Bhar.41/2016/8 – Győri Ítélőtábla

Győri Ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság Bhar.41/2016/

1. szám A Győri Ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság Győrött, a
2. évi szeptember hó
3. napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozta a következő végzést: A kényszermunka bűntette és más bűncselekmények miatt vádlott ellen indult büntető ügyben a Veszprémi Törvényszék
4. évi március hó
5. napján kihirdetett 3.Bf.285/2015/
6. számú ítéletét helybenhagyja. Indokolás: A Tapolcai Járásbíróság a 2.B.306/2014/39.szám alatti ítéletével vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk. 193.§ /1/ és /2/ bekezdés a/ pontja szerint minősülő kényszermunka bűntettében és a Btk. 370.§ /1/ és /2/ bekezdés b/, bb/ alpontja szerint minősülő folytatólagosan elkövetett lopás vétségében, mint közvetett tettest. Ezért halmazati büntetésül 3 év 3 hónapi börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. Kimondta, hogy a vádlott legkorábban a szabadságvesztés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Kötelezte a vádlottat, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül fizessen meg magánfél részére 24.000 Ft-ot kártérítésként, valamint az államnak 15.000 Ft eljárási illetéket. Rendelkezett a lefoglalt bűnjelekről. A vádlottat az ellene 1 rb, a Btk. 193.§ /1/ és /2/ bekezdés a/ pontja szerint minősülő kényszermunka bűntettének vádja alól felmentette. Kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség egy részének megfizetésére, míg a fennmaradó bűnügyi költségről megállapította, hogy az az állam terhén marad. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, a részfelmentés miatt, és a büntetés súlyosítása végett, míg a vádlott és védője felmentésért jelentettek be fellebbezést. A Veszprémi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 3.Bf.285/2015/4.szám alatti ítéletével a Tapolcai Járásbíróság ítéletét megváltoztatta, vádlottat bűnösnek mondta ki további 1 rb, a Btk. 193.§ /1/ és /2/ bekezdés a/ pontja szerint minősülő kényszermunka bűntettében is. Ezért a vádlottal szemben halmazati büntetésként kiszabott szabadságvesztés tartamát 5 évre, a közügyektől eltiltás tartamát ugyancsak 5 évre felemelte. Mellőzte a magánfél polgárjogi igényének elbírálásával kapcsolatos rendelkezést és a járásbíróság felmentő rendelkezését is. Az addig felmerült bűnügyi költség teljes összegének megfizetésére kötelezte a vádlottat, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bizonyítás keretében felmerült bűnügyi költségről megállapította, hogy azt az állam viseli. A bűnösségi kör bővülése miatt a másodfokú eljárásban megnyílt a másodfellebbezés lehetősége. Ezen jogorvoslati jogosultsággal élt a vádlott az ok megjelölése nélkül, míg védője elsősorban felmentésért, másodlagosan enyhítést célozva. A Győri Fellebbviteli Főügyészség átiratában - és képviselője azt részletesen indokolva a harmadfokú nyilvános ülésen - hivatkozott arra, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú eljárásban eljárási szabálysértéssel kihallgatott két tanú ismételt kihallgatásával kiküszöbölte a járásbíróság által vétett eljárási hibát, egyéb olyan, sem abszolút, sem relatív eljárási szabálysértés nem történt az eljárásokban, amely a felülvizsgálat akadályát képezhetné. A másodfokú ítélet alapjául szolgáló tényállás megalapozott. Vizsgálta a fellebbviteli főügyészség képviselője az időbeli hatály kérdését is, rámutatva az 1978.évi IV. tv és a 2012.évi C. tv.
7. július
8. napjától hatályos kényszermunkával kapcsolatos adott szabályozására. Reflektálva e körben a védői felvetésekre annak az álláspontjának adott hangot, hogy a vádlott tényállásban írt emberi szabadság elleni cselekménye a jelenleg hatályos Btk. hatályba lépése előtt is büntetendő volt, legalább a kényszerítés törvényi tényállásán belül. A cselekmények minősítését valamennyi bűncselekmény esetében törvényesnek ítélte. A büntetéskiszabási tényezők körét annyiban kérte pontosítani, hogy további enyhítő körülmény, hogy vádlott két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, a kárt megtérítette, míg további súlyosító körülmény, hogy a beszámítási képességében korlátozott sértett sérelmére is éveken keresztül folytatta kizsákmányoló cselekményét. A másodfokon kiszabott, a középmértéket el nem érő büntetést a vádlott javára feltárható enyhítő körülményekre tekintettel helyénvalónak találta, így egyetértve az egyéb járulékos rendelkezésekkel is - a másodfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt. Vádlott védője a bejelentett fellebbezést írásban indokolta fenntartva a kétirányú fellebbezést, melyet kiegészített az ítéletek hatályon kívül helyezésére irányulóan is. A védő a fellebbezésben elsőként hivatkozott arra, hogy a kényszermunka bűntettét jelenlegi formájában az 1978.évi IV.tv. nem rendelte büntetni. A kényszermunka tilalmát a 175.§ /2/ bekezdése a személyi szabadság megsértése tényállása keretén belül szabályozta, önálló bűncselekményként nem nyert büntetőjogi védelmet. A törvény a fenti szabályozás szerint a kényszermunka büntethetőségét ahhoz a feltételhez kötötte, ha a cselekmény sértettjét emberkereskedelemmel összefüggésben fosztották meg személyi szabadságától és dolgoztatták. A kényszermunka önálló tényállásként csak
9. július
10. napjától, az új Btk. hatályba lépésével került szabályozásra, így a nullum crimen sine lege alapelvének megfelelően csak ezen időponttól kezdődően büntethető a tényállási elemeket maradéktalanul megvalósító elkövető. A Btk. 1.§-ából adódóan vádlott esetében csak
11. július
12. napját követően vizsgálható, hogy cselekménye megvalósította-e a kényszermunka bűntettének tényállási elemeit. Sem az első- sem a másodfokú bíróság nem foglalt állást ítéleteiben a kérdésben, hogy vádlott
13. július
14. napját követően valósított-e meg olyan magatartást, amely alkalmas a kényszermunka bűntette elkövetésének megállapítására. Ezzel kapcsolatosan indokolási kötelezettségüknek oly mértékben nem tettek eleget, amely a harmadfokú eljárásban ki nem küszöbölhető megalapozatlansághoz vezetett, így az első és a másodfokú bíróság ítéletének a Be. 373.§ III/a. pontja szerinti hatályon kívül helyezése indokolt. Hivatkozott a védelem emellett arra is, hogy a kényszermunka megállapításához nem elegendő annak bizonyítása, hogy a sértett kiszolgáltatott helyzetben volt, azt is bizonyítani kell, hogy az elkövetői magatartás, vagyis a kényszerítés
15. július
16. napját követően valósult meg. Az irányadó tényállás ugyan tartalmaz megállapításokat a sértettekkel szemben kifejtett erőszak és fenyegetés mibenlétét illetően, azonban azok időpontja nem tisztázott, így sem sértett2.-t sem sértettet érintően a kényszermunka bűncselekménye nem állapítható meg, ezért a védelem a 2 rb kényszermunka bűntette alóli felmentésre tett másodlagosan indítványt, míg a maradék, vagyon elleni bűncselekmény miatt a vádlottal szemben próbára bocsátás alkalmazását kérte. A harmadlagos, enyhítést célzó fellebbezés keretében a védelem a bizonyítéki körön belül azokra az álláspontja szerint fontos tényezőkre világított rá, amelyek ellentmondanak a minősített eset, vagyis a sanyargatással elkövetés megállapításának, így annak mellőzésére és az enyhítő körülmények jelentős túlsúlyára figyelemmel felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. A harmadfokú nyilvános ülésen a védő az írásbeli fellebbezésben foglaltakat fenntartotta. Vádlott röviden összefoglalva korábbi védekezését, csatlakozott védőjéhez. Az ítélőtábla a harmadfokú felülbírálat során elsőként a védelmi fellebbezések joghatályosságát vizsgálta. E körben megállapította, hogy a Be. 386.§ /1/ bekezdés a/ pontja értelmében a bejelentett fellebbezések joghatályosak, hiszen a másodfokú bíróság az első fokon e bűncselekményben felmentett vádlott bűnösségét megállapította további 1 rb. kényszermunka bűntettében is. Ezt követően az ítélőtábla a Be. 387.§-ának megfelelően vizsgálta az első- és másodfokú bíróság eljárását és a másodfokú ítéletet függetlenül attól, hogy ki és miért fellebbezett. Ennek során megállapította, hogy a bíróságok az eljárásuk során nem vétettek olyan abszolút vagy relatív eljárási szabálysértést, amely az érdemi felülbírálat akadályát képezhette volna. A másodfokú felülbírálatot végző Veszprémi Törvényszék bizonyítás felvételével orvosolta az elsőfokú bíróságnak a I. és III. számú tanúk kihallgatása során vétett eljárási hibáját, ismételten, immár Be-szerűen kihallgatta a két tanút. Szakértő meghallgatásával tisztázta a lopással okozott kár tényleges összegét, magánfél nyilatkoztatásával a polgárjogi igény vonatkozásában is megalapozott rendelkezést hozott. A harmadfokú eljárásra előírt szigorú szabályok szerint a harmadfokú bíróság a határozatát arra a tényállásra alapítja, amelynek alapján a másodfokú bíróság a megtámadott ítéletet hozta, kivéve, ha ez a tényállás megalapozatlan. Tekintve, hogy a harmadfokú eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye, a harmadfokú bíróság a tényállás megalapozatlanságát csak az iratok tartalma alapján vagy helyes ténybeli következtetéssel küszöbölheti ki, ellenkező esetben kizárólag az ítélet hatályon kívül helyezése mellett dönthet. Ilyen ki nem küszöbölhető megalapozatlanságot az ítélőtábla a másodfokú bíróság által irányadónak tekintett tényállásban nem észlelt. A törvényszék által kiegészített, illetve pontosított tényállás teljes mértékig megalapozott, valamennyi, a vád tárgyává tett bűncselekmény törvényi tényállási elemét maradéktalanul tartalmazza, így a Be. 388.§ /1/ bekezdése értelmében alapját képezhette a harmadfokú bíróság határozatának is. Jelen ügyben számos személyi bizonyíték állt a bíróságok rendelkezésére. vádlott, sértett2., sértett tanúk vallomásán kívül a bizonyítás anyagát képezte a vádlott lakóháza és tanyája környezetében élő, mozgó személyek köre, akiknek megfelelő rálátása volt a sértettek élethelyzetére, ezen kívül tanúvallomást tettek a sértetteket korábban foglalkoztató gazdák, sértett hivatalos gondnoka is. Emellett rendelkezésre állt a gyámhivatali meghallgatás anyaga is. Ezen széleskörű személyi bizonyítéki körön kívül igen lényeges tényezőket, adatokat rögzített a nyomozóhatóság a helyszíni szemle során készült jegyzőkönyvekben, fényképmellékletekben. Ez utóbbi bizonyítékok igen meggyőző tartalommal bírtak, azon túl, hogy cáfolták a vádlottnak a gyámhatóság előtt tett nyilatkozatát, vitát nem tűrő módon adtak rálátást a sértettek lakhatási körülményeire, vagyis, hogy a sértettek szálláshelyéül kijelölt helyiségek alig- alig érték el az „építményi" szintet, a mindennapi életvitelhez szükséges feltételek nem voltak adottak bennük. Sértett szigeteletlen, nem zárható, rágcsálók által is lakott építményben volt kénytelen élni az életét vízvételi lehetőség és áram nélkül. Sértett
17. sem volt kedvezőbb helyzetben, hiszen megcáfoltan nem a vádlott házában, hanem a pajtában egy számára elkülönített, épp csak a létfenntartást biztosító részben kapott elhelyezést. A sértettek nagyfokú kiszolgáltatottságuk és érdekérvényesítő képességük hiányában maradtak a többszörösen is kifogásolható életkörülmények ellenére a vádlott fennhatósága alatt és végezték a számukra kiadott munkát. A fentiek szerint rögzített irányadó tényállás megállapításait a bizonyítékok teljes mértékig leigazolták. Ilyen körülmények mellett nem tévedett a másodfokú bíróság, amikor úgy találta, hogy a vádlott bűnössége sértettet érintően is megállapítható a Btk. 193.§ /1/ és /2/ bekezdés a/ pontja szerinti kényszermunka bűntettében, ezen túlmenően a járásbíróság okszerűen vont következtetést az egyéb bűncselekmények kapcsán a bűnösségre, azokat az anyagi jogi szabályoknak megfelelően minősítette. Az irányadó ítéleti tényállás 2007-
18. novemberéig terjedő időszakot ölel fel, vagyis a bűncselekmények már a 2012.évi C.tv.
19. július
20. napjával történő hatálybalépését követően váltak befejezetté. Ettől az időponttól kezdve rendeli büntetni a Btk. önálló bűncselekményként a kényszermunkát függetlenül attól, hogy milyen előzmények után kerül sor a passzív alany munkavégzésre kényszerítésére. Mindebből következően az alkalmazandó jogszabály és a törvényesség kérdése fel sem merülhet, ezért a felülbírálat során ezen védelmi felvetésekkel érdemben nem volt szükséges foglalkoznia, állást foglalnia az ítélőtáblának. A tényállásból megállapíthatóan a sértettek éveken keresztül éltek a vádlott fennhatósága alatt. sértett
21. háza elvesztését követően hajléktalanná vált, majd 2007-ig egy szarvasmarha telepen dolgozott lakhatásért, ellátásért és egy csikóért. Amikor korábbi munkaadója már nem tudta foglalkoztatni egzisztenciálisan teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került. Ugyanez mondható el sértett esetében is azzal, hogy az ő kiszolgáltatottsága nem csak egzisztenciális, hanem személyi jellegű is volt, hiszen cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt állt. Egyikőjüknek sem volt tényleges lehetősége, hogy ebből a számukra megoldhatatlan, kilátástalan helyzetből kitörjenek, életkörülményeiken pozitív irányban változtassanak, így kénytelenek voltak alávetni magukat a vádlott által kifejtett kizsákmányoló jellegű visszaélésnek. Mindemellett megállapítható az is, hogy amennyiben munkavégzésüket a vádlott nem látta elfogadhatónak, velük szemben erőszakot és fenyegetést is alkalmazott mindaddig, amíg az előző tapasztalatokból okulva életüket alapvetően a vádlottól való fenyegetettség érzése határozta meg. Ilyen körülmények között a több évet átölelő időszakon belül nem lehet, és a büntetőjogi felelősség szempontjából nem is szükséges az új és a régi Btk. hatályba lépésének viszonylatában az egyes elkövetési magatartások ilyen szintű pontossággal való rögzítése. Ezt a régi és az új Btk. hatálya alatti, hosszú éveken átívelő periódust csak egységesen és az összes körülményt figyelembe véve lehet értékelni büntetőjogi szempontból. A törvényszék határozatában megadta a választ - a passzív alanyok oldaláról nézve -, hogy a
22. évi július hó
23. óta hatályos törvényi szabályozás szerinti tényállást az ettől kezdődő időszakra nézve miért látta megvalósultnak, miért foglalt állást úgy, hogy a vádlott a tényállásban írt magatartásával megsértette nem csak sértett2., hanem sértett esetében is az egyéni, önrendelkezési és munkavégzéssel kapcsolatos cselekvési szabadságot. Az ítélőtábla ezen érveket illetően a másodfokú bíróság döntését megalapozottnak találta. Az első fokú bíróság ezzel kapcsolatos érvelését az ítélőtábla sem tudta osztani. A másodfokú bíróság határozatában támadhatatlan indoklás mellett foglalt állást abban, hogy sértett
24. és sértett helyzetének megítélésében a vádlott büntetőjogi felelőssége szempontjából nem lehet különbséget tenni. A cselekmény kizsákmányoló, a cselekvési szabadságot megszüntető, vagy lényegesen korlátozó jellege miatt a sértett helyzetfelismerését esetlegesen korlátozó szellemi képessége sem adhat felmentést a felelősségre vonás alól. Itt kell megjegyezni azt is, hogy a munkavégzés jellege, nehézsége, mennyisége, nem is igazán mutatott eltérést a két sértett viszonylatában. Az első fokú bíróság sértett vonatkozásában kifejtett érvelése semmilyen szinten nem következik az adott diszpozícióból, illetve nem vezethető le a kialakult joggyakorlatból sem. A másodfokú bíróságnak a bűnösségi kör változására tekintettel új büntetést kellett kiszabnia. A büntetést a 7 éves középmértéktől lefelé eltérő, 5 éves tartamban határozta meg, figyelembe véve a cselekmény konkrét tárgyi súlyát, a cselekményekhez köthető passzív alanyok oldalán mutatkozó következményeket, a vádlott egészségi állapotát és az egyéb büntetéskiszabási tényezőket is. Valamennyi a vádlott javára szóló enyhítő körülmény értékelést nyert a büntetésben, így az ítélőtábla annak a törvény által lehetséges, lényeges enyhítését nem látta indokoltnak, a kisebb mértékű enyhítést pedig a Be.371.§./2/ bekezdése tilalmazza. A törvényszék az ítélet
25. oldal
26. bekezdésében helyesen hivatkozott rá, hogy a bűnösségi kör bővülése miatt új büntetést kellett kiszabnia. Ennek a rendelkező részben is meg kell mutatkoznia, mégpedig úgy, hogy a másodfokú bíróság nem „felemeli" az első fokon kiszabott büntetést, hanem a vádlottat az első- és másodfokon terhére rótt bűncselekmények miatt adott büntetésre „ítéli". Tekintve, hogy a másodfokú ítélet fentebbi indokolása mellett ez inkább szövegezési hiba, a harmadfokú bíróság emiatt a törvényszék ítéletén nem kívánt változtatni, csupán a jövőre nézve tartotta szükségesnek felhívni a figyelmet a helyes gyakorlat alkalmazására. A másodfokú ítélet egyéb járulékos rendelkezései is törvényesek, ezért a harmadfokú bíróság a törvényszék ítéletét a Be.397.§-a alapján helybenhagyta. Győr,
27. szeptember hó
28. napján Dr.Kovács Tamás sk. a tanács elnöke Dr.Takácsné dr.Helyes Klára sk. a tanács tagja, előadó Dr.Németh Balázs sk. a tanács tagja Záradék: Ezzel a végzéssel a Veszprémi Törvényszék
29. március hó
30. napján kelt 3.Bf.285/2015/
31. számú ítélete a mai napon jogerőre emelkedett és végrehajtható. Győr,
32. szeptember
33. napján Dr. Kovács Tamás sk. a tanács elnöke a kiadmány hiteléül kiadó