Pf.20009/2017/5 – Pécsi Ítélőtábla

(2)bekezdése szerint az alperes felel a bűnjel állagának megóvásáért, és ha a jogosult a visszaadáskor állapotrosszabbodást észlel, a hatóságnak szakértőt kell kirendelnie a bűnjel megvizsgálására. A felperes az átvételkor kifogással nem élt, szakértő kirendelésére ezért nem került sor. A szakértői vélemény hiánya nem zárta el a felperest attól, hogy igényét polgári perben érvényesíthesse, azonban neki kellett bizonyítania az alperesi felróható magatartást, a bekövetkezett kárt, és a kettő közötti okozati összefüggést, mely kötelezettségének nem tudott eleget tenni. Nem bizonyította azt a tényt, hogy a gépjármű kulcsait is lefoglalta az alperes, ezt sem a foglalási jegyzőkönyv, sem a bűnjeljegyzék nem támasztotta alá, így a kormányzár feltörése, új önindító beszerelése, illetve új autózárak szerelése nem áll okozati összefüggésben a lefoglalással. A gépjármű kárpitjának, illetve a gépjármű belsejének cseréjét ugyan H. tanú alátámasztotta, azonban azt a felperes nem bizonyította, hogy ez az alperesi magatartással okozati összefüggésben történt volna, ugyanígy bizonyítatlan maradt a motor szétfagyása és az alperesi magatartás közötti okozati összefüggés. A nem vagyoni kárigény körében az elsőfokú bíróság kiemelte, hogy a gépjármű lefoglalása ellen a felperes panasszal nem élt, így a lefoglalással okozati összefüggésben felmerült kárért az alperest felelősség nem terheli, A lefoglalás megszüntetését követően a gépkocsi használhatatlansága és az alperesi magatartás közötti okozati összefüggés pedig szintén bizonyítatlan maradt. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, kérte az elsőfokú bíróság ítélete megváltoztatását, és a kereset teljesítését, állította, hogy a perben bizonyította, a lefoglaláskor a gépjármű használható volt, a lefoglalást követően azonban nem, ezért az alperesnek kellett volna bizonyítani, hogy használható, működőképes gépjárművet adott vissza. Álláspontja szerint az általa kihallgatni kért tanúk vallomása az álláspontját alátámasztotta, az alperes által kihallgatni kért tanúk általánosságban tudtak csak nyilatkozni arról, hogy a lefoglalt járművekkel milyen állagmegóvó munkákat végeznek, de konkrétan a perbeli gépjárművel kapcsolatban információval nem rendelkeztek. Véleménye szerint szakértői bizonyítással a felperesi előadást mind a kereset jogalapja, mind összegszerűsége tekintetében bizonyítani lehetett volna. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság eljárási jogairól nem tájékoztatta megfelelően. Az alperes a fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. A fellebbezés alaptalan. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és a helyesen megállapított tényállásból helyes jogi következtetést is vont le, ítéleti döntése érdemben helyes és megalapozott, ezért azt a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §

(2)bekezdése és a Pp. 254. §

(3)bekezdése alapján - helyes indokaira tekintettel - helybenhagyta. A fellebbezéssel összefüggésben a másodfokú bíróság az alábbiakra utal: Az elsőfokú bíróság helyesen vizsgálta a felperesi keresetet a Ptk. 339.§

(1)és a 349.§

(1)bekezdése alapján. A Legfelsőbb Bíróság a 4/

1. számú Polgári Jogegységi határozatában kifejtette, hogy a bűnjelek lefoglalása mindenkor közhatalmi jogviszonyt hoz létre a hatóság, valamint a bűnjel tulajdonosa, a lefoglalás elszenvedője között. A hatóság államigazgatási jogkörben történő károkozása nem csak a lefoglalás jogellenes elrendelésével vagy annak megszüntetésével összefüggésben valósulhat meg, a hatóság a közhatalmi tevékenysége gyakorlása során köteles a lefoglalt és általa tárolt bűnjelet gondos gazda módjára őrizni, kezelni, e kötelezettség elmulasztása is alkalmas a kárfelelőssége megállapítására. Egyetért a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperes a Ptk.
2. §

(1)bekezdésében szabályozott kártérítési felelősség feltételeit, így az általa állított kár és az alperesi magatartás közötti okozati összefüggést nem bizonyította. E körben az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat a Pp.

1. §-ában írtak szerint, helyesen mérlegelte. A felperes nem bizonyította azt, hogy az alperes a gépjármű kulcsait is lefoglalta, ezért a gépjármű kulcsának hiányával okozati összefüggésben felmerült költség kárként az alperesre nem hárítható, és nem bizonyította azt sem, hogy a motor- és kárpitcsere összefüggésben lenne az alperes magatartásával. A lefoglaláskor fényképfelvételek, illetve jegyzőkönyv is készült, ezekből egyértelműen megállapítható, hogy a perbeli gépkocsi belseje már a lefoglaláskor rendkívül rossz állapotban volt, a gépkocsi kárpitja szakadt, rendezetlen, piszkos volt. A felperesnek a gépkocsi visszavételekor lehetősége lett volna jelezni, hogy az a lefoglaláskori állapothoz képest rosszabb műszaki állapotba van, működésképtelen, a felperes azonban ezzel a lehetőséggel nem élt, a meghallgatott tanuk egyike sem tudott arra nyilatkozni, hogy a gépkocsit a felperes milyen műszaki állapotban vette át az alperestől, a motornak mi volt a hibája, a kárpit milyen állagú volt, és miért kellett a zárat, önindítót, kárpitot, motort cserélni. Kizárólag a javítás tényéről volt ismeretük, ez azonban az okozati összefüggés bizonyítására nem elegendő. Helyes az elsőfokú bíróság nem vagyoni kárigénnyel kapcsolatos döntése és annak indoka is. A felperes a lefoglalással szemben panasszal nem élt, így a lefoglalás ténye, és ennek folytán a használhatóság hiánya miatt felmerült kára érvényesítésére nincs lehetősége. Nem bizonyította ugyanakkor a felperes azt sem, hogy a lefoglalás megszüntetésekor a gépkocsi az alperes magatartása miatt volt használhatatlan állapotban, ezért a használhatóság hiányára alapított kárigénye erre az időszakra is alaptalan. Alaptalanul állította a felperes, hogy az elsőfokú bíróság nem tájékoztatta - egyediesítve - a bizonyítandó tényekről és a bizonyítatlanság következményeiről. Az elsőfokú bíróság a Pp.
2. §

(3)bekezdésében írt kötelezettségének a

1. január hó
2. napján tartott tárgyaláson - a
3. sorszámú jegyzőkönyv
4. oldal utolsó bekezdésében rögzítettek szerint - teljes mértékben eleget tett. A felperes fellebbezése alaptalan volt, ezért a Pp.
5. §

(1)bekezdése alapján köteles az alperes perköltségét megfizetni, mely költség áll az alperest képviselő jogtanácsos munkadíjából, melynek mértékét a másodfokú bíróság a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §

(3)és

(5)bekezdése alapján állapította meg. A feljegyzett fellebbezési illetéket a felperes személyes költségmentességére figyelemmel az Itv. 74. §

(3)bekezdése folytán alkalmazandó 6/

1. (VI.26.) IM rendelet
2. §-a alapján az állam viseli. A pártfogó ügyvéd által képviselt fél fellebbezése alaptalan volt, ezért a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet
3. §

(2)bekezdése és 14.§-ára és a Jstv. 11/A. §

(2)bekezdésére tekintettel nem lehetett a költségmentességben, azaz a Jstv. 11/A. §-a szerinti támogatásban részesült, 100 %-os mértékben pervesztes fél pártfogó ügyvédi díj fizetési kötelezettségét megállapítani, és annak megfizetésére a Kmr. 13. §

(2)bekezdésére figyelemmel az ellenérdekű fél sem kötelezhető. A pártfogó ügyvéd díját a Kmr. 14. §-a és a Jstv. 11/A. §

(2)bekezdése alapján az állam viseli. A pertárgy értéke az Itv. 39. §

(1)bekezdése szerint 1.000.000,- forint volt. Felhívja a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságot, hogy a Pp. 87. §

(2)bekezdése szerinti tájékoztatást e szerint adja meg a Zala Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatának. écs,

1. március
2. . Kovács Ildikó s.k. a tanács elnöke, Dr. Berki Csilla s.k. előadó bíró, Dr. Gyöngyösiné dr. Antók Éva s.k. bíró