Gf.30047/2016/6 – Debreceni Ítélőtábla

(1)bekezdése szerinti iratátadási kötelezettségének, mivel a cég iratanyagát eltulajdonították annak őrzési helyéről.

1. november
2. napján az adós vállalkozási szerződést kötött a HIVATAL-lal (a továbbiakban: Hivatal) a debreceni befogadó állomás őrzés-védelme, valamint a portaszolgálata ellátására.
3. augusztusától kezdődően az alperes az adós számláit oly módon állította ki, hogy az átutalás helyeként az adósé helyett az KFT
4. bankszámlaszámát tüntette fel.
5. április
6. napjától az KFT1.-nek egyedüli tagja és ügyvezetője is az alperes volt. A Hivatal részéről az KFT1.-nek átutalt vállalkozói díjból az alperes
7. évre 12 843 250 Ft, míg
8. évre 7 691 975 Ft-tal nem számolt el az adós felé. Az elsőfokú bíróság megállapította azt is, hogy a ADÓS (helyesen: KFT1.) 2011-ben 16 612 785 Ft, 2012-ben 18 642 026 Ft kölcsönt nyújtott az adósnak. A
9. szeptember
10. napján kötött engedményezési szerződéssel pedig az adós mint engedményező a Hivatallal szembeni követelését az KFT1-re engedményezte, a jövőben keletkező követelésekre is kiterjedően. A Debreceni Törvényszék .../
11. sorszámú,
12. július
13. napján, elsőfokon jogerőre emelkedett ítéletével a felperes keresetének helyt adott, és a Cstv. 33/A. §-ának

(1)bekezdése alapján megállapította, hogy az alperes az adós ügyvezetőjeként a társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkeztét követően ügyvezetői feladatait nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látta el és ezáltal az adós vagyona 20 535 225 Ft-tal csökkent. E döntését azzal indokolta, hogy az adósnak a

1. december
2. napját követően fennálló fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetében az alperes csupán az egyik - az adóséval azonos tulajdonosi körrel és ügyvezetéssel rendelkező - hitelezője felé teljesítette a fizetési kötelezettségeit, míg figyelmen kívül hagyta a társaság más hitelezőjének az érdekét, holott ekkor már a felperes felé is nagy összegű köztartozása állt fenn. A Debreceni Törvényszék
3. július
4. napján jogerőre emelkedett .../
5. számú határozatával pedig befejeződött az adós felszámolási eljárása, melynek eredményeként a bíróság az adós gazdálkodó szervezetet megszüntette és elrendelte a végzés Cégközlönyben való közzétételét. A felszámolási eljárás befejezésére a Cstv. 63/B. §-a alapján az egyszerűsített felszámolási eljárás szabályai szerint került sor, iratanyag és vagyon hiányában ugyanis az az általános szabályok szerint nem volt lefolytatható. A felszámolási eljárásban a felszámoló a felperes 72 942 432 Ft, az KFT
6. 123 788 Ft, R.Z. és G.Iné. 365 709 Ft, a Hajdú-Bihar Megyei Munkaügyi Központ 4 570 640 Ft, továbbá a Hajdú-Bihar Rendőr-főkapitányság 2 300 000 Ft összegű hitelezői igényét vette nyilvántartásba. A Debreceni Törvényszék Cégbírósága
7. július
8. napjával - a felszámolási eljárás befejezése miatt - az adóst törölte a cégjegyzékből. A felperes
9. szeptember
10. napján előterjesztett keresetében a Cstv. 33/A. §-ának

(6)bekezdése alapján az alperesnek 20 535 255 Ft és a perköltsége megfizetésére kötelezését kérte. Arra hivatkozott, hogy a felszámolási eljárásban 183 000 Ft a Cstv. 57. §-a

(1)bekezdésének a) pontja szerinti kategóriába sorolt hitelezői igénye kielégítésén túlmenően a követelése nem térült meg, ezért az alperesnek - a Cstv. 33/A. §-ának

(1)bekezdésére alapított perben hozott, jogerős ítéletben megállapított vagyoncsökkenéssel azonos mértékű - marasztalását kérte. Az alperes 11 758 375 Ft tekintetében a kereset elutasítását kérte, ezt meghaladóan azt elismerte. Állította, hogy a megállapítási perben hozott jogerős ítéletben meghatározott 20 535 225 Ft-os vagyoncsökkenés összege nem helytálló, mivel az az adós el nem számolt pénzeszközeit is tartalmazza, hiszen a

1. augusztus-december hónapokra kifizetett nettó munkabérek nem kerültek elszámolásra. Az elsőfokú bíróság a
2. sorszámú ítéletével a felperes keresetének helyt adott és az alperest 20 535 225 Ft és a felperes perköltségének megfizetésére kötelezte. A döntését azzal indokolta, hogy a megállapítási perben a bíróság az összegszerűség tekintetében is lefolytatta a szükséges bizonyítást, a felelősség alóli kimentési lehetőségekről a Cstv. 33/A. §-ának

(2)bekezdése szerint szükséges tájékoztatást is megadta az alperesnek. Rámutatott, hogy az alperes a felelőssége alól nem mentette ki magát, a marasztalási perben pedig arra már nincs lehetősége az összegszerűség tárgyában kért bizonyítás lefolytatásával, a felperest ugyanis e vonatkozásban nem terheli (ismételt) bizonyítási kötelezettség. Az alperes a marasztalási perben utóbb nem teheti vitássá a megállapítási perben hozott jogerős ítéletnek az ő magatartásával okozati összefüggésben álló, a kielégítetlen hitelezői igények tárgyában tett megállapításait, így a megállapított vagyoncsökkenés mértékét sem. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett, amelyben a sérelmezett ítélet részbeni megváltoztatását és a felperes keresetének a 8 776 850 Ft-ot meghaladó részében történő elutasítását kérte. Állította, hogy a felperessel történt egyeztetéseken több esetben is vitatta az állami adóhatóság hitelezői igényének az összegét, ezért a Cstv. 33/A. §-a szerinti felelőssége alapját csupán a 8 776 850 Ft összeg képezi (képezheti). A felperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását, lényegében annak helyes indokaira tekintettel kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperes nyilvántartásba vett és meg nem térült hitelezői igénye (72 948 432 Ft) jóval meghaladja az alperes felelősségének a megállapítása iránt folyamatban volt perben vagyoncsökkenésként meghatározott összeget, melyet a marasztalási perben utóbb az alperes már nem vitathat. A peres felek nem terjesztettek elő fellebbezést a felperes keresetének 8 776 850 Ft tekintetében az alperest marasztaló rendelkezése ellen, ezért az „A polgári perrendtartásról" szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 228. §-ának

(3)és

(4)bekezdései alapján (rész) jogerőre emelkedett. Az ítélőtábla emiatt az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának

(3)bekezdése szerint csak a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között bírálta felül. A fellebbezés megalapozatlan. Az ítélőtábla megállapítása szerint az elsőfokú bíróság a felek előadásainak és a csatolt okiratok tartalmának alapján a Pp. 206. §-a

(1)bekezdésében foglalt elveknek megfelelő, okszerű értékelése alapján állapította meg a tényállást és helytálló jogi következtetésre jutott. Az alperes fellebbezésében előadottak pedig nem szolgálhattak alapul az elsőfokú bíróság részéről eljárási szabálysértés nélkül meghozott, megalapozott ítéletnek a megváltoztatásához vagy hatályon kívül helyezéséhez. Ezért az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának

(2)bekezdése alapján - utalással a Pp. 254. §-ának

(3)bekezdésében foglaltakra is - lényegében saját helyes indokai alapján hagyta helyben. Az ítélőtábla a fellebbezésben előadottakra tekintettel csupán a következőket emeli ki: A Cstv. 33/A. §-ának

(1)-

(6)bekezdéseiben szabályozott, a vezető tisztségviselőknek az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben tanúsított magatartása miatt fennálló felelősségére vonatkozó „két lépcsőben" kerültek szabályozásra. A felelősség megállapítására, illetve a marasztalásra irányuló per elválasztása - a Cstv.-t módosító és e felelősséget beiktató 2006. évi VI. törvény indokolása szerint - részben célszerűségen, részben jogpolitikai megfontoláson alapult. Az első lépcsőben kerül feltárásra a felelősség megállapításához szükséges tényállás, és ebben a perben kell lefolytatni mind a jogalap, mind az összegszerűség tekintetében a szükséges bizonyítási eljárásokat. A felszámolás jogerős lezárását követő jogvesztő határidőn belül a felszámolási eljárásban ki nem elégített hitelezők - fennálló követelésük erejéig - a marasztalás iránt indíthatnak pert a Cstv. 33/A. §-ának

(6)bekezdése szerint. A marasztalási perben kerül kifejezésre a felelősség másodlagos, kivételes jellege: a vezetők felelőssége kizárólag az adós vagyonából ki nem elégített olyan követelések tekintetében áll (állhat fenn), melyek kielégíthetőek lettek volna - ha nem csökkent volna az adós vagyona - és ha a vezető tisztségviselő nem sérti meg a rá irányadó előírásokat. Ezért az utóbbi perben már nem feladata a bíróságnak a felelősség megállapításának alapjául szolgáló feltételek vizsgálata. A „második lépcsőben" ugyanis csupán az a vizsgálat tárgya, hogy a bíróság felmérje a hitelezői igények adós vagyonából történt esetleges kielégítését és ehhez képest rendelkezzen a megjelölt keresetet előterjesztő hitelezők javára a vezető tisztségviselő marasztalásáról. Az alperes emiatt a marasztalási perben hozott, a vagyoncsökkenés mértékének a jogerős ítéletben megállapított összegét ezért már nem vitathatta, e hivatkozását a marasztalási perben a bíróság nem is vizsgálhatta, miként azt az elsőfokú bíróság a határozatában kiemelte. Tehát csak olyan körülményekre hivatkozhatott volna, melyek a felelősségét megállapító jogerős ítélet meghozatala után következtek be (pl. a követeléseknek a felszámolási eljárás befejezése során való megtérülése). A fellebbezés eredménytelen maradt, ezért az ítélőtábla a pervesztes alperest a Pp. 78. §-ának

(1)bekezdése alapján kötelezte a felperes számára a másodfokú eljárásban felmerült jogtanácsosi munkadíjból eredő perköltségének a megfizetésére, amelynek összegét a Pp. 79. §-ának

(1)bekezdése alapján hivatalból határozta meg „A bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről" szóló 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §-a

(1)bekezdésében,

(2)bekezdése a) pontjában és

(5)bekezdésében foglaltak alapján. Az illetékfeljegyzési jogban részesült alperes a Pp. 78. §-ának

(1)bekezdésében, továbbá „Az illetékekről" szóló, többször módosított 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 74. §-ának

(3)bekezdése szerint irányadó „A költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban" tárgyú 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §-ának

(2)bekezdésében, valamint a 15. §-ának

(1)és

(3)bekezdéseiben foglaltak alapján köteles megfizetni - a pervesztessége miatt - az államnak az Itv. 46. §-ának

(1)bekezdésében meghatározott mértékű fellebbezési illetéket. Debrecen,

1. április
2. Dr. Drexlerné dr. Karcub Edit sk. a tanács elnöke, Dr. Dzsula Marianna sk. előadó bíró, Dr. Szűcs Lajos sk. bíró A kiadmány hiteléül: - kiadó -