A határozat elvi tartalma: Ha a keresőképes munkavállaló nem végez munkát, nem illeti meg munkabér.
- I. Tv.
- § Mfv.I.10.275/2015/
- A Kúria a dr. Fülöp Gyula ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Oláh János ügyvéd által képviselt alperes ellen munkaviszony jogellenes megszüntetése és jogkövetkezményei iránt a Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 2.M.73/
- szám alatt megindított és másodfokon a Veszprémi Törvényszék 3.Mf.21.267/2014/
- számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő í t é l e t e t : A Kúria a Veszprémi Törvényszék 3.Mf.21.267/2014/
- számú ítéletét hatályában fenntartja. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek - tizenöt nap alatt - 10.000 (tízezer) forint és 2.700 (kettőezer-hétszáz) forint áfa felülvizsgálati eljárási költséget. A le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli. I n d o k o l á s A felperes
- április 1-jétől eladó munkakörben havi 114.000 forint személyi alapbérrel állt alkalmazásban az alperesnél. Az alperes
- november 28-án a felperes munkavégzési helyét megváltoztatva december 2-ától a z-i üzletből a b-i áruházba helyezte át. A felperes
- december 2-ától december 14-éig keresőképtelen volt, december 15-étől kezdődően nem vette fel a munkát. A munkáltató a munkaviszonyt a
- március 24-én kelt azonnali hatályú felmondással a
- évi I. törvény (Mt.)
- §
(1)bekezdés c) pontja alapján megszüntette. Az indokolás szerint a
- december 14-éig tartó keresőképtelenségét követően nem állt munkába, és a távollétének okát írásbeli felhívás ellenére sem igazolta. A felperes keresete a felmondás jogellenességének megállapítására, ennek jogkövetkezményei alkalmazására és elmaradt munkabér megfizetésére irányult. A Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.M.73/2014/
- számú ítéletével kötelezte az alperest elmaradt munkabér és törvényes kamatai megfizetésére. Az ezt meghaladó keresetet elutasította. Marasztalta a felperest az alperes perköltségében, valamint rendelkezett a kereseti illeték és a felperesi pártfogó ügyvéd díjának viseléséről. Az elmaradt munkabér körében az elsőfokú bíróság a döntését az Mt.
- §
(2)bekezdésére alapította. Rögzítette, hogy a felperes részére havi személyi alapbért állapítottak meg. Időbéres munkavállalóként a munkaviszony fennállása idején jogosult volt a munkabérre. A felperes
- december 14-éig volt keresőképtelen, bár ezt követően keresőképessé vált, munkát nem végzett. Az alperes azonban a munkaviszonyát
- december
- és
- március
- közötti időtartamra fenntartotta, így erre az időszakra megillette a felperest a munkabér havi bruttó 114.000 forint személyi alapbérrel számítva. Az elsőfokú bíróság az azonnali hatályú felmondás jogellenessége megállapítására irányuló keresetet az Mt.
- §
(1)-
(2)bekezdésében foglalt rendelkezésre állási kötelezettség megsértésére figyelemmel alaptalannak találta. Az alperes az elsőfokú ítélet elmaradt munkabér megfizetésére vonatkozó rendelkezése megváltoztatását, e körben a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperes igénye nem sorolható az Mt.
- §-a alá, ezért részére munkavégzés hiányában nem köteles munkabért fizetni. A Veszprémi Törvényszék 3.Mf.21.267/2014/
- számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét nem fellebbezett részében nem érintette, fellebbezett rendelkezését megváltoztatta, a felperes keresetét elutasította. Mentesítette az alperest az elsőfokú részilleték és pártfogó ügyvédi munkadíj megfizetése alól. Kötelezte a felperest az alperes javára együttes első- és másodfokú részperköltség megfizetésére. Megállapította, hogy a pártfogó ügyvéd munkadíját és az illetéket az állam viseli. A törvényszék hivatkozott az Mt.
- §
(2)bekezdésére, miszerint a munkaszerződés alapján a munkavállaló köteles a munkáltató irányítása szerint munkát végezni, a munkáltató pedig köteles a munkavállalót foglalkoztatni és munkabért fizetni. E rendelkezésből következik, hogy a munkabér a munkavégzés ellenértéke. Az Mt. a munka díjazásáról rendelkező XII. fejezetében megkülönbözteti az alapbért, a bérpótlékot és a munkavégzés hiányában történő díjazást. Azokban az esetekben, amikor munkavégzés nélkül is díjazás illeti meg a munkavállalót, távolléti díj fizetéséről rendelkezik az Mt. 147. (helyesen 146.) §-ban. Abból a tényből, hogy e §
(3)bekezdésében meghatározott felsorolásban az időbér, mint a munkabér egyik formája nem szerepel, még nem következik, hogy az időbéres munkavállaló önmagában a munkaviszony fennállására tekintettel jogosult a munkabérre. A törvényszék utalt az Mt. 55. §
(1)bekezdésére, amely felsorolja azokat az eseteket, amikor a munkavállaló mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alól. A 52. §
(1)bekezdés b) pontja szerint pedig a munkavállaló köteles a munkaideje alatt munkavégzés céljából munkára képes állapotban rendelkezésre állni, mely kötelezettség nem passzív magatartást jelent, hanem azt, hogy a munkavállaló munkavégzésre készen áll. A fellebbezési eljárásban is irányadó tényállás szerint a keresőképtelensége megszűnését követően a felperes nem jelezte a munkáltatónak, hogy kész munkát végezni. A munkavégzési kötelezettség teljesítése hiányában pedig távolléti díj nem jár részére. A felperes alaptalanul hivatkozott a fellebbezési ellenkérelmében az Mt. 146. §
(3)bekezdés e) pontjára, miszerint a munkaviszonyra vonatkozó szabály munkavégzés nélkül munkabér fizetését írhatja elő. Az Mt.
- §-a szerint munkaviszonyra vonatkozó szabálynak a jogszabály, a kollektív szerződés, az üzemi megállapodás, valamint az egyeztető bizottság határozata minősül. A felperes ezek egyikét sem jelölte meg. A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróságnak az Mt.
- § (helyesen
- §)
(1)-
(4)bekezdésére alapított megváltoztató és az elmaradt munkabér iránti igényt elutasító döntése törvénysértő, mivel e §-ra hivatkozással a jogszabályt kiterjesztően értelmezte, és túlment a fellebbezésben foglaltakon. Az alperes a fellebbezésében csak az Mt.
- §-ára hivatkozott, míg a másodfokú bíróság az Mt. valamennyi rendelkezését felsorolta, amelyek szerinte a felperest nem jogosítják munkabérre. Döntése így ellentétes volt az elsőfokú bíróság Mt.
- §-ára alapított ítéletével. A másodfokú bíróság ezen álláspontja a Pp.
- §
(3)bekezdés b) pontja alapján megalapozta a felülvizsgálati kérelmet, és döntése a Pp. 247. §
(2)bekezdésével ellentétes. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet helyes indokai szerint történő hatályában való fenntartását kérte. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának
(1)bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. A felülvizsgálati kérelem megalapozatlan. A felperes alaptalanul hivatkozott a Pp. 358. §
(3)bekezdés b) pontjára, mivel a jelen pernek nem a munkavállalói vétkes kötelezettségszegés miatt kiszabott jogkövetkezmény a tárgya, hanem elmaradt munkabér iránti igény érvényesítése. A felülvizsgálati eljárásban az elmaradt munkabér jogalapja is vitás, ezért a felülvizsgálat a Pp. 358. §
(3)bekezdés a) pontja alapján megengedett [1/
- (II.10.) KMK vélemény III. pont]. Alaptalanul hivatkozott a felperes a Pp.
- §
(2)bekezdésének a megsértésére is. E rendelkezés szerint a fellebbezési, illetőleg a csatlakozó fellebbezési kérelmet az elsőfokú ítéletnek fellebbezéssel, illetve csatlakozó fellebbezés nem érintett részére nem lehet kiterjeszteni. Az alperes a fellebbezésében a felperesnek fizetendő elmaradt munkabérről hozott ítéleti rendelkezés megváltoztatását kérte, a másodfokú bíróság pedig e körben bírálta felül az elsőfokú ítéletet az azonnali hatályú felmondás jogszerűségéről hozott döntést nem érintve (másodfokú ítélet, 2. oldal 5. bekezdés első mondat). A felperes felülvizsgálati kérelme - a téves jogszabályhely megjelölés ellenére - tartalmában a Pp. 253. §
(3)bekezdésének megsértését állítja. Az erre vonatkozó érveléssel a Kúria a Pp. 272. §
(3)bekezdés alapján foglalkozott. A Pp. 253. §
(3)bekezdés alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét csak a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között (
- §) változtathatja meg, e korlátok között azonban a perben érvényesített jog, illetőleg az azzal szemben felhozott védekezés alapjául szolgáló olyan kérdésekben is határozhat, amelyekben az elsőfokú bíróság nem tárgyalt, illetőleg nem határozott. A törvényszék azonos tényállás mellett az elsőfokú bíróság érdemben téves döntését megváltoztathatja akár a bizonyítás kiegészítése nélkül is a Pp.
- §
(2)és
(3)bekezdés alapján (BH2001.323.). A törvényszék a Pp. 253. §
(3)bekezdésnek megfelelően döntött a perben érvényesített jogról, vagyis arról, hogy a felperest a keresőképessé válásától a munkaviszonya megszűnéséig eltelt időszakra munkavégzés hiányában megilleti-e munkabér. A törvényszék nyilvánvaló elírás folytán hivatkozott ítéletében az Mt.
- §-ára, mivel e § egy bekezdésből áll, és nem a munkavégzés hiányában történő távolléti díj fizetés eseteit, hanem az ilyen esetekben történő díjazás számítására vonatkozó szabályt tartalmazza. A törvényszék döntése helyes jogszabály megjelöléssel a fellebbezésben is megjelölt Mt.
- §-án alapul. E rendelkezés értelmezése körében pedig jogszerűen [a Pp.
- §
(3)bekezdés alapján] hivatkozott annak alkalmazhatóságát megalapozó munka törvénykönyvbeli rendelkezésekre. A törvényszék helytállóan utalt a felperes elmaradt munkabér iránti keresete megalapozatlanságának alátámasztásául az Mt. 52. §
(1)bekezdés b) pontjára, a 42. §
(2)bekezdés
- a)és
- b)pontjára. Helyes e jogszabályokból levont következtetése, miszerint a munkavállaló a munkabérre a munkavégzés ellenértékeként jogosult. A törvényszék kifejezetten felsorolta azokat az eseteket, amikor munkavégzés hiányában is díjazás illeti meg a munkavállalót (Mt. 146. §). Jogszerű a következtetése, miszerint e § egyik rendelkezése sem alkalmazható jelen ügyre. A felperes ugyanis keresőképessége ellenére munkára nem jelentkezett, ezzel a rendelkezésre állási kötelezettségét is megszegte, és az Mt. 52. §
(1)bekezdés
- a)és
- b)pontjába ütközően járt el. Nem állt fenn továbbá a munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés egyik, az Mt. 55. §
(1)bekezdésben felsorolt esete sem. Mindezek alapján helytálló a törvényszék döntése arról, hogy a felperest elmaradt munkabér a peresített időszakra nem illeti meg. Ennek ellenkezőjére következtetés nem vonható le abból, hogy a felperes bérezésének formája az Mt. 136. §
(2)és
(3)bekezdés alapján időbérben volt meghatározva. Ez ugyanis munkabérigény számításakor irányadó rendelkezés. a megalapozott A fentiek alapján a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. §
(3)bekezdése alapján hatályában fenntartotta. Kötelezte a pervesztes felperest az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére. Megállapította, hogy a felperes munkavállalói költségkedvezménye folytán a le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket a 6/
- (VI.26.) IM rendelet
- §-a alapján az állam viseli. Budapest,
- február
- . Hajdu Edit s.k. a tanács elnöke, előadó bíró Dr. Tallián Blanka s.k. bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró A kiadmány hiteléül: Nné tisztviselő