← Magyarország

Gf.40030/2016/4 – Pécsi Ítélőtábla

Pécsi Ítélőtábla Gf.V.40.030/2016/

  1. szám A Pécsi Ítélőtábla Györe Lászlóné dr. ügyvéd által képviselt felperes neve (címe) felperesnek - a N. elnök által képviselt alperes neve (címe) alperes ellen egyéb támogatás megfizetése iránt indított perében a ... Törvényszék
  2. július
  3. napján kelt ... számú ítélete ellen az alperes által
  4. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 5.000 (ötezer) forint másodfokú eljárásban felmerült perköltséget. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes a felperesi vízitársulat tagja. A felperes 2012 májusában hatályos alapszabályának 9.6.
  5. pontja kimondta, hogy a felperes küldöttgyűlésének hatáskörbe tartozik a tagok részére egyéb támogatás jogcímén fizetési kötelezettség megállapítása. A felperes vízitársulat
  6. április 24-én tartott küldöttgyűlésén meghozták a 9/2012.(IV.24.) számú határozatot, amellyel minden tagra kötelező érvényű közcélú alapfeladatok ellátásához való (egyéb) támogatás bevezetéséről döntöttek. A küldöttgyűlési határozat
  7. és
  8. évekre vonatkozott. A felperes vízitársulat a
  9. május
  10. napján tartott küldöttgyűlésén meghozott 18/2014.(V.29.) számú határozattal a 9/2012.(IV.24.) küldöttgyűlési határozatban 2012-
  11. évekre meghatározott közcélú alapfeladatok ellátásához való (egyéb) támogatás mértékét
  12. évre vonatkozóan módosította, a támogatás kategóriánkénti mértékét 0 forint/hektár értékben állapította meg. A ... Törvényszék a
  13. február
  14. napján kelt és jogerős .../
  15. számú ítéletével a 18/2014.(V.29.) számú határozatot hatályon kívül helyezte. Az alperes
  16. évre a megállapított egyéb hozzájárulást a felperes részére megfizette. A felperes
  17. október
  18. napjától végelszámolás alatt áll. A felperes
  19. február 24-én jogi képviselője útján felszólította az alperest a 9/2012.(IV.24.) számú határozat alapján, hogy fizessen meg 76.407 forintot a
  20. évre megállapított közcélú alapfeladatok ellátásához való (egyéb) támogatás címén. Az alperes a fizetési felszólításnak nem tett eleget, a felperes követelését fizetési meghagyásos eljárásban érvényesítette, a fizetési meghagyás ellen az alperes ellentmondást terjesztett elő, ezáltal az eljárás perré alakult. A felperes keresetében kérte, hogy kötelezze a bíróság az alperest 76.410 forint tőke és annak
  21. április 28-tól a kifizetés napjáig járó, a Polgári Törvénykönyvről szóló
  22. évi IV. törvény (régi Ptk.) 301.§

(1)bekezdése szerinti kamatai és perköltség megfizetésére. A felperes a keresetét arra alapította, hogy a
  1. április
  2. napján tartott küldöttgyűlés időpontjában hatályos, a vízitársulatokról szóló
  3. évi CXLIV. törvény (Vt.tv.) 30.§
(1)bekezdése és 41.§
(1)bekezdése lehetővé tették a küldöttgyűlés számára egyéb támogatás címén fizetési kötelezettség megállapítását a tagok részére. Utalt arra is, hogy a felperes alapszabálya szerint is lehetőség volt egyéb tagi hozzájárulás címén fizetési kötelezettség megállapítására, a 9/2012.(IV.24.) küldöttgyűlési határozat pedig
  1. és
  2. évekre is hatályos volt. Miután a ... Törvényszék a 18/2014.(V.29.) számú határozatot hatályon kívül helyezte, az alperes fizetési kötelezettsége
  3. év vonatkozásában továbbra is fennáll. Az alperes a kereset elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását kérte. Álláspontja szerint a 9/2012.(IV.24.) küldöttgyűlési határozat a
  4. évi CCXIII. törvény hatálybalépésével,
  5. december 28-án a törvény erejénél fogva hatálytalanná vált. Hivatkozott arra, hogy a
  6. évi CCXIII. törvény 69.§-a módosította a Vt.tv.41.§-át, amely a társulati feladatok ellátása érdekében a tagok fizetési kötelezettsége mértékének meghatározását a korábbi küldöttgyűlési hatáskörből közgyűlési hatáskörbe utalta. Hivatkozott végül arra is, hogy a felperesi követelés jó erkölcsbe ütközik, mivel a felperes közel három éve érdemi tevékenységet nem végez, ugyanakkor a személyi kiadásai megnövekedtek. Álláspontja szerint a befizetett tagdíjak a végelszámolás során a tagok részére visszajárnak. Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 76.410 forintot és annak
  7. április 28-tól a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamatát, valamint 27.700 forint elsőfokú eljárásban felmerült perköltséget. Megállapította ítélete indokolásában, hogy a felperes 9/2012.(IV.24.) számú küldöttgyűlési határozatának meghozatalakor a Vt.tv. hatályos 30.§
(1)bekezdés c) pontja a küldöttgyűlés hatáskörébe utalta az egyéb támogatások mértékének meghatározását. A 9/2012.(IV.24.) számú küldöttgyűlési határozat bírósági felülvizsgálata iránti per nem volt folyamatban. A jelen peres eljárás során sem vitatta az alperes a határozat jogszerűségét. A felperesi küldöttgyűlés
  1. április 24-én jogszerűen állapította meg a minden tagra kötelező érvényű közcélú alapfeladatok ellátásához való egyéb támogatás bevezetését
  2. és
  3. évekre vonatkozóan. Nem fogadta el az alperesnek azt az álláspontját, hogy a
  4. évi CCXIII. törvény
  5. december
  6. napjával történt hatálybalépésével a 9/2012.(IV.24.) számú határozat hatályát vesztette volna, megállapítva, hogy a módosult jogszabály lehetővé tette a vízitársulat számára, hogy a küldöttgyűlésen a jelenlévő tagok többségi határozatával fizetési kötelezettséget állapítson meg. Hivatkozott továbbá a jogalkotásról szóló
  7. évi CXXX. törvény 15.§
(1)és
(2)bekezdésére, amely a visszamenőleges hatály tilalmát mondja ki. A Vt.tv.-t érintő
  1. december
  2. napjától hatályos módosítás vonatkozásában megállapította, hogy a jogalkotó a tagot a jogszabály alapján terhelő társulati hozzájárulással kapcsolatos kötelezettsége alól felmentette, és ezt a kötelezettséget a továbbiakban kötelező erővel nem kívánta szabályozni. Ugyanakkor vízitársulatokat nem kívánta megfosztani annak meghatározása lehetőségétől, így azt az összegszerűségre is kiterjedően a küldöttgyűlés, majd a közgyűlés hatáskörébe utalta. Nem fogadta el az alperesnek azt az álláspontját sem, hogy a követelés jó erkölcsbe ütközik. Kifejtette, hogy a jó erkölcsbe ütközés, mint jogi norma, kötelmi jogi kategória. Jelen per tárgya nem a felek egymás között kötött szerződése, így a követelés jó erkölcsbe ütközésére érdemben nem lehet hivatkozni. Helytállónak találta az elsőfokú bíróság a felperesnek azt az álláspontját is, hogy a vízgazdálkodási társulatok szabályozásának alakulása nem releváns a felek jogvitája vonatkozásában. Az ítélet ellen, annak megváltoztatása és a kereset elutasítása, valamint a felperes perköltségben való marasztalása iránt az alperes terjesztett elő fellebbezést. Fellebbezésében arra hivatkozott, hogy az elsőfokú ítéletből nem derül ki, hogy az elsőfokú bíróság az alperes jogi érveit elbírálta-e egyáltalán vagy csak indokolási kötelezettségének nem tett eleget. Hivatkozott arra, hogy a ... Törvényszék előtt folyamatban volt elsőfokú eljárásban benyújtott érdemi ellenkérelmében részletesen kifejtette jogi álláspontját, amelyet törvényes képviselője a tárgyaláson ki is egészített. A
  3. június 26-án kelt beadványban további jogi érveket hozott fel, az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában azonban ezekre nem tért ki. Nem tért ki az elsőfokú bíróság az alperesnek arra a védekezésére, hogy a vízitársulat 2014-ig közjogi személy volt, ezért a rá vonatkozó szabályozás is kógens jellegű volt. A közjogi jogi személyként
  4. december 28-a után csak önkéntes támogatást szedhetett be a jogszabály módosításra tekintettel, illetve tagjainak ilyet a jogszabályi változásnak megfelelően csak a közgyűlésen írhatott elő. A korábban közjogi jogi személyként a kényszertagságból fakadóan előírt fizetési kötelezettség ezért hatálytalanná vált, az utóbb polgári jogi kötelemnek nem tekinthető, mert létrejötte a polgári jogi szabályoknak nem felelt meg. Nem reagált az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában arra az alperesi érvelésre sem, hogy mind a Vt.tv., mind a felperesi követelés alapjaként tekintett 9/2012.(IV.24.) küldöttgyűlési határozat közcélú tevékenység, illetve közcélú alapfeladatok ellátása érdekében tette lehetővé, illetve írta elő az egyéb támogatást. A felperes küldöttgyűlése 2014 tavaszán eltörölte a
  5. évi, 2014-ben egyébként még nem esedékes fizetési kötelezettséget, majd a felperes közcélú tevékenysége
  6. január 1-jén megszűnt. Amikor a felperes 2015 tavaszán a
  7. évre előírt fizetést követelte, annak causája már megszűnt, a kötelemnek a keletkezéskori alapvető körülményei teljes mértékben megváltoztak. A felperesi követelés a clausula rebus sic stantibus elvébe és a jóhiszeműség és tisztesség elvébe ütközik. A jogalkotó
  8. december 28-ától kezdődően a hozzájárulást önkéntesnek minősítette, így az polgári jogi szempontból naturalis obligationak tekinthető, a felperes azt bírói úton nem követelheti. Hivatkozott arra is, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében tévesen állapította meg, hogy „A
  9. évi CCXIII. törvény
  10. december
  11. napjával történő hatálybalépésével a módosult jogszabály lehetővé tette a felperesi vízitársulat számára, hogy a küldöttgyűlésen fizetési kötelezettséget állapítson meg." Előadta, hogy ez a megállapítás nélkülözi a jogszabályi alapot, hiszen a
  12. évi CCXIII. törvény éppen akként módosította a Vt.tv.-t, hogy onnantól kezdve csak közgyűlésen lehetett tagi támogatás fizetési kötelezettségét megszavazni. Fellebbezésében kifejtett álláspontja szerint a jogalkotásról szóló
  13. évi CXXX. törvény 15.§-a kimondja a visszamenőleges hatály tilalmát, de az az alóli mentesülésre éppen az adott törvény 15.§
(2)bekezdése nyújt lehetőséget. Érvelése szerint a közgyűlés a vízitársulatok, mint közjogi személyek kényszertagságából eredő, közvetett képviselete által előírható egyéb támogatás lehetőségét
  1. december 28-án felváltotta a magánautonómia szabályai szerint közvetlen képviseleten alapuló, önkéntes támogatás lehetősége. Ez a
  2. év végén bekövetkezett alapvető jogszabályi változás tette hatálytalanná, így nem megítélhetővé a
  3. december 28-a előtti időpontban, de későbbi időszakra vonatkozó követelést. Vitatta az elsőfokú bíróság ítéletének azt a megállapítását, hogy jóhiszeműségre vonatkozó Ptk.200.§
(2)bekezdése a perbeli kötelmi viszonyra ne lenne alkalmazható. Ebben a körben utalta a Ptk.198.§-ára. Nem értett egyet az elsőfokú bíróságnak azzal a megállapításával sem, hogy a vízgazdálkodási társulatok szabályozásának alakulása a felek jogvitájára nem hatott ki. A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását és az alperes perköltségben való marasztalását kérte az elsőfokú ítéletben kifejett helyes indokok alapján, utalva a felperes által indított, tárgyában azonos perekben a ... Ítélőtábla által .../4., illetve a ... Ítélőtábla által .../5. számon hozott jogerős ítéletekben foglaltakra is. A fellebbezés nem megalapozott. Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok alapján a tényállást helyesen állapította meg. Arra helytállóan hivatkozott az alperes fellebbezésében, hogy az elsőfokú bíróság az alperes elsőfokú eljárásban előterjesztett jogi érveire maradéktalanul nem tért ki, azonban a másodfokú bíróság álláspontja szerint emiatt az elsőfokú eljárás megismétlésére, így az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére nincs szükség. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletben foglalt jogi indokokat - a fellebbezésben foglaltakra tekintettel - a következőkkel egészíti ki: Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, és a perben az alperes sem vitatta, hogy a 9/2014.(IV.24.) számú határozat meghozatalakor az akkor hatályos Vt.tv.30.§
(1)bekezdés c) pontja, illetve 41.§
(1)bekezdése, valamint a felperes alapszabálya alapján lehetősége volt a felperes küldöttgyűlésének „egyéb támogatás" címén a tagokra kötelező fizetési kötelezettség megállapítására. Az a tény, hogy
  1. december 28-ától a
  2. évi CCXIII. törvény hatálybalépésével a Vt.tv.41.§-ában korábban „egyéb" támogatás kifejezés „önkéntes" támogatás kifejezésre módosult, illetőleg a küldöttgyűlési hatáskörből közgyűlési hatáskörbe utalta a jogalkotó a tagok fizetési kötelezettsége mértékének meghatározását, a 9/2012.(IV.24.) küldöttgyűlési határozatot nem tette hatálytalanná. A jogalkotásról szóló
  3. évi CXXX. törvény 2.§
(2)bekezdése szerint jogszabály a hatálybalépését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, kötelezettséget nem tehet terhesebbé, valamint nem vonhat el vagy korlátozhat jogot és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé. A vízitársulatokról szóló
  1. évi CXLIV. törvény módosítására vonatkozó
  2. évi CCXIII. törvény
  3. december 28-át megelőző időszakra nem vonhatta el vagy korlátozhatta a vízitársulat küldöttgyűlésének a Vt.tv.30.§
(1)bekezdése c) pontján alapuló jogát arra vonatkozóan, hogy egyéb támogatás fizetésére vonatkozó kötelezettséget írjon elő a tagjai számára, ezért a jogszabály módosítástól függetlenül a jogszabály módosítást hatálybalépését megelőzően érvényesen meghozott, bíróság előtt meg nem támadott felperesi küldöttgyűlési határozat továbbra is hatályos rendelkezései a tagok számára kötelezőek. Az Alkotmánybíróság a 3062/2012.(VII.26.) AB határozat
  1. pontjában kifejtette, hogy következetes alkotmánybírósági gyakorlat alakult ki abban a tekintetben, hogy valamely jogszabály nem csupán akkor minősülhet a visszaható hatályú jogalkotás tilalmába ütközőnek, ha a jogszabályt a jogalkotó visszamenőlegesen léptette hatályba, hanem akkor is, ha a hatályba léptetés nem visszamenőlegesen történt ugyan, de a jogszabály rendelkezéseit - erre irányuló kifejezett rendelkezés szerint - a jogszabály hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell [57/1994.(XI.17.) AB határozat, ABH 1994, 316, 324.]. A perbeli esetben azonban a Vt.tv. módosítását kimondó
  2. évi CCXIII. törvény nem mondta ki sem azt, hogy a jogszabály módosítás visszamenőlegesen lép hatályba, sem pedig azt, hogy a módosított jogszabályi rendelkezéseket a jogszabály módosítás hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell, így tehát e jogszabály módosítás nem ütközött a visszaható hatályú jogalkotás tilalmába, azt a hatálybalépését követően keletkezett jogviszonyokra kellett alkalmazni a jogalkotásról szóló
  3. évi CXXX. törvény 15.§
(1)bekezdése alapján, a hatálybalépése előtti kötelezettségeket nem érintette. Tévesen hivatkozott fellebbezésében az alperes arra, hogy a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 15.§
(2)bekezdése lehetőséget nyújt a visszamenőleges hatály tilalma alóli mentesülésre. Ez a szabály ennek éppen az ellenkezőjét mondja ki, egyértelmű rendelkezést tartalmaz a tekintetben, hogy a jogszabályi rendelkezést - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - a hatálya alatt keletkezett tényekre és jogviszonyokra a jogszabályi rendelkezés hatályvesztését követően is alkalmazni kell, ami a perbeli esetben azt jelenti, hogy a Vt.tv.
  1. április 24-én hatályos, utóbb módosított rendelkezéseit a
  2. április 24-én meghozott küldöttgyűlési határozat tekintetében alkalmazni kell, vagyis téves az alperesnek az a perbeli hivatkozása, hogy a jogszabály módosítást követően a jogszabályváltozásra tekintettel a 9/2012.(IV.24.) számú küldöttgyűlési határozat a törvény erejénél fogva hatályát vesztette. A Polgári Törvénykönyvről szóló
  3. évi IV. törvény (régi Ptk.) 198.§
(3)bekezdése értelmében szolgáltatásra irányuló kötelezettség és jogosultság jogszabályból vagy hatósági rendelkezésből szerződéskötés nélkül is keletkezhet, ha a jogszabály vagy a törvényes jogkörében eljáró hatóság így rendelkezik, és a kötelezettet, a jogosultat és a szolgáltatást kellő pontossággal meghatározza. Ebben az esetben - jogszabály vagy hatóság eltérő rendelkezése hiányában - a szerződésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A perbeli esetben a jogszabályi felhatalmazás alapján a felperes küldöttgyűlése által meghozott határozat nem minősül jogszabályból vagy hatósági rendelkezésből szerződéskötés nélkül keletkezett szolgáltatásra irányuló kötelezettségnek, illetve jogosultságnak. A másodfokú bíróság álláspontja szerint azonban analógia alapján e szakasz rendelkezéseit a perbeli esetre is alkalmazni kell, hiszen a 9/2012.(IV.24.) küldöttgyűlési határozatot a felperes küldöttgyűlése jogszabályi felhatalmazás alapján hozta meg. E határozat pedig kötelezettséget állapított meg, illetőleg a határozatból jogosultság keletkezett a kötelezettség követelésére, vagyis a felperes és tagjai között kötelmi jogviszonyt keletkeztetett, amelyre a régi Ptk.198.§
(3)bekezdése alapján a szerződésre vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell. A szerződésre vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazása adott esetben azt jelenti, hogy azokat a kötelmi jogi szabályokat lehet alkalmazni, amelyek nem kizárólag a szerződésre vonatkoznak. Az alperes fellebbezésében felhívott clausula rebus sic stantibus kizárólag a szerződésekre vonatkoztatható jogelv, általában az ingyenesen vagy bizalmi viszonyon alapuló elvállalt kötelmekre vonatkozik, célja az, hogy a szolgáltatást vállaló fél a vállalt kötelezettsége teljesítésére ne legyen kényszeríthető abban az esetben, ha a szerződés megkötése, illetőleg a szerződési nyilatkozat megtétele után, de még a teljesítés előtt a körülményeiben olyan előre nem látható lényeges változás állott be, hogy a szerződés teljesítése többé nem várható el tőle. A perbeli küldöttgyűlési határozat azonban nem elvállalt kötelmet keletkeztetett, annak alapja a felperes tagjaira nézve a kényszertagság volt. Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a vízgazdálkodási társulatok szabályozásának alakulása a felek jogviszonyára nem hat ki. Nem tartotta megalapozottnak a másodfokú bíróság az alperesnek azt az érvelését sem, hogy
  1. évre az időközben bekövetkezett jogszabályváltozásokra figyelemmel megszűnt a kötelem causája, vagyis az a közfeladat, amelynek ellátására a felperesi társulat az egyéb hozzájárulást beszedhette volna. A 9/2012.(IV.24.) küldöttgyűlési határozat ugyanis kimondta, hogy annak rendelkezéseit a
  2. év mellett
  3. évre is vonatkoznak, az egyéb hozzájárulást
  4. év vonatkozásában
  5. augusztus 31-ig kellett a tagoknak teljesíteni. A felperesnek
  6. évben még volt olyan közfeladata, amelynek ellátása érdekében a jogszabályi felhatalmazás alapján egyéb hozzájárulás fizetési kötelezettséget rendelhetett el, figyelemmel arra, hogy a
  7. évi CCXLIX. törvény
  8. január 1-jén lépett hatályba, így ezen időponttól került át az állami tulajdonban lévő vizek és vízilétesítmények vagyonkezelése, üzemeltetése, fenntartása és fejlesztése a vízügyi igazgatósági szervekhez a törvény 1.§
(2)bekezdése értelmében, a
(6)bekezdés szerint pedig a vízitársulat az üzemeltetési és fenntartási feladatait a vagyonkezelői jogának vagy kezelői jogának az ingatlannyilvántartásból történő törléséig volt köteles ellátni. Abban az esetben, hogyha az alperes tag a keresettel érintett határozat alapján
  1. évre vonatkozóan az egyéb hozzájárulást a határozatban foglalt határidőre megfizette volna, szóba sem kerülhetne, hogy azt jogalap nélkül fizette meg. Az alperes a kötelezettségének a határozatban foglalt határidőre nem tett eleget, a 9/
  2. számú határozat alapján történt igényérvényesítés során védekezése körében hivatkozott a felperes követelése causájának megszűnésére. A fentiek alapján azonban a 9/2012.(IV.24.) számú határozatban megjelölt „causa" az a közfeladat, amelynek teljesítésére a vízitársulat a jogszabálynál fogva kötelezett volt, a vízitársulat hatáskörébe tartozott, ezért alaptalan az alperes hivatkozása arra, hogy nincs jogalapja a felperes követelésének. Az a tény, hogy a
  3. évre megállapított egyéb hozzájárulást 2014., illetve
  4. évben követelte a felperes először az alperesen, a követelés jogalapját nem befolyásolja. Annak a kérdésnek a vizsgálata pedig, hogy azt a közfeladatot, amelynek teljesítésére a felperes az említett egyéb hozzájárulást érvényesíteni kívánja, elvégezte-e vagy sem, és amennyiben elvégezte, azt milyen mértékben és milyen forrásból tette, jelen per kereteit meghaladja. A másodfokú bíróság álláspontja szerint akkor lehetne vizsgálni a kötelem causájának megszűnését, ha a 9/2012.(IV.24.) határozat a
  5. vagy ezt követő évekre vonatkozóan határozott volna meg egyéb hozzájárulás fizetési kötelezettséget, amikor a
  6. évi CCXLIX. törvény rendelkezése alapján már nem tartozott a vízitársulat feladatai közé az állami tulajdonban lévő vizek, vízilétesítmények üzemeltetési és fenntartási feladatainak ellátása. Az alperes a perben tartott másodfokú tárgyaláson a fellebbezés jogi indokait kiegészítve hivatkozott arra is, hogy álláspontja szerint a régi Ptk.198.§
(3)bekezdése jelen kötelemre is vonatkozik. Nincs nagy különbség az akaratlagos ügylet, azaz a szerződés és a küldöttgyűlés határozatával létrejött kötelem között. A küldöttgyűlés határozata azt jelentette, hogy a tagok a megválasztott küldötteik útján vállaltak kötelezettséget a hozzájárulás megfizetésére. Előadta, hogy a 9/
  1. számú határozat meghozatala után a felperes az ingatlan-nyilvántartásból lehívta a tagok adatait, ennek alapján állapították meg, hogy kinek mekkora területe, ingatlana van, majd ez alapján kiszámított összeg megfizetésére szólították fel a tagokat. A felszólítás csak 2014 áprilisában történt, de mindenképpen
  2. március 5-e után, amikor is már megszűnt az a közérdekű cél, aminek az elvégzéséhez a hozzájárulást a küldöttgyűlés megszavazta. Erre tekintettel hivatkozott a régi Ptk.228.§-ában foglaltakra is, amely alapján álláspontja szerint a felek a szerződés hatályának beálltát bizonytalan jövőbeni eseménytől tették függővé, és a felfüggesztő feltétel bekövetkezett. A fentebb kifejtettek szerint a Ptk.198.§
(3)bekezdésének alkalmazásával a szerződésekre vonatkozó szabályokat a perbeli esetben is megfelelően kell alkalmazni. Az érvénytelenség megállapítására vonatkozóan a szerződésekkel kapcsolatban a Ptk. szabályai azonban adott ügyben nem alkalmazhatóak, hiszen a jogszabályba ütköző küldöttgyűlési határozattal szemben a jogszabályban szabályozott peres eljárásban (Vt.tv.6.§
(1)bekezdés e.) pont) lehetett volna kérni a határozat bírósági felülvizsgálatát, tehát ebben a körben a szerződések érvénytelenségére vonatkozó rendelkezések helyett speciális szabályok az irányadóak. Az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában helyesen rögzítette, hogy a 9/2012. számú küldöttgyűlési határozatot, annak hatályon kívül helyezése iránt keresettel nem támadták meg, az a tagokra nézve kötelező, ezért utólag nincs lehetőség arra, hogy annak jó erkölcsbe ütközése vagy tisztességtelensége miatt a bíróság a határozatokat felülvizsgálja. Nem helytálló az alperesnek az az érvelése, hogy a régi Ptk.228.§-a szerinti felfüggesztő feltétel bekövetkeztére tekintettel nem áll fenn az alperes fizetési kötelezettsége, a 9/2012.(IV.24.) küldöttgyűlési határozat alapján. A régi Ptk.228.§
(1)bekezdése szerint, ha a felek a szerződés hatályának beálltát bizonytalan jövőbeli eseménytől tették függővé (felfüggesztő feltétel), a szerződés hatálya e feltétel bekövetkeztével áll be. A
(2)bekezdés értelmében, ha a felek a szerződés hatályának megszűntét tették bizonytalan jövőbeli eseménytől függővé (bontó feltétel), a feltétel bekövetkeztével a szerződés hatálya megszűnik. Ez a jogszabályhely adott esetben nem alkalmazható, ugyanis a szerződés hatályának megszűntét függővé tevő bizonytalan jövőbeli esemény, feltétel rögzítése a szerződésben szükséges. A felek jogviszonya nem szerződéses jogviszony, hanem jogszabályi felhatalmazás alapján meghozott határozattal létrejött kötelmi jogi jogviszony, amelyben a határozat hatálya megszűnését előidéző feltételt a határozatot meghozó felperesi szerv nem szabott. Az alperes által hivatkozottak azért sem alkalmazhatók adott esetben, mert 2013. évben a közcél, amelynek teljesítése érdekében a 9/2012.(IV.24.) küldöttgyűlési határozat egyéb támogatás megfizetésére kötelezte a tagokat, még fennállt. Az indokolás fentiek szerinti kiegészítésével ezért a másodfokú bíróság a Pp.253.§
(2)bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A sikertelenül fellebbező alperes perköltséget nem igényelhet és a Pp.78.§
(1)bekezdése alapján viselni tartozik a felperes másodfokú eljárásban felmerült perköltségét, amelynek mértékét a másodfokú bíróság a 32/2003.(VIII.22.) IM rendelet 3.§
(2)és
(5)bekezdése alapján állapította meg. Pécs,
  1. január
  2. Dr. Zóka Ferenc s.k. a tanács elnöke, Dr. Hrubi Adrienn s.k. előadó bíró, Gáspárné dr. Baranyabán Judit s.k. bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.