Pf.20135/2016/5 – Pécsi Ítélőtábla

(5)A felek kijelentik, és kötelezik magukat arra, hogy bármely elszámolási vita, illetve banki igény kielégítés esetére, vagy a jelen okirat szerinti kölcsönből mindenkor fennálló kölcsön és egyéb tartozás mértékére, a folyósítás tényleges időpontja, a teljesítési kötelezettség lejárata megállapítása, valamint bármely egyéb a közvetlen bírósági végrehajtás céljából szükséges tény, adat megállapítása tekintetében az adós banknál vezetett számlái, és a bank nyilvántartásai, könyvei alapján készült közjegyzői okiratba foglalt ténytanúsítványt fogadják el, mint közhiteles aggálytalan tartalmú bizonyítékot.

(6)Ennek megfelelően a kölcsön és járulékai nem, vagy nem szerződés szerinti megfizetése esetén a végrehajtás alapjául szolgáló, mindenkori fennálló kölcsön-, és járuléktartozást, továbbá a fent hivatkozott tényeket jelen okirat mellett, az adós banknál vezetett számláiról, illetve a bank nyilvántartásai, könyvei alapján készült közjegyzői okiratba foglalt ténytanúsítvány tanúsítja, amelynek elfogadására a felek jelen okirat aláírásával kötelezettséget vállalnak.

(7)Felek/adós felkéri(k) a jelen okiratot szerkesztő közjegyzőt, vagy egyébként illetékességgel bíró közjegyzőt, hogy a fenti kölcsönből fennálló kölcsön és járulékai, továbbá egyéb tartozása mértékét, továbbá a fent hivatkozott tényeket, adatokat esetleges végrehajtási eljárás kezdeményezése esetén a bank felkérésére az adósok banknál vezetett számlái, a bank nyilvántartásai, könyvei alapján és nyilvántartásokba való betekintéssel közjegyzői tanúsítványba foglaltan tanúsítsa, e tekintetben a banktitok megtartásának kötelezettsége alól a felmentést megadják. A peres felek a kölcsönszerződést teljes bizonyító erejű magánokirati formában kötötték meg, a folyósítás feltétele volt a kölcsönszerződés és az annak biztosítékául szolgáló zálogszerződés közokiratba foglalása. A felperes módosított keresetében a kölcsönszerződés I.4. pontja, emellett a kölcsönszerződést biztosító zálogszerződés 7. és 8. pontjai érvénytelenségének megállapítását, és az alperes perköltségben történő marasztalását kérte. Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Az elsőfokú bíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban 1959.évi Ptk.) 523.§

(1)bekezdése, 685.§ e) pontja, 209.§

(1)bekezdése, 209/A.§

(2)bekezdése, illetve a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről szóló 18/1999. (II. 5.) Kormányrendelet (a továbbiakban: R.) 1.§

(1)bekezdés a),

1. b)és
2. j)pontja alkalmazásával megállapította, hogy a peres felek között 2006. augusztus 31. napján létrejött kölcsönszerződés I/4. pontjának fentiekben részletezett 5., 6. és 7. bekezdései érvénytelenek. Az érvénytelen rendelkezések 2006. augusztus 31. napjától nem jelentenek kötelezettséget a felekre nézve. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította, és rendelkezett az elsőfokú eljárás költségeinek viseléséről. Határozatának indokolásában rögzítette, hogy a kölcsönszerződés I.4. pontjában foglalt és a felperes által sérelmezett kikötés kizárólag a bank nyilvántartásait, számláit, bizonylatait tekinti irányadónak. A felperes elfogadta, hogy az alperes ezekre támaszkodva kimunkálja és meghatározza a tartozást, és ez szolgál olyan közokirat alapjául, amelynek felhasználásával kezdeményezhető a végrehajtási eljárás. Tartalma szerint ez a feltétel magában foglalja annak megállapítását is, hogy az ügyfél szerződésszerűen teljesít-e, hiszen ennek meghatározására kizárólag az alperes jogosult, mégpedig csak a saját nyilvántartásai, számlái és könyvei alapján. Nem arról van szó tehát az elsőfokú bíróság következtetése szerint, hogy a bank által kimutatott tartozásról, annak ismeretéről az adós tesz közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozatot, hanem előre, az esetleges tartozás tényleges ismerete nélkül ilyen tartalommal nyilatkozik. Ez a feltétel pedig az R. 1.§-ának
3. b)pontjába ütközik, tehát semmis. Kifejtette továbbá az elsőfokú bíróság, hogy a kölcsönszerződés 1.4. pontjában szereplő, a közjegyzői tanúsítvány kiállításának és az annak történő adósi alávetésnek az is a következménye, hogy a záradékolással elrendelt végrehajtási eljárás megszüntetésére, illetve korlátozására más lehetőség hiányában a Pp.366.§-a alapján pert kell indítania az adósnak. Ebben az eljárásban a Pp.369.§-ának
4. a)és
5. b)pontja értelmében az adósnak kell bizonyítania, hogy a kívánt követelés egészen, illetőleg részben megszűnt. A szerződésnek ez a pontja a bizonyítási terhet a fogyasztó hátrányára változtatja meg, a fogyasztó helyzetét nehezíti, ezért az R. 1.§ának

(1)bekezdés j) pontjába ütközik. A zálogszerződés

1. és
2. pontjának érvénytelensége vonatkozásában az elsőfokú bíróság alaptalannak találta a keresetet. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett, amelyben annak részbeni megváltoztatását, és a kereset teljes elutasítását, valamint a felperes perköltségben történő marasztalását kérte. A fellebbezésben foglaltak szerint az elsőfokú ítélet indokolása megalapozatlan és hibás jogi következtetésen alapul. Nem a ténytanúsítványon alapul ugyanis a közvetlen végrehajtás, és ezzel a bizonyítási teher megfordulása, hanem a közokiratba foglalt szerződésen, valamint a közokiratba foglalt felmondáson. Ha a végrehajthatóság bekövetkezéséhez az ügyfél hozzájárulására is szükség lenne, az megfosztaná a bankot annak lehetőségétől, hogy igényét követlen bírósági végrehajtás útján érvényesítse. Hivatkozott az alperes az 1959.évi Ptk. 209.§

(5)bekezdésére, mely szerint nem minősülhet tisztességtelennek a szerződési feltétel, ha azt jogszabály állapítja meg vagy jogszabály előírásainak megfelelően határozzák meg. A felperes által kifogásolt rész lényegét tekintve a Vht.21.§ában foglalt jogszabályi előírásoknak megfelelő rendelkezést tartalmaz, amely lehetővé teszi az alperes számára, hogy az ügyféllel szemben közvetlen bírósági végrehajtást indítson. A végrehajtás megszüntetési vagy korlátozási perben a felperest a ténytanúsítvány kiállítása mellett vagy anélkül, ugyanazok a jogorvoslati lehetőségek illetik meg és ugyanaz a bizonyítás terheli. E szerződéses rendelkezést az indokolja, hogy az alperes rendelkezik a kölcsön folyósítására és törlesztésére vonatkozó adatok megfelelő kezelésére alkalmas személyi állománnyal és infrastruktúrával, melynek szabályait a törvény kógens előírásai tartalmazzák, betartásukat a Magyar Nemzeti Bank folyamatosan ellenőrzi. Az alperesnek áll érdekében, hogy a folyósított kölcsönre vonatkozó adatokat nyilvántartsa és nyomon kövesse. A bankszámlakivonatot, a kölcsönre vonatkozó adatokat rendszeresen megküldi a felperesnek, aki azokat folyamatosan figyelemmel kísérheti és amennyiben nem ért egyet, kifogással vagy panasszal élhet. A panasz kezelésére ugyancsak szigorú törvényi előírások vonatkoznak. A Pp. 195.§

(6)és

(7)bekezdései szerint a felperesnek a közokiratba foglalt ténytanúsítvánnyal szemben is lehetősége van ellenbizonyításra, ami semmivel sem terhesebb, mint ha az alperes ténytanúsítvány nélkül indítja meg a végrehajtási eljárást. A kifogásolt rendelkezés tehát nem fosztja meg a felperest sem az ellenbizonyítás lehetőségétől, sem az őt megillető jogorvoslati lehetőségtől. A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Hangsúlyozta a felperes, hogy a kifogásolt rendelkezés a fogyasztó terhére telepíti a bizonyítást azzal, hogy kötelezővé teszi a közjegyzői okiratba foglalást, és a bank nyilvántartásait rendeli a követelés mindenkori összegére nézve irányadónak. A fellebbezés alaptalan. Az elsőfokú bíróság a tényállást helytállóan állapította meg, és abból helyes jogi következtetéseket vont le. A másodfokú bíróság érdemi döntésével is egyetértett, annak indokait azonban a fellebbezésben foglaltakra figyelemmel az alábbiak szerint egészíti ki. A fellebbezésben kifejtettekkel ellentétben az elsőfokú bíróság nem jutott arra a következtetésre, hogy a végrehajtási záradék kiállításának lehetősége a perbeli szerződési feltételen alapulna. A Vht. 23/C.§

(1)bekezdésében írtak szerint a pénzintézet követelését tartalmazó okiratot végrehajtási záradékkal akkor lehet ellátni, ha az tartalmazza

1. a)a szolgáltatásra és ellenszolgáltatásra irányuló vagy egyoldalú kötelezettségvállalást,
2. b)a jogosult és a kötelezett nevét,
3. c)a kötelezettség tárgyát, mennyiségét (összegét) és jogcímét,
4. d)a teljesítés módját és határidejét. Ugyanezen §

(2)bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a kötelezettség feltételnek vagy időpontnak a bekövetkezésétől függ, a végrehajthatósághoz az is szükséges, hogy a feltétel vagy időpont bekövetkezését közokirat tanúsítsa. A banki nyilvántartások alapján készült közjegyzői okiratba foglalt ténytanúsítvány a per tárgyává tett feltétel szerint a fentiek közül a

1. c)és
2. d)pontokba foglalt egyes tételeket érintheti. A záradékoláshoz azonban a ténytanúsítvány szükségtelen, mivel a követelés összegét (a kölcsöntartozást) és a teljesítés határidejét is a közokiratba foglalt kölcsönszerződés vagy egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat tartalmazza. Ha az adós részben teljesített, a követelés (tőke-) összege alacsonyabb lesz a közjegyzői okiratban foglaltnál, de ennek mikénti csökkenését a záradékoláskor nem kell vizsgálni, hasonlóan ahhoz, amiként a végrehajtási lap kiállításának alapjául szolgáló marasztaló határozat, rendelkezés vagy egyezség alapján is minden további vizsgálat nélkül elrendelhető a végrehajtás az abban foglalt kötelezésnél alacsonyabb összegre. Ha pedig a szerződés szerinti futamidő még nem járt le, a Vht. 23/C.§

(5)bekezdésében előírt, a követelés lejártságára vonatkozó feltétel értelemszerűen csak akkor teljesülhet, ha a hitelező felmondott; ebben az esetben a végrehajtást kérő a közjegyzői okiratba foglalt felmondással igazolja a teljesítés felmondásból következő határidejét. A felmondás egyoldalú címzett jognyilatkozat, az adós hozzájárulását nem igényli, így azt a hitelező bármilyen adósi közreműködéstől függetlenül közokiratba foglaltathatja. Ettől függetlenül is igazolható azonban, hogy a szóban forgó, hangsúlyozottan bármely elszámolási vita esetére meghatározott feltétel a jóhiszeműség és tisztesség követelményével ellentétesen, indokolatlanul és egyoldalúan az adós hátrányára megállapított rendelkezés. Az alperesnek a feltétel technikai jellegét kiemelő, és a feltétel támasztását azzal indokoló hivatkozása, hogy a hitelező képes és köteles a nyilvántartásra, éppen a rendelkezés lényeges tartalmát szorítja háttérbe. Az 1959. évi Ptk. 207.§

(1)bekezdése értelmében a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. Az 1959. évi Ptk. idézett értelmezési elve szerint a per tárgyává tett feltétel alapján a hitelező elvárja a szerződéskötést követően kiállítandó ténytanúsítványok tartalmi elismerésére kötelezett adóstól, hogy a hitelező nyilvántartásait előzetesen és általánosságban elfogadja, így az adóstól beszerzett hozzájárulással a hitelező a saját mindenkori kimutatásaihoz az annak helyességéhez fűződő konszenzus látszatát rendeli. Miután az adós a teljesítéssel kapcsolatos adatok mibenlétét illetően a minősített okirati forma, mint kizárólagos követelmény megléte esetére kötelezettséget vállal arra, hogy a hitelezői nyilvántartásokra támaszkodik, a feltétel kimeríti az R. 1.§

(1)bekezdés b) pontját. E szerint a fogyasztói szerződésben tisztességtelennek minősül különösen az a szerződési feltétel, amely kizárólagosan a fogyasztóval szerződő felet jogosítja fel annak megállapítására, hogy teljesítése szerződésszerű-e. A közhiteles és aggálytalan tartalmú bizonyítéknak minősített hitelezői nyilvántartás a feltétel szövegezéséből következően meghatározza, hogy annak milyen bizonyító erőt kell tulajdonítani. Minden olyan eljárásban tehát, ahol a hitelezőt bizonyítás terhelheti, a hitelező a saját nyilvántartásában szereplő, egyebekben bizonyítékként a személyes előadás vagy egyszerű magánokirat tartalmának megfeleltethető adatra közokirattal bizonyított tényként hivatkozhat, ez pedig - az R. 1.§

(1)bekezdés j) pontját kimerítően - a bizonyítási terhet a fogyasztó hátrányára változtatja meg. A fellebbezésnek az 1959. évi Ptk. 209.§

(5)bekezdésének alkalmazhatóságára vonatkozó, a fellebbezés más elemeivel egyébként összhangban nem álló hivatkozását a másodfokú bíróság nem fogadta el, mivel a perbeli kikötés nem minősíthető a Vht. korábban hatályban volt, a végrehajtási záradékolás feltételeire vonatkozó 21.§-a előírásainak megfelelő rendelkezésnek. A másodfokú bíróság a fentiekre figyelemmel az elsőfokú bíróság ítéletét - fellebbezett részében - a Pp.256/A.§

(6)bekezdése folytán alkalmazandó Pp.253.§

(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A sikertelen fellebbezés következményeként a Pp.239.§-a folytán alkalmazandó Pp.78.§

(1)bekezdése alapján a felperesi jogi képviselő másodfokú eljárásban felmerült munkadíját az alperes köteles viselni, melynek összegét a másodfokú bíróság a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3.§

(3)és

(5)bekezdése és 4/A.§-a alapján állapította meg. A másodfokú bíróság a fellebbezést a Pp.256/A.§

(1)bekezdésének f) pontja és

(3)bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. Pécs,

1. január
2. Dr. Kutasi Tünde s.k. a tanács elnöke, Gáspárné dr. Baranyabán Judit s.k. előadó bíró, Dr. Vogyicska Petra s.k. bíró