Bf.683/2016/16 – Szegedi Ítélőtábla

(1)bekezdés 6. fordulat

(2)bekezdés c) pont]. Ezért a vádlottat 7 év szabadságvesztésre és 7 év Magyarország területéről kiutasításra ítélte. A szabadságvesztést börtönben rendelte végrehajtani. Rendelkezett a vádlott feltételes szabadságra bocsáthatóságáról. A kiszabott szabadságvesztésbe beszámította a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt. A bűnjelként lefoglalt személygépkocsit és tartozékait, valamint a kábítószert elkobozta. Döntött más bűnjelek lefoglalásának megszüntetéséről, kiadásáról, illetve megsemmisítéséről. A vádlottat kötelezte a bűnügyi költség egy részének a megfizetésére. Az ítélettel szemben a vádlott és a védő egyezően, elsődlegesen bizonyítottság hiányában történő felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbeztek. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a Bf.174/2016/17-II. számú átiratában az első fokú ítéletnek a bűnügyi költség viselésére vonatkozó rendelkezése megváltoztatását, egyebekben az ítélet helybenhagyását indítványozta. A védő - fellebbezési nyilvános ülésen kifejtett - álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokból eltérő következtetéseket is levonhatott volna, amiből az következik, hogy a vád tényállása kétséget kizáróan nem bizonyított. Amennyiben a felmentést célzó fellebbezése nem vezetne eredményre, kérte, hogy az ítélőtábla nagyobb nyomatékkal vegye figyelembe azt, hogy a vádlott büntetlen előéletű nem csak Magyarországon, hanem saját hazájában is, három kisgyermeket nevel, idegen nyelvi környezetben kell letöltenie a büntetést, a tettét elismerte, megbánta, tényfeltáró vallomást tett, viszonylag rendezett körülmények között élt, több, mint egy éve van előzetes letartóztatásban, ezalatt több dicséretben részesült, színjátszó kör tagja a büntetés-végrehajtási intézetben, alapvetően jogkövető állampolgár. A tényállásban szereplő 10,7 szeres kábítószer-mennyiség nem tekinthető súlyosító körülménynek, ennél sokkal többet is szoktak behozni az országba. További enyhítő körülményként kérte figyelembe venni az időmúlást, és a büntetőeljárás hatálya alatt állás hosszabb idejét. Az enyhítő körülmények jelentős túlsúlyára és az ítélkezési gyakorlatra tekintettel a törvényi minimumhoz közeli büntetés kiszabását indítványozta. Kérte, hogy rendelkezzen úgy az ítélőtábla, hogy a vádlott a kiszabott szabadságvesztés fele részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A vádlott az utolsó szó jogán elmondta, hogy nem tekinti magát bűnözőnek, és nem kerül többé hasonló helyzetbe. Kérte a büntetés enyhítését. Az ítélőtábla a Be. 348. §

(1)bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét teljes terjedelmében felülbírálta, és ennek során - miután a felülbírálat az első fokú ítélet meghozatalához vezető eljárás szabályszerűségére is kiterjedt - megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat betartva folytatta le az eljárást. Az elsőfokú bíróság az indokolási kötelezettségének teljes mértékben eleget tett, amely vonatkozott mind a bizonyítékok értékelésére, mind pedig a jogi indokolásra. A kellő terjedelemben lefolytatott bizonyítás eredményeképpen az elsőfokú bíróság megalapozott, a bizonyítékok okszerű mérlegelésén nyugvó tényállást állapított meg, amely irányadó volt a felülbírálat során. A védő a felmentést célzó fellebbezésében, lényegében a bírói mérlegelést támadta. Az elsőfokú bíróság bizonyíték értékelő és mérlegelő tevékenysége megfelelt az iratok tartalmának és az okfejtése logikus volt. Ezért azt, hogy az elsőfokú bíróság nem fogadta el a vádlott azon védekezését, hogy kényszer, illetve fenyegetés hatása alatt követte el a bűncselekményt, nem lehetett eredményesen támadni a másodfokú eljárásban. Megalapozott tényállás esetén a másodfokú eljárásban a bizonyítékok eltérő értékelésére ugyanis nem kerülhet sor. A kábítószernek a gépkocsiban való elhelyezése a vádlott részéről sem volt vitatott, a kérdés csak az volt, hogy érhette-e őt olyan kényszer vagy fenyegetés, amely akaratot megtörő vagy hajlító volt. Az elsőfokú bíróság foglalkozott ezzel a vádlotti védekezéssel és az ítélőtábla is vizsgálta a büntethetőséget kizáró vagy korlátozó ok esetleges fennállását. Az elsőfokú bíróság alappal vetette el a vádlott védekezését, részletes cáfolatát adta az ítéletében a vádlotti állításoknak. Végső soron helyesen foglalt állást akkor, amikor kimondta, hogy maga a vádlott sem hivatkozott olyan tényleges fenyegetésre, amely a saját akaratának megfelelő cselekvésben kizárta vagy korlátozta volna. A vádlottnak számos lehetősége lett volna arra, hogy feltárja a hatóság előtt a cselekményt, az őt ért fenyegetést és ez korlátlan enyhítést eredményezhetett volna számára. Ezt azonban nem tette, csak miután tettét észlelték és feltárták, akkor, utólag védekezett a már említettek szerint. Ez a körülmény kizárta a Btk. 19. §

(1)és

(2)bekezdésének alkalmazását. Ekként a felmentést célzó fellebbezések nem vezethettek eredményre. Büntetőjogi felelősséget megalapozó volt a vádlott magatartása, törvényes volt mind a minősítés, mind a kiszabott büntetés. Az elsőfokú bíróság többségében helyesen sorolta fel az enyhítő és a súlyosító körülményeket. Helytállóan mutatott rá a fellebbviteli főügyészség az átiratában, hogy további súlyosító körülményként kell értékelni azt, hogy a kábítószerek együttes mennyisége a különösen jelentős mennyiség alsó határának több mint 10-szerese. Ezt a büntetés kiszabási gyakorlatot támasztja alá a Szegedi Ítélőtábla Bf.II.270/2015/

1. számú ítélete is, így ezt az ítélőtábla a jelen ügyben is súlyosítónak értékelte. További enyhítő körülmény figyelembe vétele nem volt indokolt. A rendelkezésre álló adatok alapján az volt leszűrhető, hogy a vádlott nem bűnöző alkat, nehéz helyzete sodorta az elkövetésbe. Ugyanakkor a cselekmény társadalomra veszélyessége igen nagy, indokolt volt az első fokú ítéletben kiszabott tartamú szabadságvesztés, az arányos volt, igazodott a kialakult büntetés kiszabási gyakorlathoz is. Megfelelő indokát adta az elsőfokú bíróság a Btk.
2. §

(2)bekezdése alkalmazásának is. A Btk. 38. §

(3)bekezdése csak az 5 évet meg nem haladó szabadságvesztés esetén ad lehetőséget a büntetés fele részének kitöltése utáni feltételes szabadságra bocsátás engedélyezésére, így jelen esetben erre eleve nem volt mód. A bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezés kivételével valamennyi ítéleti rendelkezés helyes és törvényes volt, azokat az ítélőtábla a Be. 371. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A fellebbviteli főügyészség indítványa alapos volt a bűnügyi költség viselése tárgyában is. A törvényszék a fordítással és tolmácsolással felmerült valamennyi bűnügyi költség vonatkozásában úgy rendelkezett, hogy azt az állam viseli. Figyelmen kívül hagyta azonban, hogy tolmács neve 2 óra időtartamban tanú neve szerb anyanyelvű tanú kihallgatása során is eljárt szerb tolmácsként a nyomozás során (nyomozati iratok 273-277. oldalai). A Be. 339. §

(2)bekezdése alapján az állam viseli azt a költséget is, amely annak kapcsán merül fel, hogy a vádlott hallássérült, beszédfogyatékos, vak, illetőleg a magyar nyelvet nem ismeri, hogy az eljárás során regionális vagy nemzetiségi nyelvét használta. E rendelkezés értelmében kizárólag a vádlott tekintetében felmerült ilyen jellegű költséget kell az államnak viselnie, míg az eljárás egyéb résztvevői, így a tanúk tekintetében felmerült fordítási költség megfizetésére kötelezhető a vádlott. tolmács neve tolmács díja óránként 1.500.- forint volt, így további 3.000.- forint bűnügyi költség megfizetésére kellett a vádlottat kötelezni a Be. 338. §

(1)bekezdésének megfelelően, ugyanakkor ugyanezzel az összeggel csökkenteni kellett az állam terhén maradó bűnügyi költség összegét. A megváltoztató rendelkezés alapja a Be. 372. §

(1)bekezdése volt. Az ítélőtábla a kiszabott szabadságvesztésbe a Btk. 92. §

(1)és

(2)bekezdése alapján beszámította a vádlott által az első fokú ítélet kihirdetésétől a mai napig előzetes fogvatartásban töltött időt. A másodfokú eljárásban a bűnjelként lefoglalt személygépkocsi tárolásával, valamint fordítással és tolmácsolással összefüggésben merült fel bűnügyi költség. Ennek megállapítása mellett az ítélőtábla döntött a költség viseléséről [Be. 381. §

(1)bekezdése]. Az eredménytelen vádlotti és védői fellebbezésre is figyelemmel a Be. 338. §

(1)bekezdésének megfelelően, a gépjármű tárolással összefüggésben felmerült bűnügyi költség megfizetésére a vádlottat kötelezte, míg a fordítással és a tolmácsolással összefüggésben felmerült bűnügyi költség állam általi viseléséről döntött a Be. 339. §

(1)bekezdésében foglaltaknak megfelelően. Az ítélet elleni fellebbezési jog kizárása a Be.

1. §-án alapul. Szeged,
2. február
3. Dr. Harangozó Attila s. k. a tanács elnöke Dr. Benedek Tibor s. k. előadó bíró Dr. Nikula Valéria s. k. bíró A Szegedi Ítélőtábla Bf.III.683/2016/
4. számú ítélete és a Szegedi Törvényszék 4.B.288/2016/
5. számú ítélete a jelen ítéletben foglalt változtatásokkal, a mai napon jogerős és végrehajtható. Szeged,
6. február
7. Dr. Harangozó Attila s. k. a tanács elnöke