Gfv.30387/2016/5 – Kúria

(2)bekezdésében meghatározott kötelező tartalmi kellékek feltüntetését. Arra is hivatkozott, hogy a szerződés alaki hibában is szenved, érvényes létrejöttéhez ugyanis a Hpt.

1. §-a értelmében két személy együttes aláírására lett volna szükség. Sérelmezte továbbá a felperes, hogy az alperesnek a szerződés megkötésekor eljárt megbízottja nem rendelkezett a PSZÁF erre őt feljogosító engedélyével. A lízingszerződésnek a kamat és a költségek megváltoztatását lehetővé tevő kikötései egyébként sem felelnek meg az egyértelmű és érthető megfogalmazás, a ténylegesség, arányosság és átláthatóság követelményének, és a Hpt.
2. §

(2)bekezdését is sértik. Álláspontja szerint a szerződés semmisségét eredményezi az is, hogy mértékadó devizanemként a CHF-et jelölték meg. Ez a szerződéses kikötés ugyanis érthetetlen és ellentmondásos, mivel a finanszírozott összeget és az általa fizetendő összegeket is forintban határozták meg. Mindezeken túl a felperes a szerződésben kikötött árfolyamrés alkalmazásának tisztességtelenségére is hivatkozott. Állította továbbá, hogy az alperes az árfolyamrés és az árfolyamkockázat körében nem tett eleget a lízingszerződés lényeges tartalmára vonatkozó tájékoztatási kötelezettségének sem. Emellett a lízingszerződés a felperes előadása szerint nem tartalmazza a THM megjelölését sem, a THM egyes elemeiről, mibenlétéről és mértékéről pedig az alperes tájékoztatást sem adott a részére. Mindezekre tekintettel a felperes a szerződéseket tévedésre, illetve megtévesztésre hivatkozással meg is támadta. [5] [6] A felperes annak megállapítását is kérte, hogy az alperes üzletszabályzata nem vált a lízingszerződés részévé. Állítása szerint ugyanis az üzletszabályzatot a szerződéskötést megelőzően nem volt lehetősége megismerni, és az egyébként is a szokásos szerződési gyakorlattól eltérő rendelkezéseket tartalmaz. Külön figyelemfelhívó tájékoztatást azonban az alperes nem adott a részére. Arra az esetre, ha a bíróság a lízingszerződés létrejöttét és érvényességét állapítaná meg, a felperes további kérelmeiben a szerződésben meghatározott fix ütemezés szerinti elszámolás, illetve a CHF Libor kamatmérték alkalmazásával történő elszámolás alapulvételével kérte fennálló tartozása összegének meghatározását, és igényt tartott a gépjármű törzskönyvének kiadására is. Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Az első- és a másodfokú határozat [7] [8] [9] Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította. A határozat indokolása szerint a felek közötti pénzügyi lízingszerződés rendelkezik a létrejöttéhez szükséges tartalmi kellékekkel, megjelöli ugyanis a lízingtárgyat, valamint a havi és az összes lízingdíjak összegét. A kamat, a díjak és a költségek feltüntetésének elmaradása a szerződés létrejöttét és érvényességét nem érinti. Nem befolyásolja szerződés érvényes létrejöttét az sem, hogy az alperes a lízingdíj meghatározása során milyen költségeket vett figyelembe, milyen lízingkulcsot alkalmazott, illetve hogy mértékadó devizanemként a CHF-et kötötték ki. A szerződés ez utóbbi rendelkezése azt fejezi ki, hogy a felek között svájci frank alapú lízingszerződés jött létre. Az ilyen szerződések megkötésének pedig, a Kúria 6/2013. PJE határozata 2. pontjában foglaltakra figyelemmel, nem volt törvényes akadálya. Alaptalanul hivatkozott a felperes az elsőfokú bíróság megállapítása szerint a lízingszerződés alaki hibából eredő érvénytelenségére is. A szerződést az alperes nevében aláíró K.Zs. ugyanis, a rendelkezésre álló adatok szerint, nem rendelkezett az alperes képviseletére őt feljogosító meghatalmazással, eljárása ezért álképviseletnek minősült. Az alperes azonban az álképviselő eljárását utólag több ízben is jóváhagyta: egyrészt azzal, hogy a lízingszerződés alapján az őt terhelő kötelezettségeket teljesítette, másrészt a per folyamán kifejezett jóváhagyó nyilatkozatot is tett. Megalapozatlanul állította a felperes - az elsőfokú ítélet indokolásában kifejtettek szerint - azt is, hogy az alperes üzletszabályzata nem vált a felek közötti szerződés részévé. A felperes ugyanis írásbeli nyilatkozatában rögzítette, hogy az üzletszabályzatot átvette, az abban foglaltakat elfogadta. Az elsőfokú bíróság rámutatott: a felek közötti lízingszerződés nem tartozik a fogyasztói szerződések körébe, így a részét képező általános szerződési feltételek esetleges tisztességtelensége a szerződés érvényességét a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: Ptk.) 209/A. §

(1)bekezdése értelmében egyébként is csak akkor érinti, ha a lízingbevevő a szerződést eredményesen megtámadja. A perbeli esetben azonban az arra nyitva álló határidőben a lízingszerződés megtámadására nem került sor. Az árfolyamrés tisztességtelensége a perben szintén nem volt vizsgálható, e kikötést ugyanis a felperes a megtámadási határidőben szintén nem támadta meg. A felperes által kért elszámolás mindezekre figyelemmel nem teljesíthető. [10] A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a per főtárgya tekintetében helybenhagyta. Rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság a szükséges bizonyítási eljárást maradéktalanul lefolytatta és a bizonyítékok helyes értékelésével, az eljárási szabályok megsértése nélkül megalapozott érdemi döntést hozott. A lízingszerződés létrejöttével és érvényességével kapcsolatban a másodfokú bíróság maradéktalanul osztotta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját. A felperes által előadott alaki érvénytelenségi hivatkozással kapcsolatban megjegyezte, hogy a gazdasági társaság szervezeti képviselői még akkor is, ha együttes cégjegyzésre jogosultak, más személy részére önállóan gyakorolható képviseleti jogot is adhatnak. A Hpt. 47. §

(2)bekezdése a pénzügyi vállalkozások körébe tartozó alperesre nem volt irányadó, így K.Zs., amennyiben megfelelő meghatalmazással rendelkezett volna, ügyleti képviselőként önállóan is jogosult lett volna a perbeli lízingszerződés aláírására. Az álképviselet körében a másodfokú bíróság szintén egyetértett az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtettekkel. Megjegyezte azt is, hogy az a körülmény, hogy az alperes megbízottja, a L. Kft. esetlegesen nem rendelkezett a szükséges PSZÁF engedéllyel ahhoz, hogy pénzügyi szolgáltatás teljesítésére irányuló ügynöki tevékenységet végezzen, a lízingszerződés érvényességét nem érinti. [11] Egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság azon álláspontjával is, hogy az alperes üzletszabályzata a lízingszerződés részévé vált, külön figyelemfelhívó tájékoztatásra és kifejezett felperesi elfogadó nyilatkozatra az árfolyamrésre és az árfolyamváltozásra vonatkozó üzletszabályzatbeli kikötések esetében sem volt szükség. Osztotta a másodfokú bíróság azt a jogi álláspontot is, hogy a perbeli szerződés egyes kikötéseinek esetleges tisztességtelensége nem eredményezi a szerződés semmisségét, hanem legfeljebb a szerződés megtámadására adhatott volna alapot. A megtámadási határidőt azonban a felperes elmulasztotta. Alaptalanul tartott igényt a felperes a másodfokú bíróság megállapítása szerint a CHF Libor kamatmérték alapulvételével történő elszámolásra is, ez ugyanis nem felel meg a lízingszerződés előírásainak. Nem áll összhangban a szerződés részét képező üzletszabályzat I.8., I.13., I.16., I.17., I.19., II/A.1.C, II.a.3., III.3., IV.1b. pontjaival és a IX. fejezetében foglaltakkal a felperes fixösszegű kamattal történő elszámolásra vonatkozó igénye sem. A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem [12] A felperes a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a keresetének helyt adó döntés meghozatala, másodlagosan pedig az ügyben eljárt bíróságok új eljárásra, új határozat hozatalára utasítása iránt felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. [13] Érvelése szerint a bíróságok a szükséges bizonyítási eljárást nem folytatták le, a rendelkezésre álló bizonyítékokat pedig tévesen értékelték. Ebből eredően megalapozatlan érdemi döntést hoztak és indokolási kötelezettségüknek sem tettek eleget. A jogerős ítélet ezért sérti a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. ( a továbbiakban: Pp.) 206. §

(1)bekezdését és 221. §

(1)bekezdését. [14] Az ügy érdemével kapcsolatban a felperes állította, hogy a perbeli zártvégű pénzügyi lízingszerződés létre sem jött, a szerződés ugyanis nem tartalmazza a Hpt. 210. §

(2)bekezdésében meghatározott kötelező tartalmi elemeket, így a kamatot, a díjat, az egyéb költségeket, a késedelmes teljesítés és a mellékkötelezettségek érvényesítésének módját, következményeit. Megjegyezte, hogy az ügyben eljárt bíróságoknak a szerződés tartalmára és jogi minősítésére vonatkozó álláspontja nem áll összhangban az irányadó jogszabályokkal, a közgazdaságtan alapelveivel, a matematika szabályaival, és a pénzügyi-gazdasági szektorban kialakult több évtizedes finanszírozói és banki gyakorlattal. Mindezekkel összefüggésben utalt a Ptk. 205. §

(2)bekezdésében, a Hpt.

1. számú melléklete I.
2. pontjában és a Ptk.
3. §

(2)bekezdésében foglaltakra. [15] Arra is hivatkozott a felperes, hogy abban az esetben, ha a szerződés létrejötte mégis megállapítható, úgy a szerződés teljes egészében semmisnek minősül, mivel a Ptk. 217. §

(1)bekezdésébe ütköző módon, az alakiság megsértésével kötötték. Az alperes megbízottjának, a L. Kft.-nek az alkalmazottja, K.Zs. ugyanis nem rendelkezett önálló aláírási jogosultsággal. A L.L. bélyegzőjének használatára pedig az adott tényállás mellett nem kerülhetett volna sor. A lízingszerződés a felperes álláspontja szerint azért is érvénytelen, mert PSZÁF engedélyhez kötött ügynöki tevékenység keretében, a szükséges engedély hiányában jött létre. Állította továbbá a felperes, hogy a lízingszerződés tisztességtelen kikötéseket tartalmaz, emellett az alperes a szerződéskötést megelőzően az árfolyamváltozás létezéséről, lehetőségéről, a lízingdíjra, a visszafizetendő tőketartozásra gyakorolt hatására, az árfolyamrés alkalmazásáról nem adott a részére megfelelő, elvárható szintű tájékoztatást sem. Mindezek pedig szintén a szerződés semmisségét eredményezték. Előadása szerint a felperes nem kapott tájékoztatást a szerződésnek a szokásos szerződési gyakorlattól eltérő kikötéseiről sem. Így a lízingszerződés a Ptk. 205/B. §

(2)bekezdésének megsértése miatt is érvénytelen. Arra is hivatkozott a felperes, hogy a szerződés a Hpt. 210. §

(2)bekezdésének kötelező előírása ellenére nem határozza meg a kamatot és a költségeket, például az árfolyamrést, a közjegyzői okirat díját, a folyósítás költségét, a biztosítás díját. Mindezek a költségek és díjak maradéktalanul az alperes hirdetményeiben sem szerepeltek, de a hirdetmény egyébként sem része a szerződésnek. A lízingszerződés érvénytelensége ezért a Hpt. 210. §

(2)bekezdése és a Ptk. 200. §

(2)bekezdése alapján is megállapítható. A szerződés érvénytelenségét eredményezi a felperes véleménye szerint az is, hogy a lízingdíjak összegét kizárólag forintban jelölték meg, a tartozás összegének CHF-ben történő meghatározására nem került sor. Azt is állította a felperes, hogy a szerződés beépített CASCO biztosítást tartalmaz, az alperes azonban biztosítási tevékenység végzésére nem volt jogosult. A lízingszerződés ezért a Ptk. 200. §

(2)bekezdésére figyelemmel ebből az okból is semmis. Az érvénytelenség jogkövetkezményeként a felek között a felperes álláspontja szerint a hatályossá nyilvánítás keretében a mindenkori jegybanki alapkamat alkalmazásával kell elszámolni. A felperes megjegyezte azt is, hogy a lízingszerződés érvénytelensége folytán a szerződés biztosítására létrejött kezességi szerződés is érvénytelen. [16] A felperes arra is hivatkozott, hogy az alperes üzletszabályzata nem vált a szerződés részévé, azt ugyanis a szerződéskötést megelőzően nem bocsátották a rendelkezésére. Sérelmezte, hogy e vonatkozásban az általa előterjesztett bizonyítási indítványoknak az ügyben eljárt bíróságok nem adtak helyt. Megjegyezte, hogy az üzletszabályzat egyébként is olyan kikötéseket tartalmaz, amelyeket külön egyedileg meg kellett volna tárgyalni. Erre a szerződéskötést megelőzően szintén nem került sor. [17] Arra az esetre, ha a Kúria nem osztja a lízingszerződés létre nem jöttére és érvénytelenségére vonatkozó álláspontját, és úgy ítéli meg, hogy az üzletszabályzat is a szerződés részévé vált, a felperes a felek között a CHF Libor alkalmazásával kérte a szükséges elszámolás elvégzését, az üzletszabályzat ugyanis ügyleti kamatként egyértelműen kizárólag a CHF Libort adja meg. Kiemelte a felperes, hogy a lízingdíjak összegét a szerződés, illetve az üzletszabályzat rendelkezései alapján az alperes nem módosíthatta. Az egyedi lízingszerződés ugyanis rögzíti a lízingdíjak összegét és fizetési ütemezését, referencia kamatra történő utalást viszont nem tartalmaz. A szerződés alapján így a fixen rögzített fizetési ütemezést kell alkalmazni. Az üzletszabályzat egyéb, a változások elszámolására irányadó rendelkezései a felperes álláspontja szerint a Ptk. 205/C. §-ban foglaltak értelmében nem vehetők figyelembe. [18] Végül a felperes eltúlzottnak minősítette az alperes részére megítélt első- és másodfokú perköltség összegét is. [19] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult. A Kúria döntése és jogi indokai [20] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. §

(2)bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta. A támadott határozatot a felperes által hivatkozott okok miatt nem találta jogszabálysértőnek. [21] A Kúria mindenekelőtt rögzíti: az ügyben eljárt bíróságok a felperes kereseti kérelmeinek keretei között a jogvita eldöntéséhez szükséges tényállást feltárták, a szükséges bizonyítást - a felperes állításával ellentétben lefolytatták, és a bizonyítékokat okszerűen mérlegelték. A másodfokú bíróság a felülvizsgálati kérelemmel támadott ítéletét a szükséges körben megindokolta. A Pp. 206. §

(1)bekezdésének és 221. §

(1)bekezdésének megsértésére tehát nem került sor. [22] A jellegadó szolgáltatás, a szerződő feleket megillető, illetve terhelő jogok és kötelezettségek vizsgálata és értékelése alapján helytállóan foglaltak állást a bíróságok a perbeli szerződés jogi minősítésének kérdésében is. E vonatkozásban további bizonyítási eljárás lefolytatására ugyancsak nem volt szükség. [23] A peres felek jogviszonyát az általuk kötött egyedi szerződés, az annak elválaszthatatlan részét képező üzletszabályzat, és ez utóbbi rendelkezése folytán az alperes hirdetménye határozták meg. E három dokumentum együttes értelmezése alapján az eljárt bíróságok a felperes által megjelölt anyagi jogi szabályok megsértése nélkül állapították meg, hogy a nem fogyasztónak minősülő felperes és az alperes között a perbeli zártvégű, deviza alapú pénzügyi lízingszerződés létrejött és érvényes. [24] A pénzügyi lízingszerződés olyan, a Ptk.-ban nem szabályozott atipikus szerződés, amely az adásvétel, a bérlet és a kölcsön elemeit egyaránt tartalmazza. Az ilyen szerződés létrejöttéhez a feleknek a Ptk. 205. §

(2)bekezdése értelmében a lízingtárgyban és a lízingdíjban kell megállapodniuk. [25] A Hpt. 210. §

(2)bekezdése - a Hpt. 3. §

(1)bekezdésében foglaltakra figyelemmel - a pénzügyi lízingszerződések esetében csak az adott jogviszony sajátosságainak megfelelően alkalmazható. [26] A Hpt.

1. számú mellékletének III.
2. pontja szerinti kamat kikötése a lízingszerződések esetében - azok jellegéből adódóan - nem merülhet fel. Az pedig, hogy a szerződésben nem tüntetnek fel díjakat és egyéb költségeket, nem rendelkeznek a késedelmes teljesítés, a mellékkötelezettségek érvényesítésének módjáról, következményeiről, a pénzügyi lízingszerződés létrejöttét és érvényességét nem érinti. Annak ugyanis, hogy a szerződésben mindezek nem szerepelnek, az a jogkövetkezménye, hogy költséget, díjat az alperes külön nem számíthat fel, mellékkötelezettségeket nem érvényesíthet. [27] A Hpt.
3. számú mellékletének I.
4. pontjában említett kamatrész nem azonos a Hpt.
5. számú melléklete III.
6. pontjában értelmezett kamattal. Az I.
7. pont szerinti kamatrész a lízingdíj használati része, amely az ügylet jellegéből eredően kamatelemet, a finanszírozáshoz kapcsolódó egyéb díj- és költségelemeket, valamint a dolog használatának átengedésére tekintettel használati díj jellegű elemet is tartalmazhat. A felek közötti szerződésben rögzített adatok alapján pedig - az üzletszabályzat I.
8. pontjában foglaltakra figyelemmel - a felperes által fizetendő lízingdíj tőkerésze és abszolút összegben kamatrésze egyaránt megállapítható, illetve kiszámítható. Az ugyanakkor a Hpt.
9. §

(2)bekezdéséből nem következik, hogy a kamatrészt százalékos mértékben kellett volna a lízingszerződésben rögzíteni. Nem ellentétes az egyértelmű meghatározottság követelményével az sem, hogy a kamatrész a szerződésben foglaltak szerint a referencia kamat változásának függvényében változhat. [28] Az pedig, hogy az alperes a lízingdíj kamatrészét hogyan képezte, abban milyen gazdasági és üzleti megfontolások alapján milyen költségelemeket vett figyelembe, a szerződés létrejötte és érvényessége szempontjából közömbös. A lízingdíj kalkulációjának szempontjait, a kamatrész egyes elemeit a feleknek a lízingszerződésben külön nem kellett feltüntetniük. [29] A felperes alaptalanul hivatkozott a Ptk. 217. §

(1)bekezdésének megsértésére is. [30] Az írásbeliség követelménye a szerződések esetében akkor teljesül, ha az okirat legalább a felek személyének megjelölését, a szerződés lényeges tartalmi elemeit, valamint a felek, illetve amennyiben a felek képviselő útján kötnek szerződést, a képviselőik aláírását tartalmazza. A Kúria egyetértett az ügyben eljárt bíróságoknak azzal a megállapításával, hogy a perbeli lízingszerződés megkötésekor az alperes nevében eljárt személy álképviselő volt. A képviselt személy azonban az álképviselő cselekményét utólag jóváhagyhatja. Ilyenkor az álképviselő által tett jognyilatkozat a Ptk. 221. §

(1)bekezdéséből következően érvényessé válik, és ugyanaz a hatása, mint ha a képviseleti jog eleve is fennállt volna. Az utólagos jóváhagyás folytán tehát a szerződést létrejöttnek kell tekinteni. Ez a szabály akkor is irányadó, ha valamely szerződésre jogszabály meghatározott alakot szab. [31] Az alperes pedig a nevében eljárt személy szerződési nyilatkozatát utólag több ízben, előbb ráutaló magatartással, a lízingszerződés teljesítésével, majd a per folyamán írásbeli nyilatkozatával jóváhagyta. A jóváhagyó nyilatkozat megtételére a Ptk. nem szab határidőt. A szerződési nyilatkozatot mindezekre figyelemmel érvényesnek kell tekinteni, így a perbeli lízingszerződés létrejött. [32] A PSZÁF engedélyének hiánya a Ptk. 200. §

(2)bekezdésének helyes értelmezése szerint nem érinti az ilyen engedély nélküli ügynöki tevékenység keretében létrejött szerződés érvényességét. A Kúria e vonatkozásban is maradéktalanul egyetért a jogerős ítélet indokolásában kifejtettekkel. Az ügynök engedély nélküli eljárásának jogkövetkezménye csak az őt érintő felügyeleti intézkedés lehet. [33] A Kúria osztotta az ügyben eljárt bíróságoknak azt a jogi álláspontját is, hogy a felperes a részére nyújtott tájékoztatás nem megfelelő voltát állítva a lízingszerződés semmisségére megalapozottan nem hivatkozhat. A Hpt. 203. §

(6)bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettség a pénzügyi intézményeket csak a lakossági ügyfelekkel szemben terhelte, a felperes azonban nem tartozik a lakossági ügyfelek körébe. A perbelihez hasonló deviza alapú pénzügyi lízingszerződéseket a szerződéskötés időpontjában már széles körben, hosszabb ideje alkalmazták a pénzügyi piacon, így a gazdasági élet professzionális résztvevőjének minősülő felperes a szerződésben és a részét képező üzletszabályzatban rögzítettekre is figyelemmel megfelelően tájékozódhatott az ügylet jogi lényegéről, előnyeiről és kockázatairól, gazdasági következményeiről. [34] A felperesnek az egyedi szerződésben tett nyilatkozata és az üzletszabályzat minden oldalának szignózása megfelelően bizonyítja azt is, hogy a felperes az alperes üzletszabályzatában foglaltakat megismerte és elfogadta. A felperes képviselője egyébként a per adatai szerint az alperes képviseletében számos hasonló szerződés megkötésében működött közre. A szerződési konstrukció lényegét, jellemzőit, az alperes üzletszabályzatát tehát nyilvánvalóan jól ismerte. Jogszabálysértés nélkül állapították meg ezért az ügyben eljárt bíróságok, hogy az üzletszabályzat a Ptk. 205/B. §

(1)bekezdése alapján a felek közötti szerződés részévé vált. Olyan körülmény, amely a Ptk. 205/B. §

(2)bekezdésében írt külön tájékoztatási kötelezettséget rótta volna az alperesre, a per adatai szerint a jogerős ítélet indokolásában helyesen kifejtetteknek megfelelően - nem merült fel. [35] A felek jogviszonyában irányadónak kell tekinteni az üzletszabályzatnak az egyoldalú kamat-, díj- és költségemelést lehetővé tevő, valamint az árfolyamrésre vonatkozó kikötéseit is. E szerződéses kikötések tisztességtelenségének megállapítására ugyanis a Ptk. 209/A. §

(1)bekezdése alapján nem kerülhetett sor, mivel a felperes a szerződést a Ptk. 236. §

(1)bekezdés c) pontja szerinti határidőben nem támadta meg. [36] Az a körülmény, hogy a lízingszerződésben a mértékadó devizanemet CHF-ben jelölték meg, azt fejezi ki, hogy a felek svájci frank alapú szerződést kötöttek egymással. A finanszírozott összeget és a lízingdíjak összegét ugyanakkor ilyen esetben, tehát deviza alapú lízingszerződés megkötése esetében sem kellett a szerződésben svájci frankban külön feltüntetniük. Elegendő volt a szerződő feleknek abban megállapodniuk, hogy az egymás közötti elszámolások során mikor, milyen deviza árfolyamot alkalmaznak. Az üzletszabályzat I.16.,

1. és
2. pontjai pedig e vonatkozásban megfelelő rendelkezéseket tartalmaznak. Az érvénytelenség megállapításának tehát e körben sem volt helye. [37] Helytállóan mutattak rá mindezekre figyelemmel az ügyben eljárt bíróságok, hogy az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazására, a felperes által erre alapítottan igényelt elszámolásra nem kerülhet sor. [38] A másodfokú bíróság az ítéletének
3. és
4. oldalán részletes indokát adta annak is, hogy a felperesnek a CHF Libor kamatmérték alapulvételével, illetve a fix összegű kamattal történő elszámolás iránti igényét miért nem találta alaposnak. A Kúria az ott kifejtettekkel maradéktalanul egyetért. Jogszabálysértést a felperes e vonatkozásban sem igazolt. [39] Alaptalanul tartott igényt a felperes az alperes részére megítélt első- és másodfokú perköltség leszállítására is. Az ügyvédi munkadíjból álló perköltség ugyanis a pertárgyértékhez és az alperesi képviselő által kifejtett ügyvédi tevékenységhez képest nem tekinthető eltúlzott mértékűnek. Az ügyben eljárt bíróságok tehát a Pp.
5. §

(1)bekezdését és a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/

1. (VIII.22.) IM rendelet rendelkezéseit sem sértették meg. [40] A kifejtettek értelmében a Kúria a jogerős ítéletet a Pp.
2. §

(3)bekezdése alapján hatályában fenntartotta. Záró rész [41] A felperes a Pp. 270. §

(1)bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. §

(1)bekezdése alapján köteles az alperes felülvizsgálati eljárási költségét megfizetni. Az ügyvédi munkadíj áfát is magában foglaló összegét a Kúria a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §

(1)bekezdése,

(2)bekezdés a) pontja, valamint

(5)és

(6)bekezdései szerint, az alperes jogi képviselője által ténylegesen kifejtett ügyvédi tevékenység és pertárgyérték mérlegelésével határozta meg. [42] Az illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket a költségmentesség bírósági eljárásban történő alkalmazásának szabályairól szóló 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §

(2)bekezdése alapján a felperes köteles az állam javára, külön felhívásra megfizetni. [43] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §

(1)bekezdése alapján tárgyaláson bírálta el. Budapest,

1. január
2. Dr. Pethőné dr. Kovács Ágnes s.k. a tanács elnöke, Dr. Farkas Attila s.k. előadó bíró, Dr. Osztovits András s.k. bíró A kiadmány hiteléül: