Bf.40/2016/9 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdésében meghatározott és a

(2)bekezdés

1. b)és
2. k)pontja szerint minősülő emberölés bűntettének kísérletében, valamint a Btk.221.§

(1)bekezdésében meghatározott és a

(2)bekezdésére figyelemmel a

(4)bekezdése szerint minősülő magánlaksértés bűntettében állapította meg. Ezért a törvényszék halmazati büntetésül 20 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fegyházban, míg a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napban határozta meg. A kiszabott szabadságvesztésbe beszámította a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt. Elrendelte a Gödöllői Járásbíróság 5.Bpk.206/2014/2. számú végzésével kiszabott és végrehajtásában egy évi próbaidőre felfüggesztett 6 hónap szabadságvesztés végrehajtását. Kötelezte a vádlottat 10.000 forint kártérítés megfizetésére, 1.500 forint le nem rótt eljárási illeték, valamint a büntetőeljárás során felmerült 7.336.918 forint bűnügyi költség megfizetésére. Az elsőfokú bíróság fenti ítélete ellen a vádlott enyhítés végett, míg védője a bűncselekmény téves minősítése miatt, a büntetés jelentős mértékű enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség BF.265/2015/6/II. számú átiratában, valamint a nyilvános ülésen jelen volt képviselője útján – a tényállás kisebb mértékű pontosítása mellett – az ítélet helybenhagyására tett indítványt. A vádlott védője a nyilvános ülésen a téves minősítés miatt, enyhítés érdekében bejelentett fellebbezést fenntartotta. Egyben indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a vádlott bűnösségét testi sértés bűntettében állapítása meg és a vele szemben kiszabott büntetést jelentősen enyhítse. A másodfokú bíróság a jogorvoslattal megtámadott elsőfokú határozatot a Be.348.§

(1)bekezdése alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. Ennek során az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az iratok tartalma alapján – figyelemmel a Be.352.§

(1)bekezdésének a) pontjára – mindössze az alábbiak szerint egészítette ki, illetve helyesbítette: - a sértett halála a szakszerű orvosi ellátás hiányában bekövetkezett volna; a sértett a

1. évi március hó
2. napján megtartott nyilvános tárgyaláson terjesztett elő magánindítványt a vádlottal szemben a magánlaksértés bűntette vonatkozásában. A fenti kiegészítésekkel az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás immár teljes és hiánytalan; mentes a Be.351.§

(2)bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól, az a vádlott védekezésével szemben álló részében is a bizonyítékok indokolt és okszerű mérlegelésén alapul. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek megfelelően, azokat betartva, a tényállás megnyugtató felderítéséhez szükséges mértékben folytatta le. Az eljárása során feltárt bizonyítékokat külön-külön, illetve együttesen is a logika szabályainak megfelelően értékelte. Indokolási kötelezettségének is eleget tett; ennek során kiemelt figyelmet fordított a vádlott védekezésére és annak cáfolatára; az erre vonatkozó érveivel a másodfokú bíróság is mindenben egyetértett. Miután az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a bejelentett jogorvoslatok nem támadták, így e helyütt a másodfokú bíróság csupán az alábbiakat találta szükségesnek kiemelni: Az eljárás kezdetén a vádlott tagadó vallomást tett a terhére rótt élet elleni bűncselekmény vonatkozásában. A későbbek során védekezését aszerint változtatta, ahogyan a nyomozás előrehaladtával a bizonyítékokat bemutatták neki. Ugyanakkor a sértett megölésére vonatkozó szándékát az eljárás teljes tartama alatt mindvégig visszautasította. E védekezését azonban megcáfolta a sértett eljárás során következetesen fenntartott vallomása. Emellett pedig – a látásában a bűncselekmény folytán bekövetkezett jelentős mértékű romlás ellenére – teljes bizonyossággal ismerte fel a vádlottban a támadóját az elsőfokú tárgyaláson. A vádlott tagadó védekezését döntötte meg az a tény, hogy a sértett körme alól vett kaparékban és a támadás eszközének nyeléről rögzített mintában a vádlott DNS-profilját azonosította az igazságügyi homogenetikai szakértő a nyomozás során. Mindemellett maga a vádlott is igen rövid idő alatt a nyomozó hatóság látóterébe került; a helyszíni szemle lefolytatása alkalmával a nyomkereső kutya a sértett házától indulva a vádlott által lakott családi ház előtt állt meg, azonosítva ezzel az elkövető tartózkodási helyét. Az ezt követően beszerzett egyéb bizonyítékok pedig hamar leszűkítették a sértettre támadó személyek lehetséges körét a vádlottra. Mindezekre tekintettel helyesen vetette el az elsőfokú bíróság a vádlott tagadó védekezését. Helyesen fogadta el a törvényszék emellett a vádlott magánlaksértés bűntette vonatkozásában tett beismerő vallomását. A vádlott ugyanis akként nyilatkozott, miszerint a szúnyogháló megrongálásával az éjszakai órákban a sértett családi házába bement, elismerve ezzel a bűncselekmény elkövetését. Ezt pedig a sértett vallomása és a helyszíni szemle adatai teljes egészében alátámasztották. A fentiek szerint a senki által nem támadott tényállás tehát megalapozott volt. Észlelte a másodfokú bíróság, hogy az elsőfokú bíróság az igazságügyi orvosszakértői véleménytől eltérően a sértett esetlegesen bekövetkező halálára vonatkozóan helytelen következtetést rögzített a tényállásban. Azt kellett volna megállapítani, hogy a sértett halála a szakszerű orvosi ellátás hiányában mindenképpen bekövetkezett volna. Ezért a másodfokú bíróság a tényállást ennyiben helyesbítette. Emellett az elsőfokú bíróság elmulasztotta feltüntetni a tényállásban a sértett által a magánlaksértés bűntette vonatkozásában tett magánindítvány előterjesztésének időpontját, amelyre a Be.173.§-ában meghatározott garanciális rendelkezések miatt lett volna szükség. E körben tehát a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kiegészítette. A fentiek szerint kiegészített, illetve helyesbített tényállás ekként a Be.352.§

(2)bekezdése alapján a másodfokú eljárásban is irányadó volt. E tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére. Indokoltan vetette el az elsőfokú bíróság a vádlott jogos védelmi helyzetre való hivatkozását is. A vádlott az éjszakai órákban, ittasan, dolog elleni erőszak kifejtésével, egy idegen családi házba hatolt be, hogy a ház idős tulajdonosát meglopja. Így a jogos védelmi helyzet eleve fel sem merülhetett, mert a vádlott volt az, aki a sértett sérelmére a bűncselekmény elkövetését megkezdte, ő lépett tehát a jogtalanság talajára. Ezzel szemben a sértett a Btk.22.§

(2)bekezdés ba) pontja alapján egy minősített jogos védelmi helyzetben volt. A vádlottjavára a jogos védelmi helyzetet akkor sem lehetett volna megállapítani, ha védekezését a törvényszék elfogadja. A vádlott erre vonatkozó hivatkozását a másodfokú bíróság is elutasította. A cselekmények minősítése is mindenben megfelelt a büntető anyagi jogszabályoknak. Nem értett egyet a másodfokú bíróság a védő álláspontjával a vádlott ölési szándéka vonatkozásában. Az elkövetés módjából – 1 kg súlyú, éllel rendelkező tárggyal a sértett fejére mért tíz ütés, amelyből legalább négy közepes erejű volt – továbbá a sértett idős, 85 éves korából – amely önmagában a védekezésében való korlátozottságát és az átlagosnál sérülékenyebb voltát jelenti – kizárólag arra lehet következtetni, hogy a vádlottnak tisztában kellett lennie azzal, miszerint a sértett ilyetén történő bántalmazása a halálához vezethet. Kétséget kizáróan megállapítható volt az igazságügyi orvosszakértői véleményből az is, hogy a sértett halálának elmaradása a véletlenen múlt. E tény a bírói gyakorlatban azt jelenti, hogy az elkövető a magatartása lehetséges eredményébe belenyugodva cselekedett. A védő a perbeszédében hivatkozott a Kúria 3/

1. Büntető jogegységi határozatára. Ennek helyes értelmezése szerint az emberölés bűntettét az életveszélyt okozó testi sértés bűntettétől a vádlott konkrét tudattartalma határolja el. Amennyiben az elkövető tudata átfogja azt, hogy magatartása egyik lehetséges következménye a sértett halála, ebben az esetben testi sértés bűntette nem valósulhat meg. Jelen esetben éppen ez állapítható meg. Erre tekintettel is helyes a vádlott emberölés bűntettében történő marasztalása. Ebből kifolyólag a védőnek az élet elleni bűncselekmény vonatkozásában eltérő minősítés végett előterjesztett fellebbezése megalapozatlan volt. Az iratokból megállapítható volt a sértett életkora: az elkövetéskor a
2. életévét már betöltötte, amely egyértelművé teszi, hogy védekezésben az idős korára figyelemmel korlátozva volt. Emellett a vádlott az eltervezett vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével a tettenérése ellenére sem hagyott fel, azt a sértett súlyos bántalmazásával folytatta. Eközben is folyamatosan pénzt követelt, majd az összekészített értékeket a bántalmazás befejeztével magával vitte. Mindez pedig azt igazolja, hogy a vádlott célja a sértett életét is veszélyeztető bántalmazás kifejtésével sértett 1értékeinek megszerzése, megtartása volt. Mindezekre figyelemmel helyes a Btk.160.§

(1)bekezdésében meghatározott emberölés bűntettének a

(2)bekezdés

1. b)és
2. k)pontjaiban meghatározott minősítő eseteinek megállapítása. Itt szükséges megjegyezni azt is, hogy a bűncselekmény elkövetésének módja nem állt távol az emberölés különös kegyetlenséggel való elkövetésének jellemzőitől sem. A vádlott olyan módon és olyan mértékben bántalmazta a sértettet, amely ugyan nem érte el e minősítő körülmény megállapíthatóságának kritériumait, de megközelítette azt. Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása során irányadó körülményeket többnyire helyesen állapította meg, és azokat súlyuknak megfelelően értékelte. A vádlott terhére további súlyosító körülményként kellett értékelni a fentiek szerint azt is, hogy a bűncselekmény elkövetésének módja a különös kegyetlenség elkövetési módjához igen hasonló jellegzetességet hordozott magán. Emellett szükséges kiemelni azt is, hogy a vádlott személyében felismerhető társadalomra veszélyesség kiemelkedő. A jelen ügyben elbírált cselekmény elkövetését megelőzően több alkalommal állapították meg büntetőjogi felelősségét, amelynek során az egyes bűnüldöző hatóságok a fokozatosság elvét következetesen betartották: a vádlottat előbb ügyészi megrovásban részesítették, majd később a bíróság próbára bocsátotta és javítóintézeti nevelését rendelte el. Ezt követően a vádlottat három ízben is felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtották, azonban ez sem jelentett kellő visszatartó erőt, hiszen a bűncselekményt a próbaidő alatt követte el. Nem értett egyet a védővel a másodfokú bíróság abban sem, hogy az ilyen jellegű bűncselekmények elszaporodottságát nem lehet a vádlott terhére súlyosító körülményként értékelni. A Pécsi Ítélőtábla illetékességi területén hasonló jellegű ügyek gyakran fordulnak elő. A kis településeken egyedül élő, idős, korukra vagy egészségi állapotukra tekintettel önmagukat nehezebben ellátó és a védekezésükben köztudomásúlag korlátozott személyekkel szemben a testi épségük, valamint vagyonuk elleni támadások megszaporodtak az utóbbi időben, így helyes volt az elsőfokú bíróság részéről e súlyosító körülményre való hivatkozás is. Mindezekre tekintettel a tíz évtől huszonöt évig terjedő halmazati büntetési tételkeret középmértéke (17 év 6 hónap) feletti tartamban megállapított szabadságvesztés a vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyességére, valamint az általa elkövetett bűncselekmény különös súlyára is figyelemmel nem tekinthető eltúlzottnak; az szükséges és egyben elégséges is a törvényben rögzített büntetési célok elérésére. Erre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés enyhítésére nem látott törvényes lehetőséget. Következésképpen a fellebbezések enyhítést célzó részükben nem voltak megalapozottak. A járulékos kérdésekben is helyes döntést hozott az elsőfokú bíróság, így a felfüggesztett szabadságvesztés elrendeléséről, a bűnjelek lefoglalásának megszüntetéséről, a kártérítésre kötelezésről, továbbá a bűnügyi költség viseléséről való rendelkezés során is. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be.371.§

(1)bekezdése alapján – helyes indokainál fogva – helybenhagyta. Rendelkezett az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetésétől a mai napig előzetes fogvatartásban töltött idő szabadságvesztésbe történő beszámításáról is a Btk.99.§

(1)és

(2)bekezdései alapján. Egyben megállapította, hogy a másodfokú eljárásban 15.000 forint bűnügyi költség merült fel a vádlott kirendelt védőjének fellépésével, amelyet a Be.381.§

(1)bekezdése értelmében a vádlott köteles megfizetni. Pécs,

1. február
2. Dr. Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke, Dr. Hudvágner András s.k. előadó bíró, Dr. Túri Tamás s.k. bíró A Zalaegerszegi Törvényszék 3.B.45/2015/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.III.40/2016/
4. számú végzésével a
5. évi február hó
6. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. . Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: