Pfv.22018/2015/4 – Kúria

A határozat elvi tartalma: A fokozott veszéllyel járó tevékenységgel okozott kár megtérítésének feltételei. Nem kell megtéríteni az ezzel okozott kárt annyiban, amennyiben a károsult felróható magatartásából származott. A hozzátartozó közrehatását a jogutódként fellépő felperes igényeinél be kell tudni és annak a következményeit értékelni kell. A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Pfv.III.22.018/2015/4.szám A Kúria a dr. Nagy László ügyvédáltal képviselt I.r., II.r., III.rendű felperes neve III.r. és IV.r. felperesnek a dr. Kocsisné dr. Gyuris Ilona ügyvédáltal képviselt alperes ellen kártérítés megfizetése iránt a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt 23.P.52.459/

1. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Törvényszék 72.Pf.632.770/2015/
2. számú közbenső ítéletével elbírált perében a jogerős közbenső ítélet ellen az alperes részéről
3. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő k ö z b e n s ő í t é l e t e t: A Kúria a jogerős közbenső ítéletet úgy változtatja meg, hogy megállapítja az alperes 20%-os mértékű kártérítés fizetési kötelezettségének fennálltát a
4. február
5. balesettel a felperesnek okozott károkért. Mellőzi a másodfokú ítéletnek az alperes másodfokú eljárási költség és fellebbezési illeték megfizetésére vonatkozó rendelkezését. Kötelezi a felpereseket, hogy 15 nap alatt egyetemlegesen fizessenek meg az alperesnek 50.000 (ötvenezer) forint együttes fellebbezési és felülvizsgálati eljárási költséget, valamint térítsenek meg külön felhívásra 24.000 (huszonnégyezer) forint fellebbezési és 70.000 (hetvenezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket az államnak. Ez ellen a közbenső ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s A felperesek a jogelődjük, néhai J.Jné - akinek az I.r., II.r., és III.r. felperesek a gyermekei, a IV.r. felperes az unokája -
6. február
7. napján bekövetkezett halálos közlekedési balesetével kapcsolatos vagyoni és nem vagyoni káraikat érvényesítették a balesetben részes tehergépkocsi kötelező felelősségbiztosítójával, az alperessel szemben. A baleset H. belterületén, a ... számú főúton történt, amikor a felperesek jogelődje a H. tér irányából a K. tér irányába az úttesten a kijelölt gyalogos átkelőhelytől 15,3 méterre keresztirányban, jobbról a bal oldalra kívánt gyalogosan áthaladni. J.Jné a Sz.Z. által vezetett ... forgalmi rendszámú pótkocsiból álló járműszerelvény előtt haladt át a jelzőlámpa piros jelzése ellenére, figyelmetlenül, súlyos alkoholos befolyásoltság alatt. J.Jné az áthaladása során mindvégig a tehergépjármű holtterében közlekedett az úttesten, ezért Sz.Z. gépkocsivezető nem észlelte, amikor a forgalomirányító jelzőlámpa zöld jelzésére a járműszerelvény elindult, majd elütötte az előtte haladó gyalogost. A felperesek elismerték, hogy a baleset bekövetkezésében a jogelőd is közrehatott, ezért az alperes kártérítő felelősségét 50%-os mértékben kérték megállapítani. Az alperes elsődlegesen a kereset elutasítását, jogalap bizonyítottsága esetén 20-80%-os megállapítását kérte, a felperesekre terhesebben. másodlagosan a kármegosztás Az elsőfokú bíróság az új eljárásban hozott ítéletével a keresetet elutasította. Az ítélet indokolásában megállapította, hogy az alperes bizonyította, a perbeli baleset bekövetkezését a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül eső elháríthatatlan ok, a gyalogos viselkedése okozta. Kiemelte, hogy a baleset pontos mechanizmusa, a gyalogos pontos mozgása, annak sebessége, valamint az, hogy mikor lépett a perbeli gépjármű elé és az elütés pontosan hol történt, nem volt megállapítható; a baleset „nyomszegény volt", így erre a helyszínelést követően sem álltak adatok rendelkezésre. Csak azt lehetett megállapítani, hogy a gyalogos (sértett) az úttest jobb oldala felől a bal oldal felé haladt. Az igazságügyi szakértő kizárólag valószínűségi kategóriában tudott megállapításokat tenni; azt állapította meg, hogy a tehergépkocsivezető az elébe haladt gyalogost nem észlelte, így a balesetet elkerülni sem tudta. A szakértő megállapította azt is, hogy a gépkocsivezető a gyalogost kizárólag csak a holttér-tükörből láthatta volna abban az esetben, ha a baleset nem havas, latyakos, sáros körülmények között alakult volna ki és a tükör, valamint a szélvédő is biztosan, tökéletesen, tiszta állapotban lett volna, valamint a vezető folyamatosan csak a holttér-tükröt figyeli. A bíróság a szakértői vélemény kiegészítése alapján azt állapította meg, hogy a gépjárművezető részéről a baleset több okból is elháríthatatlan volt. Amennyiben a vezető a gyalogost a holttértükörben egyáltalán láthatta volna, ez esetben sem volt elvárható tőle a perbeli közlekedési szituációban, hogy folyamatosan figyelje azt; nem esett a haladása szerinti szokásos látóterébe, és olyan eseményre sem kellett számítania az elinduláskor, amely miatt szükséges lett volna annak a figyelése. Mindezekre figyelemmel megállapította, hogy a baleset kialakulását a gyalogos okozta azzal, hogy szabálytalanul, gyalogátkelőhelyen kívül, piros jelzésnél haladt be a tehergépkocsi elé, így a gyalogos viselkedése az, amely elháríthatatlanná tette a gépjárművezető számára a baleset bekövetkezését. Kiemelt jelentőséget tulajdonított az elsőfokú bíróság a büntetőeljárásban kirendelt igazságügyi szakértő észlelhetőség megállapítása érdekében végzett mérési eredményeinek. Ennek alapján megállapította azt, hogy a gépjárművezető olyan távolságon belül (1,5 méter) semmiképp nem észlelhette a gyalogost, amely B.J. igazságügyi szakértő szerint szükséges lett volna ahhoz, hogy a gépkocsi megállításával elkerülje a balesetet. A mérési adatokból levont következtetése szerint a gépjárművezető számára gyakorlatilag lehetetlen volt, hogy 1,5 méteren belül észlelje a balesetet és időben megállítsa a gépkocsit. Alaptalannak tartotta a felperesek hivatkozását, miszerint létezik olyan baleseti szituáció, amelyben a baleset elkerülhető lett volna, különös figyelemmel arra, hogy a szakértők egyöntetű véleménye alapján a gyalogos nagy valószínűség szerint már a mozgásban lévő jármű elé haladt be. A szakvélemények megállapításai egyhangúak voltak abban a tekintetben, hogy a holttér-tükör nem megfelelő beállításának a baleset kialakulásában nem volt jelentősége, mert annak megfelelő beállítása esetében sem lett volna észlelhető a gyalogos. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a gyalogos esetleges láthatósága sem zárja ki az elháríthatatlanság megállapítását. A kárt a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő, mert nem létezik olyan szituáció, amelyben a tehergépkocsi-vezető ténylegesen el tudta volna kerülni, illetve hárítani a baleset bekövetkezését. A felperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és megállapította, hogy „az I.r. felperest megilleti az a jog, hogy a
8. február 17-én történt közúti balesetből származó vagyoni kárai 50%-ának a megtérítését az alperestől követelje, továbbá valamennyi felperest megilleti a jog arra, hogy az előző káreseményből származó nem vagyoni káraik megtérítését az alperestől követeljék". A másodfokú bíróság a közbenső ítélet indokolásában megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok okszerűtlen értékelésével, a bizonyítás sikertelenségének helytelen levonásával jutott arra a következtetésre, hogy az alperes a ráháruló bizonyítási kötelezettségének eleget tett. Rámutatott arra, hogy az elháríthatóság kérdését az adott konkrét ügyre vonatkozóan kellett vizsgálni; a szakvélemény kiegészítése érdekében elvégzett vizsgálatokat követően is kizárólag a gyalogos haladási irányát lehetett megállapítani, az egyéb adatokat illetően csak a valószínűség körébe tartozó megállapításokat tett a szakértő. Nem volt bizonyosan megállapítható, hogy a gyalogos mikor és hol lépett le az úttestre, a gépkocsi sebessége, az elütés helye sem volt egyértelműen meghatározható. Ebből viszont az is következett, hogy az észlelhetőségre, a baleset elkerülésére, a megálláshoz indokolt sebességre és időre, illetve a gyalogos kihaladására vonatkozó következtetéseket is csak a valószínűség szintjén lehetett levonni. A másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy az igazságügyi szakértő alapvetően abból indult ki, hogy ha a vezető nem látta a gyalogost, akkor nyilván nem tudta elkerülni a balesetet. Az elhárítás szempontjából kétségkívül jelentősége van annak, hogy a gépjármű vezetője a veszélyhelyzetet, az elébe kerülő gyalogost mikor, mely közlekedési szituációban észlelte. Ehhez képest foglalható állás csak abban a kérdésben, hogy lett volna-e lehetősége olyan cselekvésre (megállás, kikerülés, lassítás) amivel a baleset elhárítható lett volna. Az elháríthatatlanság azonban veszélyes üzemi felelősség esetén mindig objektív elháríthatatlanságot jelent, azaz azt kell vizsgálni, hogy az adott közlekedési szituációban a balesettel szemben a károkozó részéről fennáll-e az elkerülés, illetve a védekezés objektív lehetősége. Az elvárhatóság és a felróhatóság ebben a körben nem értékelhető. Ezért az elsőfokú bíróságnak a szakvéleményre alapított megállapítása, hogy mi volt elvárható a gépjármű vezetőjétől az adott közlekedési szituációban, illetve hogy kellett-e a gyalogos átkelésével előre számolnia az elháríthatatlanság megítélésénél, nem voltak figyelembe vehetők. Tény, hogy az elháríthatóság alapjául nem szolgálhatnak olyan körülmények, amelyek más veszélyhelyzetet idézhetnek elő, mint például az elindulás után a holttér-tükör folyamatos figyelemmel kísérése. Miután azonban a gyalogos úttestre lépésének helye és ideje nem volt rekonstruálható, azt sem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy a tehergépjármű elindulása után lépett az útra. Ezért az a megállapítás, hogy a gépjárművezetőtől nem volt elvárható, hogy folyamatosan a holttér-tükröt figyelje, az elháríthatatlanság alapjául nem szolgálhatott. Azt, hogy a gyalogos a tehergépjármű vezetője számára a közlekedési szabályok maradéktalan megtartása mellett is folyamatosan észlelhetetlen volt egészen az úttestről való lelépéstől az elütésének időpontjáig, a rendelkezésre álló adatok alapján ítéleti bizonyossággal nem lehetett megállapítani. A szakvélemény szerint volt olyan helyzet, amikor a baleset objektív elhárítható volt, méghozzá a gyorsítással való felhagyással és a gyalogos kihaladásával; amennyiben a gépjármű szélességének feléig, 1,5 méter távolságon belül észlelte volna a gépkocsivezető a gyalogost, akkor elméletileg elkerülhető lett volna a baleset. Ugyanakkor adatok hiányában nem lehetett bizonyosan megállapítani és ki sem lehetett zárni, hogy a gyalogos behaladására a szakértői véleményben megállapított tartományban került sor. A bizonyítékok mérlegelése során a bizonyítás sikertelenségének vagy eredménytelenségének jogkövetkezményeit a bizonyításra köteles fél terhére kell értékelni. Az adott esetben ez azt jelenti, hogy a bizonyításra köteles alperes terhére kell értékelni, hogy nem tudta eredményesen és kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a károsult elháríthatatlan, vétkességtől független közrehatása miatt az üzemben tartó teljes egészében mentesül a kárfelelősség alól. A felperesek maguk sem tették vitássá, hogy a hozzátartozójuk felróható magatartásával közrehatott a kár bekövetkezésében; a másodfokú bíróság a bizonyítékok Pp.
9. §