A Fővárosi Ítélőtábla a felperes jogi képviselője (fél címe) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a alperes jogi képviselője) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen, megbízási díj megfizetése iránt indított perében, a Fővárosi Törvényszék
- november
- napján kelt 35.P.20.982/2015/
- számú részítélete ellen, a felperes részéről
- sorszám alatt, az alperes részéről
- sorszám alatt benyújtott fellebbezések folytán meghozta a következő részítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság részítéletének fellebbezéssel meg nem támadott részét nem érinti, fellebbezett rendelkezését helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 nap alatt 1.000.000 (egymillió) forint + ÁFA mértékű másodfokú részperköltséget. A részítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A felperes a módosított keresetében az alperessel kötött ügyvédi megbízási szerződés alapján sikerdíjként 7.041.746 Ft és
- március
- napjától számított Ptk. 301/A. § szerinti késedelmi kamatai, továbbá a végrehajtási záradék kibocsátásával járó bruttó ügyvédi munkadíjként 513.185.475 forint és
- április
- napjától számított Ptk. 301/A. § szerinti késedelmi kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes a kereset elutasítását kérte, vitatta a kereset jogalapját, összegszerűségét. Az alperes viszontkeresetet terjesztett elő, módosított viszontkeresetében 27.680.415 forint és
- április
- napjától számított Ptk.
- §
(1)bekezdése szerinti késedelmi kamatai megfizetésére kérte kötelezni a felperest, elsődlegesen szerződésszegéssel okozott kártérítés, másodlagosan jogalap nélküli gazdagodás jogcímén. Álláspontja szerint a felperes által jogellenesen visszatartott összeg 34.722.161 forint, amelyben elszámolta a felperes
- évi IV. negyedévi sikerdíj összegét 7.041.746 forintban és így adódott ki a viszontkereseti követelése. Az elsőfokú bíróság a kereset tárgyában részítéletet hozott. Részítéletében kötelezte az alperest, fizessen meg a felperesnek 7.041.746 forintot és ennek
- március
- napjától számított késedelmi kamatait. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 5.080.000 forint perköltséget. A részítélet indokolása szerint a felperes mint megbízott és az alperes mint megbízó között
- december
- napján megbízási keretszerződés jött létre az alperes hitel- és kölcsön szerződéseiből eredő követeléseinek jogi eljárás során történő érvényesítésére. A felek a szerződést
- január 3., majd
- március
- napján módosították és módosításokkal egységes szerkezetbe foglalták. Az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy a felperes a megbízási szerződés alapján végrehajtási eljárásokat indított, a végrehajtási záradék 7/b. pontjában a végrehajtást kérő jogi képviselője részére behajtandó, a végrehajtás elrendelésére járó ügyvédi díj mezőben a felperesi ügyvédi iroda bankszámláját tüntette fel. A felperes
- március
- napján a 2013 IV. negyedévre vonatkozó sikerdíjaira számlát bocsátott ki 7.041.
- forint összegben, melyet az alperes nem fizetett meg. Az alperes
- április
- napján 30 napos felmondási határidővel a megbízási keretszerződést felmondta. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felek között a Ptk.
- §
(1)bekezdése szerinti megbízási szerződés jött létre, amelynek alapján az alperes díj fizetésére volt köteles. A megbízási szerződés IX.
- pontja meghatározta a felperest megillető díjazást, amely egyrészt fix díjból, másrészt sikerdíjból állt. A szerződés
- számú melléklete szerint a fix összegű megbízási díj ügyenként 6.000 forint + ÁFA, és ezen felül jár a sikerdíj a szerződésben rögzítettek szerint. A szerződésben az ügyvédi díj összetevőjeként nem került rögzítésre a felperes által hivatkozott 12/
- (IX. 8.) IM. rendelet (a továbbiakban: Rendelet)
- §-a szerinti munkadíj. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a megbízási szerződés alapján a felperest nem illeti meg a Rendelet
- §-ában foglalt munkadíj, mivel a díjazás összetevőinél ez nem került feltüntetésre. Ugyanakkor vizsgálta a bíróság, hogy jogszabály alapján megilleti-e a felperest ez a munkadíj. Az
- évi LXXX. törvény (Vht.)
- §
(1)és
(5)bekezdése alapján megállapította, hogy a végrehajtási költségek között nem szerepel a végrehajtást kérő ügyvédnek a munkadíja, ezért a Vht. alapján az ügyvédi munkadíj a végrehajtást kérőt illeti meg. Utalt a Rendelet 1. §
(1)bekezdésére és 2. §
(1)bekezdésére, amelyek alapján kiemelte, hogy a végrehajtást kérő az ügy ura és ő dönt arról, hogy a díjmegállapodás alapján vagy a Rendeletben foglaltak szerint kéri az ügyvédi munkadíj megállapítását. A Rendelet 11. §
(1)és
(2)bekezdéséből sem látta levonhatónak azt a következtetést, hogy az ügyvédi munkadíj ténylegesen az ügyvédet illeti meg. Ugyanakkor megjegyezte az elsőfokú bíróság, hogy a Rendelet rendelkezései ellenére a szerződési szabadság körében a végrehajtást kérő és az ügyvéd megállapodhatnak, hogy a
- § szerinti munkadíj az ügyvédet illesse meg, de a peres felek között ilyen megállapodás nem született. Utalt a 2/
- (V. 9.) Polgári jogegységi határozat III. pontjának indokolására, amelynek alapján a Rendelet
- §-a szerinti munkadíj a végrehajtást kérő költsége, ezért amennyiben az ügyvéd és a végrehajtást kérő között eltérő megállapodás nincs, e munkadíj a végrehajtást kérőt illeti meg. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint e tényen nem változtat, hogy a végrehajtási záradék 7.b. pontjában az ügyvéd bankszámlája került feltüntetésre. Miután a felperes és az alperes között létrejött megbízási szerződés a Rendelet
- § szerinti munkadíjat nem tartalmazza megbízási díjként, a felperes keresetét e tekintetben, azaz az 513.185.475 forint követelés vonatkozásában mint megalapozatlant elutasította. Az elsőfokú bíróság 7.041.746 forint követelés jogalapját és összegszerűségét az alperes nem vitatta, ez a követelés nem a Rendelet
- § -án, hanem a felek közötti szerződés sikerdíjra vonatkozó rendelkezésén alapult, így ezen összeg megfizetésére kötelezte az elsőfokú bíróság az alperest. A késedelmi kamat mértékét a Ptk.
- §
(1)bekezdése alapján határozta meg figyelemmel arra, hogy a Ptk.
- § c) pontja szerint az ügyvédi iroda nem gazdálkodó szervezet. Az elsőfokú bíróság a Pp.
- §
(2)bekezdése alapján részítéletet hozott a kereset tárgyában figyelemmel arra, hogy a kereset, valamint az alperes viszontkeresete a Rendelet
- §-ának értelmezésével volt kapcsolatos. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes a kereseti követelése vonatkozásában 98,7%-ában pervesztes lett. A 32/
- (VIII. 22.) IM. rendelet
- §
(2)bekezdés c) pontja alapján az ügyvédi munkadíjat a 3. §
(6)bekezdésére szerint 4.000.000 forint + ÁFA összegre mérsékelte a kifejtett ügyvédi munka mennyiségére tekintettel. Az első fokú ítélet ellen a felperes és az alperes nyújtott be fellebbezést. A felperes a fellebbezésében az első fokú ítéletnek a marasztalást meghaladó keresetet elutasító rendelkezésének megváltoztatását, tartalmilag a 513.185.475 forint és késedelmi kamatainak megfizetésére irányuló kereset tekintetében közbenső ítélettel a jogalapfennállásának megállapítását kérte. Fellebbezésében hivatkozott a Ptk. 200. §, 205. §.
(1)és
(2)bekezdésében, valamint az
- évi XI. törvény (Ütv.)
- §-ában, eseti döntésekben foglaltakra, és mindezek alapján arra, hogy a szerződés tartalmává válnak külön kikötés nélkül, hallgatólagosan is, mindazon kötelezettségek, amelyek az adott szerződés természetéből, céljából, a felek közötti gyakorlatból, valamint szakmai szokásokból szükségszerűen következnek. Kiemelte, hogy a
- március
- napján módosított, egységes szerkezetbe foglalt megbízási keretszerződés VI. pontja tartalmazza mindazon költségeket elnevezésük szerint, amelyek a végrehajtási eljárás kapcsán felmerülhetnek, amelyeket az alperes mint megbízó és végrehajtást kérő előlegezni vállalt. A felsorolásban ugyanakkor nem szerepel a végrehajtási kéréssel kapcsolatos ügyvédi munkadíj. Hivatkozott a VI.
- pontban írtakra is. Mindezen megfogalmazásból megítélése szerint nem következik, hogy az alperes által nem vállalt költségeket felmerültük esetén az adósnak ne kellene megfizetnie. (Vht.
- §), de az meg különösen nem, hogy amennyiben a konkrét költséget a megbízott magára vállalta, az adóstól azt a megbízó javára kellene behajtani. A szövegezésből egyértelműnek tartotta, hogy az alperes nem vállalta a végrehajtás kérés ügyvédi munkadíját megelőlegezni, amelyet a felperes elfogadott, amelyből következően a felek megállapodása az volt, hogy a végrehajtás kérést a megbízott felperes a saját költségén végzi. Erre a megoldásra adott lehetőséget a 12/
- (IX. 8.) IM. rendelet
- §
(2)bekezdése, amelyet a 4/
- (II. 7.) IM. rendelet hatályon kívül helyezett. Ekként alkalmazandó a Ptk.
- §
(2)bekezdés második fordulata és a 12/
- (IX. 8.) IM. rendelet, amely a kötelemben diszpozitív szabályként érvényesül. Az alperesnek is észlelnie kellett, hogy a közjegyzői záradék, a végrehajtói költségelőleg, felosztási tervek stb. lényegében valamennyi végrehajtói irat tartalmazta a végrehajtás kérés ügyvédi díját mint költségtényezőt. Ezzel ellentétes alperesi előadás nem foghatott helyt, figyelemmel az alperes nevében eljáró döntően jogász végzettségű munkatársakra, továbbá tekintettel arra, hogy a közel négy éves szerződési időtartam alatt az alperes részéről e tárgyban észrevétel, kifogás nem volt, sőt az alperes maga igényelte e költségek előlegezése alóli mentesítését, illetve hozzájárult ahhoz, hogy a jogszabályban foglalt összegszerűség alapul vételével igényelje azt a felperes. Ez a gyakorlat a szakmai szokásoknak is mindenben megfelelt. Életszerűtlennek tartotta az elsőfokú bíróság értelmezését, mert az alkalmazott fix díj messze elmaradt a végrehajtás kéréséért igényelhető ügyvédi munkadíjtól, másrészt ez a bevétel alperesnél illetéktelen „extra profitot" termelne, sőt a végrehajtást kérő alperes még jogosulatlan ÁFA összeggel is gazdagodna a már korábban kifejtettek szerint. Álláspontja szerint a szerződés VI. címéből kiindulva a peres felek kölcsönös döntése volt, hogy a felperes az ügyvédi munkadíj megelőlegezését nem kéri, azonban a jogszabályban megszabott mértékben, az adóssal szemben a saját kockázatára érvényesíti. Az összegszerűség vonatkozásában az alperes által igényelt kimutatást nem tartotta értelmezhetőnek. A kifejtettek alapján meggyőződése szerint a keretszerződésben meghatározott fix díjon felül a végrehajtás kérés ügyvédi díja is megilleti, amely a Ptk.
- §
(4)bekezdése alapján a szerződés megszűnésével esedékessé vált. A végrehajtási eljárások megindításával kapcsolatban felmerült, és az alperes által nem fedezett képviseleti díj összegével az alperes a felperes felé elszámolással, illetve megtérítési kötelezettséggel tartozik, azaz a felperest megilleti az általa kezdeményezett végrehajtási eljárásokban megállapított, költségtényezőként érvényesített követelése. Az alperes fellebbezése az elsőfokú bíróság részítéletének perköltség összegére vonatkozó rendelkezésének megváltoztatására irányult, a felperest a 32/2003. (VIII. 22.) IM. rendelet 3. §
(2)bekezdés c) pontja szerinti perköltség megfizetésére kérte kötelezni. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az ügyvédi munkadíj összegét indokolatlanul mérsékelte és így a ténylegesen kifejtett ügyvédi tevékenységhez képest is aránytalanság áll fenn. Részletesen kifejtette, hogy az első fokú eljárásban az alperes perbeli képviseletének ellátása érdekében milyen ügyvédi tevékenységet fejtett ki; a 2000 végrehajtási eljárás tételes áttekintését, a több mint 5000 oldalnyi adatot, információt tartalmazó beadvány feldolgozását, abban szereplő adatok ellenőrzését, amelyek mind jelentős időbeli ráfordítást is igényeltek, továbbá át kellett tekinteni a kereset leszállítással érintett ügyeket. Az elsőfokú bíróság minden esetben tételes előadásra, bizonyítékkal történő alátámasztására hívta fel az alperest. Mindezek alapján megítélése szerint az elsőfokú bíróság megalapozatlanul hagyta figyelmen kívül azt a munka és idő ráfordítást, amelyet az alperesi jogi képviselőnek a perben el kellett látnia az érdemi védekezés körében, beleértve a vitatott összegszerűségi kérdések bemutatását is. Ezért nem foghat helyt az ügyvédi munkadíj mérséklésére vonatkozó ítéleti rendelkezés. Ezen túlmenően sérelmezte az IM. rendelet 3. §
(6)bekezdése alapján az indokolási kötelezettség elmulasztását, mivel a rendelet szerint megalapozott, részletes és meggyőző erejű indokolást igényel a munkadíj jelentős mértékű mérséklése, melynek hiányában is jogellenesnek tartotta az ügyvédi munkadíj mérséklését. Az alperes ellenkérelme a felperesi fellebbezés tekintetében az első fokú részítélet helybenhagyására irányult megalapozottsága folytán. Kiemelten hivatkozott a Ptk. 219. §-ára, 474. §-ára, az 1998. évi XI. törvény 22. §-ára, továbbá a Vht. 34.§
(1)bekezdése alapján arra, hogy a felperes mint a végrehajtást kérő jogi képviselője nem volt alanya a végrehajtási eljárásnak, saját igényt nem érvényesíthetett. A fellebbezések az alábbiak szerint nem alaposak. Fellebbezéssel nem volt támadott a 7.041.746 forint és késedelmi kamatai megfizetésére vonatkozó részítéleti rendelkezés, ezért azt a Fővárosi Ítélőtábla a Pp. 228. §
(4)bekezdés alapján nem érintette, az elsőfokú részítéletet a fellebbezési kérelmek között bírálta felül a fellebbezési kérelmekhez kötötten. A Fővárosi Ítélőtábla alapvetően egyetértett az első fokú bíróság részítéleti döntésével, annak indokaival a felek megbízás keretszerződésének értelmezésével, az ebből levont jogi következtetésekkel. Ugyancsak osztotta az álláspontját, miszerint a keretszerződést követően azt is vizsgálni kellett, hogy a felperest jogszabály alapján megilleti-e a követelt ügyvédi munkadíj. Ugyanakkor ennek a vizsgálatnak csupán arra kellett szorítkoznia, hogy van-e olyan kogens jogszabályi rendelkezés, amely alapján a végrehajtási eljárásban megállapítható ügyvédi díj kizárólagos jogosultja a közreműködő jogi képviselő. Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság az ítéletében, hogy a szerződési szabadság elvéből következően nem voltak a felek elzárva attól, hogy a Rendelet rendelkezései ellenére akként állapodjanak meg, hogy az annak
- §-a szerinti munkadíj az alperest illesse. Ugyanakkor, ha a felperes álláspontja helytálló is lenne, és a Rendelet alapján a végrehajtási eljárásban való közreműködéséért járó díj őt és nem a felperest illetné, akkor is lehetőségük lett volna a feleknek ezzel ellentétes tartalmú díjmegállapodás megkötésére. Miután nincs olyan kogens rendelkezés, amely alapján a felperest illetné a végrehajtási eljárásban befolyó ügyvédi munkadíj, a felek jogviszonyára - beleértve a felperes díjazását is - a megbízási keretszerződést kellett irányadónak tekinteni. Márpedig a felek keretszerződésének VI. pontja - a
- számú melléklettel együtt - részletes rendelkezéseket tartalmaz a felperest megillető díjazásról, amely nem terjed ki a Rendelet alapján az adóst terhelő ügyvédi költségre. A
- március
- napján módosított, egységes szerkezetbe foglalt megbízási keretszerződés IX.
- pontjában rendelkeztek a szerződő felek a polgári eljárásban a bíróság által megítélt ügyvédi munkadíjról, annak megbízott általi érvényesíthetőségéről. E szerződéses rendelkezés kiterjesztő értelmezése kizártsága (Ptk.
- §) okán nem volt vonatkoztatható a végrehajtási eljárásban érvényesített munkadíjra. Ugyanakkor arra engedett következtetni, hogy amennyiben a szerződő felek szerződési akarata arra irányult volna, hogy a végrehajtási eljárásban érvényesített és az adós által megtérített ügyvéd munkadíj is az ügyvédet illesse meg, nem lett volna akadálya a megbízási szerződésben rögzíteni. Ez azonban nem történt meg, így erre tekintettel sem alapos a felperesnek a Rendelet alapján érvényesített munkadíjigénye. A felperes a fellebbezésében foglaltakra figyelemmel az ítélőtábla szükségesnek tartja az alábbiakra is rámutatni: A fellebbezés arra hivatkozott, hogy a megbízási keretszerződés költségek viseléséről rendelkező VI. fejezete mindazon költségeket felöleli, amelyek a végrehajtási eljárás felmerülhetnek, s melyeknek előlegezését az alperes vállalta, s ezek között a végrehajtás kérésével kapcsolatos ügyvédi munkadíj nem szerepel, továbbá a
- pont szerint az itt megjelölt költségeken felül saját költségén vállalta teljesíteni a megbízást. Tévesen vonta le e körülményből azt a következtetést, hogy az adós által megfizetett ügyvédi költségek őt illetik. Tévedése arra vezethető vissza, hogy nem tett különbséget a végrehajtás során felmerülő költségek (Vht.
- §), illetve a megbízási szerződés teljesítésével együtt járó költségek (Ptk.
- §) között. A felek között létrejött megbízási keretszerződés VI. fejezete ez utóbbiak viselését rendezte, mégpedig a Ptk.
- §-ának diszpozitív rendelkezéseitől eltérően. Kiemeli az ítélőtábla, hogy abból a körülményből, hogy az alperes a keretszerződésben nem vállalta az ügyvédi munkadíj előlegezését, nem vezethető le a felek azon megállapodása, miszerint az adóstól behajtott ügyvédi munkadíj a felperest illetné. Kifejezetten nem következik ebből a megállapodásból, hogy az alperes „értelemszerűen hozzájárult" volna ahhoz, hogy a felperes a jogszabály alapján járó díjat igényelhesse. A Rendelet
- §
(1)bekezdésének megfogalmazásából is egyértelmű, hogy a végrehajtást kérőnek a végrehajtási eljárásban az ügyvédi képviseletével felmerülő költségei érvényesítésére ő és nem a jogi képviselő jogosult. Helyesen utalt az alperes a fellebbezési ellenkérelmében arra, hogy annak a jogviszonynak, amelynek kereteit a végrehajtandó határozat, illetve a végrehajtási eljárás szabályai határozzák meg, a felperes mint az alperes képviselője nem alanya, az alperes mint végrehajtást kérő áll jogviszonyban az adóssal, így az e jogviszony keretében keletkező jogok őt és nem a felperest jogosítják az adóssal mint kötelezettel szemben. Ugyancsak tévesen hívta fel a felperes a BDT 2005.
- számú jogesetét. A jogeset elbírálása során a Szegedi Ítélőtábla is rámutatott, hogy a szerződés létrejöttéhez annak lényeges tartalmi elemeiben való megállapodás szükséges, és csupán az ennek megléte esetén kerülhet egyáltalán szóba - mint hallgatólagos megállapodással a szerződés részévé tett tartalom - mindazon kötelezettség, amely az adott szerződés természetéből és céljából, a felek közötti korábbi gyakorlatból, valamint a kialakított szakmai szokásokból szükségszerűen következik. Bár a kialakult egységes bírói gyakorlat szerint a megbízási szerződésnek nem szükségképpeni lényegi tartalmi eleme a díjazásban való megállapodás, hiszen ennek elmaradása esetén is létrejön a szerződés, azonban a felek a felperes díjazására vonatkozó részletes ügyleti szabályokban megállapodtak. Ennek nem volt része a Rendelet szerint az adóstól befolyó ügyvédi munkadíj. Az a fenti BDT szerinti jogértelmezés mellett sem válhatott a szerződés részévé, miután a díj mértékének meghatározása nyilvánvalóan a felek közötti egyedi megállapodást tesz szükségessé, az nem következik szükségszerűen a szerződés természetéből, céljából, a felek korábbi gyakorlatából, de a kialakult szakmai szokásokból sem. Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság jogszabálysértés nélkül utasította el a felperes 513.185.475 forint munkadíj megfizetésére irányuló kereseti kérelmét. Az elsőfokú bíróság a perköltségről való rendelkezése körében az ügyvédi munkadíj mértékét megalapozottan állapította meg. A jelen ügyben a pertárgyérték rendkívül magas, melyhez képest alapvetően a kifejtett ügyvédi tevékenység alapulvételével helytállóan határozta meg mérlegeléssel az ügyvédi munkadíjat a 32/
- (VIII. 22.) IM. Rendelet
- §
(6)bekezdését alkalmazva. Az ügyvédi munkadíj mérséklésének indokát adta az elsőfokú bíróság. A felek közötti jogvita alapvetően jogalapi volt, ezért erre is figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által mérlegeléssel megállapított mérsékelt összegű ügyvédi munkadíj felemelésére kellő alapot nem látott. A Fővárosi Ítélőtábla a kifejtettek értelmében az elsőfokú bíróság részítéletének fellebbezett rendelkezését a Pp. 253. §
(2)bekezdés értelmében helybenhagyta. A fellebbezések eredménytelenek voltak, ezért a fellebbezési eljárásban felmerült költségek viseléséről a Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezések pertárgyértékének alapulvételével határozott a Pp. 81. §
(1)bekezdés alapján, melyben az ügyvédi munkadíjat főként a pertárgyértékhez képest kifejtett ügyvédi tevékenységet értékelve a 32/2003. (VIII. 22.) IM. Rendelet 3. §
(2),
(5),
(6)bekezdés és 4/A. §
(1)bekezdés szerint mérlegeléssel állapította meg. Budapest,
- március
- . Németh László s.k. a tanács elnöke . Merőtey Anikó s.k.. Molnár Ágnes s.k. előadó bíró bíró