Bf.540/2016/8 – Debreceni Ítélőtábla

(8)bekezdés) miatt 3 év 10 hónap szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést börtönben rendelte végrehajtani azzal, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A börtönbüntetésbe beszámította a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt. Elrendelte a Debreceni Járásbíróság 45.B.1593/2012/

1. számú ítéletével jogerősen kiszabott 1 év 4 hónap börtönbüntetés utólagos végrehajtását. Az elkövetés eszközét elkobozta, rendelkezett más bűnjelekről és kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség viselésére. II. Az ítélet ellen a vádlott a bűnössége megállapítása miatt, felmentésért, a védő elsősorban felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése céljából jelentettek be fellebbezés. Az ügyész nem élt jogorvoslattal. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a Bf.92/2016/7-I. számú átiratában - és képviselője a nyilvános ülésen - a tényállás kisebb kiegészítése mellett az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt. Az átiratban foglaltak szerint indokolt a tényállás kiegészítése 8 napon belül gyógyuló sérülésének részletes leírásával, valamint azzal, hogy sértett a vádlott szúrásai előtt a kezét felemelte. A tényállást egyébként megalapozottnak, a bűnösség megállapítását, a cselekmény minősítését és a büntetés kiszabását törvényesnek tartotta. A nyilvános ülésen a vádlott és a védő - jogos védelem címén - a védelmi jogorvoslatot fenntartva felmentésre tettek indítványt. III. A vádlott és a védő fellebbezése nem alapos. A bejelentett perorvoslatok folytán az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző eljárást a Be.
2. §

(1)bekezdése alapján teljes terjedelemben felülbírálta. A törvényben előírt teljes revízió keretében a fellebbezések okára és céljára tekintet nélkül bírálta felül a tényállás megalapozottságát, a bűnösség megállapítását, a bűncselekmények minősítését és a büntetés kiszabását is. A felülbírálat során az ítélőtábla megállapította, hogy a törvényszék a bizonyítási eljárást a perrendi szabályoknak megfelelően folytatta le. Nem vétett sem feltétlen, sem olyan relatív hibát, mely a bizonyítás törvényességét érintené, illetve az érdemi felülbírálatot kizárná. Az elsőfokú bíróság ügyfelderítési kötelezettségének eleget téve a vádbeli tényeket szem előtt tartva megalapozott tényállást állapított meg, mely a Be. 351. §

(1)bekezdés értelmében a másodfokú eljárásban is irányadó. Az ítélőtábla nem értett egyet a fellebbviteli főügyészi észrevétellel, miszerint az ítélet hiányosság folytán a Be. 351. §

(2)bekezdés b) pontjában írt okból részben megalapozatlan. Az nem vitás, hogy részleges megalapozatlanság kiküszöbölése a másodfokú bíróságnak nemcsak törvényi lehetősége, hanem kötelezettsége is egyben (Kúria Bt.III.1.505/2015/6.sz.). Megalapozatlansági ok azonban a releváns tényekre nézve nem rögzíthető. Hiányosnak minősül a tényállás, ha egy lényeges, büntetőjogi főkérdést érintő tényre nézve egy, vagy több bizonyítási eszközből rendelkezésre áll a bizonyíték, ennek ellenére a bíróság a bizonyított tényt mégsem állapítja meg ítéletében. E körben döntő, hogy a bíróságnak a tettazonosság elvét is figyelembe véve, kizárólag azon releváns fő és átkötő részlettényeket kell megállapítania, melyek büntetőjogi jelentőséggel bírnak. Jelen ügyben megállapítható, hogy az ügyész karjának a vádlott általi megvágását - mint elleni támadás során történt elvétést - a sérülés konkrét leírásával nem részletezte és ahhoz jogi hatás fűződését sem kívánta. A tettazonosság keretei között a bíróság természetesen megállapíthat olyan tényeket is ítéletében, melyeket a vád nem tartalmaz. E körben többek között az elkövetés helyére, idejére, módjára nézve a vádtól a vádelv szabályainak sérelme nélkül eltérhet. A felülbírált ügyben azonban karjának megvágása, és a könnyebb sérülés jellemzői nem bírnak jelentőséggel, egyrészt perjogi, másfelől anyagi jogi okból. Az ügyész az elvétéssel kapcsolatos tényeket ugyanis nem kívánta vád tárgyává tenni, másrészt külön joghatással sem bír e részcselekmény, mert a Btk. 164. §

(9)bekezdése értelmében legalább súlyos sérülés előidézése által minősíthető külön az elvétés a követett bírói gyakorlat szerint. Jelen esetben azonban csak 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülés alakult ki, melynek okozása büntetlen részcselekmény. Mindezt az ügyész helyesen ismerte fel a vádemelés során (l. BJD.5652.). Ezen okok miatt a tényállás kiegészítésére e körben nincs megfelelő perjogi alap és ésszerű indok sem. sértett kezének felemelésével kapcsolatban sem látta indokoltnak az ítélőtábla a tényállás kiegészítését. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelése során a sértett elleni támadás kapcsán is megalapozott tényállást rögzített. A sértett vallomása e körben nem volt konzekvens, erre utalt is az elsőfokú bíróság az ítélet

1. oldalának
2. bekezdésében. A sértett a tárgyaláson valóban tett olyan formában is vallomást, hogy „akkor emeltem a kezem" (
3. számú tárgyalási jegyzőkönyv
4. oldal
5. bekezdés első sor). A kéz emelésére azonban nem az őt ért szúrásokat megelőző, hanem azon cselekményrésszel kapcsolatban utalt, miszerint a vádlott felé ütött. Ezen ütést vitatta. személyének említése is ezt támasztja alá. Az elsőfokú bíróság a nyomozási és a tárgyalási sértetti vallomások alapos mérlegelésével állapította meg a tényeket és nem tévedett, amikor a vádlotti szúrásokat megelőzően nem rögzítette tényként, hogy sértett a kezét felemelte. A kéz felemelésének egyébként sincs jelentősége a büntetőjogi főkérdések tekintetében. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy kezének felemelésére valóban rendelkezésre állnak egybevágó bizonyítékok (tanúvallomása -
6. számú tárgyalási jegyzőkönyv
7. és
8. o.), de ennek a már kifejtettek szerint szintén nincs büntetőjogi relevanciája, a tényállás kiegészítésére pedig csak akkor van szükség, ha érdemi tényállásrészre vonatkozik. A törvényszék az ügy helyes eldöntése szempontjából lényeges bizonyítékokat megvizsgálta és azokat okszerűen, a logikai szabályai szerint gondosan értékelte. Számba vette a vádlott, sértett, valamint a cselekményről információt szerző tanúk vallomásait, a releváns szakértői véleményeket, a helyszín adatait és az okirati bizonyítékokat. A személyi és tárgyi bizonyítás anyaga a vádbeli tényeket kétséget kizáróan bizonyította. Az elsőfokú bíróság meggyőzően számot adott arról, hogy a vádlott vallomásait mely részekben fogadta el és mely részekben nem. A sértett jogtalan támadására hivatkozó vallomásrészt a helyszínen a cselekményt észlelő tanúk vallomása hitelt érdemlően megcáfolta, megerősítve egyben a vádlott elkövetési magatartására és az ölési kijelentésre megállapított tényeket. A törvényszék indokolási kötelezettségét megfelelően teljesítette, az abban foglaltakkal a másodfokú bíróság egyetértett. A védelmi fellebbezés a bizonyítékok okszerű mérlegelésén keresztül támadta a megalapozott tényállást, mely a tényálláshoz kötöttség elvére figyelemmel eredményre nem vezethetett. Az elsőfokú bíróság törvényesen vont következtetést a vádlott bűnösségére és a cselekmény minősítése is megfelel az anyagi jognak. A törvényszék a Kúria 3/
9. Büntető Jogegységi határozatában foglalt iránymutatásokat helyesen értelmezve, a teljes körben feltárt alanyi és tárgyi tényezők alapján megalapozottan vont következtetést a vádlott elkövetés során aktuális tudattartalmára, ezáltal a szándékára. Erre nézve igen részletes és alapos indokolást adott (ítélet 12-
10. oldal), melyben foglaltakkal a másodfokú bíróság egyetértett. A vádlott szándéka a testi épség megsértése kapcsán egyenes, míg az életveszélyes eredmény tekintetében eshetőleges volt. Kétségtelen, hogy a vádlott egy nagyméretű késsel, többször támadott a sértett hasának irányába és öléssel fenyegető kijelentéseket is tett. A szúrások ereje azonban kisebb volt, és csak 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ölési szándék megállapítása ellen és a testi sértési szándék mellett hat a vádlott cselekmény után tanúsított magatartása, miszerint a sértetthez ő kért segítséget a mentők hívása által. Az életveszélyt okozó testi sértés megállapítására akkor van lehetőség, ha az elkövetési eszköz jellegéből, az elkövetés módjából, a véghezvitel körülményeiből, a célba vett testtájékból és az elkövetésnél szerepet játszó egyéb körülményekből aggálytalanul az állapítható meg, hogy az elkövető az élet kioltására irányuló szándék nélkül ugyan, de a testi sértésre irányuló határozott szándékkal intézett a sértett testi épsége ellen támadást és tudata az életveszélyes sérülés bekövetkezésének reális lehetőségét átfogta, ugyanakkor rajta kívülálló ok folytán az eredmény nem következett be. A felülbírált ügyben mindez megállapítható, az életveszélyes eredmény ugyanis nem vitásan részben a sértett elhárító magatartása, hátralépése, védekezése folytán maradt el. A vádlott megalapozottan nem hivatkozhat jogos védelemre, az irányadó tényállás szerint ugyanis a szúrásokat megelőzően sértett nem indított jogtalan támadást a vádlott ellen és részéről jogtalan támadás közvetlen veszélye sem fenyegetett. Az kétségtelen, hogy a cselekménysor első részében a sértett a vádlott felé ütött, azonban közbelépése folytán az ütés nem érte el a vádlottat. Erre figyelemmel az elsőfokú ítélet jogi indokolása a
11. oldal első bekezdésében pontatlan, mert volt olyan cselekményrész, melyben a sértett jogtalan támadást indított a vádlott ellen. E támadás azonban az ütési kísérlet után véget ért, a vádlott ezt követően ment a konyhába és kétségkívül megtorlás érdekében vette magához a kést majd támadt. Ekkor már nyilvánvalóan nem folyt jogtalan támadás a sértett részéről és annak veszélye sem fenyegetett, ezzel szemben a sértett védekezésre szorult, és még közbelépése sem tudta megakadályozni, hogy az aktívan támadó vádlott több esetben megszúrja. Következésképpen a konkrét szúrások előtt már nem volt jogos védelmi helyzetben a vádlott. A jogos védelmi helyzet a sértett eredménytelen ütése után megszűnt. A tényállás szerint határozottan elkülöníthetők a cselekményrészek, így a vádlott felmentését eredményező jogos védelem megállapítására a másodfokú bíróság nem látott alapot. Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása során irányadó körülményeket nagyrészt helyesen feltárta. További enyhítő körülmény a vádlott javára, a cselekmény utáni magatartása, a sértetthez a mentők hívása által orvosi segítség kérése. A törvényszék a vádlottal szemben a büntetési célok elérésére alkalmas, a büntetéskiszabási elveknek megfelelő, tettarányos büntetést szabott ki. A cselekmény kísérlet voltára tekintettel indokolt volt a büntetési tétel középmértékétől az eltérés az alsó határ felé, nagyobb mérvű eltérésre azonban nincs indok, figyelemmel a vádlott előéletére, a próbaidő alatti elkövetésre. A nagyméretű késsel a sértettre kitartóan támadó vádlott büntetése túl szigorúnak nem tekinthető, lényeges enyhítése nem szükséges, ezért a másodfokú bíróság a védelmi fellebbezést az enyhítésre irányulóan sem találta alaposnak. Az ítélet egyéb rendelkezései is megfelelnek a törvénynek. IV. A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Be.
12. §

(1)bekezdése alapján - helyes indokaira is tekintettel - helybenhagyta. A vádlott által az elsőfokú ítélet kihirdetésétől a mai napig előzetes fogvatartásban töltött időnek a beszámítása a Btk. 92. §

(1),

(2)bekezdésén alapszik. Debrecen,

1. október
2. Dr. Elek Balázs sk. a tanács elnöke Dr. Háger Tamás sk. előadó bíró Dr. Bakó József sk. bíró ZÁRADÉK: A Debreceni Törvényszék 26.B.75/2016/
3. számú ítélete a másodfokú határozat által a mai napon jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. Debrecen,
4. október
5. Dr. Elek Balázs sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül tisztviselő