíróság a megállapított tényállás alapján helytállóan vont le következtetést vádlott bűnösségére. A terhére megállapított bűncselekmény minősítése is megfelel az anyagi jog szabályainak. A vele szemben a Körmendi Járásbíróság ítéletében korábban alkalmazott próbára bocsátást kimondó rendelkezés hatályon kívül helyezése, illetve a próbára bocsátás megszüntetése is törvényes volt. A vádlott által elkövetett cselekmény minősítése kapcsán pontosításra szorul az első fokú bíróság indokolása. Helyesen hivatkozott arra a fellebbviteli főügyészség, hogy az eredmény tekintetében a gondatlanságra történő utalás téves. Figyelemmel a 3/
  1. számú Büntető Jogegységi Határozatban foglaltakra is, az állapítható meg, hogy a vádlottnak, amikor fejbe ütötte hátulról, felugrásból, ezáltal lendületből a nála lévő eszközzel a sértettet, tudnia kellett, hogy ezzel olyan sérülés okoz, amely akár életveszélyes állapotot is előidézhet. Köztudomású, hogy a fejen, a koponyacsonton okozott sérülés komoly következményekkel jár. Ezzel nyilvánvalóan a vádlott is tisztában volt, ebbe belenyugodva cselekedett, így arra vonható megalapozott következtetés, hogy az eredmény tekintetében az eshetőleges szándéka állapítható meg. Ezzel a pontosítással helytálló az első fokú bíróságnak a jogi indokolása. A büntetés kiszabás során irányadó körülményeket nagyrészt helytállóan tárta fel az első fokú bíróság, azonban további súlyosító körülményként értékelendő, hogy a vádlott eszközként egy vasdarabot használt az elkövetés során, garázda módon, hátulról támadt rá a sértettre, akinek semmi esélye nem volt a védekezésre. Nem hagyható figyelmen kívül továbbá, hogy ugyanilyen bűncselekmény miatt, a jelen eljárásban elbírált cselekmény elkövetése előtt, tíz nappal jogerősen a bíróság próbára bocsátotta. A korábbi ügyében sörösüveggel vágta fejbe a tényállás első részében (
  2. oldal) említett személyt hasonló rendezvényen. Az enyhítő körülmények közül mellőzni szükséges a gondatlanságra való utalást, hiszen az eshetőleges szándék állapítható meg az eredmény tekintetében. Ugyanakkor enyhítő körülményként értékelendő a bűncselekmény elkövetése óta eltelt időmúlás. Mindezekre figyelemmel a vádlott terhére szóló bűnösségi körülmények nagyobb száma és nyomatéka miatt - osztva a fellebbviteli főügyészség álláspontját - az ítélőtábla úgy ítélte meg, hogy a kiszabott szabadságvesztés és mellékbüntetés nem áll arányban a vádlott által elkövetett bűncselekmény tárgyi súlyával és személyében lévő társadalomra veszélyességgel, különös tekintettel arra, hogy a sértettnek maradandó fogyatékossága keletkezett. Ezért az ítélőtábla a fő- és mellékbüntetés súlyosítását tartotta indokoltnak, annak mértékét a középmértékhez közelítve határozva meg, amely kifejezi a büntetési célokat, egyúttal a generális és a speciális prevenciós célok elérése érdekében is szükséges. Az ítélet egyéb rendelkezései helyénvalóak, a terhelt személyi igazolványának számát helyesbítette a másodfokú bíróság. Mindezekre figyelemmel a Be. 372.§
(1)bekezdés alapján az első fokú bíróság ítéletét megváltoztatta az ítélőtábla a rendelkező részben írtak szerint, míg egyebekben a Be. 371.§
(1)bekezdése értelmében helybenhagyta. Győr,
  1. május
  2. napján Dr. Széplaki László sk. Dr. Csák Csilla sk. a tanács elnöke a tanács tagja, előadó Z á r a d é k: Dr. Németh Balázs sk. a tanács tagja Ez az ítélet és a Szombathelyi Törvényszék
  3. január
  4. napján kelt 15.B.7/2015/
  5. számú ítélete
  6. május
  7. napján jogerőre emelkedett és végrehajtható. Győr,
  8. május
  9. napján . Széplaki László sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Kiadó:

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.