Bf.213/2006/7 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdése értelmében a megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. Ennek során az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást részben az iratok tartalma alapján, részben ténybeli következtetés útján - figyelemmel a Be.352.§

(1)bekezdésének a) pontjára - az alábbiak szerint egészítette ki, illetve helyesbítette: - Sértett1 az

1. évi szeptember hó
2. napján, sértett 2 az
3. évi március hó
4. napján született, a cselekmény elkövetésekor mindketten hatvannégy évesek voltak. (Jelentés a nyomozati iratok
5. oldalán.) - Sértett2 sértett bal kézfején létrejött metszett sérülése a feje, a nyaka, vagy a felsőteste irányába leadott közepes erősségű szúrás elhárítása során keletkezett. (Sértett2-nek a nyomozati iratok
6. oldalán található vallomása, valamint 1.számú igazságügyi orvosszakértőnek a nyomozati iratok
7. oldalán található szakvéleménye.) - A vádlott vérében a cselekmény elkövetésekor 1,91 ezrelék alkoholkoncentráció volt, amely közepes fokú alkoholos befolyásoltságot eredményezett. (Orvosszakértői vélemény a nyomozati iratok
8. oldalán.) Az ekként kiegészített, illetve helyesbített tényállás most már mentes a Be.351.§

(2)bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól, az avádlott védekezésével szembenálló részében is a bizonyítékok indokolt és okszerű mérlegelésén alapul. Az elsőfokú bíróság a büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek megtartásával széleskörű bizonyítási eljárást folytatott le. Feltárta azokat a bizonyítékokat, amelyek az ügy megnyugtató felderítéséhez és tisztázásához szükségesek voltak. A bizonyítékokat a logika szabályai szerint értékelve helyesen vetette el a védő további bizonyítási indítványát, amely H.J. polgármester tanúkénti kihallgatására, illetőleg további orvosszakértői bizonyításra, nevezetesen a sértett1 sérülésének maradandó fogyatékosságot eredményező voltára vonatkozott. A másodfokú bíróság megítélése szerint ezek a további bizonyítási cselekmények - amelyeknek elutasítását az elsőfokú bíróság határozatában elmulasztotta megindokolni szükségtelenek a tényállás felderítettségére tekintettel. Alapvetően helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a vitatott tények vonatkozásában ténymegállapításait a vádlott védekezésével szemben .számútanú, valamint sértett1 és sértett2 tanúk vallomására alapította. Ezek a személyek a lényeges körülményeket az eljárás során - mind egymás, mind saját korábbi vallomásához viszonyítva - mindvégig egyezően adták elő. A kisebb eltérések, következetlenségek nem vonatkoztak lényeges körülményekre, és a korábbi vallomások tanúk elé tárásával általában feloldhatóak voltak. Az általuk elmondottakat alátámasztották az események utolsó szakaszát észlelő érdektelen tanúk előadásai, továbbá az orvosszakértői vélemény megállapításai is. Így 2.számú tanú és 3.számú tanú mentőorvosok, illetőleg a helyszínen segítséget nyújtó 4.számú tanú és 5.számú tanú egybehangzóan állították, hogy a vádlottnál nem észleltek emlékezetkiesésre, zavartságra utaló jeleket. A vádlott - aki .számú tanúval szemben még ekkor is becsmérlő, fenyegető kijelentéseket tett - a cselekmény elkövetését az említett személyek előtt elismerte, a felelősséget a történtekért vállalta. A tanúvallomások következetessége és egyéb bizonyítékokkal való alátámasztottsága a vádlott vallomásáról nem mondható el. Bizonyítottan valótlanságot állított alkoholfogyasztásának mértékével kapcsolatban; noha felelősségét már a helyszínen elismerte, sem ekkor, sem első kihallgatásakor nem tett említést a tárgyalás során hangoztatott ellene intézett támadásról. Az elsőfokú bíróság tehát helyesen járt el, amikor elvetette a vádlott védekezését az őt ért bántalmazásra, valamint eszméletvesztésére nézve. A fentiek szerint kiegészített, illetve helyesbített tényállás a Be.352.§

(2)bekezdése értelmében irányadó volt a fellebbezési eljárásban is. -----------------------E tényállásból az elsőfokú bíróság megalapozottan következtetett avádlott büntetőjogi felelősségére, és a cselekmények minősítése is megfelel az anyagi büntető jogszabályoknak. A minősítéssel kapcsolatban a másodfokú bíróság annak tulajdonított döntő jelentőséget, hogy a vádlott cselekményei a lényeges körülményeket illetően egységes magatartás képét mutatták, amelynek a különböző személyek ellen irányuló részei nem voltak elkülöníthetőek sem a bántalmazás motívuma, sem az elkövetés eszköze, módja, sem pedig az egyes személyekkel szemben fennálló tudattartalom vagy szándék tekintetében. Az egyes sértettek vonatkozásában észlelhető különbségek - amelyek a sérülések keletkezése, illetve elmaradása, azok jellege és súlyossága tekintetében voltak megfigyelhetők - nem a vádlotti szándék különbözőségére, hanem egyéb körülményekre voltak visszavezethetők. A vádlott támadása sértett1-et minden előzmény, szóváltás vagy figyelmeztetés nélkül, teljesen váratlanul érte; ezzel magyarázható, hogy érdemleges elhárító, védekező magatartás kifejtésére nem volt képes, és közvetlen életveszélyes sérüléseket szenvedett. Ezzel szemben sértett2 már felfigyelt házastársa bántalmazásának zajára, így a vádlott támadása nem érte teljesen váratlanul, volt némi ideje a védekezésre felkészülni, a vádlott szúrását kivédeni, előle elhajolni, illetve a magához vett eszközzel a vádlottnak sérülést okozni. A vádlott tehát - az enyhébb, illetve metszett jellegű sérülések ellenére - ugyanazzal az eszközzel, életfontosságú szerveket rejtő testrészeket támadva fordult sértett2 ellen is, miközben valamennyi személy megölésére utaló kijelentést tett, melynek komolyságához a sértett1 sérelmére elkövetett cselekmény után nem férhetett kétség. Nem mond ennek ellent a támadás befejezése sem: a vádlott azért hagyott fel a sértett2 bántalmazásával, mert észlelte, hogy az 1. számú tanútelefonon próbál segítséget hívni, és ezt megakadályozandó őt támadta meg. A Btk.17.§

(3)bekezdésében szabályozott önkéntes elállás tehát sértett2 vonatkozásában szóba sem kerülhetett. Az elsőfokú bíróság mindkét sértett vonatkozásában helyesen következtetett a vádlott - bántalmazásuk időpontjában fennálló - egyenes ölési szándékára. (A másodfokú bíróság megítélése szerint a vádlott esetében legfeljebb a Btk.18.§

(2)bekezdés a) pontja szerinti, az előkészülettel kapcsolatos önkéntes elállás kérdése vethető fel, .számú tanúvonatkozásában. Az a magatartása ugyanis, hogy az 1.számú tanúnak menedéket biztosító helyiség ajtaját baltával betörte - az előzményekre és a fenyegető kijelentésekre figyelemmel -, a Btk.166.§

(3)bekezdésében meghatározott emberölés előkészülete bűntetteként volna értékelhető. Kétségtelen ugyanakkor az is, hogy amikor a helyiségbe bejutott: az 1. számú tanútnem támadta meg, a nála lévő kést is átadta neki. E cselekmény vonatkozásában azonban vádemelésre sem került sor.) Összességében tehát az elsőfokú bíróság helyesen minősítette a vádlott cselekményeit a Btk.166.§

(1)bekezdésében meghatározott és a

(2)bekezdés f) pontja szerint minősülő több emberen elkövetett emberölés bűntette Btk.16.§-a szerinti kísérletének. -----------------------A büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket az elsőfokú bíróság nagyobbrészt helyesen tárta fel. Határozatának ezzel kapcsolatos részét a másodfokú bíróság mindössze annyival egészítette ki, hogy az ügy elbírálása körében döntő jelentőséget az egyetlen enyhítő körülménynek, a cselekmény kísérleti szakban maradásának tulajdonított. Ez határozza meg ugyanis alapvetően a bűncselekmény tárgyi súlyát, hogy nem történt jóvátehetetlen sérelem egyik sértett esetében sem. A másodfokú bíróság ezért a cselekmény tárgyi súlyát döntően befolyásoló ezen tényezőnek az elsőfokú bíróságnál nagyobb nyomatékot tulajdonított annak ellenére, hogy az eredmény elmaradása nem a vádlott magatartására volt visszavezethető. A vádlott korábbi büntetettségével kapcsolatban értékelt súlyosító körülményt annyiban kellett pontosítani, kiegészíteni, hogy ennek nyomatékát csökkenti az első elítélés óta eltelt hosszú idő. A körülmény súlyát ugyanakkor növelte, hogy a vádlott második elítélésére - egy héttel a jelenlegi bűncselekmény elkövetését megelőzően - ugyancsak a sértettek családtagja, .számú tanúsérelmére elkövetett bűncselekmények miatt került sor. A másodfokú bíróság elsősorban a bűncselekmény kísérleti szakára figyelemmel úgy látta, hogy az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés tartama némileg eltúlzott, ezért a főbüntetés mértékét a törvényi minimumra, tíz évre enyhítette. Megítélése szerint a Btk.37.§-ában írt büntetési célok ezzel a büntetéssel is elérhetőek. Ezen túlmenő enyhítésre, az ún. enyhítő szakasz alkalmazására a nyomatékos és nagy számú súlyosító körülmények mellett nem látott lehetőséget. Az enyhítésre irányuló jogorvoslati kérelmek tehát alaposak voltak. A kifejtettek folytán a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a főbüntetést kiszabó rendelkezését a Be.372.§

(1)bekezdése alapján megváltoztatta, míg egyéb törvényes rendelkezéseit a Be.371.§

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A másodfokú bíróság a Btk.99.§

(1)bekezdése alapján rendelkezett az előzetes fogvatartásban eltöltött idő beszámításáról, valamint a Be.381.§

(1)bekezdése szerint a másodfokú eljárás során felmerült bűnügyi költség viseléséről is. P é c s,

1. február
2. Dr.Krémer László s.k. a tanács elnöke, Dr.Halász Etelka s.k. előadó bíró, Dr.Tóth Sándor s.k. bíró A Somogy Megyei Bíróság B.457/2006/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.II.213/2006/
4. számú ítélete folytán - az abban írt változtatásokkal - a
5. évi február hó
6. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. .Krémer László s.k. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: