Bfv.1517/2015/6 – Kúria

(1)bekezdés a) pont és

(2)bekezdés], valamint folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében [korábbi Btk. 274. §

(1)bekezdés c) pont] mondta ki bűnösnek, és ezért halmazati büntetésül 3 évi börtönbüntetésre és 3 évi közügyektől eltiltásra ítélte. A terhelt és védőjének fellebbezése alapján eljárva a másodfokú bíróság a börtönbüntetés tartamát 2 évre enyhítette, egyebekben azonban az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A jogerős ítéletben megállapított tényállás lényege a következő: A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság 161/

1. számon számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény miatt folytatott nyomozást. Ennek során
2. március
3. napján került sor a terhelt elfogására, aki ekkor a P. R. létező szlovák állampolgár adatait tartalmazó hamisított szlovák útlevéllel igazolta magát. Ennek következtében a nyomozati iratokban -
4. március
5. és
6. április
7. napja között több alkalommal P. R. adatai kerültek rögzítésre. E néven közölték a terhelttel szemben a megalapozott gyanút is. A terhelt a hamis közokiratok egy részét P. R. néven alá is írta. II. A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, melynek jogszabályi alapjaként a Be.
8. §

(1)bekezdés

1. a)és
2. b)pontját jelölte meg. Ugyanakkor az indítvány további jogi indokolása szerint az eljárt bíróságok a Be. 373. §

(1)[8] bekezdés III. pont

1. a)és
2. b)alpontját sértették meg; emellett a Be. 375. §

(1)bekezdésének és a Be. 376. §

(1)bekezdésének az alkalmazására is okot látott. Az indítvány érdemi indokai szerint a bíróság jogerős ítéletében tévedett, amikor határozatának [9] meghozatalakor az elkövetésekor hatályos jogszabályt - az

1. évi IV. törvényt - alkalmazta. Álláspontja szerint ugyanis a jogerős ítélet meghozatalakor hatályos
2. évi C. törvény - a továbbiakban: Btk. -
3. §

(2)bekezdése egyértelművé teszi: a hamis vád bűntette csak akkor valósul meg, ha a hamis vád alapján az érintett személlyel szemben indul büntetőeljárás. [10] Ezzel szemben a korábbi Btk. 233. §

(2)bekezdése csupán a büntetőeljárás - bárkivel szemben való - megindulását írta elő feltételként. [11] Jelen esetben - az indítvány szerint - P. R. ellen ténylegesen nem indult büntetőeljárás, mert a terhelt által használt adatok nem egyeztek meg mindenben a valódi P. R. személyes adataival. [12] Utalt a terhelt a még korábbi Btk. hatálya alatt született 2/

1. BJE büntető jogegységi határozatra is, mely szerint akkor valósul meg a hamis vád és az „intellektuális" közokirat-hamisítás bűntette, ha az elkövető az ellene indult büntetőeljárás során más létező személynek adja ki magát. P. R. azonban - a terhelt által használt adatokkal - nem létező személy. [13] Az indítvány szerint tehát nem P. R.-el, hanem csak egy azonos nevű, hamis okiratot használó személy - ténylegesen: Sz. Sz., azaz maga a terhelt - ellen indult és folyt a büntetőeljárás, valamennyi eljárási cselekmény vele szemben folyt le. Ezért - álláspontja szerint - vele szemben a Btk.
2. §-a alapján az elkövetéskor hatályos, korábbi Btk.-t kellett volna alkalmazni, és annak alapján marasztaló ítélet nem születhetett volna vele szemben; így tehát a jogerős ítéletben téves anyagi jogszabály került alkalmazásra, és törvénysértő büntetés került kiszabásra. [14] Az indítványhoz fűzött kézzel írt kiegészítésben a terhelt utalt arra: a Szegedi Városi Bíróság ítélete indokolásában helyt adott annak az álláspontjának, miszerint a nyomozati jegyzőkönyvekben foglalt adatok alapján más személy nem azonosítható be. [15] A hamis vád bűntette miatti bűnösségének megállapítását - ennek ellenére - arra alapította, hogy más nevére szóló személyi igazolvánnyal igazolta magát. [16] E körben viszont azt hagyta figyelmen kívül, hogy a 2/
3. BJE büntető jogegységi határozat szerint ennek feltétele, hogy az elkövetőnek más nevére szóló, valódi közokiratot kellett volna használnia. Az általa használt útlevél azonban - az eljárás során megállapítottak szerint - tartalmilag hamis. [17] Végül a terhelt megjegyezte, hogy - álláspontja szerint - az általa elkövetett bűncselekmény helyes minősítése: hatóság félrevezetésének vétsége. [7] III. [18] [19] [20] [21] [22] A Legfőbb Ügyészség a BF.1484/2015/
4. számú átiratában a terhelt felülvizsgálati indítványát nem tartotta alaposnak, és a megtámadott határozatok hatályában fenntartására tett indítványt. Utalt rá: a Be.
5. §

(1)bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban a jogerős ítéletben megállapított tényállás az irányadó, ami a felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható. Az ügyészi álláspont szerint a jogerős ítéleti tényállásban megállapítottakkal áll szemben az indítvány azon állítása, miszerint a terhelt nem létező személynek adta ki magát, továbbá az, hogy P. Sz. adatai nem egyeznek meg az általa használt adatokkal. A Be. 375. §

(1)bekezdésének és a Be. 376. §

(1)bekezdésének megsértése pedig nem felülvizsgálati ok. A Be. 373. §

(1)bekezdés III. pont

1. a)és
2. b)alpontjára való hivatkozás pedig - az ügyész álláspontja szerint - alaptalan, mert a bíróságok indokolási kötelezettségüknek eleget tettek, és az ítéletek indokolása sem ellentétes a rendelkező részükkel. [23] A törvénysértő jogszabály alkalmazására vonatkozó terhelti érvelés is kizárt abban a vonatkozásban, miszerint a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának törvénysértő meghatározása vagy e meghatározás elmaradása nem eredményez törvénysértő büntetést. [24] Abban a tekintetben pedig nincs különbség az elkövetéskor és az elbíráláskor hatályos büntető törvénykönyv között, hogy a hamis vád bűntettének törvényi tényállása - a lényegét tekintve mindkét törvényben azonos, a terhelt cselekménye mindkét törvény alapján egyformán bűncselekmény és egyenlően büntetendő. [25] A minősítés az ügyészi álláspont szerint törvényes, mind az alkalmazott jogszabályoknak, mind a 2/2004. BJE büntető jogegységi határozat rendelkezéseinek megfelel. IV. [26] [27] [28] [29] [30] [31] [32] [33] [34] [35] [36] [37] [38] A Kúria a felülvizsgálati indítványt a Be. 424. §

(1)bekezdés első fordulata szerint tanácsülésen bírálta el. A terhelt indítványát írásban részletesen megindokolta. Az ügy eldöntéséhez szükséges adatok az iratokban teljes körűen rendelkezésre állnak, ezért a Kúria - a terhelt kérése ellenére - nem látta indokát az indítványnak a hivatkozott törvényhely

(2)bekezdése szerinti nyilvános ülésen való elbírálásának. A felülvizsgálati indítvány nem alapos. A Kúria elöljáróban arra utal: a felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, kizárólag a Be. 416. §-ának

(1)bekezdés a)-g) pontjában megjelölt anyagi és eljárásjogi okokra hivatkozással vehető igénybe, a felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető. Ezért elsőként azt kellett vizsgálni, hogy az indítványban foglaltak kimerítik-e bármelyik, törvényben foglalt felülvizsgálati ok feltételeit. Az indítvány e körben ellentétes adatokat tartalmaz. A külön kiemelt jogszabálysértések közül a Be. 375. §

(1)bekezdése (relatív eljárási szabálysértés) és a Be. 376. §

(1)bekezdése (megalapozatlanság) nem felülvizsgálati ok. A felülvizsgálatra okot adó eljárási szabálysértéseket ugyanis a Be. 416. §

(1)bekezdés

1. c)és
2. d)pontja taxatíve felsorolja. Ezek között a fenti két, hivatkozott törvényhely nem szerepel. A Be. 373. §

(1)bekezdés III. pont

1. a)és
2. b)alpontja szerinti eljárási szabálysértés viszont a Be. 416. §

(1)bekezdés c) pontja szerinti felülvizsgálati ok. E felülvizsgálati ok ténybeli alapját az indítvány nem jelölte meg, azaz nem derül ki: az elsőfokú bíróság mely mulasztásai eredményezték az ítéleti indokolás oly mértékű hiányosságát, aminek következtében az ítélet felülbírálatra alkalmatlan, valamint mely részeiben és milyen indokok alapján tartja a terhelt az ítélet indokolását a rendelkező részével teljes mértékben ellentétesnek. Ilyen körülmények között - az indítvány eddig említett részei alapján - a felülvizsgálat törvényben kizárt (EBH 2007.1596.). Ellentmondások lelhetők fel azonban az indítvány további részeiben is. Elsőként: az indítvány felülvizsgálati okként kizárólag a Be. 416. §

(1)bekezdés a) pontját jelölte meg; ennek meg is felel, amikor bűnösségének megállapítását - a büntetőtörvény időbeli hatályára vonatkozó rendelkezés téves alkalmazására, mint anyagi jogszabálysértésre visszavezethetően sérelmezte. Az azonban már nem derül ki az indítványból, hogy csak a hamis vád bűntette miatti büntetőjogi felelősségének megállapítását, vagy a közokirat-hamisítás bűntettében való bűnösnek kimondását is kifogásolta-e. Utóbbi mellett szól, hogy az indítvány szerint a terhelttel szemben „nem lehetett volna marasztaló ítéletet hozni", ellene azonban, hogy kizárólag a hamis vád bűntette megállapításának ellenében tartalmaz érvelést. Ugyanakkor az indítvány szövegszerűen azt is állította, hogy a téves jogszabály-választásban - a [39] [40] [41] [42] [43] [44] [45] [46] [47] [48] [49] [50] Btk. 2. §-ának téves alkalmazásában - megnyilvánuló anyagi jogszabálysértés törvénysértő büntetés kiszabását eredményezte. Ez a Be. 416. §

(1)bekezdés b) pont második fordulatának megfelelő hivatkozás. Mindezekhez képest új elem a terheltnek az ügyészi átiratra tett észrevételében, hogy cselekménye vagy cselekményeinek - ez továbbra sem derül ki az előadottakból - téves minősítését állította. Ez amennyiben törvénysértő büntetés kiszabását eredményezi - a Be. 416. §

(1)bekezdés b) pont első fordulata szerinti felülvizsgálati ok. Az indítvány okának és céljának további behatárolását az sem tette lehetővé, hogy a terhelt nem jelölte meg: milyen jogi jellegű határozat (Be. 427.-428. §) meghozatalára tesz a Kúriának indítványt. Minderre tekintettel a Kúria megállapította, hogy az indítvány mind a Be. 416. §

(1)bekezdés a), mind pedig a hivatkozott törvényhely b) pontjának megfelelő ténybeli hivatkozásokat tartalmaz, s ezért a jogerős ítéletet mindkét törvényes ok alapján felülvizsgálta. Ugyanakkor érdemben az indítványt egyik okból sem találta alaposnak. A hamis vád bűntette kapcsán a büntetőjogi felelősség hiányára vonatkozó terhelti érvelés alapvető tévedése, hogy figyelmen kívül hagyja: az, hogy a hamis vád alapján büntetőeljárás indul - mind a korábbi, mind a jelenleg hatályos Btk. alapján -, nem a hamis vád alapesetének, hanem a minősítő körülményének a tényállási eleme. Ehhez képest annak, hogy a terhelt magatartása nyomán indult-e más személlyel szemben büntetőeljárás, csak a minősítés körében van jelentősége, így csak a Be. 416. §

(1)bekezdés b) pontja szerinti felülvizsgálati ok kapcsán vizsgálható. A hamis vád alapesete a büntetőeljárás tényleges megindulása nélkül, már akkor megvalósul, ha az elkövető hatóság előtt tett állítása alkalmas arra, hogy annak alapján más személlyel szemben büntetőeljárás induljon. Ennek pedig az az alapfeltétele, hogy a megjelölt személy létező - azaz élő, és egyedileg azonosítható - legyen. A bűnösség kérdése kapcsán e körülmény vizsgálandó. Ezt a tényt azonban a bíróság megállapította és jogerős ítéletében rögzítette, úgy azt az indítvány ahogy arra a Legfőbb Ügyészség is helyesen rámutatott - a Be. 423. §

(1)bekezdése értelmében nem teheti vitássá. Ugyanakkor a Kúria rámutat: a bíróság ezen megállapítása jogi értelemben is helytálló. Az irányadó tényállás szerint a bűncselekmény elkövetése miatt elfogott terhelt a rendőröknek a más személy adatait tartalmazó útlevelet adta át saját személyazonosságának igazolása végett. Ezzel a hamis vád bűntette befejezetté vált. Az átadott útlevél pedig - a terhelt fényképével - a valós személy, P. R. nevét, születési helyét és születési idejét tartalmazta. Az útlevél a tulajdonosának anyja nevét és lakcímét - ahogy azt az elsőfokú ítélet

1. oldalának utolsó bekezdése is rögzíti - nem tünteti fel. Ekkor tehát - a hamis vád megvalósulásának pillanatában - a terhelt által megadott valamennyi személyes adat a valós, létező P. R. személyes adataival megegyezett. Ehhez képest közömbös, hogy utóbb, személyes adatainak felvételekor a hiányzó adatokat a terhelt a saját anyja nevével és a saját lakcímével egészítette ki, mint ahogy az is, hogy utóbb előkerültek olyan további - vád tárgyává nem tett - hamis közokiratok is, melyek P. R. neve és születési adatai mellett ugyancsak részben a terhelt adatait tartalmazták. Ettől még a hamis vád P. R. létező személlyel szemben valósult meg, akkor is, ha a későbbiekben anyja neveként és lakcímeként nem P. R., hanem a saját ezen adatai kerültek feltüntetésre. A Kúria rámutat ugyanakkor arra is, hogy az elkövető által megjelölt más személy létező volta csak a hamis vád bűntette megállapításának feltétele. A korábbi Btk.
2. §

(1)bekezdés c) pontja szerinti közokirat-hamisítás bűntette már akkor is megvalósul, ha nem a terhelt saját neve és (kizárólag) a valós személyes adatai kerülnek a bűnügyi iratokban közokiratba foglalásra; így például akkor is, ha az elkövető nem létező - kitalált vagy már meghalt - személy adataival igazolja magát. Ezért a közokirat-hamisítás tekintetében az indítványban foglaltak közömbösek, mert az már [51] [52] [53] [54] [55] [56] [57] [58] [59] [60] [61] pusztán azáltal megvalósult, hogy - a terhelt magatartása folytán - nem Sz. Sz. neve és adatai kerültek feltüntetésre a 2012. április 10. napját megelőzően keletkezett bűnügyi iratokban. E körben annak sincs jelentősége, hogy jelen esetben a terhelt nem más nevére szóló valódi, hanem más nevére szóló hamisított közokiratot használt fel személyazonosságának igazolására. A 2/2004. BJE büntető jogegységi határozat 2. pontja a más nevére szóló közokirat felhasználása kapcsán a korábbi Btk. 274. §

(1)bekezdés b) pont III. fordulata szerinti közokirat-hamisítás bűntettének - az „intellektuális" közokirat-hamisítás bűntettével és a hamis váddal halmazatban való megállapíthatóságára ad iránymutatást, amelyet jelen esetben a jogerős ítélet - valóban a hivatkozott jogegységi határozat kötelező rendelkezésével ellentétesen - nem is rótt a terhelt terhére. A Btk. 274. §

(1)bekezdés c) pontja szerinti közokirat-hamisítás bűntettének megállapíthatóságát azonban a jogegységi határozat ezen része nem érinti. A terhelt bűnösségét tehát mind az igazságszolgáltatás elleni, mind a közbizalom elleni bűncselekmény kapcsán helyesen, az anyagi jogszabályok sérelme nélkül állapította meg jogerős ítéletében a bíróság. A terhelt felmentésére a jelenleg hatályos Btk. alapján sem kerülhetne sor. Ezt követően vizsgálta a Kúria, hogy sor került-e az ügyben téves minősítésre, vagy más anyagi jogszabálysértésre - az indítvány alapján: a Btk. 2. §-ának téves alkalmazására - oly módon, hogy az egyúttal törvénysértő büntetés kiszabását is eredményezte. A Be. 416. §

(1)bekezdés b) pontja ugyanis csak ebben az esetben teszi lehetővé a jogerős ítélet felülvizsgálatát. A terheltnek a jogi minősítésre tett indítványa kapcsán a Kúria előre bocsátja: a hamis vád és a hatóság félrevezetése (korábbi Btk.

1. §) egymást kizáró bűncselekmények; utóbbi törvényi tényállása kifejezetten rögzíti, hogy azt csak a hamis vádon kívül eső bejelentés alapozhatja meg. E körben pedig az követi el, aki a hatóságnál büntetőeljárás alapjául szolgáló olyan bejelentést tesz, amelyről tudja, hogy valótlan. Ekként a hatóság félrevezetésének elkövetője éppen hogy ténylegesen meg sem történt bűncselekmény miatt tesz - konkrétan meg nem határozható személy ellen - büntetőeljárásra alapot adó bejelentést. Jelen esetben azonban az általa tudottan bűncselekmény miatt keresett és előállított terhelt adta ki magát más személynek. Az a bűncselekmény, aminek az elkövetésével a terhelt más személyt azzal, hogy a büntetőeljárásban magát P. R.-nek adta ki - megvádolt, nem kitalált, hanem valós, elkövetett bűncselekmény volt. Ez pedig a hatóság félrevezetése vétségének megvalósulását önmagában kizárja; ha az elkövető személyének valótlan megjelölése nem egyedileg azonosítható, létező személyre vonatkozott volna, úgy az a közokirat-hamisítás bűntettén kívül más bűncselekményt nem valósított volna meg. Mivel azonban a terhelt az ellene indított büntetőeljárás során - a kifejtettek szerint - más, létező személynek adta ki magát, a 2/
2. BJE büntető jogegységi határozat
3. pontjában írtaknak megfelelően a hamis vád bűntette és a közokirat-hamisítás bűntettének valódi halmazata valósult meg. Ugyanakkor a jogi minősítés körében mégis van jelentősége annak, hogy az eljárás ténylegesen - de az indítványban foglaltaktól eltérő okokból - valóban nem a hamis vádban megjelölt személy, hanem - P. R. nevén - a terhelt ellen folyt. Ennek oka azonban nem az, hogy a nyomozati iratokban szereplő terhelti személyi adatok - a korábban jelzett okból - nem mindenben feleltek meg a valós P. R. személyi adatainak, hanem az, hogy - valódi személyazonosságának kiderüléséig - a terhelt végig fogvatartásban volt, és eljárási cselekményre ténylegesen csak vele szemben került sor, P. R.-el pedig nem. Kétségtelen, hogy a korábbi Btk.
4. §

(2)bekezdése nem jelölte meg, hogy a minősítő körülmény megvalósulásához kivel szemben kell büntetőeljárásnak indulnia; míg a jelenleg hatályos Btk. 268. §

(2)bekezdése - pontosabb fogalmazással - már rögzíti, hogy csak a (hamis váddal) érintettel szemben megindult eljárás alapozza meg e minősítő körülmény megállapíthatóságát. Ez azonban [62] [63] [64] [65] [66] [67] [68] [69] [70] [71] [72] [73] [74] jelen esetre nézve nem eredményez tényleges változást. A minősített eset súlyosabb büntetendősége azon alapul, hogy az ilyen cselekmény már nem csupán az igazságszolgáltatás (bűnüldözés) rendjét, és a hamisan megvádolt becsületét sérti, hanem ténylegesen is büntetőeljárásnak tesz ki ártatlan személyt, aki ezért elviselni kényszerül az eljárás jogi és nem jogi jellegű hátrányait, noha bűncselekményt nem követett el. Következésképp, már a korábbi Btk. alapján is az a helyes gyakorlat alakult ki, hogy amennyiben a hamis vád alapján az eljárás ténylegesen a magát más létező személynek kiadó terhelttel szemben indul meg, és kizárólag vele szemben folyik, a hamis vád alapesete valósul meg. Ennek feltétele, hogy ténylegesen a hamisan megvádolt személlyel szemben ne kerüljön sor olyan eljárási cselekményre, ami jellegénél fogva csak a terhelttel szemben, vagy a terheltre tekintettel (pl. lefoglalás, házkutatás stb.) foganatosítható. Ide értendő minden olyan hatósági intézkedés is, ami a fenti feltételeknek megfelel (pl. gyanúsítotti idézés kibocsátása). Jelen esetben azonban ilyenre nem került sor. A terhelt került - az alapügyben - előzetes letartóztatásba, a gyanúsítotti kihallgatásokon ő vett részt; és mivel P. R. lakcímeként a terhelt valós lakóhelye szerepelt, még a házkutatást is a terhelt lakóhelyén foganatosították. Nem sértették meg tehát az eljárt bíróságok a büntetőtörvény időbeli hatályára vonatkozó rendelkezést; amennyiben az elkövetéskori törvény alapján a minősített eset, az elbíráláskor hatályos jogszabály alapján pedig már csak az alapeset megállapításának lett volna helye, úgy az valóban ez utóbbi alkalmazását tette volna szükségessé. Az új Btk. azonban - a kifejtettek szerint csak egyértelműsítette a törvény szövegezését, a minősített eset a korábbi Btk. alapján sem lett volna megállapítható. Így helyesen alkalmazták az eljárt bíróságok az ügy elbírálása során az elkövetéskor hatályos jogszabályt, a terhelt igazságszolgáltatás elleni cselekményének minősítése azonban helyesen a korábbi Btk. 233. §

(1)bekezdés a) pontjába ütköző hamis vád bűntette lett volna. Ennyiben tehát a jogerős ítéleti minősítés valóban téves. A téves minősítés ugyanakkor - ahogy arra a Kúria már utalt - csak akkor eredményez felülvizsgálatot, ha törvénysértő büntetés kiszabását is eredményezte. A büntetés pedig akkor törvénysértő, ha a büntetés neme vagy mértéke a Btk. valamely mérlegelést nem tűrő rendelkezésébe ütközik, vagy a helyes minősítés mellett nemében vagy mértékében eltúlzott. Jelen esetben kétségtelen, hogy a téves minősítéshez egy évtől hét év hat hónapig, a helyeshez pedig két hónaptól négy év hat hónapig terjedő büntetési tétel kapcsolódik. A jogerős ítéletben kiszabott 2 évi, az alkalmazott büntetési tétel törvényi minimuma közelében meghatározott börtönbüntetés tehát a helyes minősítés keretei között sem eltúlzott, így nem minősíthető törvénysértőnek sem. Következésképp a jogerős ítélet a felülvizsgálati eljárásban nem változtatható meg. Megjegyzi a Kúria: a jogerős ítéleti minősítés téves abban a tekintetben, hogy az eljárt bíróságok nem értékelték büntetőjogilag a terhelt azon ún. materiális közokirat-hamisításként értékelendő cselekményét, amikor elfogásakor a hamis útlevelet személyazonosságának igazolása végett felhasználta. Márpedig a Btk. 274. §

(1)bekezdés c) pontja szerinti ún. intellektuális közokirathamisítás bűntette csak a hamis okirat adatainak a büntetőügy irataiba való belefoglalásában való közreműködését fedi le. A más nevére hamisított közokirat felhasználása önmagában (a büntetőügy irataiban történő valótlan adatrögzítéstől függetlenül) ugyanazt a bűncselekményt valósítja meg, mint a más nevére szóló valódi közokirat használata; azonban a korábbi Btk. 274. §

(1)bekezdés b) pontjának nem a harmadik, hanem a második fordulatába ütközik. Ennélfogva ugyanúgy vonatkozik rá a 2/

1. BJE
2. pontja, miszerint a materiális közokirathamisítás a hamis vád bűntette és az „intellektuális" közokirat-hamisítás bűntette mellett valódi halmazatban állapítandó meg. Mivel azonban az indítványt a terhelt javára jelentették be, a Kúria mindezeket csak észlelhette, de - a Be.
3. §

(5)bekezdésére figyelemmel - a felülvizsgálati eljárás során nem vehette, és nem vette figyelembe. [75] Mindezek alapján a Kúria a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és miután egyéb, a Be. 423. §

(5)bekezdése alapján hivatalból vizsgálandó eljárási szabálysértést nem észlelt, a megtámadott határozatokat a Be.

1. §-a alapján hatályában fenntartotta. V. A döntés elvi tartalma: [76] Mind az
2. évi IV. törvény, mind a
3. évi C. törvény alapján csak a hamis vád bűntettének alapesete valósul meg, ha a terhelt az ellene indított eljárásban más, létező személynek adja ki magát, de ténylegesen csak a terhelttel szemben kerül sor olyan eljárási cselekményre vagy intézkedésre, ami jellegénél fogva csak a terhelttel, vagy a terheltre tekintettel (pl. házkutatás, lefoglalás stb.) folytatható. [77] A hamis vád alapesete - az „intellektuális" közokirat-hamisítással halmazatban - akkor is megvalósul, ha a terhelt által megadott személyi adatok nem mindenben egyeznek meg annak a valós személynek az adataival, akinek kiadta magát. VI. A Kúria határozata elleni fellebbezést a Be.
4. §

(4)bekezdése, a felülvizsgálatot pedig a 416. §

(4)bekezdés b) pontja zárja ki. [79] A Be. 418. §

(3)bekezdése szerint minden jogosult csak egy ízben nyújthat be felülvizsgálati indítványt, kivéve, ha az újabb felülvizsgálati indítvány benyújtása a 416. §

(1)bekezdés

1. e)vagy
2. g)pontján alapul. A Be. 421. §

(3)bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy az ugyanazon jogosult által, illetőleg a korábbival azonos tartalommal ismételten előterjesztett indítvány elutasítására vonatkozó határozat hozatalát a Kúria mellőzheti. [78] Budapest,

1. április
2. Dr. Belegi József s.k. a tanács elnöke, Dr. Somogyi Gábor s.k. előadó bíró, Dr. Székely Ákos s.k. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő BÉ