Bf.155/2016/10 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés I. fordulatára figyelemmel állapítsa meg. A vádlott és védője a nyilvános ülésen bejelentett jogorvoslati kérelmüknek megfelelő tartalommal szólaltak fel. A másodfokú bíróság az ügyész által a büntetés súlyosbítása, valamint a vádlottnak és védőjének a büntetőjogi felelősség megállapítása miatt, felmentés érdekében bejelentett jogorvoslati kérelmét nem találta megalapozottnak. A kölcsönösen bejelentett fellebbezések alapján a fellebbviteli bíróság a Be.348.§

(1)bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző eljárást teljes terjedelmében felülbírálta. Az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok megtartásával, a múltbeli események rekonstruálásához szükséges körben és mértékben folytatta le a bizonyítási eljárást. Az így feltárt bizonyítékokat külön-külön és együttesen is mérlegelve meggyőző érveléssel adott számot ténymegállapításairól, köztük a vádlotti védekezés elvetésének okairól is. Az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok betartása mellett folytatta le a bizonyítási eljárást, a fellelhető bizonyítékokat beszerezte és értékelte, indokolási kötelezettségének is eleget tett. A bizonyítási eljárás eredményeként megállapított tényállás alapvetően hiánytalan és teljes, azonban annak kis mértékű kiegészítése és helyesbítése szükséges a másodfokú eljárásban. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást - figyelemmel a Be.352.§

(1)bekezdésének a) pontjára - az iratok tartalma alapján az alábbiak szerint egészíti ki, illetve helyesbíti: Az 1./ tényállási pont vonatkozásában sértett1 sértett nem terjesztett elő magánindítványt (nyomozati iratok

1. oldalán elfekvő okirat tartalma). A 2./ tényállási pont vonatkozásában nem volt megállapítható, hogy a vádlott magatartása folytán sértett2 sértettnek sérülése keletkezett. Sértett3 sértettnek a 3./ tényállási pontban írt cselekménnyel összefüggésben sérülése nem keletkezett, magánindítványt nem terjesztett elő (nyomozati iratok
2. oldala). A 9./ tényállási ponttal összefüggésben sértett4 és sértett5 joghatályos magánindítványt terjesztett elő a vádlottal szemben (nyomozati iratok
3. és
4. oldalán elfekvő okiratok tartalma). A tényállás a másodfokú bíróság által eszközölt kiegészítésekkel és helyesbítéssel megalapozottá vált, az a Be.352.§

(2)bekezdése alapján a másodfokú eljárásban is irányadó volt, egyben mentes a Be.351.§

(2)bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól: az a rendelkezésre álló bizonyítékok helytálló mérlegelésén alapul. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás során megvizsgálta és értékelte azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján a vád tárgyává tett eseményekre vonatkozó bizonyító tények megnyugtató módon megállapíthatóak voltak. Ítéletének indokolásában a bizonyítékok részletes áttekintésével adott számot értékelő tevékenységéről. Nem vitatható annak ténye, hogy jelen ügy kiemelkedő tárgyi súlyát a sértett6 sértett sérelmére elkövetett élet elleni bűncselekmény adja. A bizonyítékok értékelését alapvetően meghatározó sajátossága volt e tekintetben az ügynek, hogy a vádlott az eljárás teljes tartama alatt a sértett bántalmazását nem vitatta, azonban mindvégig jogos védelmi helyzetre hivatkozott. Lévén, hogy az eljárás során nem volt vitatott, hogy a sértett halálát a vádlott okozta, ezért elsősorban abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a vádlott javára jogos védelmi helyzet fennállt-e. A törvényszék a bizonyítékok okszerű mérlegelése alapján helyesen járt el, amikor a vádlott által tett, egymásnak több ízben is ellentmondó vallomások közül azokat fogadta el a tényállás megállapításakor, amelyeket az egyéb bizonyítékok is alátámasztottak. A másodfokú bíróság maradéktalanul egyetértett az elsőfokú bíróság azon álláspontjával, amely szerint a vádlott a sértettel szemben nem volt jogos védelmi helyzetben. Áttekintve az ezzel összefüggésben tett vádlotti vallomásokat az volt megállapítható, hogy a vádlott kifejezetten tagadta, hogy a sértettet akár hátulról, akár fekvő helyzetben bántalmazta volna. Jogos védelem esetén a jogtalan támadással szemben jogos védekezés áll. A védekezés jogossága feltételezi, hogy azt jogtalan támadás előzi meg. A támadó magatartás és az elhárító cselekmény viszonylatában kell vizsgálni azt is, hogy a megtámadott személy cselekménye a támadás elhárításához szükséges volt-e, hiszen a megtámadott személy csak ezzel a feltétellel jár el jogosan és csak annyiban, amennyiben a konkrét támadás elhárításához szükséges. A támadás jogtalansága és a védekezés szükségessége mellett vizsgálandó, hogy a támadás közvetlen volt-e, amely abban az esetben állapítható meg, ha a támadás már megkezdődött, vagy ha a támadás megkezdésének közvetlen veszélye áll fenn. Ha a támadás nem kezdődött meg, vagy annak nagyon rövid időn belüli veszélye sem áll fenn, nem lehet szó jogos védelemről. A fentieken túlmenően a támadásnak befejezetlennek is kell lennie akkor, amikor az elhárító cselekményre sor kerül. Ez a követelmény azért áll fenn, mert a törvényhozó csak a támadás vagy a veszély elhárítását engedélyezte, és befejezett támadás esetén már nem jogos védelemről, hanem megtorlásról lenne szó. A jogos védelmi helyzet addig tart, ameddig a támadás, azaz megszűnik, ha a támadást végleges jelleggel visszaverték, vagy ha kétséget kizáróan kitűnik, hogy a támadó a további támadással felhagy. Akkor nem szűnik csak meg, ha a támadás megismétlődése közvetlenül fenyeget. A vádlott védekezését az emberölés bűntette vonatkozásában elsődlegesen és alapvetően a sértett holttestének kül- és belvizsgálatán alapuló igazságügyi orvosszakértői vélemény cáfolja, mely ismertté tette a halál okát és az elszenvedett sérülések keletkezési mechanizmusát. A cselekmény részleteinek rekonstruálása körében kiemelkedő jelentősége volt továbbá a helyszíni szemle adatainak is abban a vonatkozásban, hogy az elkövetés helyén található vércseppek nagyobb számban alulról felfelé mutató irányban hagytak nyomot. Ezek ténye pedig egyértelműen azt az igazságügyi orvosszakértői véleményben foglalt megállapítást támasztja alá, hogy a sértett a bántalmazáskor fekvő testhelyzetben volt. Hangsúlyozni szükséges azt is, hogy a védelem által felkért igazságügyi orvosszakértők sem zárták ki a sértett által elszenvedett sérülések ily módon történő keletkezését. A vádlott arra hivatkozott, hogy a sértett ún. zártszelvénnyel - vasból készült nagy szilárdságú rúddal - támadt rá, azzal próbálta megütni. Ezt a védekezését az orvosszakértői véleményben foglaltak egyértelműen cáfolták. Azon túlmenően ugyanis, hogy az orvosszakértők a zártszelvénnyel történő sérülés okozást a vádlott vonatkozásában kizárták, e vádlotti vallomást tanú1 tanú előadása, valamint a helyszíni szemle adatai is cáfolták. Ez utóbbi alapján ugyanis rögzíthető volt, hogy sértett6 egy fából készült léccel érkezett tanú1 lakásához, ezzel az eszközzel támadt tehát a vádlottra. Egyebekben pedig a vádlott védekezésével összefüggésben arra szükséges utalni, hogy az emberölés bűntette vonatkozásában nincs jelentősége annak, hogy a sértett egy fából készült léccel vagy egy ún. zártszelvénnyel támadt rá a vádlottra. Az irányadó tényállás alapján a vádlott a már védekezésre képtelen állapotban lévő, hason fekvő sértettet a kezében tartott asztallábbal legalább tizenegy alkalommal megütötte, melyből legalább három alkalommal nagy erővel a bal fültájékon, legalább 7 alkalommal igen nagy erővel a bal nyakszirt tájékon és a fejtetőn, egy ízben pedig közepes erővel a bal lapocka tájékon. Jogos védelmi helyzet fennállásáról pedig a földön fekvő sértett vonatkozásában ilyen körülmények között már nem lehet szó. A jogos védelmi helyzet értékelése, annak kizártsága tehát az elsőfokú bíróság által helyesen megállapított tényálláson alapul, mellyel a másodfokú bíróság mindenben egyetértett. Mindössze annak ismételt kiemelése szükséges ezzel összefüggésben, hogy a vádlott a sértett támadásának idején kétségtelenül jogos védelmi helyzetben volt, az első ütést követően azonban, miután a sértett magatehetetlenné vált, ez a jogos védelmi helyzet megszűnt. A vádlott terhére rótt egyéb bűncselekményeket megalapozó tényállás megállapítása a vádlott részbeni beismerő vallomásán túlmenően a tanúk vallomásán, valamint az okirati bizonyítékokon alapul. A vádlottnak a másodfokú eljárásban az utolsó szó jogán tett nyilatkozatára, valamint arra is figyelemmel, hogy ezen cselekmények vonatkozásában a tényállás az egyező tartalmú bizonyítékok helytálló értékelésén alapszik, a másodfokú bíróság maradéktalanul egyetértett az elsőfokú bíróság által rögzítettekkel. Mindezek alapján a törvényszék a fellebbviteli bíróság szerint is helyesen következtetett a vádlott bűnösségére, és a cselekmények minősítése is mindenben megfelel a büntető anyagi jogszabályban foglaltaknak. Következésképpen a felmentést célzó jogorvoslai kérelmek nem vezettek eredményre. Az emberölés bűntette vonatkozásában azonban elmulasztotta vizsgálni az elsőfokú bíróság azt a körülményt, hogy a cselekmény elkövetésekor nem vitatottan ittas állapotban lévő és clonazepam hatóanyag-tartalmú nyugtatószer hatása alatt álló vádlott cselekménye erős felindulásban elkövetett emberölés bűntetteként minősíthető-e. Ennek különösen arra tekintettel van jelentősége, hogy tényként volt megállapítható, miszerint a vádlott személyiségzavarban szenved, mely azonban nem korlátozta és nem is zárta ki abban, hogy cselekménye következményeit felismerje, illetve e felismerésnek megfelelően cselekedjen. Tekintettel azonban arra, hogy adat merült fel a tekintetben, hogy a vádlottat a beszámítási képességét nem érintő elmeállapota miatt több alkalommal pszichiátriai osztályon is kezelték, így elkerülhetetlen annak vizsgálata, hogy a cselekménye indulati jellegű volt-e, illetve hogy az általa elfogyasztott szeszes ital és nyugtatószer hatására tudata elhomályosult-e és ennek folytán a megfontolás szokásos mértékének a megtartása számára lehetetlenné vált-e. A fenti kérdést az ítélőtábla nemlegesen döntötte el, ugyanis e kérdésnek a vizsgálatához nem csupán a cselekményt és annak közvetlen előzményeit szükséges vizsgálni, de indokolt áttekinteni a vádlott és a sértett, valamint tanú1 kapcsolatát, illetve a vádlott által elkövetett korábbi bűncselekményeket is. Nem vitatható az, hogy a vádlott és a sértett között a tanú1hez fűződő érzelmi kapcsolatuk miatt feszült volt a viszony. Ezen túlmenően megállapítható az is, hogy a vádlott agresszív természetű. A neki nem tetsző magatartás, kisebb inzultus miatt is erőszakos magatartást tanúsít, a vele szemben intézkedő vagy fellépő személyek bántalmazásától sem riad vissza, amelyet igazol a hivatalos, illetve közfeladatot ellátó személyek sérelmére elkövetett erőszakos jellegű bűncselekmények elkövetése is. A fentieken túlmenően az eset körülményei, a cselekmény objektív jelei sem hordozzák magukon annak jelét, hogy a vádlott olyan tudatszűkült állapotban követte el az élet elleni cselekményét, ahol a megfontolás szokásos mértékének megtartása nem lehetséges. A vádlott nem hivatkozott arra, hogy cselekményének részleteire nem emlékszik, sőt határozottan állította, hogy pontosan fel tudja idézni a sértett és a közte lezajlott eseményeket. Részleges emlékezetkiesésre kizárólag a bizonyítási eljárás vége felé hivatkozott. Nem hagyható továbbá figyelmen kívül az sem, hogy a cselekmény elkövetése után is teljesen megfontoltan, racionálisan viselkedett, azonnal értesítette a rendőrséget, illetve a szomszédjának is beszámolt a történtekről. Az általa ekkor elmondottak megegyeztek az eljárás során előterjesztett védekezésével, amelynek cáfolatára csak szakértők bevonása mellett, a bizonyítékok részletes egybevetésével volt lehetőség. Mindezek tehát arra utalnak, hogy a vádlott nem tudatszűkült állapotban, bár indulatból, szeszes ital és nyugtatószer hatása alatt cselekedett. Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság az emberölés privilegizált esetét, az erős felindulásban történő elkövetést a vádlott esetében nem látta megállapíthatónak. A cselekmény minősítésével kapcsolatos érveket az elsőfokú bíróság túlnyomórészt felsorolta. A különös kegyetlenséggel kapcsolatban arra kíván még rámutatni a másodfokú bíróság, hogy a súlyosabb minősítést az elkövetés kiemelkedően brutális jellege alapozta meg. A vádlott ugyanis az élettel össze nem egyeztethető sérüléseket okozva, esélyt sem adott a sértettnek a túlélésre. Ez tehát egy olyan további körülmény - az elsőfokú bíróság által felsorolt érvek mellett -, amelyből a különös kegyetlenséggel történő elkövetésre következtetni lehet. ------------------------A büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket az elsőfokú bíróság túlnyomórészt helyesen tárta fel. Azokat azonban nem a tényleges súlyuknak és jelentőségüknek megfelelően értékelte. Az ügyész által súlyosbítás végett bejelentett fellebbezéssel összefüggésben az alábbiakra kíván a másodfokú bíróság rámutatni. Az életfogytig tartó szabadságvesztés mint a jogrendszer által lehetővé tett legsúlyosabb jogkövetkezményt csak kivételesen, a legnagyobb tárgyi súlyú bűncselekmények elkövetése miatt és kiemelkedő személyi társadalomra veszélyességgel rendelkező elkövetőkkel szemben alkalmazható. Ennek a feltételeit a másodfokú bíróság az ügyben nem látta fennállni, következésképpen az ügyészi fellebbezést nem találta megalapozottnak. Az ítélkezési gyakorlat az emberölés bűntettének tárgyi súlyát általában a minősítő körülmények jellegéhez és azok számához köti. A kiszabott büntetéseknek a büntetés céljai szempontjából nem csak a különös, hanem az általános megelőzés követelményét is szem előtt kell tartaniuk, azt kell sugallniuk a társadalom részére, hogy az ilyen bűncselekményt elkövető személyekkel szemben csak a törvény szigorának alkalmazására kerülhet sor. Jelen ügy sajátossága volt azonban, hogy a sértett a vádbeli estén két alkalommal, jogellenes módon egy hosszú fadarabnak látszó tárggyal a kezében bement a vádlott és tanú1 által használt lakásba, ő támadt a vádlottra. A sértett volt tehát, aki elindította az eseménysort, a vádlottal hangos szóváltásba keveredett, dulakodni kezdett, melynek során kis erővel meg is ütötte vádlottat. Ugyanakkor az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a vádlott személyében fokozott társadalomra veszélyesség ismerhető fel, tudatosan szembehelyezkedik az alapvető társadalmi együttélési szabályokkal, azokat semmibe veszi. Mindezeket értékelve - az igen erőteljes sértetti közrehatásra figyelemmel - a másodfokú bíróság eltúlzottan súlyosnak találta az elsőfokú bíróság által kiszabott 24 év szabadságvesztést, ezért annak tartamát 18 évre enyhítette. Ezért az enyhítés végett bejelentett fellebbezések eredményre vezettek. Az irányadó tényállás szerint a vádlott a bűncselekmények elkövetése során 535.863 forintra tett szert, mely összeg tekintetében a Btk.74.§

(1)bekezdésének a) pontja alapján vagyonelkobzást kellett elrendelni. Észlelte a másodfokú bíróság, hogy pontatlanul tüntette fel a törvényszék a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt, ezért azt akként helyesbítette, hogy a vádlott helyesen a 2013. évi május hó 23. napjától van előzetes letartóztatásban. Ennyiben tehát a másodfokú bíróság a Be.372.§

(1)bekezdésében írtak szerint az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. Az egyéb rendelkezések törvényesek voltak, ezért azokat a Be.371.§

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A kiszabott szabadságvesztés tartamába a Btk.92.§

(1)bekezdése alapján a

1. évi február hó
2. napjától a mai napig előzetes fogvatartásban töltött időt továbbmenően beszámította. Pécs,
3. június
4. Dr.Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke, Dr.Bencze Beáta s.k. előadó bíró, Dr.Hudvágner András s.k. bíró A Fővárosi Törvényszék 5.B.1244/2014/
5. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla 15.Bf.155/2016/
6. számú ítélete folytán - az abban írt változtatásokkal - a
7. évi június hó
8. napján jogerőre emelkedett és végrehajtható vált. .Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: tisztviselő