← Magyarország

Gf.30151/2016/8 – Debreceni Ítélőtábla

Gf.IV.30.151/2016/

  1. A Debreceni Ítélőtábla a dr. Füri Krisztina ügyvéd (FÉL CÍME.) által képviselt FELPERES NEVE (FELPERES CÍME., Cg...., adószám: ...) felperesnek -, a Lakatos és Lengyel Ügyvédi Iroda (FÉL CÍME., ügyintéző: dr. Lakatos Jenő ügyvéd) által képviselt I.R. ALPERES NEVE „felszámolás alatt" (I.R. ALPERES CÍME., Cg...., adószám: ...) I.r., a Balogh-B. Szabó-Jean és Társai Ügyvédi Iroda (FÉL CÍME., ügyintéző: dr. Molnár Gergő Zsolt ügyvéd) által képviselt II.R. ALPERES NEVE (II.R. ALPERES CÍME) II.r., a III.rendű alperes neve Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága (FÉL CÍME.) által képviselt III.R. ALPERES NEVE (III.R. ALPERES CÍME.) III.r. és a IV.R. ALPERES NEVE (IV.R. ALPERES CÍME) IV.r. alperesek ellen tulajdonjog megállapítása és közös tulajdon megszüntetése iránt indított perében - amely perbe az alperesek pernyertességének előmozdítása érdekében a Farkas és Nagy Ügyvédi Iroda (FÉL CÍME., ügyintéző: dr. Nagy Zsolt ügyvéd) által képviselt ALPERESI BEAVATKOZÓ NEVE (ALPERESI BEAVATKOZÓ CÍME, Cg...., adószám: ...) beavatkozott - a Debreceni Törvényszék
  2. március
  3. napján meghozott 1.G.40.122/2015/
  4. számú ítélete ellen a felperes részéről
  5. sorszámon benyújtott fellebbezés alapján indult másodfokú eljárásban - a
  6. május
  7. napján megtartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson - meghozta a következő í t é l e t e t: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I.r. alperesnek 88 900 (Nyolcvannyolcezer-kilencszáz) Ft, a II.r. alperesnek és az alperesi beavatkozónak személyenként 127 000 (Egyszázhuszonhétezer) Ft másodfokú perköltséget és térítsen meg az államnak az állami adóhatóság felhívásában megjelölt módon, határidőben és számlára 2 402 080 (Kettőmilliónégyszázkettőezer-nyolcvan) Ft feljegyzett fellebbezési eljárási illetéket. Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította és a felperest arra kötelezte, hogy 15 napon belül fizessen meg az I.r. és II.r. alpereseknek 317 500 - 317 500 Ft, a III.r. alperesnek 25 000 Ft, az alperesi beavatkozónak 190 500 Ft perköltséget, az államnak pedig - külön felhívásra - 1 500 000 Ft le nem rótt eljárási illetéket. Az ítéletében megállapított tényállás szerint a ... hrsz. alatt felvett, természetben a CÍM1 alatt található ingatlan a jelenlegi ingatlan-nyilvántartási adatok szerint 1/1 arányban az I.r. alperes tulajdonában áll, akinek tulajdonjoga apport bevitel címén a 69464-3/2000.08.
  8. számú földhivatali határozattal került bejegyzésre. Az ingatlan teherlapján a II.r. és IV.r. alperesek javára jelzálogjog, a III.r. alperes javára pedig végrehajtási jog van bejegyezve. Az I.r. alperes jelenleg felszámolás alatt áll, a felszámolási eljárás kezdő időpontja:
  9. november
  10. napja. A felszámoló a Cégközlöny
  11. július 2-i számában nyilvános pályázati felhívást tett közzé az I.r. alperes tulajdonában álló megjelölt ingatlan értékesítése érdekében. A felhívás szerint az ingatlanon található felépítményeknek csak egy része képezi az I.r. alperes tulajdonát a felszámolási vagyonba nem tartozó eszközök a következők: 1 db Lindab portásfülke, 1 db 2x3 m-es Lindab konténer, 1 db 8x53 m-es fedett szín, 1 db 8x14 m-es fedett szín, 1 db 13x38 m-es fedett szín, 45 m-es téglakerítés, 700 m2 térkő. A pályázati felhívás tartalmazta továbbá, hogy az értékesítésre meghirdetett ingatlanon 1 db bruttó 133 m2 alapterületű épület található. A felszámoló a pályázati felhívásban értékesítésre meghirdetett vagyontárgyak irányárát 61 250 000 Ft-ban határozta meg. A pályázati felhívás alapján a felszámoló az értékesítésre meghirdetett ingatlant az alperesi beavatkozó részére értékesítette, akinek tulajdonjog bejegyzés iránti kérelme az ingatlan tulajdoni lapján jelenleg széljegyként szerepel. A felperes a keresetében annak megállapítását kérte a bíróságtól, hogy ráépítés jogcímén megszerezte a perbeli ingatlan 49/100-ad tulajdoni hányadát. A tulajdonjoga megállapítása esetén kérte a közös tulajdon megszüntetését akként, hogy a ráépítéssel megszerzett tulajdoni hányadát a bíróság 30 026 000 Ft ellenérték fejében adja az I.r. alperes tulajdonába. A II.r., III.r. és IV.r. alpereseket pedig annak tűrésére kérte kötelezni, hogy a javukra bejegyzett jelzálogjog és végrehajtási jog csak az I.r. alperes tulajdonát képező ingatlanhányadra kerüljön bejegyzésre. A keresete ténybeli alapjaként kezdetben arra hivatkozott, hogy az I.r. alperes tulajdonát képező ingatlanon 30 026 000 Ft értékben beruházásokat hajtott végre, amelynek eredményeként - a
  12. március
  13. napjáig hatályban volt - „A Polgári Törvénykönyvről" szóló
  14. évi IV. törvény (régi Ptk.)
  15. §-ának

(3)bekezdése alapján megszerezte az ingatlan 49/100 tulajdoni hányadát. Utóbb a keresetlevelében előadottakat akként módosította, hogy a tulajdoni igényét megalapozó beruházásokat nem ő, hanem az I.r. alperes tulajdonosa, T.L.I. valósította meg, aki a
  1. július 21én megkötött adásvételi szerződéssel azokat - a szerződésben megjelölt egyéb ingóságokkal együtt a részére értékesítette. Az I.r. és II.r. alperesek a felperes keresetének az elutasítását kérték. A III.r. alperes a kereset teljesítését nem ellenezte, amennyiben a javára bejegyzett végrehajtási jog az ingatlanon továbbra is fennmarad. A IV.r. alperes a per során érdemi nyilatkozatot nem tett. A per során az alperesek pernyertességének előmozdítása érdekében a perbe beavatkozott, az I.r. alperes felszámolójával szerződést kötő Alperesi beavatkozó beavatkozó, aki az ellenkérelmében ugyancsak a felperes keresetének elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasító ítélete indokolásában mindenekelőtt arra mutatott rá, hogy a felperes részéről a módosított keresetében megjelölt jogcím nem állt összhangban az annak alapjául megjelölt tényekkel, azonban arra tekintettel, hogy a felperes által megjelölt jogcímhez a bíróság nem volt kötve, a felperes módosított tényelőadása alapján azt vizsgálta, hogy a felperes jogelődje ráépítéssel megszerezte-e a perbeli ingatlan 49/100-ad tulajdoni hányadát, a felperes pedig a
  2. július
  3. napján megkötött adásvételi szerződéssel szerzett-e kötelmi jogcímet a tulajdoni hányadának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére. Ennek eredményeként pedig az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a felperes a per során kétséget kizáróan nem bizonyította, hogy a jogelődje ráépítés jogcímén valóban megszerezte a perbeli ingatlan 49/100-ad tulajdoni hányadát. Ezzel összefüggésben rámutatott arra, hogy a felperes a ráépítés vonatkozásában részletes tényelőadásokat nem terjesztett elő és T.L.I. tanúkénti kihallgatásán túlmenően egyéb bizonyítási indítványa nem volt. T.L.I. tanúvallomása alapján azonban kétséget kizáróan nem lehetett megállapítani, hogy a tanú valóban a saját költségén valósította meg a keresetlevélben felsorolt beruházásokat, ezáltal pedig a felperes részéről hivatkozott ráépítés tényét. Mindemellett az elsőfokú bíróság megállapítása szerint a felperes és T.L.I. között létrejött adásvételi szerződés olyan tartalmi hiányosságokban szenvedett, amelyek miatt az a ráépítés bizonyítottsága esetén sem lett volna alkalmas a felperes tulajdoni igényének alátámasztására. Ezzel összefüggésben hivatkozott az EBH2009.
  4. és a BH2013.
  5. számon közzétett eseti döntésekben kifejtettekre. Az elsőfokú bíróság az általa kifejtett indokok alapján szükségtelennek tartotta az I.r. alperes által indítványozott T.CS. és idős T.L. tanúkénti kihallgatását, valamint az adásvételi szerződés eredeti példányának beszerzését, ezért e bizonyítási indítványok mellőzésével a felperes keresetét elutasította. Ez ellen az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, amelyben elsődlegesen annak a módosított keresete szerinti megváltoztatását, másodlagosan pedig az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a perbeli tényeket nem tárta fel kellően, illetve azokat helytelenül értelmezte és azokból helytelen jogi következtetéseket vont le. Állította, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésére állt bizonyítékok helytelen értékelése alapján állapította meg, hogy a felperes a jogelődje által végzett ráépítés tényét nem bizonyította. Rámutatott, hogy a
  6. október
  7. napján keltezett előkészítő iratában egyrészt nyilatkozott arra, hogy a jogelődje a saját vagyonából milyen beruházásokat eszközölt, másrészt a beruházások elvégzéséhez szükséges engedélyek megszerzésének körülményeit is bemutatta. Állítása szerint a beruházások elvégzését igazolta az I.r. alperes
  8. január
  9. napján keltezett nyilatkozata is, amelyben elismerte, hogy az abban megjelölt beruházásokat T.L.I. végezte. A felperes véleménye szerint tévesen állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, hogy a
  10. július
  11. napján megkötött adásvételi szerződés olyan tartalmi hiányosságokban szenvedett, amelyek miatt a szerződés nem volt alkalmas a tulajdoni igénye alátámasztására. Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy a szerződés tartalmát a feleknek a szerződéskötéskor fennállt szándékával összhangban kell értékelni és értelmezni, így nincs jelentősége annak, hogy abban ingóságként vannak feltüntetve az építmények, mivel azokat ingatlanként a szerződő felek nem is tüntethették volna fel. Szerinte, függetlenül attól, hogy az adásvételi szerződés a felépítményeket ingóságként sorolja fel, a szerződő felek akarata az ingóságok között felsorolt, az ingatlanon álló felépítmények átruházására is irányult. Sérelmezte a felperes a fellebbezésében azt is, hogy az elsőfokú bíróság az általa ellentmondásosnak ítélt körülmények tisztázása érdekében a további bizonyítási eljárás lefolytatását mellőzte, illetőleg nem rendelt el bizonyítást a felépítmények állagsérelem nélküli eltávolíthatósága, illetve a forgalmi értéknövekedés tisztázása érdekében. A fellebbezéséhez mellékelte V.L. igazságügyi építész szakértőnek a felperes megrendelésére
  12. március
  13. napján készített szakértői véleményét, annak az állításának az alátámasztására, hogy a perbeli ingatlanon jelentős értéket képviselő felépítmények találhatók, amelyek elbontása esetén azok újbóli felhasználására nincs lehetőség. A II.r. alperes a fellebbezési ellenkérelmében - tartalma szerint - az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a felperes alaptalanul állította a fellebbezésében, hogy az elsőfokú eljárás során bizonyította, hogy a ráépítés jogszabályban foglalt feltételei megvalósultak. Az elsőfokú eljárásban rendelkezésre állt adatok alapján ugyanis nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy a felperes által megjelölt beruházásokat pontosan ki és mikor végezte el. Ezzel összefüggésben rámutatott, hogy a csatolt tulajdoni lap alapján az ingatlant T.L. az
  14. években vásárolta. A tanúkénti kihallgatása során T.L. akként nyilatkozott, hogy 2000-ben lebontotta az ingatlanon álló épületet és irodaházat építtetett, csarnokkal. A cégbírósági iratok szerint az ingatlan apportálására
  15. május 24-én került sor, amelyből arra lehet következtetni, hogy a beruházásokra az apportálást követően került sor, tehát akkor, amikor az ingatlan már az I.r. alperes tulajdonát képezte. Ezt támasztotta alá az is, hogy az apport értékét
  16. május
  17. napján 5 000 000 Ft összegben jelölték meg. Ezzel szemben az elsőfokú eljárásban a felperes a felépítmények értékét 30 026 000 Ft-ra tette, a fellebbezéséhez pedig már egy olyan értékbecslést mellékelt, amely szerint a beruházás értéke mai árakon számolva 53 599 300 Ft + áfa. Az alperesi beavatkozó a fellebbezési ellenkérelmében ugyancsak az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását és a felperes másodfokú perköltség fizetésére kötelezését kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a csatolt adásvételi szerződés alkalmatlan volt a felperesi tulajdonszerzés bizonyítására, mivel az egyrészt ingóságok adásvételéről szólt, másrészt abból nem volt megállapítható, hogy a szerződő felek szándéka tulajdoni hányad átruházására irányult. Mindemellett a beavatkozó fenntartotta azt az elsőfokú eljárásban már részletesen kifejtett jogi álláspontját, miszerint a felperes és T.L.I. között létrejött szerződés érvénytelen, ezáltal pedig a fentiektől függetlenül sem alapozhatja meg a felperes tulajdoni igényét. A beavatkozó állítása szerint az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg azt is, hogy a felperes a jogelődje tulajdonszerzését sem bizonyította. A felperes indítványára kihallgatott T.L.I. tanúvallomása ugyanis a beruházások megtörténtét kétséget kizáróan nem igazolta, egyéb értékelhető bizonyítékot pedig a felperes ezzel összefüggésben nem szolgáltatott. A beavatkozó véleménye szerint alaptalanul sérelmezte a felperes a fellebbezésében a további bizonyítási indítványok mellőzését is. Ezzel összefüggésben rámutatott arra, hogy idős T.L. tanúkénti meghallgatásával kapcsolatban a felperes maga nyilatkozta azt, hogy az a távolléte miatt nem lehetséges, T.CS. kihallgatását pedig a felperes nem is indítványozta. A fellebbezésben ugyancsak kifogásolt szakértői bizonyítástól pedig az ügy összes körülményére tekintettel releváns bizonyíték nem volt várható. Hivatkozott a beavatkozó az ellenkérelmében arra is, hogy a fellebbezéshez mellékelt magánszakértői vélemény, mint új bizonyíték a másodfokú eljárásban „A polgári perrendtartásról" szóló
  18. évi III. törvény (Pp.)
  19. §-ának
(1)bekezdésében foglaltakra tekintettel nem vehető figyelembe. Az I.r. alperes a másodfokú tárgyaláson szóban előterjesztett fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását és a felperes másodfokú perköltség fizetésére kötelezését kérte azzal a megjegyzéssel, hogy a felperes tulajdonszerzésének hiányára tekintettel az elsőfokú bíróság a felperes jogelődjének tulajdonszerzését szükségtelenül vizsgálta, amelyre egyébként - álláspontja szerint - a jogelőd perben állása nélkül nem is kerülhetett volna sor. A fellebbezés nem megalapozott. Az elsőfokú bíróság a tényállást a felek jogvitájának megalapozott elbírálásához szükséges mértékben feltárta, az így megállapított tényállás alapján pedig helytálló jogi következtetésekre jutott. A felperes a perben tulajdoni igényt érvényesített, a tulajdonjoga megállapítása esetén pedig a közte és az I.r. alperes között létrejött közös tulajdon megszüntetését kérte a keresetében foglaltak szerint. A megjelölt tartalommal előterjesztett kereseti kérelemre és az annak ténybeli alapjaként megjelölt módosított - felperesi állításokra tekintettel az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a kereseti kérelme megalapozottságához a felperesnek egyrészt azt kellett (volna) bizonyítania, hogy a jogelődje (T.L.I.) ráépítéssel megszerezte a perbeli ingatlan 49/100-ad tulajdoni hányadát, másrészt pedig azt, hogy a
  1. július 21-én megkötött adásvételi szerződéssel a jogelődje ezt a tulajdoni illetőséget rá átruházta. Az ítélőtábla megállapítása szerint az elsőfokú bíróság a rendelkezésére állt bizonyítékok okszerű értékelése alapján, helyesen állapította meg, hogy a felperes sem a jogelődje, sem a saját tulajdonszerzését a per során nem bizonyította. Az I.r. alperes arra alaptalanul hivatkozott a fellebbezési ellenkérelmében, hogy a felperesi jogelőd tulajdonszerzését az elsőfokú bíróság csupán a jogelőd perbenállása mellett vizsgálhatta volna. A jelen perben hozott döntés ugyanis a felperesi jogelőd jogaira nem volt kihatással, ezáltal a felperes és jogelődje a perben nem alkottak a Pp.
  2. §-ának a) pontja szerinti egységes pertársaságot, amelynek következtében a kereset a felperesi jogelőd perbenállása nélkül is elbírálható volt. Azt, hogy a felperesi jogelőd ráépítéssel történt tulajdonszerzését miért nem lehetett megállapítani, az elsőfokú bíróság az ítéletében kellően megindokolta, amely indokokkal az ítélőtábla is egyetértett. A ráépítéssel történt tulajdonszerzéssel összefüggésben azonban az ítélőtábla szükségesnek tartotta a következők kiemelését is: A régi Ptk.
  3. §-ának
(1),
(3)és
(4)bekezdéseibe foglalt rendelkezések helyes értelmezése szerint a hozzáépítéssel megvalósult ráépítés esetén csak akkor keletkezik a törvény erejénél fogva közös tulajdon, ha a ráépítő az építkezésre nem volt jogosult, de jóhiszeműen járt el (Kúriai Döntések 2016/4/
  1. számú eseti döntés). Abban az esetben azonban, ha az építkező a más tulajdonában lévő földre megállapodás alapján, jogszerűen épít, a ráépítés szabályai nem alkalmazhatók. Az építkezésre vonatkozó megállapodás nincs meghatározott alakhoz kötve, ezért az akár ráutaló magatartással is létrejöhet az érintettek között. A jelen ügyben nem vitás peradat, hogy az építkezést - a felperes állítása szerint - végző T.L.I. a földterület tulajdonosának (I.r. alperes) a tulajdonosa, a felszámolás kezdetéig pedig az ügyvezetője is volt. Ezért az adott esetben a földterület tulajdonosának nyilvánvalóan tudomása kellett, hogy legyen a beruházásokról, amelyek ellen soha nem tiltakozott, azok eredményét használatba vette. E tények alapján pedig a ráutaló magatartással történő megállapodás létrejötte az építkező és a földtulajdonos között az adott esetben egyértelműen megállapítható volt, amely önmagában kizárta a ráépítéssel történő tulajdonszerzés megállapítását. Ezzel összefüggésben az ítélőtábla rámutat arra is, hogy mivel a felperes, a jogelődje és az I.r. alperes közötti megállapodással kapcsolatban semmilyen tényállítást nem tett, illetve arra, mint a tulajdonjogát megalapozó körülményre nem hivatkozott, az elsőfokú bíróságnak e megállapodás tartalmát - hivatalból - nem kellett vizsgálnia és e tekintetben a Pp.
  2. §-ának
(3)bekezdésében előírt tájékoztatási kötelezettség sem terhelte. A felperes saját tulajdonszerzése tekintetében az elsőfokú bíróság az általa felhívott jogszabályok és bírósági gyakorlat helytálló értelmezése és alkalmazása eredményeként állapította meg, hogy a felperes és a jogelődje között
  1. július
  2. napján létrejött szerződés alapján a felperes tulajdonszerzését a jogelődje tulajdonszerzésének bizonyítottsága esetén sem lehetett volna megállapítani. A szerződésből ugyanis kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy annak megkötésekor a szerződő felek akarata nem a perbeli földterület tulajdoni hányadának, hanem a szerződésben tételesen felsorolt vagyontárgyak tulajdonjogának az átruházására irányult. Az erre irányuló szerződési akarat hiánya következtében pedig a felperes a szerződéssel a földterületnek a keresetében megjelölt tulajdoni hányadát nem szerezhette meg. Ezzel összefüggésben alaptalanul hivatkozott a felperes arra, hogy a szerződést „jogban járatlan" személyek kötötték meg. Azt ugyanis, hogy a szerződés megkötésével a szándékuk a földterület meghatározott tulajdoni hányadának vagy az azon található vagyontárgyaknak az átruházására irányult, a szerződő feleknek kellett tudniuk, amely független volt a jogban való jártasságuktól. Egyetértett az ítélőtábla az elsőfokú bíróságnak azzal a megállapításával is, hogy a perben már rendelkezésre álló adatok alapján a felperes keresete érdemben elbírálható volt, ezért minden további bizonyítás elrendelése szükségtelen és indokolatlan lett volna. Mindezekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
  3. §-ának
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. Az eredménytelen fellebbezést előterjesztő felperes a jogi képviselője ügyvédi munkadíjából származó saját másodfokú perköltségét maga köteles viselni. Köteles továbbá megtéríteni a Pp. 78. §-ának
(1)bekezdése alapján a perben jogi képviselővel eljárt alpereseknek a képviselők ügyvédi munkadíjából származó másodfokú perköltségét, amelyek összegét az ítélőtábla a Pp. 79. §-ának
(1)bekezdése alapján hivatalból határozta meg „A bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről" szóló 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §-ának
(1),
(2),
(5)és
(6)bekezdéseiben, valamint a 4/A. §-ban foglaltak és a kifejtett tevékenység figyelembevételével. A felperes köteles továbbá megtéríteni az államnak az illetékfeljegyzési joga folytán előzetesen le nem rótt „Az illetékekről" szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 46. §-ának
(1)bekezdésében meghatározott mértékű fellebbezési eljárási illetéket, az Itv. 74. §-ának
(3)bekezdése szerint irányadó „A költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban" tárgyú 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §-ának
(2)bekezdésében, valamint a 15. §-ának
(1)és
(3)bekezdéseiben foglaltak alapján. Debrecen,
  1. május
  2. Dr. Drexlerné dr. Karcub Edit sk. a tanács elnöke, Dr. Szűcs Lajos sk. előadó bíró, Dr. Dzsula Marianna sk. bíró A kiadmány hiteléül: - kiadó -

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.