Kbf.21/2016/6 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdésébe ütköző, egy esetben folytatólagosan elkövetett hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében, valamint a Btk. 164. §

(1)bekezdésébe ütköző, de a

(2)bekezdés szerint minősülő könnyű testi sértés vétségében, ezért - halmazati büntetésül - 1 évi fogházbüntetésre, valamint 50 napi tétel, napi tételenként 1.000 forint, összesen 50.000 forint pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Végrehajtás elrendelése esetére rendelkezett a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról. A vádlottat előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól. A pénzbüntetés megfizetésére 5 hónapi részletfizetést engedélyezett. A pénzbüntetés meg nem fizetése, vagy az egy havi részlet megfizetésének elmulasztása esetére rendelkezett a szabadságvesztésre történő átváltoztatásra. Kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült 142.560 forint bűnügyi költség megfizetésére. A tárgyaláson a katonai ügyész a nyilatkozattételre három napi gondolkodási időt tartott fenn, majd tudomásul vette az ítéletet. A vádlott irányának megjelölése nélkül, míg védője az ítélet megalapozatlansága miatt, felmentés végett fellebbezett. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a BF.166/2016/

1. számú átiratában arra tett indítványt, hogy a katonai tanács az elsőfokú bíróság ítéletét hagyja helyben. Álláspontja szerint a vádlotti és védői fellebbezés kizárólag az értékelő, mérlegelő tevékenységet támadja. A védő a nyilvános ülésen megtartott perbeszédében az elsőfokú ítélet ellen bejelentett fellebbezését fenntartotta. Indítványozta, hogy a másodfokú katonai tanács az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg, és a vádlottat az elsőfokú ítélet megalapozatlansága miatt mentse fel. Álláspontja szerint az elsőfokú katonai tanács minden lehetséges bizonyítékot megismert, tehát további bizonyítékok felkutatására nincs szükség, azonban teljesen egyoldalúan értékelte azokat. Csak a vádlott terhére szóló bizonyítékokat vette figyelembe, a javára szólókat nem. Olyan általános jellegű megállapításokat tett, amelyek az adott konkrét ügyben nem vehetők figyelembe. A bíróság által megismert bizonyítékok közül kizárólag a szakértői vélemény az, ami objektívnek tekinthető. Egyébként megállapítható, hogy a többi bizonyíték úgy csoportosítható, hogy volt a vádlotti vallomás, és az ahhoz kapcsolódó rendőri érdekkör, valamint a sértettek vallomása és az ahhoz kapcsolódó érdekkör, tehát a kapcsolódó tanúvallomások. Megállapítható, hogy sértett vallomása nem hiteles, nem fogadható el, hiszen azt az ittasság tekintetében videofelvétel, valamint az orrcsonttörés tekintetében a tárgyaláson kiegészített szakvélemény is cáfolja. Megállapítható ugyanakkor, hogy
2. szeptemberében a sértett a helyi rendőrség épületében is követett el garázdaságot, így egyértelmű a motivációja, hogy a rendőröket hamisan bűncselekmény elkövetésével vádolja. Nyilvánvalóan tudta azt is, hogy nem a jelen előállításánál, hanem még korábban, a szeptemberi eseménynél tört el az orra. Ezzel szemben a rendőrök vallomásai konzekvensek. Helytelen az a megállapítás, hogy a rendőr tanúk összezárnak, éppen az állapítható meg, hogy korrekt vallomást tettek. A rendőrök vallomásai közötti eltérés kizárólag abból adódhat, hogy eltérő részét észlelték az adott cselekménysornak. Nem kétséges, hogy az ügyben korábban, még a nyomozás megindulását megelőzően hamis bizonyíték gyártása is folyt. A sértetti oldal későbbi tanúi ugyanis írásbeli nyilatkozatokat tettek, amelyek néhol szinte szó szerint egyeztek. Ezek a nyilatkozatok a sértetti képviseletet ellátó ügyvéd felkérésére készültek, és ő is használta fel azokat. A sértett egyébként a vádlottal szemben korábbi ügyéből adódóan is elfogult volt, hiszen a vádlott tett vele szemben szabálysértési feljelentést. A tanúk közül tanú1 korábban a sértettnek elkövetőtársa volt, és a jelen ügyben is ő tett a sértett vallomását alátámasztó nyilatkozatot. Nem felel meg a valóságnak az az ítéleti megállapítás, hogy a vádlott bűnösségét alátámasztja az igazságügyi orvosszakértői vélemény. A sértett sérülései ugyanis egyaránt keletkezhettek ütéstől és ütődéstől is. Annak megállapítását követően pedig, hogy a sértett orrcsonttörése nem a jelen ügy kapcsán, hanem korábban, akár két-három hónappal azelőtt következett be, kifejezetten cáfolja a sértetti álláspontot. Jellemző, hogy a sértetti érdekkörhöz kapcsolódó tanú2 és tanú3 tanúk sértettek bántalmazásáról egyáltalán nem számoltak be. Az elsőfokú bíróság által kívülálló, objektív tanúként feltüntetett tanú4 és tanú5 tanúk vallomásai olyan elemeket, olyan bántalmazást tartalmaznak, amelyek nyilvánvalóan nem történtek meg. A sértettel egyébként nem az előállító helyiségben, hanem a fogdában történhetett valami, amitől az orra vérezni kezdett. A sértett a korábbi orrcsonttörése után már tudta, hogy erőteljes orrfújással ki tudja provokálni az orrvérzést. Mulasztott az elsőfokú bíróság akkor, amikor részleteiben nem értékelte a rendőri vallomásokat, hanem mintegy általános értékelés alapján nem fogadta el azokat. Megállapítható, hogy a vádlott felmentéséhez elegendő, azt megalapozó bizonyítékok a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján rendelkezésre állnak, csak a bíróság nem azokat fogadta el, hanem egy megalapozatlan tényállást megállapítva következtet a vádlott bűnösségére. A korrigálás lehetősége azonban a másodfokú bíróság részére adott. Kifejtette továbbá a védő, hogy megismételt eljárástól eredmény nem várható, hiszen további bizonyíték nem merült fel. A vádlott az utolsó szó jogán tett nyilatkozatában a felmentését kérte. Kifejtette, hogy bűncselekményt nem követett el, soha még fegyelmi eljárás sem folyt ellene. Utalt továbbá arra, hogy a sértett a sérüléseit akkor szerezte, amikor a parkban hátraesett és amikor az autóba történő behelyezésnél a fejét beütötte. Álláspontja szerint az orvosi látlelet indokolatlanul sok sérülést rögzít, továbbá aggályos annak megállapítása is, hogy a sértett orrvérzése mikor indult el. Végül előadta, hogy 2016 októberétől szolgálatirányító parancsnoki beosztást lát el, valamint, hogy a Közszolgálati Egyetem szakirányú karát elvégezte. A vádlott és védője által bejelentett fellebbezések folytán a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa az elsőfokú ítéletet és az azt megelőző bírósági eljárást a Be.
3. §

(1)bekezdésében foglaltak alapján teljes terjedelmében felülbírálta. A vádlottnak és védőjének a felmentésre irányuló fellebbezése nem alapos. A másodfokú katonai tanács a felülbírálat során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság tárgyalása során az eljárási szabályokat betartotta. A tényállást mérlegelési jogkörében állapította meg. Ennek során a szükséges bizonyítási eljárást lefolytatta, a bizonyítékokat megfelelően értékelte és indokolási kötelezettségének is eleget tett. A vádlott mind a nyomozás során, mind a tárgyaláson érdemi vallomást tett, melyben tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, és védekezést terjesztett elő. Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a tényállást a vádlott tagadó vallomásával és védekezésével szemben a sértetteknek a vádlottra nézve terhelő vallomásai, a tárgyaláson kihallgatott tanúk vallomásai, a tárgyaláson felolvasott vallomás, a tárgyalás keretében megtekintett biztonsági kamerafelvétel, a rendelkezésre álló orvosi dokumentáció, az igazságügyi orvosszakértő véleménye, valamint annak kiegészítése és a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok alapján állapította meg. Az elsőfokú bíróság ítélete

1. oldal
2. bekezdésétől a
3. oldal közepéig értékelte az általa megismert bizonyítékokat, és logikus, meggyőző magyarázatát adta annak, hogy miért nem a vádlotti tagadást, illetve védekezést fogadta el a tényállás alapjául. Az elsőfokú bíróságnak a tényállást az általa az adott ügyben közvetlenül megismert bizonyítékok alapján kell megállapítania, így mellőzendők az ítélet indokolásából a más ügyekben leszűrt tapasztalatot tartalmazó általános jellegű megállapítások, így az elsőfokú ítélet
4. oldal
5. bekezdésének második mondata, valamint a
6. oldal utolsó bekezdés második mondata. Megállapítható ugyanakkor, hogy nem helytálló az a védői hivatkozás, hogy az elsőfokú bíróság az általa megismert bizonyítékok értékelését ne végezte volna el, illetve hogy a vádlott érdekköréhez tartozó rendőr tanúk vallomását kirekesztette volna a bizonyítékok köréből. Ítélete indokolásában a katonai tanács minden általa megismert bizonyítékkal foglalkozott, azokat értékelte, majd azokat egymásnak megfeleltette, egymással összevetette. Az elsőfokú bíróság maga is foglalkozott a sértetti vallomás ellentmondásával az ittasság kapcsán, illetve bizonytalanságával a megrúgása kapcsán. Nagyon helyesen a katonai tanács a bizonyítás szempontjából eltérő súlyt tulajdonított a sértetti baráti körbe tartozó tanúk, valamint a véletlenszerűen a helyszínen tartózkodó, a baráti körbe nem tartozó két másik személy vallomásainak. Helytállóan utalt a rendőr tanúk sajátos helyzetére, ebből következően vallomásaik súlyára. Megállapítható azonban, hogy ezzel együtt is az elsőfokú katonai tanács nem tévedett, amikor a tényállást nem az egyes bizonyítékokat kiragadva állapította meg, hanem vizsgálta, hogy azokat más bizonyítékok alátámasztják-e, logikus láncolattá összekapcsolódnak-e. Az nem vitatható, hogy a sértett és igen nagyszámú szemtanú a vádlottat ismerte fel olyan személyként, aki sértettet és tanú6-t a rendőri intézkedés során hanyatt lökte. A tárgyaláson kihallgatott tanúk túlnyomó része úgy nyilatkozott, hogy sértetten a rendőri intézkedést megelőzően sérülés nem volt látható, sőt a rendőr tanúk túlnyomó része olyan tartalmú vallomást tett, hogy a sértettet sérülésmentesen szállították be a rendőrségre. Ehhez képest a hatóság őrizetében lévő személyhez orrvérzése miatt kellett mentőt hívni, majd a vizsgálata során a fején nagyobb számú sérülés meglétét igazolták. sértett a sérülések okozójaként egyértelműen a vádlottat jelölte meg, és bizonyítékokkal alátámasztott megállapítás az, hogy az előállító helyiségben a zárkába helyezés előtti feladatokat a vádlott végezte, ő volt együtt a sértettel. Helytállóan hivatkozott az elsőfokú katonai tanács arra, hogy a sértett nyilatkozataiban az orrcsonttörésére való hivatkozás nem kérdőjelezi meg a szavahihetőséget, hiszen orvosi vizsgálata során a vérző orrsérülését tévesen orrcsonttörésnek diagnosztizálták egy régebbi keletkezésű orrcsonttörés nyomai alapján. Mivel a sértettnek ilyen sérülést hoztak a tudomására, illetve az orvosi irataiban is ezt rögzítették, így valóban azt hihette, hogy az orrcsontja eltört. A másodfokú katonai tanács a Be.
7. §

(1)bekezdés a./ pontjára figyelemmel a vádlott személyi körülményeit a nyilvános ülésen tett nyilatkozata alapján annyiban egészíti ki, hogy: „A vádlott

1. októberétől szolgálatirányító parancsnoki beosztást lát el, ő időközben elvégezte a Közszolgálati Egyetemet.” A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet történeti tényállását a
2. oldal utolsó előtti bekezdése utolsó mondatában annyiban helyesbíti, hogy: „sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.” A Be.
3. §

(1)bekezdésében foglaltak szerint a másodfokú bíróság a határozatát az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapítja, kivéve, ha az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan, illetőleg a fellebbezésben új tényt állítottak, vagy új bizonyítékra hivatkoztak, és ennek alapján a másodfokú bíróság bizonyítási eljárást folytat le. Megállapítható, hogy a vádlott és védője fellebbezésükben új tényre, új bizonyítékra nem hivatkoztak. Megállapítható ugyanakkor az is, hogy az elsőfokú bíróság által rögzített és a másodfokú katonai tanács által kiegészített tényállás mindenben megalapozott, mentes a Be. 351. §

(2)bekezdésében írt hiányosságoktól, ezért azt a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa felülbírálata alapjául elfogadta. Így a vádlott és védője által előterjesztett, a bizonyítékok újraértékelésére, a tényállás felülmérlegelésére és ezen keresztül a vádlott felmentésére irányuló fellebbezés eredményre nem vezethetett. Az irányadó tényállás alapján a katonai tanács okszerűen vont le következtetést a vádlott bűnösségére és helyes a cselekmények jogi minősítése is. Nem tévedett a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa, amikor vádlott bűnösségét 2 rb. ebből egy esetben folytatólagosan elkövetett, a Btk. 301. §

(1)bekezdésébe ütköző hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében, valamint a Btk. 164. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdés szerint minősülő könnyű testi sértés vétségében állapította meg. Az elsőfokú bíróság ítélete

1. oldalán röviden, de megindokolta a jogi minősítéssel kapcsolatos álláspontját, azzal a másodfokú bíróság is egyetértett. Az elsőfokú bíróság ítéletében helytállóan sorolta fel a büntetés kiszabása során figyelembe vehető körülményeket. Megállapítható ugyanakkor, hogy a vádlott javára még jelentősebb súllyal kell értékelni az enyhítő körülmények körében a kifogástalan rendőri szolgálatát, hiszen az elsőfokú ítélet kihirdetése óta is magasabb beosztás ellátására látták alkalmasnak, illetve nagyobb súllyal kell figyelembe venni a bekövetkezett időmúlást, mert az elsőfokú ítélet kihirdetése óta csaknem további egy év eltelt. Helytállóan hivatkozott a katonai tanács arra a körülményre, hogy a vádlott eredetileg egy lakossági bejelentés alapján hangoskodó, randalírozó fiatalok ellen indult rendőri intézkedés résztvevője volt. A helyszínen kifejtett bántalmazó tevékenységét a sértettek rendőri felszólítás ellenére kifejtett hangoskodása, ismétlődő rendbontása provokálta. Megállapítható, hogy sértett a parkban a rendőri intézkedésnek legalább passzívan ellenállt, így került sor a gépkocsi hátsó ülésére történő behelyezésére, illetve nagyszámú rendőr tanú nyilatkozott a vallomásában arra vonatkozóan, hogy a sértett a rendőrkapitányságon az előállítása során szóban provokálta az előállítást végző rendőrt. Ezért nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vádlottal szemben halmazati büntetésként a halmazaton belüli súlyosabb büntetési tételű bűncselekményre előírt büntetési tétel minimumában állapította meg a szabadságvesztés tartamát, és nem tévedett akkor sem, amikor a szabadságvesztés fokozatát eggyel enyhébben, fogházban állapította meg. Az adott rendelkezéshez tartozó jogszabályi hivatkozás körében azonban az elsőfokú katonai tanács elmulasztotta felhívni a Btk.
2. §

(2)bekezdését, melyet a másodfokú katonai tanács pótol. Nem tévedett az elsőfokú bíróság akkor sem, amikor a nagyszámú és jelentős súlyú enyhítő körülményre figyelemmel lehetőséget látott a szabadságvesztés próbaidőre történő felfüggesztésére. A bűncselekmény elkövetésének körülményeire, a vádlott eddigi kiválóan teljesített szolgálatára figyelemmel az elsőfokú katonai tanács indokoltan alkalmazott előzetes mentesítést a vádlottal szemben, lehetőséget látva arra, hogy rendőri szolgálatot továbbra is ellásson. Az előzetes mentesítés tekintetében a másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú katonai tanács álláspontját, azonban ezen lehetőség mellett indokolatlanul hosszú a három évi próbaidő megállapítása. Ezért a másodfokú katonai tanács az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a vádlottal szemben kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejét 1 év 6 hónapra enyhítette. A törvényszék katonai tanácsa a büntetési célok nyomatékosítása érdekében indokoltan szabott ki a vádlottal szemben pénzbüntetést, melynél mind a napi tételek száma, mind a napi tétel összege törvényesen került meghatározásra. A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa ítéletének egyéb rendelkezései törvényesek, ezért azokat a másodfokú bíróság - helyes indokai alapján - helybenhagyta. A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsának ítélete a Be. 372. §

(1)bekezdésén alapszik. Budapest,

1. január hó
2. Dr. Ruzsás Róbert hb. dandártábornok s.k. a tanács elnöke, Dr. Mészáros László hb. ezredes s.k. előadó bíró, Dr. Szabó Éva hb. alezredes s.k. bíró A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsának ítélete a rendelkező részben írt változtatással jogerős és a szabadságvesztés kivételével végrehajtható. ,
3. január hó
4. . Ruzsás Róbert hb. dandártábornok s.k.