A Pécsi Ítélőtábla Pécsett, a
- évi január hó
- napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozta a következő végzést: A harmadfokú bíróság a testi sértés vétsége miatt vádlott ellen indított büntetőügyben a Pécsi Törvényszék 3.Bf.293/2015/
- számú ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a magánvádlót, hogy fizessen meg az államnak 10.000 (tízezer) forint harmadfokú eljárásban felmerült bűnügyi költséget. Indokolás A másodfokú bíróság ítélete ellen a magánvádló jelentett be fellebbezést. Jogorvoslati kérelmében a másodfokú ítéletet azért kifogásolta, mert álláspontja szerint a rendőri intézkedés során nem ketten, hanem hárman jártak el a helyszínen, és egyiküket sem az első-, sem a másodfokú eljárás során nem hallgatták ki. Emellett sérelmezte, hogy az igazságügyi orvosszakértő kétségbe vonta a járóbeteg szakellátásról szóló adatlap tartalmát, holott az orvosi kezelés eredményeként ő ezt az okiratot kapta. Mindezekre tekintettel tanú1 rendőr tanúkénti kihallgatását és a másodfokú bíróság ítéletének megváltoztatását kérte. A nyilvános ülésen a magánvádló jogi képviselője a fellebbezést fenntartva a másodfokú ítélet megváltoztatását: a vádlott bűnösségének megállapítását és büntetőjogi jogkövetkezmény alkalmazását indítványozta. A védő a nyilvános ülésen a másodfokú ítélet helybenhagyását kérte. A harmadfokú bíróság a jogorvoslattal megtámadott másodfokú ítéletet a büntetőeljárásról szóló
- évi XIX. törvény (a továbbiakban Be.) 387.§
(1)bekezdése alapján az azt megelőző első és másodfokú bírósági eljárással együtt bírálta felül abból a szempontból is, hogy az eljárási szabályokat az elsőfokú, illetve a másodfokú bírósági eljárásban megtartották-e, valamint, hogy a másodfokú ítélet megalapozott-e. Ennek eredményeként a harmadfokú bíróság úgy látta, hogy a másodfokú bíróság által megállapított tényállás mentes a Be.351.§
(2)bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól, a bizonyítékok indokolt és okszerű mérlegelésén alapul. Emellett azt is meg lehetett állapítani, hogy az eljárási szabályokat az első-, és a másodfokú bíróság is megtartotta, az érdemi felülbírálatnak tehát nem volt akadálya. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságtól kétségtelenül eltérően értékelte a bizonyítási eljárás során beszerzett bizonyítékokat. Erre azonban a Be.352.§
(1)bekezdésének b) pontja és
(3)bekezdése értelmében törvényes lehetősége volt, hiszen az eltérő tényállás a vádlott felmentéséhez vezetett. Ezen túlmenően pedig indokolási kötelezettségének is részletesen, a logika szabályainak megfelelően eleget tett. A másodfokú bíróság érveivel a harmadfokú bíróság teljes egészében egyetértett, így azok tételes megismétlését nem, mindössze az alábbiak kiemelését tartotta szükségesnek: A Be.494.§
(1)bekezdése értelmében magánvádas eljárásban a terhelt bűnösségének bizonyítása a magánvádlót terheli. Ugyanakkor a Be.4.§
(2)bekezdésében megfogalmazott jogelv - melyre határozatának indokolásában a másodfokú bíróság is utalt - a Be.393.§-a értelmében magánvádra folyó eljárásban is alkalmazandó, következésképpen a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a feljelentésben szereplő terhelő tényeket éppen ennek a kétséget kizáró bizonyosságnak a hiányában nem lehetett a vádlottal szemben megállapítani. E körben helytállóan hivatkozott arra, hogy a vád tárgyává tett cselekmény tanúsításakor, annak helyszínén mindösszesen ketten voltak jelen: a vádlott és a magánvádló. E két személynek azonban a büntetőeljárás során tett vallomásai ellentétesek voltak, ennek az ellentétnek a feloldására pedig a beszerzett egyéb bizonyítékok tartalma, mérlegelése alapján sem volt lehetőség. A magánvádlót ellátó orvos által a járóbeteg szakellátásról szóló adatlapon rögzítettek nem voltak kellően részletezettek ahhoz, hogy kétséget kizáróan állást lehessen foglalni abban a kérdésben, hogy a vádlott magatartása következtében a magánvádlónak keletkezett-e sérülése, illetve, amennyiben igen, az milyen módon jöhetett létre. Következésképpen az igazságügyi orvosszakértő sem lehetett abban a helyzetben, hogy a számára biztosított szakorvosi lelet alapján kétséget kizáró megállapításokat tegyen. Az elsőfokú bíróság által kihallgatott, helyszínen intézkedő rendőrök - tanú 2 és tanú3 - tanúvallomásukban arról számoltak be, hogy nem emlékeznek a történések részleteire, így arra sem, hogy láttak-e sérülést a magánvádlón. A fentiek alapján így helyesen foglalt állást a másodfokú bíróság a bizonyítékok értékelése során abban, hogy a magánvádló állításainak igazolására, a vádlott tagadásának megcáfolására sem a helyszínen eljárt és az elsőfokú bíróság által kihallgatott rendőrök tanúvallomása, sem a magánvádló sérüléseit rögzítő orvosi irat, sem pedig az annak alapján készült igazságügyi orvosszakértői vélemény nem volt alkalmas. A Be.388.§
(2)bekezdése értelmében a harmadfokú bírósági eljárásban nincs helye bizonyításnak. A magánvádló tanú1 tanú kihallgatására vonatkozó kifejezett bizonyítási indítványt az eljárás korábbi szakaszában nem terjesztett elő. A harmadfokú bíróság megítélése szerint - figyelemmel az eltelt időre is - a hasonló ügyekben nyilvánvalóan gyakran intézkedő rendőr vallomásától sem várható olyan bizonyíték, mely a magánvádló állításának alátámasztására alkalmas volna. Ezért a Be.399.§
(5)bekezdésében írt okból nem kerülhetett sor a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezésére. Ennek mikénti eldöntése során a harmadfokú bíróságnak figyelemmel kellett lennie arra is, hogy a feljelentésben leírt cselekmény - telefon elvétele érdekében az alkar megszorítása, megcsavarása - a mindennapi élettapasztalat szerint sem testi sérülés okozására irányuló szokványos magatartás. A büntetőjogi felelősség megállapításának az események részletekbe menő feltárása tehát már csak azért is elengedhetetlen feltétele volna, mert a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) 164.§
(2)bekezdésében meghatározott könnyű testi sértés vétségének gondatlan alakzata nincsen. A harmadfokú bíróság a fentiekre tekintettel a magánvádló által bejelentett fellebbezést nem találta megalapozottnak, és a másodfokú bíróság ítéletét - helyes indokainál fogva - a Be.397.§-a értelmében helybenhagyta. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy a harmadfokú eljárásban felmerült 10.000 forint bűnügyi költséget a magánvádló köteles megfizetni az azt megelőlegező államnak, a Be.514.§
(4)bekezdése alapján. Pécs,
- január
- Dr. Krémer László s.k. a tanács elnöke, Dr. Hudvágner András s.k. előadó bíró, Dr. Túri Tamás s.k. bíró A Pécsi Törvényszék 3.Bf.293/2015/
- számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bhar.II.38/2016/
- számú végzésével a
- évi január hó
- napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. Dr. Krémer László s.k. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Magyarfalvi Melinda tisztviselő