Bhar.1458/2016/11 – Kúria

(1)bekezdés b) pont] és bűnpártolás bűntettében [Btk. 282. §

(1)bekezdés b) pont,

(3)bekezdés b) pont I. fordulat]. Ezért őt halmazati büntetésül hét év szabadságvesztésre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata börtön és a II. rendű vádlott legkorábban a szabadságvesztés kétharmad részének letöltését követően bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság rendelkezett az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról, a bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről. Ugyanakkor a II. rendű vádlottat az [2] [3] ellene bűnsegédként elkövetett emberölés bűntette [Btk. 160. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés b) pont] miatt emelt vád alól felmentette. Az ítélet ellen az ügyésza II. rendű vádlott terhére elítélést célzó hatályon kívül helyezés érdekében, míg a II. rendű vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett. A másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla a

1. június
2. napján kihirdetett 5.Bf.116/2016/
3. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta: II. rendű vádlott bűnösségét megállapította segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében is [Btk.
4. §

(1)bekezdés II. fordulat és

(2)bekezdés]. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. II. [4] [5] [6] A másodfokú bíróság ítélete ellen a II. rendű vádlott és a védő jelentett be indokolás nélkül fellebbezést, amelyet a védő a Kúria nyilvános üléséig a Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (továbbiakban: Be.) 367/A. §

(4)bekezdésében foglalt kötelezettsége ellenére sem indokolt írásban. A fellebbviteli főügyészség az ítélőtábla ítéletét tudomásul vette. A Legfőbb Ügyészség BF.323/2016/

1. számú írásbeli nyilatkozatában a fellebbezéseket nem találta alaposnak. Álláspontja szerint sem az első-, sem a másodfokú bíróság nem vétett olyan eljárási szabálysértést, amely az ítéletek hatályon kívül helyezését tenné indokolttá, ugyanakkor az eljárt bíróságok indokolási kötelezettségüknek is maradéktalanul eleget tettek. A másodfokú bíróság által pontosított tényállást irányadónak tartotta a harmadfokú eljárásban is. Utalt rá, hogy helytállóan fejtették ki, hogy a II. rendű vádlott bűnössége az emberölés körében nem volt megállapítható bűnsegédi alakzatban sem. A másodfokú bíróság pedig okszerűen vont következtetés a II. rendű vádlott bűnösségére a segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében. E körben - a bírói gyakorlatra hivatkozással - teljes mértékben osztotta a másodfokú bíróság indokolását, és a kiszabott büntetés enyhítésére sem látott indokot, ezért a másodfokú bíróság ítéletének helybenhagyására tett indítványt. III. [7] [8] [9] Az ügyben a Kúria a Be.
2. §

(2)bekezdése alapján nyilvános ülést tartott, amelyen a II. rendű vádlott és védője a fellebbezést fenntartotta, a Legfőbb Ügyészség képviselője az írásbeli indítvánnyal egyezően szólalt fel. Az utolsó szó jogán a II. rendű terhelt mind a rablásban, mind a segítségnyújtás elmulasztásában ártatlanságát hangoztatta. A másodfokú bíróság ítélete ellen bejelentett fellebbezések - mivel olyan cselekmény miatt állapította meg a II. rendű vádlott bűnösségét, amelyről az elsőfokú bíróság nem rendelkezett - a Be. 386. §

(1)bekezdés b) pontja alapján joghatályosak. [10] Ezért a Kúria a fellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletet a Be. 387. §

(1)és

(2)bekezdésére figyelemmel az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárással együtt felülbírálta. [11] Ennek során megállapította, hogy mind az első-, mind a másodfokú bíróság betartotta az eljárási törvény rendelkezéseit és nem vétett olyan eljárási szabálysértést, amely a Be. 399. §

(1)-

(4)bekezdése alapján akár az első-, akár a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését indokolná. Lényegében ilyenre sem a II. rendű vádlott, sem védője nem hivatkozott. [12] Az elsőfokú ítélet felmentő rendelkezése - figyelemmel arra, hogy e körben nem született eltérő döntés, azt a másodfokú bíróság helybenhagyta - jogerőre emelkedett, így azt a Kúria érdemben nem vizsgálta. IV. [13] A Be. 388. §

(1)bekezdése alapján a harmadfokú bíróság határozatát arra a tényállásra alapítja, amelynek alapján a másodfokú bíróság a megtámadott ítéletét meghozta, kivéve, ha ez a tényállás megalapozatlan. [14] Tekintettel arra, hogy a Kúria a másodfokú bíróság által pontosított és kiegészített tényállást megalapozottnak találta, az irányadó volt a harmadfokú eljárásban is. [15] A bíróságok indokolási kötelezettségüknek is maradéktalanul eleget tettek, amikor is a bizonyítékokat a felülbírálatot végző bíróság számára teljes mértékben nyomon követhető módon értékelve megállapították a tényállást, és számot adtak arról, hogy az esetlegesen egymásnak ellentmondó bizonyítékok közül melyeket és miért fogadták el, illetve a kétséges tényeket milyen okból zárták ki a tényállás megállapítása során. [16] Kétségtelen, hogy a bizonyítékok között számos ellentmondás volt észlelhető. A bizonyítékok bíróság által történt értékelésének megszokott módja ugyanakkor, hogy a bíróság a vallomások egyes általában más bizonyítékokkal is megerősített - részeit fogadja el irányadónak a tényállás megállapítása során, míg a vallomások olyan részeit, amelyek más bizonyítékokkal ellentétesek, figyelmen kívül hagyja. Mindez nem érinti a mérlegelési tevékenység perrendszerű voltát (BH 1998.418.). [17] A Kúria is egyetértett a másodfokú bíróság azon megállapításával, hogy a Fővárosi Törvényszék II. rendű vádlott bűnösségét okszerűen állapította meg társtettesként elkövetett rablás bűntettének kísérletében és bűnpártolás bűntettében, illetve ezen cselekményeit törvényesen minősítette. [18] Észlelte ugyanakkor a Kúria azt is, hogy a bűnpártolás bűntette vonatkozásában a II. rendű vádlott beismerő vallomását a rendelkezésre álló bizonyítékok mindenben alátámasztották, tehát e bűncselekményt illetően semmilyen kétség nem merült fel. [19] Törvényesnek találta a II. rendű vádlott bűnösségének megállapítását a másodfokú eljárásban a - II. rendű vádlott és védője által egyébként vitatott - rablás bűntettének kísérlete vonatkozásában is. [20] Az erre vonatkozó első- és másodfokú bírói érveléssel a Kúria is teljes mértékben egyetértett, azt csupán az alábbiakkal kívánja kiegészíteni: a Fővárosi Főügyészség által előterjesztett vádirat a rendelkezésre álló bizonyítékokkal összhangban tartalmazta, hogy a vádlottak elhatározták, hogy a sértett pénzét úgy szerzik meg, hogy őt elkábítják, majd elveszik bankkártyáját és leemelik számlájáról a nyugellátásból folyósított összeget. Ennek érdekében kevertek altatót és nyugtató hatású gyógyszert a sértett kávéjába. A sértett nem aludt el, értékének elvételére nem került sor, így a cselekmény kísérleti szakban maradt. [21] Kétségtelen, hogy II. rendű vádlott a bűnösségét tagadta e bűncselekményben, az eljárt bíróságok azonban pontosan sorakoztatták fel azokat a bizonyítékokat, amelyek azt mindenben cáfolták. [22] Nem vitás, hogy az elsőfokú bíróság által részletesen értékelt T.

1. tanú vallomása számos ellentmondást tartalmazott, de egyéb tényekkel alátámasztva határozottan állította, hogy a gyógyszerrel való elkábítás a II. rendű vádlott ötlete volt, miként a pénz megszerzése is, amiről a II. rendű vádlottnak volt tudomása, hiszen a nyomozás során a gyanúsítotti vallomásában maga ismerte el, hogy a sértett kérte meg őt arra, hogy olvassa fel a nyugdíjszelvényét, valamint a visszautalásról szóló kedvezményes papírt (nyom. iratok
2. oldal). T.
3. tanú tanú a II. rendű vádlottal történt szembesítése során, és a vallomásában is, a megállapított tényállással egyezően adta elő az altató kávéba keverésére vonatkozó tényeket (nyom. iratok
4. oldal). Erre vonatkozó vallomását a tanú a tárgyaláson is fenntartotta és egyező nyilatkozatot terjesztett elő (
5. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv
6. oldal). [23] Alapvetően téves ugyanakkor a II. rendű vádlott azon védekezése, hogy ez a bűncselekmény azért nem állapítható meg, mert a toxikológus szakértő kizárta a sértett szervezetében az altatót, ezért a bűncselekmény feltételezésen alapul. [24] Nem vitás, hogy a toxikológus szakértő altató hatását kizárta az akkor már halott sértett vizsgálata kapcsán, ám az altató kávéba keverésére
7. február
8. és
9. napja között került sor, míg a sértett megölése
10. március 1-jén történt. Időben és térben tehát a két bűncselekmény elkülönült, értelemszerű tehát, hogy a toxikológus szakértő - a sértett napokkal később bekövetkezett halálát követően - már nem állapíthatta meg az altató jelenlétét a szervezetében. [25] Egyebekben pedig a másodfokú bíróság okszerűen mutatott rá arra, hogy egyéb okirati bizonyítékok is alátámasztották a sértett részére a nyugdíjként átutalt nagyobb összeg meglétét, miként az is bizonyítást nyert, hogy a III. rendű vádlott testvére volt az, aki nyugtatókat szedett, és akitől a II. rendű vádlott azt beszerezte. [26] Minderre figyelemmel a bűnösség másodfokú és harmadfokú eljárásban történő tagadása a rablási cselekmény kísérletét illetően valójában a bizonyítékok eltérő értékelésén alapulva a bíróságok mérlegelő tevékenységét támadta, ami a felülmérlegelés tilalma folytán a harmadfokú eljárásban sem vezethetett eredményre. V. [27] A Kúria vizsgálta, hogy az ítélőtábla nem sértette-e meg a vádhoz kötöttség [Be.
11. §

(2)-

(3)bekezdés] követelményét a segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megállapításával. A törvényes vád kereteit a vádiratban leírt tények köre jelenti, amelyhez a bíróság annyiban kötve van, hogy azon túl nem terjeszkedhet, ám azt köteles kimeríteni. [28] Az adott ügyben a vád tartalmazta mindazokat a tényeket, amelyeknek a büntetőjogi felelősség elbírálása szempontjából jelentőségük lehetett. Értelemszerűen a minősített élet elleni cselekmény miatt emelt vád mellett a tényállásban szereplő - de önállóan fel nem róható - segítségnyújtás elmulasztását jogilag nem értékelte és nem jelölte meg a cselekmény Btk. szerinti minősítését sem. [29] A Kúria a bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettének [Btk. 160. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés b) pontja] vádja alól történt felmentés mellett - maradéktalanul egyetértve a másodfokú bíróság indokolásával - törvényesnek és okszerűnek találta a további bűncselekményben a bűnösség megállapítását, és az alábbiakra kívánt rámutatni. [30] A Btk.

1. § szerinti segítségnyújtás elmulasztása bűncselekményének egyik tényállási eleme a konkrét elkövetőtől elvárható segítségnyújtás. Az, hogy a konkrét elkövetőnél mi tekinthető tőle elvárhatónak, mindig az összes körülmény gondos vizsgálata alapján - ide értve az elkövető személyiségének vizsgálatát is - lehet eldönteni. A segítségnyújtás elmulasztása ún. tiszta mulasztásos bűncselekmény, amely kizárólag szándékosan valósulhat meg, a bűncselekmény megállapításához szükséges, hogy az elkövető felismerje azt a tényt, hogy a passzív alany sérült, vagy élet vagy testi épsége közvetlen veszélybe került, és e felismerés ellenére mulasztja el a segítségnyújtást. [31] Bűnössége - gondatlanság folytán - akkor nem állapítható meg, ha az elkövetőtől ugyan elvárható lenne, hogy kellő gondosság mellett felismerje a sértettnek a veszélyhelyzetbe került állapotát, de ezt elmulasztja. [32] Az irányadó tényállás alapján azonban ilyen megállapításra nem lehet jutni. [33] A bűncselekménynek nem tényállási eleme az, hogy a passzív alany ténylegesen segítségre szoruljon. A sértett segítségre szorultságát - mint objektív körülményt - általában csak utólagosan lehet megállapítani. Az irányadó bírói gyakorlat szerint a sértett abban az esetben nem szorul segítségre, ha mások közreműködése nélkül is el tudja látni a sérülését vagy el tudja hárítani a veszélyt. [34] Ezen körülmény sem állapítható meg az irányadó tényállásból. [35] A tőle elvárható segítségnyújtás pedig a bűncselekmény megállapíthatóságának szubjektív feltétele. [36] A Kúria - osztva a Legfőbb Ügyészség átiratában a bírói gyakorlattal összefüggő álláspontját - irányadónak tekintette a másodfokú ítéletben hivatkozott döntésben foglaltakat, miszerint az a körülmény, hogy a bíróság a vádlottat az emberölés bűntettének vádja alól bizonyítottság hiányában felmenti, nem zárja ki bűnösségének a segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében történő megállapítását, amennyiben az ezek alapjául szolgáló magatartást a vádirati tényállás tartalmazta (BH 2010.32.). [37] A tettazonosság elvének megfelelően a vádirat rögzítette, hogy a sértettnek az I. rendű vádlott általi fojtogatása idején a II. rendű vádlott az udvaron, a ház előtt tartózkodott, ezzel pedig megfelelően körülírta a segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megállapításához szükséges tényeket. [38] A rendelkezésre álló bizonyítékokból egyértelműen megállapítható, hogy a II. rendű vádlottat ekkor semmi nem akadályozta abban, hogy a sértett számára segítséget nyújtson vagy hívjon, tekintettel arra, hogy észlelte és felismerte a sértett segítségre szoruló voltát. [39] Töretlen a bírói gyakorlat annak megítélésében, hogy a segítségnyújtásra köteles még abban az esetben sem mentesülhet a büntetőjogi felelősségét megalapozó kötelezettség alól, ha a sérülés súlyossága miatt a sértett halála a sérülés okozása után nyomban bekövetkezik (BH 2011.89.). [40] A sértett halálhoz vezető bántalmazása (fojtogatás) viszonylag hosszabb időn keresztül tartott, amely alatt lehetősége lett volna a II. rendű vádlottnak arra, hogy közbelépésével a sértett életét megmentse. Nyilvánvaló, hogy a sérülés jellegének, a halál bekövetkezésének lehetőségét és megítélését nem lehet az elkövető szubjektív értékelésére bízni, mivel ezen tények megállapítása szakszerű orvosi vélemény alapján lehetséges. A segítségnyújtási kötelezettség a sérülés okozásának pillanatában, illetve azzal egyidejűleg következik be - amennyiben az elkövető ezen tényeket észleli -, ezért szükségszerűen minden esetben megelőzi a halál beálltát. Ily módon a segítségnyújtási kötelezettség keletkezésekor még élő sértett olyan személy, akinek élete közvetlen veszélyben van. [41] A fojtogatás alatt álló sértett esetében pedig ez a megállapítás nem is lehet vitás. [42] A segítségnyújtási kötelezettségét nem teljesítő személy cselekményének jogi értékelése nem függvénye annak, hogy a sérülés okozását milyen időbeli eltéréssel követi a halál beállta. [43] A teljesség kedvéért megjegyzi a Kúria, hogy a másodfokú bíróság ítélete
2. oldalának harmadik bekezdésében tévesen állapította meg az indokolás körében, hogy a II. rendű vádlott tudott az I. rendű vádlott sértettel szembeni erőszakos magatartásáról, hiszen azt látta és ennek tudatában ment ki a lakásból. [44] Az elsőfokú ítélet tényállása ehhez képest azt állapította meg - és ezt a másodfokú bíróság kiegészítése sem érintette -, hogy a II. rendű vádlott csak annak lehetett tanúja bent a lakásban, hogy a sértett és az I. rendű vádlott között vita alakult ki. A fojtogatással együtt járó bántalmazást pedig T.
3. tanú látta, és ő kérdezte meg a II. rendű vádlottól, hogy tesz-e valamit ennek megakadályozására. [45] Egyebekben a rendelkezésre álló bizonyítékok minden tekintetben alátámasztották a másodfokú bíróság érvelését. I. rendű vádlott lényegében következetesen elismerte, hogy egyedül okozta a sértett halálát, melynek időpontjában sem a II. rendű vádlott, sem T.
4. tanú nem volt jelen a lakásban. T.
5. tanú pedig következetes vallomást terjesztett elő arra vonatkozóan, hogy ő maga látta a sértett fojtogatását és emiatt szólt a II. rendű vádlottnak. Egyértelmű tehát, hogy amikor az I. rendű vádlott fojtogatni kezdte a sértettet, a II. rendű vádlott és T.
6. tanú már kint volt az udvaron, és a cselekményt a tanú észlelte. [46] A tényállás nem hagy kétséget afelől, hogy T.
7. tanú az ablakon benézve azt látta, hogy az I. rendű vádlott az ágynál fojtogatja a sértettet. Nyilvánvaló, hogy ekkor a sértett halála még nem következett be. [47] Az orvosszakértői vélemény pedig tartalmazza, hogy az agyi hypoxia kialakításában nagy valószínűséggel a légzőnyílások leszorításabefedése tekinthető alapvetőnek, melyhez a nyaki erek kompressziója és a mellkas összenyomása is társulhatott. Valószínű továbbá, hogy a leszorítás intermittáló volt, mely időszak alatt az agyi keringés visszatérte alatt a sértett akár részlegesen vagy teljesen vissza is nyerhette az eszméletét. A bonclelet elhúzódó fulladásra utal, a boncolás során észlelt elváltozások kialakulásához 5-10 percet bizonyosan meghaladó oxigénhiányos állapot volt szükséges. De az oxigénhiány fellépte és a halál közötti pontos idő egzakt módon nem határozható meg (nyom. iratok
8. oldal). [48] A szakértők nyilatkozatukat a tárgyaláson fenntartották. Megerősítették, hogy elhúzódó fulladás útján következett be a halál; amikor az intenzív leszorítás gyengült, akkor a keringés visszatért, majd egy újabb leszorítás következett. Ez indokolja a nyomozati iratok között elfekvő szakvéleményben leírt 5-10 percet meghaladó oxigénhiányos állapotot, amely azonban maximum 30 percig állhatott fenn. [49] Mindebből egyértelműen következik, hogy T.
9. tanú a folyamat azon részét észlelte, amikor is az I. rendű vádlott a sértett nyakát hátulról átkarolva szorította le. Ezt jelezte a II. rendű vádlott felé és ezt követte a tényállásban leírt azon cselekmény, hogy a sértettet hason fekvő helyzetbe az I. rendű vádlott az ágyra döntötte, a hátára térdelt és elhúzódó jelleggel kitartóan tovább fojtogatta. [50] Mindebből következően tehát egyértelmű, hogy azt követően, hogy T.
10. tanú a sértett fojtogatását jelezte a II. rendű vádlottnak, elégséges idő állt volna rendelkezésre arra, hogy a lakásba behatolva megakadályozza a sértett halálának tényleges bekövetkeztét. Az eltelt időtartamra tekintettel a sértett életét a segítségnyújtás megmenthette volna. Ezen tények tudatában a II. rendű vádlott a segítség tényleges nyújtását szándékosan elmulasztotta. [51] Törvényesen minősítette a II. rendű vádlott cselekményét a Fővárosi Ítélőtábla a Btk.
11. §

(1)bekezdés második fordulata és a

(2)bekezdés szerint segítségnyújtás elmulasztása minősített eseteként, mivel a sértett meghalt és életét a segítségnyújtás megmenthette volna. VI. [52] Az eljárt bíróságok a büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket alapvetően feltárták, ezeket csupán annyiban indokolt kiegészíteni, hogy enyhítő körülmény a II. rendű vádlott elkövetéskor büntetlen előélete, a jelentős időmúlás, míg a kiskorú gyermekekről való gondoskodás akként, hogy saját gyermeke után tartásdíjat nem fizet, de kapcsolatának gyermekéről való gondoskodáshoz hozzájárul, míg további súlyosító körülmény a kettőt meghaladó halmazat. Mindezeket a másodfokon eljárt bíróság a súlyuknak megfelelően értékelte, amikor a bűnösségi kör bővülése ellenére nem látott okot a középmértéket alig meghaladó büntetés súlyosítására. [53] A Kúria szerint a kiszabott fő- és mellékbüntetés megfelelően szolgálja a büntetési célokat (Btk. 79. §) és arányban áll a II. rendű vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyességgel, valamint a büntetés kiszabásánál irányadó, fentiekben részletezett körülményekkel. [54] Mindezekre figyelemmel a Kúria a fellebbezéseket alaptalannak találta, sem a II. rendű vádlott felmentésére, sem büntetésének enyhítésére nem látott okot, ezért a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú határozatát II. rendű vádlott tekintetében a Be. 397. § alapján helybenhagyta. [55] A bűnügyi költségre bekezdésén alapul. VII. vonatkozó rendelkezés a Be. 398. §

(3)Budapest,

1. január
2. Dr. Csere Katalin s.k. a tanács elnöke, Dr. Csák Zsolt s.k. előadó bíró, Dr. Vaskuti András s.k. bíró A Fővárosi Ítélőtábla 5.Bf.116/2016/
3. számú ítélete II. rendű vádlott tekintetében a Kúria Bhar.I.1458/2016/
4. számú helybenhagyó végzése folytán
5. január
6. napján jogerős és végrehajtható. Dr. Csere Katalin s.k. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: TóthLné bírósági tisztviselő