← Magyarország

Gf.40343/2016/6 – Fővárosi Ítélőtábla

A Fővárosi Ítélőtábla a Nyári és Korsós Ügyvédi Iroda (felperesi képviselő székhelye; ügyintéző: dr. Nyári Béla ügyvéd) által képviselt felperes neve. (felperes székhelye) felperesnek dr. Rakonczainé dr. Mészáros Gabriella ügyvéd (alperesi képviselő címe) által képviselt alperes (alperes címe) alperes ellen fuvardíj megfizetése iránt indított perében a Fővárosi Törvényszék

  1. április 20-án kelt 8.G.41.170/2015/
  2. számú végzésével kijavított
  3. április 5-én kelt 8.G.41.170/2015/
  4. számú ítélete ellen az alperes
  5. sorszámú fellebbezése folytán meghozta az alábbi í t é l e t e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 100.000 (Százezer) forint + áfa összegű ügyvédi munkadíjból álló másodfokú perköltséget. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes az alperes megbízásai alapján
  6. augusztus, szeptember és október hónapokban több alkalommal rendszeresen végzett nemzetközi közúti árufuvarozást. A felperes a nemzetközi közúti árufuvarozásra adott megbízást szállítmányozási megbízásként igazolta vissza az alperesnek, a küldeményeket más fuvarozó útján továbbította a címzettek részére. Ebben az időszakban a felperes a teljesített nemzetközi árufuvarozásokért 15 darab számlát állított ki és küldött meg az alperes részére, míg 5 darab számlát meghiúsult fuvarozás miatt küldött meg az alperesnek. A felperes nevében
  7. október 11-én e-mail mellékleteként kompenzálási javaslatot küldtek az alperes pénzügyi vezetőjének címezve. Ebben az alperes követelését 20.000 euróban jelölte meg, míg a felperes összesen 20 darab számla alapján 23.664 euró összegben határozta meg a követelését és kérte a különbözetként jelentkező 3.664 euró átutalását. A levélen nem szerepelt aláírás. A felperes jogi képviselője a
  8. december 11-én kelt levelében felszólította az alperest
  9. december 26-ig 23.664 euró megfizetésére. Az alperes jogi képviselője a
  10. december 30-án kelt levelében hivatkozott a felperes által megküldött kompenzálási javaslatra, amely szerint 3.664 euró kiegyenlítetlen tartozás maradt. A 20.000 euróval kapcsolatban hivatkozott a felperes által lebonyolított tehergépkocsi eladására, és arra, hogy a felperes a 20.000 eurót mint az alperest megillető összeget beszámította a számlatartozásba, amelyet a kompenzálási javaslat is tartalmazott. Az alperes 3.664 eurót a kompenzálási javaslatra hivatkozással
  11. január 7-én teljesített a felperesnek. A felperes az elsőfokú bíróságra
  12. április 22-én benyújtott és módosított keresetében kérte az alperest 20.000 euró és ennek
  13. december 23-tól a kifizetésig járó a Ptk. 301/A. §-ában meghatározott mértékű késedelmi kamata és perköltség megfizetésére kötelezni. Előadta, hogy a perbeli 20 fuvarozásból 15 fuvarozást teljesített, amelyet nemzetközi fuvarlevekkel, számlákkal és a szállítmányozási megbízás visszaigazolásával bizonyított. 5 esetben számlákat és szállítmányozási megbízás visszaigazolásokat csatolt, amelyek a meghiúsult fuvarozást igazolják. Az alperes által megfizetett 3.664 eurót az általa megjelölt számlákra számolta el. Vitatta a felek között kompenzálás létrejöttét. Az alperes az ellenkérelmében a felperes keresetének az elutasítását és perköltségben marasztalását kérte, elsődlegesen jogviszony hiányára hivatkozott, másodlagosan a felek között kompenzáció létrejöttére, amellyel kapcsolatban a kereset összegéig beszámítási kifogást terjesztett elő, elsődlegesen a Ptk.
  14. § és
  15. §

(2)bekezdésére, másodlagosan a Ptk.
  1. §-ára hivatkozással. A kereset tárgyát képező 15 fuvarozás tekintetében előadta, hogy azokat a felperes nem az alperes részére, hanem harmadik személyeknek végezte, a számlán szereplő fuvarfeladatok elvégzésére a felperesnek nem adott megbízást. Előadta, hogy a felperes könyvelése
  2. október 11-én e-mailben kompenzálási javaslatot küldött az alperes pénzügyi vezetője részére, amelyet ő elfogadott és 3.664 euró tartozást megfizetett. A felperes a Ptk.
  3. §-a szerint
  4. október 11-én elismerte a tartozását 20.000 euró erejéig, így a beszámítással az azonos nemű és lejárt tartozások megszűntek. A felperes az alperes beszámítási kifogásának az elutasítását kérte. Azt nem vitatta, hogy a tehergépkocsi eladása megtörtént, abból azonban a felperesnek 20.000 euró bevétele nem keletkezett, ezért a kompenzációt nem lehet figyelembe venni. Sem számla, sem más okirati bizonyíték nem támasztja alá, hogy a felperes a gépjármű értékesítésével olyan módon vállalt volna részt, hogy ezért ő kapta volna meg a 20.000 eurót. A Fővárosi Törvényszék a
  5. április 20-án kelt 8.G.41.170/2015/
  6. számú végzésével kijavított,
  7. április 5-én kelt 8.G.41.170/2015/
  8. számú ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 20.000 eurót és annak
  9. december
  10. napjától a megfizetés napjáig számított késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes Európai Központi Bank által meghatározott mértékű alapkamat nyolc százalékponttal növelt értékű kamatát, 737.420 forint perköltséget. Határozata indokolásában megállapította, hogy a peres felek nemzetközi közúti árufuvarozási szerződéseket kötöttek, amelyek az
  11. évi
  12. számú törvényerejű rendelettel kihirdetett Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésekről szóló Egyezmény (a továbbiakban: CMR) hatálya alá tartoznak. A CMR
  13. cikke alapján a fuvarozási szerződésekről fuvarleveleket állítottak ki, amelyek a CMR
  14. cikk
  15. pontja értelmében igazolták a fuvarozási szerződések megkötését, a szerződések feltételeit és azt, hogy a fuvarozó az árut átvette. Az alperes a felperesnek a fuvardíjról kiállított számláit befogadta, a fuvarozások elvégzését nem vitatta. A felperes a fuvarlevelekkel és az alperesnek küldött megbízás visszaigazolásokkal bizonyította a fuvarozási szerződések létrejöttét, azok tartalmát. A megbízások visszaigazolását Sz.M.T. tanúvallomása is megerősítette. Mindez azt jelenti, hogy a felperes a Ptk.
  16. §
(1)bekezdése alapján jogosult a fuvarozási díj megtérítését követelni az alperestől. Az alperes beszámítási kifogása körében M.J., F.Cs. és F.I. tanúvallomása alapján megállapította, hogy a felek 20.000 euró kompenzálásában állapodtak meg a G.I. Kft.-nek a felperessel szemben fennálló tartozásába, az alperes a tartozást átvállalta és 3.660 eurót megfizetett. Az alperes a jármű törzskönyvének másolatával igazolta, hogy a Renault Midlum gépjármű a tulajdonát képezte. A felek közötti szóbeli megállapodás ennek a gépjárműnek az értékesítéséről nem nyert bizonyítást F.Cs., M.J., F.I. és L.F. tanúk vallomásainak ellentmondásaira figyelemmel. Az alperes nem igazolta, hogy a felperes 20.000 euró vételárat átvett volna és ennek alapján a felperesnek elszámolási kötelezettsége állt volna fenn az alperes felé. Nem áll rendelkezésre a teherautó vételáráról kiállított számla alapján adásvételi szerződés és arra nézve okirat, hogy a vételár a felperes részére került kifizetésre, a Renault Midlum értékesítésére a felperesnek adott megbízás, meghatalmazás a vételár átvételére. Nem volt megállapítható, hogy a peres felek a kompenzálásban megállapodtak volna és azt a
  1. évi könyvelésükben átvezették volna. A felperes jogi képviselője a teljes összeg megfizetésére hívta fel az alperest, ekkor a különbözetként fennálló 3.664 eurót az alperes nem fizette meg, amely ugyancsak azt valószínűsíti, hogy a
  2. október 11-én küldött kompenzálási javaslat szerinti megállapodás a felek között nem jött létre. A felperes felemelt kereseti kérelmében megjelölt 15 darab számla szerepelt a felperes által
  3. október 11-én közölt kompenzációs javaslatban. A lefolytatott bizonyítási eljárás alapján nem volt megállapítható az alperes beszámítási kifogásában hivatkozott megbízási szerződés létrejötte, a gépkocsi eladásában a felperes közreműködése. Nem nyert bizonyítást, hogy a vevő a felperes részére fizetett meg 10.000 euró vételárat. Nem igazolta az alperes az alkatrészek értékét és az alperes tulajdonát képező, a felperes részére került alkatrészek vételárának megfizetését. Mindezekre tekintettel az alperes beszámítási kifogását elutasította, és a felperes kereseti kérelmének helyt adva kötelezte az alperest a fuvardíj megfizetésére a Ptk.
  4. §-a alapján, figyelemmel a CMR
  5. cikk
  6. pontjára. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, amelyben kérte annak megváltoztatásával a felperes keresetének elutasítását. Előadta, hogy a felperessel szemben azért keletkezett követelése, mert megbízta a tulajdonát képező tehergépkocsi értékesítésével. A felperes a járművet eladta egy külföldi vevőnek, aki a jármű és az abban lévő alkatrészek vételárát, összesen 20.000 eurót, a felperesnek fizetett ki. A felperes az összeget a felé fennálló tartozásaként tartotta nyilván, ezt a tényt a kompenzálási javaslatban elismerte. Változatlanul azt állította, hogy a felperes részére a perbeli számlák alapját képező fuvarfeladatok elvégzésére nem adott megbízást, mert az áru nem képezte a tulajdonát. Álláspontja szerint a felperesnek a perben nem sikerült bizonyítania, hogy az alperesi céggel fuvarozási vagy szállítmányozási szerződést kötött volna. A felperes a perben azt sem tudta igazolni, hogy a kizárólag általa aláírt, „Szállítmányozási megbízás visszaigazolása" elnevezésű okiratokat az alperesnek bármilyen módon és formában megküldte. Sz.M.T. és F.I. érdekelt tanúknak tekinthetők, ezért tanúvallomásuk úgy minősül, mintha a felperes tényállítása lenne. F.Cs. az alperesnek nem volt az ügyvezetője, az alperes nevében érvényes fuvarozási megbízást nem adhatott, szerződést nem köthetett. 2013 őszén a felek szóban állapodtak meg a kompenzációban. A fuvardíjról kiállított számlák kiegyenlítését kizárólag a felperesi 20.000 euró összegű tartozás beszámításával vállalta, amit M.J. és F.Cs. tanúk vallomása is alátámasztott. Előadta, hogy az ítéletben megjelölt számlák egy része nem képezte a per tárgyát, mert sem a pert megindító kereseti kérelemben, sem a kereset felemelésében nem szerepeltek. Álláspontja szerint a felperes által a perben becsatolt okiratok nem bizonyítják, hogy fuvardíj fizetési kötelezettsége keletkezett. A felperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte, annak helytálló indokaira tekintettel. A fellebbezés nem alapos. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, a rendelkezésre álló bizonyítékok okszerű értékelése és mérlegelése alapján megalapozottan marasztalta az alperest fuvardíj megfizetésében, elutasítva egyúttal a beszámítási kifogását. Az alperes fellebbezésben tett állításával szemben a felperes az elsőfokú eljárásban a peres felek közötti fuvarozási szerződés létrejöttét egyértelműen bizonyította, a perben érvényesített fuvardíjakkal kapcsolatban csatolta a megbízás visszaigazolásokat, a fuvarleveleket, valamint az általa kiállított és az alperesnek megküldött számlákat. A megbízás visszaigazolásának az elküldését Sz.M.T. felperesi alkalmazott a tanúvallomásával bizonyította. Elmondása szerint azt M.J.nak küldték meg e-mailben vagy faxon. A peres felek közötti fuvarozási szerződés a megbízás visszaigazolásával, illetőleg az áru felrakásával a peres felek között létrejött, ezért irreleváns, hogy egyes fuvarfeladatok elvégzésére a megbízást szóban esetleg nem az alperes képviseletére jogosult törvényes képviselőjétől kapta meg a felperes. M.J., az alperes kereskedelmi vezetője, a tanúvallomásában maga is elismerte, hogy adtak fuvarozásra megbízást a felperesnek, a perbeli fuvardíjjal kapcsolatos megrendelést azonban vitatta. F.I. tanúvallomásában a megrendelésekkel kapcsolatban Sz.M.T. tanúval egyezően nyilatkozott. Tanúvallomásukat a felperes érdekkörében való eljárásra tekintettel a perben nem lehet kizárni, figyelemmel arra, hogy a fuvarozási szerződés létrejöttére okiratok állnak rendelkezésre, azokat Sz.M.T. és F.I. tanúvallomása csak megerősítette. Önmagában az a tény, hogy a fuvarozási szerződésekkel érintett áru nem képezte az alperes tulajdonát, nem bizonyítja a peres felek közötti jogviszony hiányát, figyelemmel arra, hogy fuvarozásra megbízást nem mindig az áru tulajdonosa ad. Mindezekből következően a felperes okiratokkal és tanúvallomásokkal bizonyította a fuvarozási szerződések létrejöttét, amelyet alátámaszt az is, hogy az alperes az ezzel kapcsolatos számlákat nem kifogásolta, azokat befogadta. Alaptalanul hivatkozott az alperes a fellebbezésében arra, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében felsorolt számlák egy része nem képezte a per tárgyát. Az alperes a fellebbezésében nem jelölte meg, hogy melyik számla az, amely nem a perbeli fuvarfeladat elvégzésével kapcsolatban került kiállításra. A felperes az eredeti kereseti kérelmében 3 darab számlát csatolt és 3.596 euró és járulékai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A
  7. június 3-án előterjesztett kereset felemeléséhez további 15 darab számlát csatolt, a
  8. április 1-jén kelt előkészítő irata mellékletét további 3 darab számla képezte. A felperes teljes követelése 23.664 euró volt, amelyből 3.664 eurót az alperes
  9. január 7-én átutalt a felperesnek. Az alperes a
  10. december 18-án kelt keresetfelemelésében az alperesi teljesítésre figyelemmel 15 darab számla alapján érvényesítette a fuvardíj megfizetése iránti igényét az alperessel szemben, amelyet konkrétan, összegszerűen megjelölt, és ezeket a számlákat csatolta is, ezért az igénye ezen számlákkal kapcsolatos, míg az elsőfokú eljárásban tett előadása szerint az alperes által kifizetett 3.664 eurót a többi számlára számolta el. Mindezekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy a felperes keresetfelemelésében szereplő számlákról döntött az elsőfokú bíróság, felsorolva azokat a számlákat is, amelyekkel szemben az alperes által kifizetett 3.664 eurót elszámolta. Mindez azt támasztja alá, hogy nem volt olyan számla, amely ne képezte volna a per tárgyát. Egyetértett a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság azon jogi indokolásával, amellyel az alperes beszámítási kifogását elutasította. Az alperes a beszámítási kifogása körében sem a kompenzáció létrejöttét, sem a Renault Midlum gépjármű eladására vonatkozó megbízás megkötését és ezzel kapcsolatban a felperes elszámolási kötelezettségét nem tudta bizonyítani. Ezzel kapcsolatban F.Cs., M.J., F.I. és L.F. tanúvallomásai annyira ellentmondásosak voltak, hogy abból a felek között semmilyen megállapodás megkötésére nem lehetett következtetni sem. A kompenzálási javaslattal kapcsolatban létező felperesi e-mail címről elküldött e-mail annak aláírásának hiányában és az ellentmondó tanúvallomásokra figyelemmel ugyancsak nem bizonyítja a peres felek között a kompenzálás, és így az alperesi beszámítás létrejöttét. Az alperes az elsőfokú eljárásban maga is ellentmondásosan nyilatkozott a beszámítási kifogása körében. Egyrészt arra hivatkozott, hogy a G.I. Kft. tartozását vállalta át 20.000 euró erejéig, másrészt arra, hogy a tulajdonát képező Renault Midlum gépjárművet a felperes adta el a megbízásából, és ennek a vételárából, valamint az alkatrészekből származik az a 20.000 euró, amit a felperesi tartozásba be kíván számítani. Mindezekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
  11. §
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. Az alperes fellebbezése nem vezetett eredményre, ezért a Pp. 239. §-a alapján alkalmazandó Pp. 78. §
(1)bekezdése szerint kell a felperesnek a másodfokú eljárásban felmerült költségét megfizetnie. A Fővárosi Ítélőtábla az ügyvédi munkadíj összegét a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §
(5)és
(6)bekezdése alapján mérlegeléssel, a ténylegesen kifejtett ügyvédi munkára tekintettel határozta meg. Budapest,
  1. november
  2. Dr. Koday Zsuzsanna a tanács elnöke Dr. Kurucz Zsuzsánna előadó bíró . Pusztai Anita bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.